Szerző: András Roos

  • 5 versennyel érkezik az eNASCAR International iRacing Series

    Immárom öt versenyt rendeznek a valós versenyzők részvételével zajló nemzetközi eNASCAR szezonban.

    2021-ben nagy sikerrel debütált a széria az iRacing platformján, ahova tényleg a világ minden tájáról érkeznek versenyzők.

    Ismételten belekóstolnak majd az eSport világába a NASCAR Wheelen Euro Series nagyágyúi, a NASCAR Peak Mexico Series versenyzői, és a NASCAR Pinty’s Series résztvevői is, valamint még néhány versenyző a NASCAR 2022-es Drive to Diversity [a NASCAR hátrányos helyzetűeket támogató programja – a szerk.] osztályából.

    „Nagyszerű szponzoraink nélkül nem folytathattuk volna ezt a sorozatot. Így elsőként köszönetet kell mondanom a D-BOX-nak és a Digital Motorsportsnak. Nagy örömmel tölt el minket, hogy mi megmutathatjuk magunkat a nemzetközi közönségnek is, illetve a nemzetközi NASCAR versenyzők megmutathatják magukat az amerikai nézőknek” – mondta Chad Seigler, a NASCAR nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke.

    Az első fordulót Január 8-án tartják majd a Homestead Miami Speedwayen.

    Nem csak a mezőny lesz nagy színes, hanem a pályakínálat is. A résztvevők Belgiumba és Kanadába is ellátogatnak majd.

    A futamokat természetesen nyomon követhetjük majd az iRacing hivatalos youtube és twitch csatornáján is.

    A D-BOX eNASCAR International iRacing Series presented by Digital Motorsports 2022-es versenynaptára:

    • Január 8. – Homestead-Miami Speedway
    • Január 15. – Canadian Tire Motorsport Park
    • Január 22. – Circuit Zolder
    • Január 29. – Daytona Road Course
    • Február 5. – Phoenix Raceway

     

  • Jönnek a 670 lóerős motorok a NASCAR Cup Seriesbe

    A NASCAR NextGen tesztjének utolsó napján bejelentésre került, hogy jövőre 670 lóerős motorok hajtják majd az autókat.

    Mindezt a NASCAR alelnöke, Steve O’Donnell jelentette be. Hozzátette, a Super Speedwayeken (Daytona, Talladega) valószínűleg ennél gyengébb motorok kerülnek majd az autókba.

    A csapatok több spoiler méret-motor lóerő változatot is teszteltek Charlotte-ban:

    • 550 lóerős motor középre helyezett 7 inches (18cm) spoilerrel
    • 670 lóerős motor középre helyezett 6 inches (15cm) spoilerrel
    • 670 lóerős motor jobbra eltolt 6 inces (15cm) spoilerrel

    Néhány alakulat még a hátsó ablakon elhelyezett cápauszonyokat is tesztelt.

    A mai nap folyamán egyébként egy utolsó, negyedik verziót is kipróbálnak: 670 lóerős motor 4 inches (10cm) középre helyezett spoilerrel.

    A leggyorsabb versenyző Ryan Blaney volt az eddigiek folyamán, ő 182.014 mp/h-val száguldott a heti tesztsorozat szerdai napján.

    Pénteken a NASCAR kérésére csoportban is fognak hajtani az autók, a mezőnyben keletkező turbulens levegő kitapasztalásának érdekében.

  • Régi és új arcok az Our Motorsports 2022-es felállásában

    Az Xfinity Seriesben szereplő Our Motorsports 2022-ben három fős alakulattal támad.

    Brett Moffitt, a csapat régi motorosa meghosszabbította a szerződését, így továbbra is a csapatnál folytatja.

    „Izgatott vagyok, hogy folytathatjuk a közös munkát az Our Motorsports-al. Chris Our remek főnök, ezért nem is érzem munkának azt amit itt csinálunk. Az elmúlt években leraktuk az alapokat, így most itt az idő, hogy 2022-ben ismét szintet lépjünk” – mondta 2018-as Truck Series bajnok Moffitt.

    Moffitt egyik új csapattársa az a Jeb Burton lesz majd, aki 7 éve versenyzik már a szériában.

    „Nagyon értékelem, hogy Chris Our lehetőséget ad nekem. Szeretnék valami különlegeset alkotni, és versenyeket nyerni ezzel a csapattal” – jelentette ki a motivált Burton, akinek eddig mindössze egy győzelme van a kategóriában.

    „Több éves szerződést írtunk alá, így ez megnyugvást, és biztos alapokat jelent mindkét fél számára” – tette hozzá Burton.

    Harmadikként Anthony Alfredo csatlakozik a csapathoz. Neki mindössze 19 rajtja van az Xfinity Seriesben, éppen ezért elmondhatjuk, hogy karrierje első nagy lehetőségének kapujában áll.

    „Alig várom, hogy kezdődjön az év. Az Our Motorsports szép fejlődést mutatott be az elmúlt években, ezért szeretném hozzátenni a magamét a csapat további növekedéséhez” – mondta Alfredo.

    Az Our Motorsports 2020-ban csatlakozott a NASCAR Xfinity Series-hez, és 2021-ben arra készülnek, hogy megszerezzék első győzelmüket.

  • Tyler Reddick hatalmas balesete a Charlotte-i teszten – VIDEÓ

    Zajlik a NASCAR új, NextGen autójának tesztje Charlotte-ban, azonban a tanulási görbe nem minden versenyzőnek megy egyszerűen.

    Mint korábban megírtuk, a NASCAR Cup Series Next Gen névre keresztelt következő generációs autójával az elmúlt hónapok során több probléma is volt, melynek köszönhetően a NASCAR intenzív tesztsorozatba fogott.

    Az autó jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy egyik pillanatról a másikra úgy csúszik meg az autó, hogy lehetetlen korrigálni.

    Ez történt a nap korábbi részében Ricky Stenhouse Jr.-al, ő még megúszta egy egyszerű kipördüléssel, Tyler Reddick viszont a pit bejáratnál elhelyezett homokkal feltöltött védő falba csapódott.

    Az autó kiállta a próbát, hiszen nemhogy Reddick épségben maradt, de az ütközés után még vissza is tudta vezetni azt a garázsba.

  • Castroneves negyedik Borg-Warner képmásához állt modellt

    Hélio Castroneves 2021-ben negyedik Indy 500-át nyerte, és mint az ilyenkor lenni szokott, elkészült róla a Borg-Warner féle képmás, mely a győztes versenyzőnek járó trófeára fog felkerülni.

    Hogy mi volt a brazil versenyző reakciója, amikor meglátta képmását?: „Mintha az ikertestvéremmel néznék farkasszemet!”

    Castroneves negyedik győzelmével olyan legendás versenyzők közé emelkedett, mint A.J. Foyt, a közelmúltban elhunyt Al Unser, valamint Rick Mears.

    A készítő, William Behrends 1990 óta modellezi a győztes versenyzők képmását, azonban csak 2015 óta invitálja meg a versenyzőket stúdiójában, mivel úgy érzi, így pontosabban tudja megfaragni az alkotásokat.

    Ennek köszönhető, hogy bár Castronevesről már három képmást készített, mégis először találkoztak élőben – hiszen utolsó győzelmét 2009-ben aratta.

    „Amikor megláttam az agyag változatot, nagyon meglepődtem. Elképesztően realisztikus volt, William nagyszerű munkát végzett. Micsoda elképesztő művésszel dolgozhatom. Kb. 2 órán keresztül ültem modellt, és nagyon érdekes volt látni, ahogy William pici módosításokat csinál, hogy tökéletes legyen a képmás” – tette hozzá Castroneves.

    Behrends is örült a találkozásnak: „Sajnos még nem volt alkalmam megismerni Héliót ezelőtt. Három órát vezetett, hogy itt lehessen, úgyhogy nagy hálával tartozom neki. Jó volt egy kicsit beszélgetni vele miközben dolgoztam. Bár csak lenne egy kerítésem amit megmászhatna (Hélio Castroneves védjegyévé vált ünneplés – a szerk.)” –  jegyezte meg humorosan a művész.

  • Larson nem ért egyet a Formula 1 szezonzáróján történtekkel

    Már több F1-es, és F1-en kívüli versenyző is megszólalt a nagy port kavaró Formula 1-es szezonzáró verseny utolsó körei után, most Kyle Larson is így tett.

    Az amerikai versenyző a Haas F1-es csapatánál vendégeskedett a hétvégén, ahol élete első Formula 1-es versenyét követhette figyelemmel élőben.

    Lewis Hamilton több, mint 10 másodperces előnyt élvezhetett az Abu Dhabi Nagydíj utolsó köreiben, azonban Nicolas Latifi összetörte autóját, és Max Verstappen egy utolsó kockát elvetve lecserélte abroncsait, egy friss lágy gumira.

    A Safety Car elengedte a lekörözött versenyzőket, a holland megelőzte riválisát az utolsó körben, és így ő lett a 2022-es szezon világbajnoka.

    „A szurkolói énem azt mondatta, történjen már valami, és lássunk versenyt a végén. Aztán amikor megtörtént, úgy éreztem, nem volt teljesen fair, ami Lewis-al történt” – mondta Larson.

    A NASCAR-ban jelen lévő Overtime szabálynak köszönhetően nem fejeződhet be a verseny sárga zászlós periódus alatt. Viszont itt mindenki csak akkor jöhet ki a pitbe, amikor a mezőnyt már összeszedte a biztonsági autó, így nagy előnyre nem lehet szert tenni emiatt.

    „Számomra úgy tűnik, hogy egy picit túl rugalmasan kezelték a szabályokat azért, hogy a végén versenyt láthassunk” – folytatta Larson. „Nem vagyok otthon annyira az F1 világában, de nem hiszem, hogy Maxot akarták volna ezzel segíteni. Szimplán show-t akartak csinálni.”

  • 2022-ben érkezik a legújabb Dakar játék

    2018 után élhetjük bele újra magunkat a Dakar Rally küzdelmeibe. A Sable Interactive játéka a Dakar Desert Rally nevet viseli majd.

    Fontos megjegyezni, hogy open world játékról lesz szó, ami azt jelenti, hogy nem csak egy kijelölt úton tudnak a játékosok majd versenyezni, hanem bizony akár egy rossz utat választva könnyen eltévedhet bárki, viszont egy jó levágást kihasználva akár előnyt is lehet majd szerezni.

    A fejlesztő ígéri, hogy extrém módon realisztikus lesz a játék fizikája, és a modellek is, melyek a 2020-2021-es szezon autóit fogják feldolgozni.

    Valószínűleg az E-Sport közösség is nagy örömmel veszi a játék 2022-es érkeztét majd, hiszen multiplayerben is megmérettethetik egymás ellen majd magukat a versenyzők.

    A Dakar Desert Rally szinte az összes elképzelhető platformon játszható lesz majd, így Playstation 5-ön, XBOX Series X|S-en, Playstation 4-en, XBOX One-on, és természetesen PC-n is.

    A játék főbb jellemzői:

    • Autentikus Dakar Rally élmény: Több mint 30, realisztikus szakasz a 2020-2021-es Dakar Rally-ról, hivatalosan licenszelt autókkal, valós versenyzőkkel, akár multi, vagy single player mode-ban
    • Nagy kiterjedésű open world: Megismerhetjük Szaúd-Arábia sivatagjait a nyitott világnak köszönhetően
    • Változó környezet: Éjjel, vagy nappal, esőben, vagy hóban, vagy akár hatalmas homokviharban kell megküzdeniük a játékosoknak majd az elemekkel
    • Kimenthető játékostársak: Multiplayer módban van lehetőség arra, hogy segítsünk elakadt, felborult, bajba került autóknak

     

  • IMSA: Az AWA LMP3-ra vált a 2022-ben

    Az AWA csapat tavaly az IMSA Pilot Challenge kategóriában jeleskedett, idén azonban már a premier kategóriában fogják megmérettetni magukat.

    A kanadai alakulat zászlaját Orey Fidani és Kuno Wittmer fogja vinni a szezonban, ők ketten már az IMSA Pilot Challenge-ben is együtt versenyeztek.

    Elképesztően boldog vagyok, hogy visszatérhetek a WeatherTech bajnokságba. 2019-ben csatlakoztam az AWA csapathoz, és ezalatt a három év alatt kiváló kapcsolat épült ki a csapattársammal, Orey Fidanival, illetve a szerelőkkel is. Már tesztelhettük az új autót a Canadian Tire Motorsport Parkban, és az az igazság, hogy szerelem volt első látásra” – mondta Wittmer, aki az utóbbi 3 évet egy GT4-es McLaren volánja mögött töltötte el.

    A páros 2022-ben a Duqueine M30 – D08-at fogja hajtani.

    Az Endurance versenyeken Lars Kern lesz a csapat harmadik tagja, míg a Daytona-i 24 órás autóversenyen Matt Bell egészíti ki négyessé az alakulatot.

    „Imádom a Daytona-i 24 órást. Mindig is nagy kihívást jelentett ez a verseny, viszont minden percét élvezem. Mivel én leszek a csapat új embere, ezért nyilván kell egy kis idő az összeszokáshoz majd, de úgy gondolom, hogy nagyon erős felállással vágunk majd neki az évkezdetnek.”

    Bell az IMSA Prototype Challange 2020-as győztese – ebben a szériában csak LMP3-as autók indulhatnak – így nagy tapasztalata van már a múltból ezekkel az versenygépekkel.

  • Változhat az IndyCar időmérő edzésének lebonyolítása

    A 2022-es szezon közeledtével az IndyCar lebonyolításáért felelős bizottság egyre több hangsúlyt fektet az időmérő edzések jobbá tételére.

    Ez többek között annak is köszönhető, hogy 2022-ben rekordszámú indulóra számít a széria.

    Jay Frye, a bizottság vezetője nem tartja kizártnak az F1-es stílusú, kieséses rendszer bevezetését.

    „Nagy fejtörést okoz nekünk a nevezők számának növekedése. Hogyan tudjuk a legjobban menedzselni ezt? Hogyan fog kinézni az egész? Például egy 27 fős mezőnynél, miként tudjuk megoldani, hogy mindenki elférjen a pályán? Az egyik megoldás, ha három, 9 fős csoportot kiküldünk egymás utáni részében a kvalifikációnak, és mindegyikből 3 autó jut tovább”nyilatkozta a RACER-nek Frye.

    „Így nem a legjobb 10 autó harcolna a végén a pole pozícióért, hanem a legjobb 9. Az Indy 500-on is Fast 9 dönt a végén a pole sorsáról, és így elérnénk, hogy a Fast 9 döntene az Indy 500 és az épített pályás versenyeken is az első rajthely megszerzéséről.”

    „Tavaly is megesett, hogy 27-28 autó volt a pályán az időmérőn és nem fértünk el rendesen. Ezért akarjuk megelőzni idén a nagyobb problémák kialakulását azzal, hogy előre gondolkozunk.”

    Az IndyCar a közeljövőben fogja tartani az éves szinten megrendezett versenyzői megbeszélését, ahol téma lesz az új időmérős szisztéma bevezetése is.

  • Hinchcliffe szögre akasztja a sisakját

    Hinchcliffe bár nem vonul vissza teljesen a versenyzéstől, azonban teljes szezont már nem fog futni az IndyCarban.

    A kanadai versenyző 11 éves IndyCar karrierjére tesz pontot azzal, hogy 2022-ben már más kategóriák küzdelmeiben szeretné kipróbálni magát.

    „2011-ben életem legnagyobb álma valósult meg azzal, hogy bekerültem versenyzőként az IndyCar világába. Ennek az útnak most a végére érek, de minden percére emlékezni fogok. A hullámvölgyekre ugyanúgy, mint a szép pillanatokra” –  írta a kanadai versenyző twitter oldalán.

    „Itt az ideje, hogy visszavonuljak a teljes szezonos IndyCar versenyzéstől” – folytatta Hinchcliffe. – „Nem volt könnyű ezt a döntést meghozni. A családom és én is úgy éreztük, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy kipróbáljam magamat valami másban.”

    A 35 éves versenyző még a Newman/Haas Racingnél kezdte karrierjét, majd ezután került Andretti Autosporthoz, ahol karrierje csúcsára ért.

    2013-ban háromszor is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Az utána következő években teljesítménye egyre inkább visszaesett, azonban 2014 óta így is összeszedett még két győzelmet. 2021-ben megszerezte pályafutása eddigi utolsó dobogóját, Nashville-ben.

    Hinchcliffe 2020-ban már belekóstolt abba, milyen félig szabadságon lenni, hiszen 14-ből csak 6 versenyen indult el. Ekkor egyébként több ízben segítette az NBC munkáját pit riporterként.

    Hinchtown polgármestere – ahogy ő saját magát hívni szokta – egyébként kipróbálta már magát más szériákban is, hiszen indult a Bathurstben is, valamint az IMSA bajnokságába is átruccant már.

    Hogy ezek közül mi lesz Hinchcliffe következő nagy dobása? Nem tudjuk, de reméljük, hogy sokat fogjuk látni a képernyőnkön, hiszen a tengerentúli versenyzők egyik legkarakteresebb személyisége.