Szerző: András Roos

  • Power rekordot döntve pole-ban, egyik keze már a bajnoki trófeán

    Míg Will Power szenzációs teljesítménnyel megszerezte rekordot jelentő 68. pole pozícióját, addig a riválisok egytől-egyik hibáztak.

    Power már a hétvége kezdetétől fogva hangsúlyozta, hogy a hétvégi NTT IndyCar Series bajnoki címről döntő futam első számú prioritása az, hogy a 12-es számú Team Penske Chevrolet-t a pole pozícióba juttassa.

    Ez sikerült is neki, további egy ponttal növelte bajnoki előnyét, és Mario Andrettit megelőzve immáron egyedül áll az IndyCar örökranglistájának élén.

    Ráadásul úgy tette ezt, hogy mind a négy hibázott, és csak a mezőny második feléből indulhat majd.

    Power volt az egyetlen pilóta az öt bajnoki címért küzdő versenyző közül, aki a Fast 6-be jutott, miközben Dixon és Newgarden már az első körben kiesett. Ráadásul Newgarden a 25. helyről kell, hogy rajtoljon majd.

    Annyira arra koncentráltam, hogy megszerezzem a pole-t – mert ez a holnapi egy igazán nagy nap lesz nekem -, hogy most nem igazán tudok ünnepelni. De őrületes, hogy a legendás Mario Andrettit megelőztem” – nyilatkozta Power.

    Az egyik első ember, aki gratulált Will Powernek, az maga Mario Andretti volt.

    Félelmetes” – mondta Andretti. „Tudom, hogy mennyire szerettem a kvalifikációt, és látom, hogy ő is ugyanígy van ezzel, próbálja elérni és próbálja megtenni azt a kört, amit nem tudsz megismételni, és ez az, ami a pole pozícióba juttat.

    Abszolút megérdemelt. Ez gyönyörű, ez nagyszerű a sorozatnak és a sportnak. A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket, és a tökéletes ember döntötte meg a rekordomat.

    Az újoncok szárnyaltak

    Power teljesítménye nem szabad, hogy háttérbe szorítsa Callum Ilott kiváló teljesítményét a 77-es számú Juncos Hollinger Chevy-vel, aki a bajnokság éllovasa mellől, az első sorból rajtolhat majd.

    A szezon második felében David Malukas szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott, és most sem maradt el ettől a formától az eredménye. Malukas a 7. lett, és századokkal maradt el attól, hogy bejusson a legjobb 6 közé.

    Christian Lundgaard a 16., Kyle Kirkwood a 17., Devlin DeFrancesco pedig a 20. lett, így elmondható, hogy az összes újonc szépen teljesített.

    Power riválisai hibát hibára halmoztak

    A délután a bajnoki cím szempontjából éppoly fontos volt, mint a rekordok szempontjából, és Power két legközelebbi riválisának volt a legrosszabb délutánja.

    Josef Newgarden napja már a legelején félrecsúszott, amikor a dugóhúzó bejáratánál áthajtott a kanyar belső részén elhelyezett hurkán, és megpördült, aminek következtében a Penske 2-es számú autója a külső kavicságyban kötött ki.

    Megpróbált kiszabadulni, de a meredek lejtő miatt fennakadt, és piros zászlót okozott, aminek eredményeként az utolsó előtti helyről kell majd indulnia.

    Egyszerűen csak hibáztam” – mondta Newgarden, aki a 25. helyről indul. „Igazán kár érte. Azt hiszem, miénk a leggyorsabb autó a mezőnyben. Ez mindenkinek nagyon rosszul esett. Még nincs vége, de nem ideális, ami itt történt. Ez van.

    Az edzést meghosszabbították, hogy minden versenyzőnek legyen ideje kört futni, ami Scott Dixonnak egy esélyt adott arra, hogy bejusson a legjobb 12-be, de végül ez nem sikerült neki.

    Newgarden és Dixon tehát kiesett, de Marcus Ericsson és Scott McLaughlin még versenyben volt a második szakaszra.

    McLaughlin sokáig az élen állt a legjobb 12-ben, azonban a friss lágy gumikon sokan javítottak, miközben a portlandi futam győztese hibázott utolsó körén, így végül csak a 8. helyről indulhat majd.

    Ericsson – aki szintén stabilan állt az ideiglenes harmadik helyen – megpördült a dugóhózónál,. Mivel sárgát kellett lengetni, a leggyorsabb körét törölték, a következő leggyorsabbja pedig nem volt elég ahhoz, hogy a Fast 6 közé kerüljön, így csak a 10. helyről rajtolhat majd holnap.

    Colton Herta sorozatban harmadik laguna secai győzelméhez sok dolognak kell szerencsésen alakulnia majd, hiszen kétszer is hibázott, így csak a 18. helyről indulhat majd.

    Mégis pozitív napot zárt az Andretti Autosports, hiszen a csapatnál utolsó versenyét teljesítő Alexander Rossi a harmadik, Romain Grosjean pedig a negyedik lett.n állt rajthoz.

    Alex Palou – aki lehet, hogy utolsó Ganassis versenyére készül – az ötödik helyre kvalifikálta magát.

    Végeredmény

  • Az Alpine is érdeklődött Colton Herta iránt, megragadná a lehetőséget

    Herta Laguna Secában van, azon a pályán, ahol az utóbbi két versenyt megnyerte. Ha ismét nyer, ez lehet az utolsó győzelme az IndyCarban.

    Colton Herta ragaszkodik ahhoz, hogy nincs megállapodása az AlphaTauri csapatával, és az érdeklődésük nagyon meglepte őt. Bár szeretne az F1-ben indulni, nem akarja, hogy a szuperlicensz ügyében felmentést kapjon.

    Arra azonban nem hajlandó sokat gondolni, hogy mi lesz vasárnap után, vagy hogy 2023-ban visszatér-e az Andretti Autosport versenyzőjeként.

    Nem számít, mit csinálok, ha elmegyek (az F1-be), akkor is vissza akarok jönni” – mondta Herta. „Nem akarok hosszú karriert befutni az F1-ben, aztán amikor az véget ér, akkor vége a versenyzői pályafutásomnak. Szóval nem, nem igazán aggódom amiatt, hogy ez lesz az utolsó IndyCar versenyem.

    Minden szerződéskötési tárgyalást édesapjára, Bryanre, a korábbi IndyCar-pilótára bízott, aki a karrierjét menedzseli.

    Herta azt mondta az apjának, hogy nem akarja, hogy a jövőtervezéssel elvonják a figyelmét, amíg az IndyCar-szezon véget nem ér, ezért kissé sokkolóan hatott, hogy a neve az F1-es pletykalapok címlapjára került.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a múlt héten azt mondta, hogy megállapodás született arról, hogy Hertát a következő szezonra az AlphaTaurihoz szerződtetik, de ennek feltétele, hogy megkapja a szuperlicencet.

    Herta várhatóan nyolc ponttal marad el az F1-ben való versenyzéshez szükséges 40 szuperlicensz ponttól, és Marko jelezte, hogy az F1 irányító testületének döntése már ezen a hétvégén, az olaszországi Monzában megszülethet.

    Nagyon véletlenszerű volt. Azt hiszem, talán az apámat hívták fel, vagy valaki azt mondta, hogy Helmut megpróbál kapcsolatba lépni velünk? Nem értettük, mert soha nem álltunk kapcsolatban” – mondta Herta.

    Aztán hirtelen az Alpine és az Alpha Tauri is érdeklődött irántam. A semmiből jött az egész.

    Lenyűgözött mindenkit Herta McLarenes tesztje

    Herta úgy gondolja, hogy az egész a júliusi McLaren tesztre épülhet, amely a jelek szerint lenyűgöző volt: „Azt hiszem, akkor jó munkát végeztem, és ennek híre kelt a paddockban.

    De azt mondta, Marko nyilatkozata, miszerint az üzlet megköttetett, újdonság volt számára – „nem írtam alá semmit” -, és az Andretti Autosports-hoz köti szerződés a 2023-as év végéig. Ráadásul a McLarennek 2024-ig tesztelési szerződése van Hertával

    És persze minden az FIA döntésétől függ. A versenyzőknek 40 pontot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy az előző négy szezon legjobb három teljesítménye alapján megkapják a szuperlicencet.

    Hertának várhatóan csak 32 pontja lesz 2023 előtt, és bár az F1-es edzéseken való részvétellel pontokat szerezhet, jelenleg nincs beütemezve egyetlen ilyen sem.

    A szuperlicenc-rendszert azért vezették be, hogy a versenyzők az F1′ létraszerű rendszerét használva jussanak fel a top szériákba, és a fiatal pilóták ne tudjanak hirtelen a Forma-1-be kerülni – ahogyan Max Verstappen tette, amikor mindössze 17 évesen elindult első nagydíján.

    Az FIA azonban nem szabályoz számos, az Egyesült Államokban működő motorsport-sorozatot, így az IndyCart sem, és az amerikai nyíltkerekes top-sorozatokra helyezett gyenge értékelése akadályozza a pilóták előmenetelét.

    Az IndyCar valahol az F2 és az F3 között helyezkedik el.

    Meg tudom érteni az érvelésüket. Azt akarják, hogy a srácok részt vegyenek a nevelőszériáikban. Így van értelme” – mondta Herta.

    De ugyanebből a szempontból egy kicsit tiszteletlenségnek tűnik az IndyCarral szemben, hogy ilyen kevésre értékelik a versenyzők itteni erőfeszítéseit.

    Hogy Herta számára hogyan alakul a dolog, az még nem derült ki, de az amerikai egy tisztességes megoldást szeretne, és nem egy kivételezést.

    Nem vagyok benne biztos, hogy így szeretnék az F1-be kerülni” – mondta Herta a felmentéssel kapcsolatban. „De tudod, azt hiszem, meg kell ragadni a lehetőséget, amikor csak lehet.

  • Az utolsó körben dadogott le a motorja, így bukta el az első helyet

    Óriási stratégia harc jellemezte a Truck Series kansasi versenyét, ahol Carson Hocevar az utolsó körig vezetett, és végül szívszorítóan veszített.

    A Niece Motorsports és a veterán Phil Gould csapatfőnök „mindent beleadott”, hogy a versenyen gyenge tempót autózó Carson Hocevart olyan helyzetbe hozza, ami a győzelmet – és a rájátszásba jutást eredményezze. Hocevar ellenfeleivel ellentétben nem jött be a boxba és próbálta kispórolni a megfelelő üzemanyag mennyiséget, hogy így nyerjen.

    Végül nem jött össze. Épphogy. A stratégiai döntés jobban bevált, mint azt a legtöbben gondolták, a 19 éves versenyző egészen a verseny utolsó körének első kanyarjáig vezette a futamot, amikor a verseny nagy részében domináló John Hunter Nemechek elment a 42-es rajtszámú autó mellett belülről.

    Nemechek 31 körrel a vége előtt állt ki a boxba, és több mint 20 másodperces hátránya volt Hocevarhoz képest és a verseny végéig egy másodperccel gyorsabb köröket futott, mint riválisa.

    A hatalmas mennyiségű lekörözött forgalom és némi gumikopás miatt Nemechek győzelemért folytatott hajszája nem tűnt realisztikusnak a verseny utolsó köreiben, amíg a 4-es rajtszámú Toyota Tundra ki nem tudott törni a forgalomból.

    Nemechek közel két másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet Hocevar előtt, akinek a verseny utolsó körében kezdett elfogyni az üzemanyaga, de így is kitartott, és megszerezte pályafutása negyedik második helyét.

    Sajnos, mivel az utolsó körben megelőzték, Carson Hocevarnak nem volt elég pontja ahhoz, hogy továbbjusson a rájátszás következő körébe, így kiesett a bajnoki címért folytatott harcból.

    Nem találok szavakat” – mondta a csalódott Hocevar. „Nem tudom, hogyan kell ezeket a szituációkat kezelni. Annyiszor voltam már közel a győzelemhez, de úgy látszik hozzá kell szoknom. Szerintem a saját esküvőmön is koszorúslány leszek.

    Azt hittem, hogy túl sokat spóroltam, mehettem volna keményebben is, és építhettem volna egy rést. A [3-as kanyarban] a fehér zászlóhoz érve elkezdett ledadogni a motor, és akkor már tudtam, hogy vége…

  • Négy (!!!) kiállással számolnak a versenyzők

    A Firestone új, lágyabb keverékű piros gumija, és Laguna Seca öreg aszfaltfelületének kombinációja négykiállásos stratégiát eredményezhet.

    Josef Newgarden kivételével – aki nagy fölénnyel nyerte az első szabadedzést – az éllovasok háromszor álltak ki a tavalyi szezonzárón itt, Laguna Secában.

    Az idei alternatív [lágyabb keverékű] Firestone abroncs azonban nagyobb tapadást biztosít, de gyorsabban is kopik.

    Will Power elmondta, hogy szerinte a pálya idén egy kicsit még keményebben bánik a gumikkal, mert egyszerűen nincs eléggé felgumizódva. Tavaly egy héttel az IndyCar szezonzáró előtt tartották az IMSA versenyét, ami megkönnyítette a mezőny dolgát.

    Bár azt mondta, hogy a gumik romlása „hasonló volt, mint eddig”, egyetértett azzal, hogy a vasárnapi futam négykiállásos lehet.

    Igen, ez mindenképpen lehetséges, kopik annyira a gumi, hogy ez benne legyen a pakliban” – mondta Power a négykiállásos stratégiáról. „A bemelegítés során kell majd megnéznünk, amikor ténylegesen teljes etapot teljesítünk… de igen, simán megtörténhet.

    Power azon kesergett, hogy a csapatok nem kapnak több szett gumit.

    Kértük, folyamatosan kérjük. Tesztelnénk mi többet, ha adnának több gumit… de nam adnak.

    Annak ellenére, hogy négy tizedmásodperccel verte a mezőnyt, Newgarden „trükkös edzésnek” nevezte a gyakorlást, mivel többször is kicsúszott a pályáról.

    Rengetegen csúsztunk ki, sok volt a szennyeződés a pályán, szóval elég nehéz volt összerakni egy jó kört” – mondta a 2017-es és ’19-es bajnok. „Szóval nem volt túl egyszerű az edzés.

    Esélyt kaphatnak az esélytelenek Laguna Secában

    A harmadik Penske-pilóta Scott McLaughlin azt mondta, hogy „visszafogottan szomorú”, hogy Laguna Seca két hónap múlva újra lesz aszfaltozva.

    Szerintem a tempó nyilvánvalóan emelkedni fog, de érdekes lesz, hogy mikor lesz kész ez az újraaszfaltozás, és mi mikor jövünk ide vissza” – mondta McLaughlin, aki második IndyCar-szezonjában már három győzelmet szerzett. „Egy idő után a versenyek elkezdik bekoptatni, és rontatni az aszfaltot.

    Rengeteg széria fut ezen a pályán a mi sorozatunkon kívül is, szóval szerintem minden attól függ, hogy előttünk mennyien mennek majd, de szerintem bizonyos szempontból mindenképpen jobb lesz.

    [De] igazából nagyon élvezem azt, ahogyan vezetni kell az autót jelenleg. Kicsit visszafogottan szomorú vagyok, hogy újra lesz aszfaltozva, mert ez elég szórakoztató, és tényleg gondolkodnod kell az autó hangolásán, és azon, hogy miként vezetsz, meg ilyenek.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Marcus Ericsson szerint a futam kedvezhet neki, és a kényes Pirelli gumikkal szerzett tapasztalat kifizetődhet.

    Remélem, hogy nagy lesz a gumikopás, mert az kedvezhet nekünk” – mondta mosolyogva a svéd. „Általában a csapatunk és én magam is a tapasztalataim alapján elég jók vagyunk ebben. Igen, úgy tűnt, hogy a gumik itt elég gyorsan romlanak. Ugyanez volt a teszten és ugyanez volt ma az edzésen is…

    Egy kicsit az időjárástól is függ. Úgy tűnik, hogy jön egy kicsit hidegebb időjárás, és ez megváltoztathatja a dolgokat, a gumik egy kicsit jobban bírhatják majd.

    De legalábbis abból, amit ma láttam, azt hiszem, elég trükkös verseny lesz mindannyiunk számára, ráadásul az emberek jobbra-balra csúsznak le a pályáról, homokot hordanak fel, és így elég trükkös egy jó kört összerakni. Mindenképp nagy kihívás lesz.

  • A Fanatec lesz a Motorsport Games egyik technikai partnere

    A Fanatec lesz a Motorsport Games egyik technikai partnere

    A Motorsport Games, amelynek célja a világ legjobb motorsportnemzetének megtalálása, a Fanatec berendezéseit fogja használni az E-Sport eseményeihez.

    A Fédération Internationale de l’Automobile multidiszciplináris versenyeseménye az októberi kezdéshez közeledve kezd formát ölteni, ahogy további információk látnak napvilágot az esemény E-Sport részéről.

    Az először 2019-ben megrendezett verseny a COVID-19 járvány idején kétéves szünetet tartott, de idén visszatér, hogy kiderüljön, melyik a világ legjobb autósport-nemzete.

    A versenyek a valós világban zajlanak majd 16 különböző szakágban, mint például rally, GT3, LMP3, drift, gokart és TCR, a 17. szakág pedig az E-Sport lesz.

    A verseny ezen része az Assetto Corsa Competizione-t használja majd szimulátoros versenyplatformként, a hivatalos technikai partner pedig a Fanatec lesz

    A Circuit Paul Ricard pályán megrendezésre kerülő versenyre kvalifikáló összes versenyző a Fanatec Podium Wheel Base DD2, a Fanatec GT World Challenge Podium kormánykerék és a ClubSport V3 pedálokat fogja használni, amelyek egy RennSport Cockpit V2-re lesznek szerelve.

    Új platformot talált a Motorsport Games

    Az FIA a 2019-es rendezvényhez képest platformot váltott, hiszen a Gran Turismót helyett immáron az Assetto Corsa Competizione szerepel majd a kínálatban.

    Ez azonban csak konkrétan a Motorsport Gamesre vonatkozik, mivel a szervezet reméli, hogy a közeljövőben ismét visszatérhet a Gran Turismohoz. A hosszú távú cél az, hogy több FIA által támogatott virtuális verseny is legyen egy évben – különböző platformokon.

    A Polyphony Digital szuper őszinte volt velünk. Ezért azt mondtuk, hogy ‘oké, tegyük egyszerűvé a dolgot’. Szükségünk volt valamire a közelgő Motorsport Games eseményhez, így találtunk egy alternatív lehetőséget” – mondta júliusban Frederic Bertrand, az FIA Formula E és Innovatív Sporttevékenységek Osztályának igazgatója.

    Aztán remélhetőleg tovább folytatják a fejlesztést 2023-ra valami olyanra, ami mindannyiunk által elvárt szinten van.

    A Fanatec a világ egyik legelismertebb szimulátoros márkája, éppen ezért nem meglepő, hogy rájuk esett a Motorsport Games szervezőinek választása.

    Ha az E-Sport nagyobb teret kap az autósportban, akkor a lehetőségek is bővülnek több csapat, versenyző és néző számára” – mondta Robert Rossi, a Fanatec E-Sportért felelős vezetője.

    Az E-Sport szakág versenyzői október 27-én, csütörtökön kezdődően Franciaországban állnak rajthoz az október 29-i, szombati döntőt megelőzően.

  • A Ganassinál elvárják, hogy Palou segítse Dixont és Ericssont

    Álex Palou jelenleg egy per közepén áll saját csapatával, mégis elvárják tőle, hogy adott esetben segítse csapattársait a szezonzárón.

    Portlandben egy lenyűgöző kvalifikációs körrel Palou az ötödik helyet szerezte meg, és ő volt az egyetlen Ganassi-pilóta az első 15-ben.

    Ekkor úgy tűnt visszajöhet a bajnoki címért folytatott versenybe, de a futama nem sikerült jól, hiszen az autójával valami technikai probléma adódott. Végül 12. lett.

    Dixon ezzel szemben a 16. helyről a harmadik helyre küzdötte fel magát, ami azt jelenti, hogy az IndyCar szezonzárójára úgy érkezik, mint a Ganassi legnagyobb reménysége – már ami a bajnoki címet illeti.

    Bár a csapattársaktól általában elvárható, hogy ilyen körülmények között szárnysegédként működjenek, Palou megállapodást írt alá arról, hogy jövőre a McLarenhez csatlakozik – ez az ügy jelenleg az ügyvédek kezében van.

    A Motorsport.com kérdésére, hogy Dixon (vagy Ericsson) számíthat-e Palou segítségére Mike Hull, a Ganassi ügyvezető igazgatója így válaszolt: „Nem tudom, hogy mi a hozzállása. De ő egy jó csapattárs. Mindig is jó csapattárs volt, a Chip Ganassi Racingnél eltöltött ideje alatt. Az elvárásom az, hogy vasárnap is így versenyezzen.

    Szerintem bárhol is versenyez, akár velünk, akár mással… De erről nem beszélhetek. Lényegében csak annyit mondanék, hogy az Alexszel (Palou) szerzett tapasztalataink az elmúlt években fantasztikusak voltak.

    Személy szerint nagyon tisztelem a versenyzői tehetséget. Sok embertől, aki ellen versenyezni fog, vagy aki ellen a következő versenyen fog versenyezni, a képességei miatt különbözteti meg magát. Ez nagyon, nagyon különleges.

    „Ráadásul támogatja és segíti a csapattársait. Nem hiszem, hogy máshogy lesz vasárnap.”

  • Poroltak a versenyzők Laguna Secában, Johnson autót tört

    Josef Newgarden volt a leggyorsabb a laguna secai IndyCar szezonzáró első edzésén, de ő, valamint szinte mindenki lecsúszott legalább egyszer a pályáról.

    A vasárnapi NTT IndyCar sorozat szezonzárója a WeatherTech Raceway Laguna Seca versenypályán a magas gumikopásról, az alacsony tapadásról, a szorgos kezekről és a gázpedál finom adagolásáról lesz híres.

    A bajnoki címért küzdő versenyzők a 75 perces tréning első fél órájában nem nagyon merészkedtek ki a pályára, és spóroltak az abroncsokkal.

    Elsőként a bajnoki éllovas Will Power jött ki, és egyből le is csúszott a dugóhózóban. Power végül a 7. helyen zárt. A nap folyamán még rengeteg pilóta hagyta el a pályát. A legnépszerűbb „porolási pont” a 2-es, a 3-as, valamint a 4-es kanyar kijárata volt.

    Bár a Penskék soha nem voltak kiemelkedően jók Laguna Secában, mégis Josef Newgarden bizonyult a leggyorsabbnak. A kétszeres bajnok 1.11,4103 perces idővel nyerte meg az első edzést – mégsem volt elégedett.

    Nem tűnt jónak” – mondta Newgarden a gumikopásról. „A piros gumikeverék más, mint tavaly. A Firestone azt mondta nekünk, hogy valószínűleg nagyobb lesz a degradáció, és úgy tűnik, ez így is van. Nehéz megmondani az edzések alapján, de a kopás tényleg magasnak tűnik.

    „Laguna Seca a gumikopásról fog szólni”

    Scott Dixon, akinek a tempója a piros gumikon való etapja végére körülbelül 4 másodpercet esett vissza, még nyíltabban fogalmazott.

    Szerintem ez így nagyon rossz, hasonlóan Detroithoz” – mondta Dixon a romlásról. „Egész jól kezdtem a gyorsköröm, de aztán kijött elém valaki. Emiatt visszalassítottam, de a második körömre már annyira tönkrementek a hátsó gumik, hogy esélytelen volt jó kört futni.

    Ez a futam a gumikopásról fog szólni.

    Az egyetlen igazán komoly következményekkel járó incidens szűk fél órával a vége előtt történt, amikor Jimmie Johnson a 6-os kanyarban lecsúszott és a gumifalba csapódott.

    Az Andretti Autosport számára biztatóan indult a hétvége, hiszen Colton Herta a második leggyorsabbként fejezte be az edzést – bár 0,4 másodperccel Newgarden mögött -, közvetlenül mögötte pedig Romain Grosjean és Alexander Rossi kövfetkezett.

    A bajnoki ötös közül, Marcus Ericsson volt a 10. leggyorsabb, egyel megelőzve Scott McLaughlint. Dixon a már leírt okok miatt csak a 17. lett.

    Folytatás szombaton, magyar idő szerint 19:15-kor a második szabadedzéssel.

    Végeredmény

  • A Red Bull és a McLaren mérnökét igazolta le az IndyCar csapat

    A Rahal Letterman Lanigan Racing bejelentette, hogy Stefano Sordo, a McLaren F1 jelenlegi teljesítményért felelős igazgatója lesz az új technikai igazgatójuk.

    Sordo, aki több mint 20 éves mérnöki tapasztalattal rendelkezik a Forma-1-ben, október 1-jén csatlakozik a Bobby Rahal, David Letterman és Mike Lanigan által közösen tulajdonolt csapathoz.

    Sordo az elmúlt hat szezont a McLaren Racing F1-nél töltötte a járműteljesítményért felelős részleg vezetőjeként és igazgatójaként, ezt megelőzően pedig 10 szezont töltött a Red Bull Racingnél ahol az aero részlegen volt vezető.

    Ezt megelőzően Sordo versenymérnökként dolgozott az RBR-nél, az akkori Scuderia Toro Rossónál, a Jaguar Racingnél és az Arrowsnál.

    Az RLL mai közleménye szerint Sordo mostantól „egy többszintű mérnöki struktúrát fog felügyelni a csapat új központjában, az Indiana állambeli Zionsville-ben, amely különböző területekre helyezi a hangsúlyt, és megalapozza a csapat céljainak elérését„.

    Sordo az IndyCart „egy nagyon nagy kihívást jelentő és nagyon kompetitív versenysorozat„-nak nevezte, ahol szerinte „minden versenyzőnek minden alkalommal, amikor részt vesz egy versenyen, esélye lehet a győzelemre, feltéve, hogy az autó rendben fel van készítve.

    Az az izgalmas ebben az új szerepkörben számomra az, hogy kihívás elé állíthatom magamat, és megtaláljam annak a módját, hogy az F1-ben megszerzett tapasztalataimmal élcsapattá tegyem az RLL-t” – mondta Sordo.

    Ez az egyértelmű kihívás és cél, amit kitűztem magam elé, és már alig várom, hogy elkezdhessem.

    Bobby Rahal megjegyezte: „Nagyon örülök, hogy Stefano technikai igazgatóként csatlakozik a csapathoz. Nagy tiszteletnek örvend az iparágban, és a múltja magáért beszél.

    Biztos vagyok benne, hogy Stefano olyan perspektívát fog hozni a csapatba, amely emelni fogja a versenyzőink teljesítményét, és jól fog együttműködni a meglévő mérnöki stábunkkal.

    Pikantéria lehet, hogy pont Rahalék ajánlották fel Sebastian Vettelnek az IndyCaros teszt lehetőségét, így az is megeshet, hogy hamarosan újra együtt dolgozhat Sordo és a négyszeres Forma-1-es világbajnok.

  • Jön az IndyCar szezonzárója Laguna Secában – ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

    Vasárnap végéhez ér az IndyCar 2022-es szezonja, a versenyzők Laguna Secában mérhetik össze tudásukat. A NASCAR Kansasbe látogat.

    IndyCar

    Matemetikailag még 5 versenyző nyerheti meg az IndyCar bajnoki címét. A listavezető Will Power (523 pont) 20 pontos előnnyel érkezik Laguna Secába, Josef Newgarden (503 pont) áll a második helyen, akit Scott Dixon (503 pont), Marcus Ericsson (484 pont) és Scott McLaughlin (482 pont) követ.

    Laguna Seca az utóbbi két évben Colton Herta dominanciáját hozta, hiszen 2020-ban, és 2021-ben is ő nyerte az itt megrendezett futamot. Az Andretti Autosport versenyzőjének kérdéses a jövője, éppen ezért lehetséges, hogy utolsó IndyCar futamára készül.

    Alex Rossi utolsó Andrettis versenyét teljesíti majd, és lehetséges, hogy Jimmie Johnson is, akinek még nincs ülése a 2023-as szezonra.

    NASCAR

    Kansasben folytatódik a NASCAR rájátszása, viszont a tavaszi kansasi verseny győztese, Kurt Busch nem lesz jelen még mindig, hiszen sérülése miatt nem tud indulni.

    Ott lesz viszont a NASCAR két legnagyobb csapatának, a Hendrick Motorsportsnak és a Joe Gibbs Racingnek legénysége, és mindkét csapatnak az lesz a célja, hogy javítson, hiszen technikai malőrök miatt 2-2 versenyzőjük sok pontot, és győzelmi esélyeket veszített az előző, darlingtoni versenyen.

    Kansasbe a NASCAR mindhárom nemzeti sorozata, a Truck, az Xfinity és a Cup Series is ellátogat.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Szeptember 09., péntek

    21:00 — NASCAR Truck Series Edzés (Kansas)
    21:30 — NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ (Kansas)
    22:15 — Indy Lights Edzés (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    23:05 — NASCAR Xfinity Series Edzés (Kansas)
    23:30 — IndyCar Edzés (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    23:35 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ (Kansas)

    Szeptember 10., szombat

    01:30 — NASCAR Truck Series VERSENY (134 kör) (Kansas)
    18:05 — NASCAR Cup Series Edzés (Kansas)
    18:30 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    18:50 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (Kansas)
    19:15 — IndyCar Edzés (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    21:00 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (200 kör) (Kansas)
    21:25 — Indy Lights 1. VERSENY (35 kör) (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    23:05 — IndyCar IDŐMÉRŐ (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)

    Szeptember 11., vasárnap

    18:00 — IndyCar Bemelegítő Edzés (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    19:00 — Indy Lights 2. VERSENY (35 kör) (LIVE! – INGYENES) (Laguna Seca)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (267 kör) (ARENA4+) (Kansas)
    21:30 — IndyCar VERSENY (95 kör) (ARENA4+) (Laguna Seca)

  • Viselnek pelenkát a NASCAR versenyzők? Montoya felpróbálta…

    A NASCAR egy rendkívül stresszes dolog, ráadásul a versenyzők sokszor 3-4 órán keresztül ülnek az autóban, így jogos a kérdés.

    A nagy kérdés tehát az, hogy viselnek-e felnőtt pelenkát, hogy megszabaduljanak a felesleges testnedvektől?

    Előtte el kell gondolkodni azon, hogy vajon milyen hosszú egy tipikus NASCAR-futam. A válasz az, hogy általában legalább három órán át tart, mert az autók több száz körön keresztül köröznek.

    Az idő azonban egy kicsit változik, attól függően, hogy hány sárga zászló vagy bármilyen okból történő esetleges leállás van.

    Szóval a NASCAR versenyzők az overálljukba pisilnek? A válasz nem, mert a versenyzők általában annyira izzadnak, hogy nincs szükségük a WC használatára.

    Általában annyira kiizzadod magad, hogy nem kell menned. Több mint 11 év alatt, amióta a NASCAR Cup Series-ben versenyzek, még soha nem kellett olyan nagyon kimennem a mosdóba, hogy az overállomba pisiljek”magyarázta a 2011-es Coke Zero 400 győztese David Ragan.

    Miért pletykálnak arról, hogy a NASCAR versenyzők pelenkát hordanak?

    Nem sokat tudni arról, honnan indult az a pletyka, hogy a NASCAR versenyzők pelenkát hordanak.

    Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy maguk a pelenkák is veszélyt jelenthetnek a pilótákra. A pelenka anyaga ugyanis gyúlékony lehet, és veszélyesnek bizonyulhat a versenyzők számára.

    Figyelembe véve, hogy mi történt Kevin Harvickkal legutóbb Darlingtonban, egy gyúlékony anyagból készült pelenka katasztrofális lehet.

    Mindezzel együtt, volt már olyan versenyző, aki verseny közben használta a mosdót? Amikor egy verseny aktívan zajlik, gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy versenyző gyorsan elszaladjon a mosdóba anélkül, hogy ne veszítsen egy csomó helyet.

    Tehát az egyetlen lehetőség az, amikor a futamot valamilyen okból kifolyólag piros zászlóval leintik. Mivel a versenyt leállították, a versenyzők szabadon kiszállhatnak az autójukból, és elvégezhetik a dolgukat.

    Végezetül, ha már ennyit beszélünk a pelenkákról, vannak olyan pelenkagyártó cégek, amelyek szponzorálták a NASCAR versenyzőit?

    A válasz igen, hiszen a Depend márka egykor a kolumbiai versenyzőt, Juan Pablo Montoyát szponzorálta.

    Ez Montoya elsődleges szponzorával, a Target-tel együttműködve történt. Sőt Montoya még fel is próbálta szponzora termékét, rajongói megbotránkozására.

    Emellett ott volt még a Boudreaux’s Butt Paste is. Ez egy olyan cég volt, amely a Kevin Rayt szponzorálta, és egy pelenkakiütés kezelésére szolgáló krémet reklámozott.

    A legrosszabb esetben, amikor a versenyzőknek a verseny közben vécére kell menniük, általában a tűzálló ruhájukba pisilnek. Nyilván a versenyzők egy része már a verseny kezdete előtt könnyít magán, de ha valóban vészhelyzet van, akkor bepisilnek.