Szerző: Racingline.hu

  • Magyar Nagydíj: Így változik a közlekedés rendje

    Magyar Nagydíj: Így változik a közlekedés rendje

    A police.hu az alábbi tájékoztatást tette közzé a hétvégi, Forma-1-es Magyar Nagydíjra vonatkozóan:

    A Formula 1 Magyar Nagydíjat 2022. július 28-31. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen. Az esemény rendőri biztosítását idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre, melyben a korábbi évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.

    A sportrendezvényre egyaránt nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, ami a település és a környék forgalmát erősen leterheli. Kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el otthonaikból, ha az feltétlenül szükséges, a megszokottnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek!

    A versenypálya környékén és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig megállási tilalom lesz érvényben.

    A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

    A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:

    • Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú lesz a forgalom, azonban a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypályától kifelé közlekedhetnek járműveikkel.
    • Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton -ahogy a forgalom engedi- szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom.
    • A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba -csak a főbejárat felé-, délután szintén egy irányba, a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni.
    • Az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a ring felé lehet közlekedni.
    • Az Aquaréna és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz.
    • A Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel, ezt követően megfordul a forgalmi rend.
    • A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 7-es kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.
    • A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban és délután kifelé, szintén egy irányú lesz a forgalom.
    • A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül, a Gratis 2 parkolóból a Szilasi buszforduló felé, a Gratis 3 parkolóból az ürítés Mogyoródon keresztül történik.

    A Kerek-tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni: az M3-as autópálya, vagy a Mogyoród felé.  A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalán keresztül.

    Tömegközlekedéssel a H8 HÉV-el lehet kijutni a versenypályához. A HÉV Kerepesi megállójától ingyenes buszok szállítják az érdeklődőket a Hungaroring 3 számú kapujáig, ahonnan minden nézőtéri hely elérhető. A délutáni órákban a buszok fordított irányba haladnak és viszik a nézőket a Kerepesi HÉV megállóba.

    A versenyhétvégén a futamot követően, forgalom függvényében dönt a rendőrség az utak egyirányúsításáról. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

    Kérjük a rendezvényre kilátogató közönséget számoljanak azzal, hogy a beléptetés hosszabb időt vesz igénybe, ezért korábban induljanak el! Az ezzel kapcsolatos előírásokról/szabályokról a Hungaroring Sport Zrt. honlapján tájékozódhatnak.

    Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak! Az újonnan létrehozott Gratis 2-es és 3-as parkolókat bátran használják!

    A versenypálya közelében 2022. július 28-31. között ideiglenes rendőrőrs működik, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé.

  • Egyedülálló produkció a Magyar Nagydíjon!

    Egyedülálló produkció a Magyar Nagydíjon!

    Különleges produkciót láthat majd a közönség a Magyar Nagydíj kezdete előtt a Hungaroringen. Egy nem mindennapi néptáncos produkció érkezik a célegyenesbe, a Forma-1 hivatalos főcímzenéjére koreografálva!

    „Hagyomány és innováció, néptánc és a Formula 1 himnusza egy előadásban az idei Magyar Nagydíjon! Ne hagyd ki az Urban Verbunk zseniális produkcióját a célegyenesben!” – áll a Hungaroring rövid közleményében.

    Nézzetek bele az „előzetesbe”!

  • Te felismered az F1-es csapatokat egy-két szponzor alapján?

    Te felismered az F1-es csapatokat egy-két szponzor alapján?

    Ráfordultunk a Magyar Nagydíj hetére, nézzük hát, mennyire vagytok képben a részletekkel!

    Összegyűjtöttünk pár olyan terméket, mely valamely csapat szponzorához tartozik, és közzétettük egy-egy rövidke videó formájában.

    Szerintünk egyik sem volt nehéz, sőt, de azért volt köztük olyan, amit sokkal többen tudtatok, és voltak olyanok, melyet kevesebben. 🙂 A tízből 6 csapattal csináltuk ezt meg.

    Ha lemaradtál, alább csekkolhatod a videókat! 😉

    Kövess minket Tiktokon, Instagramon és Twitteren is! 😉

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7120540203604790534?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7120911381364346117?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7121746732551130373?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7122528520273759494?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7123467900135935237?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7123900761653775622?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

  • A nézőknél Sainz fölényes győzelmet aratott Franciaországban

    A nézőknél Sainz fölényes győzelmet aratott Franciaországban

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Francia Nagydíjon a Carlos Sainz erőfeszítéseit értékelte leginkább a közönség. A Ferrari spanyol versenyzője a mezőny végéről indult, mert rajtbüntetése volt, végül pedig az 5. helyen ért célba. Sőt, akár előrébb is végezhetett volna, ha csapata nem hívja ki még egy boxkiállásra 10 körrel a leintés előtt.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Carlos Sainz – 40.4%
    Lewis Hamilton – 13%
    Max Verstappen – 10.7%
    Charles Leclerc – 6.4%
    Sergio Perez – 5.4%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
    Francia Nagydíj Carlos Sainz
  • Alex Albon lebukott a barátnője előtt

    Alex Albon lebukott a barátnője előtt

    Alex Albon és George Russell jó haverok, ők és Lando Norris egyszerre érkeztek meg a Forma-1-be, 2019-ben.

    Albon gyakran cukkolja a közösségi oldalakon Russellt a posztjai alatt kommentben, leginkább akkor szokta „megszólni”, mikor az immáron Mercedes versenyzővé avanzsált George félmeztelen fotót posztol magáról.

    Albont barátnője, a profi golfos Lily is gyakran elkíséri a versenyekre, így van ez most Franciaországban is.

    A Williams csapat pedig Lily-vel tartott, amikor a lány leleplezte, hogy milyen képet „rejteget” barátja a kanapéja mögött.

    Lily bemegy Alex a Williams vendéglátóegységében lévő pihenőszobájába, majd a kanapé mögött meglepetésére egy hatalmas méretű Russell-portrét talál, még a versenyző williamses korszakából. (Russell 2019-től 2021 végéig a Williams versenyzője volt.)

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

     „Ó, istenem!” – csodálkozik Lily, mikor szemben találja magát a fotóval, majd hozzátette, hogy valójában nem lepődött meg annyira, hogy egy ilyen kép leledzik Alex szobájában.

    „Lesz mit megmagyaráznia, mikor előkerül” – mondta tréfásan a lány.

    Persze a kommentelők is imádták a posztot, sőt a Mercedes csapat sem hagyta szó nélkül és a „Russell trend” stílusában reagált: „Alex Albon az a fajta srác, akinek óriási George Russell kép van a szobájában.”

    Míg a kommentelők többsége azon „csodálkozott”, hogy nem egy félmeztelen fotó került elő.

  • Élő adásban buktatta le Sainzot a brazil kommentátor?

    Élő adásban buktatta le Sainzot a brazil kommentátor?

    A brazil kommentátor élő adásban beszélt Carlos Sainz kalandjairól.

    A Monacói Nagydíj után Sergio Pérez került félreérthető helyzetbe, ugyanis a győzelmét ünneplő mexikói versenyzőt egy hölgy társaságában kapták lencsevégre. Ezen felül több pletyka is szárnyra kapott azzal a bizonyos bulival kapcsolatban.

    A Francia Nagydíj első szabadedzésén, egy ártatlan történettel kezdődött minden. Felipe Giaffone a gyakorlás alatt elmondta, hogy nemrég készítettek egy anyagot Lando Norrisszal. A brit versenyzőt első sorban arról kérdezték milyen szavakat tanult portugál barátnőjétől. A gondolatmenet azonban itt nem ért véget.

    A brazil kommentátor hozzátette, hogy ebben a témakörben a Ferrari spanyolja is jártas, hiszen Maria Fernanda Ackel Ganem (brazil modell) is taníthatott pár szót a pilótának. Tavaly a Brazil Nagydíj után Norris és Sainz kibérelt egy házat, hogy tovább élvezhessék az ország adta lehetőségeket. A golfozáson kívül „barátnőikre” is szakítottak időt. Mikor Giaffone-t szembesítették azzal, hogy a 27 éves versenyző a spanyol Isa Hernáezzel jár, meglepődött.

    Védelmében elmondta, hogy bizonyítékai vannak állításával kapcsolatban. Rubens Barrichello idén Monacóban tartott egy bulit, amire a kommentátor fia is hivatalos volt (a két család ugyanis baráti viszonyt ápol egymással). Az eseményen Sainz és Norris is megjelent, ám a spanyol a brazil „kedvesével” érezte jól magát.

    Ganem akkoriban közösségi médiás platformjain utalt arra, hogy a versenyzőkhöz köze van. Több képet is posztolt a hercegségből, valamint elutazott az Egyesült Királyságba is a két pilótával. Az eset óta viszont minden fiókját privátra állította.

    Az ügyet természetesen azonnal felkapta a Twitter. A rajongók egy része hisz a Giaffonenak, míg mások egyszerű pletykának titulálják az egész történetet.

  • Egyedi videóüzenetet küldhet neked Bottas

    Egyedi videóüzenetet küldhet neked Bottas

    Mindenkinek adott a lehetőség, hogy videós üzenetet rendeljen magának, vagy egy ismerősének, családtagjának meglepetésként, Valtteri Bottastól.

    A swysh. nevű oldalon olyan sportolók gyűltek össze, akik különleges lehetőséget kínálnak a rajongóknak. Személyre szóló videóüzenetet lehet rendelni tőlük, némi pénzért, azonban a befolyt összeg jótékony célt szolgál.

    Ezen az oldalon tűnt fel Valtteri Bottas is, akitől 337 euróért (kb 150 000 Ft) lehet egyedi üzenetet kérni.

    Persze a finn versenyzőnek sem kenyérre kell az összeg. Az így összegyűjtött pénzt a Valtteri Bottas Duathlonon keresztül jótékony célra fordítja.

  • Képgaléria: Legendás autók is pályára léptek a Red Bull Ringen

    Képgaléria: Legendás autók is pályára léptek a Red Bull Ringen

    Az Osztrák Nagydíj egyik legnagyobb különlegessége minden évben (már amikor nincsenek COVID-korlátozások), a Legends Parade. Ez egyfajta demo esemény, mindig valami szisztéma szerint legendás autókat és egykori versenyzőket és/vagy F1-es személyiségeket gyűjtenek össze, akik pályára viszik ezeket.

    Az idei felhozatal szerint Niki Lauda fia, Mathias egy Ferrari 312B3-at hajtott meg, míg Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke egy Lotus 79-et, Riccardo Patrese egy Brabham BMW BT52-t, Martin Brundle egy Benetton B192-t, Ralf Schumacher egy BMW Williams FW25-öt, David Coulthrad pedig egy Red Bull RB8-at vezetett.

    Alább Vándor Iván szemszögéből pillanthattok be erre az eseményre.

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!

  • Kamionos jelenetek, hangulatok, stunt show, és F1-es demo Szlovákiából

    Kamionos jelenetek, hangulatok, stunt show, és F1-es demo Szlovákiából

    Miközben Kiss Norbi és a Révész Racing épp a Nürburgringen hasít, nézzétek meg a Slovakia Ringen készült videónkat is.

    4 dobogó, ebből 3 győzelem Kiss Norbi szlovákiai mérlege, ezen kívül Szlovákiában motoros-quados bemutató is volt, illetve meghajtottak egy egykori F1-es autót is. Ajánljuk azoknak, akik hiányolják a mai F1-esek hangját! 😉

    A nürburgringi eseményeket ma is élőben közvetítjük, a részletekért klikkelj ide!

  • Életképek a Formula 2/Formula 3-as paddockból

    Életképek a Formula 2/Formula 3-as paddockból

    Két fronton „támadtunk” a Red Bull Ringen. Míg a Forma-1-es paddockban főszerkesztőnk volt jelen, mint újságíró, az F2/F3-as paddockba pedig egyik fotósunkat delegáltuk.

    Íme hát pár életkép a „junior” versenyzők (+Merhi, aki már nem olyan junior) munkanapjaiból!

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!