Szerző: András Roos

  • Volt Le Mans-i győztes mutatkozik be a NASCAR-ban

    Mike „Rocky” Rockenfeller, a DTM korábbi bajnoka, és a 2010-es Le Mans-i 24 órás verseny győztese Watkins Glenben debütál majd.

    A jövő heti Watkins Gleni versenyen így három igazi épített menő is részt vesz majd, hiszen Daniil Kvyat és Kimi Raikkönen már korábban bejelentette indulását.

    A 38 éves Rockenfeller közel két évtizedes sikeres motorsport-karriert tudhat maga mögött, többek között a hétszeres kupagyőztes Jimmie Johnson csapattársa is volt már a Daytonai 24 órás versenyen.

    Mióta a 2000-es évek elején elkezdtem profi versenyzői karrieremet, mindig is figyelemmel kísértem a NASCAR-t” – mondta Rockenfeller. „Mi több, miután összeálltam Jimmie Johnsonnal – a sportág egyik hősével -, a NASCAR iránti tiszteletem és megbecsülésem csak nőtt.

    „Ez egy rendkívül kompetitív sorozat, ahol a világ legjobb versenyzői versenyeznek kerék a kerékkel, egymástól csupán centiméterekre. A hibázási lehetőség a legjobb esetben is minimális.”

    Watkins Glen bármilyen autóval nehéz pálya, de tekintve, hogy milyen érzékeny és nagy a NASCAR Cup Series autója, úgy gondolom, ez még nagyobb kihívás lesz.

    Rockenfeller a Spire Motorsports 77-es autóját fogja terelgetni Watkins Glenben és a szezon késöbbi részében, a Charlotte Roválon.

    Mike egy tehetséges, világszerte elismert versenyző, és örömmel hozzuk őt el a NASCAR világába” – mondta Bill Anthony, a csapat elnöke.

    A Spire Motorsportnál mindenki motivált és elkötelezett, hogy Mike-nak a lehető legjobb körülényeket teremtse elő Watkins Glenben és a Charlotte Roválon.

  • Top 5 Forma-1-es és IndyCar utcai verseny az elmúlt 5 évből

    Az IndyCar Nashville futama megint egy instant klasszikus versenynek bizonyult, ezért megnéztük a legjobb 5 utcai versenyt az elmúlt 5 évből.

    5. IndyCar – 2019 Detroit GP 2

    Bár Detroitban nem szoktak kiemelkedően jó versenyek lenni, a Detroit duel (két verseny, egy hétvégén) második versenyére teljesen megőrültek a versenyzők. Folyamatos előzgetések, és drámai ütközések jellemezték a futamot, amit végül Scott Dixon nyert meg, megelőzve az első dobogós helyezését szerző Marcus Ericssont.

    4. IndyCar – 2022 Nashville GP

    Még nagyon frissek az élményeink az idei Nashville-i versennyel kapcsolatban. Mit is lehetne kiemelni? Herta és Rossi egy kör hátrányból jöttek fel a top 5-be, Scott McLaughlin kétszer is hátraesett a stratégia miatt, és mégis végig előzte a mezőnyt, és második lett. Scott Dixon pedig azt csinálta, amit szokott. Kihasználta az adódó lehetőségeket, és nyert.

    3. IndyCar – 2020 St. Pete GP

    Ezen a versenyen is főszereplő volt Scott Dixon, hiszen a COVID időszak rövidített IndyCar szezonjában megszerezte 6. bajnoki címét. Alexander Rossi drámai ütközése döntötte el az első hely sorsát, de olyan későbbi sztárok is feltűntek az élmezőnyben mint Álex Palou, és Colton Herta.

    2. Forma-1 – 2017 Azeri Nagydíj

    Listánk egyetlen Forma-1-es versenye szintén egy instant klasszik volt. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sokáig harcolt az első helyért, de a sárga kérdőjeles körülmények között ütköztek, és hátraestek. Daniel Ricciardo ebben az évben minden lehetőséget kihasznált, és megnyerte a versenyt. Valtteri Bottas úgy lett második, hogy a futam elején még defekttel mászott vissza a boxba, miközben Lance Stroll megszerezte élete első dobogós helyezését.

    Megtekintés youtube-on.

    1. IndyCar – 2021 Nashville GP

    Nem férhet kétség ahhoz, hogy az első Nashville-i verseny beírta magát a történelemkönyvekbe. No nem csak azért, mert 9 sárga zászló volt a versenyen, hanem azért is mert egy olyan autó nyerte a versenyt – Marcus Ericsson vezérletével – ami a 4. körben egy ütközés után a levegőben töltött másodperceket. Hogyan is felejthetnénk el a hétvége során érinthetetlen Colton Herta küzdelmét, ahogy próbálja visszaszerezni az első helyét, majd a nagy akarásnak a fal lett a vége.

  • Newgarden Grosjeannak: Üdv az IndyCarban, itt így versenyzünk!

    Josef Newgarden semmi kivetnivalót nem talált abban, ahogy három autót előzött egyszerre Nashville-ben, és közben kiütötte Romain Grosjean-t.

    Az aranyszabály – Josef Newgarden meglátása szerint – alkalmazásra került akkor, amikor Romain Grosjean-t előzte Josef Newgarden a vasárnapi nashville-i verseny hajrájában.

    A néhány körrel a vége előtt történt újraindításkor Newgarden sokkal frissebb gumijain egy mély féktávot vett, megelőzött két autót, és egy harmadik mellé is beért – ez volt Grosjean.

    A francia versenyző próbálta elkerülni a balesetet, de nem tudott mit tenni, így a két autó összeért, és a 28-as Andretti Autosport autó a falban kötött ki.

    Szép; szép” – mondta Grosjean a rádión, mielőtt kimászott és dühösen gesztikulált Newgardennek, amikor a következő körben a mezőny elhaladt mellette. Később egy kicsit higgadtabban értékelte a helyzetet.

    Nagyon csalódott vagyok Newgarden mozdulata miatt, ami véget vetett a versenyünknek, de ez van” – magyarázta Grosjean.  „Azt hiszem, a pozitívum az, hogy egész hétvégén nagyon gyors autónk volt.”

    Válaszában Newgarden egy kicsit a „Tedd másokkal azt, amit szeretnél, hogy veled tegyenek” mondást idézte, amikor Grosjean előzéséről kérdezték.

    Grosjean idén néhány alkalommal – a mezőny többi tagja szerint – túl agresszívan versenyzett.

    Nos, teljesen mellette voltam, talán még egy kicsit előtte is” – mondta a Team Penske versenyzője.

    „Ilyen az IndyCar, milliméterek döntenek. Még jó, hogy én előztem őt, mert biztos vagyok benne, hogy ő ugyanígy kilökött volna. Ezen a pályán egy embert nem szeretnél a tükrödben látni, és az ő.”

    Egy olyan versenyen, ahol 26 autóból 13 nem ért célba – többnyire ütközés miatt – Newgarden szerencsésnek érezte magát, hogy a hatodik helyen, ép autóval szakította át a célvonalat.

    Ilyen az utcai pályás versenyzés” – folytatta. „Mindenki nagy agresszív. És ha nem vagy agresszív, akkor téged fognak kiütni. Ezt elég gyorsan meg kell tanulnod. Nem szeretem, de erről szól ez a játék.

  • Drámai csattanások Bathurstben, de a mezőny kész továbblépni Montrealban

    Drámai csattanások Bathurstben, de a mezőny kész továbblépni Montrealban

    Lezajlott a SIM Liga iRacing Summer Cup 3. fordulója Bathurstben, ahol Tóth Dávid tovább növelte magabiztos előnyét.

    Bathurst

    Az időmérőn kisebb meglepetésre nem Tóth Dávid bizonyult a legjobbnak, azonban bajnoki riválisát, a pole-t megszerző Simon Tamást sem lehet nyeretlen kétévesnek nevezni, hiszen ő is pro licenszes profi E-Sport versenyző.

    Az első futam rajtjánál azonban tehetetlen volt Simon a lehengerlő Tóthttal szemben, aki elment mellette, őt pedig lesipuskás módjára követte a harmadik helyről rajtoló Leitner Norbert is.

    Ez a duó szépen lassan el is kezdett meglépni Simontól, és az egész versenyen azt találgathattuk, vajon lesz-e esélye Leitnernek megelőzni az Arnage versenyzőjét.

    Az első futam ismét Leitner és Tóth fej-fej melletti küzdelmét hozta
    Az első futam ismét Leitner és Tóth fej-fej melletti küzdelmét hozta Fotó: Bodnár Boglárka

    Végül nem talált fogást a wannaBEE-s versenyző riválisán, így Tóth-Leitner sorrendben futottak be – az idei évben már harmadszor. A dobogó legalsó fokára Simon Tamás állhatott fel.

    A negyedik helyre Tóth csapattársa, Pinczés Ádám jött be, őt pedig Csikós Dominik követte, aki ezzel a nagyszerű teljesítménnyel idei legjobb eredményét érte el.

    Hatalmas dráma az első körben

    A második futamra szokás szerint a legjobb 10 fordult, így Szilvási és Nagy indulhatott az első sorból. A rajtot Nagy kapta el jobban, és ahogy az első versenyen, úgy itt is a harmadik helyre esett hátra a pole-ból induló versenyző, hiszen Roós András is elment mellette.

    A kalamajka akkor kezdődött, amikor Szilvási és Csikós elkezdett csatázni egymással, és megérkezett melléjük Nagy Ádám. A három versenyző nem fért el egymás mellett a szűk bathursti pályán, így összeütköztek, keresztbefordultak a pályán, és emiatt óriási tömegbaleset alakult ki.

    Szilvási, Csikós és Nagy - itt kezdődött a baj
    Szilvási, Csikós és Nagy – itt kezdődött a baj Fotó: Bodnár Boglárka

    Szerencsésen elsuhant a boly mellett Tóth Dávid, Simon Tamás és Zuba Péter, mögöttük viszont senki sem úszta meg szárazon.

    A bajnoki éllovasok közül Leitner, és Pinczés is belekerült a balesetbe, előbbinek ez óriási döfést jelentett a bajnoki címért való küzdelemben.

    Roós gyorsan átvette a vezetést, és a kérdés csak az volt, hogy vissza tudja-e tartani a villámtempóban érkező Tóthot a verseny végéig. A wannaBEE versenyzője sokáig tartotta magát, azonban egy izgalmas csata végén a bajnoki éllovas megelőzte őt, és megnyerte a versenyt.

    Roós így is második lett, amivel megnyerte az MVP címet, és az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD-t.

    A dobogó harmadik fokára Simon álhatott fel, negyedik Zuba lett, mögöttük pedig Nagy Ádám és Nagy Szilárd ért célba.

    A bajnoki pontversenyben Tóth Dávid 261 ponttal áll az élen, megelőzve Simon Tamást, aki 229 pontos, a harmadik helyre pedig feljött Roós András, 205 pontjával.

    A csapatbajnokságban a Race Clutch (Simon Tamás, Zuba Péter) átvette a vezetést (418 pont) a wannaBEE SRT YELLOW-tól (Leitner Norbert, Roós András, Nagy Szilárd) (401 pont).

    Kiss Norbi és Rácz Geri is részt vesz a SIM Liga Montreáli versenyén

    VIP Keddet tart a SIM Liga mezőnye, hiszen a háromszoros kamion Európa-bajnok Kiss Norbi, valamint a MOTAM tehetsége Rácz Geri is ott lesz a mezőnyben.

    Kiss Norbi háromszor nyerte el az ETRC bajnoki címét eddig (2014, 2015, 2021), és jelenleg magabiztos előnnyel vezeti a bajnokságot, hiszen az idei évben már 10 győzelmet szerzett.

    Rácz Geri, a brit MINI CHALLENGE-ben indul, és bő egy héttel ezelőtt megszerezte élete legjobb helyezését a szériában, amikor 5. lett a Knockhill-i harmadik versenyen, így magabiztosan érkezhet a SIM Liga iRacing Summer Cup montreáli versenyére.

    Montreálba látogat a SIM Liga mezőnye
    Montreálba látogat a SIM Liga mezőnye Fotó: Bodnár Boglárka

    A pályát talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen a Forma-1-es világbajnokság egyik oszlopos helyszínéről van szó.

    A Circuit Gilles Villeneuve egy 4,361 km hosszú versenypálya a kanadai Québecben, Montreálban.

    Az aszfaltcsík egyik leghíresebb pontja a bajnokok fala, és mint az előbb említettük lesz bőven bajnok a mezőnyben, így érdekes lesz látni, hogy kiköt-e itt valaki.

    A közvetítés 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

  • Bubba Wallace: Egy igazi vesztes vagyok!

    Bubba Wallace „csak” második helyet ért el a Michigan International Speedwayen, és utána vállalta a felelősséget ezért.

    A vasárnapi második helyezés Wallace legjobb szezonbeli eredményét hozta, és ez volt a negyedik egymást követő top 10-es finise.

    A pole-ból induló versenyző azonban egy gyors Toyota Camryvel rendelkezett, és úgy érezte, elszalasztotta a lehetőséget, hogy nem nyerte meg a versenyt, és utána rádión keresztül bocsánatot kért csapatától, mondván, hogy cserbenhagyta a 23-as rajtszámú csapatot.

    A csapat azonban hallani sem akart erről, és közölte versenyzőjével, hogy nem csinált semmi rosszat. Wallace 22 kört vezetett a pole-ból és egész délután az élmezőnyben haladt.

    Wallace az utolsó újraindítás után visszacsúszott a harmadik helyre, és sokáig Larsonnal és Joey Loganóval küzdött.

    Amikor 18 körrel a vége előtt visszaszerezte a második helyet, Wallace több mint hat másodperccel volt lemaradva Harvick mögött, és nem tudta behozni a lemaradást.

    „Csak végigjátszottam mindent a fejemben, hogy mit tehettem volna másképp” – mondta Wallace a verseny után.

    Az újraindításnál jó pozícióban voltam. Aztán túl sokáig versenyeztem a Larsonnal és Loganoval… azt hiszem Logano ma szerzett magának egy új Fordos szerződést, mert miatta nyert Harvick.

    „Mindent egybevetve, egy hihetetlen hétvégénk volt. Nagyra értékelem a csapatomat. Bárcsak a győztesek útjára tudtuk volna vinni a Toyotát. Ez egy darabig nyomni fogja a lelkemet. Egy vesztes vagyok. Mindenkit cserben hagytam.”

    Bár Wallace csalódott volt az összesített eredmény miatt, a csapatfőnöke, Bootie Barker és a csapat társtulajdonosa, Denny Hamlin emlékeztette őt a kiváló szereplésére.

    Egyszerűen nagyszerű munkát végeztem egész hétvégén” – mondta Wallace. „Pokolian jó munkát végzett az egész csapat.”

    Szóval, sok pozitívum van ebben, de én olyan ember vagyok, aki inkább a negatívumokat nézi, mint a pozitívumokat. Ezen változtatnom kell, de nagyon akarok nyerni, és ez volt a legjobb lehetőségem idén.

  • Harvick győzelme teljesen felborította a NASCAR pontversenyét

    Kevin Harvick michigani győzelme még azt is eredményezheti, hogy egy győzelemmel rendelkező pilóta kiesik a rájátszásból.

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériát szakított meg vasárnap a Michigan International Speedwayen.

    A Stewart-Haas Racing versenyzője lett az idei szezon 15. győztese, és ezzel minden valószínűség szerint bekerült a rájátszásba, de kiütötte onnan a jelenleg győzelem nélkül álló Martin Truex Jr.-t, aki a pontok alapján a 4. helyezett a bajnokságban.

    Ez egy nagy buborékot hoz létre”mondta Harvick vasárnap. „Azt hiszem, van néhány olyan srác, aki az év valamelyik részében futamot nyert, de azóta nem ment túl jól, nos nekik ez fejfájást okozhat, főleg ha több, mint 16 győztes lesz.

    Már csak három verseny van hátra az alapszakaszból – a következő verseny vasárnap lesz a virginiai Richmond Raceway-en -, és az idő fogytán van, hogy a versenyzők bebiztosítsák helyüket a 16 fős rájátszásban.

    Idén tizenöt különböző versenyző nyert már futamot. Ha az utolsó hetekben Richmondban, Watkins Glenben vagy Daytonában két új győztes lesz, akkor valaki, aki csak egy győzelmet szerzett, a pontok alapján a rájátszásból kiesik.

    Martin Truex Jr. a 4. helyen áll a pontversenyben, de még nincs győzelme, Ryan Blaney pedig a második a pontversenyben, de ő is győzelem nélkül áll.

    Amennyiben mindketten első helyezést érnek el egy-egy futamon, akkor valaki, például a sérülése miatt pontokat veszítő Kurt Busch, Austin Cindric vagy Chase Briscoe kimaradhat a playoffból.

    Alapvetően megpróbáljuk megnyerni a versenyt, de most a michigani futam végén keményen hajtottam, hogy megelőzzem a 19-est (Truex), mert minden pont számít” – mondta Blaney, miután egy késői előzéssel az ötödik helyen ért célba.

    Truex Jr., aki 19 pont hátrányban van Blaney-hez képest, a verseny után elismerte, nincs sok választása: „Tiszta a kép. Futamot kell nyernünk”

    # Versenyző Pont Győzelmek Pole TOP 5 TOP 10
    15 Kurt Busch 485 1 0 5 8
    16 Ryan Blaney 728 0 3 8 11
    *** Már nem bejutó helyek ***
    17 Martin Truex Jr. 709 0 1 3 10
  • Brutális baleset az USA-ban, csak a kerítés mentette meg őket!

    Az amerikai salakos versenyzésben a baleset előfordulási aránya elég nagy, de ami a múlt hétvégén történt, olyanra ritkán volt példa.

    A World of Outlaws széria múlt hétvégén Missouri államban versenyzett.

    A World of Outlaws (gyakran rövidítve WoO) egy amerikai motorsport-szervezet. A szervezet két nagy nemzeti túraautó sorozatot irányít. Az egyik a World of Outlaws Sprint Car Series a másik pedig a World of Outlaws Late Model Series.

    Nos előbbiben történt a baleset, amikor Ironman 55 nevű esemény főfutamába kerüléséért versenyzett Carson Short és Slater Helt.

    Short a külső ívről lendületből próbált elmenni Helt mellett, utóbbi azonban nem vette észre a közeledő riválist, rázárta a kaput, és a két autó összeütközött.

    A sprint autók a levegőbe repültek, majd először a gumifalnak végül a kerítésnek pattantak, és a pályán álltak meg.

    Szerencsére mindkét versenyző épségben kiszállt az autójából.

  • 55 évvel nagyapja győzelme után debütál Marco Andretti

    Mario Andretti 1967-ben nyerte meg a Daytona 500-at. Míg fia soha nem próbálta ki magát a NASCAR-ban, unokája a NASCAR-ban folytatja.

    Marco Andretti a Charlotte Roválon fog bemutatkozni majd a NASCAR Xfinity Seriesben, a Big Machine Racing 48-as autójával.

    Andretti 2006 és 2020 között teljes munkaidőben IndyCar-pilótaként versenyzett, és ezidő alatt két futamot nyert.

    Legutóbb a Tony Stewart által szervezett hathetes Superstar Racing Experience (SRX) 2. évadában szerzett bajnoki címet. Két NASCAR legendát, Ryan Newmant és Bobby Labonte-t előzte meg a pontversenyben

    Most azonban magával a NASCAR-ral is felveszi a harcot, még idén, a rájátszás során debütál az Xfinity Series-ben. A 48-as rajtszámú Big Machine Racing Chevrolet Camaro-t fogja vezetni a Charlotte ROVAL-on.

    Az eseményre október 8-án kerül sor, méghozzá elég nagy fontosságú időpontban, hiszen itt fog eldőlni, ki jut be a legjobb 8-ba a NASCAR Xfinity Series rájátszásában.

    A 2021-ben debütáló szervezet a 2022-es szezon során többféle versenyzőt is bevetett. Köztük van Jade Buford, Austin Dillon, Ty Dillon, Tyler Reddick, Kaz Grala és Ricky Stenhouse Jr. is.

    Reddick szerezte meg a Scott Borchetta tulajdonában lévő csapat első győzelmét a Texas Motor Speedwayen.

    Marco lesz a legendás Andretti család első tagja, aki országos szintű NASCAR-futamon indul, mióta a néhai John Andretti részt vett a 2010-es Daytona 500-on.

  • Nyolc (!!!) sárga, és egy csipetnyi Dixon mágia Nashville-ben

    Bár a tavalyi 9 sárgazászlós rekordot nem döntötte meg a Nashville-i Nagydíj, így sem maradtunk incidensek nélkül. Dixon megérdemelten nyert.

    Scott Dixon 53. futamgyőzelmével megelőzte Mario Andrettit, és immáron egyedül ő a második az IndyCar futamgyőzteseinek örökranglistáján.

    A 8 sárga zászló miatt értelemszerűen szinte mindenki keveredett olyan taktikai szituációba, ami miatt olykor hátrányba, olykor előnybe kerültek bizonyos versenyzők.

    A verseny kulcspillanata a verseny 25. körében jött el, amikor több bajnokaspiráns futama a süllyesztőben kötött ki.

    A legrosszabbul Pato O’Ward járt, akit Graham Rahal öklelt fel hátulról, amivel kiütötte a mexikói versenyzőnek a váltóját. De Will Power is benne volt ebben az incidensben, ő is kapott egy ütést – pont O’Ward-tól – ami miatt az elektronikája egészen a verseny végéig rakoncátlankodott.

    A bajnoki éllovas Power végül pontokat tudott menteni, és a 11. lett, de eredeti tempója többet érdemelt volna.

    Scott Dixon győzelméhez hozzá kell tenni, hogy ő is kapott egy óriási ütést ebben az incidensben, amit később a csapata szorgos munka árán egy sárga alatt meg tudott javítani.

    Érdemes megemlíteni az Andretti duóját, Colton Hertát és Alexander Rossit. Mindketten balesetbe keveredtek a verseny korai szakaszában, és még körhátrányban is voltak, végül azonban a káoszt kihasználva feljöttek a top 5-be. Rossi a 4., Herta az 5. lett.

    Scott McLaughlin aki a pole-ból indult szinte az összes sárga zászlós periódust megjárta, a 15. helyről kellett a végén előre kapaszkodnia, de a végén így is feljött a második helyre, és csak métereken múlt, hogy megverje Dixont.

    A dobogóra Dixon és McLaughlin mellé még Álex Palou állhatott fel.

    Dixon örülhetett, sokan viszont szomorúan távoznak

    David Malukas és Kyle Kirkwood szinte végig a top 10-ben csatázott, azonban egymást ütötték ki.

    Jimmie Johnson kísértetiesen hasonló balesetet szenvedett el az utolsó körökben mint a tavalyi évben az edzésen, miközben ő is a top 10-es helyekért harcolt.

    Romain Grosjean pedig Josef Newgardennel ütközött. A Team Penske versenyzője az alternatív stratégiája miatt hátulról zárkózott frissebb gumikon, és három autót előzött egyszerre. Grosjean nem látta őt, bezárta a kaput ott, ahol Newgarden már benn volt, és végül a francia a falban végezte.

    A bajnoki esélyesek közül a már említett Pato O’Wardon kívül Marcus Ericsson is technikai problémákkal küzdött egy ütközést követően, és a 14. lett.

    A pontversenyben így Will Power előnye 6 pontra csökkent, és már Scott Dixon a második mögötte. Marcus Ericsson 12 ponttal lemaradva a 3., míg Josef Newgarden 22 egység hátrányban a negyedik.

    Álex Palou az utolsó szalmaszálba kapaszkodva 33 ponttal lemaradva az ötödik.

  • Kevin Harvick közel két év után nyert újra futamot

    Kevin Harvick 65 versenyes nyeretlenségi szériáját szakította meg azzal, hogy megnyerte Michigant, Bubba Wallace lett a második.

    Két évvel ezelőtt Kevin Harvick már a zsebében tudhatta a playoffba jutást, amikor csapatával Michiganbe érkezett, és végül 2020-ban összesen kilencszer nyert.

    Aztán a győzelmek 65 egymást követő versenyen és majdnem két teljes éven át elkerülték őt – egészen a mai napig, amikor a 46 éves versenyző kihasználta a körülötte lévő versenyzők baklövéseit, az élre ugrott és már nem nézett hátra.

    Harvick győzelme pályafutása 59. győzelmét aratta a Cup Series-ben – de ami még fontosabb, hogy ezzel a győzelemmel a rájátszásba került.

    A versenyen sokáig domináló Christopher Bell – aki megnyerte az első szakaszt – és Denny Hamlin – ő pedig a második szakaszt nyerte – kettős közül egyik sem tudta behúzna a győzelmet. Előbbi Ross Chastaint nyomta a falra, és emiatt összetörte az autóját, utóbbinak pedig a boxcsapata hibázott az utolsó kiállásnál.

    Chastainnek, és csapattársának Daniel Suareznek is esélye volt persze a győzelemre, azonban pont ezelőtt a baleset előtt álltak ki, és így elvesztették addigi előnyös pozíciójukat a sárga miatt. Suarez a végén még defektet is kapott, ami miatt 25. lett, csapattársa mögött.

    A pole-ból induló Bubba Wallace-nak nem volt meg a tempója a verseny hajrájára, de így is bejött másodiknak, 4 másodperccel lemaradva Kevin Harvick mögött.

    A versenyen több baleset is történt, a legnagyobb kb. 20 körrel a verseny megkezdése után Kyle Busch-t és Austin Cindricet is érintette. Bár mindkét versenyző kiesett, utóbbi valószínűleg még napokig érezni fogja testén a becsapódás utóhatásait.

    Érdemes még megemlíteni Cole Custer tüzes versenybefejezését. A 41-es autó lángoló kerékkel érkezett vissza a boxba, de szerencséje nem lett baja a versenyzőjének.

    Harvick megkavarta a bajnoki pontállást

    A bajnokságban élesedik a küzdelem, hiszen Kevin Harvick győzelmével immáron 15 győztesünk van idén, így a sokáig a rájátszás határán táncoló Ryan Blaney és Martin Truex Jr. kettősből egy – Truex – jelenleg kieső helyen áll, 19 ponttal lemaradva riválisától.

    Végeredmény