Szerző: Racingline.hu

  • Micsoda első félidő volt! Szavazz az eddigi legjobb versenyre!

    Micsoda első félidő volt! Szavazz az eddigi legjobb versenyre!

    Túl vagyunk már e hosszú Forma-1-es szezon első felén, a mezőny pedig épp jól megérdemelt nyári szünetét tölti.

    Ennek apropóján a már szokásosnak mondható szavazásunkat hoztuk el újra.

    Megannyi izgalmas és váratlan esemény történt az eddigi versenyeken, de számotokra melyik volt az szezon legjobb/legizgalmasabb versenye idáig?

    [poll id=”240″]

  • Európában nem kívánatos, így török vizeken kavar Mazepin egy topmodellel

    Európában nem kívánatos, így török vizeken kavar Mazepin egy topmodellel

    A milliárdos orosz oligarcha fia, az orosz-ukrán háború következményeként a Forma-1-ből kitett Nikita Mazepin a 2015-ös Miss Oroszország oldalán élvezi a nyarat egy luxusjachton. Mindeközben elmondása szerint az F1-es visszatérésén dolgozik.

    A milliárdos versenyző – aki most jobb híján terepralizik – „nőügyeivel” többször került már olyan helyzetbe, hogy utólag magyarázkodnia kellett. Most nincs szó botrányról, legalábbis egyelőre.

    A 23 éves Mazepin a brit sajtó szerint a 28 éves Sofia Nikitchuk társaságában lazult a törökországi Bodrumban.

    nikita_mazepin/Instagram

    Úgy tűnt, Nikitchuk nagyon élvezi az életet Mazepin társaságában, mivel egy videóban fejenállást mutatott be, és büszkén rázta a fenekét a jacht egyik ablakában.

    A nyaralásra azt követően került sor, hogy Mazepin a múlt hónapban visszatért az autósportba, és indult a Silk Way Rally-n, létrehozott egy alapítványt és beperelte az F1-es Haas csapatot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sofia Nikitchuk (@nikitchuksofi) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sofia Nikitchuk (@nikitchuksofi) által megosztott bejegyzés

  • Képgaléria: Borús idő és vidám dobogósok a Magyar Nagydíjon

    Képgaléria: Borús idő és vidám dobogósok a Magyar Nagydíjon

    Bizonyos szempontból meglepő, más szempontból várható eredményt hozott a Magyar Nagydíj. Újabb győzelmének köszönhetően Max Verstappen már igazán magabiztosan vezeti az egyéni tabellát.

    Hogy milyen volt a vasárnapi hangulat a Hungaroringen, arról meséljen pár fotó az alábbi galériában! 🙂

    Fotók: Makai Gergely Photography

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • A győztes lett a nap versenyzője a Hungaroringen

    A győztes lett a nap versenyzője a Hungaroringen

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Magyar Nagydíjon azonban megegyezett. Max Verstappen csak a 10. helyről tudott elrajtolni a hungaroringi versenyen és még meg is forgott egyszer a futam során, mégis sikerült végül az első helyen célba érnie.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Max Verstappen – 34.2%
    Lewis Hamilton – 16.4%
    George Russell – 11%
    Sebastian Vettel – 8.7%
    Charles Leclerc – 6.6%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
    Francia Nagydíj Carlos Sainz
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
  • Képgaléria: Így telt a szombati nap a Hungaroringen

    Képgaléria: Így telt a szombati nap a Hungaroringen

    Az időjárás okozott némi meglepetést a Hungaroringen szombaton.

    Az eső áztatta harmadik szabadedzésen Nicholas Latifi bizonyult a leggyorsabbnak, míg a felhős időmérőn George Russell szerezte meg élete első pole pozícióját.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Ismert fotóst ért atrocitás pénteken a Hungaroringen

    Ismert fotóst ért atrocitás pénteken a Hungaroringen

    Mark Thompson Twitter-oldalán tette közzé, hogy atrocitás érte a Magyar Nagydíjon.

    A Red Bullnak is dolgozó angol fotós ma reggel számolt be arról, hogy mi történt vele tegnap. Az eredetileg kijelölt pozícióban készített néhány képet az autókról, mikor a biztonsági őr el akarta küldeni.

    Thompson próbálta elmagyarázni, hogy nem sért szabályt, ám nem jutott közös nevezőre az úrral. Végül tettlegességig fajult az ügy, ugyanis a Getty Images fotósát megütötte a biztonsági őr, akinek így felrepedt a szája.

    Az esettel kapcsolatban megkerestük a Hungaroring Sport zRt.-t is, akik az alábbiakról tájékoztattak minket:

    „Tegnap este és ma reggel a magyar és a nemzetközi biztonsági szolgálat vezetője, az FIA F1 kommunikációs vezetője, és a sportszakma legfőbb vezetői egyeztettek az ügyben és megállapodtak a viselkedési normákról az F1-ben.”

    Karun Chandhok és Damon Hill is kommentált a Thompson képét, mindketten arról érdeklődtek, hogy mi történt, és hogy van a fotós.

     

  • Képgaléria: Életképek a Magyar Nagydíj pénteki napjáról

    Képgaléria: Életképek a Magyar Nagydíj pénteki napjáról

    Megkezdte a mezőny a munkát a Hungaroringen, így telt a pénteki nap a Magyar Nagydíjon.

    Pénteken már pályára gurultak az autók, a két szabadedzésen gyakoroltak a szombati és a vasárnapi napra. A két Ferrari jeleskedett az eseményeken, ám a McLaren autói is jól teljesítettek.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Képgaléria: Megérkeztek a versenyzők a Hungaroringre

    Képgaléria: Megérkeztek a versenyzők a Hungaroringre

    Ma már megtelt a Hungaroring versenyzőkkel és nézőkkel, ám a motorok nem bőgtek még fel.

    A 0. napjához érkezett a Magyar Nagydíj, a versenyzők már paddockban nyilatkoztak, míg a szerelők az autókat készítették elő a gépátvételre. A legnagyobb figyelem a visszavonulását bejelentő Sebastian Vettelre irányult.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Képgaléria: Ilyen volt a Hungaroring szerdán

    Képgaléria: Ilyen volt a Hungaroring szerdán

    Ezen a héten a Hungaroring látja vendégül a Forma-1-et.

    A kamionok már a hét első két napján megérkeztek, így szerdán már teljes pompájában állt a paddock és a csapatok létesítményei. A szerelők megkezdték a munkát, míg az előkészületeket a csendes versenypálya és Makai Gergely kísérte figyelemmel.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • F1-es nosztalgia a Racingline.hu-val, TikTokon

    F1-es nosztalgia a Racingline.hu-val, TikTokon

    Olyannyira Magyar Nagydíj hetében járunk, hogy holnap már boxutcalátogatás lesz a Hungaroringen, mi pedig TikTokon nekiálltunk nosztalgiázni.

    Régi, saját videóinkból kerítettünk elő pár jelenetet, egy részük Magyar Nagdíjak hetéről valók, de akadnek köztük más F1-kötődásű események is. A teljes videókat egyébként megtaláljátok a YouTube csatornánkon!

    Alább a rövid, Tiktokra posztolt jeleneteket nézhetitek meg.

    Kövessetek minket Tiktokon, Instagramon és Twitteren is! 😉

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7117889878846606598?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7122134604571561221?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7122892617058176261?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/7124556766985211142?is_copy_url=1&is_from_webapp=v1&lang=hu-HU