Szerző: András Roos

  • Az Andretti idén nem verheti meg önmagát

    Michael Andretti tudatában van annak, hogy milyen régóta nyert csapata bajnoki címet az IndyCar Series-ben.

    Az Andretti Autosport folyamatos győzelmi esélyese az Indy 500-nak, hiszen 2005-ben, 2007-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is a gárda valamelyik versenyzője nyerte meg a szezon legfontosabb eseményét

    Ugyanakkor az nem szabad elfelejteni, hogy utoljára 2012-ben nyert a csapat bajnoki címet, Ryan Hunter-Reay révén.

    Colton Herta, Alexander Rossi és Romain Grosjean személyében olyan versenyzők alkotják idén az Andretti Autosport csapatát, melyből bárki bajnok lehet.

    Nem szabad megfeledkezni az újonc Devlin DeFrancescoról sem, a gárda fiatal újoncáról, akinek gyors fejlődést kell bemutatnia majd a szezon során, ha tartani szeretné a lépést három illusztris csapattársával.

    Michael Andretti abban reménykedik, hogy a csillogó győzelmek helyett idén konzisztensen jó teljesítményt fog nyújtani a csapat, és ezzel valós esélye lesz az összesített pontverseny első helyére.

    Ebben reménykedünk” – nyilatkozta Andretti a RACER-nek. „Mert tudod, nem verhetjük magunkat folyton. Az egész év fő aspektusa ez lesz: Ne hibázzunk.

    Csak menjünk ki, és egy olyan napon, amikor csak ötödik helyezést érhetsz el, szerezzük meg az ötödiket. Ha csak az ötödik hely van benne az autóban, ne erőltessétek meg magatokat, ne szúrjátok el, ne hibázzatok, és ne dobjatok el fontos pontokat. Okosabbnak kell versenyeznünk idén.

    Andretti üzenete a következő szezonra az egész szervezetnek szól.

    Nem csak a versenyzőkről beszélek, hanem a boxutcai személyzetről, a mérnökökről, a stratégákról és mindenkiről” – magyarázta Michael Andretti, aki nemsokára lehetséges, hogy a Forma-1-be is beteszi a lábát.

    Csak következetesnek kell lennünk, és nem szabad öngólt rúgnunk. Vannak olyan autóink, amelyek mindenhol képesek az élen végezni, és vannak olyan versenyzőink, akik képesek erre.

  • Két csapatot büntetett a NASCAR, a Fordosok viszont megúszták

    A Kaulig Racing és a The Money Team Racing az elsők, akiket a központi kerékanya korszakban büntetéssel sújtott a NASCAR.

    A NASCAR azonban nem büntette meg a Team Penske vagy az RFK Racing csapatát annak ellenére, hogy a Daytona 500 hétvégéjén mindkét csapattól elkobozták a kerekeket, miután felfedezték, hogy illegális módosításokat végeztek.

    A Kaulig 31-es, és a The Money Team 50-es autójának crew chiefjét, valamint mindkét csapat két-két csapattagját eltiltották a NASCAR Cup Series következő négy versenyétől.

    A hétvégén mindkét autó problémákkal küszködött, Kaz Grala (50-es autó) teljesen elhagyta a jobb hátsó kerekét, míg Justin Haley (31-es autó) „csak” a jobb első gumijától szabadult meg.

    A Kaulig Racingnél Trent Owens (Justin Haley crew chiefje), Jacob Nelson (kerékcsere) és Marshall McFadden (emelős), a The Money Team Racingnél pedig Tony Eury Jr. (Kaz Grala crew chiefje), Chris Zima (emelős) és Aaron Powell (kerékcsere) lett felfüggesztve.

    A Team Penske és az RFK Racing esetében több kereket is elkoboztak a két szervezettől, hogy a sorozat megvizsgálhassa a módosított csap- és vezetőfuratok, amelyek a gyanú szerint felgyorsították a kerékcsere folyamatát.

    Bár a NASCAR úgy döntött, hogy nem bünteti meg a két csapatot, a Fontanába induló csapatoknak üzenetet küldött a kerékspecifikációk megváltoztatásáról.

    A NASCAR ezen a héten találkozott a Next Gen beszállítóival és több versenycsapattal, hogy megvitassák a kerékspecifikációkat” – áll a sorozat közleményében.

    A megbeszélést követően a NASCAR kisebb módosításokat eszközölt, hogy a csap- és vezetőfuratok méretének felső tűréshatárát megnövelje Fontanára.

    A NASCAR a beszállítókkal és a versenycsapatokkal együtt újraértékeli a helyzetet, és a hétvégi futamot követően meghatározza a további lépéseket.

  • A Dale Coyne Racing lesz a HMD fő partnere az Indy Lightsban

    A HMD Motorsports szoros együttműködésre lépett az IndyCar Seriesben is szereplő Dale Coyne Racinggel a 2022-es szezonra.

    Az összefogás már azzal megkezdődött, hogy az Indy Lightsban HMD Motorsports színeiben versenyző David Malukas-t szerződtette a DCR a 2022-es szezonra.

    Ennek viszonzásaként Dale Coyne-ék lettek lett a HMD Motorsports Indy Lights programjának legújabb támogatói 2022-re.

    Ez egy kölcsönös megállapodás, ahol számos szinergiát szeretnénk kihasználni” – mondta Dale Coyne.

    Izgatottak vagyunk, hogy David és a HMD márka jelen van az IndyCarban, és ugyanilyen izgatottak vagyunk, hogy egy bajnoki kaliberű programban játszhatunk szerepet az Indy Lightsban.

    A HMD oldalán az Indy Lightsban a DCR-rel való új szerződés értelmében új tehetségkutató program jött létre a két illinois-i csapat között.

    Mindketten chicagói székhelyű vállalkozások vagyunk, és a földrajzi elhelyezkedésünk már eddig is lehetővé tette számunkra, hogy kihasználjuk a kifizetődő lehetőségeket” – magyarázta Henry Malukas, a HMD tulajdonosa.

    Ráadásul az Indy Lights versenyzői így egy olyan csapatban versenyezhetnek, ahonnan valós esélyük van eljutni az IndyCarba.

    A Global Racing Grouppal és Benjamin Pedersen 24-es rajtszámú versenyzővel is folytatjuk a kapcsolatunkat.

    Míg az öt autónkból négy a HMD Motorsports with Dale Coyne Racing zászló alatt fog versenyezni, Benjamin a Global Racing Group with HMD Motorsports erőfeszítéseinek keretében fog versenyezni.

    Az Indy Lights első fordulóját az IndyCar Series szezonnyitó hétvégéjén, február 27-én rendezik St. Petersburg-ben.

  • A népszerű PUBG Mobile lett Josh Berry új szponzora

    A PUBG Mobile 2022-ben négy NASCAR Xfinity Series versenyen szponzorálja amjd Josh Berry-t, jelentette be a JR Motorsports.

    Berry 8-as rajtszámú autóján a már a hétvégi, Auto Club Speedwayen megrendezett fordulón a PUBG díszelegni.

    A szponzor további három versenyen lesz ott a JR Motorsports gépén, a márciusi Phoenix Racewayen, és Circuit of the Americas-on rendezett fordulón, valamint az áprilisi Talladega Superspeedwayen rendezendő versenyen.

    A PUBG MOBILE egy battle royale mobiljáték, amelyet a Lightspeed és a Quantum Studios of Tencent Games és a KRAFTON, Inc. fejlesztett, és a PUBG: BATTLEGROUNDS alapján készült.

    A játék a vizuális minőségre, a pályákra, a gyors akcióra és egyéb szempontokra összpontosít, így egy mindenre kiterjedő, szürreális battle royale élményt nyújt a játékosoknak.

    A mobiljátékok manapság elképesztően népszerűvé váltak, ezért nagyszerű, hogy a PUBG Mobile-t a 8-as autó szponzorai között köszönhetjük” – mondta Josh Berry a csapat közleményében.

    Nagy játékrajongóként izgatottan várom, hogy a PUBG Mobile-t képviselhetem, mivel az applikáció a negyedik évfordulóját ünnepli.

    Célunk, hogy ezzel a partnerséggel a győzelmi sávba kerüljünk, és a PUBG Mobile-t egy teljesen új és hűséges rajongói bázissal hozzuk kapcsolatba.

    Négy éven belül ez a második alkalom, hogy a JRM és a PUBG MOBILE eggyütműködik. A 2019-20-as szezonban a PUBG MOBILE öt versenyen szerepelt a csapat 9-es számú autóján Noah Gragson szponzoraként.

    Berry a 16. helyen végzett a Daytona International Speedwayen rendezett szezonnyitó futamon.

  • Harvick: hétvégi Fontanai verseny lesz az új abroncsok igazi tesztje

    Kevin Harvick szerint a hétvégi, Fontanai Auto Club Speedway-en megrendezésre kerülő verseny lesz az új, 18 inches kerék igazi tesztje.

    Harvick, aki a múlt vasárnapi Daytona 500-on egy baleset következtében csak a 30. helyen végzett, úgy véli, hogy a kétmérföldes pálya „agresszív” teszt lesz az új méretű abroncsok számára, amelyeknek sokkal alacsonyabb profilú oldalfala van.

    Hozzátette, hogy véleménye szerint semmilyen verseny előtti szimuláció nem tud felkészíteni azokra a követelményekre, amelyek a vasárnapi 400 mérföldes kaliforniai versenyen várnak rájuk.

    Nagy próba lesz ez az új abroncsoknak. Fontanába megyünk, egy két mérföldes aszfaltcsíkra, ahol a legagresszívabb a gumik kopása az összes versenypálya közül” – mondta Harvick a Motorsport.com-nak.

    Ez nem olyan, mint bármi más, és mivel nem ismerem az autót, ezért nagy hangsúlyt kell majd fektetünk az edzésekre, főleg a gumikopás szempontjából.

    Harvick úgy véli, hogy a gumikezelés lesz a siker kulcsa Fontanában, mivel a pályát 1997-es megépülése óta nem újították fel.

    Mindig a gumikezelésről a legfontosabb, illetve az, hogy megtaláljuk azt az ívet a pályán, ami gyors, de kevésbé koptatja az abroncsokat. A Next Gen autó viszont teljesen más lesz, mint amit eddig megszoktunk” – magyarázta a Stewart-Haas Racing versenyzője.

    Azt hiszem, fontos lesz egy biztos tempóra beállni, hogy végig tudjuk csinálni egy szett gumival az egész etapot, amíg az üzemanyag ki nem fogy. De nem tudjuk mi fog történni, így gyorsan kell majd alkalmazkodnunk.

    Harvicknak nem sok babér termett a Daytona 500-on, de a következő három hétvégén lesz lehetősége javítani
    Harvicknak nem sok babér termett a Daytona 500-on, de a következő három hétvégén lesz lehetősége javítani Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Harvick szerint mindennél fontosabb lesz a Next Gen autó megóvása, és fejlesztése

    Bár Harvick nem aggódik a tartalék autók hiánya miatt, azért elismerte, hogy oda kell figyelniük, hiszen bázisuktól messze eső fordulók – Fontana, Las Vegas, Phoenix – következnek a versenynaptárban, ezért nem lesz sok idejük egy-egy autó újjáépítésével foglalkozni.

    Úgy gondolom, hogy Fontana esetében – mivel ez az első – már tökéletes lesz az autó, ahogy kitoljuk majd a garázsból” – mondta Kevin Harvick.

    Amikor az első futamról a második futamra, vagy a harmadik futamra mész, valószínűleg a két pálya valamelyikének garázsában töltesz majd egy kis időt az autó beállításain dolgozva, felkészítve azt a következő hétre.

    Tehát a tartalékainkat jól előkészítjük, de ez nem olyan, mintha a bázisodon dolgoznál. Rengeteg lesz a versenypálya garázsában zajló munka.

    A 2014-es bajnok hozzátette, hogy a folyamatosan fejleszteni kell majd a következő három hétvégén az autókat.

    A Daytona 500 és a nyugati parti három verseny meghatározhatja a szezonod első felét, és ha nem vagy óvatos, hátrányba kerülhetsz. Fontos lesz a Next Gen autó finomhangolása.

    Ha összetörsz egy járgányt, akkor annak a fejlődése lelassul, mert a mi sportunk a részletekről szól, és nem tudod rövid idő alatt annyira részletesen újra beállítani a géped, amennyire kell ahhoz, hogy olyan gyorsan tudjon futni, mint eredetileg.

    Az, hogy ne legyenek összetört versenyautóid, legalább olyan fontos, mint bármi más, az elkövetkezendő három hétvégén” – jelentette ki Kevin Harvick

  • NASCAR csapat nélkül 100 százalékon pöröghet Ganassi IndyCar csapata

    Chip Ganassi ismeretlen helyzetben töltötte a vasárnapot. 2001 óta először nézte úgy a Daytona 500-at, hogy csapata nem volt jelen a pályán.

    Az IndyCar Series 2021-es szezonja viszont már a nyakunkon van, és Ganassi úgy véli, hogy a NASCAR csapat megszűnésének következtében a versenybirodalma többi része javulni fog.

    A négyautós IndyCar programmal, a Cadillac két autós IMSA gyári erőfeszítésével, valamint az Extreme E-ben nemrégiben létrehozott csapattal Ganassi a NASCAR-ból való kilépésével ezekre a szériákra csoportosíthatja át felszabaduló erőforrásait.

    Ez jobbá tesz engem az IndyCar versenyzésben. Jobb leszek a sportautó-versenyzésben, és jobb leszek az Extreme E-ben is” – mondta Chip Ganassi a RACER-nek.

    Így több időm marad minden másra, amit csinálunk. És felszabadul egy kis időm tavasszal és ősszel, amikor nem kell állandóan NASCAR versenyeken lennem.

    Az IndyCar oldalán nem sok javítanivaló maradt a 2021-es epikus szezon után, amelyben a CGR egymás után másodszor nyerte meg a bajnokságot.

    Új versenyzőjük, Álex Palou három győzelmet aratott és a bajnoki címet is megszerezte, a hatszoros bajnok Scott Dixon futamot nyert és a negyedik lett a tabellán.

    Ganassi örülhetett Marcus Ericsson felemelkedésének is, aki két futamot nyert, és karrierje legjobb eredményeként a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

    Álex Palou
    Álex Palou és az Astor Cup Fotó: Penske Entertainment/James Black

    Egyre erősebb a csapat

    A CGR-nek nehéz lesz megismételni azt a bravúrt, hogy az első, negyedik és hatodik helyet szerezte meg a bajnokságban, de Ganassi azt mondja, nem látja szükségét annak, hogy a pilótáit arra kényszerítse, hogy elérjék vagy túlszárnyalják a tavalyi szezon teljesítményét.

    Mivel Jimmie Johnson 2022-ben teljes szezont fut, több lehetőség nyílik a sikerre, tekintve, hogy a NASCAR legenda az IndyCar ováljait is beiktatja a versenynaptárába.

    Az a jó a csapatunkban, hogy olyan emberekből áll, akik folyamatosan magas szinten teljesítenek” – magyarázza Ganassi.

    És amikor egy nagyszerű, kiválóan teljesítő csapatod van, nem kell magasra tennem a lécet. Ők megteszik ezt maguknak. Minden egyes nap keményen dolgozunk, minden nap megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, és ha ezt teszed, akkor hosszú távon minden magától megoldódik.

    Mike Hull, Mike O’Gara és Mel Harder nagyszerű csapatokat állítottak össze az évek során. És ahogy Mike Hull szokta mondani, önzetlenül azt tartották szem előtt, hogy mi a jó a csapatnak. És ami jó a csapatnak, az a győzelem.

    Szóval ez egyfajta gördülő hógolyó, ami egyre nagyobb és erősebb lesz. Időről időre vannak kihívásaink, mint bármely más vállalkozásnak, de mi a megfelelő módon közelítjük meg őket. És továbblépünk.

    Dixon (balra) és Palou (jobbra) mellett Johnson és Ericsson is egyenlő esélyekkel indul neki a szezonnak
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Mindenki tiszta lappal indul 2022-ben a Ganassinál

    2021-ben egy olyan dolog történt meg, ami utoljára 10 éve: Scott Dixon kikapott egy csapattársától. 2011-ben Dario Franchitti volt az, aki saját bajnoki évében le tudta győzni az új-zélandit.

    Palou egyetlen bajnoki győzelme nem változtatja meg Dixon státuszát generációja legjobbjaként, és nem jelenti azt sem, hogy Palou a Ganassi szemében Dixon vagy bármely más CGR-pilóta elé került a rangsorban.

    Minden szezonban tiszta lappal kezdenek a csapat tagjai, és Ganassi minden versenyzőjének egyenlő esélye van arra, hogy átvegye a vezetést.

    De ez azt is jelenti, hogy a következő szezont izgalmas lesz követni, ahogy a fiatal spanyol és az új-zélandi veterán a rivális csapatok – és egymás – ellen küzd az IndyCar dominanciájáért.

    Nem úgy akarok rá tekinteni, mint egy olyan játékra, ahol a csapattársak kihívják egymást; Palou egy nagyszerű srác, aki hozzátesz a csapat szilárdságához” – mondta Ganassi Palou azonnali felemelkedéséről.

    Ez a szituáció az egész csapat számára magasabbra teszi a lécet.

  • Ma érkezik a Bubba Wallace-ról szóló dokumentum sorozat a Netflixre

    A NASCAR eddig soha nem látott felvételek és interjúk segítségével próbálja bemutatni a sportágat Bubba Wallace szemszögéből.

    Az F1: Drive To Survive után a NASCAR most ismét megkísérli a saját előretörését a Netflix platformján, ezúttal egy hasonló műsorral. Ahelyett azonban, hogy több versenyzőre fókuszálna, ez az új sorozat egyetlen versenyzőt érint majd.

    2020 előtt Bubba Wallace leginkább a NASCAR Cup Series egyetlen afroamerikai versenyzőjeként volt ismert. Ebben az évben azonban minden megváltozott. Miközben az ország és a világ a Covid járvány miatt leállt, George Floydot, egy fekete férfit megölték a rendőrök Minneapolisban, és hamarosan tüntetések törtek ki Amerika-szerte.

    A NASCAR felfigyelt erre, és hamarosan megkezdte a saját változtatásait. A rasszizmus és a NASCAR a déli államokban született, és úgy tűnt, hogy a kezdeti években együtt jártak. Az idő múlásával azonban a kettő eltávolodott egymástól, mivel a sport megpróbált elszakadni a rasszista múltjától.

    Az Atlantai verseny előtt a NASCAR, egy videót sugározott, amelyben több élversenyző fogadalmat tett, hogy „hallgatni és tanulni” fog (a rasszizmussal kapcsolatban – a szerk.). A videóban szerepelt a hétszeres bajnok Jimmie Johnson és Wallace is.

    A 2020-as talladegai versenyen az egész NASCAR család Bubba Wallace mögé állt
    A 2020-as talladegai versenyen az egész NASCAR család Bubba Wallace mögé állt Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Később a szezonban, a talladegai futam előtt felröppent a hír, hogy egy huroknak látszó kötelet találtak abban a garázsfülkében, amelyet a 43-as rajtszámú Wallace-csapat használt.

    Az FBI később megállapította, hogy csak egy félreértés volt, és már legalább egy évvel korábban is így volt ott a kötél.

    A verseny előtt minden jelenlévő versenyző, valamint Wallace akkori főnöke, Richard Petty – aki aznap reggel csak azért repült oda, hogy támogassa versenyzőjét, a 43-as rajtszámú autót, amelyet akkoriban Wallace vezetett – a boxutcában a mezőny elejére tolta. Mindenki ott gyűlt össze Wallace körül a közös ima és a Himnusz eléneklése alatt.

    Bubba Wallace továbbra is arca a NASCAR rasszizmus elleni harcának

    Wallace 2021-re új csapathoz, az újonnan alakult 23XI Racinghez szerződött, mely Denny Hamlin és az NBA-legenda Michael Jordan tulajdonában van. Tavaly októberben pedig Wallace megnyerte első NASCAR Cup Series futamát, méltó módon a Talladega Superspeedwayen.

    A nézők bepillantást nyerhetnek mindabba, ami Wallace-szal történt abban a sorsfordító 2021-es szezonban a hat epizódos sorozatban, amely Wallace életét mutatja be a neveltetésétől kezdve a versenyzői karrierjén át a magánéletéig, valamint napjainkig ahol ő a rasszizmus elleni harc arca.

    Spoiler: Bubba Wallace futamot fog nyerni a NASCAR új doku sorozatában
    Spoiler: Bubba Wallace futamot fog nyerni a NASCAR új doku sorozatában Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Mindezek nagy részét a 2021-es szezon futamain készült felvételek fogják átszőni, és többek között új főnöke, Denny Hamlin, a kétszeres Cup Series bajnok Kyle Busch, a korábbi afroamerikai pilóta Bill Lester, a csapattulajdonos Joe Gibbs, Richard Petty és a NASCAR elnöke, Steve Phelps is megjelenik majd.

    Izgatottan várom, hogy mindenki teljes képet kapjon arról, amit tavaly sikerült elérnünk” – mondta Wallace. „Nagy inspiráció volt számunkra a Forma-1-es Drive To Survive Remélhetőleg ez valamennyire közel lesz ahhoz a stílushoz, amit az a sorozat képvisel.

    Bubba Wallace elmondta, hogy szeretné megmutatni az embereknek, mi kell a sikerhez, és betekintést nyújtott abba, hogy mire számíthatnak a nézők.

    Nagyon nyers és valós ember vagyok” – mondta. „Úgy gondolom, hogy sokan bezárkóznak, és nem mutatják meg a valós énjüket. Én nem ilyen vagyok. Nem hallgatok a szabályokra. Mindig nyers és valódi vagyok mindenkivel.

    Láthatod a hullámvölgyeket, és azt, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a sportág legmagasabb szintjén. Minden egyes nap tanulsz valami újat, hiszen ezen a szinten mindenki nagyon profi és gyors.

    Bubba Wallace eddig sem titkolt semmit, most azonban még közelebbről megismerhetjük nyers személyiségét
    Bubba Wallace eddig sem titkolt semmit, most azonban még közelebbről megismerhetjük nyers személyiségét Fotó: Mike Ehrmann/Getty Images/NASCAR Media

    Szkriptelt show után realityvel próbálkozik a NASCAR

    A NASCAR-nak nem ez az első próbálkozása, hogy a Netflix platformon magához csábítsa a nézőket. Tavaly a Netflixen futott egy 10 epizódos szitkom, a The Crew, amelyben Kevin James szerepelt. Bár szórakoztató volt, a sorozat nem hozta meg a második évadhoz szükséges nézettséget, ezért kaszálták.

    Ezúttal nincs forgatókönyv szerinti vígjáték, helyette igazi dráma lesz. A RACE-t Bubba Wallace életében és a NASCAR evolúciójának sorsfordító időszakában forgatták.

    Kerestük a módját, hogy támogassuk Bubbát, és segítsünk elmesélni a fontos történetét” – magyarázta Matt Summers, aki a Netflix projektben a NASCAR executive producere.

    Amikor jött a lehetőség, hogy ismét a Netflixszel dolgozzunk együtt, tudtuk, hogy ez egy ideális platform arra, hogy Bubba hihetetlenül érdekes útját megosszuk a széles közönséggel.

    Ha a sorozat sikeres lesz, a nézők láthatják majd, hogyan alakul a Wallace és Kurt Busch közötti dinamika, és még sok minden mást is; már ha a Netflix elkötelezi magát a második évad mellett, ami Bubba Wallace reményei szerint megtörténik.

    Eddig soha nem látott betekintést nyerhetünk a NASCAR kulisszái mögé
    Eddig soha nem látott betekintést nyerhetünk a NASCAR kulisszái mögé Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Minden a számokról szól. Remélhetőleg elég jó ahhoz, hogy legyen egy második szezon. Jó móka volt. A folyamat szórakoztató volt. Úgy 2020 novemberében kezdtük, és az egész tavalyi szezont leforgattuk; szerintem „jó anyagot” láthatnak majd a nézők.

    Ez a „jó anyag” nem csak a 23XI versenyzőjének életét mutatja be, hanem a NASCAR egy olyan éráját, amikor sok minden megváltozott a sportágban – többek között Bubba Wallace-nak köszönhetően.

    Bubba Wallace több, mint egy NASCAR-versenyző, méghozzá a Cup Series futamgyőztese. Ő egy ikon lett, akinek a története megváltoztatott egy sportágat, milliókat inspirált, és akit még generációkig ünnepelni fognak” – mondta Wallace egyik legnagyobb támogatója, Steve Phelps, a NASCAR elnöke.

    A RACE ma, február 22-én debütál a Netflixen.

  • Jacques Villeneuve sikeresen befejezte a 2022-es Daytona 500-at

    Az 1997-es Forma-1-es világbajnok, Jacques Villeneuve sok nehéz pillanatot élt meg a Daytona 500 hete során, de végül célba ért.

    A Team Hezeberg 27-es autójával induló versenyzőnél motort kellett cserélni, ezért a mezőny végéről indult.

    Ráadásul a rengeteg technikai probléma miatt kevés ideje volt tesztelni, ennek ellenére – igaz körhátrányban – de a 22. helyen célba ért.

    Elképesztő volt. Nem volt egyszerű vezetni az autót, sőt sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam” – ismerte el Villeneuve.

    Nagyon csúszott az autó, megmondom őszintén nem erre készültem tesztek alapján, de már csak a draft megszerzése is bonyolult volt.

    Különösen a rajtnál volt nehéz, mert megjelent a harmonika effektus, és ha nem figyeltél lemaradtál, azután pedig nehéz volt visszajönni a mezőnyre. Ez elég frusztráló.

    Az 50 éves kanadai hozzátette, hogy az egész nap életérzése lenyűgözte őt.

    Elképesztő volt. Az a sok energia. A koncert. A show, nem csak a verseny, az egész hangulat. Tényleg, tényleg elképesztő volt. Nyilvánvalóan szeretnék visszatérni ide a közeljövőben.

    Bár nincs még konkrét terv az év további részére, Jacques Villeneuve reménykedik benne, hogy még idén autóba ülhet.

    Mindig is többet és több versenyt akartam csinálni. Jelenleg csak ez a verseny volt tervben, de majd meglátjuk, hogy alakul. Jó eredményt értünk el. Az autó sértetlen, és talán szerezhetünk néhány szponzort, és újra versenyezhetünk majd.

  • Ismét csak második tudott lenni a csalódott Bubba Wallace

    Bubba Wallace a Daytona 500-as versenyen elért második helyezés után keserédes érzésekkel távozott vasárnap este.

    Mi lehetett volna, igaz?” mondta Wallace.

    Wallace az utolsó kanyarokhoz érve az élen állt, és esélye volt arra, hogy megnyerje a szezon legnagyobb versenyét.

    De a Team Penske két autója elég gyors volt ahhoz, hogy elmenjen mellett, és amikor az ajtó megnyílt egy utolsó előzési lehetőségre – amikor Austin Cindric blokkolta Ryan Blaney-t – az nem volt elég, mert Wallace egy orrhosszal lemaradt a győzelemről.

    Csak lehangolt vagyok egy picit, de boldoggá teszi, hogy valamilyen szinten kifizetődött a 23XI-s srácok kemény munkája” – mondta Wallace a verseny után. „Büszke vagyok rájuk, nem tudom eléggé megköszönni nekik.”

    Tudom, hogy ez még csak az első verseny, és nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőle, de ez egy bátorító eredmény.

    Szóval köszönöm a műhelyben dolgozó srácok munkáját. Majdnem megnyertük sorozatban a második superspeedway versenyünket. Ez fantasztikus lett volna, különösen azért, mert ez a Daytona 500. Sajnos épphogy lemaradtunk róla.

    Wallace a harmadik helyre állt fel a hosszabbításos újraindításnál Ryan Blaney mögött. Miután zöldet kapott, a vezető Austin Cindric átkerült Blaney elé, így Wallace előtt megnyílt a lehetőség.

    Az utolsó körben Blaney nagyszerűen tolta Cindricet, és a két autó helyzeti előnybe került.

    A 4. kanyarban Wallace egy újabb lökést adott Blaney-nak, ami elég lendületet adott Blaney-nak ahhoz, hogy kívülről megpróbálja megelőzni csapattársát, miközben Wallace tovább folytatta a támadást a pálya alján.

    Cindric előnye a célvonalnál Wallace-szal szemben 3 század másodperc volt.

    Sérült autóval is a győzelemért harcolt Wallace

    Nem volt egyszerű versenye a 23XI versenyzőjének, hiszen egy korábbi balesetben a jobb első sárvédő eltűnt, és ami a legaggasztóbb volt számára, hogy a kerékösszetartás is elállítódott.

    A Crew Chiefem kérdezte tőlem a rádión, hogy minden rendben lesz-e az autóval” – magyarázta Wallace. „Mondtam neki, hogy ez a Daytona 500, szóval folytatnunk kell

    Az utolsó 10 körben nagyon magabiztos voltam. Azt hittem, hogy már a zsebben van a győzelem, amikor a hatodik-ötödik helyen álltunk. Úgy gondoltam, ez lesz a mi esténk, de talán túlságosan elbíztam magam.”

    Bubba Wallace (23-as autó) miliméterekkel kapott ki a győztes Austin Cindrictől (2-es autó)
    Bubba Wallace (23-as autó) miliméterekkel kapott ki a győztes Austin Cindrictől (2-es autó) Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Folytatjuk kaliforniában a jövő héten. Ez egy jó hét volt itt. … Különleges, amikor a megfelelő emberek vesznek körül, akik segítenek a sikerben.

    Az ilyen estéket tudod értékelni. Megyünk tovább, behúzok egy jó nagyot a párnámnak, majd megölelem a kutyámat, amikor visszaérek a buszhoz, de készen állunk Kaliforniára.

    Bubba Wallace vasárnap 12 kört vezetett, és ez volt a második alkalom öt Daytona 500-as rajtja során, hogy ő lett a második helyezett.

    Egy darabig mérges leszek emiatt” – mondta Wallace. „Örültem az első második helynek, amit pár éve szereztünk. Ez most szívás, amikor ilyen közel vagy, de mindent egybevetve, örülök a csapatunknak, örülök a partnereinknek és irány Kalifornia.

  • Íme a drámai 2022-es Daytona 500 összefoglalója – VIDEÓ

    Austin Cindric győzelmével zárult az incidensekkel tarkított 2022-es Daytona 500, melyen bemutatkozott a Next Gen autó is.

    Cindric az egész versenyen gyors volt, és jól dolgozott össze Ryan Blaney-vel, akivel megküzdött a hosszabbításban aratott győzelméért.

    A 2-es rajtszámú Ford a győzelmét Roger Penske 85. születésnapján aratta, aki csapattulajdonosként harmadszor nyerte meg a Daytona 500-at.

    Úristen. Hihetetlen, ráadásul teltház előtt! Micsoda győzelem!” – kereste a szavakat Austin Cindric verseny utáni nyilatkozatában. “Sok embernek kell köszönetet mondanom. Roger Penske… először is Boldog Születésnapot!

    A versenyen több nagy baleset is történt.

    Először Kaz Grala Money Team autójáról szakadt le a kerék, majd később Justin Haley Kaulig Racing gépének abroncsa kezdett független, saját életet.

    Nem sokkal a Daytona 500 első szakaszának vége előtt történt az első nagyobb baleset, amikor Harrison Burton autója fejtetőre állt Brad Keselowski tolásának köszönhetően.

    Az RFK Racing versenyzője lett a Daytona 500 negatív hőse, hiszen még egy balesetet okozott, amikor hasonló körülmények között ütközött Ricky Stenhouse Jr.-al.

    A bajnoki címvédő Kyle Larson sem ért célba, igaz csak saját magát okolhatta emiatt. Egy elhibázott manővert követően ért véget versenye.

    A Daytona 500 második helyét – immáron másodszor karrierje során – Bubba Wallace szerezte meg, aki az utolsó méterekig harcolt a győzelemért, azonban végül épphogy lemaradt róla.