Az IndyCar Series jövő heti, Sebringen rendezett privát tesztjén mind fiatal, mind tapasztalt, de újonc versenyzők is részt vesznek majd.
A várható résztvevők közül az IMSA DPi új bajnoka, Tom Blomqvist először kóstolhat bele a Honda IndyCar autójának erejébe a Meyer Shank Racing 60-as számú versenyautójában, amelyet általában Simon Pagenaud vezet.
„Nagyon jó évem van, ezt el kell ismernem” – mondta Blomqvist. „Az elmúlt 12 hónap őrületes volt. Minden igazán jól kezdődött nekem, Mike-nak (Shank) és az MSR fiúknak és lányoknak, és 12 hónappal később itt állunk egy Daytona 24 győzelemmel, egy Petit Le Mans győzelemmel és egy bajnoki címmel.”
„Most, amikor beszélgetünk, épp a műhelyben vagyok, hogy befejezzem az IndyCar-üléspróbámat. Szóval minden nagyon, nagyon gyorsan halad. De nekem tetszik. Nagyon tetszik. Most nem panaszkodhatok.”
Az Andretti Autosport a Formula E-ben versenyző Jake Dennisnek ad lehetőséget az egyik autójában, az Indy Lightsban második helyezett Sting Ray Robb pedig a második IndyCar-tesztjét a Dale Coyne Racinggel fogja lebonyolítani.
A Juncos Hollinger Racing színeiben a túraautó-bajnok Agustin Canapino fog tesztelni.
A legnagyobb hír viszont az, hogy állítólag az észt Juri Vips – a korábbi Red Bull Junior pilóta, aki három győzelmet szerzett a Formula 2 sorozatban – is ott lesz a teszten, méghozzá a Rahal Letterman Lanigan színeiben.
Vips még júniusban, egy élő streamben mondott egy nyomdafestéket nem tűrő szavakat a szintén Red Bull junior, Liam Lawsonra, majd még nevetett is rajta.
Bár az F2-ben végig futhatta a szezonját Vips, a Red Bull megszakított minden kapcsolatot vele.
Pénteken egy hosszú sajtókonferencián a csapatok képviselői bejelentették, hogy nem sikerült megállapodniuk a NASCAR-ral.
A NASCAR csapatok kijelentették, hogy a jövőben szükség van egy jobb gazdasági modellre, amely nagyobb hosszú távú és fenntarthatóbb működést tesz lehetővé a csapattulajdonosok számára.
„Eljutottunk arra a pontra, amikor a tulajdonosok rájöttek, hogy hacsak nem történik alapvető változás a modellben, hosszú távon nem lesznek fenntarthatóak a csapatok” – mondta Curtis Polk, a 23XI Racing egyik befektetője.
Polk új a NASCAR-ban, hiszen ez a második éve – ahogy a 23XI Racingnek is ez a második szezonja -, de abszolút nem új résztvevő a sportvilágban, hiszen részesedése van a Charlotte Hornets NBA csapatban, és régóta Michael Jordan pénzügyi tanácsadója.
Az alatt a rövid idő alatt, amióta Polk a 23XI Racingnél dolgozik, beleásta magát a sport pénzügyi oldalába, hogy megértse, milyen költségekkel jár egy versenyautó üzemeltetése.
Ezt saját munkáján és a garázsban dolgozókkal, például a szövetséges partner Joe Gibbs Racinggel folytatott beszélgetéseire alapozta, a kérdéseire pedig nem tudott választ adni a NASCAR.
„Alapvetően világossá vált számomra, hogy az érdekek teljesen félresiklottak, és ennek következtében a csapatok számára a gazdasági modell tényleg tönkrement” – mondta Polk.
Michael Jordan jobbkeze óriási változást hozhat a sportágba Fotó: Sean Gardner/23XI Racing via Getty Images/NASCAR Media
Új éra, teljes összefogás a NASCAR csapatok között
A csapatok összefogása a szezon elején kezdődött. Polk, Jeff Gordon, a Hendrick Motorsports alelnöke, Steve Newmark, az RFK Racing elnöke, és Dave Alpern, a Joe Gibbs Racing elnöke a 36 chartert birtokló 16 Cup Series-tulajdonos által lett kinevezve tárgyaló félnek.
Polk, Gordon, Newmark és Alpern is jelen volt, hogy beszéljen a médiával.
A bizottság júniusban konkrét hétpontos javaslatot nyújtott be a NASCAR vezetőségének, amely egészen egy héttel ezelőttig válasz nélkül maradt. A NASCAR javaslata nagyon messze állt a csapatokétól.
„Egy olyan javaslatot kaptunk, amely minimális bevételnövekedést tartalmazott, és a hangsúly a költségek drasztikus csökkentésén volt” – mondta Polk.
Alpern szerint nem jó út, hogy a csapatok folyamatosan költséget csökkentenek, mivel ebből adódóan tömegesen kell majd elbocsátaniuk az embereiket.
Gordon attól tart, hogy ha a csapatokat folyamatosan a költségek csökkentésére kényszerítik, az hatással lesz a pályán lévő termékre.
Jelenleg a NASCAR a tévés bevételek nagy részét nem osztja meg a csapatokkal. A jelenlegi tévés szerződés 2024-ben jár le, így az istállók már 2025-től nagy változásokat szeretnének látni a profit felosztásában.
A bizottság elismerte, hogy sok időbe és erőfeszítésbe fog telni, hogy megállapodás szülessen, éppen ezért kezdték el a tárgyalásokat már most.
Hogyan fogják fenntartani magukat a csapatok, ha már nem lesznek a szenvedélyes tulajdonosok? Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media
A mérleg nyelve nem hazudik
Polk adatai szerint a NASCAR és a pályák jelenleg a bevételek 93%-át teszi zsebre, míg a charter tulajdonosok mindössze 7%-ot kapnak.
„A legtöbb csapat nagyon nehezen tud nullszaldós lenni” – mondta Polk. „Minden jól menedzselt csapatnak képesnek kellene lennie arra, hogy versenyezzen a bajnoki címért, és ésszerű nyereséget termeljen.”
A bizottság – a tulajdonosok nevében – egy olyan tisztességes megállapodásra törekszik, amelyben mindenki érdekei egyeznek.
Mindannyian aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a csapatok jövője, amikor az olyan, saját pénzüket sem sajnáló legendás tulajdonosok, mint Rick Hendrick, Jack Roush és Joe Gibbs már nem lesznek közöttünk.
Newmark elismerte, hogy az alakulatok szempontjából az egyik probléma a szponzorációtól való függés a működés finanszírozásában. Alpern szerint a versenycsapatok teljes munkaidős adománygyűjtőkké váltak a túlélés érdekében.
„Kifejeztük hajlandóságunkat arra, hogy költségplafonokat és egyéb intézkedéseket fogadjunk el, amíg ez egy olyan átfogó struktúra része, amely egy tisztességes modell, és biztosítja a stabilitást és a hosszú távú fennmaradást a csapatok számára” – mondta Newmark.
A NASCAR a következő nyilatkozattal reagált a bizottság sajtótájékoztatójára:
„A NASCAR elismeri a csapatok előtt jelenleg álló kihívásokat. A jövőre nézve az egyik legfontosabb cél a Charter-megállapodás meghosszabbítása, amely tovább növeli a bevételeket és segít csökkenteni a csapatok kiadásait. Közösen a cél egy erős, egészséges sportág, és ezt együtt fogjuk elérni.”
De vajon sikerülhet elérni együtt ezt? Láttunk már a történelemben több nagy szétválást is. Például az IndyCar (akkori nevén CART) már 1979-ben elszakadt akkor szankciós testületétől, a USAC-tól, majd 1995-ben a USAC mintájára az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa, Tony George megalapította az Indy Racing League-et, amivel egy második szakadás is létrejött.
Ezidő alatt az IndyCar népszerűsége durván megcsappant, és a mai napig nem állt helyre. Sőt az IndyCar poraiból épült a NASCAR mai napig kitartó lojális rajongóbázisa.
Elképesztő izgalmakat hozott a K&H MNEB Sim Liga harmadik fordulója, melyet a chicagói utcai pályán rendeztek.
Az időmérő edzésen – idén már sorozatban harmadszor – ismét Simon Tamás bizonyult a leggyorsabbnak megelőzve nagy riválisát, Tóth Dávidot.
Az első futamon jól jött el a mezőny, és már az első körökben kialakult a top 3 sorrendje. Simon tempóját sokáig tartotta Tóth, azonban a verseny vége fele szépen lassan elkezdett leszakadozni, melynek eredményeként végül sima győzelmet aratott.
Mögöttük Leitner Norbert és Pálla Balázs vívott ádáz csatát, melyet végül az RSR versenyzője nyert, így ő állhatott fel a dobogóra.
Mögöttük a M1RA párosa, Zsupanek Bence és Barna Martin végzett, miközben az ismét jó tempót autózó, de hibázó Csikós Dominik kiesett.
A második chicagói versenyre keletkező fordított rajtrács aztán nagyot dobott a dolgokon, és meg is hozta a drámát.
Először Nagy Levente látványos bukása borzolta a kedélyeket, majd Leitner és Barna Martin ütközése, melynek következtében előbbi kiesett a versenyből. utóbbi pedig a mezőny végére esett.
Elől közben Tóth átment a mezőnyön, mint kés a vajon, és a 9. körre már az élen találta magát.
A 9. kör másik nagy drámája a zárkózni kívánó Simon és Pálla ütközése volt, amely után Simonnak ki kellett jönnie megjavíttatnia az autóját.
Simon Tamás egyelőre vezeti a bajnokságot, de előnye csökkent Tóth Dáviddal szemben Fotó: Bodnár Boglárka
A második helyért Csikós és Zsupanek csatázott, de előbbi hibázott – nem is egyszer – és így egy biztos dobogós helyet dobott el magától.
A versenyt végül Tóth Dávid elképesztő fölénnyel nyerte. A verseny nehézségét az is mutatja, hogy a második helyen végző Zsupanek Bence valahol félúton elhagyta a motorháztetejét.
A dobogó alsó fokára Pálla Balázs állhatott fel, akit Simon Tamás, és Barna Martin követett.
Szoros a bajnokság Chicago után
A bajnokságot továbbra is Simon Tamás vezeti, 599 ponttal, de Tóth Dávid közeledett hozzá, és csak 12 pont a különbség kettejük között.
A harmadik helyért egy fantasztikus hármas csata kezd kialakulni Zsupanek Bence, Pálla Balázs, és Barna Martin között.
A Forma-1-es Japán Nagydíjjal párhuzamban az MNEB Sim Liga mezőnye is Suzukába látogat, mely pályán már járt korábban a bajnokság mezőnye. Akkor drámai csata alakult ki Tóth és Kiss Norbi között – de akkor Kiss volt az üldöző, és Tóth az üldözött.
Most Tóthnak kell zárkóznia, hogy életben tartsa bajnoki reményeit az elképesztő formában versenyző Simon Tamással szemben.
A Corvette Racing által közzétett teaser videónak köszönhetően napvilágot láttak az első képek a Chevrolet Corvette Z06 GT3.R-ről.
Amint azt már a múlt héten megírtuk, az új, 2024-re tervezett GT3-as autó nemrég tette meg első métereit a GM Detroit melletti Milford Proving Grounds nevű tesztpályáján, a gyártó pedig azóta közzétett egy videót a shakedownról.
A Corvette Racing gyári versenyzője, Antonio Garcia látta el a vezetési feladatokat a Pratt & Miller által épített autóban.
A GM egyelőre nem közölt további részleteket az autóról azon túl, hogy egy 5,5 literes DOHC V8-as motor hajtja majd.
Az autó várhatóan a 2024-es Daytonai 24 órás versenyen debütál majd, amelyen valószínűleg két gyári GTD Pro versenyautó és ügyfélautók is részt vesznek majd.
AJ Allmendinger sok éves kihagyás után jövőre teljes munkaidőben fog versenyezni a Kaulig Racing 16-os rajtszámú autójában.
A szervezet szerdán tette hivatalossá a hírt. Allmendinger, aki jelenleg a Kaulig Racinggel az Xfinity Series bajnoki címéért küzd, 2018-ban teljesített utoljára teljes szezont a Cup Seriesben. „Amikor 2019-ben a Kaulig Racinghez igazoltam részidőben, éreztem, hogy mennyire hiányzik a teljes munkaidős versenyzés” – mondta Allmendinger. „Teljes munkaidőben versenyezni időnként mentálisan kemény küzdelem. Nem számít, mennyi munkát fektetsz bele versenyzőként, van rá esély, hogy nem érsz el sikereket. Egy időre azt hiszem, elvesztettem azt a versenyszellememet. De ez a csapat visszaadta adta nekem azt.„
Allmendinger helyére, az Xfinity Seriesbe az a Chandler Smith érkezik, aki a Toyota egyik legnagyobb tehetsége (volt), és idén, 20 évesen két győzelmet szerzett a Truck Seriesben a Kyle Busch Motorsports színeiben.
A Kyle Busch átigazolása miatt Toyotától távozó Kyle Busch Motorsports helyett viszont egy erős csapat érkezhet a márkához, ugyanis a David Gilliland Racing várhatóan a következő szezonban Toyota Tundrára vált a Camping World Truck Series-ben. Gillilandék eddig Fordokkal mentek.
AJ Allmendinger 2019 óta 12 győzelmet aratott az Xfinity Seriesben, a Kaulig Racing színeiben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Célkeresztben az Indy 500
Visszatérve Busch-ra, úgy tűnik, hogy az Indy 500-as álmainak vége, ugyanis a McLaren egy tapasztalt embert szeretne beültetni majd a negyedik autójába. Busch azután került képbe, miután a Richard Childress Racinghez szerződött, és megkapta főnökétől az engedélyt, hogy tárgyaljon az Indy 500-ról. Ez a kapcsolat megnyitotta az ajtót a jövő májusi Indy 500-ról szóló tárgyalások előtt, de a RACER információ szerint nem sikerült megállapodni a két félnek (Kyle Busch, McLaren). „Biztosak akarunk lenni abban, hogy ha negyedik autót indítunk, akkor olyan embert akarunk, aki tapasztalt” – mondta Brown.
A NASCAR Cup Seriesben idén 3 győzelmet ünneplő Trackhouse Racing főnöke, Justin Marks továbbra is azon dolgozik, hogy belátható időn belül IndyCar csapatot is indíthasson. „Leginkább az Indy 500 érdekel, de soha ne mondd, hogy soha” – mondta Marks.
Ha már Trackhouse Racing. Óriási mérföldkőhöz érkezik a csapat, hiszen ezen a hétvégén a Charlotte Roval pályán ünnepli 100. NASCAR Cup Series futamát. A dolog szépsége, hogy mindkét autójuknak reális esélye van a rájátszás következő fordulójába jutni. „Az idő tényleg elrepült” – mondta Justin Marks alapító a mérföldkővel kapcsolatban. „Elképesztő, hogy több mint három évvel ezelőtt kezdtünk el beszélni erről a projektről, és itt tartunk.„
William Byron azért kapott múlt héten büntetést, mert a Texas Motor Speedwayen sárga zászló alatt kilökte Denny Hamlint.
Byron büntetését 50 000 dollárról 100 000 dollárra emelték, de a pontbüntetését törölték. Az eredeti büntetés 25 pont volt, ami Byron helyzetét nagyon nehézzé tette volna a rájátszás tekintetében.
Byron elismerte, hogy „üzenetet akart küldeni” Hamlinnek Texasban, de tagadta, hogy szándékosan próbálta kiforgatni őt.
A szeptember 25-i verseny volt az első futam a 12-es fordulóban, és Byron haragudott Hamlinre, amiért néhány körrel korábban a 2-es kanyarban felnyomta őt a falra.
A 25 pontos plusz azt jelenti, hogy Byron 11 pontos hátrányból 14 pontos előnybe kerül a bejutó pozícióhoz képest,
Érdemes megjegyezni, hogy egy kiesőnek a személye már biztos, hiszen Alex Bowman korábban bejelentette, hogy agyrázkódása miatt nem tud részt venni a hétvégi, Charlotte-i épített pályás versenyen.
Bár Colton Herta nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy a jövőben a Forma-1-ben induljon, jelenleg az IndyCarban akar sikeres lenni.
Colton Herta házat vásárol. Amerikában. Jelenleg ugyanis oda köti a jövője. De továbbra is nyitott arra, hogy valamikor a Forma-1-ben versenyezzen – ha a lehetőség úgy adódik.
A 22 éves versenyző célja jelenleg az, hogy megszerezze pályafutása első IndyCar bajnoki címét az Andretti Autosporttal.
Ezen felül pedig már félig a Daytonai 24 óráson jár az esze, amelyen a BMW gyári csapatának GTP (LMDh) versenyzőjeként fog részt venni.
Most, hogy az F1 témája már nem szolgál napi szintű figyelemelterelésként, Herta úgy rendezkedik be a holtszezonra, mint bármelyik IndyCar-pilóta.
„Úgy tűnik, hogy az F1-es álmoknak egyelőre vége, és nem lesz lehetőségem ott indulni, és kezdem elfogadni a dolgot”
„Őszintén reménykedtem benne, hogy kipróbálhatom majd magam ott, és talán a jövőben még lesz lehetőségem erre.”
„De azt is el kell mondanom, hogy soha nem tekintettem úgy az IndyCarra, mint egy tartalék tervre. Mindig is nagyon boldog voltam, hogy az IndyCarban lehetek, és IndyCart vezethetek.”
„Ez egy olyan magas szintű és kompetitív versenysorozat, ami nagyon élvezetes számomra. Az autókat most tényleg öröm vezetni.”
A visszafogott kaliforniai nem utálta a figyelmet, de már alig várja, hogy kevesebbet kelljen válaszolnia az F1-el kapcsolatos újságírói kérdésekre.
„Mindig jó érzés, ha érdeklődnek utánam, de talán már egy kicsit unalmas volt az egész, és soha nem tudtam semmilyen új válasszal szolgálni” – ismerte el Herta.
Ross Chastain és Denny Hamlin rivalizálása nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is folytatódik, miután a Trackhouse versenyzője kiakadt riválisára.
Ross Chastain nem nagyon ért egyet Denny Hamlin legutóbbi kritikájával a NASCAR vezetésével kapcsolatban.
A Joe Gibbs Racing versenyzője nagyon nyíltan beszélt a Nex Gen autó biztonsági problémáiról. Miután két versenyző is agyrázkódást szenvedett, Hamlin kritizálta a NASCAR vezetőségét, sőt a Next Gen autó teljes újratervezését követelte.
„Az autót újra kell tervezni. Teljes újratervezésre van szükség. Úgy értem, még mindig lehet majd Next Gen-nek hívni, de újra kell tervezni. Mindenhol át kell tervezni – elöl, középen, hátul, a versenyben. Az egészet át kell tervezni” – mondta Hamlin.
Bár Hamlin biztonsági aggályaival számos más versenyző is egyetértett, de úgy tűnik, hogy a NASCAR vezetésével szembeni kritikája nem mindenkinek jött be.
Ross Chastain azon a véleményen van, hogy a NASCAR célja mindig a biztonságra való törekvés, amit sosem lehet maradéktalanul elérni, mert mindig van mit javítani.
Azonban azt is hozzátettette, hogy Denny Hamlin nem beszélhet a nevükben.
„Nekünk nem kell szócső. Nem értünk egyet mindenben” – mondta Chastain. „Nekünk is megvannak a saját gondolataink.”
„Néha a kevesebb több, és sokszor jobb csendben maradni. Túl sok a beszéd. A NASCAR folyamatosan törekszik a biztonság javítására, persze mindig van hova javulni.„
Daniel Ricciardo ismét megmutatta, hogy miért ő a világ egyik legnagyobb Dale Earnhardt rajongója, miután az ő kabátjában menőzött.
Ha rajongója vagy a Netflix népszerű sorozatának, a ‘Formula 1: Drive to Survive’-nak, akkor tudhatod, hogy Daniel Ricciardo mennyire rajong a NASCAR hétszeres bajnokáért, a legendás Dale Earnhardtért.
Az ausztrál rajongása olyan szintű, hogy nem hitte el, amikor a Mclaren csapatfőnöke, Zak Brown megajándékozta őt Dale Earnhardt Sr. 1984-es Wrangler Chevrolet Monte Carlójának miniatűr változatával.
Ráadásul Ricciardo 3-as rajtszáma szintén a Dale Earnhardt iránti tiszteletéhez köthető.
Az ausztrál versenyző nemrég posztolt egy fotót csapattársával, Lando Norrisszal az Instagramon, amelyen egy olyan kabátot visel, amelyen Earnhardt neve és versenyszáma szerepel.
A kabát hamar felkeltette a közvélemény, nameg a NASCAR mezőnyének figyelmét.
A Cup Series sztárja, Daniel Suarez azt írta: „Király kabát.”
Daniel Ricciardo-t már többször is szóba hozták a NASCAR-ral, de a legrealisztikusabb esély arra, hogy beüljön egy Cup autóba 2023-ban jöhet el.
A McLaren versenyzőjének ugyanis jelenleg nincs Forma-1-es szerződése a jövő évre, míg a NASCAR-ban szereplő Trackhouse Racingnek van egy nemzetközi szupersztárok versenyeztetésére specializálódott programja, a Project91.
Ebben a csapatban indult el Kimi Räikkönen a 2022-es Watkins Gleni futamon, és Justin Marks, a tulajdonos nagyon szeretné beültetni Ricciardo-t is az autójába – akár már jövőre.
A Kevin Harvick L2-es szintű büntetést kapott, amiért a Next Gen autón egy egyetlen forrásból származó, beszállított alkatrészt módosítottak.
Kevin Harvick Ford Mustangja egyike volt annak a két autónak, amelyet a vasárnapi Talladega Superspeedwayen rendezett futam után további ellenőrzésre visszavittek a NASCAR kutatási és fejlesztési központjába.
A NASCAR nem pontosította, hogy melyik alkatrész eredményezte a büntetést, de azt a NASCAR szabálykönyvének 14.4. (jármű összeszerelése) és 14.5. (karosszéria) szakasza alapján szabták ki.
Harvick csapatfőnökét, Rodney Childerst a NASCAR Cup Series következő négy futamáról eltiltották, és 100 000 dolláros pénzbírsággal sújtották. Ezek a futamok a Charlotte Roval (október 9.), Las Vegas (október 16.), Homestead-Miami (október 23.) és a Martinsville Speedway (október 30.).
A csapatot 100 pont levonással is sújtották.
Childers a Twitteren reagált a büntetésre: „Micsoda meglepetés…”
Kevin Harvick, és csapatfőnöke Rodney Childers is csúnyán kikelt magából a NASCAR idei baklövései miatt, és az összeesküvés elméleteket gyártók érthetik, mire gondolt Childers a twitter üzenetében.
A Stewart-Haas a harmadik szervezet, amelyet egyetlen forrásból származó alkatrész módosítása miatt megbüntetnek.
Az RKF Racing és Brad Keselowski 6-os rajtszámú csapatát a tavaszi atlantai futam után büntették meg.
A Front Row Motorsports és Michael McDowell csapatát a nyári, Pocono Raceway-en rendezett futam után büntették meg.
Martin Truex Jr. 19-es rajtszámú Joe Gibbs Racing Toyotája volt a másik autó, amelyet a K+F központba vittek ellenőrzésre. Truex autójával nem volt probléma.