Szerző: András Roos

  • 19 éves tehetség fújta ki Kyle Busch orrát Las Vegasban – VIDEÓ

    A tizenkilenc éves Chandler Smith két körrel a vége előtt átvette a vezetést, és megelőzte a Zane Smith-t valamint Kyle Busch-t.

    A rendkívül izgalmas Las Vegasi versenynek megérdemelt győztese lett, Smith végig nagyszerűen teljesített.

    Ez volt a kilencedik egymást truck futam, amelyet 23 éves vagy annál fiatalabb pilóta nyert meg. Chandler Smith pályafutása harmadik győzelmét aratta.

    Egy késői sárga zászló – és újraindítás – azért segített a Kyle Busch Motorsports versenyzőjének, aki ennek köszönhetően tudta megelőzni csapattulajdonosát.

    Ez a jó Isten munkája ember, egész nap csodákat művelt. Ő adta nekem ezt a tehetséget, ezt a lehetőséget, hogy vezethessem ezt az autót a Kyle Busch Motorsports és a Safelite számára” – mondta Chandler Smith közvetlenül a verseny után.

    Több mint hálás vagyok ezért az egész lehetőségért. Minden dicsőség az övé, a feleségemé, az összes srácé, aki részt vett ebben az dologban. Most szuper hálás vagyok.

    Smith mögött, aki a verseny legjobb 32 körét vezette, Zane Smith és Busch, Stewart Friesen és Ryan Preece zárta az első ötöt. Preece, aki mindössze harmadszor indult a Truck Series-ben, vezetett, amikor az utolsó sárga zászlót belengették, de megbüntették, mivel nem tudta tartani a Pace Car tempóját.

    Tanner Gray, Matt DiBenedetto, Matt Crafton, Bret Holmes és Austin Wayne Self zárta a top 10-et.

    A három csalódott versenyző

    A sorozat címvédője, Ben Rhodes megnyerte az 1. és a 2. szakaszt is, és kilenc kört vezetett az este folyamán, de egy ütközés ThorSport Racing csapattársával, Ty Majeskivel 30 körrel a vége előtt súlyosan megrongálta a 99-es számú Toyotáját, így kiesett a versenyből.

    Todd Bodine, a sorozat kétszeres bajnoka, aki utoljára 2013-ban versenyzett, a 22. helyen végzett a 2022-re tervezett hat versenye közül az elsőn, amelyen megpróbálja elérni a 800 NASCAR sorozatbeli indulást.

    Hailie Deegan már a verseny elején bajba került, és végül a 33. helyen ért célba.

    Győzelmével Chandler Smith hat ponttal vezet Zane Smith előtt a bajnoki tabellán.

    A Camping World Truck Series Las Vegasi versenyének végeredménye

    Poz. # Versenyző Kör
    1 18 Chandler Smith 134
    2 51 Kyle Busch(i) 134
    3 52 Stewart Friesen 134
    4 17 Ryan Preece(i) 134
    5 15 Tanner Gray 134
    6 25 Matt Dibenedetto 134
    7 88 Matt Crafton 134
    8 32 Bret Holmes 134
    9 22 Austin Wayne Self 134
    10 66 Ty Majeski 134
    11 40 Dean Thompson # 134
    12 30 Tate Fogleman 134
    13 42 Carson Hocevar 134
    14 61 Chase Purdy 134
    15 20 Matt Mills(i) 134
    16 16 Tyler Ankrum 134
    17 44 Kris Wright 134
    18 56 Timmy Hill 134
    19 45 Lawless Alan # 134
    20 33 Loris Hezemans 134
    21 62 Todd Bodine 134
    22 46 Matt Jaskol 134
    23 23 Grant Enfinger 134
    24 19 Derek Kraus 134
    25 4 John Hunter Nemechek 134
    26 3 Jordan Anderson 133
    27 12 Spencer Boyd 132
    28 98 Christian Eckes 126
    29 43 Thad Moffitt 114
    30 2 Kaz Grala 113
    31 99 Ben Rhodes 103
    32 24 Jack Wood # 71
    33 1 Hailie Deegan 44
    34 91 Colby Howard 28
    35 9 Blaine Perkins # 21
    36 38 Zane Smith 134

     

  • A NASCAR legenda hétvégén kezdi meg búcsúturnéját

    A Camping World Truck Series kétszeres bajnoka Todd Bodine visszatér a hétvégi Las Vegas Motor Speedwayen rendezendő futamra.

    Az egész a Camping World vezérigazgatójának, Marcus Lemonisnak a tweetjével kezdődött. Hamarosan a rajongók és a szponzorok összefogtak, hogy a veterán Todd Bodine elérje a 800 rajtot NASCAR karrierje során.

    Bár Bodine élvezi Fox Sports-os munkáját, ahol elemzőként dolgozik, elismerte, hiányzott neki a versenyzés.

    16 éves korom óta minden hétvégén a versenypályán voltam valamilyen formában” – mondta Bodine csütörtökön a NASCAR.com-nak. „Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy már nem járok versenyekre.

    Bodine egyre többet gondolt arra, hogy elérje a 800 rajtot, ami a NASCAR történetében mindössze 26 versenyzőnek sikerült korábban. Ennek a mérföldkőnek az elérése önmagában is nagy eredmény lenne, hiszen ezzel befejezné NASCAR-os útját, amit 36 évvel ezelőtt kezdett.

    A COVID-19 járvány miatt azonban Bodine nem törekedett aktívan arra, hogy elérje a 800 indulást.

    Todd Bodine mindig is a szurkolók kedvence volt
    Todd Bodine mindig is a szurkolók kedvence volt Fotó: Mary Ann Chastain/Getty Images for NASCAR

    Bodine: Első az eredmény, de fontos a szórakozás

    A sorozat 23 versenyt rendez 2022-es szezon során, és Bodine főnöke a FOX Sportsnál kilenc potenciális futamot adott neki, amelyeken indulhat. A 2006-os és 2010-es bajnok ezekből szűkítette le a listát arra a hatra.

    Az első szempont a versenyek kiválasztásánál az volt: melyiken tudunk a legjobban szórakozni a verseny után” – állítja Bodine. „Ki akarok menni, nyerni és jól akarok teljesíteni, de jól fogunk szórakozni. Ez az utolsó hurrá, ez a nyugdíjas túra. Jól fogjuk érezni magunkat.

    Bodine elmondta, hogy amikor csütörtökön Las Vegasba repült, 40 barátja jelent meg vele együtt az ország minden tájáról, hogy támogassák őt, és természetesen jól érezzék magukat.

    Az 58 éves Bodine persze komolyan veszi munkáját, főleg azért, mert 2013-ban vezetett utoljára truck-ot.

    Félre ne értsetek; azért vagyunk itt, hogy nyerjünk! Reálisan nézve az első öt hely már győzelmet jelentene. Nem vagyok őrült, megértem a helyzetet, amibe kerültem.

    Akár jönnek még trófeák a gyűjteményébe, akár nem, ő csak a pillanatnak él.

    Azt hiszem, lesz benne némi boldogság, ünneplés. Ugyanakkor szomorú is lesz, hogy végleg vége. Ez lesz a profi versenyzés vége” – mondta a kétszeres Camping World Truck Series bajnok.

  • Vajon robban-e a Hendrick bomba Las Vegasban?

    Hétvégén rendezik a NASCAR Cup Series harmadik fordulóját az arizónai Las Vegasban. A középpontban pedig a Hendrick versenyzői állnak.

    Valószínűleg az egész hét feszült körülmények között telt a Hendrick Motorsports főhadiszállásán. A csapat versenyügyekért felelős alelnöke, Chad Knaus már a verseny után megpróbálta elkezdeni a béketárgyalásokat Chase Elliottal.

    A fiatal versenyző azonban nem lehet boldog, hiszen az utóbbi hónapok Kyle Larsonról szóltak, és a címvédő egyértelműen a csapat első számú versenyzőjévé nőtte ki magát, ami nem biztos, hogy Elliottnak tetszik.

    Még az is szóba került, hogy a 9-es autó sofőrje direkt pördült meg a verseny utolsó köreiben, legalábbis Bubba Wallace spottere, Freddie Kraft így látta az esetet.

    Azt hiszem, a kesztyűk elmondják a történetet. Egyszerűen egy irányban tartja a kezét, és meg sem próbálja megfogni az autót” – magyarázta Kraft.

    Nincs kétségem afelől, hogy ez szándékos volt, csak azok alapján a megjegyzések alapján is, amiket a rádión mondott.

    Joey Logano – aki tud egyet s mást mesélni a csapaton belüli összekapásokról – is úgy érzi, kettészakadhat a Hendrick Motorsports.

    A Hendrick már nem egy csapat” – jelentette ki a Penske versenyzője. „Két oldal van. Amíg nem tudják rendbe hozni a kapcsolatot, addig van az 5-ös, és van a 9-es. És mindenki kénytelen választani egy felet.

    Olyan ez, mint amikor a barátaid elválnak. Úgy tűnik, választanod kell egy oldalt. Nehéz mindkettővel barátkozni.

    Chase Eilliott a rádión nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette kollégáját, és a futam után is eléggé egyértelművé tette, hogy nem szeretne beszélni a dologról: „Látjátok az eredményt…

    Hogyan tovább, Hendrick Motorsports?

    Tudom, hogy feldúlt” – mondta Larson a verseny utáni sajtótájékoztatón. „De beszélni fogunk, és remélhetőleg közös nevezőre jutunk. Soha nem mennék bele a csapattársamba, vagy blokkolnám őt ilyen agresszívan és ilyen későn szándékosan.”

    A Hendrick Motorsports vezetőségén múlik, hogy az ellenségeskedés ne gyűrűzzön tovább.

    Semmi szándékos nem történt Kyle részéről. Elemezzük majd a történéseket, és beszélgetni fogunk közösen, csapatként a dologról” – mondta Jeff Andrews, a Hendrick Motorsports általános igazgatója.

    Kyle Larson is úgy érzi, rendbe fognak jönni a dolgok közte, és csapattársa között.

    Nem aggódom túlságosan emiatt. Azt hiszem, ha valami, akkor ez valószínűleg csak egy kis bukkanó az úton” – mondta Larson. „Azt hiszem, ha a jövőben több ilyen dolog történik, akkor igen, akkor kicsúszhat a kezünkből a dolog.

    De a Hendrick Motorsport szerintem soha nem fogja hagyni, hogy odáig fajuljon a dolog, és ahogy mondtam, eléggé tiszteljük egymást ahhoz, hogy ne legyen ebből nagyobb probléma.

    Kyle Larson tavaly behúzta a Las Vegasi tavaszi versenyt, vajon idén tud duplázni?
    Kyle Larson tavaly behúzta a Las Vegasi tavaszi versenyt, vajon idén tud duplázni? Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Viva Las Vegas

    A fogadóirodáknál egyébként Kyle Larson a legesélyesebb a futamgyőzelemre, mögötte pedig Hendrickes csapattársa Chase Elliott jön a listán, ezért számíthatunk tűzijátékra a két versenyző között.

    A Las Vegas Motor Speedway hétvégi versenye a szezon első másfél mérföldes fordulója. Fontos lesz látni az erőviszonyokat, hiszen a versenynaptár nagy részét az ilyen típusú pályák teszik ki.

    A hétvége magyar idő szerint szombaton 19:30-kor kezdődik az edzésekkel, majd 20:15-kor folytatódik az időmérővel.

    A NASCAR Cup Series versenye magyar idő szerint vasárnap, 21:30-kor kezdődik majd, és az ARENA4-en illetve az ARENA4+-on is látható lesz majd.

  • Castroneves arcképe immáron a Borg-Warner trófeán díszeleg

    A Meyer Shank Racing-Honda versenyzője, Hélio Castroneves ma mutatta be negyedik arcképét a legendás Borg-Warner Trófeán.

    Tavaly májusban Castroneves nem csak az Indianapolis 500-as győzelmek rekordját állította be, amivel csatlakozott a négyszeres győztesek klubjában A.J. Foyt, Al Unser és Rick Mears mellé.

    Győzelme egyben a történelem leggyorsabbja is volt, 190,690 km/h átlagsebességgel, főleg annak köszönhetően, hogy csak két sárga zászlós szakasz volt a versenyen.

    Hélio Castroneves negyedik arcképe a 108. ilyen lesz a Borg-Warner Trófeán, amelynek frissített változatát Indianapolis belvárosában, az Indiana Statehouse-ban leplezték le.

    Michelle Collins, a BorgWarner Inc. globális marketing- és PR-igazgatója kijelentette: „A Borg-Warner Trophy a motorsport világának egyik legnagyobb hagyományát és kitüntetését képviseli. Ez egy olyan diadal, amelyet minden versenyző szeretne megtapasztalni, és igazán örülök és megtiszteltetés számomra, hogy továbbvihetem a trófea leleplezésének örökségét.

    Az, hogy az arcodat egyszer rávésik a Borg-Warner Trófeára, egy életre szóló teljesítmény, de a négyszeri alkalom jól mutatja Helio elkötelezettségét, kitartását és a sport iránti szenvedélyét. Az egész BorgWarner nevében őszintén gratulálunk ehhez a kiemelkedő teljesítményhez.

    Castroneves természetesen óriási megtiszteltetésnek tartotta, hogy immáron negyedszer rákerült a trófeára.

    A mai arcképem leleplezése különleges nap volt számomra és a Meyer Shank Racing számára. Felemelő pillanat a karrieremben, hogy az arcom a többi Indy 500-győztes és a másik három négyszeres győztes – A.J., Al és Rick – mellett látható.

    Castroneves kézhez fogja kapni a BorgWarner bajnoki versenyzői trófeáját, az úgynevezett „Baby Borg”-ot, amely a Borg-Warner trófea miniatűr másolata.

    A csapattulajdonosok, Michael Shank és Jim Meyer pedig megkapják majd a saját miniatűr másolatukat, a BorgWarner Championship Team Owner’s Trophy-t.

  • Öt évvel ezelőtt küzdőtérré vált NASCAR pit, Busch vs. Logano – VIDEÓ

    Öt évvel ezelőtt verekedett össze Kyle Busch és Joey Logano, miután összeütköztek a Las Vegasi tavaszi verseny utolsó körében.

    A versenyt Brad Keselowski vezette, azonban az utolsó körben lelassult az autója.

    Kyle Busch alulra kanyarodott, hogy kikerülje őt, és összeért Loganóval. A 3. kanyarban Logano nekiment Buschnak, és utóbbi a 4. kanyaron keresztül a pitbe szánkázott.

    Busch kiszállt az autójából, elindult a pit road bejáratánál lévő, általában a verseny után a legjobb öt autót elfogó területre, megütötte Loganót, és verekedés tört ki. Ez nagyjából 18 másodpercig tartott, mielőtt a versenybírók szétválasztották őket.

    Logano azt mondta, miután minden lecsillapodott, hogy nem volt sok beszéd, inkább az öklök beszéltek.

    Keményen versenyeztünk mindketten. Kyle és én általában nagyon jól versenyzünk egymás ellen. Sosincs semmi problémánk, most viszont megpróbált leszorítani a kanyarban Brad alá, és nagyjából összeütköztünk a bejáratnál.

    Ezután üldöztem őt, de megcsúsztam, és összeütköztünk.

    Nyilvánvalóan nem volt semmi szándékosság abban amit tettem, de értelemszerűen ő ezt másképp gondolja, szóval nem tudom. Majd túl leszünk rajta.

    Busch másképp látta a dolgot, azt mondta Vince Welch-nek a Fox Sports-tól, hogy „Kilökött. Logano egyszerűen egyenesen hajtott be a kanyarba, és direkt összetört engem. Joey így versenyez, úgyhogy vissza fogja kapni.

    Joey Logano és Kyle Busch kapcsolata azóta sem felhőtlen.

  • A legenda szerint Colton Herta már most a Forma-1 egyik legjobbja lenne

    Al Unser Jr. úgy véli, Colton Hertának „semmit sem kell változtatnia” ahhoz, hogy IndyCar bajnok legyen, és a Forma-1-be kerüljön.

    A kétszeres Indycar-bajnok és kétszeres Indy 500 győztes Unser a Harding Steinbrenner Racing versenyzői tanácsadójaként dolgozott együtt Hertával, amikor 2019-ben debütált az IndyCarban

    Az F1 egyre közelebb az Andretti Autosport versenyzőjének, hiszen főnöke, Michael Andretti a jelenlegi csapatvezetők ellenséges fogadtatása ellenére 2024-től csapatot szeretne indítani, Herta pedig nyilvánosan kijelentette, hogy „hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akarok Forma-1-ben indulni”.

    Al Unser Jr. könyvbemutató turnéján adott interjút az Autosport podcastnak.

    Kétségtelenül IndyCar bajnok lehet belőle. Csak annyit kell tennie, hogy folytatja, amit csinál, semmit sem kell változtatnia, és IndyCar bajnok lesz.

    Elég fiatal ahhoz is, hogy az F1-be menjen, és szerintem rögtön versenyképes lenne.

    Először a 25 órás Thunderhill versenyen találkoztam Coltonnal Kaliforniában. Elkezdett esni az eső, hajnali 3 körül volt. Kint voltam a pályán, és nagyon óvatos voltam, aztán hirtelen elkapott egy autó, elszáguldott mellettem, és eltűnt a ködben” – magyarázta Al Unser Jr.

    Beszóltam a rádión, és megkérdeztem, hogy ki a fene volt ez. Mire ők azt válaszolták, hogy ez Colton Herta volt. Azt gondoltam magamban, hogy a fenébe, ez a srác hihetetlenül gyors.

    Az 59 éves legenda hozzátette, élvezi nézni, hogy milyen generáció váltáson megy keresztül az IndyCar.

    Egy teljesen új, fiatal, tehetséges versenyzőkből álló mezőny van, akik a versenyzés jövőjét jelentik. Utoljára az 1980-as évek közepén volt hasonló, amikor én, és Michael Andretti bemutatkoztunk.

  • Hailie Deegan idén már tényleg megmutatná magát

    Hailie Deegan elismerte, kellett a tavalyi tanuló év ahhoz, hogy idén könnyebben megmutathassa, mit tud a NASCAR Truck Seriesben.

    Az, hogy Hailie Deegan nem futott jól újonc Camping World Truck Series szezonja során, nem lehet meglepetés. Még ha Deegan tudta is, hogy nehéz lesz feljebb lépni a NASCAR nemzeti sorozatába, mégis elismerte, hogy nem úgy teljesített a David Gilliland Racing 1. számú Fordjával, ahogyan azt várta.

    Deegan a 17. helyen végzett a bajnoki tabellán, egy top 10-es helyezéssel.

    Szükségem volt a tavalyi évre, és tanulnom kellett ahhoz, hogy idén jó legyek” – mondta Deegan a RACER-nek.

    Annyi összetevője volt a Truck Seriesnek, hogy sokszor rossz helyzetbe kerültem, de mennem kellett előre, és annyi információt magamba kellett szívnom, amennyit csak tudtam, hogy idén ezt foganatosítani tudjam.

    Deegan egy jótékonysági horgász verseny után adott interjút a RACER-nek, és elmondta, lehet, hogy új hobbit talált magának.

    Nagyon pihentetőnek éreztem az egészet. Ilyennek képzelem azt, amikor az ember elmegy egy gyógyfürdőbe.

    Hailie Deegan élvezte a horgászást
    Hailie Deegan élvezte a horgászást Fotó: Chad Martel/Monster Energy

    A legfontosabb változás Hailie Deegan számára

    A fiatal hölgyversenyző elismerte, hogy meg kellett küzdenie az önbizalmával a tavalyi sikertelen év után.

    Általában nem vagyok bizonytalan, de általában nem vagyok beképzelt sem” – magyarázta Deegan. „Idén viszont nagyon sok embertől hallottam a környezetemben, hogy magabiztosabbnak kell lennem, mentálisan erősebbnek kell lennem, jobban kell bíznom magamban.

    Ezen sokat dolgoztam a holtszezonban, és tényleg, újraépítettem az önbizalmamat. Rájöttem, hogy melyek azok a területek, amiken dolgoznom kell.

    Deegan tisztában van azzal, hogy sokat várnak tőle, és ez a kezdetektől fogva így is van. Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport globális igazgatója például nyilvánosan mondta, hogy sokat vár Deegantől, mert 2023-ban már az Xfinity Seriesben szeretné látni őt.

    Azt hiszem, én, a Monster (Energy), a Ford, mindannyian ugyanazon az oldalon állunk” – mondta a 20 éves versenyző.

    Mark egy nagyszerű fickó, motivált, akárcsak én, szóval megértem. De tudtam, hogy ezek az elvárások már abban a pillanatban rajtam vannak, amikor aláírtam a Fordhoz, ez a dolog ezzel jár. Ha nagy üzletet kötsz, nagy elvárásokat támasztasz.

    És mindazt figyelembe véve, amit Hailie Deegan tavaly tanult és tapasztalt, az idei szezonban mindent megtesz a céljaiért.

    Be akarok jutni a rájátszásba, ez a célom” – jelentette ki.

  • Több időt kapnak a NASCAR csapatok a felkészülésre

    A NASCAR megváltoztatta a Cup Series hétvégi, Las Vegas Motor Speedwayen tartandó edzésprogramját, hogy a csapatok több időt tölthessenek a pályán.

    Szerdán a NASCAR bejelentette, hogy a Cup csapatokat nem osztják két csoportra a hétvégi edzéseken, ahogyan azt a múlt hétvégén az Auto Club Speedwayen tették.

    Ehelyett egy 35 perces edzés lesz, amelyen minden autó részt vehet szombaton. Az edzés helyi idő szerint szombaton 13:30-tól 14:05-ig tart majd (magyar idő szerint 19:30-tól 20:05-ig) – írja a Motorsport.com.

    A Cup Series kvalifikációja helyi idő szerint szombaton 14:15-kor kezdődik (magyar idő szerint 20:15-kor), és továbbra is két csoportra osztva, két kört tartalmaz majd, ahogyan az a kaliforniai Fontanában történt.

    A NASCAR szóvivője elmondta, hogy a héten több kérés is érkezett a csapatok és az egyes versenyzők részéről, akik további gyakorlóidőt kértek Las Vegasban. A változtatásra azért került sor, mert összességében minimális hatással van a hétvégi menetrendre.

    Az edzés rendjének megváltoztatása azonban egyelőre csak a Las Vegas-i versenyhétvégére vonatkozik. A széria várhatóan a következő héten a Phoenix Raceway-en visszatér a két, egyenként 15 perces csoportos teszteléshez.

  • Éld át újra Kyle Larson győzelmét a 2021-es Las Vegasi versenyen

    Ez a verseny volt az, ami megindította Kyle Larsont a bajnoki cím felé, hiszen itt nyerte első versenyét a Hendrick Motorsport színeiben.

    Kyle Larson a 2021 március 7-én megrendezett Las Vegas Motor Speedway-i versenyenen nem bízott semmit a véletlenre, 103 kört töltött az élen, és meggyőző, 3,156 másodperces győzelmet aratott a NASCAR Cup Series korábbi bajnoka, Brad Keselowski felett, így megnyerte a Pennzoil 400-as versenyt – két év után először győzött.

    A 28 éves  Larson lett a Hendrick Motorsport hosszú és nagyra becsült történetének leggyorsabb győztese, aki mindössze a negyedik indulásánál máris győzelemre vezette a legendás alakulat 5-ös rajtszámú Chevrolet-ját.

    A Penzoil 400 (Las Vegas Motor Speedway) 2021-es végeredménye

    Poz. # Driver Kör
    1 5 Kyle Larson 267
    2 2 Brad Keselowski 267
    3 18 Kyle Busch 267
    4 11 Denny Hamlin 267
    5 12 Ryan Blaney 267
    6 19 Martin Truex Jr. 267
    7 20 Christopher Bell 267
    8 24 William Byron 267
    9 22 Joey Logano 267
    10 43 Erik Jones 267
    11 47 Ricky Stenhouse Jr. 267
    12 3 Austin Dillon 267
    13 9 Chase Elliott 267
    14 17 Chris Buescher 267
    15 37 * Ryan Preece 266
    16 21 Matt DiBenedetto 266
    17 34 Michael McDowell 266
    18 6 Ryan Newman 266
    19 1 Kurt Busch 266
    20 4 Kevin Harvick 266
    21 14 Chase Briscoe # 266
    22 8 Tyler Reddick 266
    23 42 Ross Chastain 266
    24 38 Anthony Alfredo # 266
    25 41 Cole Custer 266
    26 99 Daniel Suarez 265
    27 48 Alex Bowman 265
    28 23 Bubba Wallace 262
    29 77 Justin Haley(i) 262
    30 78 BJ McLeod(i) 260
    31 53 Garrett Smithley(i) 259
    32 51 Cody Ware(i) 259
    33 0 Quin Houff 256
    34 15 Joey Gase 255
    35 52 Josh Bilicki 252
    36 66 * Timmy Hill 246
    37 7 Corey LaJoie 188
    38 10 Aric Almirola 178

    #Újonc
    *Charter nélküli versenyző

  • Március 4-én érkezik a Gran Turismo 7, megérkeztek az első vélemények

    Március 4-én érkezik a Gran Turismo 7, megérkeztek az első vélemények

    A világ legnépszerűbb konzolos autós sorozatának legújabb kiadása, a Gran Turismo 7 lenyűgözte az autós és gaming újságírókat.

    A Sony ezúttal sem spórolt: Olyan technológiai újításokat vettettek be, amely minden játékosnak kedvére lesz. Ahogy a külföldi Traxion.gg írja, a cím egy „óda az autóhoz”.

    Korábban már írtunk róla, hogy milyen forradalmian új tartalmak lesznek megtalálhatóak a GT7-ben.

    A vezetési szimuláció remek, nem csak az amerikai izomautók és a japán elsőkerekes utcai járgányok között érezni a különbséget, hanem minden egyes kocsi saját karakterisztikával rendelkezik, és sok esetben uralmunk alatt tartani egy nyomatékban gazdag szörnyet már önmagában győzelemnek tűnik” – írja az IGN Hungary előzetes tesztjében.

    A Gran Turismo évek óta a világ egyik legtöbbet használt E-Sport platformja, többek között a HUMDA és a SIM LIGA életében is fontos szerepet tölt be. 2021-ben indult újra a GTSH Rank, mely a magyar Gran Turismo ászokat állítja rangsorba – és melyet Blazsán Patrik vezet.

    A Grand Turismo 7-ben a nappal és az éjszaka váltakozhat, állandóan mozgásban vannak a felhők, sőt, megérkezhetnek vagy elvonulhatnak versenyek közben a csapadékfelhők. Nagy hangsúlyt fektettek erre a játék készítői, ez volt az új rész egyik legfontosabb újítása. Nagyon látványos, ahogy ezek a folyamatok végbemennek, a lemenő naptól kezdve a tócsánként felszáradó aszfaltcsíkig” – mondja a vezess.hu újságírója.

    Az FIA hivatalos szimulátoros platformja

    Érdekes lesz látni, hogy ezek az új funkciók milyen felhasználásra kerülnek majd az FIA eseményein. A Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ban hozta létre az FIA Gran Turismo Championships eseményt, ahol a világ legjobb szimulátorosai mérhetik össze tudásukat.

    Azok a versenyzők, akiket a világdöntőkön bajnokká koronáznak, részt vehetnek az év végén megrendezésre kerülő FIA díjátadó gálaünnepségen, és az adott szezon más, valódi motorsport világbajnokai mellett kapják meg díjaikat.

    Tavaly Valerio Gallo nyerte az eseményt, legjobb magyarként pedig Blazsán Patrik végzett, aki 10. lett.

    De vissza a Gran Turismo 7-re, melyet a gamestar értékelése szerint nem csak a profik fognak élvezni: „Összességében olyan élményt ad a Gran Turismo 7, amilyet kevés más játéktól kaphatnak meg az autózás szerelmesei. Egyszerre szimulátor és az átlag játékosok által is kitapasztalható versenyjáték.

    Metacritic elemzés összesítő weboldal szerint a szimulátor 88 pontot kapott a lehetséges 100-ból az újságírók előzetes tesztjei alapján.

    A 2021-es megjelenésre tervezett, de a COVID járvány miatt csúszó Gran Turismo 7 tehát 2022 március 4-én jelenik meg PS4 és PS5 platformokra.