Szerző: András Roos

  • Nem tud tesztelni az IndyCar, mert nem érkeztek meg időben az abroncsok

    Laguna Secában tesztel(ne) az IndyCar mezőnye, azonban a mezőny egyelőre várakozni kényszerül a széria baklövése miatt.

    Szeptember 11-én Laguna Secában rendezik az IndyCar fináléját, azonban ezelőtt még egy tesztet tart itt a széria.

    Vagy legalábbis tartana, ugyanis a Racer veterán újságírójának, Marshall Pruett twitter bejegyzése szerint az abroncsokat szállító kamion a teszt kezdetének időpontjában még 3 és félórára volt a pályától.

    https://twitter.com/marshallpruett/status/1564253780761141248

    Korábban már írtunk róla, hogy Portlandben is tesztelt az IndyCar, ahol Will Power volt a leggyorsabb, annak ellenére, hogy kicsúszott.

    A széria bajnoki pontversenye nem is lehetne izgalmasabb az utolsó két fordulóhoz érkezve. Az éllovas Will Power előnye mindössze 3 pont, csapattársával, Will Powerrel szemben, őket pedig 14 és 17 pontra követi a Ganassi Racing duója, Scott Dixon és Marcus Ericsson.

    A portlandi versenyt szeptember 4-én, míg a Laguna Secában rendezett zárófordulót szeptember 11-én rendezik.

  • Kimi Räikkönen Trackhouse-os pólóban is Michael Schumachert támogatja

    Kimi Räikkönen a Michael Schumacher 92-es, első győzelmére készült speciális kiadású kesztyűben pózolt NASCAR futama előtt.

    Kimi Räikkönen két hetet töltött az Egyesült Államokban, és ezidő alatt sok barátot, és új rajongót szerzett.

    Bár a finn versenyző nem igazán nyilatkozott pozitív fényben Forma-1-es karrierjéről, mégis egy régi rivális, és barát támogatását nem hagyta figyelmen kívül.

    A Keep Fighting Foundation a következő közleménnyel mutatta be Schumacher speciális kesztyűjét augusztus 26-án.

    „A legnagyobbak közül az egyik legnagyobb karrierjének megünneplésére van szerencsénk elhozni ezt a különleges Michael Schumacher-kesztyűt.

    A fiával, Mickkel közösen fejlesztették ki és tervezték, hogy megünnepeljék első Forma-1-es győzelmének 30. évfordulóját, amelyet 1992-ben Spa-Franchorchamps-ban aratott.

    Az egyedi csomagolással ellátott, 001-470-es számozású, limitált széria 3XS – XL méretben kapható, és minden eladásból származó bevétel egy részét Michael #KeepFightingFoundation nevű alapítványa kapja.”

    Räikkönen nyilvánvalóan promóciós célokból kapott egy párat a kesztyűből, de nem volt rest felvenni azt, és segíteni az alapítványt céljai élérésében.

    A „Jégember” korábban már részt vett az alapítvány színeiben egy focimeccsen is, méghozzá május 24-én, Monacoban.

    Kimi Räikkönen
    Fotó: Keep Fighting Foundation

    #KeepFightingMichael

  • Teljesen kiakadtak a versenyzők a NASCAR versenybíráira

    Kaotikusra sikeredett a NASCAR Cup Series daytonai versenyének fináléja, ahol az eső megérkezése miatt több mint 10 autó lett totálkáros.

    A Daytona International Speedway 1-es és 2-es kanyarjában határozottan esett az eső, de az már kérdéses, hogy mikor érkezett az égi áldás. Erről mindenki más véleményen van.

    Egyszerűen nem értem” – mondta Justin Haley, akit a futamgyőzelemért harcolva ért az eső. „A spotterem azt mondta, hogy esett az eső. Egy jó darabig esett a szélvédőmre is, aztán szó szerint mindannyian elvesztettük a tapadást.

    A gumik már nem találkoztak az úttal; vizes volt. Amikor 200 mérfölddel száguldunk, ez megengedhetetlen.

    Haley a futamot vezető Denny Hamlin mögött draftolt, amikor a 138. körben történt a baleset. Úgy kezdődött, hogy az élen lévő versenyzők, Hamlin és Suarez megpördültek. Hamlin a külső íven vezetett, Suarez pedig a külső sávban volt.

    Tudtuk, hogy jön az eső, már körök óta” – mondta Suarez. „Csak idő kérdése volt. Miért várta ki a NASCAR, hogy ez történjen? Ezt nem értem.

    Talán egy kicsit elfogult vagyok, mert elöl voltam, de versenyzőként semmit sem tehettünk. Néha 200 mérföld/órás sebességgel száguldasz, és képes vagy balra kanyarodni, aztán egyszercsak megpördülsz.

    A NASCAR illetékesei és a csapatok a futam kezdetétől versenyeztek az idővel. A pálya körül folyamatosan cellák alakultak ki, és a második szakasz vége előtt a 3-as és 4-es kanyarok előtt elsötétült az ég.

    Majd hamarosan megérkezett az eső.

    Úgy érzem, hogy rengeteg technológiájuk van ahhoz, hogy tudják: az eső nagyon-nagyon közel van” – folytatta Suarez. „Nem hiszem, hogy nehéz lenne, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.

    Kyle Busch viszont azt mondta, hogy az 1-es és 2-es kanyarban nem történt semmi, amikor a mezőny az előző körben elhaladt.

    És aztán abban a körben hirtelen leszakadt az ég” – mondta Busch. „Mit tudsz csinálni? Nem tudsz ilyen gyorsan reagálni…”

    Egyszerűen csak meg kell próbálnod áthajtani rajta. Szerencsére a jobb oldalon voltam. Láttam a vizet, és láttam mindent és mindenkit, aki előttem összetört.

    Ezzel dőlt el a NASCAR rájátszása

    Függetlenül attól, hogy mikor kezdődött, az eső okozta baleset megváltoztatta a NASCAR Cup Series alapszakasz-döntőjének dinamikáját. Több mint 10 versenyző érintett volt a balesetben.

    Haley, Aric Almirola, Chris Buescher és Ricky Stenhouse Jr. is a balesetet szenvedők között volt. Mindannyian elvesztették az esélyüket arra, hogy harcba szálljanak a futamgyőzelemért, amely bejuttatta volna őket a rájátszásba.

    Az első versenyző, aki túlélte a balesetet Austin Dillon volt. Bár a versenyt újraindították, de végül a pályán is megnyerte a futamot, és bejutott a rájátszásba.

    Simán bedobhatták volna a sárgát, amikor már közel volt az eső” – mondta Hamlin, amikor arról kérdezték, mit lehetett volna másképp csinálni.

    Elöl eleredt az eső, így körülbelül 10 másodperccel azelőtt, hogy beértünk az 1-es kanyarba, eleredt az eső. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók érezték.

    Scott Miller, a NASCAR vezető versenyügyi alelnöke nem hiszi, hogy a versenybírók bármit is tehettek volna másképp.

    Figyelemmel kísértük az időjárást, figyeltük az összes kanyarkijelzőnkkel, kapcsolatban álltunk a fent lévő megfigyelőkkel, a pace carral” – mondta Miller.

    Semmi sem volt, és aztán hirtelen jött az a zápor. Csak akkor észleltük az esőt, amikor már összetört a mezőny.

    De nem igazán tudtunk semmit sem tenni ellene. Nem lehet megjósolni, hogy mikor kezd el esni az eső. Egyszerűen csak egy szerencsétlen helyzet volt mindenki számára.

  • Austin Dillon nyert és jegyet váltott a Cup Series rájátszásába

    Austin Dillon az esőszünet alatt sokáig azt hihette megnyerte a futamot, azonban végén a pályán dőlt el a győzelme.

    A rájátszásról így Martin Truex Jr. maradt le, miután sérült autójával nem tudta tartani a tempót a mezőnnyel, Ryan Blaney pedig 3 pont előnnyel bejutott.

    Így zajlott a NASCAR Cup Series zárófutama

    Egy napos csúszással, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődött az alapszakasz zárófutama, és kb. 6 órával később ért véget.

    Tavaly, a daytonai verseny utolsó körében Austin Dillon véget vetett NASCAR-playoff-reményeinek, amikor az utolsó körben, a 3-as kanyarban hatalmas balesetet szenvedett.

    Odén Dillon szerencséje megfordult: kikerülte a nagy balesetet, megnyerte a versenyt, és izgalmas módon bejutott a NASCAR rájátszásba.

    Miután Austin Dillon a 16. helyről az első helyre lépett előre úgy, hogy néhány körrel előtte még körhátrányban volt, Dillonnak még egy hosszú, több, mint 3 órán keresztül tartó esőszünetet is ki kellett bírnia.

    Az újraindítás után elveszítette első helyét, de három körrel a vége előtt Dillon az első kanyarban a versenyben vezető Austin Cindricet kiforgatta, átvette a vezetést, majd a Richard Childress Racing csapattársának, Tyler Reddicknek a hathatós segítségével megnyerte a futamot.

    Ez volt Dillon első győzelme a 2022-es szezonban, a negyedik pályafutása során, és a második Daytonában.

    Köszönöm a csapatnak, és a csapattársamnak Tyler Reddicknek, és természetesen a Chevrolet-nak” – mondta Dillon. „Ember, benn vagyunk a playoffban!

    Dillon győzelmével tehát az alapszakasz végén bekerül a NASCAR rájátszásba, így esélyt kap a bajnoki címért való versenyzésre, miközben Martin Truex Jr. a cutoff-vonal alá szorul – mindössze 3 ponttal -, és kiesik a rájátszásért folytatott küzdelemből.

    Ez van” – nyilatkozta csalódottan Truex. „Nincs mit szépíteni a dolgon, nagy szívás az egész. Egész évben keményen versenyeztünk, és keményen dolgoztunk, és a végén 3 ponton múlik az egész.

    A mérleg másik oldalán Ryan Blaney állt, aki elismerte, a Fortuna istennője mellé állt.

    Szerencsések vagyunk. Nem volt jó napunk, korán kilöktek, ezért nem a saját kezünkben volt a sorsunk” – magyarázta Blaney. „Köszönöm a csapatomnak, hogy legalább vissza tudtam jönni a versenybe, és ezzel megmaradt az esélyem. Nélkülük nem jött volna össze.

    Fontos rájátszáspontok Loganonak és Kyle Buschnak

    A verseny nagy részében a Fordok és a Toyoták is erősnek tűntek, amelyet bizonyít az is, hogy a két gyártó versenyzői vitték el az 1-1 rájátszáspontot a szakaszgyőzelemért.

    Joey Logano az első szakaszt nyerte meg, azonban a harmadik szakasz elején Erik Jones-szal ütközött és két kör hátrányba került, végül pedig a 12. helyen ért célba.

    A harmadik szakaszban történt egyébként az incidensek nagy része.

    60 körrel a vége előtt kezdődött a balesetek sora, amikor Tyle Reddick beforgatta Michael McDowellt.

    Az újraindítás után jött egy mégnagyobb baleset, amelybe több autó is belekeveredett.

    Ezután jött Logano és Erik Jones eset, majd 23 körrel a vége előtt az ominózus esős incidens, amibe a mezőny nagy része belekeveredett.

    A 3 órás várakozási periódus a versenyzők panaszkodtak a NASCAR versenybíráira (erről bővebben holnap reggel közlünk cikket).

    Sokáig úgy tűnt már nem indul újra a mezőny, a végén azonban Austin Dillonnak a pályán kellett megszereznie a győzelmet, amit meg is tett.

    Tudtam, hogy ha túl sokáig várok, akkor valaki mögöttem hülyeséget fog csinálni. Szóval meg akartam szerezni az első helyet. Egy picit nagy lökést adtam neki, és emiatt megcsúszott. De meglett a győzelem, ez a lényeg” – magyarázta a NASCAR Cup Series alapszakasz zárófutamának győztese.

    Érdemes megemlíteni a top10-ben zárók névsorát. Dillon mögött következett Tyler Reddick, Austin Cindric, Landon Cassill, Noah Gragson, Cody Ware, BJ McLeod, Martin Truex Jr., David Ragan és Kyle Busch.

    Végeredmény

    Pontverseny állása az első playoff forduló előtt

  • Megvan, mikor folytatódik a botrányba fulladt daytonai NASCAR verseny

    Ha minden jól megy, és az eső nem szól közbe, akkor magyar idő szerint 22:00-kor újraindítják a NASCAR Cup Series alapszakaszának utolsó futamát.

    Korábban már megírtuk, hogy óriási tömegbaleset történt Daytonában, a NASCAR Cup Series alapszakaszának zárófutamán.

    Az incidens az eső érkezése miatt történt, és legalább 20 autó belekeveredett. Jelenleg Austin Dillon vezeti a versenyt.

    A jelenlegi állás szerint ezek a versenyzők fognak odaállni a „rajtrácsra”, hogy lefussák a maradék köröket:

    Körön belüli versenyzők: Austin Dillon (3), Landon Cassill (77), Cody Ware (51), Kyle Busch (18), Martin Truex Jr. (19), BJ McLeod (78), David Ragan (15), Noah Gragson (62), Harrison Burton (21), Tyler Reddick (8), Ty Dillon (42), Erik Jones (43).

    Körhátrányban lévő versenyzők: Bubba Wallace (23), Ty Gibbs (45), Joey Logano (22), Alex Bowman (48), Cole Custer (41), Ryan Blaney (12) és Corey LaJoie (7).

  • Brutális baleset a NASCAR-ban, ez döntheti el a rájátszás sorsát

    Az eső egyik pillanatról a másikra érkezett meg Daytonába, és emiatt a NASCAR Cup Series mezőnyének nagy része balesetezett.

    A 160 körös verseny 138. körében elkezdett szakadni az eső Daytonában, de pont a lehető legrosszabb helyen.

    A mezőny éppen az 1-es kanyarhoz érkezett, az eső pedig pont ebben a pillanatban érkezett meg a pályára, az élen álló autók pedig tehetetlenül csúsztak a falba.

    A füstből és karambolból Austin Dillon emelkedett ki, aki az alsó íven elcsusszant a repkedő autók között, és átvette a vezetést.

    Nagy bajban van azonban Ryan Blaney, aki már a verseny elején incidensbe keveredett, és emiatt jelenleg ő nem áll bejutó helyen a jövő héten kezdődő rájátszásra.

    A baleset:

    Mivel jelenleg 12:42 van Daytonában ezért nagy valószínűséggel még újra fogják indítani a versenyt, ha azonban ez nem történne meg, akkor Austin Dillon kerülne be a rájátszásba, Martin Truex Jr. mellett.

    Austin Dillon így kerülte ki az ütközést

  • Aston Martin dominancia az IMSA virginiai kvalifikációján

    Az Aston Martin 23-as autója több mint 0,7 másodperces előnnyel szerezte meg a pole-t az IMSA virginiai fordulójának kvalifikációján.

    Mike Skeen volt az első pilóta, aki 1 perc 47,082 másodperces idővel félig-meddig versenyképes időt ért el a Team Korthoff Mercedes AMG GT3-mal, de a következő eredménye sokkal meggyőzőbb volt, 1 perc 45,932 másodperccel megelőzte GTD-s riválisait, Madison Snow-t a Paul Miller Racing BMW M4-gyel és Frankie Montecalvo-t a Vasser Sullivan Lexus RC F-ével.

    Skeen tovább javított 1min45,665-re, éppen akkor, amikor a GTD Pro autók is elkezdték felpakolni a táblára a jobbnál jobb időket: Ross Gunn 1min44,316 másodperces időt ért el a Heart of Racing Aston Martin Vantage-jával, és rövid időre megelőzte a reggeli edzést megnyeri Jack Hawksworth Lexusát.

    Mielőtt Hawksworth válaszolni tudott volna, Antonio Garcia és Connor De Phillippi megelőzte őt, de aztán Garcia a Corvette C8.R-rel a falnak pördült a 3-as kanyarban – bár tovább tudott menni.

    Gunn tudta, hogy nem tud javítani, miután a HoR Astonnal 1 perc 43,953 másodpercet teljesített, több mint hét tizeddel megelőzve legközelebbi riválisát, Garciát.

    Campbell egy kisebb pályaelhagyás után visszanyerte nyugalmát, és a harmadik legjobb időt autózta, mintegy 0,05 másodperccel lassabban, mint a Corvette-es Garcia, aki valószínűleg meglepődött, hogy az első sorban áll, tekintve, hogy a C8.R nem volt elég gyors a gyakorláson.

    A GTD kategória Russell Ward javára dőlt el, aki összesítésben a hatodik helyen végzett 1 perc 45,010 másodperces idejével, mindössze 0,067 másodperccel volt gyorsabb Aidan Read Rick Ware Racing Acura NSX-jénél.

    A GTD Pro és GTD kategóriát felvonultató 2 óra 40 perces versenyre 20:10-kor kerül majd sor.

    Végeredmény

  • A Toyota főnöke beszólt Kyle Buschnak: Túl megosztó a személyisége

    A Toyota főnöke az utóbbi hetekben a sajtóban próbál üzengetni, és a védeni a bizonyítványát, hogy miért nem hosszabbítottak szerződést még Busch-al.

    A Toyota Racing Development főnöke, David Wilson nem tudott Kyle Busch szerződésével kapcsolatban friss információkat adni a médiának a Daytona International Speedwayen, de ismét elmondta, hogy a gyártónál akarják tartani őt.

    Továbbra is benne vagyunk a dologban, továbbra is dolgozunk Kyle-lal, és a szándékunk továbbra is ugyanaz” – mondta Wilson, a Toyota Racing Development elnöke.

    Kyle Busch a mi szupersztárunk, és bolondok lennénk, ha nem tennénk meg mindent annak érdekében, hogy a családban tartsuk.

    Mivel az elsődleges szponzor, a Mars (az M&M’s-et is ők forgalmazzák) 2022 végén távozik a sportágból, a Busch új partnerének megtalálása több okból is nehéz. Ezek között szerepel a versenycsapat által kívánt szponzori dollárösszeg és Busch hírneve.

    „Minden héten azt mondjuk: Ebben a sportágban a legmagasabb szinten nem elég az, ha az ember a legjobb versenyző” – folytatta Wilson.

    Kyle Busch minden idők egyik legjobb versenyzője. Ismétlem, ő a mi szupersztárunk, és éppen azon van, hogy megdöntsön minden rekordot, amit a sportág valaha is látott.

    Ez nem elég jó ebben a sportban. Szükséged van az amerikai vállalatokra; szponzorációra, és hogy ez jó dolog-e vagy sem… ezt nem az én dolgom megmondani, de ezek a tények.

    Ez egy kihívásokkal teli időszak. Ennek egy része a jelenlegi gazdaság és az infláció, a recesszió, vagy nevezzük bárhogyan is. Ennek egy része pedig, hogy ha egy versenyzőnek polarizáló a személyisége, akkor az nem minden szponzornak tetszik.

    Kyle Busch és Justin Marks, a Trackhouse Racing főnöke beszélget
    Kyle Busch és Justin Marks, a Trackhouse Racing főnöke beszélget Fotó: NASCAR Media

    A Toyota nem fog csekket kiállítani Busch fizetésének fedezésére

    Bár a gyártó az egyik leginkább érintett a versenycsapatok támogatásával kapcsolatban és a Kyle Busch Motorsporton keresztül a Camping World Truck Seriesben is szerepelnek, nem az ő felelősségük egy versenyző fizetése – még egy olyan kaliberű versenyzőé sem, mint Busché.

    A versenycsapatoknak – a Joe Gibbs Racingnek – szerződése van a versenyzőkkel. Minden egyes versenyzőnkkel kapcsolatban állunk – ezt személyes szolgáltatási szerződésnek hívják -, és ez azért van, mert mindannyian nagyköveteik a márkánknak.

    De a versenyzői szerződések kötése nem tartozik a feladataink közé. Egyszerűen nem ezt tesszük. Ez nem a mi dolgunk.

    A helyzet gyakran változik, ahogy húzódik, és Wilson elismerte, hogy ez nagyon dinamikus szituáció.

    Minden hét, minden nap egy új fordulatot, egy potenciális új lehetőséget hoz, és ezeket futtatjuk végig” – mondta a Toyota főnöke.

    Remélhetőleg érkezik majd egy szponzor, aki élni fog a lehetőséggel. Nincs kétségem afelől, hogy Kyle Busch jövőre is Cup-autót fog vezetni a sportágban. A kérdés az, hogy hol és kinek?

    Wilson elismerte, hogy a legnagyobb érdeke most mindenkinek Kyle Busch jövőjének bebiztosítása.

    Én csak azt szeretném, ha Kyle jó helyen kötne ki. Remélem, hogy a Toyotánál, de a legfontosabb az, hogy talpra álljon, és ő és a családja jó helyen legyen.

  • A Red Bull fejese már kivetette a hálóját Colton Hertára

    Amennyiben Pierre Gasly az Alpine-hoz igazol, a Red Bull fejese, Helmut Marko Colton Hertát vinné az AlphaTaurihoz.

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer nyilvánosan kitart amellett, hogy az enstone-i csapat nem gondolkodik más versenyzőkön, amíg a szerződéseket felülvizsgáló testület hétfőn nem tárgyal Oscar Piastri ügyéről.

    A Motorsport.com forrásai szerint azonban az Alpine már jelezte Gasly iránti érdeklődését a Red Bullnak.

    Sajtóinformációk szerint ha Gaslyt kivásárolja az Alpine, akkor Marko új választottja az Andretti Autosport IndyCar-éllovasa, Colton Herta lehet, akinek szintén McLaren-szerződése van.

    Érdekes módon szombat délután Spában a Red Bull motorsportfőnökét látták beszélgetni a McLaren vezérigazgatójával, Zak Brownnal.

    Az egyik nyilvánvaló probléma, hogy Herta jelenleg nem rendelkezik szuperlicenccel, amely lehetővé tenné számára, hogy 2023-ban az F1-ben versenyezzen.

    De ha ezt az FIA kivétellel megoldja, és a McLaren elengedi Hertát, Gasly szabadon átköltözhetne az Alpine-hoz, ami valószínűleg megkönnyítené a Piastri-McLaren-Alpine szituáció tisztázását is.

    Még ha Herta nem is tud 2023-ban versenyezni, és Gasly marad az AlphaTaurinál, az amerikai akkor is csatlakozhat a Red Bull alakulatához tesztelői szerepkörben.

    Persze az sincs kizárva, hogy a testület nem engedélyezi a Piastri-McLaren szerződést, ebben az esetben pedig a McLarennél lenne egy fennmaradó ülés, amelyre akár Colton Herta, vagy Álex Palou is esélyes lehet – persze még utóbbinak is van egy megoldandó bírósági ügye a Chip Ganassi Racinggel.

  • Elhalasztották Daytonát, nem hiszed el mikor tartják meg…

    A NASCAR Cup Series daytonai versenye helyi idő szerint vasárnap 10 órakor lesz megtartva, tehát egyidőben folyik majd a Forma-1-el.

    Tudjuk, tudjuk… elég szűk a keresztmetszet a NASCAR rajongói és az F1 rajongói között. Vagy mégsem?

    Ezt meg fogjuk tudni cirka bő 9 órán belül, ugyanis a NASCAR Cup Series daytonai versenye, és a Forma-1 Belga Nagydíja egyidőben kerül majd megrendezésre, ez az időpont pedig nem más, mint vasárnap 16:00 (bár a Forma-1 15:00-kor kezdődik, de így is ütközni fog a két verseny).

    Egyébként a tartós eső miatt halasztották el a NASCAR Cup Series Daytona International Speedwayen rendezett futamát erre az új időpontra.

    Azt már korábban megírtuk, hogy az időmérőt sem tudta lefutni az USA premier autósportos kategóriájának mezőnye, így Watkins Glen győztese, Kyle Larson indulhat majd a pole pozícióból csapattársa, Chase Elliott elől.

    Daytona az alapszakasz utolsó futama, és az izgalmak a tetőfokára fognak hágni, hiszen a rájátszás 16 helyéből 14 már eldőlt.

    Kurt Busch csütörtökön jelentette be, hogy nem fog tudni indulni a rájátszás első versenyén, így lemondta a NASCAR által kiadott felmentést, miszerint „a rájátszásba jutó versenyzőknek el kell indulnia minden alapszakasz futamon”.

    Ezzel Martin Truex Jr. ismét a rájátszásba jutás határvonala fölé került. Őt és Ryan Blaney-t akkor mindketten biztonságban vannak.

    Elliott az elmúlt hétvégén Watkins Glenben megszerezte az alapszakasz bajnoki címét, ami további 15 playoff-pontot jelentett számára.

    A NASCAR Xfinity Series daytonai futamát pénteken eső miatt késleltették, de végül nem sokkal helyi idő szerint 23 óra előtt zöld utat kapott a futam. A kaotikus roncsderbinek végül helyi idő szerint hajnali 01:27-kor lett vége, és a futamot Jeremy Clements nyerte.