Szerző: András Roos

  • Jógával készül hétvégi sportautós versenyére Natalie Decker

    Hétvégén rendezik a NASCAR Xfinity Series atlantai versenyét, Decker azonban máshol próbál szerencsét, méghozzá Charlotte-ban.

    A Trans Am szériába tér vissza Natalie Decker, ahol 2021-ben megnyerte a Pro-Am kategória küzdelmeit.

    Tavaly a Roválon is jól szerepelt a hölgyversenyző, hiszen pole pozícióval és egy második helyezéssel végzett. Ez lesz a harmadik szezon, amikor Decker az Ave Motorsporttal az Audi R8-asban (GT osztály) versenyez majd.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    nataliedecker🐘 (@nataliedecker) által megosztott bejegyzés

    A daytonai csalódás után tehát itt próbálja majd meg beindítani szezonját Natalie Decker. Akkor a láthatóan érzelemdús hölgy a következőket nyilatkozta.

    Köszönöm mindenkinek aki támogatott. Mindent megtettünk, a csapat fantasztikus munkát végzett, de tudtuk, hogy megvan az esély arra, hogy nem fogunk bejutni. Sajnos ez meg is történt” – mondta twitter videójában Decker.

    A Reaume Brothers Racing nagyon gyors autókat épít, és rengeteg lehetőségünk lesz még idén javítani. Bár nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy nem sikerült kvalifikálni magunkat, elképesztően izgatott vagyok az év hátralevő része miatt.

    Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz Decker következő versenye a NASCAR Xfinity Seriesben, de természetesen ott is viszontláthatjuk még idén őt.

    Az Audi R8 az egyik legnépszerűbb GT3-as autó, és mint olvasható Deckernek nagy tapasztalata van már ezzel a géppel, szóval érdemes lesz megnézni, miként tud majd teljesíteni a szombaton rendezendő Trans Am széria versenyén.

    A Bush Light által indított program egyik oszlopos tagja egyébként egy súlyos autoimmun betegséggel is küzd, melynek köszönhetően vannak jobb, és rosszabb napjai. Mint posztjában elmondja, a jóga segít abban, hogy leküzdje a fájdalmakat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    nataliedecker🐘 (@nataliedecker) által megosztott bejegyzés

  • Ellentétes hírek látnak napvilágot Pato O’Ward jövőjéről

    Pato O’Ward szerződése lejár az év végén? Vagy esetleg 2024 év végéig tart? Mindenesetre a mexikói az idei évre koncentrál.

    Tegnap már megírtuk, hogy a Racernek tett nyilatkozatában Pato O’Ward meglepő kijelentést tett.

    Jelenleg szerződésben állok a McLarennel, de vannak olyan forgatókönyvek, amelyek szerint az idei szezon végén megváltozhat ez a helyzet” – mondta O’Ward.

    Most, hogy a vasárnapi futamra visszatér de facto hazai pályájára, O’Ward fényes jövője hirtelen nagyon felhős lett.

    A McLaren SP Arrow-val 2024-ig szóló szerződése van, de a fiatal mexikói pilóta elismerte, hogy aktívan kutatja az álláspiacot – lényegében korlátozott szabadügynökként, aki más csapatoktól is kérhet ajánlatokat – de a McLaren opciós joggal rendelkezik szerződése felett.

    Hogy egészen őszinte legyek, teljesen arra koncentrálok, amit most csinálok, vagyis vezetek, és megpróbálom a lehető legjobb szezont teljesíteni” – mondta a 22 éves O’Ward az Associated Pressnek, amikor szerdán a jövőjéről kérdezték.

    A segítőim éppen azon dolgoznak, hogy rájöjjünk, miként fog kinézni a jövőm. Igen, nagyjából ennyit tudok most mondani.

    Két teljes szezonja alatt O’Ward segített az Arrow McLaren SP programjának felemelkedésében.

    A mexikói versenyző nem titkolt vágya, hogy a Forma-1-ben kössön ki, erre pedig a McLaren a legjobb állomás, hiszen nekik van mindkét szériában csapatuk.

    Colton Herta szerződtetése persze mindent felborított. Bár O’Ward jó barátja Hertának, vajon ez állhat a nagy pálfordulás hátterében?

    Még nagyon korai bármit is mondani az egész helyzetről. Nem akarok hazudni. Sem igent, sem nemet mondani. Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Szerintem még túl korán van a szezonban ahhoz, hogy igazán lássuk, mi történik” – válaszolta sejtelmesen O’Ward.

    A csapat cáfol

    Brown persze imádja IndyCaros versenyzőjét, és a szívén viseli a sorsát. Azt azonban elmondta, hogy semmiképp nem tenné tönkre a tengerentúli csapatát a Forma-1 érdekében.

    Amit egyáltalán nem fogunk tenni, az az IndyCar-csapat veszélyeztetése” – mondta Brown St. Pete-ben. „Soha nem vinném Patót az IndyCarból az F1-be anélkül, hogy ne lenne egy nagyszerű helyettese, mert az IndyCar ugyanolyan fontos, mint az Extreme E, mint a Forma-1. Ez nem szimplán a Forma-1 előszobája.

    Taylor Kiel, az IndyCar-csapat elnöke és O’Ward versenynapi stratégája szerdán azt mondta, hogy át fogják vészelni a konfliktust.

    Ez egy apróság” – jelentette ki Kiel. „A külső zaj, a pletykák, minden, ami az ilyen helyzeteket körülveszi… nos ez a sport velejárója.

    Rajtunk múlik, hogy rendet tegyünk a saját házunk táján, ha híreket kell közölni, akkor azok tőlünk fognak érkezni.

  • A Tesla ára már az egekben az USA-ban, Elon Musk terel

    Elon Musk az inflációt és az emelkedő nyersanyagköltségeket okolja, miközben a Tesla modellek árai történelmi magasságokba emelkedtek.

    A hirtelen árváltozások nem jelentenek újdonságot a Tesla számára, de mostanában úgy tűnik, hogy mind egy irányba mennek – írja az Autoweek.

    Ezen a héten az austini székhelyű autógyártó csendben emelte az összes modelljének árát a meglehetősen megszokott – de érezhető – összegekkel.

    Az alap Model Y Long Range 2000 dolláros áremelést kapott, és mostantól 64 190 dollárról indul.

    A Model Y Performance változata 3000 dolláros áremelést kapott, és most 69 190 dollárról indul.

    Az alap Model 3 is kevésbé megfizethetővé válik, a hátsókerék-hajtású változatok most már 48 190 dollárról indulnak. Ez a 2000 dolláros áremelés a Model 3 termékcsaládban is a legszerényebb volt.

    Nem meglepő, hogy a legnagyobb áremelések a Tesla leghosszabb várakozási idővel és legmagasabb árakkal rendelkező modelljeit érintik: a Model S mostantól 101 190 dollárba kerül (5000 dollárral drágult).

    A Model X, amely alig néhány hónapja frissített formában újraindult a gyártásban, most 10 000 dollárral többe kerül, és 116 190 dollárról indul.

    Vajon Elon Musk csak kihasználja a nemzetközi méreteket öltő üzemanyag drágulást?

    Az áremelés oka egyesek szerint az EV-k iránti kereslet megugrása, amely a február végi üzemanyag ár emelkedést követően alakult ki, amelyet bizonyos mértékig az ukrajnai orosz invázió kezdetén megfigyelt megugró olajárak váltottak ki.

    Bár az olajárak némileg csökkentek az egy héttel ezelőtti csúcsértékükhöz képest, az amerikai benzinárak ingadozása minden bizonnyal arra késztette a fogyasztókat, hogy 2008-hoz hasonlóan a benzinfaló SUV-kat is elhagyják.

    Elon Musk már napokkal ezelőtt utalt arra a választott közösségi médiaplatformján, hogy az inflációs nyomás és a nyersanyagok, valamint a logisztika növekvő költségei hatással vannak mind a Teslára, mind a SpaceX-re.

    Ennek a narratívának van némi valóságalapja, hiszen az elmúlt hónapban több kulcsfontosságú nyersanyag, például a nikkel és az alumínium ára is hatalmasat emelkedett, és mindezek az ukrajnai orosz inváziót követő árupiaci volatilitáshoz kapcsolódnak.

    Várhatóan számos más autógyártó is árat fog emelni, különösen, ha a fémek és más, a chipgyártás szempontjából kulcsfontosságú anyagok árai az év előrehaladtával nagyobb emelkedést mutatnak.

    Közben a Tesla folyamatosan vizsgálatok alatt áll, hiszen több hibás alkatrész is van autóin.

    A Tesla lehet, hogy egyszerűen csak a leggyorsabban reagált a nagyobb piaci dinamikára a járművei árainak kiigazításával.

  • Az idei szezon sztárját kétszer is láthatjuk majd a hétvégén

    Ross Chastain szombaton, és vasárnap is autóba ül majd az Atlanta Motor Speedwayen, ahol teljesen új körülmények várják majd a versenyzőket.

    A „dinnyés ember” idei szezonja nagyon jól alakul eddig, hiszen az előző két versenyen felállhatott a képzeletbeli dobogóra. Las Vegasban harmadik, Phoenix-ben második lett.

    Ross Chastain bejelentette, hogy a Niece Motorsport színeiben indul a Truck versenyen az Atlanta Motor Speedwayen.

    A hírek szerint a Trackhouse Racing kötelezettségei mellett a #41-es truckot fogja vezetni a hétvégén.

    Így az is eldőlt, hogy a Niece Motorsports csapata öt(!!!) kamiont fog bevetni az Atlanta Motor Speedwayen. A többi pilóta Dean Thompson, Carson Hocevar, Kris Wright és Lawless Alan lesz.

    Talán nem meglepő, hogy Chastainnel kapcsolatban itt is feltűnik a dinnye, hiszen az Eat Florida Watermelon lesz a Truck-os autóján a főszponzor.

    Chastain nem először versenyez az alakulat színeiben, hiszen Truck Series-es karrierje során három győzelmet szerzett már a csapatnak.

    Hogy még édesebb legyen a dolog, 2019-es teljes szezonos Truck Series kampánya során második helyen végzett a bajnokságban.

    Azóta 2020-ban átkerült a NASCAR Xfinity Series-be, majd egy évvel később feljutott a Cup Series-be. Ennek ellenére az 1-es rajtszámú versenyző minden szezonban többször is felbukkan a Niece Motorsports színeiben.

    A Truck Series Atlantai versenye magyar idő szerint szombaton, 19:30-tól kezdődik majd el.

  • Kyle Busch őrült versenyre számít Atlantában

    Kyle Busch szerint a NASCAR Cup Series vasárnapi futama a felújított Atlanta Motor Speedwayen „őrületes lesz”.

    Ezt azért is mondja, mivel a 1,5 mérföldes oválon superspeedway stílusú (pl. Daytona, Talladega) versenyre számít.

    Atlantát utoljára 1997-ben alakították át. Bár a pálya hossza nem változott, a kanyarok dőlésszöge 24 fokról 28 fokra nőtt, a pálya pedig 55 láb szélesről 40 láb szélesre szűkült – mindezt friss aszfalttal borítva.

    Az átépítés célja, hogy a NASCAR nagy szélességű óriáspályáin, Daytonában és Talladegában látott versenyzést láthassa viszont a nagyérdemű.

    Kiderült pár napja az is, hogy a NASCAR a Daytonában és Talladegában is látott „záróvonalat” Atlantában is alkalmazni fogja.

    Atlanta őrületes lesz” – mondta Kyle Busch. „Szó szerint ráncfelvarráson esett át, teljesen új a pálya felülete, az elrendezése, meg minden.

    Ez egy másfajta verseny lesz, mint ami az elmúlt években. Akkor a régi aszfalton igazán gyors köridőkkel lehetett tüzelni az elején, aztán pedig rengeteg visszaesés volt, egyre lassabbak lettek az autók a futam során.

    Ez azt eredményezte, hogy egyesek feljöttek a mezőnyben, mások pedig visszaestek, függetlenül attól, hogy a futam elején gyorsak, vagy a futam végén lassúak voltak, vagy fordítva” – jegyezte meg a fiatalabbik Busch testvér.

    Ezúttal inkább olyan lesz, mint egy daytonai vagy talladegai versenyek. Sok pack versenyzést fogsz látni, két, akár három sor szélességben is. Persze előbb meg kell néznünk, hogy a pálya mennyire lesz széles, és mennyit lehet majd kockáztatni.

    Nagyon fogom figyelni a Truck Series és az Xfinity Series versenyeit a hétvégén. Hasznos lesz, hogy lássuk, mire számíthatunk majd vasárnap.

  • A NASCAR erős kézzel csapott le Corey Lajoie csapatára

    A NASCAR a Spire Motorsports 7-es rajtszámú Cup Series csapatának három tagját felfüggesztette a következő négy futamra.

    Mivel Corey LaJoie Spire Motorsports Chevrolet-jéről leszakadt egy kerék a vasárnapi Phoenix Raceway-en rendezett versenyen, a NASCAR felfüggesztette Ryan Parks csapatfőnököt a következő négy versenyre.

    Blaine Anderson és Allen Holman csapattagokat szintén eltiltották a következő négy futamra.

    A vasárnapi 312 körös Phoenix-i verseny a 46. körében LaJoie jobb első kereke leszakadt, és a falnak csapódott, ami miatt sárga zászlót kellett lengetni a pályán.

    A kereket az autóhoz rögzítő egyetlen középső rögzítő anyát az eset után a pályán találták meg.

    A SiriusXM NASCAR Radio keddi adásában LaJoie megjegyezte, hogy nem ért egyet azzal, ahogyan a szabályt alkalmazza a széria.

    „A szabályt azért hozták, hogy a crew chief-ek ne mondják a kerékcseréknél, hogy engedjék ki három szoros kerékanyával a versenyzőket, mert így egy másodperccel gyorsabb a boxkiállás” – mondta LaJoie.

    „Most pedig négy futamra felfüggesztenek egy csapatfőnököt azért, mert a kereket cserélő srác azt hiszi, elég szoros az anya.”

    Ryan Sparks nem akarja, hogy az autónkat egy meglazult kerék anyával küldjük ki a pályára, és emiatt beleálljunk a kerítésbe, és az utolsó helyen végezzünk, ráadásul egy egész autót is leírjuk.

    A büntetést szinte már azelőtt kiosztják, hogy a NASCAR egyáltalán kiosztaná a büntetést” – tette hozzá Corey LaJoie.

    LaJoie esete nem példa nélküli, hiszen korábban már a daytonai verseny után a Kaulig 31-es, és a The Money Team 50-es autójának crew chiefjét, valamint mindkét csapat két-két csapattagját eltiltották a NASCAR Cup Series következő négy versenyétől.

    A NASCAR idén nagyon komolyan veszi a kihágásokat, a múlt hétvégi Phoenix-i versenyen például 9 autót büntettek meg a verseny előtti ellenőrzések után.

     

  • Elképesztő bakit követett el Danica Patrick Phoenix-ben

    Danica Patrick ismét a kommentátori fülkében ült, és nem tudta hova tenni az Alan Kulwicki által híressé tett „Polish Victory Lap”-et.

    A „Polish Victory Lap” azaz a Lengyel Győzelmi Kör szimplán azt jelenti, hogy a győztes versenyző a menetiránnyal szemben teszi meg tisztelet körét.

    Nos Danica Patrick vagy annyira profi, hogy az új nézők kedvéért elmagyaráztatta a főkommentátorral, Mike Joy-jal, hogy mi az, vagy szimplán ő sem tudta.

    Alan Kulwicki nyerte az első Phoenix-i versenyt 1988-ban – ez volt élete első győzelme-, és ekkor említette meg Mike Joy, a Fox főkommentátora, hogy ezen a napon született meg a „Polish Victory Lap”.

    A lengyel győzelmi kör egy visszafelé megtett kör?” – kérdezte Danica Patrick kommentátortársától.

    A baj persze csőstül jön, ahogy szokták mondani, így Danica Patrick-kel még egy viszonylatban problémák akadtak.

    Patrick ugyanis a Las Vegas-i és a phoenixi futamokon sokat emlegette az IndyCart.

    Olyannyira, hogy a NASCAR-t a sportággal hasonlította össze, valamint a futam alatt kicsit túl sokat hozta fel a témát.

    Sok rajongót fárasztottak és frusztráltak az utalásai, ahogy az egyik rajongó írta a Twitteren: „IndyCar ez, IndyCar az… Danica ez a NASCAR!

    Visszatérve a „Polish Victory Lap”-re, többen kérdezték, miért hívják még mindig így ezt?

    Alan Kulwicki nagyon büszke volt az örökségére. Ő alkotta meg a ezt a kifejezést. Alan így nevezte el. Én csak tisztelgek az emléke előtt” – válaszolta Joy.

    Ez arra késztette a másik lengyel származású NASCAR-versenyzőt, Brad Keselowskit, hogy támogassa Joy ragaszkodását Kulwicki emlékének életben tartásához.

    A 2012-es NASCAR Cup Series bajnoka így válaszolt: „Köszönöm, Mike. A családom mindig is ugyanígy érzett. Lengyel győzelmi körnek nevezni mindig is elismerés volt. Remélem, ez a kifejezés soha nem tűnik el”

  • O’Ward már nem feltétlenül a McLarennél képzeli el a jövőjét

    A millió dolláros kérdés: Vajon Pato O’Ward marad az Arrow McLaren SP-nél az 5-ös rajtszámú Chevyben, ha a szerződése lejár?

    Ez a kérdés lengi be az elmúlt hetekben az IndyCar Series paddockjában, mivel egyre több pletyka kering a mexikói esetleges továbblépéséről.

    Többen úgy gondolják, hogy az AMSP bajnoki törekvéseinek vezető arcaként a helye megkérdőjelezhetetlen de O’Ward érdekes választ adott, amikor jelenlegi csapatáról, és jövőbeni kapcsolatukról kérdezték.

    Jelenleg szerződésben állok a McLarennel, de vannak olyan forgatókönyvek, amelyek szerint az idei szezon végén megváltozhat ez a helyzet” – mondta O’Ward a RACER-nek.

    Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy az IndyCar szeptemberi szezonzárója után szabadügynökké válhat, O’Ward nem kívánt nyilatkozni.

    Számos futamgyőztes IndyCar pilóta, köztük Alexander Rossi, Rinus VeeKay és az AMSP-s Felix Rosenqvist az év végén új szerződést szeretne kötni, és a versenyzői piac jelentősen megváltozna, ha O’Ward is felkerülne a listára.

    A Chip Ganassi Racing, az Ed Carpenter Racing, a Meyer Shank Racing és a Team Penske is azon csapatok közé tartozik, amelyek aktívan kereshetnek magasan jegyzett versenyzőket, hogy betöltsék megüresedő üléseiket vagy bővítsék programjukat.

    O'Ward üldözi Hertát - nem csak a pályán, de azon kívül is
    O’Ward üldözi Hertát – nem csak a pályán, de azon kívül is Fotó: Penske Entertainment: James Black/IndyCar Media

    Herta szerződtetése lehet mindennek a kulcsa

    Az IndyCarban való jövője mellett a Forma-1-gyel kapcsolatban is maradtak kérdések.

    Tavaly a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azzal kecsegtetett, hogy O’Ward Forma-1-es tesztet kaphat, ha az 5-ös számú Chevyvel győzni tud, és miután két győzelmet szerzett és harcban volt a bajnoki címért, O’Ward részt vett a decemberi fiatal pilóták tesztjén a McLaren F1-es csapatának színeiben.

    Ezt követően a 2018-as Indy Lights bajnok az autó és az élmény iránti szeretetéről vallott, és további említéseket tett arról, hogy szeretne az Forma-1-ben versenyezni.

    Jelenleg a McLaren az egyetlen olyan alakulat, amelynek csapata van az Forma-1-ben és az IndyCarban is.

    O’Ward barátja, az Andretti Autosport korábbi Indy Lights-csapattársa, és közvetlen IndyCar-ellenfele, Colton Herta nemrég szerződést kapott a McLaren Forma-1-es csapatától, hogy tesztelési és fejlesztési programjuk tagja legyen.

    Ez párhuzamosan fut majd az Andrettivel folytatott teljes munkaidős IndyCar tevékenységével.

    A McLaren közleménye nem tett említést O’Wardról vagy a 22 éves versenyző jövőbeli Forma-1-es tesztjeiről, de a McLaren képviselője a RACER-nek elmondta, hogy Herta Forma-1-es szerződtetése nem O’Ward kárára történt.

    Arra a kérdésre, hogy tervben vannak-e számára további Forma-1-es tesztek, O’Ward röviden, és tömören válaszolt: „Nem, nem tudok róla.

  • Ismét lenyűgözte a közönséget a „dinnyés ember”

    Ross Chastain idén már sokadszorra került közel a győzelemhez, és végül második lett a Phoenix Racewayen rendezett versenyen.

    A Trackhouse Racing versenyzője sorozatban másodszor állhatott fel a képzeletbeli dobogóra, hiszen Las Vegas-i harmadik helye után most második lett.

    Chastain korábban elmondta, hogy ő már nem tekint esélytelen kiscsapatként a Trackhouse Racingre, és ezt a pályán bizonyítja is.

    Az 1-es autó sofőrje még a győzelemért is harcban volt az utolsó körökben, hiszen Chase Briscoe-val és Tyler Reddick-el karöltve hatalmasat csatáztak életük első győzelméért.

    Végül Briscoe nyert, de Chastain sem nyilatkozott csalódottan.

    Nagyon jó volt ilyen szinten versenyezni. A Trackhouse Racing hisz bennem, és hittek bennem a szezon elején is, amikor nem mentek túl jól a dolgok” – nyilatkozta Ross Chastain.

    Nagyon jó érzés Tylerrel (Reddick) és Chase-szel (Briscoe) versenyezni. Úgy értem, ez minden, amire valaha is vágytam, és a crew chiefem, Phil Surgen… nos az emberek nem is tudják, milyen jó munkát végez.

    Az idei beállításai hihetetlenek voltak, és pontosan azt adta, amire szükségem volt. Csak egy hely hiányzott. Nagyon boldog vagyok.

    A Trackhouse nagyszerű napját Chastain csapattársa, Daniel Suarez teljesítette be, aki 9. helyen végzett. A mexikói versenyzőnek nem volt egyszerű versenye, így egy kicsit keserédesen nyilatkozott.

    Ez egy hullámvasút volt. Nem érzem, hogy a túlságosan jó autónk lett volna, valószínűleg valahol a top 15-ben voltunk sebességben.

    Hibáztam a pitben, hiszen gyorsan hajtottam. Ezen kívül volt néhány lassú kiállásunk. Úgy érzem, csak hullámvölgyek voltak.

    Végül sikerült egy kicsit összeszednünk magunkat. Travis (Mack, a crew chief) jó döntést hozott, hogy csak a jobboldali gumikat cseréljük le, és így vissza tudtunk szerezni néhány helyet.

  • A Sebringi 12 óráson címvédő Cadillac teljes átalakuláson esett át

    Egy évvel ezelőtt a JDC-Miller Cadillac a csapat egyik legnagyobb győzelmét ünnepelte – egy valószínűtlen győzelmet a Sebringi 12 órás versenyen.

    Elképesztő sztori volt az, hiszen Sebastien Bourdais az utolsó köröket törött hátsó szárnnyal vezette, és a kockás zászló beintéséig még így is megtartotta a vezetést.

    Miközben a JDC-Miller arra készül, hogy megvédje 2021-es címét, sok minden megváltozott.

    Bourdais most már a rivális, Chip Ganassi Racing versenyzője, még akkor is, ha még mindig a Cadillac-család tagja. Richard Westbrook lépett Loic Duval helyére, aki immáron csak az endurance szerepet tölti be.

    A csapat egyik fő alappillére pedig Tristan Vautier

    A csapat ereje megmaradt – legalábbis ha a Daytonai 24 óráson látott vasárnap reggeli tempóból le lehet vonni következtetéseket.

    Duval elképesztő tempót diktált, és az 5-ös számú autó jelentős előnyre tett szert. Ha a futam végig zöld alatt ment volna le, a csapat esélyei nagyon jók lettek volna a győzelemre. De egy rosszul időzített sárga zászló szertefoszlatta a reményeiket.

    A JDC-Miller alakulat a harmadik helyen végzett, és ők lettek a Cadillac armada legjobbjai. Azóta a csapatnak lehetősége volt tesztelni Sebringben, hogy többet dolgozzanak együtt és fejleszteni tudják az autót.

    Tristan Vautier a biztos pont a JDC-Miller Cadillac csapatában
    Tristan Vautier a biztos pont a JDC-Miller Cadillac csapatában Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Ennek eredményeképpen Vautier nem a tavalyi győzelemre koncentrál, hanem arra, amit ő, Westbrook és Duval, valamint Ben Keating az IMSA WeatherTech SportsCar Championship első fordulójában el tudott érni.

    Mindenki sokat fejlődött tavaly óta, és a csapatok minden hétvégén fejlődnek, így elsősorban a daytonai lendületet próbáljuk megtartani, ahol nagyon erősek voltunk” – mondja Vautier.

    Remélem, hogy ezt a tendenciát tudjuk folytatni, és Sebring egy újabb megerősítés lehet arra, hogy igazán jó úton járunk ahhoz, hogy harcban legyünk a végső győzelemért.

    Westbrook is hozzáteszi a magáét

    Tavaly Westbrook nem vett részt a versenyen, a legutóbbi tapasztalatait a CGR Ford GT GTLM autóiban szerezte.

    Tehát nemcsak, hogy egy kihagyás után tér vissza az IMSA versenyzésbe, hanem egy teljesen más autóval, egy Cadillac DPi-vel, és új csapattársakkal. A körülményektől eltekintve, azt mondja, minden összeállt.

    Azt mondanám, hogy jó úton haladunk, mert elég gyors folyamatnak kellett lennie, hogy megszokjuk egymást és azt, hogy hogyan dolgozunk” – magyarázza Westbrook.

    Daytona előtt nem végeztünk előszezoni teszteket, szóval ezen át kellett esnünk, és ezt most megtettük. Határozottan összecsiszolódtunk, és megtaláltuk a közös hangot.

    Elég jól sikerült a Sebringi teszt, és eddig azt kell mondanom, hogy nagyon jól állunk. Szerintem egyre jobbak leszünk.

    A sebringi győzelmet leszámítva, 2021 nem volt egy nagyszerű év Vautier és Duval számára a bajnokságban.

    Elképesztően szoros az IMSA DPi mezőnye, a Cadillac és az Acura ádáz küzdelmet folytat
    Elképesztően szoros az IMSA DPi mezőnye, a Cadillac és az Acura ádáz küzdelmet folytat Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Nem vehetik félvállról a versenyt

    Vautier azonban azt mondja, úgy érzi, hogy a csapat jó fejlődést ért el, ami a Petit Le Mans-on kezdett megmutatkozni, és a 2022-es évnyitón is folytatódott.

    Sokkal jobb előérzetem van most, mint tavaly, de a DPi-ben most olyan magas a színvonal – ha egy apróságot elrontasz, máris utolsó vagy” – jegyezte meg a francia versenyző.

    Hét autó van, és szoros a mezőny, szóval ha valami nincs rendben, akkor utolsó vagy. Erősnek érezzük magunkat, és tudjuk, hogy mindent jól kell csinálnunk.

    Sebring egy nagyon különleges pálya; a széltől, a hőmérséklettől és a pálya állapotától függően a dolgok nagyon gyorsan változhatnak a versenyhétvégén. Jobban érzem magam, de tényleg semmit sem veszünk biztosra. Előre tekintünk.

    Ahogy Westbrook igyekszik továbbvinni a daytonai lendületet, és javítani azon a helyezésen, amit ott elértek, elismerte, hogy bizonyos fokú nyomás nehezedik rá. De azt mondja, ez pozitív nyomás.

    Úgy érzem, hogy sokkal jobban teljesítek, amikor győztes szituációban vagyok. Ha egy 24 órás versenyen az élen állok, sokkal jobban fogok teljesíteni, mintha mondjuk öt kör hátrányban lennénk.

    Szeretem ezt a fajta plusz nyomást, de valójában nem is nyomás… csak egy kis hitet ad mindenkinek a csapatban, hogy ezt már megcsináltuk korábban, miért ne tudnánk újra megcsinálni, különösen, ha még mindig fejlődünk?