Szerző: András Roos

  • Räikkönen új főnöke biztos benne, hogy versenyzője jól fog szerepelni

    A Trackhouse Racing főnöke, Justin Marks magabiztosan beszélt csapata, és Kimi Räikkönen watkins gleni esélyeiről.

    Justin Marks és a Trackhouse Racing egy átfogó tesztelési programot hozott létre Kimi Räikkönennek a NASCAR Cup Series-ben való jövő hétvégi debütálása előtt, és a csapat társtulajdonosa biztos benne, hogy a korábbi Forma-1-es világbajnok készen áll majd arra, hogy teljes gőzzel belevágjon a munkába.

    Összeállítottunk neki egy felkészülési protokollt, amely elég átfogó” – mondta Marks. „Úgy gondolom, hogy képes lesz arra, hogy a Watkins Glen-i edzésen már az edzés kezdetén készen álljon arra, hogy jó köröket menjen.

    Räikkönen a szerdai napot azzal töltötte, hogy a csapattársával, Daniel Suarezzel együtt szimulátorozott. További szimulátoros munka is szerepel Räikkönen jövőjében.

    Nagyon, nagyon koncentrált” – mondta Marks. „Igazából lenyűgöző az, hogy 24 órával az USA-ba érkezése után mennyire odateszi magát.

    Sok minden, ami Räikkönen előtt áll, várható egy olyan versenyzőtől, aki még nem futott versenyt a Cup Series-ben. A VIRginiai teszt lehetővé teszi számára, hogy ráérezzen a fékekre, a sebességváltóra és más területekre.

    Azt hiszem, őszintén szólva, talán a legkönnyebb és legegyszerűbb része ennek az egésznek az ő alkalmazkodási üteme, agresszivitása és sebessége lesz a versenyautóban, mert a felkészültségi szintje mindenkit lenyűgözött itt.

    Optimista vagyok, úgyhogy nagy elvárásaim vannak vele szemben. Úgy érzem, hogy nagyot fog robbantani Watkins Glenben.

  • Két autós tesztet tartott a Porsche Penske Motorsport

    A Porsche Penske Motorsport megkezdte a 963 LMDh második példányának tesztelését, mely az IMSA GTP kategóriájában fog jövőre versenyezni.

    Az egyszerű szénszálas fényezésben és minden nagyobb szponzori logó nélkül az új Porsche 963-as három egymást követő tesztnapot teljesített augusztus 3-5. között Monzában – írja a Motorsport.com.

    Ez volt a 963 második karosszériájának LMDh első igazi bemutatója, mivel az eddigi teszteket egyetlen alvázzal futották, amely júniusban, a Goodwood Festival of Speed-en debütált a nyilvánosság előtt.

    Mindkét Porsche 963-as jelen volt a tesztelés ideje alatt, így a német gyártónak lehetősége nyílt a két alváz teljesítményének közvetlen összehasonlítására.

    A második 963 LMDh pontosan ugyanazok szerint készült, mint az eredeti autó, amely a Monzában megszokott piros-fehér-fekete színösszeállításban futott.

    A gyári pilóták, Dane Cameron, Laurens Vanthoor, Michael Christensen és Kevin Estre osztoztak a vezetési feladatokon az olasz helyszínen, és a kvartett többsége mindkét autót vezethette a három nap alatt.

    A teszt befejezését követően az új alvázat a tengerentúlra szállítják, hogy a jövő hónapban az Egyesült Államokban további teszteknek vessék alá.

    A német gyártó jelenleg azt mérlegeli, hogy a 2022-es WEC-szezon utolsó fordulóján, novemberben, Bahreinben debütálja-e új autóját.

    A Porsche júniusban úgy nyilatkozott, hogy a nyáron születik döntés arról, hogy az autó indul-e Bahreinben, és ez attól függ, hogy a tesztek során mennyit haladtak előre az autó fejlesztésével.

    Jelen állás szerint a 963 LMDh autó a tervek szerint 2023 januárjában, a Daytonai 24 órás versenyen debütálna, amely a jövő évi IMSA szezon nyitófutama lesz.

  • VIDEÓ: Folytatódik Räikkönen tesztprogramja, ma már autót is vezetett

    Kimi Räikkönen ma a VIRginia International Raceway-en tesztelte először a NASCAR Next Gen autót, a jövőheti Cup Series bemutatkozása előtt.

    A 2007-es Forma-1-es világbajnok a Trackhouse Racing színeiben fog versenyezni az augusztus 21-én Watkins Glenben megrendezésre kerülő épített pályás versenyen, ahol egy Chevrolet Camaro ZL1-es autót vezet majd csapattársai, Daniel Suarez és Ross Chastain mellett.

    Ez lesz az első motorsporteseménye azóta, hogy tavaly decemberben befejezte 20 éves F1-es pályafutását, amikor az Abu Dhabi Nagydíjon utoljára szerepelt az Alfa Romeo színeiben.

    A finnek a NASCAR-ban is van múltja: 2011-ben a Kyle Busch Motorsporttal részt vett egy Xfinity Series futamon, valamint egy Truck Series versenyen is.

    Korábban is tesztelt már Cup autót a VIR-en, 2011-ben a Robby Gordon Motorsports számára egy Dodge-ot vezetett, de a teszt korán véget ért, amikor a vizes füvön megcsúszott Räikkönen és összetörte az autóját.

    A hét elején Raikkönen a Team Chevrolet szimulátorában töltött el időt, és Suarezzel együtt nézte át az adatokat, aki júniusban Sonomában megszerezte a Trackhouse idei második épített pályás győzelmét, miután Chastain márciusban a Circuit of the Americas-on győzött.

    Lehetőségek tárháza, de Räikkönen a NASCAR-ra koncentrál

    Räikkönen elismerte, hogy az év elején más lehetőségeket is felajánlottak neki a visszatérésre, de elég időt akart adni magának a Watkins Glen-i futamra való felkészülésre.

    Nyilvánvalóan voltak lehetőségek arra, hogy idén többet vállaljak, de azt hiszem, az egész egy kicsit túl gyors és túl sok lett volna” – mondta Räikkönen.

    Szerintem jobb volt várni a mostani futamig, így mindenre fel tudunk készülni, és legalább 100%-ig jól elvégeztük a munkát, és hogy mi lesz az eredmény, azt senki sem tudja. Legalább a lehető legjobb esélyt adjuk magunknak.

    Mi jön ezután? Nem tudom, senki sem tudja. Megpróbálunk ott egy jó versenyt teljesíteni, élvezzük, és meglátjuk, mit hoz a jövő. Nincsenek más terveim.

    Természetesen a teszten Daniel Suarez is ott van, aki csak ennyit írt twitterén: „Kimi készen áll! (és kapott inni is)

    Raikkönen mellett Mike Rockenfeller is Watkins Glenben fog bemutatkozni a Cup Seriesben, és a mai nap folyamán ő is ott van a VIR-en, ahol a Spire Motorsports színeiben tesztel.

  • Az időjárás csúnyán kitolt az IndyCar nézettségével

    Mind a NASCAR, mind az IndyCar futam nézettségi adatain érezhető volt, hogy csúsztak a futamok az időjárás viszontagságai miatt.

    A NASCAR Cup Series michigani fordulójának indítását zivatarok késleltették, de így is átlagosan nőtt a nézettség az előző évhez képest.

    A Racer információ szerint az amerikai közvetítés átlagosan 1,54-es Nielsen nézettséget és 2,621 millió nézőt ért el a Kevin Harvick győzelmével záruló futam. Ez a szám a tavalyi 1,49/2,51 millióhoz képest emelkedett.

    Az NTT IndyCar Series nashville-i futamát még jobban sújtotta a csúszás, mivel az időjárási bajok (villámlás) miatt az élő közvetítés az NBC-ről a CNBC-re került, ahol átlagosan 121 000 néző látta azt.

    Ez a szám nem tartalmazza a Peacock vagy az NBC Sports App streamelőit, akiknek meg volt az a luxusuk, hogy nem kellett a távirányítóért kapkodniuk.

    Az IndyCar versenyét a 21:00-ás kezdés helyett csak – magyar idő szerint – 23:05-kor tudták elindítani, ami miatt a következő NBC-s műsor is csúszott volna, ezért volt szükség a csatornaváltásra.

    A NASCAR Xfinity Series michigani futama szombaton a tervek szerint zajlott, és átlagosan 0,62/1,002 millióan nézték az USA Network-ön, ami egy picit magasabb a tavalyi 0,55/925 ezres nézettségnél az NBCSN-en.

    A Road America-n rendezett IMSA WeatherTech bajnokság vasárnapi közvetítése az USA Networkon-n 0,18/266 000-es átlagot ért el, ami növekedést jelent szemben a 3 héttel ezelőtt tartott, Lime Rockban rendezett, csak GT-kategóriás autókat felvonultató futam legutóbbi 0,15/243 000-es átlagával.

  • Richmondban folytatódik a NASCAR Cup Series – ÉLŐ közvetítések

    Richmondba érkezik a NASCAR Cup Series mezőnye, ahol tovább bővülhet az eddigi győztesek, és a rájátszásba jutók listája.

    A hétvége folyamán csak a NASCAR mezőnye lép pályára, méghozzá Richmondban. Tavasszal itt Denny Hamlin nyert – ez volt az idei első győzelme – így szeretné megismételni majd akkori teljesítményét.

    A Toyoták fantasztikusan teljesítettek Michiganben, és valószínűleg hasonló produkciót várhatunk el tőlük majd Richmondban is.

    A 6 Toyotás versenyző közül egyelőre kettő nincs a rájátszásban, hiszen győzelem nélkül állnak. Bubba Wallace és Martin Truex Jr..

    A pontversenyben jelenleg Ryan Blaney foglalja el az utolsó bejutó helyet, ő a pontjai alapján kerülne be, de ha bárki más olyan nyer futamot, aki még idén nem, akkor ő is kiesik a rájátszásba jutók listájáról.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Augusztus 12., szombat

    21:05 — NASCAR Camping World Truck Series Edzés
    21:35 — NASCAR Camping World Truck Series IDŐMÉRŐ
    23:05 — NASCAR Cup Series Edzés
    23:50 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ

    Augusztus 13., vasárnap

    02:00 — NASCAR Camping World Truck Series VERSENY (250 kör)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (400 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • Már 20 millió dollárba kerül egy NASCAR csapat alapítása

    Egyre nőnek a NASCAR Cup Series Charterek árai, a tavaly közel 14 milliós összeg helyett már 20 millió dollárt érhet egy indulás.

    A Sports Business Journal újságírója belső információkra hivatkozva azt írja, hogy a NASCAR charterekért kért árak elérték a 20 millió dollárt, annak ellenére, hogy az iparág egyes szereplői továbbra is szkeptikusak a sportág franchise változatának valódi értékével kapcsolatban.

    Legutóbb az azóta megszűnt Starcom Racing adta el a charterét a 23XI Racingnek tavaly év végén, és az SBJ akkoriban elárulta, hogy a vételár 13,5 millió dollár volt.

    Ez már rekordmagasságú összeg volt, és hatalmas emelkedés ahhoz képest, ahová néhány évvel korábban a chartereket árazták. Egy 20 millió dolláros vásárlási ár újabb nagy ugrást jelentene: 48%-os növekedést alig több mint fél év alatt.

    A legjelentősebb oka ennek az emelkedésnek az, hogy a csapatok bíznak abban, hogy a következő TV-szerződés jövedelmező lesz, és nagyobb részesedést kapnak a teljes összegből. A csapatok jelenleg a sportág évi 820 millió dolláros bevételének 25%-át kapják a médiapartnerektől, de tárgyalásokat folytatnak a NASCAR-ral, hogy a következő, 2025-ben kezdődő médiaegyezmény megkötésekor ezt az összeget növeljék.

    A következő években a legvalószínűbb célpontoknak tartott csapatok közül a Rick Ware Racing, a Spire Motorsports és a Live Fast Motorsports adhatja el a chartereket.

    A legnagyobb érdeklődést jelenleg Dale Earnhardt Jr. NASCAR Xfinity istállója, a JR Motosports mutatja ezekért a charterekért, amely fel szeretne mozdulni a Cup Seriesbe.

    Néhányan az iparágban úgy érzik, hogy a megugró árajánlatok túlzóak, és továbbra is szkeptikusak a valós értékeket illetően. Annyi biztos, hogy az árak már most az egekben vannak, és ha a 2025-ös TV-s jogokról való tárgyalások pozitívak lesznek, akkor ezek az összegek még jobban emelkedni fognak.

    Mi az a Charter?

    A “Charter” kifejezés biztos indulási jogot jelent a NASCAR Cup Series minden fordulóján az azt birtokló csapatok részére. A Charter tulajdonosok ezt a jogot eladhatják, vagy akár bérbe is adhatják más csapatoknak, a NASCAR-al kötött megállapodást követő első öt évben egyszer.

  • Kurt Busch még mindig nem gyógyult, Richmondot is kihagyja

    Kurt Busch immáron negyedik versenyét hagyja ki az idei szezonban, miután agyrázkódása utáni tünetei nem javulnak elég gyorsan.

    A közösségi médiacsatornáin közzétett bejegyzésében Busch azt írta: „az agysérülésből való felépülés nem mindig lineárisan halad. Jól érzem magam a felépülésem során, de ezen a héten az volt a célom, hogy a szívritmusomat és a testemet versenyszimulációs jellegű környezetbe helyezzem, és egyértelmű, hogy még nem állok készen arra, hogy újra versenyautóba üljek.

    Érzelmileg messze ez volt a legnehezebb hét, mert érzem a gyógyulás előrehaladását, de a versenyzés extrém fizikai és mentális erőfeszítést igényel, és a testem nem képes 100%-ban elviselni az intenzív versenykörülményeket.”

    Haladok a gyógyulás útján. Az orvoscsapatom mellettem áll, és továbbra is mindent megteszünk azért, hogy 100%-os állapotba kerüljek, és visszatérhessek a versenyzéshez.

    Köszönöm mindenkinek a folyamatos támogatást, és sok szerencsét kívánok a 45-ös csapatnak és Ty-nak ezen a hétvégén Richmondban.

    Busch a Richmond Raceway-en a negyedik egymást követő versenyét hagyja ki, mivel továbbra is lábadozik az agyrázkódásszerű tünetekből.

    A 2004-es Cup Series bajnoka július 24-én a Pocono Raceway-en a kvalifikációs körén szenvedett balesetet. Busch autója a 3-as kanyarban veszítette el uralmát autója felett, majd nagy sebességgel a falnak csapódott.

    Ty Gibbs vezeti azóta a 45-ös rajtszámú Toyotát. Ezen a hétvégén a Richmond Raceway-en ismét Ty Gibbs ül majd az autóban, ami így a negyedik Cup Series indulása lesz.

    A 23XI Racing színeiben eddig mindhárom alkalommal az első 20-ban végzett, köztük múlt héten, ahol eddigi legjobb eredményét, egy 10. helyet ért el a Michigan International Speedwayen.

  • BRÉKING: Noah Gragson érkezik Ty Dillon helyére 2023-ban

    A Petty GMS magyar idő szerint szerda délután jelentette be, hogy 2023-ban Noah Gragson fogja vezetni a 42-es autót.

    Az ülés nemrég üresedett meg, amikor a Petty GMS bejelentette, hogy nem újítja meg jelenlegi versenyzője, Ty Dillon szerződését.

    Az már néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy Erik Jones több évre elkötelezte magát a csapathoz, így ő fogja vezetni a 43-as autót a jövében.

    Noah Gragson eddig a NASCAR Xfinity Seriesben versenyzett főállásban, a JR Motorsports színeiben. A 24 éves versenyző 2018-ban mutatkozott be a szériában, és azóta 8 győzelmet aratott, 2021-ben pedig bajnoki második lett.

    Ezen felül Gragson már bemutatkozott idén a Cup Seriesben is, a Kaulig Racing színeiben, részidőben. Az eddigi hét versenyén egy 18. hely volt az eddigi legjobb eredménye Kansasben.

  • Csúnyán átvágta rajongóit a NASCAR többszörös bajnoka

    Tony Stewart óriási bejelentésre készült, majd kiderült, hogy az egész egy NFT projekt indulásáról szólt. A rajongók dühösek.

    A háromszoros NASCAR Cup Series Tony Stewart, Stewart NHRA versenyzője, Leah Pruett, és a Tony Stewart Racing közösen belépett az NFT térbe, amely az első ilyen jellegű vállalkozás a NASCAR szakág részéről.

    A partnerség hivatalosan augusztus 23-án indul egy limitált példányszámú dobással a TonyStewartNFTs.com weboldalon és az OpenSea-n, amely Stewart történelmi motorsport karrierjére koncentrál.

    A kollekcióban különböző autók szerepelnek majd, amelyekkel Stewart az évek során a NASCAR-ban versenyzett.

    Mindig új és innovatív módokat keresünk arra, hogy kiemeljük a motorsportot, és egyedi élményeket nyújtsunk a rajongóinknak, és ez a partnerség az Orange Comettel éppen ezt teszi” – mondta Stewart.

    Olyan világban élünk, ahol a digitális élmény fokozza az élő élményt, és ez a kollekció, amelyet a versenyzői közösség számára hoztunk létre, olyan módon ötvözi ezt a két világot, amilyet még soha nem láttunk.

    Az in.hu leírása szerint az NFT (non-fungible token), azaz nem helyettesíthető zseton 2017 óta létezik, működése a Ethereum kriptovaluta blokklánc technológiáján alapul.

    Az NFT képhez, animációhoz, videóhoz, hangfájlhoz kapcsolt kódsor, mely az eredetiség igazolására szolgál.

    Tony Stewart NFT bejelentését követően a NASCAR közösség negatív visszajelzéseket adott, átverésnek és Ponzi-sémának nevezve azt.

    A szurkolók azt várták, hogy Stewart egy új versenyzőt, a saját visszatérését, vagy egy IndyCar csapat indítását fogja bejelenteni.

    Ez volt a nagy bejelentés? Úramisten…” – írta egy rajongó twitteren. „Ez még rosszabb, mintha nem lett volna semmilyen bejelentés” – értett egyet egy másik szurkoló.

    Egy harmadik twitter felhasználó nem kertelt, és csak ennyit írt: „Átverés„.

    A vásárlók egy valódi, dedikált tűzállóruhát is kapnak. Ha a sorozat elkelt, a 30 vásárló közül egy különleges, 2011-es kiadású, valódi NASCAR bemutatóautót kap egyvalaki.

  • Tiszta vizet öntött a pohárba Rosenqvist és a McLaren

    A múlt hétvégi Nashville-i verseny előtt merült fel annak a lehetősége, hogy Felix Rosenqvist-nek – a bejelentés ellenére – nincs szerződése.

    A McLaren Racing és Felix Rosenqvist is lépett azügyben, hogy tisztázzák a köztük lévő szerződési helyzetet, miközben találgatások folynak továbbra is arról, hogy Rosenqvist a következő szezonban hol fogja folytatni.

    Júniusban a csapat által kiadott sajtóközlemény szerint „a McLaren Racing többéves szerződést kötött Felix Rosenqvisttel, aki 2023-tól és azután is a csapat versenyzői felállásában marad”.

    A közelmúltban azonban óriási zűrzavar alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Rosenqvist valóban aláírta-e már új szerződését.

    A McLaren és Rosenqvist is megerősítette a The Race magazinnak, hogy a csapatnak van egy opciója arra az esetre, ha Rosenqvistet 2023-ban az IndyCarban szeretné versenyeztetni.

    Ha a McLaren Racing nem él ezzel az opcióval, Rosenqvist szabadon tárgyalhat új szerződésről az IndyCarban más csapatokkal, vagy a McLaren felajánlhat 30 éves pilótának egy Formula E-s ülést a következő szezonra.

    Rosenqvist az egyetlen olyan versenyző, aki az IndyCarban és a Formula E-ben is nyert már futamot, így nem csoda, hogy a McLaren szeretne megtartani egy ilyen sokoldalú versenyzőt.

    A legfontosabb bizonytalansági tényező jelenleg az, hogy Alex Palou a rendelkezésére áll-e majd a csapat számára 2023-ban.

    A svéd versenyző maradhatna a McLarennél az IndyCarban, ha Palou nem tudna csatlakozni a csapathoz.

    Rosenqvist inkább maradna a McLaren csapatánál, amellyel az elmúlt két szezonban szoros kapcsolatot alakított ki – beleértve az egyik legjobb barátját, és csapattársát, Pato O’Wardot.

    Amennyiben a McLaren nem él a Rosenqvistre vonatkozó opcióval, az IndyCarban idén mutatott erős formája valószínűleg felkelti a McLaren riválisainak érdeklődését.