A Netflix kiadott egy trailert, és bejelentette, hogy a Bubba Wallace-ról szóló hatrészes sorozat február 22-én jelenik meg.
A Netflix tavaly áprilisban jelentette be, hogy megkezdődött a dokumentumfilm-sorozat gyártása – írja az NBC Sports.
A széria Wallace első évét követi nyomon a 23XI Racinggel, amely szezonban Wallace többek között győzelmet aratott a Talladega Superspeedwayen.
Wendell Scott óta ő az egyetlen fekete versenyző, aki a NASCAR Cup Seriesben futamot tudott nyerni.
A sorozat minden egyes epizódja 45 perces lesz.
„Ez nem hasonlít egyetlen olyan projekthez sem, amelyben valaha is részt vettem; ez egy nyers, érzelmes és teljesen átlátható beszámoló a 2020-as és 2021-es NASCAR-szezonban történt eseményekről” – mondta Bubba Wallace a Netflix bemutatójában.
„Nálam azt kapod, amit látsz. Tanúja leszel a sportág csúcsainak és hullámvölgyeinek, és látni fogod, hogy az ember cselekedetei a versenypályán kívül is ugyanolyan fontosak, mint a pályán.”
Bubba Wallace ígérete szerint tehát nem egy túlszerkesztett, filmesített dokumentumfilmről lesz szó.
„A sorozat betekintést enged – a családom, és a versenyzőtársaim közreműködésével – ebbe a monumentális utazásba.”
„Tartsanak velem, ahogy lebontjuk a korlátokat, szembesülünk az ellentmondásokkal, és egy új rajongótábort üdvözlünk a NASCAR sportágában” – magyarázta a 23XI versenyzője.
Bubba Wallace a hét elején részt vett a Next Gen tesztjén a Phoenix Raceway-en. Ez volt az első alkalom az autóban, mióta a szezonon kívüli vállműtéten esett át.
Azóta Wallace már lenyilatkozta, hogy tökéletesen érezte magát az autóban, így készen áll a szezonkezdetre.
A szezont a február 6-i Busch Light Clash nyitja a Los Angeles Memorial Coliseumban megrendezésre kerülő bajnokságon kívüli versennyel.
Pato O’Ward egy késői gyorskörrel repítette a DragonSpeed LMP2-es autóját a ranglista legtetejére, megelőzve a DPi-ket is.
Pato O’Ward nem ijedt meg az esőtől, és ennek köszönhetően az LMP2-es DragonSpeed Oreca 07 Gibson autó volt a leggyorsabb a Daytonai 24 órás esős nyitóedzésén – írja a SportsCar365.
Az NTT IndyCar Series sztárja 1:49.251-es időt autózott az edzés végén, és 0,016 másodperccel megelőzte Earl Bamber 02-es számú Chip Ganassi Racing Cadillac DPi-V.R-jét.
A 90 perces, piros zászlók nélkül lezajlott edzésen összesen hét LMP2-es autó férkőzött be a legjobb 10 helyre.
Az LMP3-as autók közül Matt Bell 13-as számú AWA Duqueine D08 Nissanja volt a leggyorsabb, azonban ez az idő is csak a GTD Pro és a GTD osztály mögé volt elegendő.
Mathieu Jaminet volt a leggyorsabb a GTD Pro-ban, köszönhetően a francia 1:56.784-es, szintén edzés végi köridejének, amelyet a 9-es rajtszámú Pfaff Motorsports Porsche 911 GT3 R-rel teljesített.
Luca Stolz 75-ös számú SunEnergy1 Racing Mercedes-AMG GT3 Evo-ja volt a leggyorsabb a GTD autók között. Stolz 1:58.419-es körideje azonban így is elég jó volt ahhoz, hogy az összesített GTD ranglistán első legyen.
A 61 benevezett autóból 47-en értek el időt a gyakorláson, amely tartósan enyhe esővel, de komolyabb incidensek nélkül zajlott.
A második edzés magyar idő szerint 21:20-kor kezdődik, az előrejelzések szerint továbbra is esős körülmények között.
Doug Yates és a Ford gőzerővel készül a Next Gen autó bevezetésére. A késői szabályváltozások nagy kihívás elé állították őket.
Az idei év számtalan ismeretlent hoz magával a NASCAR élcsapatai számára, akik fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy februárban Daytonában készen álljanak.
Az aero-csomagot véglegesítették, az utolsó előszezoni teszt nemrég zárult le, és az első verseny a Next Gen autóval kevesebb mint két hétre van.
Nem volt könnyű idáig eljutni, Doug Yates, a Roush Yates Engines vezérigazgatójának elmondása szerint.
A Ford számára az egyik legnagyobb kihívást maga a motor jelentette. A NASCAR csak december közepén, a Charlotte-i tesztet követően döntött úgy, hogy az 500 lóerős aero-csomagot kidobja és 670 lóerős motorokra váltanak.
„A motor specifikációja eléggé megváltozott” – mondta Yates a Motorsport.com-nak. „Nyilvánvaló, hogy a vezérműtengelyt az 500-asról a 670-esre való átállással nagyobb teljesítményre szabták.”
„Ezért újra meg kellett rendelnünk az alkatrészeket és el kellett végeznünk néhány extra megbízhatósági tesztet.”
Elmagyarázta, hogy „nagyon szűkös” volt néhány szükséges alkatrész beszerzése, de ez valószínűleg nem lesz probléma a szezon során. Yates szerint a versenyzés sokkal jobb lesz a nagyobb lóerővel és kisebb leszorítóerővel rendelkező csomaggal.
„A versenyzőknek nagyon tetszik a dolog, szóval szerintem ez a helyes csomag a sport szempontjából, a motor gyártóknak pedig csak arról kell gondoskodniuk, hogy teljesíteni tudjunk, és szerintem jó úton haladunk.”
Ford Mustang Next Gen Fotó: Ford
A legforgalmasabb holtszezon a Ford számára a 90-es évek óta
A versenyzők, a csapatok és a motorgyártók számára is sok megtanulni való van, hiszen a Next Gen autó méltó a nevéhez, és teljesen új kihívások elé állítja majd őket. Még a motor hőmérséklete sem lesz ugyanaz.
„Tavaly sokkal jobban bírta a motor a nagyobb hőmérsékletet. Szóval nagyjából minden megváltozott a motorral kapcsolatban.”
„Van itt 200 motorunk, és csak a múlt héten szállítottuk le a Clash motorokat, de körülbelül 180 még nincs összerakva, hiszen vártunk a döntésekre, szóval eléggé elfoglaltak vagyunk” – magyarázta Yates.
A következő pályán végzett tevékenység a The Clash lesz az L.A. Memorial Coliseumban – az első verseny az új autóval.
„A Next Gen autóval kapcsolatban talán az a legfontosabb, hogy az elmúlt években nem teszteltünk ennyit. A kilencvenes évek óta nem emlékszem, hogy ennyit teszteltünk volna” – jegyezte meg Yates.
„Azt hiszem, már csak a tesztelésre való felkészülés is elég gyors és őrült időszak volt, különösen a különböző teljesítményszintek kombinációi miatt.”
A BMW M Motorsport és a márka Észak-Amerikai kirendeltsége számára a hétvégi Daytonai 24 órás a szezon egyik csúcspontja.
„A Daytona-i 24 órás verseny sok szempontból – és személy szerint számomra is – nagyon különleges verseny a BMW M Motorsport számára” – mondta Mike Krack, a BMW M Motorsport vezetője.
„Az idei szezonban a legfontosabb feladatunk, hogy az 50 éves évfordulót kellőképpen megünnepeljük, és jó teljesítményt nyújtsunk a versenyeken.”
A versenyen kívül a Daytonai 24 órás kísérőprogramjában számos kiemelt programmal ünnepli a cég 50 éves fennállását.
Közvetlenül a verseny rajtja előtt a márka régi és jelenlegi autóinak felvonulása lesz látható, köztük egy 1980-as BMW M1-essel.
A „Rolex 24 Heritage Exhibition” kiállításon, a „Daytona Fan Zone”-ban három olyan versenyautó lesz látható, amelyek IMSA-győzelmükkel történelmet írtak: az 1975-ös 3.0 CSL, a 2015-ös Z4 GTLM és a 2019-ben Daytonában diadalmaskodó M8 GTE.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy szerepet játszottunk az M Motorsport történetének egy jó részében” – mondta Bobby Rahal, a német autómárka hivatalos partnerének, a Rahal Letterman Racing tulajdonosa.
„Számunkra hatalmas megtiszteltetés volt, hogy 2008-ban aláírtunk egy hosszútávú szerződést a BMW-vel – így számunkra igazán különleges, hogy a BMW M 50. évfordulójának részesei lehetünk.„
A 2023-as szezontól kezdve a Porsche új LMDh prototípusa a világ legnagyobb hosszú távú versenyein küzd majd az abszolút győzelemért.
A jármű a FIA WEC World Endurance Championship és az észak-amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship bajnokságban indul majd Porsche Penske Motorsport csapatnév alatt.
Ahogy előre el volt tervezve, már most megkezdődött a 2023 januárjában esedékes versenydebütálásra felkészítő intenzív tesztprogram.
És ennek köszönhetően most az első renderek után végre valós szemszögből is megtekinthetjük a Porsche LMDh autóját.
Erre a premierre az IMSA sorozat hagyományos nyitófutamán, a Daytonai 24 órás versenyen kerül sor.
A szabályzatok által előírt, a standard hibrid elemeket kiegészítő belsőégésű motor kiválasztásakor a Porsche egy nagy teljesítményű, twin-turbo V8-as egység mellett döntött.
Tesztelés alatt a Porsche új, LMDh autója Fotó: Porsche AG
A nagy teljesítményű motort úgy tervezték, hogy megújuló üzemanyagokkal működjön, ami jelentős CO2-kibocsátás-csökkentést jelent. A versenyen a hibridhajtás rendszerteljesítménye eléri az 500 kW (680 LE) körüli teljesítményt.
„Nem volt egyszerű kiválasztani az LMDh prototípusunk motorját, mivel a termékpaletta számos ígéretes alapegységet kínált” – magyarázta Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke.
„A V8-as turbómotor mellett döntöttünk, amely véleményünk szerint a teljesítményjellemzők, a súly és a költségek legjobb kombinációját kínálja. Az aktív tesztprogram elindítása fontos lépés a projekt számára.”
A Porsche twin-turbo V8-as motorja Fotó: Porsche AG
A motorszabályozás nagyfokú szabadságot biztosítanak
Az LMDh járműosztályra vonatkozó motorszabályok nagy szabadságot biztosítanak a hengerűrtartalom, a kialakítás és a hengerek száma tekintetében.
A maximális fordulatszám 10 000 fordulat/perc, az zajszínt pedig 110 decibelben van korlátozva.
A motornak legalább 180 kilogrammot kell nyomnia, beleértve a levegőellátó és kipufogórendszert, valamint a perifériás hűtési alkatrészeket is.
Ha használják, ez a súly magában foglalja a turbófeltöltőt/turbófeltöltőket is, beleértve a töltőlevegő-hűtést is.
Naplementés tesztelés a Porsche LMDh-val Fotó: Porsche AG
Az előírásoknak megfelelően a maximális teljesítmény 480 és 520 kW (653 és 707 LE) között van.
Ez a tartomány lehetővé teszi a Balance of Performace paramétereken belüli kiigazításokat is, amelyek célja, hogy az összes autó közötti egyenlőséget biztosítsák.
Az IMSA az elmúlt években fokozatos növekedést tapasztalt az LMP2 osztály nevezési számában, ezért minden döntést jól átgondolnak.
A WeatherTech SportsCar Championship LMP2-es kategóriájában a 2019-es két, és 2020-as egy teljes idejű LMP2-es nevezésének mélypontjáról az osztály tavaly négy autóra ugrott, 2022-ben pedig legalább öt autó várható majd.
Az emelkedő tendencia pozitív, de a viszonylag kis létszám – ez az IMSA legkevésbé népesített osztálya – könnyen aggasztó irányba billenhet, ha a sorozat rossz döntéseket hoz a jövőjét illetően.
Az IMSA-t érintő jövőbeli feladatok között az első helyen szerepel, hogy el kell-e halasztani az új LMP2-es autók bevezetését a sorozatba.
Az LMP2 legutóbbi, 2017-ben üzembe helyezett formuláját a következő egy-két évben le kell cserélni; a 2023-ban érkező LMDh modellek mindegyike új LMP2-es alapokra épül.
De az ORECA 07-es karosszériák hatalmas népszerűsége miatt a francia prototípusokból – a hétvégi Daytonai 24 óráson induló összes LMP2-es versenyautó az ORECA gyártmánya – nem lesz hiány a következő években sem.
Ha az LMP2-es csapatok kénytelenek lennének lemondani a 07-esekről, és a vadonatúj modellek beszerzésével járó súlyos költségeket vállalni, az az autók számának újabb csökkenéséhez vezethet.
Ezeket az aggodalmakat szem előtt tartva az IMSA elnöke, John Doonan szerint a sorozat aktívan figyeli a témát.
„Továbbra is felmérjük az itteni piaci helyzete. Folytatjuk a beszélgetéseket az ACO-nál lévő partnereinkkel, Pierre Fillonnal, Thierry Bouvet-vel arról, hogy mit tehetünk sportágként ezen a téren. Még nem hoztunk döntést” – magyarázta Doonan a RACER-nek.
„Azt hiszem, ez olyasvalami, amit folyamatosan elemeznünk kell majd, az LMP2 teljesítményszintje alapján, az elvárások alapján, hogy a kategória csúcsautói, az LMDh, milyen teljesítményt fognak nyújtani, és megpróbáljuk a lehető legjobb döntéseket meghozni a nagyszerű verseny érdekében.„
A tervek szerint a 2023-as IndyCar motorok első tesztjét idén márciusában kell elvégezni, de alkatrész hiány várható.
A hibrid motorok 2023-ra tervezett bevezetésére való felkészülés során eddig csak szimulációkat végeztek. Most az első igazi tesztvezetések vannak napirenden. Legalábbis ez a terv.
2021-ben az Indianapolis Motor Speedway-en többször szimulálták az új súlyelosztást anélkül, hogy ténylegesen az új motorokkal hajtottak volna.
Az első teszteket az új motorokkal márciusra tervezik. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy a menetrendet be lehet-e tartani – írja a Motorsport-Total.
Az IndyCar sorozatban részt vevő két motorgyártó, a Chevrolet és a Honda jelenleg attól tart, hogy a KERS-alkatrészek nem állnak majd rendelkezésre márciusra.
Az ellátási nehézségek aggodalomra adnak okot
Ennek oka a koronavírus világjárványhoz kapcsolódó ellátási problémákra vezethető vissza. Korántsem csak az olyan vállalatoknak, mint a Chevrolet és a Honda, kell ilyen nehézségekkel küzdeniük.
Az IndyCar alvázszállítója, a Dallara várhatóan szintén új alkatrészeket biztosít a tesztekhez. Állítólag lesznek olyan frissítések, amelyek könnyebbé teszik az autókat.
Különösen a kuplung és a sebességváltó területén szeretnének néhány kilogrammot megtakarítani az új karosszéria elemeknek köszönhetően. Emellett a hűtők terén is frissítések várhatóak, mivel az új motorok erősebbek lesznek a jelenlegieknél.
A Dallara szakembere figyeli a történéseket Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media
Nem a KERS az egyetlen dolog, ami új lesz a jövő évi IndyCar-motorokban. A hajtáslánc középpontjában álló belső égésű motorok is eltérnek majd a mostanitól.
A jelenlegi 2,2 literes motorokat a 2023-as szezonra 2,4 literes motorok váltják fel.
Márciusban még mindig KERS nélkül tesztelnek majd az IndyCar csapatok?
A lökettérfogat növekedése együtt jár majd a teljesítmény mintegy 100 lóerővel való emelkedésével: a jelenlegi 700 lóerőről 800 lóerőre.
A KERS-nek köszönhetően pedig push-to-pass üzemmódban további 100 lóerő áll majd rendelkezésre. Ezzel az új IndyCar-motorok csúcsteljesítménye 900 lóerő körül alakul majd.
A Chevrolet és a Honda márciusban szeretné először kipróbálni 2,4 literes motorjait – az IndyCar felügyelete alatt.
Eredetileg mindkét gyártótól a topcsapatokat, azaz a Chevrolet esetében a Penske és a McLaren, a Hondánál pedig a Ganassi és az Andretti csapatát várják a tesztre.
Az, hogy a KERS-elemek és az alváz-frissítések is kipróbálhatók lesznek-e márciusban, a szállítási helyzettől függ majd.
Egy dolog biztos: Míg az IndyCar Series új motorszabályozása a 2023-as szezonra várható, addig a teljesen új karosszériára vonatkozóan még mindig nincs konkrét menetrend.
Az olasz versenyautó-gyártó és az IndyCar Series közötti szerződést decemberben „több évre” meghosszabbították, így az már biztos, hogy a jelenlegi Dallara DW12 utódját ismét a Dallara fogja építeni.
Bár Jeff Gordon már jó ideje nem versenyzőként van jelen a Hendrick Motorsportnál, mostanában új titulussal dolgozik.
Január 1-jén a NASCAR Cup Series négyszeres bajnoka a cég alelnökeként kezdte meg életét. Gordon Rick Hendrick mögött a csapat második számú tisztségviselője lett.
Az elmúlt hetekben az üzlet mindenki számára felpörgött a NASCAR-ban – Gordont is beleértve.
A négyszeres NASCAR Cup Series bajnok rálátása van mind a 4 Hendrick autóra, és azok munkásságára, és közvetlen kapcsolatban van a csapatok elnökével Marshall Carlsonnal.
Emellett ott van az autó előkészítése a szezonra és a Next Gen tesztelés. Ne feledkezzünk meg a tervezésről, a NASCAR-ral való együttműködésről, a tulajdonosok tanácsának ügyeiről, az RTA (versenycsapatok szövetsége) ügyleteiről és még sok másról.
Amikor tavaly év végén bejelentették, hogy Gordon lesz a Hendrick Motorsports új alelnöke, megjegyezték, hogy elsősorban a verseny- és marketingoldallal fog foglalkozni.
Ettől függetlenül Gordon egy kicsit mindenhez „hozzányúl” majd.
„Azt hiszem, az ok, amiért Rick felkért erre a szerepre – és ezért gondolhatta, hogy működni fog a dolog -, mert a karrierem során már annyi különböző területet érintettem, és annyi tapasztalattal rendelkezem, amit ebben a szerepkörben ki tudok használni” – mondta Gordon a RACER-nek.
Jeff Gordon (balra) és egy lelkes rajongója, Tom Cruise (jobbra) Fotó: Ethan Miller/Getty Images/NASCAR Media
„Emellett szeretnék tanulni Rick-től és Marshalltól, valamint Jeff Andrews-tól (általános igazgató), és Pat Perkins-től (marketing alelnök), és Chad Knaus-tól. A NASCAR minden aspektusát jobban meg szeretném ismerni.”
A Hendrick Motorsports alelnöke elmondta, mi az, amiben már most tud majd segíteni a csapatnak
„Abban fogok segíteni, amiről a legtöbbet tudok, vagyis, hogy milyen egy versenyképes csapatnál versenyautót vezetni, és mindent, ami ezzel együtt jár. De most, hogy kiléptem a versenyzői szerepkörből, más szemszögből látom a dolgokat.”
Magánélet? Minden rendben!
50 évesen Gordon egy olyan időpontban vág neki ennek a következő fejezetnek, amikor már elég jól felkészült ahhoz, hogy megbirkózzon vele.
Sok mindent megélt már abból, amit a sportág kínál: sikeres versenyző volt, aki megértette a reklám és a merchandising művészetét.
Ezen felül társtulajdonosként megismerkedett a tulajdonlással is, majd a Fox Sportsnál a televízióba ment kommentátornak, és meglátta az iparág szórakoztató oldalát.
„Ez egy 27/4-es (munka)” – nevet Gordon. „Rickkel állandóan viccelődünk, mert valamiért 50 éves koromig vártam, hogy igazi munkám legyen.”
„Be kell vallanom, hogy eddig nem álltam készen egy ilyen feladatra. Az életem olyan szakaszában vagyok, amikor a gyerekeim már idősebbek, és megértik, hogy ennyit dolgozom.”
„A feleségemmel, Ingriddel 15 éve vagyunk házasok, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol képes vagyok időt és energiát áldozni arra, hogy jól végezzem ezt a munkát.”
Jeff Gordon gyermekei lassan felnőnek Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media
Az új szerepkör miatt nagy kihívások előtt áll Jeff Gordon
A NASCAR történetének egyik legsikeresebb versenyzőjének persze ugyanúgy bizonyítani kell majd, mint ahogy sofőrként tette.
„Nem tudom, hogy képes leszek-e ugyanannyira hozzájárulni a sikerekhez, mint versenyzőként, de az biztos, hogy keményen fogok dolgozni érte, mert imádom, hogy továbbra is részese lehetek a versenyzésnek, méghozzá ebben a minőségben.”
A Hendrick a 2022-es szezonnak két egymást követő versenyzői bajnoki címmel – Chase Elliott és Kyle Larson révén – vág neki. Mind a négy versenyző tudja mit csinál, Gordon azonban tudja, miként segíthet nekik.
„Legtöbbször megpróbálom segíteni a versenyzőket abban, hogy egyensúlyba hozzák erőfeszítéseiket és annak fontosságát, amit a versenycsapattal tesznek” – magyarázza Gordon.
„A kemény munkát nem lehet felülmúlni. Tulajdonában lehetsz a világ összes tehetségének, de ha nem vagy hajlandó minden erőfeszítést beleadni, és nem dolgozol igazán keményen, és nem hajtod magad, akkor nem fogod elérni a kívánt sikereket.”
„Azt hiszem, ahol én még jobban be tudok lépni, az az, hogy a sport mindig is szórakoztató sport maradjon. Egyensúlyt kell teremtened pályán lévő teljesítmény, és a a pályán kívüli teljesítmény között.”
Jeff Gordon (középen) és Alex Bowman (jobbra), valamint Bowman crew chief-je Greg Ives (balra) Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
A csapat, amely családdá vált
Jeff Gordon azonban elmondta, az egyik legnagyobb megtiszteltetést az jelenti számára, hogy együtt dolgozhat Rick Hendrickkel.
„Azt hiszem, az egyik dolog, amit a legjobban élveztem az elmúlt másfél évben, hogy milyen közel tudtam Rickkel dolgozni” – mondta az alelnök.
„Mindig is remek volt a kapcsolatunk, és a legjobb és legrosszabb pillanataim közül néhányat ő is átvészelt, és talán bizonyos szempontból ez fordítva is így volt.”
„De az, hogy felhívhattam őt, beszélhettem vele, horgászhattam vele, és megtehettem azokat a dolgokat, amiket ebben a szerepben megtehetek, az egyik legnagyobb örömöm volt az életemben.”
„Annyira szeretem őket (Rick Hendricket, és feleségét Lindát), olyan sokat jelentettek nekem, szinte olyanok voltak, mint a szüleim, vagy talán Rick olyan, mint egy nagy testvér” – magyarázta elérzékenyülten a legenda.
A NASCAR Next Gen autójának tesztelése a Phoenix Raceway versenypályán zajló utolsó versenynappal zárult, melyet Ryan Blaney nyert.
Phoenix, amely idén is otthont ad mindhárom NASCAR széria bajnoki címéről döntő futamának, a csapatok számára kritikus fontosságú pálya.
A kétnapos teszt végén a Team Penske versenyzője, Ryan Blaney 131,907 mérföld/órás sebességgel végzett az élen, csapattársa, Joey Logano pedig 131,738 mérföld/órás sebességgel lett a második.
Kyle Larson 131,728 mérföld/órás átlaggal nyerte az első napot. Az első ötbe még Chase Briscoe (131.502 mph), Chase Elliott (131.325 mph), és Kevin Harvick (131.114 mph) fért be.
A második tesztnapot néhány incidens lassította. A NASCAR Cup Series 2020-as bajnoka, Chase Elliott kétszer is megpördült a 4-es kanyar kijáratán, végül mindkét esetet sértetlenül megúszta – írja a Motorsport.com.
Az újonc Todd Gilliland nem volt ilyen szerencsés, amikor a 2-es kanyar kijáratánál elvesztette a tapadást, és a külső fallal koccant. Az újonc azonban vissza tudta vezetni autóját a garázsba.
Érdemes kiemelni, hogy a Fordok dominálták az utolsó tesztnapot, ezért pozitívan várhatják a szezonkezdetet.
A BMW szokásos videósorozatában, az Mbedded-ben ismét betekintést nyerhetünk a versenycsapat kulisszái mögé.
A sorozat negyedik epizódban az új M4 GT3 az első nagy tesztje látható, melyre 2021 novemberében került sor Sebringben.
A versenyt többek között a BMW M Motorsport amerikai pilótái is részt vettek, akik ekkor szerezték meg első tapasztalataikat az autóról.
Az MBEDDED 4. epizódja a kezdeti szkepticizmustól a nagy lelkesedésig mutatja be azt az érzelmi hullámvasutat, amelyet Bill Auberlen, Robby Foley és James Clay éltek át
Aa BMW M Motorsport amerikai pilótái 2021-ben, a Sebringi 24 órás versenyen első alkalommal indultak az autóval.
Auberlen végső értékelése ez volt: „Ez a legjobb GT-autó, amit valaha vezettem„.
A BMW Junior Team a hétvégi Daytonai 24 óráson smét akcióba lendül.
Dan Harper, Max Hesse, és Neil Verhagen nemcsak a BMW M4 GT3-at vezették a Roar before the Rolex 24-on, hanem arra is felhasználták az Egyesült Államokba való kiruccanást, hogy meglátogassák Verhagen családját.
Eközben Jochen Neerpasch, a Junior Team alapítója és mentora saját múltjába engedett betekintést.