Szerző: András Roos

  • Christina Nielsen Európa felé veheti az irányt

    Christina Nielsen reméli, hogy a bronz fokozatba való átsorolása segíthet neki abban, hogy teljes szezonos ülést találjon magának Európában.

    Az IMSA történetének legsikeresebb női versenyzője egész szezonra szóló szerződés nélkül maradt, miután a Hardpoint a tavalyi Sebringi 12 órást követően egy autósra csökkentette armadáját.

    A kétszeres GTD bajnok 2021-ben egy kizárólag nőkből álló csapat tagjaként indult a Nürburgringi 24 óráson, a múlt hónapban csak nézőként lehetett ott a Daytonai 24 óráson.

    Ahogy kiesel a belső körből, és nem vagy aktív versenyző, nehéz csapatot találni” – mondta Nielsen a Sportscar365-nek. „Rengeteg jó sofőr van a mezőnyben. Ha nem versenyzel, könnyen elfelejtődsz.

    Annyi minden történik. Azt hiszem, ez nem csak rám jellemző. Általánosságban mindenkire igaz, hogy ha egy kicsit kiesel a versenyzésből, akkor minden nap, ami eltelik, egyre nehezebb lesz visszajutni.

    Ezért voltam ott Daytonában, hogy megmutassam magam, és emlékeztessek mindenkit, hogy itt vagyok, és éhes vagyok a versenyzésre. Készen állok 2022-re.

    Nielsen elmondta, hogy jelenleg még nincs ülése az idei évre, de úgy véli, hogy az új FIA-minősítése segíthet.

    Tárgyalásokat folytattam több csapattal is. Jó pár éve Amerikában vagyok, de rengeteg tapasztalattal rendelkezem Európában is. Szeretném ezt teljes mértékben kihasználni, és a lehető legtöbbet kihozni abból a helyzetből, amiben most vagyok.

    Az elmúlt néhány évben kiszálltam a magasabb szintű versenyzésből, és nem sok GT3-as futamon vettem részt.”

    „Próbálom megtalálni a releváns bajnokságokat, ahol egy jó bronz minősítésű versenyzőként számítanának rám, mert úgy gondolom, kevés jó ilyen minősítésű versenyző van” – magyarázta a dán versenyző.

    Nielsen utoljára a Sebringi 12 óráson indult az IMSA-ban 2021-ben
    Nielsen utoljára a Sebringi 12 óráson indult az IMSA-ban 2021-ben Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Irány Európa?

    Christina Nielsen tehát nem zárkózik el attól, hogy búcsút intsen az Egyesült Államoknak, és Európa felé vegye az irányt.

    Az IMSA volt az otthonom. Még mindig szeretek itt lenni, és szeretek az IMSA-ban versenyezni, de ez azon kevés bajnokságok egyike, ahol a bronz és az ezüst minősítés ugyanannyit számít (a GTD osztályban – a szerk.)

    Több figyelmet fordítok azokra a bajnokságokra, ahol nagyobb a különbség. Le Mans, WEC, ELMS, SRO. Elég sok olyan bajnokság van, ahol az ezüst és a bronz között van különbség.

    Határozottan ki vagyok éhezve arra, hogy visszatérjek a GT3-as versenyzésbe, de nyitott vagyok új kategóriák felfedezésére is, mint például az LMP2 vagy az LMP3, ahol szükség van mindig egy jó bronz minősítésű pilótára.

  • A kultúrák összemosása kifizetődött a NASCAR-nak

    A NASCAR-nak volt egy „ha megépíted, akkor jönni fognak” pillanata az L.A. Memorial Coliseumban. A nézők pedig jöttek.

    Szemmel láthatóan sikeres volt az iparág kockázatvállalása, hogy jóval több mint, 1 millió dollárt költöttek egy ideiglenes helyszín kiépítésére a legendás helyszínen.

    Az egyetlen szürke (mert feketének nem is lehetne nevezni) folt az egész eseményen a második vigaszági előfutam volt, ahol hatalmas ütközések, és káosz alakult ki.

    A főverseny azonban inkább egy átlagos Martinsville Speedway-i naphoz hasonlított, néhány koccanással és sértődéssel. Más volt, de mégis szórakoztató.

    A létesítmény más részein is érezhetően vidáman teltek az órák. Bár a pontos nézőszámot nem hozták nyilvánosságra (a Los Angeles Times szerint közel 60 000-en voltak jelen), a hely majdnem színültig megtelt.

    Ez jóval több, mint amennyit a Daytona International Speedway – amely 1979 óta adott otthont a Clashnek – az utóbbi időben fel tudott mutatni.

    Ami a legfontosabb, hogy a jegyvásárlók nagy százaléka korábban nem vett részt versenyen, de az érdeklődésüket ez az őrült ötlet épp eléggé felkeltette ahhoz, hogy adjanak egy esélyt a dolognak.

    A hangulat élénk volt, a szurkolók a szokásos módon kifütyülték Kyle Busch-t, odakint pedig hosszú sorok kígyóztak a versenyzők és csapatok termékeit értékesítő árusítóhelyeken. A NASCAR az Egyesült Államokban a Twitteren is az első helyen szerepelt – írja Kelly Crandall, a Racer újságírója.

    Igazi short track versenyzést láthatott a Los Angeles Coliseum közönsége
    Igazi short track versenyzést láthatott a Los Angeles Coliseum közönsége Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media

    Mindenki jól szórakozott

    A vasárnap a szórakoztatásról szólt, valami új és a megszokottól eltérő dologról. Ebben a tekintetben a Coliseum teljesítette a kívánalmakat.

    A Pitbull és Ice Cube koncertjei alatt a tömegről készült kamerafelvételek azt a látszatot keltették, hogy jól érzik magukat a nézők, és a versenyzők is izgatottak voltak, hogy a környék sztárjai kijöttek, és megtapasztalhatták a NASCAR hangulatát.

    Egy előszezoni bemutató futamhoz képest, amelynek célja a figyelem felkeltése volt, nehéz kritizálni azt, ami történt.

    Nem, ez nem egy tipikus vasárnap délutáni NASCAR-futam volt. Nem is ez volt a terv. Azok, akik ezt el tudták fogadni, és képesek voltak félretenni az előítéleteiket, jól érezték magukat.

    A NASCAR világossá tette, hogy a Clash ezen verziója miről szól, és ennek érdekében tettek mindent. Nagynevű sztárok, koncertek, egy show-ra épített pálya, és egy olyan formátum, amely értékessé tette még a futamra való bejutást is.

    Gondoljatok bele: nincsenek pontok, így nem árt, ha jól szórakozunk.

    A koncepció bevált, és a NASCAR illetékesei most tanulmányozhatják, hogy megpróbálják megismételni akár jövőre ugyanezen a helyszínen, akár máshol.

    Tagadhatatlan, hogy a versenyszezon kezdete körül másfajta felhajtás van, mint ami általában zajlik. Sajnálom, de a Clash at Daytona egyszerűen nem volt elég, amikor a legtöbben mindig a szanaszét tört versenyautókra tudtak csak koncentrálni.

    Ashton Kutcher zászlót lengetett, Ice Cube és Pitbull pedig koncertet adott
    Ashton Kutcher zászlót lengetett, Ice Cube és Pitbull pedig koncertet adott Fotó: Kevin Winter, C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Fenntartásokkal kell kezelnie a jövőbeli lehetőségeket a NASCAR-nak

    A Coliseum koncepciója működött. Ismerjétek el a NASCAR munkáját, és ünnepeljétek meg a sportág egy izgalmas napját, ahol a beszédtémák nagyrészt pozitívak voltak.

    De ez egy olyan koncepció is, amely a jövőre nézve némi visszafogottságot igényel.

    Csodálatra méltó, hogy a NASCAR továbbra is olyan elképzeléseken dolgozik, melyek teljesen felborítják a normát, de ez nem történhet meg állandóan.

    Bár mindannyian szeretünk jól szórakozni, el kell ismerni, nem nézhet ki minden versenyhétvége így.

    A Clash azért működött, mert teljes mértékben a szórakoztatásra támaszkodott, és nem volt hatással a teljes bajnokságra.

    Ennek így kell lennie. Egy olyan formátumnak, ahol épp annyi pályán kívüli tevékenység van, mint autó a pályán, egyszeri, hype-nak szánt eseménynek kell lennie, hogy aznap a sportágra vonzza a tekinteteket.

    A NASCAR szerencséjére a Coliseum ezt megtette, és nem volt az a balesetveszélyes, gusztustalan látványosság, amire egyesek számítottak.

  • Marotti szeretne ott lenni az Indy500-on – de csak partnerként

    A Marotti Autosport azon dolgozik, hogy a valamilyen formában ott tudjon lenni az májusi Indianapolis 500-on.

    Will Marotti 2016-ban indult először Indy 500-on, akkor a mai Arrow McLaren SP csapat segítségével, majd az utóbbi években a Dale Coyne Racing-el közösen indított autót.

    A connecticuti lelkész a hozzátette, összegyűjtött annyi pénzt, hogy egy teljesen új partnerrel és versenyzővel vegyen részt az Indy 500-on.

    „Holnap indulok Indianapolisba, és szerdán egész nap szponzori megbeszéléseken leszek” – mondta Marotti a RACER-nek.

    Van egy büdzsénk, amit egy általunk összeállított befektetői csoporton keresztül halmoztunk fel, és van néhány elkötelezett szponzorunk is, így azt hiszem, közel vagyunk ahhoz, hogy elérjük azt, amire szükségünk van. Egy csapat és egy versenyző is elkötelezte magát a projekt iránt.

    Bár az előbbi és az utóbbi kilétéről Marotti nem kívánt nyilatkozni, azt azért jelezte, hogy a teljes költségvetés biztosítása esetén melyik motorszállító táborába tartozna.

    „Azt reméltük, hogy idén a teljes szezonban tudunk indítani majd egy autót, azonban végül nem volt elég befektetői érdeklődés rá.”

    „Végül decemberben történt a fordulat, amikor beszéltem a Chevrolet-vel, és azt javasolták, hogy szerezzek egy partnert csapatot akivel közösen indíthatnánk autót. Így hát ezt tettük.”

    Marotti február végéig adott magának időt, hogy elérje szponzori célját, és pályára vigye a ‘Spirit of Speedway’ nevű csapatot, mellyel az Indianapolis Motor Speedway-t és Indianapolis lakóit ünnepelné.

    Az Indy 500-nak gazdag hagyománya van a várostémájú nevezésekben: Spike Gelhausen 1976-os ‘Spirit of Indiana’ nevezése egy jó példa erre.

  • A Chevy tanulmányozza a Reddick kiesését okozó műszaki hibát

    A Chevrolet NASCAR programjának vezetője szerint egy sérült kardántengely okozta Tyler Reddick mechanikai meghibásodását a Clash-en.

    A 8-as számú Chevrolet a Busch Light Clash 53. körében, egy sárga zászlós periódus alatt adta meg magát. A Richard Childress Racing versenyzőjének ráadásul az élről kellett kiállnia.

    Készült az újraindításra, próbálta felmelegíteni a gumikat, és egy kicsit túl hirtelen engedte fel a kuplungot” – mondta Dr. Eric Warren, a General Motors NASCAR-programokért felelős igazgatója az NBC Sportsnak.

    Szóval a kardántengely sérülése volt a ludas, nem a transaxle (áthelyezett kardántengelyű hajtáselrendezés – a szerk.). A vezérműtengelyt alapvetően most már kardántengelynek hívják azzal, ahogyan a tengelykapcsoló működik.

    Warren hozzátette, hogy egy másik hasonló helyszínt is szem előtt fognak tartani, miközben átvizsgálják a hibás elemeket.

    A Coliseum egy nagyon rövid pálya, és ez egy kis aggodalomra ad okot Martinsville-re nézve, csak azért, mert ennyi sebességi fokozatot fognak ott is használni, és nagyon nagy erő hat az autóra az újraindításoknál.

    A múltban nem igazán találkoztunk ezzel a problémával, szóval egy kicsit jobban át kell tanulmányoznunk a dolgokat.

    A General Motors NASCAR-programokért felelős igazgatója ettől függetlenül pozitívan értékelte a Next Gen autók bemutatkozását.

    Azt hiszem, sok versenyzőt meglepett, hogy milyen simán ment minden. Némi finomításokat persze el kell majd végezni, illetve át kell vizsgálni majd pár dolgot.

    Egyedi hiba volt ez? Egy konkrét alkatrész hibája volt? Egy új típusú alkatrész ment tönkre? Biztos vagyok benne, hogy ha részletesen beleássuk magunkat ebbe, akkor minden kérdésünkre választ fogunk kapni.

    A vasárnap versenyen Reddickhez hasonlóan Chase Briscoe-nak is volt egy hajtáslánc-problémája. „Nem tudom, hogy hasonló volt-e a probléma, szóval majd meg kell vizsgálnunk ezt is.

  • A Ford elmondása szerint nagy az érdeklődés a Mustang GT3 iránt

    2024-ben érkezhet a Ford Mustang GT3, az ügyfélcsapatok pedig már sorban állnak azért, hogy felhasználhassák az autót.

    A Daytona 24 óráson bejelentett Ford Mustang GT3 kétautós, gyári csapattal tér vissza az IMSA Sportautó bajnokságba 2024-ben. A Ford Performance igazgatója, Mark Rushbrook szerint a Mustang GT3 bejelentésére érkezett reakciók máris felülmúlták a várakozásokat.

    Azt mondanám, hogy teljesen meglepett minket azoknak az ügyfeleknek a száma, akik szeretnék megvenni az autót, és versenyezni akarnak vele” – mondta Rushbrook a RACER-nek.

    Rengeteg pozitív reakciót kaptunk, még a cégünkön belülről is, nem csak a nagyvilágból… Ez hatalmas büszkeséggel tölt el minket.

    Még a versenytársaink – a többi gyártó – is izgatott, hogy jövünk, hogy versenyezni fogunk velük a GT3-as kategóriában. Mi is izgatottak vagyunk, hogy velük versenyezhetünk.

    Szerintem egy nagyszerű GT3-as autónk lesz a Multimatic karosszériájával és az M Sport motorjaival.

    Úgy gondolom, hogy sok ilyen autót fogunk eladni az ügyfeleknek, és sok Mustang GT3 fog versenyezni a világ minden táján. A rajongók pedig elégedettek lesznek.”

    Hasonlóképpen a Mustang GT3-hoz, a Ford 2016-ban már meglépte egy legendás autó feltámasztását – a versenyzés szempontjából.

    Akkor a Ford GT-t támasztották fel, és a GTE kategória osztályát megnyerték Le Mans-ban, 50 évvel azután, hogy a legendás GT40 győzedelmeskedett.

    Mire a Mustang GT3 készen áll majd a versenyzésre, a Le Mans-i verseny szabályalkotói jó eséllyel engedélyezik a GT3-as autók indulását a 24 órás versenyen, és így a Ford újabb történelmet írhat majd a francia helyszínen.

    A GT visszahozása nagy vállalkozás volt az 50. évforduló alkalmából. Sok szempontból viszont a Mustang versenyautó megépítése ezen a téren ugyanolyan nagy, vagy talán még nagyobb dolog.”

    A Mustang sokat jelent a Ford történelmében. Az, hogy most már sportautózás legnagyobb versenyein is indulhatunk majd ezzel a modellel, az egy nagyszerű lehetőség a vállalat számára.

  • Magnussen nem fog visszatérni egy Forma-1-es középcsapathoz

    Kevin Magnussen azt mondja, hogy visszautasítaná a Forma-1-be való visszatérés ajánlatát, ha az nem egy futamgyőztes csapattól kapná.

    Az egykori McLaren-, Renault- és Haas-pilóta 2020 végén fejezte be F1-es pályafutását, mindössze egy dobogós helyezéssel a neve mellett, miután a Haasnál egy versenyképtelen autóval küzdött.

    Azóta nyert az IMSA-ban, és kétszer is esélyes volt a Daytonai 24 órás győzelemre. Magnussen azt mondja, minden jövőbeli tervét az fogja diktálni, hogy olyan kategóriákban versenyezzen, ahol esélye van a győzelemért harcolni.

    A karrierem hátralévő részében csak a győzelem reményében fogok versenyezni” – mondta Magnussen a RACER-nek. „Bármit is csinálok, soha többé nem igazolok olyan csapathoz, ahol tudom, hogy nem nyerhetek.

    Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy nem menne vissza a középmezőny F1-es versenyzői pozíciójába, ha felajánlanák neki, Magnussen így válaszolt: „Nem, én már voltam ott, ezen már túl vagyok.

    Nagyszerű élmény volt, imádom, hogy versenyezhettem a Forma-1-ben, hiszen kiskorom óta erről álmodtam, szóval tényleg kiváltságosnak érzem magam, hogy beteljesíthettem az álmomat.

    Hét évig voltam ott, és az idő nagy részében élveztem, de sportolóként nem volt elég kielégítő számomra az a pozíció, amiben voltam” – magyarázta a 29 éves sofőr.

    Nagyon jól érzem magam az Egyesült Államokban, és úgy érzem visszanyertem azt a szikrát, ami a versenyzésképességhez szükséges. Minden hétvégére úgy megyek, hogy érzem a vérszagot, és ez ad egyfajta extra energiát, amit már régóta nem tapasztaltam.

    Az IndyCar is szerepel Magnussen terveiben

    A dán versenyző elmondta, hogy IndyCar még mindig a radarján van, miután tavaly egyszer már szerepelt a McLarennél.

    Tudtam, hogy nehéz lesz a tavalyi IndyCar szereplés, mivel nem teszteltem előtte, és az első edzés volt az első alkalom, hogy az autóban ülhettem, ráadásul egy olyan pályán, ahol még sosem versenyeztem.

    Ez egy olyan lehetőség volt, amire nem akartam nemet mondani. Tudtam, hogy nehéz lesz, de úgy gondoltam, miért ne?”

    Kevin Magnussen jövőjében tehát bármi előfordulhat, akár még egy teljesen más széria is.

    Ez a legjobb az életemnek ebben a fejezetében, hogy jól érezhetem magam abban, amit csinálok. Nem vagyok rákötelezve semmire, mindenhol azért indulhatok, mert szeretek versenyezni és jól érzem magam.

    Mindent ki fogok próbálni. Egyik nap lehet, hogy úgy ébredek majd, hogy a Dakaron szeretnék indulni, és akkor majd elindulok ott. Ez a szép benne, a motorsport szórakoztató. Nincs olyan dolog, amit ne szeretnék csinálni, tényleg.

  • A VRS Coanda lett az év e-sport csapata az Autosport gáláján

    A VRS Coanda lett az év e-sport csapata az Autosport gáláján

    Első ízben osztották ki az év e-sport csapatának járó díjat az Autosport gáláján, a történelmi első győztes pedig a VRS Coanda Simsport lett.

    Az elmúlt szezonban rengeteg eredményt fel tud mutatni a csapat. A 2021-es iRacing Daytona 24 óráson Mitchel deJong csapattársaival, Josh Rogersszel és Mack Baukkummal kiegészülve az első háromban végzett, míg Keegan Leahy megnyerte az eNASCAR Coca-Cola iRacing Series bajnokságot.

    A Coandát 2014-ben alapította egy csapat szimulátorfüggő srác, akik egy egyesületi jellegű céget akartak létrehozni az alapoktól kezdve.

    Úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb, hogy mindenkinek lehessen beleszólása a dolgokba. Annak idején ez inkább csak egy hobbi volt, de nagyon gyorsan valami sokkal nagyobb dologgá vált, mint amire számítottunk” – mondta a Traxion.gg-nek Philip Stamm, a VRS Coanda Simsport csapatmenedzsere.

    Ezen kívül a Coanda abban a megtiszteltetésben is részesült, hogy ők lettek a Porsche hivatalos E-Sport partnerei a Le Mans Virtual 24 órás eseményre.

    Amikor Le Mans-ra gondolsz, mindig a Porsche jut eszedbe. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Porsche minket választott ki erre a feladatra” – magyarázta Stamm.

    2022-ben a Le Mans Virtual 24 órás 2. helyezettje lett a VRS Coanda Simsport csapata
    2022-ben a Le Mans Virtual 24 órás 2. helyezettje lett a VRS Coanda Simsport csapata Fotó: Le Mans Virtual

    Az alakulat egyik sztárversenyzője Mitchell deJong szinte az összes nagy világbajnokságon részt vesz, legyen szó bármilyen platformról, vagy bármilyen versenystílusról – ovál, épített pálya, vagy rallycross.

    A 24 éves versenyző 2018-ban nyerte meg az iRacing RallyCross világbajnokságát, 2021-ben második lett a Porsche TAG Heuer Esports Supercupban, és harmadik az eNASCAR Coca-Cola iRacing Series-ben.

    2022-ben pedig a GT kategória második helyén végző csapat tagja volt a Le Mans Virtualon.

    Király, hogy vannak csapattársaid, akikkel online találkozol, és valóban barátoknak hívhatod őket, és nap mint nap együtt dolgoztok. Ez tényleg nagyon klassz dolog.

    Nagyon megtisztelő, hogy megkaptuk ezt az elismerést. A sok kemény munka igazán kifizetődik, amikor valami egy ilyen díjat kapsz.

     

  • Túl van Alex Zanardi az első rehabilitációs kezelésén

    Alex Zanardi 2020-as súlyos balesete után megkezdte rehabilitációs folyamatának első ciklusát, Ravennában.

    Zanardit 2020 júniusában, egy Siena melletti jótékonysági kézikerékpárverseny lejtős szakaszán érte a baj, amikor egy teherautóval ütközött, és súlyos agysérüléseket szenvedett.

    Csodával határos módon túlélte, és mesterséges kómába került. 2021 decemberében írtunk róla, hogy hazaengedték a kétszeres CART bajnokot.

    A Corriere di Bologna arról számolt be, hogy a ravennai hiperbár központban kezelték a folyamatban lévő felépülése részeként, és idén tavaszra tervezik a második ciklust.

    A központ igazgatója, Pasquale Longobardi elmondta, hogy az első ciklus jól sikerült.

    Alex Zanardi jobban van, és a javulás egyértelmű. Nagy munkakedvvel érkezett ide. Ez egy kimerítő hónap volt számunkra, de különösen neki, a végén érthető módon haza akart menni” – mondta Longobardi a Corriere di Bolognának.

    Most egy otthoni pihenő- és rehabilitációs program vár rá, majd tavasszal visszatér hozzánk.

    Zanardi a 2012-es londoni és a 2016-os riói paralimpián hat érmet nyert Olaszországot képviselve.

    Élete első olimpiáján, Londonban diadalmaskodni tudott a férfi H4-es országúti időfutamban és a H4-es országúti versenyszámban, négy évvel később pedig aranyérmet szerzett a férfi H5-ös országúti időfutamban és a vegyes csapatváltó országúti kerékpáros versenyszámban.

    1997-ben és 1998-ban bajnoki címet szerzett a CART-ban. A szériába 2001-ben tért vissza, azonban egy lausitzringi baleset után mindkét lábát amputálni kellett.

    Alex Zanardi
    Fotó: BMW AG

    Hogyan működik a Hiperbár Kamra?

    A hiperbár kamra a környezetéből nyeri az oxigént és ezt koncentráltabb oxigénné változtatja. A levegő folytonosan kering a kamrán keresztül (bejön az új, kimegy a régi) és így a levegő nem állott.

    A kamrában előállítható túlnyomás 1,3 bar, mely, ha a víz felszínéhez viszonyítjuk, 3 méteres mélységnek felel meg. Összehasonlítás céljából, a Földön 1 bar nyomás alatt vagyunk.

    Ez a terápia ma egyike a legminőségibb természetes kezeléseknek, ami mindjárt látható, viszont nem ideiglenes, hanem tartós eredményekkel büszkélkedhet.

    Alap vagy kiegészítő kezelésként használják minden olyan esetben, amikor hiány merült fel az oxigénszállításban.

    A hiperbár kamrában lévő megnövekedett környezeti nyomás következtében, az oxigén lehetővé teszi, hogy a tüdő háromszor nagyobb mennyiségű oxigénhez férjen hozzá, mint amikor az ember normális nyomás alatt lélegzik.

    Eképpen ösztönzi a „növekedési faktor“  és az őssejtek termelését, amik hozzájárulnak a gyógyuláshoz és a normális biokémiai és energetikai folyamatok visszaállításához a szervezetben – írja a HBCS honlapja.

  • A 2022-es NASCAR Busch Light Clash összefoglalója – VIDEÓ

    12 perces összefoglaló videót tett közzé a NASCAR youtube csatornája az LA Coliseumban tartott Busch Lite Clash-ről.

    Korábban már írtunk róla, hogy Joey Logano győzelmével zárult a Busch Lite Clash, melyet Los Angelesben, a USC Trojans amerikai futballcsapatnak is othtont adó Coliseumban tartottak.

    A verseny legdrámaibb történéseit összefoglaló videóban találkozhatunk elrepülő HANS nyakvédőkkel, lelassuló autókkal, és test-test elleni küzdelmekkel.

    A stadiumban egyébként majdnem teljes teltház volt, ami nem meglepő, hiszen a NASCAR elképesztő show-t állított össze a kilátogatók számára.

    A versenyzők bemutatásánál, illetve a sárga zászlós periódusok alatt DJ Skee muzsikált, míg a verseny előtt Pitbull koncertezett.

    A legnagyobb mainstream eseményt azonban Ice Cube fellépése adta, a legendás rapper a futam felénél tartott félidőben adott koncertet.

    Ezen kívül természetesen a NASCAR egyik híres védjegyét is megtapasztalhatta a nagyérdemű, hiszen ütközésekből sem volt hiány – bár ez inkább az előfutamokra volt jellemző.

  • Joey Logano lett a Clash győztes gladiátora, megverte Kyle Busch-t

    Joey Logano hatalmas csatában győzte le Kyle Busch-t, és lett a NASCAR Busch Light Clash győztese az LA Coliseumban.

    Logano a 150 körös futam felénél tartott szünet után vette át a vezetést, és végül 0,877 másodperccel győzött Busch előtt.

    A harmadik helyen Austin Dillon végzett, őt Erik Jones és Kyle Larson követte.

    El sem hiszem, hogy nyertünk” – mondta Logano a Fox Sports riporterének, Jamie Little-nek.

    Ez egy csodálatos esemény. Hatalmas lépés a NASCAR számára, hogy itt lehetünk. Csodálatos érzés. A feleségem holnap szülni fogja szülni a harmadik gyermekünket, szóval ez egy elég nagy hétvége lesz számunkra.

    Kyle Busch érthető módon csalódottan nyilatkozott, hiszen szinte minden tökéletesen alakult számára, mégsem tudott nyerni.

    Ez nyilvánvalóan csalódás. Megnyertem a pole-t, vezettem egy csomó kört, sokat mentünk zöld alatt, nem volt káosz, és mégsem nyertem. Ez szívás.

    Gratulálok a fiamnak. Ő nyert tegnap. Szóval ez király. Próbáltam felvenni vele a versenyt. Mostanában többet nyer, mint én. Valaki küldjön neki egy szerződést” – próbálta viccesen leküzdeni csalódottságát a kétszeres Cup Series bajnok.

    Joey Logano füst-katlant csinált az LA Coliseumból a győzelmi ünneplése közepette
    Joey Logano füst-katlant csinált az LA Coliseumból a győzelmi ünneplése közepette Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Figyelmeztető jelek a szezon előtt

    A versenyen debütált a Next Gen autó, és néhány kör leforgása alatt meg is jelentek az első műszaki hibák.

    Az első sárga zászlót akkor lengették meg, amikor Denny Hamlin 11-es rajtszámú Toyotája mechanikai probléma miatt lelassult a pályán.

    Úgy tűnik, hogy a szervokormány szíja leszakadt, és magával vitte a tömlőt is, így nem tudtam kormányozni” – mondta Hamlin a Fox Sportsnak. „Ez egy olyan hiba, amiből valószínűleg sokat fogunk látni idén.

    Az újraindítás előtt Chase Briscoe Fordja is megadta magát, és rádión jelezte, hogy gond van a hajtásláncával. A Stewart-Haas Racing versenyzője már a szombati edzésen is mechanikai problémákkal küszködött.

    Néhány pillanattal később még drámaibbá vált a helyzet, amikor az élen álló Tyler Reddick autója állt meg. A Richard Childress Racing versenyzője több mint 60 kört vezetett, mindhiába.

    Próbáltam egy kicsit felmelegíteni a gumikat, és azt hiszem, eltört a transaxle” – mondta Reddick a Fox Sportsnak.

    Ez egy kicsit ijesztő, ha belegondolok, főleg ha belegondolok, hogy mennyi boxkiállást kell majd végrehajtanunk, és hogy a kuplungot ugyanígy fogjuk használni. Nagyon sajnálatos, de inkább itt töröm el, mint egy éles versenyen vagy a Daytona 500-on.

    Nem maradt érintetlen autó a végére

    Ahogy az várható volt a versenytől, rengeteg kis koccanás borzolta a kedélyeket, és néhány versenyző nem távozott túl boldogan a kaliforniai helyszínről.

    A mezőny egymás hegyén hátán, igazi short oval versenyt láthattunk az LA Coliseumban
    A mezőny egymás hegyén hátán, igazi short oval versenyt láthattunk az LA Coliseumban Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    A nap egyik legemlékezetesebb incidensében Ryan Blaney vágta HANS nyakvédőjét Erik Joneshoz autójához, miután utóbbi rányomta az előbbit a külső falra.

    A Kaulig Racing újonca, Justin Haley sem volt elégedett a 2021-es bajnok Kyle Larson tevékenységével, miután a sorozat bajnoka a belső falnak lökte őt, és súlyosan megrongálta Haley 31-es számú Chevrolet-jének bal elejét.

    Az előfutamokhoz képest azért még így is nyugodt volt a verseny nagy része, és a verseny utolsó néhány köre sem hozott számottevő izgalmakat.

    Bár a mezőny közepében egészen a verseny végéig voltak mozgolódások – sőt Martin Truex Jr. és Michael McDowell még a cél után is összement -, végül Kyle Busch nem tudott valódi támadást indítani Joey Logano ellen, így egy csalódást keltő év után a 22-es Team Penske sofőrje megérdemelt győzelmet aratott a Clash-en.

    Poz. Versenyző Csapat
    1 Joey Logano Team Penske
    2 Kyle Busch Joe Gibbs Racing
    3 Austin Dillon Richard Childress Racing
    4 Erik Jones Petty GMS Motorsports
    5 Kyle Larson Hendrick Motorsports
    6 William Byron Hendrick Motorsports
    7 Cole Custer Stewart-Haas Racing
    8 Christopher Bell Joe Gibbs Racing
    9 A.J. Allmendinger Kaulig Racing
    10 Kevin Harvick Stewart-Haas Racing
    11 Chase Elliott Hendrick Motorsports
    12 Harrison Burton Wood Brothers Racing
    13 Ricky Stenhouse Jr. JTG Daugherty Racing
    14 Daniel Suarez Trackhouse Racing
    15 Martin Truex Jr. Joe Gibbs Racing
    16 Michael McDowell Front Row Motorsports
    17 Ryan Blaney Team Penske
    18 Bubba Wallace 23XI Racing
    19 Justin Haley Kaulig Racing
    20 Ryan Preece Rick Ware Racing
    21 Tyler Reddick Richard Childress Racing
    22 Chase Briscoe Stewart-Haas Racing
    23 Denny Hamlin Joe Gibbs Racing