Szerző: András Roos

  • IndyCar helyett Nitro Rallycross, itt indul a Dreyer & Reinbold csapat

    A Dreyer & Reinbold Racing hivatalosan is megerősítette, hogy idén is teljes bedobással fognak indulni a Nitro Rallycross sorozatban.

    A Dreyer & Reinbold csapat idén a JC Raceteknik istállóval fog együttműködni, mely tavaly bajnoki címhez juttatta Johan Kristoffersson-t az FIA World Rallycross Championship egyéni bajnokságában, 2019-ben pedig a rallycross európai versenyzői címéhez segített őt.

    A svéd székhelyű csoport lehetővé teszi a DRR & JC Raceteknik számára, hogy nekivágjon a Nitro Rallycross által kínált globális bajnokságnak, amelynek hat fordulója Észak-Amerikában, négy pedig a tengerentúlon lesz.

    Nagyon örülünk, hogy (JC csapattulajdonos) Joel Christofferssonnal és az egész csapatával együttműködhetünk az FC1-X programunkban” – nyilatkozta Dennis Reinbold, a DRR csapattulajdonosa.

    Joel és az alakulata tökéletesen illeszkedik a szervezetünkhöz és a Nitro Rallycrosson belüli céljainkhoz, mivel ugyanolyan a jövőképünk és céljaink vannak a csapatunkkal és a növekedésünkkel kapcsolatban a globális Nitro Rallycross versenyzés új korszakában.

    Nagyon izgatott vagyok a DRR-rel, a Group E-vel és a Nitro Rallycrossban beköszöntő elektromos korszakkal való partnerség miatt” – mondta Christoffersson.

    Úgy érzem, hogy a DRR-rel együtt nagyon erős csapatunk lesz. Magasra törünk, és megpróbáljuk elérni a lehető legnagyobb sikert.

    Hiszem, hogy ez még izgalmasabbá teszi majd a Nitro Rallycross-t olyan autókkal, amelyek minden versenyző számára egyformák. A csapaton és a versenyzőkön múlik, hogy a legjobb eredményeket érjék el.

    2021-ben a DRR és a JC már korábban összefogott, hogy két Supercarral induljon a Nitro Rallycross sorozatban.

    Ezen kívül a DRR szervezete összesen öt versenyzőt indított, köztük Sage Karamot, Lane Vacalát és Conner Martellt a 2021-es Nitro Rallycross Series NRX NEXT divíziójában. Karam öt győzelmet szerzett és a második helyen végzett a bajnokságban.

    A 2022-23-as Nitro Rallycross sorozat június 18-19-én indul az angliai Lydden Hill Race Circuit versenypályán, a 10 fordulós globális versenynaptár részeként.

  • Sam Mayert nem izgatja a Ty Gibbs-es verekedés utózöngéje

    Sam Mayer nyíltan kimondta, mit gondol Ty Gibbs-ről a Martinsville-i NASCAR Xfinity Series verseny utáni verekedésük kapcsán.

    A pályán történt ütközés után a Joe Gibbs Racing versenyzője, Ty Gibbs és a JR Motorsports pilótája, Sam Mayer összeverekedett a boxban.

    Az egészet az váltotta ki, hogy az utolsó körben Mayer felszorította a falra Gibbs-et, aki többször is nekiment a levezető körben, majd a boxban is, és emiatt később pénzbírságot is kapott.

    Meglöktem hátulról. Erről szól a rövidpályás versenyzés. Ő pedig felidegesítette magát. Párszor megütött, de gyenge ütések voltak. Elég vicces volt”mondta Mayer.

    Ő ezt minden héten megcsinálja a riválisaival. Nem értem, ha ő adja, akkor miért nem tudja kapni?

    Mayer elmondta, tovább szeretne lépni, és nem foglalkozik már a Ty Gibbs-es esettel.

    „Beszélek vele, ha akar. De én jól vagyok. Engem nem érdekel. Továbblépek, és ugyanolyan keményen versenyzek mindenkivel.”

    Erről szól az Xfinity Series. Kimegyek a pályára, és a legjobbamat nyújtom. Ő meg majd azt csinál, amit akar. Ha valaki kilöki majd, akkor továbbra sem lehet panasza, hiszen ő is ugyanezeket a dolgokat csinálja, és ilyen hírnévre tett szert.

    A NASCAR Xfinity Series következő versenyére április 23-án, Talladegában kerül majd sor, azonban itt reméljük nem kerül majd payback-re sor, hiszen itt ha két autó találkozik, akkor általában repül az egész mezőny.

  • VIDEÓ: Ez durva volt, megindult a Buick mintha puskából lőtték volna ki

    Az USA-ban óriási hagyománynak örvendenek a hétvégi gyorsulási versenyek. Itt meglepő módon egy Buick gyorsult le egy Plymouth-ot.

    A verseny egyik résztvevője egy Hemi motoros 1976-os Plymouth Duster, az ellenfél pedig egy 11 évvel öregebb 1965 Buick Skylark.

    Mindkét autó ultra-tisztának tűnik, és utcai használatra is alkalmas, de a motorháztető alatt erősített motorokat rejtegetnek – írja az Auto Evolution.

    Az 1976-os Dustert például már nem az eredeti, Malaise-korabeli V8-as hajtja. Ehelyett egy újkori Hemi motorral van felszerelve.

    Arról nem szól a fáma, hogy mennyi lóerőt küld a hátsó kerekekre, de a Hemi V8-asok nem viccelnek, és általában jóval több mint 400 lóerővel rendelkeznek, még akkor is, ha nem kompresszorosak.

    Az 1965-ös Skylark viszont egy 406 köbcentis (6,6 literes) kis blokkból kapja az erőt. Bár a Buick 1965-ben hasonló lökettérfogatú motort kínált a Skylarkban, feltételezhetjük, hogy ez a motor messze nem volt széria.

    Nos, annak ellenére, hogy 12,33 másodpercre volt szüksége a negyed mérföld lefutásához, ami nem sokkal gyorsabb, mint néhány csont nélküli izomautó a korszakból, a Skylark megelőzte a Dustert.

    Persze a villámgyors rajt segített a Buick vezetőjének, hogy már a rajtnál jelentős előnyre tegyen szert, de a Plymouth-nak a vége felé már nem sikerült csökkentenie a különbséget.

    Meglepő vereség a Mopar számára, de ettől függetlenül izgalmas verseny volt. És egy pokolian jó Skylark-ot láthattunk.

    Ez a verseny a Madison Wisconsin 608 Car Club selejtezőjében történt a Byron Dragway-en.

     

  • Az NFL legenda nem nyomja meg még a pánikgombot

    Emmitt Smith, az NFL legendás futójátékosai az idei szezonban NASCAR csapatot indított, azonban az eredmények még nem rózsásak.

    Smith versenyzője az a Jesse Iwuji, aki az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiájára járt, és jelenleg a haditengerészet tartalékos tisztje, miután hét évig aktív szolgálatot teljesített.

    Eddig nehéz szezonunk van. De ez az első évünk, és ez Jesse első teljes szezonja. Ez az év a tapasztalatszerzésről szól. A legjobb helyezésünk egy 27. hely volt, de ez a legutóbbi kiesésünk miatt romlott le, mivel előtte a 19. hely volt az átlagunk” – mondta Emmit Smith.

    Szóval haladunk előre, de hamarosan változtatásokat fogunk végrehajtani, és remélhetőleg ezek a változtatások pozitívan alakulnak.

    Smith Amerika Csapatában, a Dallas Cowboys-ban töltötte legszebb éveit, ahol 3 Super Bowl-t nyert.

    A Hírességek Csarnokába beválasztott játékos mezszáma a 22-es volt, azonban ezt a rajtszámot már a Penske birtokolja a NASCAR Xfinity Series-ben. Így jutottak el a 34-es számhoz.

    Nem is tudtam, hogy a 34-es szám milyen nagy hatással van ránk, amíg végül meg nem kaptuk a számot, és el nem kezdtünk foglalkozni a történelmével és Wendell Scott-tal, az egyik első afroamerikai NASCAR versenyzővel.

    Ő volt az első afroamerikai győztes. Ő is a 34-es autóval versenyzett, így a 34-es szám több szempontból is szimbolikus.

    Smith azt is elmondta, neki miért ennyire fontos a 34-es szám.

    Ez volt Walter Payton mezszáma, és ő volt az én példaképem az NFL-ben. Nagyszerű érzés, hogy mindkét legenda előtt tiszteleghetünk ezzel a rajtszámmal.

  • Gordon indulna a Le Mans-i 24 óráson, de nem biztos saját magában

    Jeff Gordon szívesen kipróbálná a Hendrick Motorsports Le Mans-i Camaroját, de nem biztos abban, hogy készen áll a feladatra.

    Ami az újbóli versenyzést illeti, arról nem tudok biztosat mondani” – mondta Gordon csütörtök reggel a SiriusXM NASCAR-csatornán sugárzott „The Morning Drive” című műsorban.

    Ez a Le Mans-i program érdekesnek tűnik. Valószínűleg egy kis szimulátoros munkát fogok végezni. Az utolsó versenyem a Daytona-i 24 órás volt. Imádom azt a versenyt. Elképesztő érzés volt nyerni a Wayne Taylor Racing és a Cadillac színeiben.

    Szeretnék a részese lenni a Le Mans-i projektnek. Azt azonban nem tudom, hogy képes leszek-e a volán mögé ülni és vezetni a versenyen. Meglátjuk” – mondta a négyszer NASCAR Cup Series bajnok Jeff Gordon.

    A múlt havi bejelentés óta kevés utalás hangzott el a versenyzői felállással kapcsolatban.

    Rick Hendrick csapattulajdonos a Le Mans-i projektet bejelentő sajtótájékoztatón azzal viccelődött, hogy „Gordont diétára fogjuk kényszeríteni, és visszahozzuk Jimmie-t.”

    Johnson azóta már beszélt a Le Mans-i versenyzésről Hendrickkel, aki a két legenda mellett egy aktív NASCAR versenyzőt is beültetne az autójába.

    Az 50 éves Gordon időnként még mindig vezet a Hendrick „Track Attack” nevű programjában, amely régebbi, módosított Cup autókat visz klubpályákra (például a kaliforniai Palm Springs közelében lévő The Thermal Clubba).

    Soha ne mondd, hogy soha” – mondta Gordon. „Szimplán arról van szó, hogy nagyon tisztelem az aktív versenyzőket, és azt az erőfeszítést, amit egy autó megépítése és egy csapat felállítása igényel.

    Biztos akarok lenni benne, hogy a saját tudásomnak 100%-át tudnám nyújtani. Jelenleg annyira a sűrű a naptáram, hogy nem tudom, lesz-e időm a megfelelő felkészülésre.

  • Grosjean szerint Leclerc egy másik bolygóról jött

    Romain Grosjean időt tudott szakítani sűrű hétvégéjén annak, hogy megnézze a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat.

    Grosjean a videója elején elmondta, hogy nem volt neki ez egyszerű, hiszen Long Beach-i idő szerint este 10 órakor kezdődött a verseny úgy, hogy neki másnap reggel már bemelegítő edzése volt az IndyCar mezőnnyel.

    Az Andretti Autosport versenyzője ugyanakkor megnézte a futamot, és nagyon elismerően nyilatkozott a Ferraris Charles Leclerc-ről.

    Leclerc olyan volt a hétvégén, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Pole pozíció, leggyorsabb kör, és a verseny összes körét ő vezette. Egyszerűen legyőzhetetlen volt” – mondta Romain Grosjean.

    Teljesen le vagyok nyűgözve a Ferrari és Charles teljesítményétől.

    Grosjean hozzátette, hogy reményei szerint a Ferrari fent tudja majd tartani szezon eleji formáját a további versenyeken.

    Remélem tudnak majd megfelelő ütemben fejleszteni. Alig várom már, hogy Imolában láthassam őket versenyezni, a hazai pályájukon. Az biztos, hogy nagy nyomás lesz rajtuk.

    A francia pilóta párhuzamot húzott George Russell és saját teljesítménye között. A hétvégi Long Beach-i verseny után Grosjean elismerte, hogy nem akart mindent egy lapra feltenni a futam végén, hiszen a szeme előtt a bajnoki cím lebeg.

    Russell nem a leggyorsabb autóban ül, mégis a második a bajnokságban. Ez is mutatja, hogy célba kell érned, ha versenyben szeretnél lenni a bajnoki címért.

  • CSAK KERESZTBE! Vasárnap jön a NASCAR bristoli dirt versenye

    A Bristol Motor Speedway dirt versenypályán megrendezésre kerülő második versenyt immáron éjszaka fogjuk tartani.

    Az átállással kapcsolatos vélemények általánosan pozitívak voltak. A versenyzők egy hagyományosabb dirt futamra számítanak, amikor magyar idő szerint hétfő hajnalpban pályára lépnek a félmérföldes pályán.

    Szerintem nagyszerű dolog, hogy éjszakára helyezzük át ezt a versenyt” – mondta a NASCAR Cup Series 2020-as bajnoka, Chase Elliott, aki tavaly a 26. helyről rajtolva a 10. helyen végzett. „Azt hiszem, ez sokat segít a problémáinkon, remélhetőleg a nedvesség a pályán marad, és emiatt kisebb gondot okoz majd a por is.

    Azt hiszem, mindaz, amit tavaly tanultunk, nagyszerű eszköz volt ahhoz, hogy hogyan fogjunk hozzá az idei szezonban. Úgy tűnik, hogy jó irányba haladtak a dolgok, és remélhetőleg jó show lesz. Szerintem sok lehetőség rejlik benne.

    Nem az éjszakai versenyre való átállás az egyetlen nagy különbség. A versenyzőknek és a csapatfőnököknek alkalmazkodniuk kell az új Next Gen versenyautóhoz, amelyet idén vezettek be a NASCAR legjobb sorozatában.

    A tavalyi autó és a Next Gen autó keverékét fogjuk kipróbálni” – mondta Rudy Fugle, William Byron csapatfőnöke, aki a Cup sorozat eddigi egyetlen kétszeres győztese az idei szezonban. „Van néhány feljegyzésünk a NASCAR múlt heti tesztjéről.”

    A különbség a salakon való versenyzéssel szemben azonban az, hogy milyen gyorsan változnak a pálya körülményei. Szinte minden körben más ívet kell autózni.

    Ráadásul maga a pálya felépítése is különbözik attól, amit a tavalyi nyitófutamon használtak.

    Ahelyett, hogy a pálya aljától a tetejéig egyenletes lejtő lenne, az idei változat fokozatos emelkedést alkalmaz – 16 fokot az alján, 19 fokot a tetején – annak reményében, hogy egy életképes második versenysávot hoz létre.

    Joey Logano, egy olyan versenyző, akinek igen kevés tapasztalata van a dirt pályán, mégis a tavalyi versenynek ő lett a meglepetésgyőztese.

    Idén végre előnyben lehetnek a dirt specialisták Bristolban?

    Elméletileg az éjszakai verseny segít a pályának megtartani a nedvességet, és valószínűleg jobban kedvez az olyan pilótáknak, mint Christopher Bell és Kyle Larson, akik dirt pályákon nőttek fel, és továbbra is erősen jelen vannak ebben a szakágban.

    Larson és Bell tavaly a mezőny eleje közelében versenyzett, amikor összeütköztek, és végül a mezőny végén kullogtak be a célba.

    A Bristol Dirt verseny indulási sorrendjét a szombati négy 15 körös kvalifikációs futam során határozzák meg.

    A 250 körösre tervezett Cup verseny lesz az első, amelyet húsvét vasárnapján rendeznek meg azóta, hogy Rusty Wallace 1989-ben Richmondban győzött a havazás miatt februárról elhalasztott versenyen.

    Az események magyar idő szerint szombaton, 22:30-kor indulnak majd meg. Ekkor először a Truck Series fog kvalifikációs versenyeket futni, később pedig éjfél magasságában jönnek majd a Cup Series autói. A nap a hajnali 2 órakor rendezett Truck versenyben csúcsosodik majd ki.

    A vasárnap már csendesebb lesz Bristolban, hiszen a nap folyamán csak egyetlen futamot tartanak – sőt ez nálunk már hétfőre át fog csúszni -, méghozzá a Cup Series versenyét hajnali 1 órakor. Ezt természetesen szokás szerint az ARENA4+ szolgáltatásán követhetik majd.

  • Ezért nem igazolnak a Forma-1-es csapatok IndyCar sztárokat

    Az IndyCar jelenleg az egyik legizgalmasabb motorsport-bajnokság a világon. Ennek ellenére régóta nem került innen versenyző a Forma-1-be.

    2012 óta ugyanaz a karosszéria, így a felszerelés egyenrangúságának egy eleme természetesen keveredik a nagy csapatokkal, amelyek okosan használják ki nagyobb erőforrásaikat. De végső soron egy adott vasárnapon nem lehet megjósolni a győztest.

    Maguk az autók erősek és nehezen kezelhetőek. Kiszámíthatatlanok és féktelenek, és ha megszelídítesz egyet, akkor egy gonosz fenevadat győztél le. Ha nem tudsz alkalmazkodni a túlkormányzott vezetéshez, akkor kemény menetnek nézel elébe.

    Aztán ott vannak még a szokatlan stratégiai döntések, amelyeket a sárgák környékén kell figyelembe venned, és amelyek önhibádon kívül is elvehetik tőled a futamgyőzelmet.

    És mi a helyzet a pályák változatosságával? A rövid oválokat és a 2,5 mérföldes pályákat, az épített és utcai pályákat egyaránt el kell sajátítanod.

    Mindezt úgy – legalábbis 2022-ben – hogy egy tesztnap áll a rendelkezésedre a szezon kezdete előtt. Nem pedig két háromnapos teszttel. EGY tesztnap!

    Mindezek a dolgok biztosítják, hogy a bajnok – és az évtől függően általában az első ötbe kerülő bármelyik pilóta – a legnagyobb dicséretet érdemli, tekintve, hogy min ment keresztül, és hogy milyen színvonalas versenyzőket győzött le, hogy eljusson odáig.

    Különösen ezek miatt érthető, hogy az IndyCar fiatal csillagait miért hozzák összefüggésbe a Forma-1-gyel, az autósport csúcsával.

    Pato O’Ward – az IndyCarban a McLaren csapatán keresztül – és Colton Herta az Andretti csapatán keresztül, és most a McLarennel kötött juniorszerződése révén is határozottan képbe kerültek.

    Pato O'Ward 2021 decemberében tesztelhette a McLaren F1-es autóját
    Pato O’Ward 2021 decemberében tesztelhette a McLaren F1-es autóját Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Miért óvatos a Forma-1, ha az IndyCar-ról van szó?

    Az F1 és az IndyCar átlageredményeinek összehasonlítását torzítja, hogy az IndyCar a kieséseket is besorolt helyezéseknek tekinti, és a mezőny mérete futamról futamra változik.

    A sorozat bajnokainak 2021-es statisztikáinak összehasonlítása azonban így is sokatmondó: Max Verstappen átlagos célba érése azokon az F1-es futamokon, ahol a kockás zászlót elérte az elmúlt szezonban, 1,4 volt. IndyCar-os kollégája, Alex Palou hasonló statisztikája 5,0 volt. És még Verstappen 1,4-es eredményét is felduzzasztotta a magyarországi kilencedik helye egy sérült autóval!

    Az IndyCar-pilóták egyik héten nyerhetnek, a következőn pedig a 17. helyen végezhetnek, és még mindig vezethetik a bajnokságot, vagy elkerülhetik a pánikgomb megnyomását.

    Az F1-es csapatok tudják, hogy minden olyan versenyző, aki eléri azt a pozíciót, hogy komolyan számításba vegyék egy F1-es ülésért, kivételesen gyors.

    Nézzünk meg néhány olyan tehetséget, akik az elmúlt években még az út szélére is kerültek, akik elég gyorsak voltak ahhoz, hogy bekerüljenek, de egyszerűen nem tudták meggyőzni az F1-es csapatokat arról, hogy megvan bennük a teljes csomag, vagy a körülmények nem úgy alakultak, ahogyan ők akarták.

    Ez visszavezet minket a következetességhez. Az F1-es csapatoknak természetesen lenyűgöző eredményekre van szükségük, de mindenekelőtt következetességre, arra a képességre, hogy a legszorosabb pillanatokban, nyomás alatt is megbízhatóan teljesítsenek.

    Az IndyCarban ez nagyon nehéz lehet, mert néha a csapatod egyszerűen nem teljesít jól, rosszul választják meg a stratégiát, vagy az autód nem úgy van beállítva, mint az ellenfélé.

    Néha pedig a kiválóság, vagy ebben az esetben akár csak a középszerűség üldözése közben ütközöl, és megpróbálod kihozni a maximumot, ahogyan Colton Herta tette a múlt hétvégén Long Beachen a második boxkiálláshoz szükséges gyors bevezető körénél.

    Végül is jogos a kérdés? Miért kockáztatnának az F1-es csapatok egy idegen versenyzővel egy olyan bajnokságban, amely előszeretettel dob ki teljesen véletlenszerű eredményeket?

    Max Verstappen gyerekkora óta a Red Bull juniorprogramjába tartozott
    Max Verstappen gyerekkora óta a Red Bull juniorprogramjába tartozott Fotó: Clive Rose/Getty Images) / Red Bull Content Pool

    Nehéz feladni a megszokott módszereket

    A legtöbb Forma-1-es csapatnak van egy junior pilótája, akinek éveken keresztül egyengetik a karrierjét, a szimulátorukban dolgoztatnak, és aki az F2-ben többnyire ugyanazokat a pályákat és gumiszállítót használja, mint az F1-ben.

    Nincs egyszerű megoldás arra, hogy az IndyCar változtasson ezen, és az F1-hez hasonló versenysorozattá válás katasztrofális lenne az IndyCar számára.

    Vitathatatlanul az a legjobb tulajdonsága, hogy szórakoztató és szórakoztató versenyeket rendez, amelyek – a szezon során – szinte mindig megfelelő bajnokot hoznak, de a Dávid vs. Góliát történetekből adódó meglepetés eredményekre is képesek.

    Ez a tökéletes keverék, ellentétben azzal, hogy egy 23 futamból álló szezon nagyjából minden futamát kizárólag két versenyző nyeri meg.

    Ez csak azt jelenti, hogy a Foma-1-es csapatok – akiktől tényleg nem várható el, hogy ismerjék minden IndyCar-pilóta és csapat kulisszák mögötti belső működését – egy olyan sorozatot látnak, amely megnehezíti az eredményekben való megbízást.

    Herta szerencséjére az embernek az az érzése, hogy amíg Andretti F1-es álomcsapata 2024-ben megvalósul, addig ott is lesz esélye. Ha nem, akkor a McLarent meggyőzni arról, hogy jobb, mint Daniel Ricciardo, rendkívül nehéz lesz, már ha egyáltalán lesz esélye megpróbálni.

    Ami nem fog segíteni ezeken az esélyeken, az az, ha kevesebb mint 12 hónapon belül elkövet egy második ki nem kényszerített hibát, miközben utcai pályákon futamgyőzelemre esélyes. Ez csak növeli az F1-es csapatok „ezek az eredmények egy kicsit túl inkonzisztensek” hozzáállását.

    Felmerül a kérdés tehát: érdemes lenne-e az IndyCar pilótáknak már korán letenniük az F1-ről álmaikról, és arra törekedni, hogy egy márkát és egy dinasztiát építsenek az USA-ban?

  • A NASCAR kész változtatni, keresi a megoldásokat

    Nincs egyszerű helyzetben a NASCAR. A Next Gen autóval kapcsolatos pozitivitás kezd lecsengeni, és egyre többet panaszkodnak a versenyzők.

    A SiriusXM NASCAR rádióban szerdán adott interjúban Scott Miller, a NASCAR versenyzésért felelős alelnöke elmondta, hogy több tényező is szerepet játszott a Martinsville-i verseny unalomba fulladásában.

    A két héttel ezelőtti NASCAR Cup Series richmondi futam is már inkább a stratégiáról szólt, mintsem a versenyzésről, szombat este Martinville-ben pedig már odáig fajult a helyzet, hogy nem történt a pályán zöld zászló alatti előzés az első helyért.

    Miller véleménye a versenyről több versenyző kijelentéseit tükrözi, azaz, nincs egyetlen tényező, amire rá lehetne mutatni.

    Értelemszerűen a versenyzők elég nagy keresztmetszetével álltunk kapcsolatban, hogy megtudjuk a véleményüket. Találkoztunk a Goodyearrel is” – mondta a NASCAR egyik legmagasabb pozícióban álló tisztviselője.

    Tervezünk egy gumitesztet Martinsville-ben az év későbbi szakaszára, hogy ott kipróbáljunk néhány új dolgot.

    A versenyzők a váltást említették lehetséges problémaként. Átnézzük az adatokat, és megnézzük, hogy a következő alkalommal, amikor visszamegyünk, mit tudunk majd tenni az ügy érdekében.

    Fantasztikus, hogy az események éjszaka zajlanak. Van egy utánozhatatlan hangulata a dolognak, de a hideg hőmérséklet és az éjszaka határozottan nagyobb kihívást jelent, mint azt bárki is gondolná. Azt hiszem, ez is közrejátszott.

    A NASCAR Next Gen autójának új, 5 sebességes, szekvenciális váltójával a versenyzők által a pályán tapasztalt nagy mennyiségű váltás kiküszöbölése érdekében valószínűleg más áttételre lenne szükség, mondta Miller.

    Még ha meg is kapnánk azt a felső fokozatot pontosan azon a fordulatszámon, amire mindenki vágyik, valószínűleg még akkor is váltanának a srácok.

    Egyszerűen ha kopik a gumi, és lassul az autó, akkor sokkal gyorsabban lehet menni úgy, ha váltanak.

  • Josef Newgarden nem foglalkozik a változásokkal, újra csúcsformában van

    Josef Newgarden idei második győzelmét szerezte meg az IndyCar szezon 3. fordulójában, Long Beach-en, és vezeti a tabellát.

    Egy olyan holtszezon után, amikor elvesztette volt Red Bull Forma-1-es mérnökét, Gavin Wardot a feltörekvő rivális McLarenhez, és jelentős személyi felfordulás következett be a csapaton belül, az emberek talán már készen álltak arra, hogy megnyomják a pánikgombot, amikor a kétszeres bajnok Josef Newgarden a 16. helyen végzett az IndyCar 2022-es St. Pete-i szezonnyitóján.

    Ugorjunk előre két futamot, és Newgarden a 2017-es, első Penske-szezonja óta először tudott egymás után kétszer győzni, és úgy tűnik, hogy a dolgok felfelé ívelnek a sorozat egyik legjobb pilótája számára.

    Mégis, még ilyen erős kezdés mellett is, Newgarden habozik előre inni a medve bőrére.

    Úgy gondoltam, hogy 2020 az egyik legerősebb szezonunk volt, amit valaha is csináltunk, és csak egy kicsivel veszítettük el a bajnokságot. Úgy gondoltam, hihetetlenül jól kezdtük az évet”magyarázza Newgarden.

    Akkor, egyik dolog történt a másik után, és körülbelül négy-öt versenyen keresztül nem tudtunk győzelmet szerezni, mielőtt végre összejött volna.

    Ennek semmi köze nem volt a formánkhoz. A formánk hihetetlen volt. Nagyon megdöbbentett, ahogy 2020 lezajlott, pontosan a fantasztikus évkezdet miatt.

    A Team Penske versenyzője hozzátette, hogy – pont emiatt – egyáltalán nem foglalkozik a tendenciákkal.

    Mindegyik szezon annyira más. Nem adok nagy jelentőséget tendenciáknak, mert mindegyiknek megvan a maga formája, és arra koncentrálok, hogy hol vagyunk igazán a teljesítményünk szempontjából” – jelentette ki a kétszeres bajnok.

    Szóval lehet, hogy borzalmasan indul az év, de ha a teljesítmény megvan, és az eredmények nem jönnek olyan külső körülmények miatt, amelyek nem rajtunk múlnak, nos, akkor nem fogok kiborulni.

    Nem tudom, hogy a jelenlegi szezon bármely más szezonhoz hasonlítható-e.

    Josef Newgarden az első helyre suhant Long Beach-en is
    Josef Newgarden az első helyre suhant Long Beach-en is Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media

    Bár Newgarden óvatos, a Penske óriási formában van

    Ez az a fajta pragmatikus hozzáállás, ami Newgardent mentálisan is az egyik legfélelmetesebb ellenféllé teszi a rajtrácson, ahogyan az is, amit a volán mögött tud.

    Ugyanakkor van némi logikus gondolkodás Newgarden ezen megközelítésében, ami első ránézésre kissé pesszimistának tűnhet.

    Tudja, hogy csapata tele van új csapattagokkal és egy olyan mérnökkel Eric Leichtle személyében, aki – bármennyire is tapasztalt – még nem töltött be versenymérnöki szerepet az IndyCarban.

    Ennek ellenére meg kell nézni, hogy a Team Penske hogyan kezdte az idei évet. Mindhárom futamot megnyerték, Scott McLaughlin és Newgarden révén, és további három dobogós helyezést értek el emellett.

    Will Power pedig szintén minden futamon az első négyben végzett, jelenleg negyedik, és Palou választja el őt az élen álló csapattársaitól a pontversenyben.

    Simon Pagenaud távozásával a csapat három autóra szűkült, az azonban már régóta gyanítható volt, hogy Roger Penske a három nevezést részesíti előnyben.

    Arra a kérdésre, hogy látjuk-e ennek az előnyeit, Newgarden azt mondta: „Igen, szerintem van ebben valami.

    Sokkal nagyobb fókusz jut erre a három csapatra. Kicsit könnyebb eligazodni, ha hárman vagyunk négy ellenében, szóval úgy gondolom, hogy rövid távon pozitív hatása van annak, hogy négyről háromra váltunk” – mondta Josef Newgarden.

    Óvatosan fogalmazok, mert szerintem, ha maradtunk volna négynél, akkor is elérhettük volna azokat a jótékony eredményeket, amiket most látunk, de szerintem rövidtávon mindenképpen nyereséget értünk el.

    Nagy lépést tettünk minden tekintetben. Úgy érzem, hogy mindenki maximum fordulaton pörög, és ez csak jót tesz az egész szervezetnek. Ha az egész szervezet fent van, akkor mindannyian felemelkedünk. Jelenleg ennek a hatását érezzük.