Szerző: András Roos

  • Ingyenesen lehet nézni a NASCAR kansasi versenyét

    Legalábbis ami a fedélzeti kamerákat illeti. A NASCAR már korábban ígéretet tett rá, hogy lesz ilyen, és most be is váltja ezt az ígéretét.

    Ez a lehetőség a hétvégi a Kansas Speedwayen megrendezésre kerülő NASCAR Cup Series futamon lesz elérhető először a nézők számára, és innentől a rájátszásnak a hátralévő futamain keresztül is működni fog.

    Ez az első alkalom, hogy az összes versenyautón lesz onboard kamera. A rajongók bármelyik versenyzőt ingyenesen választhatják ki, és a NASCAR Drive-on keresztül amely a NASCAR.com-on és a NASCAR mobilalkalmazáson belül is megtalálható lesz.

    A rajongók egyszerre akár négy streamet is nézhetnek majd rajta.

    Célunk, hogy magával ragadó élményt nyújtsunk a sportág legszenvedélyesebb rajongói számára, bárhol is legyenek” – mondta Tim Clark, a NASCAR vezető alelnöke és digitális vezetője.

    Tudjuk, hogy a fő közvetítés mellett a másodlagos élmény milyen jelentős szerepet játszik a teljes nézői élményben, ezért nagyon izgatottan várjuk, hogy minden autó belsejéből élő videót mutathassunk.

    A NASCAR már korábban is ingyenesen streamelte néhány kiválasztott versenyzőnek az autókban elhelyezett kamerákat.

    Az, hogy a mezőny minden versenyzőjénél lesz belső kamera annak köszönhető, hogy a Next Gen autókban a visszapillantó tükör melletti kameratartó szabványos rögzítéssel van felszerelve. Az 1080-as nagyfelbontású kamera előre, az első szélvédőn kívülre van irányítva.

    Szerencsések vagyunk, hogy óriási embereink és partnereink vannak, akik lehetővé teszik számunkra, hogy ezt a next-gen videóélményt a rajongók számára a világ minden táján elérhetővé tegyük” – mondta Steve Stum, a NASCAR üzemeltetési és műszaki gyártási alelnöke.

    Nem kis teljesítmény egy olyan ambiciózus dolog bevezetése, mint a 40 élő közvetítést biztosító kamera az autók belsejében, miközben azok egymás mellett, több mint 200 mérföld/órás sebességgel versenyeznek.

  • Herta futamgyőzelemmel (távozna?) zárná a szezonját

    Colton Herta nyerte a legutóbbi két Laguna Seca-i GP-t, és most is arra készül, hogy győzelemmel zárja le a szezonját (és Indy karrierjét?).

    Herta 8. helynél feljebb már nem léphet az összesített tabellán, miután a 22 éves versenyző és Andretti Autosport csapata nehéz évet tudhat maga mögött.

    Arra a kérdésre, hogy félreállna-e, és segítene-e a bajnoki címért harcban lévő három versenyzőnek a Team Penske-től és kettőnek a Chip Ganassi Racingtől, Herta kuncogva válaszolt a várakozásoknak megfelelően.

    Én csak nyerni akarok” – mondta a RACER-nek. „Nyilvánvalóan óvatos akarsz lenni; nem akarsz az a srác lenni, aki valakinek elrontja a bajnoki címét.

    „Ugyanakkor nem igazán tudsz változtatni a hozzáállásodon. Győznöd kell. Kizárt, hogy valaha is lemondanék egy győzelemről.”

    Herta IndyCar-karrierje első három szezonjában ritkaságszámba mentek a nagyobb hibák, de idén gyakrabban fordultak elő, mint szeretné.

    Ha ehhez hozzávesszük az Andrettit sújtó technikai hibákat, és a boxcsapat malőrjeit, akkor érthetővé válik, miért töltött a 16 fordulóból kilencet a 10. vagy annál alacsonyabb helyen a bajnoki listán.

    Hibák; mind Hertától, mind az Andretti Autosporttól

    Mindezt azután, hogy a tavalyi szezonban ötödik, 2020-ban pedig harmadik lett. Ezt a visszaesést senki sem jósolta volna.

    Számomra ez egy elég szerencsétlen szezon volt” – ismerte el Herta. „Nem szégyen ezt kimondani, mert mindenki tudja.

    Egyszerűen nem jöttek össze a dolgok idén. Úgy érzem, hogy én jó munkát végeztem.

    Vezettünk az (augusztusi) Indy GP-n, és az autó elromlott… De a lényeg az, hogy tanulunk belőle.

    Utolsó IndyCar versenyére készül Colton Herta?
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar

    Fordítsuk vissza az időt 12 hónappal, és Herta volt az Andretti csapat egyetlen fénypontja. Három győzelem, négy pole és öt dobogós helyezés mellett a 26-os Honda versenyképességéről árulkodott.

    De a 2022-re való átállással és a veterán pilóták, Ryan Hunter-Reay és James Hinchcliffe, valamint a régi versenymérnök Ray Gosselin elvesztésével az Andretti visszalépett, míg a Penske, Ganassi és az Arrow McLaren SP figyelemre méltó lépéseket tett előre.

    Herta szerint ugyanakkor semmi sem támasztja alá azt a feltételezést, hogy túlhajtotta volna a 26-os rajtszámú autót, hogy kompenzálja a hiányosságokat.

    Nem erről van szó” – jelentette ki az Andretti Autosport versenyzője. „Elkeserítő, amikor megnézzük a szezont, amiben volt részünk, és a sebességet, amit néhány helyen elértünk, de csak két dobogós helyezésünk van, ez nem az, amire számítottunk.

    Mi lesz Herta jövője?

    Az egész szezon során ott lebegett Herta feje felett a kérdés: Vajon mi történik az F1-es szárnypróbálgatásaival, az AlphaTauri érdeklődésével, és, hogy ezek nem terelték-e el a figyelmét a saját IndyCar szezonjáról.

    Mivel a következő napokban várható a válasz arra, hogy megkapja-e az AlphaTauri versenyzéséhez szükséges szuperlicencet, Herta azt mondja, hogy az IndyCarra való összpontosítás nem jelent – és nem is jelentett – neki problémát.

    Mindig sok versenyzővel folynak szerződéses tárgyalások, amelyekről soha senki nem tud, és soha senki nem hall róla, így ez soha nem jelent problémát” – magyarázta a még mindig szemtelenül fiatal amerikai tehetség.

    Ha jól teljesítenék az idei szezonban, akkor teljesen elfelejtenék azt a narratívát, hogy vajon elterelődött-e a figyelmem. Csak én, és a saját csapatom tudja, hogy valójában mi történik.

  • Hivatalos: North Wilkesboro rendezi a 2023-as All-Star versenyt

    A North Wilkesboro Speedway több mint 25 év után először rendez NASCAR versenyt, amikor a következő szezonban az All-Star Race a pályára érkezik.

    A Speedway Motorsports, beleértve Marcus Smith elnököt és vezérigazgatót is, csütörtök reggel a raleigh-i N.C. Történelmi Múzeumban tette hivatalossá a lépést.

    Smith Steve O’Donnell, a NASCAR operatív igazgatója, Dale Earnhardt Jr. és Roy Cooper, Észak-Karolina kormányzója mellett bejelentette, hogy az 1 millió dolláros versenyhétvége május 19-21. között lesz megtartva.

    A NASCAR All-Star Race mindig is a szurkolók versenye volt, és nem is tudok jobb módot elképzelni arra, hogy a NASCAR 75. évfordulója alkalmából megünnepeljük a szurkolókat, mint hogy visszatérjünk a North Wilkesboro Speedwayre” – mondta Smith.

    Nem tudtuk volna ezt megvalósítani sok ember óriási támogatása nélkül, beleértve Cooper kormányzó, a NASCAR, Dale Earnhardt Jr. és természetesen Wilkes megye lakossága nélkül.

    Rengeteg munka vár ránk, de megvan az akarat, hogy valami különlegeset hozzunk létre egy olyan közösséggel és keményen dolgozó munkatársakkal együtt, akik ezt véghez is viszik.

    A NASCAR 1949 és 1996 között North Wilkesboróban rendezett Cup futamokat. Utoljára 1996 szeptemberében rendeztek futamot North Wilkesboróban, akkor Jeff Gordon nyert.

    North Wilkesboro lesz a negyedik házigazdája az All-Star Race-nek az elmúlt öt évben. A Charlotte Motor Speedwayről 2019 után a Bristol Motor Speedwayre költözött (2020), az elmúlt két évben pedig a Texas Motor Speedwayen rendezték meg.

    Dale Earnhardt Jr. volt a egyik főszereplő Wilkesboro életre keltésében

    A pálya egyik legnagyobb rajongója Dale Earnhardt Jr. volt.

    Elvégre Earnhardt volt az, aki először hívta össze a rajongótáborát, és a NASCAR cirkuszának egy csoportját, hogy 2018 decemberében egy iRacing-szkennelésre megtisztítsák a létesítményt.

    North Wilkesboro
    Az iRacing már rendezett itt versenyt Fotó: Chris Graythen/Getty Images

    Earnhardt akkor azt mondta, hogy önző módon csak meg akarta őrizni a pályát digitális formában, hogy online versenyezhessen rajta jóval azután, hogy a pálya elkerülhetetlenül elsorvad.

    A pálya ekkor már közel 20 éve elhagyatott volt.

    De Earnhardt elültette a magot a Speedway Motorsports vezérigazgatójának, Marcus Smithnek a fejében is, hogy talán a NASCAR-nak még lehet helye a létesítményben, és minden lépésnél azon dolgozott, hogy ezt a meggyőződését megerősítse.

    2021 novemberében 18 millió dollárt különítettek el a szövetségi amerikai megmentési tervből az észak-karolinai versenypályák infrastrukturális fejlesztésére az észak-karolinai állami költségvetésen keresztül. North Wilkesboro egyike volt ezeknek a létesítményeknek.

    Az eredeti tervek szerint a pálya augusztusban aszfaltversenyeknek adott volna otthont, majd októberben felszedték volna a felületet a földes versenyek számára, mielőtt 2023-ban újraaszfaltozásra került volna sor. Az újraaszfaltozást most elhalasztották.

    Kisfiúként a legjobb emlékeim közé tartozott, amikor North Wilkesboróba mentem” – mondta Earnhardt, aki a múlt héten egy late modellel vezetett a pályán. „És még jobb lett, amikor tinédzserként versenyeztem ott. Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer tele lesz a pálya, aztán idén nyáron telt ház előtt versenyezhettem ott egy late model versenyen.

    Van benne valami különleges. Tudom, hogy a pálya, a szurkolók és a közösség nagy show-t fog kapni, amikor visszatérünk a Cup autókkal az All-Star versenyre.

  • Szabályváltozás a NASCAR-ban, legendás helyszínre jöhet az All-Star verseny

    Újabb hírekkel teli napot zárt a NASCAR világa. North Wilkesboro visszatérhet, a széria megtalálhatta a gyógyírt a tűzesetekre.

    • Óriási meglepetésre a Dale Earnhardt Jr. révén újraélesztett legendás North Wilkesboro Speedway lesz a NASCAR All-Star verseny házigazdája 2023-ban – a Motorsport.com információ szerint. A pálya 1949-ben adott otthont az első NASCAR Cup Series futamnak. Jeff Gordon – aki ma a Hendrick Motorsports alelnöke és a NASCAR Hírességek Csarnokának tagja – nyerte 1996-ban az utolsó NASCAR-futamot a pályán.
    • A NASCAR egy szabályfrissítést küldött a Cup Series csapatoknak, amely a hétvégén a Kansas Speedwayen életbe lépő változtatásokat tartalmaz az autókra vonatkozóan, remélve, hogy megállítja a Next Gen gépeket érintő tűzesetek sorozatát.
    • Adam Stern értesülései szerint két csapat maradt versenyben Kyle Busch leigazolására. Az egyik a jelenleg két autót futtató, és két, 2023-ra is szerződtetett versenyzővel rendelkező Richard Childress Racing, a másik pedig Denny Hamlin és Michael Jordan alakulata, a 23XI Racing.
    • Nem Kyle Larson volt az egyetlen Hendrick Motorsportsos pilóta, aki motorproblémákkal küzdött Darlingtonban. William Byron csapatfőnöke, Rudy Fugle elmondta, hogy az ő versenyzője is fura hangokat hallott a motortérből, és teljesítményvesztést érzékelt. „Ilyen még soha nem történt velem a pályafutásom során, pedig valószínűleg többet versenyeztem, mint bárki más a mezőnyben” – mondta Larson. „A csapat nagyon keményen dolgozik, és próbálják kitalálni, mi folyik itt. Azt hiszem, minden alkalommal más volt a helyzet, de minden egyes alkalommal kitaláltak valamit, amivel javíthatják az esélyeidet, hogy ez ne történjen meg újra.
    • Egy harmadik Hendrickes versenyzőnek, a 2020-as NASCAR Cup Series bajnok Chase Elliottnak sem kezdődött rózsásan a rájátszása. A 9-es autó sofőrje már a verseny korai szakaszában kiesett. „Egyáltalán nem tehetek semmit” – mondta Chase Elliott. „Amikor rossz napod van, és kiesel a versenyből, meg van kötve a kezed, és ilyenkor nem tehetsz mást, mint hogy hétfőn kielemzed mi sült el balul, és onnan mész tovább.
  • Itt van a nagy bejelentés, eldőlt McLaughlin sorsa!

    Hosszú távra magához láncolta a Team Penske csapata Scott McLaughlin versenyzőt, aki idei második szezonjában 3 futamgyőzelmet szerzett.

    Roger Penske nem hagyja, hogy az istállótól távozzon az idei év egyik legnagyobb felfedezettje.

    A háromszoros ausztrál Supercars-bajnok és háromszoros NTT IndyCar Series futamgyőztes Scott McLaughlin a következő éveket is a 3-as rajtszámú Team Penske Chevyben tölti majd, miután többéves szerződéshosszabbítást írt alá a csapattal.

    Scott nagy kockázatot vállalt, amikor az IndyCarba jött, hiszen tudta, hogy egy olyan sorozatot hagy el, ahol hosszú éveken át domináns volt – és lett volna továbbra is” – mondta Tim Cindric, a Team Penske elnöke.

    Látni az eddigi sikereit igazán kielégítő volt, hiszen bíztunk a tehetségében. Csak azt nem tudtuk, hogy mennyi időbe telik, amíg belerázódik, és magabiztos lesz.

    Scott gyorsan alkalmazkodott, és máris bebizonyította, hogy az IndyCar versenyzés egyik legversenyképesebb korszakában bármelyik pályán képes győzni. Izgatottan várjuk, hogy még évekig a Team Penske örökségének része maradjon.

    McLaughlin 2017-ben csatlakozott a Team Penske DJR-hez, majd 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban egymást követő Supercar-címeket szerzett, mielőtt átigazolt az IndyCarba, ahol 2021-ben az Év Újonca címet nyerte el.

    A 29 éves versenyző egyike annak az öt pilótának, akiknek esélyük van megnyerni az IndyCar-bajnokságot ezen a hétvégén Montereyben.

    A Team Penske hatalmas szerepet játszott a karrieremben, és segített eljutni oda, ahol ma tartok, így izgatottan várom, hogy a jövőben is Rogerrel, Timmel és az egész csapattal versenyezhessek” – mondta McLaughlin.

    A lehetőség, hogy az Egyesült Államokba költözhettem, és az IndyCar Series-ben versenyzőként üldözhetem az autóversenyzői álmomat, olyan dolog, ami nem lett volna lehetséges a Team Penske nélkül, ezért örökké hálás leszek.

    Annyi nagyszerű pillanatot éltem át ezzel a csapattal, a három Supercars-bajnoki cím megnyerésétől kezdve a Bathurst 1000 megnyerésén át az első IndyCar-indulásomig. Most pedig az élmezőnyben vagyunk szinte minden héten.

    Alig várom, hogy lássam, mit tartogat a jövő a Team Penske csapatnál.

  • Megint Nashville-ben ünneplik majd a NASCAR bajnokait

    Ahogy az eseménydús 2022-es versenyszezon az utolsó részéhez érkezik, a NASCAR ma bejelentette, hogy visszatér Nashville-be.

    A Bajnokok Hete elnevezésű ünnepséget november 30-án és december 1-jén rendezik majd meg.

    A NASCAR díjátadójára december 1-jén kerül sor a Music City Centerben, ahol hivatalosan is megkoronázzák az idei szezon NASCAR Cup Series, Xfinity Series és Camping World Truck Series bajnokait.

    A versenyzőtársak, a széria személyiségei és hírességek harmadik éve veszik birtokba Nashville belvárosát, hogy megünnepeljék a felejthetetlen szezonjukat.

    Örömmel jelentjük be, hogy visszatérünk Music Citybe a sorozatunk bajnokainak megkoronázását szolgáló ünnepségre” – mondta Pete Jung, a NASCAR SVP, marketingvezetője.

    Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét Nashville-be hozhatjuk az ünneplést, hiszen a város energiája és motorsport iránti szenvedélye mindig is lenyűgöz minket. Alig várjuk, hogy a 2022-es szezon befejezése után ismét itt lehessünk.

    A hivatalos szezon utáni díjátadó hagyománya 1981-ig nyúlik vissza, amikor az eseményt New Yorkban tartották.

    A rendezvény 2009-ben Las Vegasba költözött, majd 2019-ben először Nashville-nek adott otthont.

    Az elmúlt két évben a széria óriási érdeklődést tapasztalt a nashville-i rajongók részéről, nemcsak a versenypályán, hanem a bajnoki hét megünneplésén is.

    A NASCAR szeretné folytatni a hagyományt, és az ország egyik legikonikusabb városában zárni a szezont.

    Tavaly William Byron kápráztatta el a legjobban gumiégetésével a kilátogató rajongókat:

  • A NASCAR fejese tudja, hogy baj van, mégis nekiment Harvicknak

    Kevin Harvick éles kritikája után Scott Miller, a NASCAR vezető versenyügyi alelnöke elismerte, hogy elfogadhatatlan ami történik a sportágban.

    Scott Miller a SiriusXM NASCAR Radio-nak nyilatkozva beszélt a meglévő problémákról.

    Természetesen kutatjuk az okokat” – mondta a NASCAR vezető versenyügyi alelnöke. „Ma reggel is ezt tesszük, és minden olyan jelet keresünk, ami kiválthatta ezeket a dolgokat, és ezt egész évben így tettük.

    Darlingtonban rengeteg gumitörmelék van. Nem vagyunk biztosak benne, hogy a kipufogó dobozához kerülő gumi volt-e a probléma, de mindent kielemzünk.

    Kevin Harvick Stewart-Haas Racing Fordja kigyulladt a hétvégén a Darlington Raceway-en. Harvick volt az ötödik Ford Mustang pilóta az elmúlt hónapban, akinek nagy visszhangot keltő balesete volt.

    Harvick csapattársainak, Cole Custernek és Chase Briscoe-nak a Michigan Speedwayen, illetve a Richmond Racewayen, míg Joey Loganónak és Chris Bueschernek az indianapolisi pályán voltak problémái.

    „Elfogadhatatlan, hogy az autók kigyulladjanak, és különböző megoldásokon dolgozunk, és próbáljuk kiiktatni azokat a tényezőket, amelyek kiválthatták ezeket a dolgokat.”

    – jelentette ki Miller.

    Nyilvánvaló, hogy még mindig van mit dolgoznunk. Megvizsgáljuk a dolgokat a Ford kipufogóján, mert úgy tűnik, hogy nekik kicsit több gondjuk van ezzel, mint a többieknek.

    Annak ellenére, hogy a probléma egy gyártónál széleskörű volt, Miller elmondta, hogy a sorozat mindenkivel beszél a NASCAR garázsban.

    Mindenkivel beszélünk, és senki sem akarja, hogy ez megtörténjen vele” – mondta Miller. „Azt hiszem, mindenki készséges lesz, hogy megpróbáljon segíteni nekünk.

    És az igazsághoz tartozik, hogy nem a Ford volt az egyetlen, akinek problémája volt. De úgy gondolom, hogy néhány más problémára is találtunk megoldást, de ez így nem mehet tovább.

    Ez most a prioritásunk.

    NASCAR vs. Kevin Harvick

    Kevin Harvick verseny utáni nyilatkozatára is reagált a NASCAR fejese, miután a veterán versenyző „szarnak” nevezte az alkatrészeket, és azt mondta, hogy a NASCAR túl csóró ahhoz, hogy kijavítsa a problémákat.

    Tudom, hogy ez egy érzelmes pillanat volt, és a versenye tönkrement, de azt mondani, hogy a NASCAR nem törődik a problémával, a lehető legtávolabb áll az igazságtól” – folytatta Miller.

    Igazából ennyit tudok erről mondani. Nem fogok semmiféle oda-vissza vitába bocsátkozni Kevinnel az éteren keresztül, de szerintem ő is tudja, hogy valójában mi az igazság.

  • Keserédes győzelmet aratott Erik Jones Darlingtonban

    Bár Erik Jones és a Petty GMS nagyon boldog a darlingtoni első hely okán, sajnálják, hogy nem playoff résztvevőként tehették ezt meg.

    A Darlington Raceway-en megrendezett Southern 500 úgy fog élni az emlékezetben, mint egy diadalmas pillanat, amelyet Erik Jones és a Petty GMS Motorsports számára egyfajta „mi lehetett volna” érzés árnyal majd.

    Ez volt az első alkalom, hogy egy nem a playoffért küzdő csapat nyerte meg a rájátszás első versenyét.

    Határozottan király, hogy mi vagyunk az elsők, akiknek ez sikerült, de azt hiszem, az első dolog, amit Erik mondott nekem, hogy ‘de jó lett volna megnyerni Daytonát’” – mondta Elenz, Jones csapatfőnöke.

    Ha Jones nyert volna Daytonában, akkor ott lett volna a rájátszásban. A darlingtoni győzelemmel pedig egyből a legjobb 12 közé jutott volna.

    Jones, aki a csapatfőnöke mellett ülve próbálta kifejezni a magában dúló érzéseket, helyeslően bólogatott.

    Fantasztikus itt nyerni, de ugyanakkor igen, egy kicsit keserédes az egész” – mondta Jones. „Nehéz felhívni magadra a figyelmet a rájátszásban, ha nem vagy benne a rájátszásban.

    Mi lehetne ennél jobb módja ennek? Jó érzés. Úgy érzem, hogy a következő hetekben még több jó pálya vár ránk. Nem mondanám, hogy ez az egyetlen futam, amit megnyerhetünk.

    Jones már jó pár éve nem volt ott a rájátszásban. Utoljára 2019-ben kvalifikálta magát, és ironikus módon akkor a darlingtoni győzelmének köszönhetően került be. Akkoriban Darlington volt az utolsó előtti futam az alapszakaszban.

    Egyszerűen imádom ezt a helyet, az itteni versenyzést” – jelentette ki Jones. „Különösen ezt, az őszi versenyt szeretem. Amikor tavasszal idejöttünk, nem voltunk rosszak, de mégsem volt az igazi a tempónk.

    Ennek az őszi, Southern 500-nak a hosszától kezdve a nappalról éjszakára való átállásig, minden egyes részét imádom.

  • Hamlin szerint itt, ezzel az autóval nem lehetett előzni

    Denny Hamlin csalódottan nyilatkozott darlingtoni második helye után, hiszen bár sokáig ostromolta Erik Jones-t, megelőzni végül nem tudta.

    A Joe Gibbs Racing versenyzője a második helyen végzett a NASCAR Cup Series rájátszásának nyitófutamán, ezzel a legmagasabb pontszámot szerezte meg a rájátszásban induló versenyzők közül.

    Az utolsó újraindításnál, 20 körrel a vége előtt a negyedikről a második helyre lépett előre, de a 11-es Toyotája az egész nap eddigi alulkormányzott volt, így nem tudott előzni.

    Alulkormányzott voltam” – mondta Hamlin. „Jól tartottuk magunkat, és ha nincs a végén a sárga zászló, akkor nagy esélyünk lett volna.

    A hosszú etapos tempóm nagyon jó volt, aztán az utolsó zöld zászlós kiállásnál rendkívül gyorsak voltunk a boxban, és tökéletes pozícióba kerültünk.

    A zöld zászlós boxkiállások utolsó köre alig 50 körrel a vége előtt kezdődött, de Chris Gabehart csapatfőnök sokáig kint tartotta Hamlint, és csak 42 körrel a vége előtt állt ki a boxba.

    Az utolsó sárga 28 körrel a vége előtt érkezett, ami miatt a mezőny ismét a boxutcába hajtott friss gumikért.

    Hamlin negyedikként jött ki a boxutcából, majd látta, hogy csapattársa, Kyle Busch, aki a futamot vezette volna, elfüstöl a pace car mögött.

    Nem tudok ezzel mit csinálni, addig hajtottam volna, amíg fel nem robban” – válaszolta Hamlin arra a kérdésre, hogy aggódott-e amiatt, hogy két csapattársának is motorproblémája volt.

    Hamlin a külső sávot választotta az újraindításhoz Jones mögött, aki Busch kiesésével megörökölte a verseny vezetését.

    Az újraindításnál gyorsan a második helyre ugrott, de az alulkormányzott versenyautó és az egyforma friss gumikon lévő mezőny miatt nem tudott előzni.

    Nem akarok kifogásokat keresni – de egyszerűen nem lehet előzni” – mondta Hamlin. „Egyszerűen nem lehet pozíciót nyerni a friss gumikon.

  • A McLaren mindkét reménysége lemondhat a bajnoki címről

    Nem csak az a közös Álex Palou-ban és Pato O’Wardban, hogy mindketten a McLaren kötelékébe tartoznak. Hanem az is, hogy 2022-ben nem lesznek IndyCar bajnokok.

    Mindkét versenyző annyi pontot vesztett a Portlandben második helyen végző és az IndyCar Series pontversenyét vezető Will Powerrel szemben, hogy matematikailag kiesett az IndyCar bajnoki címért folyó versenyből.

    Palou a hatodik helyen áll a pontversenyben, 66 ponttal lemaradva Power mögött. O’Ward még egy ponttal van lemaradva Palou mögött a tabellán.

    O’Ward ugyanakkor nem mondhatja azt, hogy nem próbált meg mindent. A 88. körben, az újraindítás után nagyon messziről beesett Will Power mellé, a 12-es számú Penske viszont nem engedett az Arrow McLaren SP-nek, összeértek, és csodával határos módon nem pördültek meg.

    O’Ward ezután még büntetést is kapott, mivel az IndyCar szerint illegálisan blokkolta Scott Dixont, így el kellett engednie őt.

    El kellett engednünk Dixont, mert nyilvánvalóan blokkoltuk őt” – mondta O’Ward a futam után a boxutcában. „Elvárom, hogy az IndyCar ugyanezt a döntést hozza meg, amikor valaki ilyet tesz velem.

    Palou már csak a 2023-as McLaren (???) évét várhatja

    Ami Palou-t illeti, a Chip Ganassi Racing 10-es számú Hondája a negyedik helyről indult, de a verseny elején elvesztette ezt a helyet O’Warddal szemben, majd még két pozíciót bukott, így korán kiállt a boxba.

    Kényelmesen éreztem magam Pato mögött, aztán a boxba mentünk” – mondta Palou a TobyChristie.com-nak. „Egyszerűen a frissebb lágy gumikon nem tudtam ugyanazt hozni, mint a használt lágyon.

    Úgy éreztem, hogy valami nem volt rendben. Nem tudom, hogy miért volt ez, vagy hogy az autón volt-e valami, vagy valami más, de már nem tudok mit tenni. Ellenőriznünk kell, de nem volt könnyű nap. Valószínűleg az egyik legrosszabb napunk volt idén.

    Az IndyCar Series címvédője a kilencedik helyen állt a második boxkiállási sorozat után, és az 56. körben további két helyet veszített Colton Hertával és Rinus VeeKayjal szemben. Az utolsó boxkiállási szekvencia után Palou a 11. helyen állt, de még Marcus Ericsson is elment mellette.

    A portlandi futam címvédője a verseny végéig megtartotta a 12. helyet.

    Ez nagyon fáj. A [szombati] napunk után, amikor egyszerűen maximalizálni tudtuk a lehetőségeket, úgy gondoltam, hogy ma is képesek leszünk ugyanerre” – mondta Palou. „Talán nem nyerni, de megpróbálni a legjobbat kihozni magunkból, és ez nem sikerült.”

    Szóval igen, nagyon fáj. Most nem aggódom annyira a bajnokság miatt. Inkább az érdekel, hogy mi történt velünk, és hogy képesek leszünk-e megtalálni a formánkat a következő hétvégére.