Szerző: András Roos

  • Vandoorne egyelőre csak Sebringre koncentrál

    Stoffel Vandoorne azt mondja, hogy a márciusi Sebringi 12 óráson való indulása jelenleg „egyszeri alkalom”.

    A belga versenyző azonban nem zárta ki teljesen, hogy a jövőben további lehetőségeket kap a csapattal.

    Az ex-Formula-1-es, jelenleg Formula E világbajnokságban szereplő pilótát a Daytonai 24 órás győztes Helio Castroneves helyére hívták be, ahol Oliver Jarvis és Tom Blomqvist lesz a csapattársa

    Általában ott ahol indul a MSR, Helio, vagy Simon ül benn az autóban” – magyarázta Vandoorne.

    Daytonában Tom, Jarvis, Helio és Simon Pagenaud-val csinálták, de Sebringi 12 órás hétvégéjén mindketten az IndyCarban versenyeznek, így összeütközés van.

    Azt hiszem, eredetileg azt tervezték, hogy egy éjszakai magánrepülővel próbálják meg áthozni a srácokat, de azt hiszem, logisztikailag ez túlságosan nehézzé vált a dolog.

    Vandoorne elárulta, hogy Blomqvist volt az – akivel tavaly a JOTA Sportnál csapattársak voltak – aki megszerezte neki a lehetőséget, miután Castroneves nem állt rendelkezésre IndyCaros elfoglaltságai miatt.

    Tom nyilvánvalóan beszélt a csapattal arról, hogy szerinte kit tudnának bevonni a projektbe, aki jól illeszkedne, és ő javasolt engem.

    Úgy gondolom, hogy ez sok szempontból nagyszerű, mert tökéletesen ismerjük egymást az endurance oldalról, még az ülés tekintetében is, tudod, ugyanazt az ülést használjuk. Ez sok mindent megkönnyít.

    Az egész az utolsó pillanatban történt, de nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem van az IMSA-ban versenyezni, és főleg Sebringben indulni.

    Miközben a Mercedes-EQ-val teljes munkaidőben a Formula E-ben versenyez, Vandoorne elmondta, hogy nyitott további lehetőségekre az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben vagy az MSR-nél, bár elismerte, hogy ennek jelenleg kicsi a valószínűsége.

    Castroneves a Michelin Endurance Cup szezonjának maradék versenyein vissza fog térni harmadik versenyzőként, így ő már várhatóan ott lesz a Watkins Glen-i versenyen és a Petit Le Mans-on is.

    Azt hiszem vissza fognak térni Simonhoz és Heliohoz, de ki tudja. Rendelkezésre állok, ha bármi közbejön, de jelenleg ez csak egy egyszeri alkalom. Meglátjuk mi lesz.” – mondta Vandoorne.

  • Saját csapattársát kiütve nyerte Kyle Larson a Fontanai versenyt

    Az incidensekkel teli versenyen rekordszámú, 12 sárga zászlót láthattunk, és drámák sorozatát, melynek végén Kyle Larson győzedelmeskedett.

    2021-es bajnoki sokáig altatott a versenyen, de egy késő hajrát követően végül magabiztos győzelmet aratott a 2022-es Fontanai Auto Club Speedwayen rendezett versenyen.

    Mindig jó itt nyerni a hazai államomban, Kaliforniában” – mondta Larson a futam utáni interjúban. „Keményen dolgoztunk az egész hétvégén, nem volt jó az autó az edzésen, azonban elvégeztünk néhány módosítást, ami pozitívan hatott a kezelhetőségre.

    Jópár srác volt, aki gyorsabb volt nálunk, de balszerencsések voltak. Végig bátran mentünk, ezen a hosszú versenyen.

    Az újraindítások őrültek voltak, az egész futam őrült volt. Király, hogy győzelmet szereztünk itt Kaliforniában, és remélem, hogy ez lendületet ad majd nekünk.

    A pole-ból induló Austin Cindricet gyorsan megelőzte Erik Jones, és a 43-as rajtszámú versenyző több körön át vezetett, mielőtt Tyler Reddick a 8-as rajtszámú autóval átvette a vezetést.

    A délután első sárga zászlója Kyle Busch megpördülése miatt érkezett a hátsó egyenesben. A 18-as rajtszámú versenyző visszaesett, és több kör hátrányba került.

    Reddicket ezután Chase Elliott hívta ki, aki átvette a vezetést, de aztán a fallal érintkezett, és szintén hátrébb szorult, végül pedig kiforgott.

    A második szakaszt leginkább a megpördülések jellemezték, hiszen Christopher Bell, Chris Buescher és Brad Keselowski is keresztbe állt.

    Reddick drámája, Larson szerencséje

    Reddick elképesztő módon dominálta a versenyt, a 200 körből 80-at vezetett, és megnyerte mind a két szakaszt. Azonban ahogy a Daytona 500-on Martin Truex Jr.-t, most őt is utolérte a balszerencse, amikor 49 körrel a vége előtt defektet kapott.

    Ez még nem is lett volna akkora probléma a Richard Childress Racing versenyzőjének – akit Kyle Larson az év kiugró tehetségének tart – azonban William Byron nem tudta elkerülni lassuló autóját, és ütköztek.

    Keselowski ismételten balesetbe keveredett nem sokkal később, azonban most nem ő volt a ludas, Bubba Wallace alulkormányzott autója kontrollálhatatlanul nekicsúszott a 6-os autónak, és a baleset legnagyobb vesztese megint Harrison Burton lett, aki újabb autót rombolt le.

    A végjáték Joey Logano, Chase Elliott és Kyle Larson csatájáról szólt. Utóbbi kettő azonban egy Hendrick csapatnál teljesen szokatlan balesetbe keveredett, amikor Larson – feltehetőleg – nem vette észre a felső íven lopakodó csapattársát, és fellökte őt a falra.

    Az 5-ös számú versenyző megtartotta a vezetést Loganót megelőzve, miközben Austin Dillon és Daniel Suarez is feltűnt az első ötben. Suarez visszaesett, miután a falnak ütközött, Elliott pedig megpördült, így kilenc körrel a vége előtt a nap utolsó sárga zászlóját lengették be.

    Suarez és a boxutca csapata öt helyet javított a boxutcában, és az újraindításnál felugrott a második helyre. Rövid időre átvette a vezetést Larsontól Jones hatalmas lökésének köszönhetően, de Larson végül visszavette azt, és nyert.

    Bár Dillon próbálta támadni a Hendrick 5-ös számú autóját, de próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak, így be kellett érnie a második hellyel. A top10-be még Jones, Suarez, Logano, Almirola, Harvick, Kurt Busch, Hemrick és Stenhouse tudott beférni.

    A Cup Series legközelebb egy állammal odébb, az arizónai, a Las Vegas Motor Speedwayre utazik, ahol március 6-án, vasárnap, kerül megrendezésre a Penzoil 400.

    A Wise Power 400 at Auto Club Speedway végeredménye

    Poz. # Versenyző Körszám
    1 5 Kyle Larson 200
    2 3 Austin Dillon 200
    3 43 Erik Jones 200
    4 99 Daniel Suarez 200
    5 22 Joey Logano 200
    6 10 Aric Almirola 200
    7 4 Kevin Harvick 200
    8 45 Kurt Busch 200
    9 16 Daniel Hemric(i) 200
    10 47 Ricky Stenhouse Jr. 200
    11 41 Cole Custer 200
    12 2 Austin Cindric # 200
    13 19 Martin Truex Jr. 200
    14 18 Kyle Busch 200
    15 11 Denny Hamlin 200
    16 14 Chase Briscoe 200
    17 42 Ty Dillon 200
    18 12 Ryan Blaney 200
    19 23 Bubba Wallace 200
    20 38 Todd Gilliland # 200
    21 15 Garrett Smithley 200
    22 78 BJ McLeod 200
    23 31 Justin Haley 200
    24 8 Tyler Reddick 199
    25 48 Alex Bowman 199
    26 9 Chase Elliott 198
    27 6 Brad Keselowski 198
    28 7 Corey LaJoie 198
    29 1 Ross Chastain 198
    30 77 Josh Bilicki(i) 198
    31 34 Michael McDowell 193
    32 51 Cody Ware 187
    33 21 Harrison Burton # 157
    34 24 William Byron 151
    35 17 Chris Buescher 111
    36 20 Christopher Bell 94

    # Újonc versenyző

  • Kurt Busch áthajtásos büntetéssel kezdi a Fontanai versenyt

    Több NASCAR Cup Series versenyző autója is megbukott a verseny előtti ellenőrzésen, a legjobban ez Kurt Busch-t érintette.

    21:47-kor lengetik meg a zöld zászlót a Fontanai Auto Club Speedwayen, a versenyre azonban Kurt Busch már most hatalmas hátrányban érkezik meg.

    A 45-ös rajtszámú Toyota háromszor is megbukott az ellenőrzésen, ami azt jelenti, hogy nem is időmérőzhetett a mai versenyre, majd a futam első körében áthajtásos büntetést kell letöltenie. Emellett főmérnökét, David Bryantet is felfüggesztették a mai versenyre.

    A következő autók kétszer nem feleltek meg az ellenőrzésen, és egy csapattagjukat felfüggesztették, valamint elveszítik a versenyre vonatkozó pit hely választási jogukat:

    • 4-es rajtszámú Kevin Harvick (Robert Smith főmérnök eltiltva, utolsó rajthely);
    • 6-os rajtszámú Brad Keselowski (Nick Case főmérnök eltiltva);
    • 21-es rajtszámú Ryan Blaney (Raymond Foxot eltiltva);
    • 22-es rajtszámú Joey Logano (Jerry Kelly-t eltiltva);
    • 23-as rajtszámú Bubba Wallace (a mérnök Etienne Cliche-t eltiltva);
    • 78-as rajtszámú B.J. McLeod (az főmérnök Tyler Grafot eltiltva).

    Rajtuk kívül Ross Chastain (tartalékautó) valamint Kyle Larson (elektronikus porobléma) kapott még büntetést, így ők majd a mezőny végéről fognak rajtolni.

    Korábban már megírtuk, hogy Austin Cindric ott folytatta, ahol Daytonában abbahagyta, és pole-ból indul majd a Fontanai versenyen.

    A futamot az ARENA4 televíziós csatornán lehet majd megnézni, az adás előreláthatólag 21:40-kor kezdődik majd.

  • Scott McLaughlin berobbant az IndyCar színterére

    Scott McLaughlin eddigi IndyCar karrierje tele volt hullámvölgyekkel. A St. Petersburgi telejesítménye viszont megmutatta: Jó úton jár!

    Korábban megírtuk, hogy az edzések után is az időmérőt is Scott McLaughlin uralta az IndyCar szezonnyitó hétvégéjén, a floridai St. Petersburgben.

    A Penske fiatalja úgy nőtt fel, hogy honfitársát, a rivális Ganassi Racingnél versenyző Scott Dixont nézte az IndyCarban.

    A Penske Supercarsos érdekeltsége miatt azonban Roger Penske és Tim Cindric előállt az ötlettel, hogy McLaughlin kipróbálhatná magát az IndyCarban is.

    McLaughlin nem gondolta volna, hogy ez lehetséges, mivel nem rendelkezik együléses háttérrel.

    Ez tökéletesen tükrözi a szerénységét. Még akkor sem gondolt arra, hogy opció lehet az IndyCar, amikor háromszor nyerte el egymás után a Supercars bajnoki címét.

    McLaughlin a pályafutása korai szakaszában a Formula Fordban tett enyhe próbálkozásaitól eltekintve nagyon keveset ült nyílt kerekű gépen.

    Ennek ellenére nem habozott amikor a Penske ajánlatot tett neki – a legendás csapat ugyanis ritkán szerződtet újoncokat.

    Már az első szezonjában hatalmas nyomás volt a vállán, hiszen potenciális esélyesként tekintett rá mindenki, ráadásul az oválpályás debütálásán a Texas Motor Speedwayen a második helyen végzett

    Ettől eltekintve viszont az év kemény volt. Különösen a kvalifikációs teljesítmény volt McLaughlin első évének gyenge pontja – 17 próbálkozásból egyszer került mindössze az első 10-be.

    Ezért is volt teljesen elképesztő a szombati pole pozíciója, amellyel megelőzte csapattársát, Will Power-t egy olyan helyen, ahol kilenc pole-ja van, és több, mint mindenki másnak együttvéve (senki másnak nincs egynél több egyenként).

    Ez elképesztő. Nem is tudom, milyen más szavakat használhatnék” – mondta McLaughlin a pole pozíciója után.

    Nyilvánvalóan Ausztráliában sokszor voltam poleban, rengetegszer győztem, és tudtam, hogy képes vagyok rá.

    De van egy olyan nehéz éved, mint a tavalyi, amikor egyszerűen nem működött semmi, és volt néhány dolog, amikor egyszerűen nem jött össze, de tudtam, hogy a sebességem megvan.

    Minden arról szólt, hogy levettem magamról a nyomást, és csak a munkámra koncentráltam. De holnap osztják a pontokat, úgyhogy meglátjuk, hol tartunk valójában.

    Brentzman (jobbra) Pagenaud (középen) elvesztése után nagyban hozzájárulhat McLaughlin (balra) fejlődéséhez
    Brentzman (jobbra) Pagenaud (középen) elvesztése után nagyban hozzájárulhat McLaughlin (balra) fejlődéséhez Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Scott McLaughlin és mérnöke egyből megtalálták a közös hangot

    Persze nem egyszerű McLaughlin helyezete. Míg a legtöbb sorozatban a pilóta teljesen magára szabhatja az autót, az IndyCarban általában azt kapod, amit kapsz, és nyitottnak kell lenned a menet közbeni változtatásokra.

    Az új mérnök, Ben Bretzman szerint ez McLaughlin egyik legjobb adottsága.

    Amellett, hogy McLaughlin küzdött az elvárások súlyával, amivel általában minden Penske versenyzőnek szembe kell néznie, és megpróbált teljesebb versenyzővé válni a 2021-es hullámvölgyek után, mérnökét, Jonathan Diuguidot is elvesztette, aki az autójáról a Porsche Penske programjának vezetője lett, míg Simon Pagenaud hosszú távú mérnöke, Bretzman vette át a feladatokat McLaughlin autóján.

    Ez egy újabb változás volt, amely bizonytalanságot hozott a szezonba, azonban a duó már most nagy összhangban van.

    Nem véletlenül nyerte meg az összes futamot Ausztráliában. Nagyon is tudatában voltam annak, hogy mire képes. Mindig kaptam az e-maileket, hogy a Supercars srácok hogyan teljesítenek.” – mondta Bretzman a The Race-nek a kvalifikáció után.

    Nehéz volt a tavalyi éve, de ez egy újonctól nem meglepő. Tudtuk, hogy rengeteg tehetség van benne, csak az volt a kérdés, hogyan lehet ezt a megfelelő irányba terelni?

    Scott nagyon precíz. Megérti a telemtriai adatokat, és tudja azt csinálni a pályán, amit kérünk tőle. Tudja, hogy milyen érzést kell adnia az autónak, és mit kell tennie, hogy köridőt hozzon ki belőle.

    Teljesen más sorozatból érkezett, mégis nagyon gyorsan alkalmazkodott. Úgy vezet – amit mi európai stílusnak neveznénk – ahogy kell, nagyon jó a fékkioldása, és nem túl agresszív a kormánnyal.

    Scott McLaughlin uralta a St. Petersburg-i utcákat
    Scott McLaughlin uralta a St. Petersburg-i utcákat Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Második év, érzékelhető javulás

    Persze teljesítményének javulása részben annak is köszönhető, hogy már egy évnyi tapasztalattal érkezett meg a szezonnyitóra.

    Ez a második éve, ilyenkor minden egy picit lassabban történik. Megérti, hogy mi a jó és mi a rossz, és mostanra eljutott arra a pontra, amikor már tényleg az apró részletekre tud koncentrálni, és ezt látja, és nem kell stresszelnie emiatt” – teszi hozzá Bretzman.

    „Ebben a bajnokságban annyira szoros a verseny, szerintem ez a legkeményebb bajnokság a világon, szóval tényleg a részletekre kell koncentrálni, és ő már ott tart, hogy ezt látja, és nem kell annyira stresszelnie, hogy próbáljon lépést tartani, tényleg az apró dolgokra tud koncentrálni.”

    Mivel – Bretzman szavaival élve – ez a világ legkeményebb bajnoksága, ezért nem garantálja a szombati pole a vasárnapi győzelmet.

    Van azonban még egy alapvető szempont a versenyben, amivel McLaughlinnak foglalkoznia kell.

    Azt hiszem, 12 éve nem indultam az első helyről gördülő rajtnál… akkor még gokartoztam” – mondta McLaughlin. „A Supercarsban álló rajt volt. Remélhetőleg nem leszek olyan idióta, hogy elrontsam a rajtot.

  • Titokzatos volt McLaughlin a Chevy nagy előrelépése után

    A Honda az elmúlt szezonban 16 futamból 10-et megnyert, és az olyan utcai pályákon, mint a St. Pete-i, általában földbe döngölte a Chevy-t.

    A Chevrolet motoros autók közül értelemszerűen a Team Penske vitte a prímet. Az első helyet Scott McLaughlin szerezte meg, míg mellőle csapattársa, Will Power indulhat majd az első sorból.

    Scott McLaughlin úgy véli, hogy a 2,2 literes, ikerturbós V6-osa a 2021-es bajnokság vége óta sokat erősödött, és abból, amit a 3-as rajtszámú autójának belsejéből érzett, bizakodásra adhat okot az idei évre.

    Szerintem abszolút hatalmas előrelépés volt, amit a Chevy különösen a motor vezethetőségével tett” – mondta McLaughlin.

    A rengeteg kemény munka és az a csapatokkal való együttműködés érződik a javulás óriási léptékén.

    Határozottan, néhány olyan mikroszektorban, amelyekben az elmúlt néhány évben lassabbak voltunk, most nagyszerűen teljesítettek az autóink.

    A Honda azon hírneve, hogy a legjobb alacsony nyomatékkal rendelkezik, megkérdőjeleződhet, ha McLaughlin és a többi Chevy gép így folytatja, és vasárnap győzelmet arat.

    Ez azt is jelenti, hogy a Chevy keményebb erőátviteléről szóló hírneve – ami nem lenne optimális egy ilyen alacsony tapadású utcai pályán, ahol a versenyzők finomabb gázmodulációra vágynának – immáron megváltozhat.

    McLaughlin az interjújában majdnem elszólt magát, végül azonban nem árult el részleteket arról, hogy mi áll a javulás hátterében.

    A vezethetőség sokkal kedvesebb, és hogy őszinte legyek, kezd egy kicsit a kedvemre való lenni, hogy nincs… Igen, nem megyek bele túl sok részletbe, de sokkal jobban érzem magam.

  • DeFrancesconak önbizalmat adott a szezon előtti tesztelés

    Az IndyCar újonc Devlin DeFrancesco azt mondja, hogy növelte önbizalmát a mezőny szezon előtti Sebringi tesztje.

    DeFrancesco biztató formát mutatott a Sebringben és a Barber Motorsport Parkban a szezon előtti hivatalos teszteken.

    A körülöttem lévő nagyszerű csapattal és a #29-es Andretti Steinbrenner PowerTap Hondával ez nagyon biztató” – mondta a 2022-es IndyCar szezon hétvégi, St. Petersburg-i nyitófutama előtt.

    Óriási várakozással tekintek a kezdés elé, és készen állok arra, hogy belevágjak.

    Hozzátette: „Nagyon hosszú volt a holtszezon, és azt hiszem a teszteken mindenki kapott egy kis ízelítőt abból, hogyan állnak az erőviszonyok.

    Ettől függetlenül nagyon várom, hogy St. Pete-ben megkezdjük a száguldást valós körülmények között.

    Bár a Steinbrenner Racing továbbra is az Andretti Autosport partnereként támogatja a 29-es rajtszámú autót, amelyben DeFrancesco 2022-ben James Hinchcliffe-et váltja, George Steinbrenner IV húga, Julia most már társtulajdonosként van jelen a csapatban.

    A tesztelés is növelte az önbizalmamat, és az, hogy Julia is a fedélzetre került, csak tovább javított a morálon.

    DeFrancesco egyébként az Indy Pro 2000-ben és az Indy Lightsban is az Andretti Steinbrenner színeiben indult, így az idei év egy gyümölcsöző kapcsolat folytatása lesz.

    Az IndyCar szezonnyitóját a hétvégén rendezik, a Floridai St. Petersburgben, az futamot pedig az ARENA4+-on lehet majd nézni.

    Az első edzést már a mai nap folyamán megtartják,  magyar idő szerint 21:30-tól, majd szombaton az időmérőre kerül sor, 18:30-tól, míg a versenyen a zöld zászlót vasárnap, szintén 18:30-kor lengetik majd meg.

     

  • Nem rajonganak a Forma-1-ben Michael Andretti terveiért

    A Forma-1-es csapatfőnökök továbbra is hűvösen viszonyulnak ahhoz, hogy Michael Andretti 2024-re új csapatot hozna az F1-be.

    Michael édesapja, a versenyzőlegenda Mario Andretti a hétvégén a közösségi médián keresztül megerősítette, hogy Michael benyújtotta a 2024-es versenyzéshez szükséges első körös papírmunkát az Forma-1-es csatlakozáshoz.

    Miközben Michael Andretti nagy erőkkel készül a hétvégi IndyCar szezonnyitóra, addig Barcelonában javában zajlik a Forma-1 szezon előtti tesztje.

    Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az F1-es csapatfőnökök nem rajonganak az ötletért, hogy Michael Andretti egy újabb csapatot hozzon a piacra.

    Tíz csapat van a Forma-1-ben, ami szerintem egy tökéletesen elegendő szám” – mondta Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke.

    A végén. ez az FIA és a FOM (Formula One Management) döntése. Ha Michael egy új csapattal akar jönni, és ha minden összetevő összejön, és ha az összes csapat elfogadja, akkor jöhet, ellenkező esetben nem.

    A Forma-1 szabályzata szerint a csapatok egyhangú szavazatára lenne szükség ahhoz, hogy egy újabb csapat bekerüljön a sorozatba.

    Szerintem nagyszerű, hogy van érdeklődés a Forma-1-es belépés iránt, és az Andretti név minden bizonnyal egy erős név a motorsportban, és természetesen nem ők az egyetlenek, akik csatlakozni szeretnének, de a Concorde Egyezményen keresztül egyértelmű kritériumok vannak, amelyeket teljesíteni kell” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

    Biztos vagyok benne, hogy részt vesznek ebben a folyamatban, és ez a megállapodás azért van, hogy megvédje a 10 csapatot, és ne hígítsa fel azt, szóval nyilvánvalóan ezt alaposan meg kell vizsgálni.

    Több csapat, kevesebb pénz

    Úgy tűnik, hogy a jelenlegi 10 csapat pénzügyi érdekeinek védelme a csapatfőnökök körében a legfontosabb.

    Elvégre nem kell matematika szakosnak lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy ha egy általában 10 darabra szeletelt tortát 11 darabra kellene vágni, akkor mindenkinek kisebb rész járna.

    Andrettinek 200 millió dolláros nevezési díjat kellene fizetnie, hogy csatlakozhasson az F1-hez. Ez a díj segítene enyhíteni a kisebb nyereményalap okozta csapást.

    Valószínűleg nagyjából egymilliárdra van szükséged, ha rögtön be akarsz csatlakozni ebbe az exkluzív klubba” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff.

    Andretti egy név, az biztos, az amerikai piac fontos, de minden csatlakozó csapatnak kreatívnak kell lennie.

    Nem csak azzal, hogy kifizet egy 200 millió dolláros nevezési díjat, hanem véleményem szerint meg kell mutatnia, hogy mit tud tenni a többi csapat, az F1 és az FIA számára. Csak akkor fog fejlődni a sportág.

    Mi vagyunk az abszolút csúcs, ez a Bajnokok Ligája, vagy az NFL, és a franchise-ok menet közbeni újraosztása nem így kellene, hogy legyen, és nem ez a szándéka sem az F1-nek, sem az FIA-nak.

    De ha egy igazi márka érkezik, jó emberekkel, szükséges finanszírozással akkor miért ne.

    Eközben a McLaren csapatfőnöke, Andrea Seidl is abba a táborba tartozik, amelyik inkább előnyöket lát abban, ha az Andretti név ismét összekapcsolódik a Forma-1-gyel.

    A mi oldalunkról mindenképpen üdvözölnénk az Andretti csapatot, az Andretti nevet, egy amerikai csapat segítené a sportág további növekedését az Egyesült Államokban, és egyszerűen ismét több lehetőséget nyitna meg a fiatal versenyzők számára” – jelentette ki Seidl.

    Minél több csapatunk van, és végső soron minél hamarabb elérjük a 12 csapatot, az segítene a franchise értékét magasabbra tornázni nekünk, csapatoknak, szóval abszolút nyitottak vagyunk rá, szívesen versenyeznénk velük.

  • Herta és Johnson is megszólaltak az ukrán – orosz háborúról

    Az IndyCar két sztárja, Colton Herta és Jimmie Johnson együttérzését fejezte ki a kelet-Európában kialakult helyzet miatt.

    Bár az Ukrán – Orosz háború inkább az Európai kontinenst érinti, természetesen a világ másik oldala is sokkos állapotban követi az eseményeket.

    Társoldalunk, a Racingline.hu már írt róla, hogy az amerikai érdekeltségű Haas csapat levette autóiról az orosz Uralkali emblémáját – és színeit.

    Ezen kívül megtörténhet, hogy az Orosz Nagydíj sem kerül megrendezésre. Sebastian Vettel és Max Verstappen kijelentette, hogy ha lesz is verseny, ők bizony nem fognak megjelenni az Orosz Nagydíjon.

    Az IndyCar paddockjából először Colton Herta szólalt fel, és szolidaritását fejezte ki az Ukránokkal kapcsolatban. Üzenetében az Ukrán zászlót, valamint két szivecske emojit küldött.

    https://twitter.com/ColtonHerta/status/1496896643177893895

    Herta Race of Champions csapattársa, és IndyCaros riválisa Jimmie Johnson is így tett. A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok soha nem félt kinyilvánítani a véleményét.

    Így volt ez a 2020-ban, Talladegában, amikor Bubba Wallace támogatására szólította fel versenyzőtársait, illetve most az Ukrán – Orosz háborúval kapcsolatban is.

    Johnson egy „Imádkozzunk Ukrajnáért” felszólítású képet osztott meg.

    https://twitter.com/JimmieJohnson/status/1496972522994212866

    Érdekes lesz látni, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő St. Petersburg-i szezonnyitó versenyen mennyire foglalkozik majd a mezőny az Ukrajnában történő borzalmakkal.

    Az IndyCar szezonnyitó versenyét a már említett Floridai St. Petersburgben tartják, melyet az ARENA4+-on lehet majd nézni vasárnap, 18:30-tól.

  • Jamie Chadwick a W Series után Amerikába tarthat

    Jamie Chadwick már nagyon várta, hogy 2022-ben az F3-ba vagy az F2-be léphessen, de ehelyett vissza kell térnie a W Seriesbe.

    Ez azt jelentheti, hogy letett a Forma-1-es álomról, és bevallása szerint nagyon is érdeklődik az IndyCar után.

    Chadwick egyébként kétszeres bajnok a W Seriesben. A legutóbbi, 2021-es címvédését követően világossá tette, hogy nem áll szándékában visszatérni a sorozatba.

    Dicsérte a divíziót, amiért a női versenyzőknek platformot biztosít a tehetségük bemutatására, de szeretett volna továbblépni a karrierjében. Főleg azért, mert kétszeres bajnokként már mindent elért.

    Chadwicknek, aki a Williams fejlesztőversenyzője, az a végső álma, hogy egy nap a Forma-1-be kerüljön. Azonban az a tény, hogy ismét a W-sorozatba kényszerül visszatérni, ennek az álomnak a végét jelentheti.

    Caitlyn Jenner újonnan alakult csapata, a Jenner Racing, idén a W Series új szereplője lesz. Múlt héten jelentették be, hogy a 2019-es és 2022-es bajnok lesz a csapat versenyzője

    Miután megerősítették Chadwick Jenner Racinghez való átigazolását, sok rajongó a közösségi médiában mutatta ki csalódottságát amiatt, hogy egy olyan tehetséges versenyző, mint ő, ismét a W Seriesben ragadt.

    Jamie Chadwick a Forma-1-en túlra tekint, hogy a W-Series után újra beindítsa versenyzői karrierjét

    A brit egy csütörtökön twitteren közzétett videóban osztotta meg gondolatait az üggyel kapcsolatban.

    Hallom, és látom a kommentjeiteket” – mondta Jamie Chadwick. „Értsétek meg, én is szerettem volna megtenni ezt a lépést, és ezt nem is titkoltam, amikor tavaly megnyertem a bajnokságot.

    Hogy teljesen őszinte legyek, a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt nem tudtuk biztosítani a szükséges finanszírozást. Természetesen ez azt jelenti, hogy visszatérek a W Series-be. De ezt nem tekintem visszalépésnek.

    Úgy gondolom, hogy ez még mindig egy újabb lehetőség a versenyzésre. Hogy megpróbáljuk növelni a költségvetést. És a finanszírozást, hogy aztán a következő lépést tehessük, ami szerintem még mindig lehetséges.

    És itt jön képbe az IndyCar. Az utóbbi években rengeteg kiábrándult európai versenyző tette meg a lépést Amerika premier formula kategóriája felé, és ez megtörténhet a világ egyik legtehetségesebb női versenyzőjével is.

    Ha nem is Európában, de Amerikában biztosan. Annyira sok lehetőség van ott is. Szóval nagyon hálás vagyok a W Series-nek. Őszintén szólva, nélkülük nem is versenyeznék.

    Szóval az a tény, hogy egyáltalán beszélgethetünk arról, hogy az F3-ba vagy az F2-be megyek, olyasmi, amire két-három évvel ezelőtt nem lett volna lehetőségem.

    Nyilvánvaló, hogy idén nem az F3 vagy az F2 lesz a cél. De talán jövőre az lesz. Szóval igen, szurkoljatok továbbra is, és drukkoljatok, hogy megnyerjük a harmadik címet.”

  • Az utolsó 2 mérföldes verseny jöhet az Auto Club Speedwayen

    Tizenhét hónap telt el azóta, hogy a NASCAR elfogadta a az Auto Club Speedway átalakításának terveit, de hol tart a dolog most?

    Mivel sok rajongó több rövid ovált szeretne látni a naptárban, és az ACS látogatottsága nem volt túl fényes az elmúlt években, a döntés helyénvalónak tűnt – bár meglehetősen meglepő volt.

    Aztán a COVID járvány megjelenésével, még a 2021-es versenyt is törölték, az átépítési tervek pedig tolódtak – írja az Autoweek.

    A NASCAR készen áll arra, hogy ezen a héten visszatérjen Fontanába a NASCAR Cup Series második futamára, és a Wise Power 400-at ugyanazon a kétmérföldes konfiguráción rendezik meg, amely a sorozat első, 1997-es pályafutama óta létezik a pályán.

    Bár továbbra is érvényben van az a terv, hogy a kétmérföldes felületet lebontják, és egy másik, félmérföldes aszfaltcsíkot alakítanak ki a sorozat számára, az ebbe az irányba mutató lendület határozottan lelassult.

    A hónap elején adott interjúkban – amikor a NASCAR a Los Angeles Memorial Coliseumban megrendezett Busch Light Clash bemutató futammal nyitotta meg az évet – Dave Allen, az ACS elnöke nem volt hajlandó határozottan nyilatkozni a jövőről.

    Azt mondta, hogy a pálya 2023-as futama „valószínűleg” a félmérföldes pályán lesz. „Ezt sem tudjuk még. Továbbra is úgy fogjuk kezelni a dolgokat, hogy ez a terv.

    A NASCAR illetékesei általában nem nyilatkoztak semmilyen ütemtervről az ACS változtatásaira vonatkozóan, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

    A versenyzők imádják az Auto Club Speedwayt jelenlegi formájában
    A versenyzők imádják az Auto Club Speedwayt jelenlegi formájában Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media

    Auto Club Speedway, a versenyzők pályája

    Mint sok mindenről, ami a NASCAR-ral kapcsolatos, a vélemények megoszlanak. A legtöbb Cup pilóta imád Fontanában versenyezni, részben azért, mert a pálya felülete kopott és alkalmas az agresszív versenyzésre.

    Fontana egy nagyszerű versenypálya” – mondta Kyle Busch, aki a hét egyik favoritja lesz. „Nagyon különleges a vonalvezetése, és több íven is lehet menni rajta. A versenyzők szeretnek odamenni, és ekkora sebességgel versenyezni.

    Austin Dillon „fantasztikusnak” és „a versenyzők pályájának” nevezte az ACS-t.

    Az elmúlt években azonban nagyrészt a rövid pályák és az épített pályák voltak a NASCAR naptárjának sztárjai, és ez még nagyobb támogatást kapott a Clash sikere láttán, amely a Los Angeles Coliseumban, egy erre a célra épített negyedmérföldes pályán zajlott.

    Voltak olyan felvetések, hogy a coliseumi futam, amely körülbelül 50 000 nézőt vonzott, lendületet adhat a vasárnapi Auto Club futamnak, bár, ahogy Busch rámutatott, a NASCAR már 25 éve van a Los Angeles-i térségben.

    Az ACS Los Angelestől mintegy 50 mérföldre keletre található.

    Jelenleg mindössze három igazi short ovál található a naptárban: a Martinsville Speedway, a Richmond Raceway és a Bristol Motor Speedway. Mindegyik pályán két versenyt rendeznek a szezon során.

    A Next Gen autó első igazi próbatétele lehet a Fontanai verseny
    A Next Gen autó első igazi próbatétele lehet a Fontanai verseny Fotó: Mike Ehrmann/Getty Images/NASCAR Media

    A hétvége legfontosabb sztorijai, menetrendje

    A Next Gen autó első igazi próbatétele elé néz a NASCAR. Ezt Kevin Harvick is így gondolja, bár ő leginkább az abroncsok, és az autó fejlődése miatt aggódik.

    A múlt hétvégi Daytona 500 befutóját követően feszült lehet a hangulat a Penske csapatán belül, hiszen Ryan Blaney – bár a futam utáni interjújában méltóságteljesen nyilatkozottnem volt boldog csapattársa, és a Daytona 500 győztesének Austin Cindricnek manővere láttán.

    A szezonnyitó után két csapatot is megbüntettek, ezek a The Money Team Racing és a Kaulig Racing voltak – a kerekek elvesztése miatt. Érdekes lesz látni, hogy mennyi hasonló probléma lehet a hétvégi versenyen.

    Copy That nevű podcastunk első adásában beszéltünk a hétvégi verseny esélyeseiről, így többek között Kyle Larsonról is, akinek bajnoki címvédése egy csúnya balesettel kezdődött Daytonában.

    A NASCAR Cup Series és a NASCAR Xfinity Series mezőnye látogat el majd Fontanába. Az Xfinity versenye magyar idő szerint február 26-án, este 11 órakor kerül megrendezésre.

    A Cup Series második fordulóját pedig magyar idő szerint február 27-én, 21:30-kor láthatja majd a nagyérdemű, az ARENA4 televíziós csatornán.