Szerző: András Roos

  • Visszatérhet a tandem draftolás a NASCAR-ba?

    A 2010-es évek NASCAR versenyeinek megosztó versenyzési típusa volt a tandem draftolás, amely daytonában és talladegában volt jellemző.

    A Daytona International Speedway-en megrendezett kétnapos teszt során a versenyzők sokat tanultak, és néhányan még a tandem draftolással s kísérleteztek.

    Bár a 2010-es évek elején a superspeedway versenyeit uraló tandem draft már régen eltűnt, és valószínűleg soha nem is fog visszatérni, a februári Daytona 500-on még mindig győztes formulának bizonyulhat.

    A háromszoros Daytona 500-győztes Denny Hamlin megmutatta, hogy ez mennyire hatékony lehet, amikor a keddi tesztelés során Joey Loganót a mezőny elé tolta. A mezőny azonban gyorsan vissza is zárkózott, amikor a duó szétvált.

    „Nem lehet hosszú ideig tandemezni, de amikor tényleg összetapad a két autó, akkor nagyon felgyorsulunk”mondta Logano szerdai sajtótájékoztatóján.

    Nem hiszem, hogy képes leszel hosszú ideig csinálni, több okból is. Egyrészt az autó rögtön felforrósodik, másrészt a kerek lökhárítók eléggé megnehezítik azt, hogy a két autó tökéletesen összetapadjon. Az elől lévő alatt folyamatosan mozog a kocsi, ami még így is veszélyes, nemhogy akkor, amikor 40-en leszünk a pályán” – tette hozzá a Penske versenyzője.

    Logano, aki 2015-ben megnyerte a Daytona 500-at, csak „apró különbségeket” érzett a a mezőnyben autózás közben, de úgy véli, ezek az apróságok a végén összeadódhatnak.

    A tandemezésről Kurt Busch is véleményt alkotott. Új munkaadójával, Denny Hamlinnel tolták egymást a daytonai éjszakában.

    Kipróbáltuk a tandemet, csak hogy lássuk, hogyan fog működni” – mondta az idősebbik Busch testvér. „A köridő rengeteget javult. Csak ez egy nagyon veszélyes játék. Nem olyan stabil, mint a régi autó, ezek az járgányok sokkal többet izegnek mozognak.

    Mi az a tandem draftolás?

    A tandem draftolás az a folyamat, amikor két autónak tökéletesen – nincs egy köbmilliméter levegő sem a két autó között – összeér a lökhárítója és az orr része, ami lehetővé teszi, hogy a két jármű gyorsabban haladjon.

    A NASCAR 2014-ben betiltotta a draftolásnak ezen formáját, mert növelte a balesetek valószínűségét. Amikor tandem draftolás történik, a hátsó autó elveszíti a képességét, hogy az első autó elé lásson, és ha az első autó ezután bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, a baleset szinte elkerülhetetlen.

    2013-ban Kyle Larson olyan balesetbe keveredett, amelynek következtében az autó a levegőbe emelkedett, és végül 30 rajongó megsérült.

    A tandem draftolással járó kockázatok túl nagyok voltak, és a NASCAR úgy döntött, hogy be kell tiltania.

    Amióta a tandem draftot betiltották, a NASCAR új technológiát fejlesztett ki a motorokban, ami rendkívül megnehezíti a versenyzők számára a versenyzés ezen formáját a motor túlmelegedése nélkül. Ha mégis valakinek sikerül hosszabb ideig tandemeznie, az fekete zászlót kap.

    Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a NASCAR történetének legszorosabb – holtversenyben – befutója a tandem érában történt, amikor Jimmie Johnsont „betolta” Dale Earnhardt Jr. a célba.

    https://www.youtube.com/watch?v=9RVD2U8aHJ8

    Érdekes lesz tehát látni, hogy milyen formában fog megjelenni a tandemezés az új Next Gen autó első éles bevetésén, a Daytona 500-on.

    A tesztelés legnagyobb sebességei

    Az egyautós, mezőnybeli, és tandem tesztelések után a NASCAR eldöntötte, 510 lóerős, 7 inches spoilerekkel fog nekivágni a mezőny a Daytona 500-nak.

    A kétnapos teszt során nem történt semmilyen incidens a pályán, az egyetlen említésre méltó probléma Denny Hamlin és a Joe Gibbs Racing motorhibája volt. A gyakorláson 15 csapat és több mint 20 versenyző vett részt.

    A legmagasabb sebességet az Xfinity Seriesből érkező, 2022-ben már a Wood Brothers Racing autójában teljes Cup szezont futó Harrison Burton autózta. Az általa elért maximulás tempó 195,304 mp/h volt, ami 314 km/h-nak felel meg.

    A leglassabb Jacques Villeneuve volt, 177.623 mp/h-val, ami 286 km/h-nak felel meg. Hozzá kell tenni, hogy az 1997-es világbajnok csapata, a Hezeberg Racing valószínűleg spórolt a technikával, hiszen ők minden erejükkel a Daytona 500-ra való bejutásra koncentrálnak majd.

  • Kevés Next Gen autója van a NASCAR csapatoknak

    Bár senki nem kongatta meg még a vészharangot, a NASCAR-garázsban aggodalomra ad okot, hogy a csapatok nem tudják beszerezni a Next Gen autók építéséhez szükséges alkatrészeket.

    Richard Childress a keddi tesztnap során tett interjújában ismerte el, hogy csak két-két autó áll rendelkezésére az Austin Dillon – Tyler Reddick versenyzőpárosnak.

    A legendás csapat-tulajdonos azonban nem aggódik, és úgy gondolja, a jövő hónapban rendezett Busch Clash-ig akár négy további autó is megépülhet.

    Ha tulajdonos vagy, mindig aggódsz egy kicsit, de szerintem a NASCAR biztonsági szempontból jól közelíti meg a dolgot” – jelentette ki Childress.

    Minden teszt, és törésteszt után visszamentünk, és változtatásokat eszközöltünk, hogy biztonságosabbá és jobbá tegyük az autót, és azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy egy kicsit lemaradtunk. A NASCAR számára a biztonság prioritást élvez a Next Gen autónál.

    A NASCAR reméli, hogy minden csapat 5 autót tud majd megépíteni a szezon kezdetéig. A szezonban összesen 7 autót használhat fel majd minden versenyző.

    Nem sok autó van kész” – mondta Joey Logano a Team Penske-nél rendelkezésre álló készletről. „De mindenki egy csónakban evez. Úgy tudom, hogy a múlt héten érkezett néhány alváz, ami még összeszerelésre vár.

    Logano hozzátette, hogy a tesztelésre hozott autó fog részt venni a Clash-en, és valószínűleg a Fontanai versenyen is.

    Nagyon fontos, hogy ne törjük össze az autót. Ezért is lepett meg, hogy milyen keményen versenyeztünk akkor, amikor mezőnyben teszteltünk. Ha megtörik az autók, akkor benne vagyunk a pácban.

    A daytonai teszten tizennyolc csapat vett részt. A nagyobb alakulatok közül feltűnő hiányzó volt a Stewart-Haas Racing.

    Daytona-i Next Gen teszt
    Daytonai Next Gen teszt / Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media Site

    NASCAR: Csak semmi pánik

    A NASCAR versenyinnovációs részlegének vezető alelnöke, John Probst mégsem aggódik.

    Tudjuk, hogy mi a helyzet, és látjuk, hogy bizonyos alkatrészek – többek között a COVID miatt – késnek. Egyelőre úgy látjuk, minden csapatnak lesznek autói az első versenyre.

    A Toyota Racing elnöke, David Wilson elismerte, hogy a sportágnak ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenéznie, mint sok vállalkozásnak a világban. Azonban hozzátette, hogy nagy változást jelent a limitált autószám is.

    Alapvetően fele annyi autónk lesz az egész évre, mint eddig, szóval ez is egy kicsit felnagyítja a problémákat. Annyira radikálisan más lesz minden, hogy akarva akaratlanul kicsit pánikba esik az ember” – mondta Wilson.

    Azt hiszem, a szezon első negyedében ez kellemetlenségeket okozhat. Nagyon oda kell majd figyelnünk a készleteinkre. De úgy gondolom, Johnnak alapvetően igaza van abban, hogy lesz elég alkatrészünk.

    Daytonai hagyomány változhat a kevés alkatrész miatt

    A Daytona 500 győzelem után a bajnok konfettiesőben hajtanak a victory lane-re. 1997 óta a győztes autóját egy évig  ebben az állapotban állítják ki a Daytona International Speedway mellett található Motorsport Hírességek Csarnokában és Múzeumában.

    Matt Kenseth 2012-es Daytona 500 nyertes autója
    Matt Kenseth 2012-es Daytona 500 nyertes autója / Fotó: Mike Meadows/Getty Images/NASCAR Media Site

    A limitált autószám miatt ez a hagyomány abbamaradhat.

    A NASCAR szóvivője szerdán megerősítette a Motorsport.com-nak, hogy még nem született döntés, de a NASCAR, a csapatok és a versenypálya között folyamatosak a tárgyalások a kérdésről.

    Tegnap a garázsban voltam, és Slugger (Labbe, műszaki vezető) odajött hozzám, majd azt mondta: »Dave, tudod mi történik, ha megnyerjük a Daytona 500-at? Mi az első dolog, amit a NASCAR tesz? Elveszik az autónkat«” – mondta David Wilson.

    Wilson hozzátette, Eric Jacuzzi, a NASCAR aerodinamikai és járműteljesítményért felelős ügyvezető igazgatója is úgy gondolja, hogy fontos a téma.

    Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de lehet, hogy a végén lesz egy olyan megállapodás, hogy tartozunk nekik egy autóval, és az őszi versenyig haladékot adnak majd nekünk. Ez csak egy újabb példája annak, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk.

  • Kyle Larson második lett előfutamában is – VIDEÓ

    Kyle Larson a hétfői, bajnokok tornáján elért második helye után az előfutamában is második lett, így a szombati A döntőn is ott lesz a NASCAR Cup Series bajnoka.

    A Chili Bowl címvédőjét Buddy Kofoid győzte le egy eléggé kiélezett verseny után. Kofoid – ahogy a videón is látható – egy verseny végi újraindítást kihasználva előzte meg végül Larsont.

    Próbáltam közel maradni hozzá a forgalomban. Az összes lekörözött egymás mellett futotta a saját versenyét, szóval nem volt egyszerű áthámozni magunkat rajtuk” – mondta a 20 éves Kofoid. „A forgalomban nem igazán volt lehetőségem előzni, végül az újraindítás segített.

    Az eredmény megszakítja Kyle Larson négyéves előfutam-győzelmi sorozatát. A keddi 1-2. helyezésüknek köszönhetően Kofoid és Larson is bejutott a szombati főversenyre.

    Szerettem volna egy hellyel feljebb végezni, de nem lehetek túlságosan csalódott, benn vagyunk a döntőben” – mondta Larson.

    Elrontottam az újraindítást. Túlságosan arra figyeltem, hogy Buddy ne tudjon megelőzni, így lecsúsztam az ívről, ő pedig simán elment mellettem. Úgy érzem megérdemelte a győzelmet, mert amikor jó köröket autóztam, akkor is tudta velem tartani a tempót.

    A nap egyik meglepetése Kaylee Bryson nevéhez fűződött, aki nagyszerű teljesítménnyel bejutott szombati B döntőbe, így lesz esélye eljutni a fő versenyre.

    Kaylee Rae Bryson
    Fotó: Toyota Motor Corporation/Toyota Newsroom

    Amennyiben a 19 éves hölgyversenyző a legjobb 7-ben végez a szombati B döntőben, abban az esetben ő lesz az első nő, aki bejut a Chili Bowl A döntőjébe.

     

     

  • Teltház lesz a Daytona 500-on

    A Daytona International Speedway szerdai bejelentése szerint elfogytak a jegyek a 64. Daytona 500-ra, a NASCAR Cup Series történelmi szezonnyitó versenyére.

    A 2021-es – járvány miatti korlátozások – versenytől eltekintve az elmúlt 5 Daytona 500-on tele volt a nézőtér.

    2022-ben itt fog hivatalosan debütálni a széria új generációs, Next Gen autója, így előzetesen lehetetlen megtippelni, ki az esélyes – talán ezért is, az utóbbi évek egyik legjobban várt viadalára van kilátás.

    A rajongók egyértelműen kinyilvánították a véleményüket” – mondta büszkén Frank Kelleher, a daytonai pálya elnöke.

    Telt házunk lesz a 64. Daytona 500-on, és aki jegyet vásárolt, annak nem csak a fő versenyt tudjuk ajánlani, hanem számos más programot is. Az AdventHealth által támogatott Speedweeks keretében zajló események mindegyike nagy izgalommal fog szolgálni a kilátogatóknak.

    A pálya befogadóképessége egyébként 101 500, így biztosak lehetünk benne, hogy hangulatos szezonnyitó elé nézünk.

  • Jacques Villeneuve célkeresztjében a Daytona 500

    Villeneuve ott van a Daytonai tesztelésen, nem titkolt szándéka pedig az, hogy helyet szerezzen magának a februári Daytona 500-ra.

    Villieneuve a Hezeberg csapatánál kap lehetőséget a hivatalos teszten. A kanadai néhány hónappal ezelőtt már kipróbálhatta a Next Gen autót, Charlotte-ban.

    Daytonában vagyok, és teszteljük az autót, hogy miként viselkedik az oválon. A célom az, hogy ott legyek a februári Daytona 500-on” – mondta Villeneuve a Le Journal de Montreal nevű, kanadai lapnak tett telefonos interjújában.

    1997 Forma 1-es világbajnoka jelenleg Olaszországban él, és hozzá is tette, nem turistaként van jelen Daytonában.

    Higgyétek el, nem teszek meg egy ekkora utat, ha csak nyaralni szeretnék” – tette hozzá.

    A Hezeberg csapat, amely az Euro NASCAR sorozatban is alkalmazza Villeneuve-öt, egy volt autóversenyző, Loris Hezemans tulajdonában van. Hezemans 2022-ben a NASCAR Cup Series összes épített pályás versenyén szeretne autót indítani, de a NASCAR fő eseményére, a Daytona 500-ra is szeretnének bekerülni.

    Egyelőre Daytonára koncentrálunk, aztán majd utána visszatérhetünk a többi versenyre” – mondta Villeneuve a Next Gen teszt szerdai sajtótájékoztatóján, ezzel jelezve, szívesen indulna épített pályás versenyeken is a csapat színeiben.

    Remekül éreztem magam. Az ovál versenyzéshez, és főleg a superspeedway versenyzéshez nincs fogható. Van néhány verseny a világon, ami kiemelkedik, az Indy 500, a LeMans 24 órás versenye és Daytona.

    Nem egyszerű bekerülni a Daytona 500-ra

    Az 50 éves versenyzőnek nehéz dolga lesz, hiszen ha össze is áll a szponzoráció az induláshoz, még úgy sem lesz biztos az indulása, hiszen be kell majd kvalifikálnia magát a versenyre.

    A Charterrel rendelkező csapatok (36 charter jog kerül kiosztásra) automatikus indulási joggal rendelkeznek. Tavaly négy autónak kellett összecsomagolni az Duel után, hiszen nem kerültek be a legjobb 40-be.

    Csodálatos lenne, ha bejutnánk az 500-ra. Rengeteg idő eltelt, amióta utoljára NASCAR versenyen indultam. Ez egy nagyon különleges verseny, és már az is nagy teljesítmény, ha valaki indulási jogot nyer”  – jelentette ki Villeneuve.

    Villeneuve négyszer indult a NASCAR premier sorozatában. Talán az első eredményét érdemes kiemelni, hiszen 2007-ben Talladegában a 6. helyet szerezte meg az időmérőn.

    A további három versenyét Phoenixben (2007), Indianapolisban (2010), és Sonomában (2013) telejsítette. 2008-ban már megpróbálta magát „beversenyezni” a legjobbak közé a Dayton 500-on, azonban balesetbe keveredett, így nem jutott be.

    Jacques Villeneuve az utóbbi időben főleg a médiában tett megjegyzéseiről lett híres, azonban az amerikai nézők számára az Xfinity Series-ben végrehajtott – nem túl népszerű – manővereiről ismert.

  • Dale Earnhardt Jr.: Öreg vagyok én már ehhez

    Korábban már megírtuk, hogy a jelenleg TV-s elemzőként dolgozó Dale Earnhardt Jr. tesztelési lehetőséget kapott a Hendrick Motorsportstól a Daytonai gyakorláson.

    Alig néhány hét múlva debütál a Next Gen autó – először a Los Angeles-i Coliseumban a Busch Clash-en, majd Daytonában.

    A Hendrick Motorsportot segítő Junior egyike volt annak a közel két tucat versenyzőnek, akik a héten az új autót tesztelték.

    A 47 éves versenyző kijelentette, ez volt a legtöbb, amit egy Cup autóban vezetni fog, legfőképpen egy olyan veszélyes, és gyors pályán, mint Daytona.

    Öreg vagyok” – mondta Dale Earnhardt Jr. szerda reggel, mielőtt elindult a második edzésnapra.

    Vegyük példának William Byront, ő fiatal, kockázatvállaló … Én már nem vállalok kockázatot. Van két kislányom, akikkel imádom együtt tölteni az időt, és a feleségem is sok mindenen ment keresztül a karrierem utolsó éveiben.

    Egyszerűen nem tudom, hogy 47 évesen hajlandó lennék-e ennyi kockázatot vállalni a versenypályán. Fiatal koromban mindig azon gondolkoztam, mi okozhatja idősebb korban a tempóvesztést. Szerintem ez nagyrészt a kockázatvállaláson múlik, és azon, hogy hajlandó vagy-e nagyon veszélyes helyzetekbe sodorni magad.

    Amikor (kedden) kint voltam a mezőnyben, és néztem, ahogy a srácok egy kicsit megőrülnek… Nem tudom, hogy ez az ösztön még megvan-e bennem” – gondolkozott hangosan Dale Earnhardt Jr.

    A 47 éves versenyző hozzátette, a régi autóba talán beugrott volna egy verseny erejéig, de ez az új gép, Junior szerint elég „őrült”.

    Amikor többen voltunk kinn a pályán, és versenyeztünk, egy pillanatig nem éreztem azt, hogy kontrollálom a történéseket. Csak úgy ott vagy. Azt hiszem a legjobb módja az előzésnek az lesz, ha valaki nyit egy harmadik sort majd.

    John Probst, a NASCAR Racing Innovation vezető alelnöke elmondta, hogy elégedett volt azzal, amit a keddi első teszt során látott, különösen a szeptemberi első Daytona Next Gen teszthez képest, így a nézők is nagy várakozással tekinthetnek a Február 20-án rendezendő Daytona 500-ra.

     

  • Kyle Larson második lett a Chili Bowl első napján

    Kyle Larson második helyen végzett a hagyományosan a Chili Bowl első napján tartott meghívásos, Race of Champions versenyen.

    Larson címvédőként érkezett meg a Tulsai helyszínre, és az egész esemény favoritjának számít. Azonban már hétfőn kikapott, ugyanis a dirt pályás menő, Justin Grant legyőzte őt.

    A NASCAR Cup Series 2021-es bajnoka az utolsó méterekig támadta riválisát, azonban végül alulmaradt.

    Túl hamar ellőttem a puskaporomat, és lehúzódtam az alsó ívre. Talán két körrel a vége előtt a felső ívről kellett volna indítanom a támadásomat, és akkor nagyobb lendülettel érkeztem volna a célba” – mondta Larson a verseny után.

    A Hendrick Motorsports versenyzője ennek ellenére pozitívan várja a hét további részét, mert mint elmondta: „Nagyon gyors autónk van, sokkal jobbnak érzem, mint a teszteléseken.

    A győztes Justin Grant nem igazán élvezte az utolsó köröket.

    Nyolc körrel a vége előtt elvesztettem a tapadást, ezután próbálgattam a különböző íveket, hogy hol tudnék továbbra is gyors maradni.

    A Race of Champions mellett természetesen selejtezőket is rendeztek a nap folyamán, az A döntőt Tanner Carrick nyerte, ő így már automatikusan bekerült a szombati főversenyre.

    Carrick számára az egyetlen kellemetlen pillanat a kockás zászló után történt, amikor az 1-es kanyarban felborult.

    Átmentem a célvonalon, és amikor a fékpedált akartam használni, nem történt semmi” – mondta a 20 éves Carrick. „Ekkor már túl késő volt, és a kerítésbe vágódtam.

    A NASCAR Cup Series sztárjai, Alex Bowman és Chase Briscoe a 9., illetve a 11. helyen végeztek. Mindketten a szombati C futamra kvalifikálták ezzel magukat.

    A teljes eredménylista itt található meg, ez pedig a nap összefoglalója:

     

     

  • Montoya is indul az Indy 500-on

    A kétszeres Indy 500 győztes, Juan Pablo Montoya immáron második alkalommal fog indulni az Arrow McLaren színeiben, így ott lesz a 106. Indy 500-on.

    Montoya 2021-ben a kilencedik helyet érte el a csapat színeiben. A kolumbiai versenyző hetedszer fog indulni a májusi eseményen.

    Izgatottan várom, hogy visszatérjek Indianapolisba az Arrow McLaren SP-vel és a Mission támogatásával, hogy ismét részt vegyek egy olyan versenyen, amely különleges helyet foglal el a szívemben – az Indianapolis 500-on” – mondta Montoya.

    Tavaly nagyon jól éreztem magam a csapatban, és alig várom, hogy a 2021-ben elért tapasztalatok alapján fejlődni tudjunk. Úgy gondolom, hogy komoly esélyünk van arra, hogy a mezőny elején versenyezzünk, és harcba szálljunk a győzelemért.

    Juan Pablo Montoya 2017 után ült újra IndyCarba a tavalyi évben Indianapolisban – ahol egyébként indult az épített pályás viadalon is -, és egyáltalán nem tűnt rozsdásnak – mint ahogy ezt a verseny végén elért 9. helyezése is mutatja.

    A 46 éves versenyző az utóbbi években leginkább a sportautózásnak szentelte idejét, hiszen 2021-ben négy versenyen indult az IMSA szériában, 6 versenyen a WEC-ben, és egy versenyen az ELMS-ben.

  • Kiss Norbi lehet Max Verstappen nagy ellenfele Le Mans-ban

    Kiss Norbi lehet Max Verstappen nagy ellenfele Le Mans-ban

    Nyilvánosságra hozták a 2022-es Le Mans-i virtuális 24 órás verseny nevezési listáját. Jöhet Kiss Norbi és Max Verstappen nagy csatája.

    Korábban már megírtuk, hogy Max Verstappen rövidre szabta téli szünetét, és január második hetében már egy komoly – szimulátoros – versenyen fog részt venni.

    Magyar szemszögből nézve is fontos esemény lesz, hiszen több honfitársunk is megméretteti magát a legjobbak ellen. Egyik versenyzőnk a háromszoros Európa-bajnokunk, Kiss Norbi lesz.

    Norbi az E-Sport világában is ismert névnek számít, hiszen rengeteg szimulátoros versenyen vesz részt, azonban a főleg iRacing programot használó versenyzőnek az rFactor 2 platformja új kihívást jelent majd.

    A 36 éves versenyző nem is akármilyen csapat tagja lesz, hiszen a Red Bull Racing Esports színeiben fog indulni, az LMP kategóriában.

    Érdemes megemlíteni az E-Sport világ legjobbjait is, akik között több magyar érdekeltség is van. Ott lesz Csincsik Marcell, Zuba Péter, Remenyik Balázs és Sipos Patrik is. Sipos 2021-ben pontot szerzett az F1 Esport VB-n.

    A 24 Hours of Le Mans Virtual 2020-ban áttörő sikert aratott, és több mint 14,2 millió nézőt elérve betöltötte a lezárási korlátozások miatt elmaradt Le Mans-i 24 órás után keletkezett űrt.

    Az rFactor 2 játékkal megrendezett versenyen LMP és GTE kategóriájú autók vesznek részt, mindegyik csapatban öt versenyzővel. Az indulók között lesznek profi versenyzők, és profi szimulátorosok is.

    A versenyt 2021. Január 15-én és 16-án tartják majd.

  • iRacing: Frissítik a daytonai pályát – VIDEÓ

    Január utolsó hétvégéjén rendezik a Daytona 24 órás autóversenyt, és ennek alkalmából ráncfelvarrást kap az iRacingben szereplő Daytona Road Course is.

    Ahogy a valóságban módosulnak a pályák, úgy az iRacingben is, éppen ezért a világ piacvezető szimulátoros játéka úgy döntött, frissíti daytonai pályáját.

    Az utóbbi években egyre látványosabbá vált, hogy a buszmegállóban elhagyják az autók a pályát, levágják a kerékvető belső részét, ezzel előnyt szereznek.

    Ez azonban azzal járt, hogy rengeteg kosz, és homok került mindig a pályára. A NASCAR 2021-ben bevezette, hogy magasított „hurkákat” helyez el a rázókövek belsejére.

    Ezek természetesen finomítva lettek a 2021-es Busch Clash óta, azonban így is jobban oda kell majd figyelniük a versenyzőknek.

    A pálya ezen kívül új textúrákat is kap, valamint az aszfaltcsíkot körülölelő kerítések grafikája is frissítve lett.

    Az újraszkennelt pálya január 11-én érkezik a platformra.