Szerző: András Roos

  • VIDEÓ: Éjszakázás és Roncsderbi Daytonában, 10 ép autó ért célba a 38-ból

    Jeremy Clements napra pontosan öt évvel első NASCAR Xfinity győzelme után szerezte meg újabb győzelmét, ezúttal a daytonai éjszakában.

    Ha átnéznénk a NASCAR három legjobb sorozatának történelemkönyvét, nehezen találnánk még egy olyan futamot, amelynek a végeredményei olyan abnormálisnak tűntek, mint szombat hajnalban, a Daytona International Speedwayen futott versenyé.

    A futam több órás késéssel vette kezdetét, méghozzá helyi idő szerint 22:51-kor, ami azt jelenti, hogy magyar idő szerint 04:51-kor. A versenynek hajnali 1:27-kor lett vége, tehát a korán kelők magyar nézők a futam végén kényelmesen, kávézás közben meg is nézhették.

    Egyértelműen a végletekig kiélezett versenyen Jeremy Clements tudott hazaérni pályafutása második győzelmével a NASCAR Xfinity Series-ben, miután az élen álló Austin Hill és AJ Allmendinger balszerencséje miatt megörökölte a vezetést.

    Timmy Hill lett a második, aki az MBM Motorsports 13-as rajtszámú autóját vezetve karrierje legjobb eredményét érte el a péntek-szombati versenyen, AJ Allmendinger pedig a harmadik helyen ért célba.

    Allmendinger brutálisan nem óvatoskodott a verseny utáni interjújában.

    „Csak örülök, hogy élve kijutottam innen” – nyilatkozta Allmendinger bosszúsan a futam után. „Kiba***ttul utálom az ilyen típusú versenyzést. Szóval, bármikor, amikor úgy tudok hazamenni, hogy érzem a lábam és a karom, és rendben vagyok, és egy top 5-ös helyezést érhetek el, az nekem megfelel.”

    Allmendinger ezután a baleset után lett negyedik…

    Brandon Brown a futam végén több balesetbe keveredve a negyedik helyen ért célba, míg Sage Karam az Alpha Prime Racing történetének első top 5-ös és top 10-es helyezését tudta megszerezni az ötödik helyen.

    Ryan Vargas, Ty Gibbs, Alex Labbe, JJ Yeley és Kyle Sieg egészítette ki az egészen elképesztő top10-et.

    Noah Gragson, aki 52 kört vezetett a versenyen, a 22. helyen végzett, miután a NASCAR Overtime-ban hatalmas balesetet szenvedett, amikor az autója megfordult a mezőny előtt, és számos másikat is beszedett.

    A 118 körös versenyen összesen 10 sárga zászló volt, köztük több nagy balesettel, amely végül jelentős károkat okozott. Célba végül mindössze 20 autó ért, és ebből kb. csak 10 autó volt használható állapotban.

    Sheldon Creed, Joe Graf Jr. erős csattanása

    A „big one”

    Szerencsére minden versenyző épen megúszta a baleseteket.

    Már csak három futam van hátra a NASCAR Xfinity Series 2022-es rájátszásáig, Jeremy Clements győzelme azonban eléggé megkavarta a dolgokat, és biztosította számára a helyet a sorozat hét futamból álló rájátszásában.

    A playoff utolsó helyéért Landon Cassill előnye 12 pont Ryan Sieggel szemben, mivel a csata reálisan két autóból Daniel Hemric (+33), Landon Cassill (+12), Ryan Sieg (-12) és Sheldon Creed (-55) csatájává bővült.

  • Bombahírek éjszakája a NASCAR-ban, elmaradt az időmérő Daytonában

    Elmarad a NASCAR Cup Series kvalifikációja Daytonában, Almirola és Suarez marad, a Truck Seriesnek pedig régi-új főszponzora van.

    Éjjel percenként jöttek a frissebbnél frissebb hírek a NASCAR világából, így összegyűjtöttük nektek a legfontosabb történéseket.

    • A Daytona International Speedwayen a szakadatlan esőzések miatt törölték a NASCAR Cup és az Xfinity Series kvalifikációját. A rajtfelállást a szabálykönyv határozza meg. Így a Hendrick Motorsports versenyzői, Kyle Larson és Chase Elliott az első sorba kerülnek, mindössze egy héttel azután, hogy a Watkins Glen International versenyen a győzelemért ütköztek. Joey Logano, Daniel Suarez, Christopher Bell, Tyler Reddick, Kevin Harvick, Chris Buescher, Michael McDowell, és Alex Bowman alkotja majd az első tíz helyezettet.
    • Ha már Bowman: A 48-as autó csapatfőnöke, Greg Ives szünetet tart karrierjében, így jövőre új crew chiefje lesz Alex Bowmannek.
    • Két szerződéshosszabbítás is történt éjszaka. Daniel Suarez 2023-ban is a Trackhouse Racing versenyzője marad, Aric Almirola pedig olyannyira meggondolta magát év elején bejelentett visszavonulása után, hogy 2 éves szerződést írt alá a Stewart-Haas Racinggel, illetve főszponzorával, a Smithfield Foods-szal.
    • 2008 után visszatér a NASCAR Truck Series eredeti főszponzora, a Craftsman. A széria NASCAR Craftsman Truck Series néven fog futni, ami a divízió eredeti neve volt az 1995-ös alapítástól 2008-ig. A Truck Series főszponzora 2009-től a Camping World volt. A szerződés hosszáról egyelőre még nem érkezett információ, de annyi biztos, hogy 2023-ban ők lesznek a névadó szponzorok.
    • Zane Smith 2023-ban visszatér a Front Row Motorsportshoz egy kibővített programmal, amely a NASCAR Cup Series versenyeit és néhány Xfinity Series-indulást is magában foglal a teljes munkaidős Truck-program mellett.
  • Eseménydús NASCAR bemutatkozáson van túl Rockenfeller

    Mike Rockenfeller vasárnap Watkins Glenben első alkalommal indult a NASCAR Cup Series-ben, a Spire Motorsports 77-es Chevrolet-jét vezetve.

    A német épített pályás menő a verseny eleji esőben repesztett, és még a szakértők és a versenytársak által egekig magasztalt Kimi Räikkönent is megelőzte.

    A 38 éves Rockenfeller azonban a 32. körben Tyler Reddickkel ütközött, ami miatt kiesett a tempóból, és egy késői bokszkiállás miatt végül a 30. helyre esett vissza.

    A kihívások ellenére – amelyek közé tartozott, hogy a versenyt vizes gumikon kezdte, és zöld zászlós körülmények között slickekre kellett váltania – Rockenfeller úgy tűnt, élvezte az élményt.

    Ez volt a karrierem egyik legőrültebb élménye” – áradozott Rockenfeller. „Azonban az összes kihívás, amivel szembe kellett néznünk, valóban segített abban, hogy a vártnál sokkal gyorsabban felvegyem a ritmust az autóval és a csapattal.

    Amikor a két órás késés után elkezdődött a verseny, a pálya hihetetlenül csúszós volt, és a NASCAR-ban a versenyzés annyira intenzív és szoros. Volt egy ütközésem is Tylerrel, pedig a verseny egy részében az élmezőnyben mentem.

    Nagyjából minden megtörtént velem ezen a versenyen!

    Rockenfeller különösen hálás volt a Spire-nek, amiért lehetőséget adott neki, hogy a Cup Seriesben versenyezhessen. Még egy tervezett versenye van a csapattal ebben a szezonban, október 9-én a Charlotte Roval pályán.

    Ha Watkins Glen előtt azt mondtad volna, hogy akár a negyedik helyen is futhatok, akkor nem hittem volna neked” – mondta Rockenfeller.

    A NASCAR Cup Series-ben első alkalommal sosem fogsz futamot nyerni, de úgy gondolom, hogy a Spire Motorsport és én magam is túlteljesítettük a kitűzött célokat.

    Őszintén, alig várom a következő futamot, mert hosszú idő óta ez volt az egyik legszórakoztatóbb versenyautó, amit vezethettem.

  • A COTA elnöke szerint az F1 ki van éhezve egy sikeres amerikai versenyzőre

    A COTA főnöke, Bobby Epstein szerint Logan Sargeant FP1-es F1-es szereplése a Williamsszel az Egyesült Államok Nagydíján jó kezdet.

    Epstein azonban úgy véli, hogy egy amerikai futamgyőztesre van szükség ahhoz, hogy a Forma-1 a következő szintre lépjen az Államokban.

    Sargeant az FP1-ben debütál majd a Williams színeiben Austinban még ebben az évben, miután eddig lenyűgözően teljesített újonc Formula-2-es szezonjában, ahol a harmadik helyen áll a bajnokságban.

    Epstein üdvözli, hogy ez a történet a USGP-re való felkészülés részeként zajlik majd, de szerinte a sportág közelmúltban tapasztalt növekedése az Államokban azt jelenti, hogy a versenyzők részvétele önmagában nem fogja jelentősen megmozdítani a dolgokat.

    Ez elég fantasztikus, de még jobb lesz, ha egyszer egy vasárnapi F1-es futamon is láthatjuk majd!” – mondta Epstein a RACER-nek.

    „Ez abszolút az egyik célom, hogy ezt lássam. Egy amerikai srácot vasárnap versenyezni. Jó, hogy van egy amerikai versenycsapat a Haas-nak köszönhetően, de ez elhalványul ahhoz képest, hogy mi történhetne, ha lenne egy amerikai versenyző, aki nyer.

    Epstein azt mondja, szorosan követi a fiatal amerikai versenyzőket, hogy lássa, vajon a jövőben az olyanok, mint Colton Herta, át tudnak-e váltani az F1-be, és elindulhatnak-e a győzelmek felé vezető úton.

    Figyeljük őket, de tudniuk kell, hogy a kiemelkedő képességek mellett, egy remek autóra is szükségük lesz ahhoz, hogy bajnokok legyenek.

    Herta esetében abban kell reménykedni, hogy a McLaren versenyképesebb lesz, vagy esetleg abban, hogy bekerülhet egy Red Bullba, Mercedesbe vagy egy Ferrariba.

  • Martinsville-i produktumán javítana a NASCAR, Larson megszólalt

    A NASCAR Cup Series csapatainak két napjuk van arra, hogy ezen a héten a Martinsville-ben egy hivatalos teszt keretében adatokat gyűjtsenek.

    Martinsville kétszer szerepel a Cup Series versenynaptárában. Először áprilisban versenyzett it a mezőny, de a következő, októberi verseny még fontosabb lesz: Itt dől el ki jut be a Phoenix-i döntőbe.

    Nekünk is fontos ez a teszt, de a csapatoknak is, hogy adatokat gyűjtsenek. Ez egyfajta együttműködés” – mondta Miller a kétnapos tesztről.

    A csapatok választották ki ezt a helyszínt. A másik ilyen közös adatgyűjtési akciónk Homesteadben lesz majd.

    Az évnek ezt az időszakát választották, azt hiszem, hogy megpróbáljanak néhány fontos tapasztalatot foganatosítani a Next Gen autón, amit az év közben tanultak, és finomhangolják a beállításaikat.

    Miután a tavaszi, martinsville-i futam nem túl jó kritikákat kapott, felmerült a Next Gen autó lehetséges változtatásainak gondolata is.

    Az, hogy a versenyzőknek a rövid pályán is tudniuk kell váltani, volt az egyik téma, és a NASCAR illetékesei elismerték, hogy ez egy olyan dolog, amit a jövőben megvizsgálnak.

    William Byron nyerte az áprilisi futamot, amelyen mindössze 5-ször változott az első helyezett személye, és a mezőnyben is elég kevés akció volt.

    A Goodyear júniusban gumitesztet tartott Martinsville-ben, Kyle Busch (Toyota), Tyler Reddick (Chevrolet) és Austin Cindric (Ford) részvételével.

    Bár ez egy gumiteszt volt, a NASCAR és a csapatok különböző aerodinamikai elemeken is dolgoztak. A NASCAR, a csapatok és a három gyártó azonban úgy döntött, hogy nem végeznek nagyobb változtatásokat az őszi futam előtt.

    A pálya kedden és szerdán is nyitva áll a csapatok számára, hogy tesztelhessenek reggel 9 és délután 4 óra között.

    A résztvevők között van a Hendrick Motorsports, a Joe Gibbs Racing, a Stewart-Haas Racing és a Trackhouse Racing.

    Larson először szólalt meg Watkins Glen óta

    Kyle Larson és Hendrick Motorsportsos csapattársa, Chase Elliott feszült körülmények között hagyta el hétvégén Watkins Glent, de most a NASCAR teszten Larson a kamerák elé állt, és elmondta, milyen tanulságokat szűrt le az esetből.

    Úgy gondolom, hogy a csapatodra is kell figyelned, és arra, hogy mi a legjobb mindenkinek… az egész csapatnak” – mondta Larson.

    Bárcsak másképp alakultak volna a dolgok, és akkor sokkal jobb lett volna a hétfői napom.

    Ettől függetlenül eredményes volt a megbeszélésünk, és pozitív érzésekkel zártuk a meetinget.

    Készen állok arra, hogy továbblépjek, és várakozással tekintsek Daytonára és a rájátszásra. Természetesen egyetértettem a legtöbb dologgal, ami elhangzott. Legközelebb egy picit nagyobb tiszteletet fogok mutatni a csapattársam felé

    Larsont ezután megkérdezték, hogy ezek szerint leginkább hallgatóságként volt jelen, mint beszélgetőpartnerként?

    Igen” – válaszolt egyenesen a 2021-es Cup Series bajnok.

  • Räikkönen: Remélem hamarosan visszatérhetek

    Kimi Räikkönen és családja visszatért svájci otthonába, a finn versenyző viszont egy instagram bejegyzésben tett utalást visszatérésére.

    A „Jégember” múlt vasárnap debütált a NASCAR Cup Seriesben, a Trackhouse Racing Project91-es autójában, amely azt a célt szolgálja, hogy az autósport világ nemzetközi sztárjait a NASCAR-ba csalogassa.

    Räikkönennek döcögős volt a kezdet, hiszen csak a 27. helyről rajtolt, azonban a verseny elején sokat előzött, és a 2. szakaszban folyamatosan a top 10-ben autózott.

    A finn versenyző futama a 3. szakasz kezdetekor ért véget, amikor egy balesetbe keveredett és a falba csapódott.

    Arról már korábban írtunk, hogy az egész Räikkönen család nagyon élvezte az amerikai kirándulást, és Kimi a hazaérkezése után mondott köszönetet a NASCAR-nak, illetve elhintette a visszatérés lehetőségét.

    Nagyon nagy köszönet a NASCAR közösségnek a szívélyes fogadtatásért és a remek hangulatért” – írta Räikkönen.

    Külön köszönet Justin Marksnak, a Trackhouse Racingnek, a Project91-nek és az összes szponzornak.

    Remélem, hogy hamarosan visszatérhetek a NASCAR-ba, ahol az igazi versenyzés megtalálható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés

  • Újabb F1-es világbajnok fejezte ki érdeklődését a NASCAR iránt

    Miközben Kimi Räikkönen a pályán rótta a köröket, a twitteren Jenson Button és Marcus Ericcson is bejelentkezett egy NASCAR-os ülésért.

    Raikkonen a Project91 keretein belül indult, ami a Trackhouse Racing által létrehozott program, mely nemzetközi autó-és motorsport sztárok NASCAR-os bemutatkozását szeretné elősegíteni.

    A 2007-es F1-es világbajnok lenyűgözően rajtolt, és a verseny második szakaszában a top 10-ben autózott.

    Miközben Kimi a pályán csatázott, a korábbi Forma-1-es világbajnok Jenson Button és a Chip Ganassi Racing jelenlegi pilótája, Marcus Ericsson vidáman beszélgettek a NASCAR-os beugrás lehetőségéről.

    Az IndyCar-pilóta bejelölte a Trackhouse Racing Twitter-fiókját, tájékoztatva őket arról, hogy ő is szívesen versenyezne a csapatnál.

    A 2009-es világbajnok gyorsan lecsapott a lehetőségre, és kihívta Marcust egy kő-papír-olló játékra az ülésért.

    Ericsson boldogan tett eleget a McLaren korábbi versenyzőjének kihívásának.

    Jenson Button a 2017-es év végén vonult vissza a Forma-1-ből, néhány sikertelen év után.

    Karrierje csúcsán azonban sokszor megállíthatatlan volt. 2009-ben világbajnoki címet szerzett, és a 3 év alatt, amíg Lewis Hamilton csapattársa volt a McLarennél, többször is elverte a hétszeres világbajnokot.

    Button visszavonulása után is aktív maradt, hiszen indult a japán Super GT bajnokságban, amit meg is nyert.

    2018-ban a Le Mans-i 24 órás viadalon is elindult, az utóbbi két évben viszont a rally világa felé vette az irányt.

    2021-ben az EXTREME E-ben vett részt, idén pedig a nemzetközi bajnoksággá váló Nitro Rallycross Championship-ben fog részt venni.

  • Tóth vs. Simon! Ma eldől ki lesz a SIM Liga iRacing Summer Cup bajnoka!

    Tóth vs. Simon! Ma eldől ki lesz a SIM Liga iRacing Summer Cup bajnoka!

    Utolsó fordulójához érkezik a SIM Liga iRacing Summer Cup, és az első két helyezettet mindössze 6 pont választja el egymástól.

    Először viszont tekintsünk vissza arra, hogy mi történt VIRginiában.

    SIM Liga 5. forduló, VIRginiai International Raceway

    Drámai módon kezdődött a VIRginiai forduló, hiszen montreali incidense miatt Tóth Dávid nem időmérőzhetett, és a boxból kellett rajtolnia.

    Ezt a lehetőséget ki is használta Simon Tamás, aki nagyon simán nyerte meg a kvalifikációt a wannaBEE duója, Leitner Norbert és Roós András előtt. A top 5-be még Nagy Ádám és a Fordos Eke Dávid került be.

    A rajtot jól kapta el Simon, és a mezőny gyakorlatilag ekkor látta őt utoljára. A spórolásos versenyen nagyon jó tempója volt, és jól is taktikázott, aminek eredményeként több, mint 15 másodperccel nyert Leitner előtt.

    Mögöttük volt az igazi csata. Sokáig Roós és Nagy Ádám küzdött ezért a pozícióért, azonban előbbi elkezdett visszaesni. Aki viszont pokoli módon felzárkózott, az a bajnokság éllovasa, Tóth Dávid volt,  és úgy áthámozta magát a mezőnyön, hogy végül 3. lett úgy, hoyg az utolsó körben előzte meg Nagy Ádámot.

    A top 5-be még a boxból rajtoló, és szintén fantasztikusan zárkózó Zuba Péter fért be.

    Simon nem adta alább, győzött az első futamon
    Simon nem adta alább, győzött az első futamon Fotó: Bodnár Boglárka

    Ha második futam, akkor dráma

    A második futam szokás szerint drámai módon alakult. Az első sorból két wannaBEE Ford, Spiczmüller Richárd és Eke Dávid indulhatott, mögöttük viszont instant káosz alakult ki.

    Nagy Ádám a rajtnál balra mozdult, ezzel kiütötte Henrich Dávidot, és a balesetbe Tóth Dávid is belekeveredett. Tóthnak újra hátulról kellett zárkóznia, ráadásul most sérült autóval, és végül csak 6. lett.

    Elől Spiczmüller és Eke is nagyszerű teljesítményt nyújtotta a gyengécske Forddal, de nem tudták visszatartani Roós Andrást, aki már a 2. körben átvette a vezetést, és nem is nézett hátra a célig, így megszerezte idei első futamgyőzelmét.

    Spiczmüller viszont nagyon pórul járt, hiszen belekeveredett Szalmási Ádám, Zuba és Leitner koccanásába, melynek eredményeként fel kellett adnia a versenyt. Az esetért mindhárom versenyző 1-es szintű büntetést kapott, aminek még lesznek implikációi a szezonzáróra.

    A 2. helyért ádáz küzdelmet folytatott Simon és Nagy, amelyet fantasztikus védekezés után meg tudott tartani utóbbi, így Simonnak be kellett érnie a dobogó alsó fokával. A top 5-be még Zuba és Leitner ért be, akik a balesetük után szintén nagy csatát folytattak.

    Az MVP címet Henrich Dávid szerezte meg, aki így megnyerte az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD-t.

    Roós András idei első SIM Liga győzelmét szerezte a második futamon
    Roós András idei első SIM Liga győzelmét szerezte a második futamon Fotó: Bodnár Boglárka

    Hockenheimring

    Utolsó fordulójához érkezik tehát a SIM Liga iRacing Summer Cup a németországi Hockenheimben.

    A bajnokság első két helyezettje szétlövésben döntheti el egymás között a győzelem sorsát, és ha a szezon előtti prekvalifikációból próbálunk következtetéseket levonni, akkor ez egy izgalmas affér lesz.

    Akkor ugyanis Tóth és Simon között mindössze egy tized volt a különbség, és minden bizonnyal most is ez a két versenyző lesz harcban a pole pozícióért.

    Mögöttük viszont három állandó élmenő is hiányozni fog a kvalifikációról, hiszen Leitner Norbertnek, Zuba Péternek és Nagy Ádámnak is a boxból kell rajtolnia ilyen-olyan büntetések miatt.

    A csapatbajnokságban ennek nagy jelentősége lehet, hiszen ott a wannaBEE SRT YELLOW vezet 647 ponttal (Roós András, Leitner Norbert) a Race Cluch előtt, akinek 645 pontja van (Simon Tamás, Zuba Péter).

    Nem fogunk unatkozni az utolsó fordulóban sem
    Nem fogunk unatkozni az utolsó fordulóban sem Fotó: Bodnár Boglárka

    A SIM Liga iRacing Summer Cup bajnoki állása

    SIM Liga tabella

    Bemutatkozik az iRangsor

    A szervezők célja az iRangsor kialakításával az, hogy egy egész éves, a tenisz világranglistához – vagy éppen a Gran Turismo magyar ranglistához hasonló – rangsort állítson fel a versenyzők között.

    Ez az idei évben még csak teszt jelleggel fog futni, de már most lényeges utóhatása lesz, hiszen a SIM Liga iRacing Summer Cup első 10 helyezettje lesz az iRangsor első 10 helyezettje.

    Ez a top 10 pedig automatikusan kvalifikálja magát a szeptemberi főeseményre, az MNEB Sim Ligára.

    Természetesen az iRangsor működéséről egy teljes cikket is olvashattok majd a jövőben.

    Ne felejtsétek el viszont nézni a SIM Liga iRacing Summer Cup utolsó, 6. fordulóját, melynek közvetítése 19:00-kor kezdődik a Racingline.hu YouTube csatornáján, illetve Facebook oldalán, valamint a SIM Liga twitch csatornáján.

    Az előző futam összefoglalója

  • Elolvadsz ettől a videótól: Így szurkolt Räikkönen kisfia Watkins Glenben

    Kimi Räikkönen az egész családját kivitte NASCAR Cup Series bemutatkozására, és ők folyamatosan buzdították aput.

    Korábban már megírtuk, hogy bár Kimi Räikkönen fantasztikus teljesítményt nyújtott Watkins Glenben, és a verseny nagy részében erőből a top 10-ben volt, sajnos idő előtt véget ért a futama miután belekeveredett egy balesetbe.

    A 2007-es Forma-1-es világbajnok a 3. szakasz kezdetén esett áldozatúul egy dominószerű balesetnek, melynek a végén ő kötött ki a falban.

    Ezelőtt viszont óriási szurkolást kapott Räikkönen, hiszen gyerekei, Robin, és Rianna, illetve felesége, Minttu is a helyszínen szurkolta végig a futamot. Robin annyira beleélte magát a dologba, hogy szinte minden körben – nagyon cukin – tapsolt apunak.

    A jégember egyébként a NASCAR-ban szokásos versenyzői bemutatásra is vitte magával két gyermekét, akiknek biztos, hogy maradandó élmény lesz az amerikai kaland.

    Kimi Räikkönen egyébként két héttel a verseny előtt érkezett meg az USA-ba, ahol először egy szimulátoros gyakorláson, majd egy rövid teszten vett részt VIRginiában, a NASCAR külön engedélyével.

    Az edzésen és az időmérőn kb. kétszer 20 perce volt arra, hogy felkészüljön, éppen ezért volt fontos az előzetes tesztelés, és edzésprogram.

    A Räikkönen család nagyon jól érezte magát az USA-ban, New Yorkban szálltak meg, és Minttu többször is megemlítette instagramján, hogy nagyon élvezik ezt a kiruccanást (reméljük ez még több NASCAR szerepléshez fog vezetni Räikkönen részéről).

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés

  • Brutális baleset után egy koncert miatt szakadt félbe a NASCAR nevelőszériája

    Az amúgy is eseménydús ARCA versenyen óriási baleset történt a verseny utolsó körében, amely egy kezdődő koncert miatt lett utolsó kör.

    Az ARCA Menards Series a NASCAR-hoz vezető egyik első igazi nagy lépcsőfok, éppen ezért sok feltörekvő tehetség van a mezőnyben.

    Ebben a szériában a nagy Superspeedwayek mellett megtalálhatóak az USA legkisebb rövid ováljai, sőt még a salakos pályái is.

    Így érkezett a mezőny Springfieldbe, a szezon 14. versenyére.

    Az utolsó körökbe a salakos menő, Buddy Kofoid megpróbálta megelőzni a domináns Jesse Love-ot futamgyőzelemért, de belerohant Bryce Haugeberg lassuló autójába, ami a levegőbe és az oldalára repítette Haugeberg 12-es számú autóját.

    Szerencsére mindkét versenyző kimászott a járművéből, és megúszta a balesetet.

    A sors fura fintora az volt, hogy nem ez lett volna a verseny utolsó momentuma, hiszen jópár kör volt még hátra, de az előre bejelentett Sammy Hagar koncert miatt le kellett fújni a versenyt, és győztest kellett hirdetni – aki így Jesse Love lett.

    Zárásnak Sammy Hagar legismertebb száma, a „Heavy Metal”. Annyi biztos, hogy ez a baleset is eléggé Heavy Metal volt…