Ismételten mozgalmas éjszakája volt a NASCAR-ban, Hamlin lemondta az Xfinity indulását, Wallace a 45-ös autóba kerül.
Denny Hamlin az előzetes tervekkel ellentétben nem indul az Xfinity Series hétvégi futamán a Darlington Raceway-en, mivel a múlt hétvégi, Daytona International Speedway-en történt balesetéből adódó fájdalommal küzd. „Van némi fájdalom a nyakamban, a hátamban és a csípőmben a vasárnapi baleset miatt” – mondta Hamlin
Bubba Wallace a NASCAR Cup Series szezon hátralévő részében a 45-ös rajtszámmal fog versenyezni, mivel a 23XI Racing a tulajdonosi bajnokságért való küzdelemre összpontosít. A 45-ös csapat azért jogosult a tulajdonosok bajnokságára, mert Kurt Busch és az alakulat májusban győzött a Kansas Speedwayen. Wallace jövőre visszatér a 23-as rajtszámhoz, míg az idei év hátralevő részében Ty Gibbs versenyez majd ezzel a számmal.
A NASCAR bejelentette, hogy a hétvégén, a Darlington Raceway-en megrendezésre kerülő Cup Series rájátszásnyitó futamával kezdődően megnöveli a sérült járművek megjavítására vonatkozó szabály (DVP) időtartamát. A Cup Series csapatoknak mostantól 10 percük van arra, hogy a boxutcában elvégezzék a javításokat, miután a pályán történt incidensbe keveredtek. Ez négy perccel több, mint a korábbi hatperces DVP időlimit.
Jeremy Clements megnyerte az Xfinity Series versenyt a Daytona International Speedwayen, de a NASCAR kedden kiadott L2-es büntetése után már nem jogosult a rájátszásra. Clements megtarthatja a győzelmet, de az 51-es Chevrolet-je a futam utáni ellenőrzés befejezése után a szívócsőcsővel kapcsolatos szabálytalanságot állapítottak meg. Ennek eredményeképpen Clements nem jogosult a rájátszásra. A versenyző és csapata felebez a döntés ellen.
Szeptemberben az Indy Lights sorozat egyik legdominánsabb csapatánál, az Andretti Autosportnál tesztelhet majd Jamie Chadwick.
Az F1 Feeder Series információi szerint Chadwick – aki ebben a szezonban ötször nyert futamot a W Series-ben – a szezon végeztével fog tesztelni egy Indy Lights autót az Andretti Autosportnál.
Két forrás egymástól függetlenül megerősítette, hogy a 24 éves versenyző üléspróbáját a sorozat szeptember 11-i, Laguna Seca-i fináléját követő héten tervezik, míg maga a teszt Sebringen lesz.
„Megerősíthetjük, hogy Jamie részt vesz egy Indy Lights-teszten az Andretti Autosporttal idén szeptemberben, miközben továbbra is vizsgálja a következő szezonra vonatkozó számos versenyzési lehetőségét” – mondta Chadwick szóvivője.
Korábbi exkluzív interjúnkban már megírtuk, hogy a fiatal brit versenyző nagyon is komolyan veszi az Indy Lightsos szereplés lehetőségét.
„Formula 2 és Formula 3 természetesen, illetve amerikai bajnokságok például Indy Lights, aztán IndyCar. Úgy gondolom, hogy sok a lehetőség” – felelte arra a kérdésre, hogy milyen egyéb bajnokságok jöhetnek szóba nála.
Az Andretti Autosport az elmúlt három szezonban három versenyzői bajnoki címet nyert, Patricio O’Wardot, Oliver Askew-t és Kyle Kirkwoodot 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben is a bajnoki címig repítette. A csapatbajnokságot is megnyerte 2018-ban és 2019-ben.
Az Indy Lights jól illeszkedne Chadwick karrierjéhez, de egy igazán kompetitív női versenyző személye is nagyszerű lenne a szériának, hiszen az INDYCAR és a sorozat tulajdonosa, a Penske Entertainment is folyamatosan törekszik a széria még sokszínűbbé tételére.
Kyle Larson nem tud olyan magabiztosan állni az idei szezon rájátszásához, mint tavaly, hiszen teljesen más helyzetből várja az indulást.
Tavaly Larson öt győzelemmel és 52 rájátszásbeli ponttal az alapszakasz bajnokaként és első kiemeltként jutott be a rájátszásba, majd bajnok is lett.
Az idei rájátszásba viszont „csak” negyedik kiemeltként érkezik, az első 26 futamon két győzelemmel és 19 rájátszásbeli ponttal.
„Nos, azt hiszem, az alapszakaszunk nem ment túl jól – a mi mércénk szerint – de igazából senkinek sikerült tökéletesen” – mondta a 30 éves Larson.
„Szerintem még Chase-nek (Elliott)-nak is vannak problémái azzal, ahogy eddig alakult a szezonja.. Egyszerűen rengeteg inkonzisztencia volt idén az egész alapszakaszban.”
Larson HMS-es csapattársa, a 2020-as sorozat bajnoka, Chase Elliott szerezte meg az alapszakasz bajnoki címét, négy győzelemmel, és ennek köszönhetően 40 bónuszpontot vihet magával a rájátszásra.
A 2021-es bajnok úgy gondolja, hogy nem kell messzire mennie, ha a 2022-es szezon nagy esélyesét akarja megtalálni.
„Úgy érzem a 9-es autónak idén minden héten jó volt a sebessége. Azzal a teljesítménnyel, amit ő és a csapata minden héten nyújt, azt mondanám, hogy ők a favoritok” – jelentette ki Larson.
Az 5-ös autó sofőrje persze ennek ellenére nem fogja könnyen adni magát a playoffban.
„Még mindig úgy érzem, hogy fel vagyunk készülve a rájátszásra. Úgy érzem, hogy a boxcsapatunk mostanában jól teljesít. Az autónk egész évben gyors volt” – mondta Larson. „Cliff (Daniels, csapatfőnök) és a srácok jó döntéseket hoztak.”
„Tudom, hogy bajnokesélyes csapatunk van. Ezt tavaly is bizonyítottuk, és most újra meg kell tennünk.„
Az IndyCarban szereplő Colton Herta az AlphaTauri csapat célkeresztjébe került, ehhez viszont szuperlicenc kell neki.
Korábban megírtuk, hogy a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko az AlphaTauri csapathoz vinné Hertát, ha Gasly távozik az Alpine-hoz.
Van azonban egy bökkenő: jelenleg hiányzik neki a szuperlicenc megszerzéséhez szükséges 40 pont.
Az F1-nek és minden csapatnak egyértelműen érdeke, hogy jövőre egy amerikai versenyző is rajthoz álljon – különösen, hogy Las Vegas mellett Austin és Miami is szerepel a versenynaptárban -, de az FIA-nak vigyáznia kell, nehogy precedenst teremtsen azzal, hogy saját szabályainak elferdítésével segíti Herta ügyét.
A Motorsport.com-nak egy, a fiatal versenyzőkhöz szorosan kötődő paddock-forrás így nyilatkozott: „Ha megkapja a licencet, akkor akár mindannyian abbahagyhatjuk az F3-ba és az F2-be való befektetést.”
Valójában Herta nincs túl messze a szükséges összpontszámtól, mivel az IndyCar viszonylag nagy súllyal szerepel a szuperlicenc-pontok táblázatában.
Az 1. kiegészítés néven ismert táblázat és a szuperlicenccel kapcsolatos egyéb követelmények az FIA Nemzetközi Sportkódexének L függelékében találhatók.
A COVID miatt a versenyzők jelenleg a kérelmüket megelőző négy szezon legjobb három pontszámát vehetik figyelembe, ami 2019-től ’22-ig tartana, ha Herta jövőre az F1-ben versenyezne.
Az IndyCar-sorozatban 2019-ben a hetedik helyért négy, 2020-ban a harmadik helyért 20, 2021-ben az ötödik helyért nyolc, összesen 32 pontot szerzett.
A 2022-es sorozatban két fordulóval a vége előtt jelenleg a 10. helyen áll, így ez nem kerülhet be a legjobb 8 közé.
A 2022-es szezon végéig bármelyik FP1-es edzésért pluszpontot szerezhet, amennyiben több mint 100 kilométert teljesít, és nem gyűjt büntetőpontokat.
Akár 10 pont is szerezhető így. Mivel Herta IndyCar-szezonja ugyanazon a hétvégén ér véget, mint az Olasz Nagydíj, a szezon utolsó 6 futamán akár 38 pontig is eljuthatna.
Colton Herta 2022 júliusában már McLarent tesztelhetett Fotó: McLaren
Kiskapu Herta számára
Fontos azonban, hogy az FIA adott magának némi mozgásteret, mivel az ISC egyik záradéka szerint a szuperlicencet még mindig megkaphatja egy versenyző, ha rajta kívül álló okok miatt nem sikerült megszereznie egy évben azt a bizonyos pontszámot.
Ez a helyzet akkor áll elő, ha „legalább 30 szuperlicenc pontot szerzett, de az FIA kizárólagos döntése alapján úgy ítélték meg, hogy az 1. kiegészítésben felsorolt egy vagy több bajnokságban való részvétel során az a)-c) pontok bármelyike alapján nem tudott kvalifikálni, az irányításán kívül eső körülmények vagy vis maior okok miatt.”
A vis maior különösen akkor lehetne hasznos, ha Herta teljes szuperlicencet kérne – és nem az FP1-es ülésekre használt pénteki változatot -, amely lehetővé tenné számára, hogy idén versenyezzen.
Ez potenciálisan megnyitná a négy szezonra szóló eredménytartományt, amire hivatkozhat, hogy 2018-tól ’21-ig terjedjen.
A 2018-as Indy Lights-bajnokságban a második helyen végzett, ez a teljesítmény elméletileg 12 pontot érne.
Sajnos azonban a sorozatban csak nyolc állandó induló volt, ami nem elég ahhoz, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak a szuperlicenc pontok megszerzéséhez.
Ha azonban az FIA úgy dönt, hogy mégis beszámíthatja ezeket a pontokat – például azért, mert a nevezések hiánya nem volt az ő befolyásán kívül -, akkor potenciálisan 12 pontot számolhat Herta 2018-ra, 20-at 2020-ra, és nyolcat 2021-re, ami összesen 40 pontot jelent, ami már elég lenne számára.
Ez a forgatókönyv azonban úgy tűnik, azon múlik, hogy az AlphaTaurinál lesz-e lehetősége akár már idén rajthoz állni – ebben az esetben Gasly vagy Tsunoda kispadra kerülhet.
Mike Rockenfeller kezeiben először gurult pályára az IMSA, a NASCAR és a Hendrick Motorsports közös Le Mans-i autója.
Ez az autó persze még közelebb áll a NASCAR Cup Seriesben jelenleg használt Next Gen autóhoz, mint a végső, 2023-as Le Mans-i versenyen bemutatkozó géphez.
Ami az autó fejlesztési programját illeti, Chad Knaus megerősítette, hogy nagy intenzitású és progresszív megközelítésre törekszenek.
„Eléggé fontos ez a teszt. Megpróbálunk megbizonyosodni arról, hogy a Next Gen alapvető változtatásai először is úgy működnek, ahogyan azt elvárjuk tőlünk” – mondta Knaus.
„Ha vannak olyan teljesítmény- vagy megbízhatósági elemek, amelyeken változtatni kell, akkor azokat az első igazi autón fogjuk bevezetni, valószínűleg november környékén.”
Ezt az első tesztet az Action Express Racing gépével folytatták – ebben a gépben tesztelt Kimi Raikkonen is.
Logikus választás, tekintve a csapat pályafutását, amely 3 győzelemmel rendelkezik a Daytona 24 órás versenyen és 3 győzelemmel a Sebringi 12 órás versenyen.
Az első tesztpilóta nem más, mint Mike Rockenfeller, a 2010-es Le Mans-i 24 órás és a Daytona-i 24 órás verseny győztese, valamint a 2013-as DTM bajnoka.
„Rocky” augusztus 21-én, a NASCAR Cup Series Watkins Glen-i fordulója alkalmával ismerhette meg új játékszerét.
Fontos szimulátoros munkát végzett a hónap eleje óta a Cup Series állandó versenyzője, Alex Bowman, Mike Rockenfeller és a Hendrick Mototrsports alelnöke, a négyszeres NASCAR-bajnok Jeff Gordon is.
A projektben való teljes körű részvételét bizonyítja, hogy Gordon ezen a hétvégén visszatér a pályára a Porsche Carrera Cup North America két fordulójára Indianapolisban.
Day ✌️
Test driver Mike Rockenfeller is pushing this test #NextGen56 car to the limit on the second day of our initial test. pic.twitter.com/1H6XVxIhyH
„A NASCAR-ban dolgozni nagyszerű élmény volt. Néhány videót és fotót készítettem az iLOQ számára a Watkins Glen-i versenyen egy héttel ezelőtt. Itt az első videó Kimi Räikkönenről. További fotók és videók hamarosan” – írta Tero Repo instagramján.
Nos a NASCAR világában – na meg persze a Räikkönen fanok körében – nagy a remény, hogy nem ez volt a „Jégember” utolsó NASCAR-os fellépése, és korábban az instagramon bizakodásra adott okot a versenyző.
“Nagyon nagy köszönet a NASCAR közösségnek a szívélyes fogadtatásért és a remek hangulatért” – írta a finn versenyző.
“Remélem, hogy hamarosan visszatérhetek a NASCAR-ba, ahol az igazi versenyzés megtalálható.”
Véget ért a SIM Liga iRacing Summer Cup, melynek utolsó fordulóján, óriási drámák, és izgalmak közepette Tóth Dávid lett a bajnoka.
A Hockenheimringen zárult le a SIM Liga iRacing Summer Cup 6 fordulós bajnoksága. Az időmérőn több hiányzó is volt, mivel a VIRginiai helyszínről sokan büntetéssel érkeztek.
Köztük volt Leitner Norbert, Zuba Péter és Nagy Ádám is, így a pole pozíció sorsa Tóth Dávid és Simon Tamás között dőlt el.
A két versenyző az egész időmérőn fej-fej mellett haladt, és a kvalifikáció végére olyannyira szorossá vált a küzdelem, hogy ezredre azonos időt értek el, 1:36.475-el. Tóth azonban előbb futotta meg a körét, így övé lett a pole.
A rajt elég simán lezajlott, és miközben elől taktikai harc folyt Tóth és Simon között – az üzemanyagspórolás miatt -, addig hátul Leitner volt az, aki úgy jött át a mezőnyön, mint kés a vajon. A wannaBEE SRT versenyzőjének felzárkózása azért volt érdekes, hiszen az utolsó fordulóra mindössze két pont volt a méhecskés csapat, és a Race Clutch közötti különbség a csapatbajnokságban.
Tóth Dávid és Simon Tamás csatája izgalmassá tette a bajnokságot Fotó: Bodnár Boglárka
A kiállásokig körülbelül 1-1,5 másodperces különbség stagnálódott Tóth és Simon között, azonban a kétszeres bajnok rontott, túlcsúszott a boxán, vissza kellett tolatnia, és így 3 másodperccel riválisa mögé jött vissza. A maradék körökben a két, hasonló tempót autózott aspiráns között már nem változott a távolság, így Simon 2 pontra csökkentette a különbséget a bajnokságban.
A dobogó alsó fokára a csendes versenyt teljesítő Roós András állhatott fel, míg mögötte a nagy felzárkózó, Leitner ért célba. Zuba sem hagyta cserben a csapatát, és végül az 5. lett.
Tóth megmutatta, miért ő érdemli meg a bajnoki címet
A második futamon – szokás szerint – az első futam top 10 versenyzője fordult, így az első sorból Nagy és Spiczmüller várhatta (volna) a rajtot, azonban a Fordos versenyző technikai problémák miatt nem tudott rajthoz állni, így a külső sor egyel feljebb mozdult.
Nagy az első futamon – Zubával ellentétben – incidensmentes futamot teljesített, így óriási MVP esélyekkel állhatott fel a második futam rajtrácsára.
Ismét simán eljött a mezőny, az élmenők pedig szépen lassan kezdték áthámozni magukat a mezőnyön.
Ulrich, Eke, Henrich, és Nagy bár szépen tartotta magát, Leitner és Tóth magabiztos előzéseinek köszönhetően gyorsan az első helyre keveredett.
Mögöttük Roós és Simon párosa már egy kicsit jobban beragadt, és mire áthámozták magukat az említett versenyzőkön, az első két versenyző már meglógott előlük.
Simonnak Roós mögött szálltak el a bajnoki esélyei Fotó: Bodnár Boglárka
A nagyszerű tempót autózó Simon nem tudott elmenni Roós mellett, és a 12. körben hibázott, megpördült, ami a bajnoki reményeinek végét jelentette.
Tóth megpróbálta levadászni Leitnert, azonban mindhiába, és a végén még az üzemanyagával is spórolnia kellett, így csak a harmadik lett, de ez a bajnoki pontversenyben nem számított, hiszen Simon végül csak a 11. helyen ért célba.
A wannaBEE SRT így csapatbajnoki címét egy kettős győzelemmel ünnepelhette, Leitner Norbert teljesen megérdemelten nyert, Roós András előtt.
Leitner Norbert nagyszerűen hámozta át magát a mezőnyön, és ezzel bebiztosította csapatának a bajnoki címet Fotó: Bodnár Boglárka
Az MVP címet az okos versenyzést bemutató Nagy Ádám nyerte, így övé lett az ezzel járó Samsung Odyssey által felajánlott Samsung 980 500GB M.2 SSD is.
Bajnok Tóth és a wannaBEE SRT YELLOW
Az egyéni bajnokságban végül Tóth Dávid 28 pontos előnnyel (493 pont) nyert Simon Tamás előtt (465 pont), akit tisztes távolságban követett Roós András (413 pont) és Leitner Norbert (411 pont). A top 5-be még Nagy Ádám fért be.
A csapatbajnokságban a wannaBEE SRT YELLOW lett a bajnok, Roós Andrással és Leitner Norberttel a volán mögött, a Race Clutch a második, Simon Tamással és Zuba Péterrel, míg az Arnage Competition a harmadik, Tóth Dáviddal és Pinczés Ádámmal. Negyedik lett a wannaBEE Carbon csapata (Eke Dávid, Spiczmüller Richárd), ötödik pedig a wannaBEE Silver (Győrik Bence, Kovács Gábor, Reményi Balázs).
A következő bajnokságig már nem kell sokat várni, hiszen szeptember 17-én kezdődik a K&H MNEB SIM Liga, ahol a Porsche kupás autóival fogják összemérni tudásukat a versenyzők. De erről bővebben később.
Martin Truex Jr. az utóbbi 5 évből 4-szer első, vagy második lett a bajnokságban. Idén viszont még a rájátszásban sem lesz ott.
Ez azt jelenti, hogy az elérhető legjobb helyezése az év végén a 17. lesz.
Martin Truex Jr. a nyolcadik helyen végzett az alapszakasz vasárnap délutáni fináléjában a Daytona International Speedwayen, és így 22 pontot hozott Ryan Blaney-n. De ez sem volt elég.
A győzelem nélkül álló 19-es autó három ponttal maradt le a rájátszásról, miután Austin Dillon megnyerte a futamot.
„Tényleg jó munkát végeztünk, azt hiszem, 22 pontot behozni egy futam alatt nagy nyereség” – mondta Truex.
„Sajnos ez ma nem volt elég. Az autónk nagyon gyors volt; szerintem nagyon okos versenyt futottunk, és csak rossz helyen voltunk, rossz időben, ami rajtunk kívül még kb. 30 autóról elmondható volt itt ma.”
„Egyszerűen frusztráló. Jól futunk, aztán összetörnek minket. A nap végén még így is valamennyire tisztességesen végeztünk, de ez nem számít.”
Truex a 102. körben a hátsó egyenesben történt többautós balesetbe keveredett. A JGR versenyzője a külső íven haladt, és majdnem túljutott a baleseten, de végül belekeveredett.
Truex még mindig versenyben volt a rájátszásba jutásért, amikor a verseny az utolsó újraindításkor zöld zászlót kapott. Negyediknek állt be Austin Cindric mögé, és a Team Penske pilótáját az élre tolta. Ez ideális helyzet volt, mert Cindric már győzelmet aratott.
„Nem volt jobb eleje az autómnak” – mondta Truex az autójáról. „Az élre toltam a 2-es autót, aztán egyszerűen nem tudtam velük maradni.”
Cindric vezetett, Dillon volt a második, Landon Cassill a harmadik, Truex pedig a negyedik. Amikor azonban Noah Gragson és Tyler Reddick utolérte a négy autóból álló mezőnyt, a 19-es elvesztette a draftot.
„Olyan gyorsan jöttek hátulról egy nagy hajrával, hogy nem lehetett megállítani őket, és a végén már csak imádkoztam. Visszajutottunk a nyolcadik helyre, de nyilvánvalóan többre lett volna szükségünk.”
Truex bánatos, Blaney megkönnyebült
Blaney autója látszólag minden szegletében sérült volt, és gyakorlatilag csak pár szigszalag tartotta össze a gép egyes elemeit. Ennek ellenére a nagy baleset miatt végül fel tudott kapaszkodni a 15. helyre, ami a rájátszásba repítette – Truex kárára.
„Ez egy stresszes nap volt” – mondta Blaney. „Eléggé hosszú hétvégénk volt őszintén szólva. Nem volt kvalifikáció, nem ültem autóban, tegnap este nem volt verseny, egy napot vártunk, majd a verseny elején összetörtek, és utána várakoztunk 3 órát az eső miatt.”
„Egyértelműen kimerültem mentálisan, szóval jó lesz egy kicsit pihenni.„
Blaney a 31. körben a nap első balesetében volt érintett.
„A jobb első összekötő rúd eltört, a lengőkar eltört, a motorháztető lerepült róla” – mondta Blaney. „A, felfüggesztés, karosszéria, amit csak akarsz, elég durva volt, de szerencsére elég jól összerakták a fiúk.”
Blaney több kör hátrányban ért célba, Truex pedig a nyolcadik helyen végzett. Az utolsó körökben úgy tűnt, hogy Blaney lesz az, aki lemarad a rájátszásról, mivel Truex az első ötben futott, de amikor Truex nem tudta tartani a helyét, és elkezdett pozíciókat és pontokat veszíteni, az megmentette a No. 12-es versenyző szezonját.
„Határozottan szívás lett volna” – mondta. „Jó évünk volt; igazán jó évünk – csak a győzelmek nem jöttek, és ez az, ami nem tette ezt az évet nagyszerűvé.”
„Határozottan sz*r lett volna, de megérted a rájátszás formátumát, és tudod, hogy futamokat kell nyerned, és mi egyszerűen nem tudtuk ezt megvalósítani.”
„Szóval mindenképpen rosszul esett volna, de szerencsére ez nekünk összejött, és sikerült bejutnunk.„
Richard Childress kapcsolata soha nem volt felhőtlen Kyle Busch-al, mégis azt pletykálják, a kétszeres bajnok az RCR-hoz igazolhat.
Childress boldogan válaszolt az újságírói kérdésekre, miután unokája, Austin Dillon nyerte a NASCAR Cup Series alapszakaszának zárófutamát Daytonában, és ezzel bejutott a rájátszásba, miközben második helyen csapattársa, Tyler Reddick végzett.
A sajtótájékoztatón azonban felmerült Kyle Busch neve is, akinek az év végén lejár a szerződése jelenlegi csapatával, a Joe Gibbs Racinggel.
Richard Childress és Kyle Busch között a múltban voltak drámák, többek között a 2011-es szezonban a NASCAR Truck Series Kansas Speedway-en rendezett futama után verekedés is volt a két fél között.
Childress azonban a következőket mondta egy kérdés után, amely arra irányult, hogy szeretné-e kommentálni a Kyle Busch-al kapcsolatos pletykákat.
„Nem igazán. Kyle (Busch) egy nagyszerű versenyző” – mondta Childress. „Ő és én már minden nézeteltérésünket magunk mögött hagytuk egy ideje, és egy nagyszerű versenyzőnek tartom őt. Biztos, hogy valahol egy jó csapatot fog találni magának.”
Ezután megkérdezték, hogy az a jó csaoat Busch számára a Richard Childress Racing lehet-e, és nem volt cáfolat.
„Te mondtad ezt, nem én” – jelentette kis egy félmosollyal a száján a legendás csapattulajdonos.
De úgy tűnik, hogy Childress talán csak kavarja a port a válaszaival. A szervezetnek Tyler Reddick és Austin Dillon is szerződése van a 2023-as NASCAR-szezonra, és Childress kijelentette, hogy Reddick 2024-es távozása ellenére 2023-ban is a csapat tagja lesz.
Ettől függetlenül ha sikerül megfelelő szponzort találni Kyle Busch számára, akkor nem kizárt, hogy egy harmadik autót is indítson a NASCAR egyik legnagyobb múltú csapata.
Austin Cindric kiváló helyzetbe került a NASCAR Cup Series vasárnapi, esővel tarkított daytonai futamának végén, de tudta, mi lesz a sorsa.
Cindric egyike volt azon keveseknek, akik a 160 körös verseny 138. körében el tudták kerülni a hatalmas, mezőny nagy részét összetörő balesetet.
Martin Truex Jr. lökésével Cindric gyorsan az élre állt az újraindításkor, de Dillon szorosan mögötte maradt.
Nem sokkal később Cindric 2-es rajtszámú Fordja egy sereg Chevrolet-t talált maga mögött, mivel Tyler Reddick, Noah Gragson és Landon Cassill is csatlakozott az üldözéshez.
Három körrel a vége előtt Dillon – a Richard Childress Racinges csapattársa, Reddick segítségével – nagy lendültetettel érkezett meg Cindric mögé, akinek hátulról nekiment. A 2-es autó megcsúszott, és csak óriási gépészkedések árán nem pördült meg.
Cindric talpra állt, és végül a harmadik helyen ért célba.
„Meglökött egy másik versenyautó, amely 190, 200 mérföldes sebességgel haladt. Örülök, hogy megmentettem, és örülök, hogy volt esélyem visszajönni a harmadik helyre” – mondta Cindric.
„A rájátszásért versenyzett, úgyhogy számítottam rá, és megértem, hogy ez történt.”
„Csak idő kérdése volt. Eléggé el vagyok keseredve. Ma volt esélyünk a győzelemre. Helyzetbe hoztuk magunkat. Egy karcolás sincs rajta. A francba.”
Cindric elmondta, hogy nagyon nehéz elöl maradni, ha nincs körülötte segítség. Penske csapattársai, Joey Logano és Ryan Blaney is több kör hátrányban, sérült autóval mentek voltak az utolsó újraindításnál.
„Tudtam, hogy könnyű célpont vagyok. Úgy éreztem magam, mintha megint egy Xfinity-verseny lett volna, mivel én voltam az egyetlen Ford a végén.”
A vereség ellenére Cindric továbbra is a nagy egészre koncentrált – ami nem más, mint az, hogy a februári Daytona 500-as győzelmével már újonc szezonjában kvalifikálta magát a rájátszásra.
„Ez egy elképesztő lehetőség, ugyanakkor ez az, amit elvárok magamtól, és minden bizonnyal a csapat is ezt várja tőlem” – magyarázta Cindric.
„Szóval eléggé motivált vagyok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a lehetőségből.”