Szerző: András Roos

  • Havazás és hideg nélkül zajlott le az IndyCar barberi tesztje

    A múltheti zimankós körülmények után komfortos időjárás várta az IndyCar mezőnyét az alabamai Barber Motorsports Parkban.

    Öt különböző csapat 13 autója volt a pályán, és értékes kilométereket tettek meg az Alabama középső részén található 2,36 mérföldes pályán.

    A múlt heti télies időjárással ellentétben a csapatokat 26°C-os hőmérséklet és szélcsend fogadta, és egész délután különböző beállításokat tesztelhettek.

    A pályán töltött idő a versenyzők számára éppolyan értékes volt, mint a csapatok számára, mivel az előző texasi futam és a következő, Long Beach-i verseny közötti háromhetes szünet miatt esetleg kieshettek a ritmusból.

    A Chip Ganassi Racing és az Andretti Autosport egyenként négy pilótát futtatott a privát eseményen, és egyszerre, a teljes mezőny felével vették birtokba a vidéki pályát.

    Az Ed Carpenter Racing és a Meyer Shank Racing versenyzői is jelen voltak, valamint Callum Ilott a Juncos Hollinger Racingtől.

    Nagyon, nagyon jól ment” – mesélte Simon Pagenaud a hétfői IndyCar teszt után. „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a délután lezajlott. A reggeli első körök után a délután még jobban sikerült.

    Megszoktam a csomagot, és folyamatosan próbáltunk olyan eszközöket találni, amelyekkel az autó gyorsabban fordul be a kanyarokban, és hamarabb vissza tudunk térni a gázpedálra, hogy jobb köridőt tudjunk autózni.

    Összepakolunk, és a hétvégén Long Beachre megyünk. Minden nagyon gyorsan fog történni, hiszen a szerelőknek már ma este el kell indulniuk, és csütörtökön a pályán kell lenniük az IndyCarral a műszaki ellenőrzésre.

    Az csapatokat valóban szorítja az idő, hiszen a hétvégi Long Beach-i Nagydíjra való tekintettel 2000 mérföldet kell utazniuk, valamint az összes felszerelésnek, és át kell szelniük az egész országot ahhoz, hogy a nyugati parti, kaliforniai helyszínre érkezzenek.

    Az első edzésre a Los Angeles mellett található tengerparti utcai pályán magyar idő szerint péntek délután 23:00-kor kerül sor.

  • Kyle Larson szerint mezőnyben nagyon rossz az autójuk

    Kyle Larson az utóbbi hetekben eléggé visszafogott teljesítményt nyújtott, azonban Richmondban egy picit vissza tudott vágni.

    A richmondi kiruccanás meglehetősen jól alakult a Cup Series címvédője számára. Kyle Larson az ötödik helyen ért célba a NASCAR hetedik futamán. Ezzel Larson 2022-ben a harmadik top 5-ös helyezését szerezte meg az idei évben.

    A 29 éves versenyzőnek azonban „piszkos levegő” problémákkal kellett szembenéznie. Az, hogy a versenyzők az előttük haladó autók által hagyott „piszkos levegőre” panaszkodnak, nem újdonság.

    Ez azt jelenti, hogy az elől lévő autó olyan turbulens levegőt hagy maga után, ami miatt csökken a hátul jövőnek a leszorítóereje. Ez többek között az autó hátulján lévő – idei évtől bevezetett – diffúzoroknak is köszönhető, illetve annak, hogy nagyobb a Next Gen autók aero hatékonysága.

    A piszkos levegő egyszerűen lehetetlenné tette a napomat. Borzalmas érzés volt ma mezőnyben autózni” – magyarázta Larson.

    Láthattad Williamnél (Byron), hogy amint az élre került, akkor nagyon jó volt az autója, de előtte mindannyian elmentünk mellette.

    Amikor volt egy kis szabad terem, akkor gyors volt az autó, de ahogy beértem valaki mögé, egyszerűen beragadtam. Szóval nehéz volt ezt kezelni, de úgy éreztem, hogy a legjobbat hoztuk ki belőle.

    Kyle Larson is részt vett a stratégiai harcban, és végül ő is a „vesztes” egy kiállásos taktikán volt, csapattársához William Byronhoz, és Martin Truex Jr.-hoz hasonlóan. A címvédő azonban pozitívan értékelte a csapata döntését.

    Kb. 20 körrel a vége előtt egyszerűen lenullázódtak a gumijaim. Szóval ennek tekintetében örülnöm kell egy top 5-ös helyezésnek is.

    Úgy érzem, hogy nekünk még így is pozitívan alakult a taktika, mert egy-két hellyel előrébb végeztem. Szóval örülök ennek, és jó, hogy három egymást követő rossz futam után ismét egy jó helyezést értem el.

  • Még mindig nincs meg a 33. induló az Indy 500-ra

    Bár egyre közeledik az Indy 500, még mindig nincs annyi autó, ami kitöltené a legendás verseny 33 fős mezőnyének listáját.

    A dominók továbbra is hullanak az NTT IndyCar Series azon törekvésében, hogy legyen 33. nevezés, és ezzel megtöltse az Indianapolis 500 „rajtrácsát”.

    Két potenciális induló ugyanakkor közölte a RACER-rel, hogy kiszálltak a versenyből, így ők már biztosan nem indulnak el az Indy 500-on.

    Pozitívum, hogy az IndyCar továbbra is proaktívan közelít a probléma megoldásához. A legutóbbi Texas Motor Speedway versenyen több csapattal is találkoztak, hogy segítséget keressenek egy plusz autó bevetéséhez.

    Ennek ellenére érthetetlenül nehéz volt olyan hajlandó csapatot találni, amely segítene az IndyCarnak. A.J. Foyt Racing, Dale Coyne Racing és Juncos Hollinger Racing állítólag a megkeresett csapatok között van.

    A küzdelmek mögött álló számos ok közül az egyik állandó indok a teljes szezonos csapatok részéről az volt, hogy nincs elég ember a csapat megszervezéséhez.

    Még azoknál a csapatoknál is, amelyeknek extra Speedway-autó áll a műhelyükben, a legnagyobb korlátot a képzett személyzet hiánya jelenti, amely a program minden aspektusát – a boxkiállások végrehajtásától az autó tervezéséig – kezelni tudná.

    Feltételezve, hogy az IndyCar sikeresen talál egy istállót, amely újabb autót állít a mezőnybe, a következő feladat az lesz, hogy egy szponzorációval rendelkező versenyzőt csatoljanak a nevezéshez, és fizessenek a csapatnak a szolgáltatásaiért.

    A 2021-es Indy 500 rajtja
    A 2021-es Indy 500 rajtja Fotó: Penske Entertainment: Karl Zemlin/IndyCar Media

    Nincs sok alternatíva

    Az ismert lehetőségek közül a RACER úgy értesült, hogy a kétszeres Indy 500-as induló, Katherine Legge nem lesz a nevezési listán, miután a jelentős mennyiségű támogatás – beleértve az IndyCar és az IMSA csapatát átfogó személyzetet és a Honda 18. és utolsó motorjának használatát – hiába volt, miután a Honda-kész alváz bérlésének lehetősége meghiúsult.

    Az Andretti Autosport korábbi versenyzője, Zach Veach is megerősítette, hogy már lemondott az Indy 500-as indulásról, miután egy jelentős támogató visszalépett.

    Az ő távollétükkel a 33. nevezés finanszírozására és versenyeztetésére pályázók köre a Paretta Autosport/Simona De Silvestro és a Cusick Motorsports/Stefan Wilson csapatra csökkent.

    Jelenleg úgy tűnik, hogy rendkívül kicsi az esélye annak, hogy Paretta és De Silvestro visszatérjen a második közös Indy 500-ra; a svájci pilóta 500 utáni programjáról szóló pletykák viszont egyre erősödnek.

    Ez azt jelenti, hogy abban a folyamatosan változó dinamikában, hogy melyik entitásnak van a legnagyobb esélye az Indy utolsó helyének betöltésére, Cusick és Wilson van a pole pozícióban – hacsak egy új és ismeretlen figura nem kerül be hirtelen a képbe.

    Ha ez nem történik meg, akkor érdekes lesz látni egy dolgot, amit az egyik versenyző nemrégiben felvetette: „Mikor jön el az a pont, amikor Roger Penske kiállít egy negyedik autót, és maga oldja meg a saját problémáját?”

  • Martin Truex Jr.: Ezt jól elcsesztük!

    Martin Truex Jr.-nak sokáig úgy tűnt, hogy tökéletes stratégiája van a hétvégi richmondi versenyen, végül azonban nem így lett.

    A vasárnapi futam nagy részében úgy tűnt, hogy Truex és a 19-es rajtszámú Joe Gibbs Racing Toyota csapata olyan stratégiát választott, amellyel a győzelemért küzdhetnek.

    Ez a 2. szakaszban kezdődött, amikor Truex volt az első, akit zöld zászlós megálláskor új gumikért hívtak a boxutcába, és csapata úgy döntött, hogy kettéosztja a 160 körös szakaszt, remélve, hogy az új gumik előnye a szakasz végén a győzelemhez vezethet.

    Ez be is jött, mivel Truex megelőzte a régebbi gumikkal köröző Christopher Bellt, és megszerezte a szakaszgyőzelmet.

    Mivel kevés sárga zászló volt a versenyen, a 170 körös utolsó szakasz ismét egy vagy két megállásos stratégiai tesztre bomlott, de ezúttal Truex csapata úgy döntött, hogy a versenyben vezető William Byron mellett marad az egy kiállásnál.

    A kétkiállásos stratégia győzött, mivel Hamlin négy körrel a vége előtt megelőzte Byront és megszerezte a győzelmet. Byron végül harmadik lett, Truex – aki 80 kört vezetett a versenyen – pedig a negyedik helyre szorult vissza.

    Elképesztően frusztráról. De ez is hozzátartozik a sportágunkhoz” – mondta Truex. ‘Nyilvánvalóan egy ideig mindent jól csináltunk. James (Small, a csapatfőnök – a szerk.) egész nap nagyszerű munkát végzett a stratégiával, hiszen elöl voltunk.

    A végén azt hiszem, csak próbáltunk kockáztatni, hogy legyőzzük Byront. Végül megpróbálta a mi stratégiánkat követni, de ő is, és mi is pórul jártunk.

    Az utolsó szakasz végén Truex a rádión keresztül így szólt: „Úgy érzem, hogy a korábbi stratégiánkkal ellentétes stratégián vagyunk.”

    Small így válaszolt: „Igen, az ellenkezőjét követjük. … Minden rendben lesz.

    A futam után Small átjött Truex rádióján, és magára vállalta a felelősséget: „Sajnálom. Ezt én csesztem el. Bocsánat.

    Truex, aki továbbra is harmadik a sorozat tabelláján, megpróbálta pozitívan értékelni a vasárnapi eredményt.

    Szerintem nekünk volt a legjobb autónk” – mondta. „Összességében nagyon büszke vagyok a srácokra, és ez tényleg egy lépés a jó irányba Phoenixhez képest.

  • A veteránok visszatértek! Íme a Cup Series versenye Richmondból

    Bár a verseny inkább a boxfalak mögött dőlt el, mint a pályán, azonban Denny Hamlin megérdemelt győzelmet aratott Richmondban.

    A csapatok megosztottak voltak abban, hogy egy vagy két megállásos boxutca-stratégiát alkalmazzanak-e a vasárnapi verseny utolsó szakaszában a Richmond Raceway-en.

    William Byron és Martin Truex Jr. egyszer álltak ki a 170 körös szakaszon, míg Hamlin és Harvick két kiállásos taktikát alkalmazott.

    A régebbi gumikkal versenyző Byron 71 körön át tudta megtartani a vezetést, de Hamlin – frissebb gumikon – végül négy körrel a vége előtt megelőzte őt.

    Hamlinnek ezután Kevin Harvickkal kellett megküzdenie a győzelemért, azonban a végén maga mögött tudta tudta tartani a Toyota versenyzője a Ford ászát.

    Ha már Toyota, a győzelem egyben az első volt a Toyota számára a Next Gen autóval, és az első Toyota-pilóta számára tavaly október óta a Talladega Superspeedwayen.

    A győzelemre nagy szüksége volt Hamlinnek, aki az idei szezonban még nem ért el top 10-es helyezést, és a sorozatban a 22. helyen állt a futam előtt.

    Hamlin és Harvick kevesebb mint 50 körrel a vége előtt állt be a boxba új gumikért, míg Byron utolsó megállására körülbelül 90 körrel a vége előtt került sor.

    A versenyen mindössze 3 sárga zászlós szakasz volt, így aki a roncsderbiket szereti nézni, az inkább most forduljon el.

  • Hátborzongató: Halálosan megfenyegették Hailie Deeganéket – VIDEÓ

    Hailie Deegan egyik rögeszmés, megszállott rajongója halálosan megfenyegette párját, így egy versenyt is ki kellett hagynia.

    Deegan napjaink egyik legnépszerűbb NASCAR versenyzője – még ha ezt az eredmények sokszor nem is igazolják. Az instagramon neki van az egyik legnagyobb követőbázisa, és bizony, ez ütött vissza az elmúlt hetekben.

    Az eset hátterében ugyanis az áll, hogy egy középkorú rajongót „catfish”-eltek, azaz egy nem valós profilról beetettek azzal, hogy a valós Hailie Deegan-nel beszél.

    Itt olyan dolgokat mondtak neki, amelyek arra utaltak, hogy Deegan barátja veri őt, és kényszeríti arra, hogy együtt maradjanak.

    Természetesen ez nem igaz, és pont ezért készítette ezt a videót a pár. Arra kérték a zaklatót, hogy hagyja abba a fenyegetéseit.

    Az illető ugyanis instagramon egy nap többször is fenyegeti Hailie Deegan párját, néha öngyilkosságra bújtja fel, néha fegyverekről küld neki képeket, legutóbb pedig a dirt versenyen akarta őt elintézni.

    A videóban hallható egy olyan felvétel is, amely hátborzongató hanganyagot tartalmaz a zaklató hangjáról, amint megfenyegeti Deegan barátját.

    A rendőrség is bevonásra került, az éjjeli órákban egy rendőrautó áll a házuk előtt, annak ellenére, hogy már a versenyző apja, Brian Deegan is helyére tette az illetőt.

    Ez a történet már több hete tart, és talán megmagyarázhatja azokat a dolgokat, amelyek a pályán történnek a 21 éves versenyzőhölggyel.

    Hailie Deegan egy dolgot kért végül a rajongóitól: Csak azokat a profilokat fogadják el tőle – akár instagramon, akár twitteren – amely mellett ott áll a kék megerősítő pipa, hogy ő a valós személy.

  • Matt Kenseth és AJ Foyt nevével fémjelzett jelölt lista a 2023-as HOF-re

    Vajon kit fognak beválasztani 2023-ban a NASCAR Hírességek Csaronokába? Matt Kenseth és Carl Edwards vezeti a listát a modern érából.

    Kenseth, a NASCAR Cup Series 2003-as bajnoka nagyon sikeres karriert futott be. 2000-ben az év újonca lett, majd 697 indulása alatt összesen 39 Cup Series versenyt nyert, köztük 2009-ben és 2012-ben a Daytona 500-at.

    Győzelmet aratott a Coke 600 és a Southern 500 futamon, valamint az All-Star Race-en is. Kenseth 29 Xfinity-futamot is megnyert figyelemre méltó pályafutása során.

    A másik jelölt akit érdemes megemlíteni az Carl Edwards, aki 2016-ban, karrierje csúcsán vonult vissza a NASCAR világától, miután másodszor is az utolsó métereken veszítette el a hőn áhított bajnoki címet.

    Edwards 2007-ben megnyerte a Busch Series-t (ma ennek a szériának a neve Xfinity Series), majd 2011-ben pontegyenlőséggel kapott ki Tony Stewart-tól. 2016-ban esélyesként érkezett a rájátszás fináléjára, de a falban kötött ki, és csak negyedik lett összetettben.

    Ennek ellenére Edwards 28 futamgyőzelmet szerzet Cup karrierje alatt, emellett pedig még 38-szor ünnepelhetett Xfinity verseny után

    A teljes listán ott van még Edwards és Kenseth mellett Neil Bonnett, Jeff Burton, Tim Brewer, Harry Gant, Harry Hyde, Larry Phillips, Ricky Rudd és Kirk Shelmerdine is – írja a Motorsport.com.

    Emellett Sam Ard és A.J. Foyt is csatlakozott a 2023-as legendák listájához.

    Ard a történelem egyik legnagyobb „Mi lett volna ha?” versenyzője, hiszen mindössze három szezont futott a NASCAR Xfinity Series-ben, mivel egy hatalmas baleset korán megszakította a karrierjét.

    Így is kétszer tudott bajnoki címet nyerni 1983-ban és 1984-ben. Mindössze 92 indulása során 22 NXS-futamot nyert meg.

    Foyt ikonikus név az autósportban, hiszen a legtöbb eredményét a nyílt kasztnis autókban érte el, de félelmetes stock car versenyzőnek is bizonyult. Hét versenyt nyert, köztük az 1972-es Daytona 500-at, amikor a Wood Brothers 21-es számú gépét vezette.

    Mellettük még Banjo Matthews, Hershel McGriff és Ralph Moody is a legendás jelöltek listájára került.

    A döntési folyamat

    A 62 szavazó tagból álló testület a jövő hónapban ül össze, hogy leadja szavazatát a 2023-as Hírességek Csarnokának osztályára. Két nevet a Modern Era Ballotból, egy harmadikat pedig a „Pioneer Ballotból”, a legendák közül választanak ki.

    Dale Earnhardt Jr., Red Farmer és Mike Stefanik voltak a legutóbbi beiktatottak az év elején.

    A Hírességek Csarnoka emellett Lesa France Kennedy-t is felvette a NASCAR-hoz való kiemelkedő hozzájárulásért járó Landmark Award jelöltjei közé. Ő Janet Guthrie, Alvin Hawkins, Mike Helton és Dr. Joseph Mattioli mellett szerepel a listán.

  • Denny Hamlin bízott a csapatában és ez győzelmet eredményezett

    Nagy stratégiai harc dúlt vasárnap a NASCAR Cup Series richmondi versenyén, melyből a JGR versenyzője, Denny Hamlin került ki győztesen.

    A Joe Gibbs Racing már a második szakaszban is kísérletezett alternatív stratégiákkal, amikor Christopher Bell sokáig kinn maradt a pályán.

    Így is, a két kiállásos taktika, amelyet Martin Truex Jr. alkalmazott, eredményesebbnek bizonyult, hiszen a 18-as autó sofőrje nyert.

    Aztán az utolsó részre fordult a kocka, és Truex választotta az egyel kevesebb kiállást, míg Hamlin sokkal frissebb gumival tudta levadászni őt, és William Byront a futam végén.

    Bár nem volt biztos, hogy ez lesz a megfelelő stratégiai lépés, Hamlin végig bízott a csapatfőnökében, Chris Gabehartban.

    A legtöbbször egyetértünk, amikor a stratégiáról van szó. Amikor nem, akkor megértem a szerepemet. Ő sokkal több információval rendelkezik, mint én” – magyarázza Denny Hamlin.

    Tudom, mi a feladatom, amikor sokáig maradunk kinn. Tudom, mi a dolgom, ha rövid etapot megyünk. Ő folyamatosan tájékoztat, én pedig megpróbálom a legjobbat kihozni magamból.

    A 11-es autó versenyzője elégedett volt azzal, ahogy csapata teljesített, de hozzátette, soha nem kérdőjelezte meg munkájukat.

    Azt gondolom, hogy a 6 versenyből 3-szor győztes autónk volt. Daytonában és Atlantában jó volt a tempónk, és Vegasban is gyorsak voltunk. A többi pályán picit kerestük a helyünket, de nem voltunk teljesen a gödörben.

    Örülök, hogy legalább egy hétre sikerült megfordítanunk a szerencsénket, aztán a jövő héten meglátjuk, hogy tényleg elkezdtünk-e lendületet venni.

    Hamlin elismerte, hogy csak az utolsó körben hitte el, hogy megnyerheti a versenyt.

    Nem is nagyon láttam Byront. Aztán olyan 6 körrel a vége előtt elkezdtünk rengeteget hozni rajta, és tudtam, hogy meglesz. Kicsit aggódtam a lekörözöttek miatt, de végül nem lett baj.

  • Minden amit eddig tudunk Will Smith NASCAR filmjéről

    Will Smith amikor nem pofonokat osztogat az Oscar gálán, akkor díjakat vesz át nagyszerű filmjeiért. Készül egy NASCAR filmmel is.

    Az elmúlt hetekben úgy tűnik, hogy Will Smith színész az egész internetet bejárta. Az Oscar-díjas színész most egy hatalmas projektet tervez a NASCAR-ral kapcsolatban.

    A színész a The Chainsmokers-szel és az Amazon Studios-szal közösen várhatóan egy új filmet készít.

    A hírek szerint a film állítólag egy romantikus vígjáték lesz NASCAR körítéssel. Ráadásul a mozgókép állítólag azzal büszkélkedhet, hogy hamarosan élvonalbeli színészek is csatlakoznak a projekthez.

    A Deadline értesülései szerint a Westbrook Studios, a Kick The Habit Productions és a NASCAR összefogott a film produceri munkálataiban. Ami az egyéb részleteket illeti, Alison Rose Greenberg írta a ‘Clean Air’ címre keresztelt film forgatókönyvét.

    A történet Lyla-ról, egy ambiciózus sportügynökről szólt. Az üzletasszony a NASCAR szezon előtt elveszítette sztárügyfelét. Kétségbeesésében a tizenhét éves Piper Kyte-ra, egy lázadó dirt versenyzőnőt szerződtetett.

    Hogy tovább bonyolítsa a helyzetet, Lyla-nak Piper apján, Matthew Kyte-on is keresztül kellett mennie. Úgy tűnik, Matthew egy korábbi NASCAR-bajnok volt, aki hírhedt módon hagyta ott a sportot.

    A filmötlet megszületése tulajdonképpen egy elég érdekes történet. Amikor a világjárvány lecsapott, a producerek nagyon igyekeztek a projektet elindítani.

    Rögtön eldöntötték, hogy a műfaj egy romantikus vígjáték lesz. Miután több forgatókönyvön is átrágták magukat, rábukkantak Greenberg Tiszta levegő című elképzelésére, és lenyűgözte az őket.

    Érdekesség, hogy a The Chainsmokers kapcsolata a NASCAR-ral a különböző versenyeken való fellépésüknek köszönhető.

  • Busch 200 kört ment szabálytalan autóval, és a NASCAR nem büntette

    Kyle Busch-t a verseny vége felé intették ki egy olyan szabálytalanság miatt, amit már a verseny elején elkövetett a csapata.

    Ben Beshore csapatfőnök elismerte, hogy a 18-as rajtszámú csapata hibázott, amikor szalagot tett Kyle Busch Toyotájának hűtőrácsára. Ezt az idei évtől szigorúan bünteti a NASCAR.

    A fékhűtőre akartunk szalagot rakni” – mondta Beshore. „Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ragadni fog. Azt hittem, hogy le fog esni, és nem lesz gond, mert ez egy rács… néhány vékony drót és nagy, kövér nyílások.

    Nem így történt, és a csapatot nem azonnal megbüntették a szabálytalanságért. A NASCAR a 345. körben a nem engedélyezett beállításra hivatkozva fekete zászlót adott Buschnak.

    Azért tartott ilyen sokáig a büntetés kiszabása, mert a NASCAR azt mondta, hogy a boxkiállásról készült videót vizsgálják, és megbizonyosodnak arról, hogy azt a csapat tette oda, és nem törmelék volt, amit Busch szedett fel a pályán.

    A NASCAR nem adott hivatalos nyilatkozatot azon kívül, hogy megerősítette a szorgalmas videóvizsgálatot. Beshore elmondása szerint ugyanezt a magyarázatot kapta, amikor a futam után a NASCAR irodájába ment.

    Tudtak róla, hogy mi raktuk rá. Szóltam nekik, amikor történt az eset” – mondta Beshore.

    A Next Gen bevezetésével a NASCAR tisztviselői betiltották, hogy a csapatok szalagot helyezzenek az autó hűtőrácsára, ahol a légáramlás a motorháztető szellőzőnyílásain keresztül halad.

    Ezért a csapat tudta, hogy hibát követtek el, és nem a hűtőrácsot célozták meg. A csapatok régebben a hőmérséklet és a leszorítóerő szabályozására használtak szalagot a hűtőrácson.

    Busch a 400 körös verseny 351. körben letöltötte büntetését, a hatodik helyről állt ki a boxba, és egy kört veszített. A győzelemre esélyes versenyző végül így a kilencedik helyen ért célba.