Szerző: András Roos

  • Chase Elliott annyira ideges volt, hogy eltévesztette melyik pálya jön jövőhéten

    Elliott a verseny döntő többségében az élen haladt, azonban csapattársa merész manővere miatt végül csak negyedik lett Watkins Glenben.

    Négy évvel azután, hogy Chase Elliott megszerezte első NASCAR-kupa-győzelmét a Watkins Glen International pályán, a 26 éves versenyző begyűjtötte első alapszakasz bajnoki címét is.

    Elliott a pole-ból indult, és a változatos versenyen a 90 körből 29-et vezetett (ez volt a legtöbb a mezőnyben).

    A 9-es autó sofőrje a 3. szakaszban szorította magához az első helyet, azonban Hendrickes csapattársa, Kyle Larson szorosan követte őt.

    A végén egy késő sárga zászló azonban megpecsételte sorsát, amikor Elliott és Larson Chevrolet-jei összeütközött.

    Idén ez volt a második alkalom, hogy a Larson és Elliott közötti incidens a verseny záró szakaszában Elliott győzelmébe került, és csapattársa nyerte a futamot.

    A másik esemény a szezon második futama volt a kaliforniai Fontana városában található Auto Club Speedwayen.

    Ez van, nem tudok mit csinálni” – nyilatkozta csalódottan a verseny után Elliott. “Gratulálok az 5-ös csapatnak. Komolyan, nincs más hozzáfűznivalóm. Gratulálok nekik, megérdemelték a győzelmet.

    Elliott ugyanakkor annyira ideges volt – belül -, hogy elfelejtette, tulajdonképpen melyik pályára megy a mezőny jövő héten.

    Alig várom, hogy jövő héten Bristolba menjünk, és megpróbáljunk szerezni egy győzelmet a csapatunknak.

    Larson elmondta, hogy azt tette, amit tennie kellett, hogy megszerezze idei második győzelmét és megszerezze a bónusz pontokat.

    A 9-es autó sofőrje ugyanakkor elismerte, csak a győzelemmel lett volna boldog.

    Csak folyamatosan olyan helyzetbe kell hoznunk magunkat, hogy nyerjünk” – mondta Elliott. „Ahogy mindig mondom, ha el akarsz jutni Phoenixbe, akkor nyerned kell. Minél többször vagyok ott az elejében, annál jobban fogunk boldogulni.

    Jó érzés megszerezni azokat a bajnoki címért járó bónuszpontokat. Nyilvánvalóan nem ez a végső cél, de egy szép ugródeszka ahhoz, hogy megpróbáljuk elérni a fő célunkat, az év végi bajnoki címet.

  • Larson nem büszke magára, Allmendinger és Logano extázisban

    Lássuk mit nyilatkozott a Watkins Gleni NASCAR Cup Series verseny első három helyezettje, Kyle Larson, AJ Allmendinger és Joey Logano.

    Kyle Larson, Hendrick Motorsports, 1. helyezett

    Larson – ahogy a szombati Xfinity versenyen is – mindössze az utolsó 5 körben vezetett, azonban megint jókor volt jó helyen, és szezonbeli második győzelmét szerezte meg ezzel.

    Az előző újraindításnál elég rossz helyzetbe kerültem, mert ő (Chase Elliott) volt erőteljes velem szemben, tekintve, hogy előrébb volt az autója orra” – mondta Larson.

    Tegnap az Xfinityben minden alkalommal, amikor a jobboldali íven rajtoltam, elmentek mellettem mert annyira szűken fordultam, hogy elférjünk egymás mellett.

    Gondoltam, hogy valószínűleg ez lesz a hétvége utolsó újraindítása. Azt mondtam magamnak, hogy ha már a féktáv előtt megelőztem őt, akkor mindent meg kell tennem, hogy ezt megtartsam, és ne hagyjam, hogy visszaelőzzön.

    Jól sikerült az újraindítás. Jó volt a rajtom. Megtettem, amit kellett a győzelemhez. Ismétlem, nem feltétlenül vagyok büszke rá, különösen egy csapattársammal szemben, de úgy érzem, hogy ezt kellett csinálnom a győzelem érdekében.

    AJ Allmendinger, Kaulig Racing, 2. helyezett

    AJ Allmendinger versenye nehezen indult, hiszen Austin Cindric már a verseny első köreiben kilökte őt, és onnan zárkózott vissza – végül a 2. helyre.

    Kyle (Larson) elég mélyen fékezett, hogy átvegye a vezetést Chase (Elliott) előtt, engem pedig a kanyarban lökdöstek a többiek” – nyilatkozta Allmendinger.

    Talán ha egy kicsit hamarabb tudtam volna az autót a kanyarban egyenesbe hozni, de olyan keményen belém rohantak, hogy örültem, hogy a versenypályán tudtam maradni

    Büszke vagyok mindenkire a Kaulig Racingnél. Ez volt az egyik legjobb autó, amit valaha vezettem. Nyomtam neki, és gyors volt.

    Joey Logano, Team Penske, 3. helyezett

    Joey Logano volt az egyik olyan versenyző, aki nem állt ki a boxba a második szakaszban, és így megnyerte a szegmenst, és megkapta az érte járó pontokat.

    Őrület volt, és extázisban vagyok ettől az eredménytől. Megszereztük a (második) szakaszgyőzelmet, és általában, ha itt szakaszgyőzelmet aratsz, akkor annyira hátrakerülsz taktikai szempontból, hogy vége a versenyednek. Ez is történt” – magyarázta Logano.

    A harmadik szakasz elején a 27. helyen álltunk. Egy csomó autót megelőztünk, és a 17. helyre jöttünk fel, aztán a 15. hely környékén megragadtunk.

    Le a kalappal Paul (Wolfe) előtt, hogy két gumit tett az autóra, és adott nekünk egy kis pályapozíciót, aztán volt még néhány jó újraindításunk, és végül az első háromban végeztünk. Nagyon örülök.

  • Räikkönen tempója és nyugodtsága lenyűgözte Chase Elliottot

    Bár a versenyének ideje korán vége lett, Kimi Räikkönen nagyszerűen helytállt NASCAR Cup Series debütálásán, és a széria legjobbjai ellen.

    A verseny közben többen is a rádión fejezték ki csodálatukat – köztük Ryan Blaney és William Byron is.

    Byron még az esőben ment el Räikkönen mellett, majd ennyit rádiózott csapatának: „Épp most előztem meg Raikkönent vizes pályán, ez elég király pillanat volt.”

    Ryan Blaney már korábban is elismerte, hogy óriási rajongója a finn versenyzőnek, sőt a verseny előtti sajtótájékoztatón ugyanarra a székre ült le, ahol Räikkönen ült.

    Chase Elliott stratégiai okok miatt a verseny közepén hátra esett, és szépen lassan küzdötte át magát a mezőnyön.

    Räikkönen mögött két kört töltött el a 2020-as bajnok, és csapatfőnöke, Alan Gustaffson azzal motiválta, hogy „Meg kéne előznöd a 2007-es Forma-1-es világbajnokot.

    https://twitter.com/MrMatthewCFB/status/1561469097187184642

    Elliott így is tett, de a verseny után dicsérő szavakat mondott el a Trackhouse versenyzőjéről.

    Szerintem nagyszerűen csinálta” – mondta Elliott. „Ott volt a mezőny közepén a káoszban, és úgy nézett ki, mintha otthon lenne, szóval szerintem ez nagyon király volt.

    Jót csatáztunk, nagy élveztem.

    És ki tudja mi lett volna ha… Ugyanis Kimi Räikkönen tempója alapján a top 10-ben ment sokáig, és egy stratégiai húzás miatt esett hátra, amikor belekerült abba a bizonyos balesetbe.

    Így viszont talán örülhetnek a rajongók, hiszen a finn versenyzőnek befejezetlen ügye lesz a NASCAR-ban.

    Raikkönen elmondta, hogy „mindent” élvezett, de nem tudja, hogy fontolóra venné-e a visszatérést egy újabb versenyre.

    Nem vagyok ellene a dolognak” – mondta a 42 éves Raikkönen, amikor a visszatérésről kérdezték. „Minden jó volt, és nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Egyszerűen csak rosszkor voltunk rossz helyen a balesetnél.

    Úgy éreztem, nagyon jó sebességünk volt, különösen a boxkiállások után, de talán egy kicsit túl keményen bántam a gumikkal az egyik szettnél.

    Annyi biztos: A jégember nem vallott szégyent!

  • Larson nyerte a változatos watkins gleni versenyt, Räikkönent csúnyán elintézték

    2 órás csúszással, de izgalmas versennyel vette kezdetét a Cup Series Watkins Gleni versenye, melyet Kyle Larson nyert, Räikkönen viszont kiesett.

    Az eső, és villámlás miatt több, mint két órás csúszással kezdődik az egész világ által várt NASCAR Cup Series verseny, Watkins Glenben.

    A végén rengeteg incidens történt, és egy 5 körös sprint döntött Chase Elliott és Kyle Larson között, akik végigcsatázták az egész versenyt.

    Végül a 9-es autó a külső ívről rajtolt újra, az 5-ös pedig a belsőről, így Larson egy késő, füstölős fékezéssel le tudta tolni ellenfelét a pályáról, és átvette a vezetést – amit már nem engedett ki a kezei közül a verseny végéig.

    Larson idei második, és karrierje 18. győzelmét aratta Watkins Glenben.

    Tudtam, hogy ez volt az esélyem, hogy későn fékezzek. Nagyjából ugyanazt tudta az autónk, csak én egy picit kevésbé jól spóroltam a gumikkal” – mondta Larson közvetlenül a verseny után.

    Jó egy újabb győzelmet összeszedni a bónuszpontok miatt, és remélem, hogy ez lendületet ad majd nekünk a rájátszásra.

    Nem vagyok büszke a manőveremre, de ezt kellett tennem a győzelem érdekében. Ha Chase helyében lennék, ezt én is megérteném.

    Hendrick Motorsportsos csapattársa, Chase Elliott a 4. helyen ért végül célba, és arcáról nagy csalódottság volt leolvasható, ennek ellenére nagyon sportszerűen nyilatkozott a futam után.

    Gratulálok az 5-ös csapatnak. Komolyan, nincs más hozzáfűznivalóm. Gratulálok nekik, megérdemelték a győzelmet.

    A verseny esőben kezdődött, és az már korán látszott, hogy ezekben a körülményekben nem voltak jók a Hendrickes autók.

    Az első sorból induló Elliott és Larson is folyamatosan hátrafelé csúszott, Michael McDowell már a 4. körben átvette a vezetést, mögötte pedig próbálták tartani a tempót a riválisok, Chase Briscoe vezetésével

    Räikkönen: Fantasztikus tempó, szerencsétlen vég

    Néhány versenyző már rajt után fantasztikus felzárkózást mutatott, ezek közé tartozott Todd Gilliland, valamint a két európai szupersztár, Kimi Räikkönen, és Mike Rockenfeller.

    Rockenfeller a verseny végén visszaesett, 30. lett, és elismerte, csak az esőben volt kompetitív az autója.

    Kár, hogy nem esett tovább az eső, mert talán ott volt egyedül igazán jó az autó” – mondta a Le Mans-i 24 órás 2010-es győztese.

    Nem úgy mint Räikkönené, aki körről körre gyorsabban ment a folyamatosan száradó pályán, és a második szakasz nagy részét a top 10-ben töltötte.

    Egy stratégiai húzás miatt a szakasz vége előtt kijött a boxba, és emiatt a mezőny végére esett. Ez lett a veszte.

    Ross Chastain – Räikkönen csapattársa – a 3. szakasz újraindításánál kilökte Austin Dillont, amiből egy több autós incidens alakult ki, melynek a levét végül Kimi Räikkönen itta meg.

    A lelassuló autókat balról próbálta kikerülni, azonban Loris Hezemansnak el kellett rántania a kormányt, a finn versenyző 91-es autója pedig csúnyán a levegőbe emelkedett, és belecsapódott a buszmegállót követő gumifalba.

    Az autó elég súlyosan megsérült, így Räikkönennek fel kellett adnia a versenyt.

    Nem tudom, hogy mi történt. Úgy éreztem, hogy a jó íven vagyok, de aztán mindenki elindult balra, így nem volt időm reagálni” – nyilatkozta az NBC Sportsnak Räikkönen.

    Az első ütés volt a keményebb, ott a kereket találta el valaki, és picit fáj a csuklóm, de ez van.

    Nagy csaták a mezőny közepén, és szerencsétlenül járt versenyzők

    A verseny nagy részében inkább stratégiai csata folyt, mintsem pozícióharc, azonban a már csontszáraz pályán, a harmadik szakaszra kialakulni látszott, hogy ki lehet versenyben a győzelemért. Nem nagy meglepetésre ez a kettős Chase Elliott és Kyle Larson volt.

    Mögöttük azonban többen is szerencsétlenül jártak azok közül, akiknek gyors volt az autója. Todd Gilliland az első helyről kényszerült kiállni, és az első szakaszt megnyerő Chase Briscoe is műszaki problémákba ütközött, végül csak 25. lett.

    Ryan Blaney autója sem volt száz százalékos, a verseny nagy részét a top 20-on kívül töltötte, szinte kéz a kézben Martin Truex Jr.-al, akinek egyszerűen nem volt meg a tempója. Előbbi 24., utóbbi 23. lett.

    Ross Chastain két balesetben is benne volt, előbb saját hibájából, majd Chase Briscoe pöcije után, és csak a 21. helyig tudta visszaküzdeni magát.

    Chris Buescher autója a verseny második részében nem tudta azt, amit az első szakaszban, de így is kilencedik lett, és hasonlóan járt Michael McDowell is, aki a sok vezetett kör ellenére csak a 6. helyen ért célba.

    A verseny első köreiben Cindric kipörgette AJ Allmendingert, de a 16-os autó versenyzője nem adta fel, és visszatornázta magát a top5-be, majd az utolsó két újraindítást kihasználva 2. helyen ért célba Larson mögött, csak úgy, mint a szombati Xfinity versenyen.

    Kyle Busch egy pitben történt hibán is felülkerekedve szinte végig a top 5-ben ment, de az utolsó körökben eldobta az autóját, a falnak ütközött, és a 32. helyen szelte át a célvonalat.

    Érdemes kiemelni Joey Loganót, aki megnyerte a második szakaszt, és végig a tűz közelében volt, aminek az eredménye egy 3. lett – ezzel ő lett a legjobb Fordos.

    A Trackhouse napját Daniel Suárez 5. helye mentette meg. 7. lett Tyler Reddick, 8. Christopher Bell, 9. Chris Buescher, 10. pedig Erik Jones lett.

    Larson győzelmének köszönhetően nincs változás a bajnokságban

    Bár Ryan Blaney a mezőny közepén harcolt, volt mire figyelnie, hiszen sokáig több versenyző is veszélyeztette rájátszásba jutását. Végül azonban ilyen-olyan okok miatt sem Michael McDowell, sem Chris Buescher, sem Todd Gilliland nem tudott a győzelem közelébe kerülni.

    Így Daytonára fordulva továbbra is Ryan Blaney áll az utolsó bejutó, 16. helyen – pontok alapján – de a jövőheti daytonai forduló egy wild card hétvége lesz, ahol bármi megtörténhet majd, és bárki nyerhet.

    Az alapszakasz bajnoki címe viszont már most eldőlt, hiszen Chase Elliott elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy behúzza ezt a címet, és az érte járó playoff bónuszpontokat.

    Végeredmény

  • Kimi Räikkönen a falban, kiesett a NASCAR Cup Series debütálásán

    Kimi Räikkönen csúnyán a falba csapódott Watkins Glenben, a NASCAR Cup Series debütálásán, miután több autó balesetbe keveredett.

    Räikkönen fantasztikusan versenyzett, a futam nagy részében a top10-ben autózott, és a stratégiája is nagyszerű volt.

    Azonban jött Ross Chastain – Räikkönen csapattársa – és a 3. szakasz újraindításánál kilökte Austin Dillont, amiből egy több autós incidens alakult ki, melynek a levét végül Kimi Räikkönen itta meg.

    A lelassuló autókat balról próbálta kikerülni, azonban Loris Hezemansnak el kellett rántania a kormányt, a finn versenyző 91-es autója pedig csúnyán a levegőbe emelkedett, és belecsapódott a buszmegállót követő gumifalba.

    Az autó elég súlyosan megsérült, így Räikkönennek fel kellett adnia a versenyt.

    Nem tudom, hogy mi történt. Úgy éreztem, hogy a jó íven vagyok, de aztán mindenki elindult balra, így nem volt időm reagálni” – nyilatkozta az NBC Sportsnak Räikkönen.

    Az első ütés volt a keményebb, ott a kereket találta el valaki, és picit fáj a csuklóm, de ez van.

    Annak ellenére, hogy idő előtt vége lett ennek a bemutatkozásnak, Räikkönen szívesen úgy nyilatkozott, szívesen visszatérne.

    Jól szórakoztam. Egyre magabiztosabb lettem az autóban, voltak jó csatáim, és az autóban nagy potenciál volt, nagyon gyors volt” – mondta Kimi.

    Meglátjuk, hogy visszatérek-e, egyelőre nem tudom. De nem vagyok ellene a dolognak.

  • BRÉKING: 1 órás csúszással indul a NASCAR verseny Watkins Glenben

    A helyszínen a NASCAR megkérték a nézőket, és a csapatokat, hogy húzódjanak biztonságos helyre, amíg a villámlás tart.

    Az amerikai törvények szerint ha egy kültéri esemény 30 kilóméteres körzetében villámlást észlelnek, akkor minimum 30 percig be kell szüntetni a rendezvényt.

    A NASCAR mezőnye az eredeti tervek szerint magyar idő szerint 21:08-kor kapta volna meg a „Start your engines” felhívást, és 21:19-kor lett volna a zöld zászló.

    A villámlás miatt felfüggesztett verseny – és az előzetes ceremónia – 21:23-kor folytatódik.

    21:25-kor egy újabb villám csapott be a Watkins Gleni pálya 30 kilométeres körzetében ami azt jelenti, hogy 21:55-ig ismét várakozniuk kell a versenyzőknek.

    21:58-kor kezdődik meg a ceremónia – a himnusszal, és a start your engines-el – miközben a pálya már teljesen esős.

    A NASCAR bejelentette, hogy a biztonság érdekében nem két sorban, hanem egy sorban indulnak majd el a versenyzők a rajtnál, és az újrarajtnál

    Frissítve: 21:55

  • Előnyt jelenthet Räikkönennek és Rockenfellernek, ha leesik az eső?

    Márpedig van esély rá, hogy mai Watkins Gleni futam esős lesz, és a Next Gen autókkal még senki nem ment vizes pályán.

    Az előrejelzések szerint egyre növekvő az esély arra, hogy a pályát eléri egy csapadékzóna.

    Bár az ovál pályákon nem versenyez esőben a NASCAR mezőnye, természetesen az épített pályákra vannak eső gumijaik, így kijöhet az esős versenyeken szerzett tapasztalat.

    Vagy mégsem? Kimi Räikkönen szerint nem jelent majd előnyt neki, ha megérkezik az égi áldás.

    Senkinek nincs tapasztalata ezzel az új autóval ilyen körülmények között. szóval kb. mindannyian ugyanarról a szintről indulunk” – nyilatkozta az NBC-nek Räikkönen.

    Persze én már jópárszor versenyeztem az esőben Európában, de kétlem, hogy ez bármiben is segítene.

    Bármi is történik, ki kell hoznunk majd a maximumot a helyzetből, és jól kell reagálnunk majd a változó körülményekre.

    Mike Rockenfeller egyetértett kollégájával, és elmondta, óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy itt lehet egy Cup Series versenyen.

    Tök mindegy, mit csináltunk eddig, mit nyertünk eddig, itt mi vagyunk az újoncok” – mondta Rockenfeller.

    A rajtpozícióm ellenére nagyon izgatott vagyok, hogy versenyezhetek ma, és majd meglátjuk, hogy az időjárás hogyan befolyásolja a körülményeket.

    Az edzésen nagyon túlkormányzott volt az autó, az időmérőn pedig nagyon alulkormányzott, úgyhogy nem tudom, hogy mi lesz ma.

    Reméljük megtaláljuk ma az aranyközéputat. Készen állok!

    A NASCAR Cup Series Watkins Gleni versenye 21:00-kor kezdődik az ARENA4-en és az ARENA4+-on!

  • Kyle Busch: Jövőre nagy változások jönnek az életemben

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kyle Busch jövőre elhagyja a Joe Gibbs Racing 18-as autóját, és erre a legutóbbi nyilatkozata is ráerősített.

    Kyle Busch szombaton még mindig nem tudott pontos információkkal szolgálni jövőjével kapcsolatban, mégis úgy tűnt, hogy válaszaiban sok mindent elárult.

    Megismételte, hogy a folyamatban lévő szerződéstárgyalásai nehéznek bizonyultak, sok álmatlan éjszakával.

    Nem olyan egyszerű olyan csapatot találni, amelyik akarja a veterán pilótát – vagy meg tudja fizetni -, mert Buschnak a családjára is gondolnia kell, ráadásul a Camping World Truck Series csapatára, a Kyle Busch Motorsportsra is.

    Minden bizonnyal a lista tetején” – válaszolta Busch arra a kérdésre, hogy mennyire fontos a kompetitív autó. „Olyan helyre akarsz menni, ahol úgy érzed, hogy jó esélyed van arra, hogy a győzelemért versenyezz.

    Hidd el, nem érzem úgy, hogy fair lenne velem vagy a családommal, vagy bármi mással szemben, ha kevesebb időt kellene együtt töltenünk a továbbiakban, mert változtatnunk kell az életmódunkon; ez nem kérdés. Nagy változás következik az életünkben.

    Megéri-e úgy menni, hogy nincs lehetőségem azonnal nyerni, vagy egy építkező csapathoz igazolni azzal szemben, hogy garantált győzelmi esélyem van?

    Mindezeket a kérdéseket mérlegeljük. Ismétlem, ez az oka annak is, hogy ez nem olyan egyszerű és könnyű a helyzetünk. De szerencsére vannak lehetőségek.

    Vannak elérhető Cup ülések, de annyi biztos, hogy a jövő év nem úgy fog kinézni, mint ahogy az elmúlt 15 évem kinézett.

    Megannyi győzelem és bajnoki cím után véget érhet Kyle Busch és a Toyota kapcsolata?
    Megannyi győzelem és bajnoki cím után véget érhet Kyle Busch és a Toyota kapcsolata? Fotó: Rusty Jarrett/Getty Images for NASCAR

    Tényleg elköszön Kyle Busch 15 év után a Joe Gibbs Racingtől?

    Busch és a Joe Gibbs Racing már egy ideje próbálnak összehozni egy megállapodást, és a legendás versenyző elismerte, engedményeket is tenne, hogy a csapatnál maradhasson.

    A kétszeres bajnoknak nem csak a jövője forog veszélyben, hiszen az idei szezonját is a hónapok óta tartó kérdéssorozatok zavarják meg.

    Arra a kérdésre, hogy kaptak-e egyértelmű tájékoztatást arról, hogy a JGR-nek hogyan néznek ki a tervei 2023-ra, Busch egyértelmű választ adott: „Ezt nem mondták nekem. Még nem.

    Kyle Busch a Hendrick Motorsportsnál kezdte a karrierjét, azonban 2008-ban úgy érezte, hogy váltásra van szüksége. Ekkor kötött szerződést jelenlegi csapatával, a Joe Gibbs Racinggel, ahol a 18-as M&M’s támogatású autóba ülhetett be. Jövőre M&M’s már nem lesz a 18-as autón, és eléggé valószínű, hogy 37 éves kétszeres bajnok sem.

    Legutóbb 15 évvel ezelőtt mentem keresztül ezen, és akkor is tanulságos volt. Akkor is nehéz volt, de semmiben sem hasonlított a mostanihoz.

    Akkor csak én voltam, én és én. Nem volt Samantha, nem volt fiam, lányom. Csak egy ügynököm volt, aki segített nekem, most pedig Samanthával és a családdal együtt teljesen magamra maradtam.

    Sok mindent át kell élnem, de ez sokkal, de sokkal nehezebb, mert most már a Kyle Busch Motorsportra is gondolnod kell, és van egy épület, amit ki kell fizetned.

  • Larson megnyerte a főpróbát, Ty Gibbs pedig nem hazudtolta meg önmagát

    Nevető harmadikként Kyle Larson nyerte az Xfinity Series Watkins Gleni futamát, Ty Gibbs pedig nem meglepő módon az első helyről ütközött.

    Kyle Larson élete első épített pályás győzelmét aratta a NASCAR Xfinity Seriesben. A JR Motorsports 88-as autóját vezető pilóta az egész verseny során panaszkodott autója tempójára, de mindvégig a tűz közelében maradt, és végül kihasználta az adódó lehetőséget.

    Szerencsém volt” – mondta mosolyogva Larson a verseny után.

    Vagy talán még pontosabban, jó időben volt jó helyen. A NASCAR Xfinity Series futamának utolsó újraindításánál a harmadik helyen állt, amikor az egész versenyen csatázó William Byron és Ty Gibbs összementek a buszmegállóban.

    Byron, aki a nap korábbi részében pályarekordot állított fel a kvalifikáción, és a 82 körből 36-ot vezetett, és Gibbs, aki a második legtöbb kört vezette (25) így megnyitotta a kaput a 2021-es Cup Series bajnok előtt, aki köszönte szépen, és átvette a vezetést.

    Larsonnak így sem volt egyszerű dolga, hiszen az Xfinity Series történelmének egyik legjobb épített pályás menőjét, A.J. Allmendingert kellett visszatartania az utolsó körökben, hogy megszerezze a trófeát.

    Azt hiszem, az egyetlen esélyem az volt ma, hogy a 17-es és az 54-es számú versenyzők – Willy és Ty – összementek” – ismerte el Larson, aki a verseny nagy részét csak a Hendrick Motorsports csapattársa, Byron és Gibbs mögött töltötte.

    A tenger kettévált, és én eljöttem az első helyen, de aztán mögöttem volt AJ, szóval csak próbáltam hiba nélkül teljesíteni az utolsó pár kört. Nem voltam nyugodt, hogy pont ő volt mögöttem.

    A JR Motorsports tulajdonosa, Dale Earnhardt Jr. repesett az örömtől a verseny után. A legendás versenyző egyébként kommentátorként volt jelen a futamon, és ezután rohant oda a győztesek útjára, hogy személyesen gratuláljon versenyzőjének.

    Korunk egyik legjobb versenyzője nyert ma az autónkban. Micsoda megtiszteltetés ez az egész csapatunknak!

    Kyle Larson és Dale Earnhadt Jr.
    Kyle Larson és Dale Earnhadt Jr. Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Larson győzött, Allmendinger növelte az előnyét

    Az újonc Sammy Smith, a 18 éves iowai fiú, aki mindössze negyedik NASCAR Xfinity Series-indulását teljesítette, karrierje legjobb harmadik helyén végzett a JGR 18-as számú Toyotájával, és a verseny közepén lenyűgöző – szintén karriercsúcsot jelentő – hét kört vezetett.

    A JR Motorsports versenyzője, Noah Gragson a negyedik helyen végzett, őt Kaz Grala követte. Sam Mayer, Riley Herbst, Sheldon Creed, Josh Berry és Jeremy Clements egészítette ki az első 10 helyezettet.

    Byron és Gibbs, akik az utolsó körökben ismét hátrébb érintkeztek a mezőnyben, végül a 25., illetve a 27. helyen végeztek.

    A futam utáni levezető körben Byron a következőket mondta a csapatának a rádión: „Sajnálom srácok, bárcsak megnyerhettük volna ezt a versenyt. Jó pozícióban voltunk, de összetörtek minket.

    Ty Gibbs Bob Pockrassnak nyilatkozott a leintést követően: „Byron jó rajtott vette, egészen a buszmegállóig egymás mellett mentünk” – magyarázta. „Ha sikerült volna megcsinálni ott azt a visszaelőzést, én lettem volna a jobb pozícióban. Sajnos nem jó azt a kanyart külső ívről megkezdeni, és ez lett a vége.

    Meg kellett próbálnom, mert úgy éreztem, hogy ha elengedem, akkor elveszítem az esélyemet a győzelemre, mert nagyon hasonló tempónk volt.

    Ilyen a versenyzés, nem fogok bocsánatot kérni, mert a győzelemért mentem.

    A versenyen egyébként több nagyobb incidens is borzolta a kedélyeket. A legnagyobb Daniel Hemrich nevéhez fűződik, aki a carousel kanyarban építette bele autóját a falba, de szerencsére baja nem lett.

    Justin Allgaier már a 4. körben összetörte autóját, így ennek, illetve Ty Gibbs balesetének köszönhetően AJ Allmendinger növelte az előnyét a bajnoki pontversenyben.

    Négy futammal a 2022-es rájátszás előtt 61 pont az előnye az öt futamot megnyerő Gibbs előtt, és 70 pont a három futamot megnyerő Allgaier előtt.

  • Ki lesz a következő Räikkönen? Már ezen gondolkozik a Trackhouse főnöke

    Lehet, hogy Watkins Glen lesz az egyetlen fellépése a Trackhouse Racing PROJECT91-nek idén, de Justin Marks már a program jövőjét tervezgeti.

    A projekt lényege, hogy a NASCAR-versenyzés iránt érdeklődő nemzetközi elit versenyzőknek legyen lehetőségük arra, hogy a sportág legmagasabb szintjén versenyezzenek.

    Marks korábban Kimi Raikkönen meggyőzése érdekében még Svájcba is elrepült annak érdekében, hogy a 2007-es Forma-1-es világbajnok legyen az első versenyzője ennek a programnak.

    Ez az álom létre is jött, hiszen a finn versenyző vasárnap debütál a Cup Seriesben a Trackhouse Racing 91-es autójában.

    Úgy gondolom, hogy ahogy haladunk majd előre a PROJECT91 fejlődésével, az épített pályák lesznek ideálisak arra, hogy olyan srácokat idehozzunk, mint Kimi” – mondta Marks.

    Szerintem gyorsabb a tanulási folyamat, és sokkal jobban fel tudják venni a tempót, mint az oválokon.

    Végső soron a PROJECT91 egy olyan program, amely a szezon során az összes épített pályán működhet, és potenciálisan néhány más fontos eseményen is, mint a Daytona 500 vagy a Coca-Cola 600.

    A Trackhouse főnöke ugyanakkor nem veti el azt a gondolatot sem, hogy a teljes szezont három autóval teljesítse a csapat.

    Azt hiszem, egy bizonyos ponton annyi verseny lesz beírva ennek a bizonyos harmadik nevezésnek, hogy meg kell vizsgálni, hogy valóban el kell gondolkoznunk azon, érdemes lenne-e bevetni egy harmadik, teljes munkaidős autót” – magyarázta Justin Marks.

    De úgy gondolom, hogy a PROJECT91 számára ez egy hat-nyolc futamból álló program, potenciálisan jövőre és azután is.

    A legfontosabb cél a Trackhouse márka megismertetése, és terjeszkedése. Úgy gondolom, hogy a tartalom és az árucikkek terén igazán egyedivé válhatunk, és nagyszerű történeteket hozhatunk létre. Szeretném, ha ez a célunk megvalósulna.

    A Trackhouse Racing csak ebben a szezonban bővült két teljes munkaidős autóra, mivel Marks megvásárolta a Chip Ganassi Racing eszközeit, és ezzel egyidejűleg a rapper Pitbull személyében egy fantasztikus befektetőre, és társtulajdonosra is talált.