Szerző: Hírszerkesztő

  • Tim Gábor: Egy győzelem és két felejthető verseny Lengyelországban

    Tim Gábor: Egy győzelem és két felejthető verseny Lengyelországban

    Az FIA Swift Cup Europe idei negyedik hétvégéjére Lengyelországban, a Poznan versenypályán került sor. A bajnoki tabella élén álló Tim Gábor 25 pontos előnnyel érkezett a hétvégére, esélye volt ezt az előnyt növelni. Az első versenyen negyedik lett, a második futamot megnyerte, majd az utolsó versenyen kilökték.

    A mezőny egy részének ismeretlen terep volt a lengyelországi Poznan versenypálya, mely egy nem túl modern, de annál élvezetesebb aszfaltcsík. Tim sem járt még ezen a pályán, így a csütörtöki tesztnapon megkezdte a pálya tanulását. Pénteken jónak tűnt az irány, megnyerte az első szabadedzést, a második gyakorláson azonban csak a hatodik lett.

    „Az idei évben sosem edzettem új gumin és már rég reménykedtem benne, egyszer időmérő előtt tudok felrakatni új abroncsokat, hogy tudjak edzeni a kvalifikációra. Azonban nem az történt, aminek ilyenkor történnie kellene, egyszerűen vezethetetlenné vált az autó. Nem tudtunk rájönni az okára, a közelében sem voltam azoknak a köridőknek, amiket kopott gumin futottam.” – nyilatkozta Tim a pénteki edzések után.

    Az időmérésen már a szabályok szerint mindenki négy új gumival hajtott ki a pályára. Tim egyetlen mért kört ment, nem akarta túlhasználni az abroncsait. A negyedik helyet szerezte meg, amivel nem volt elégedett.

    „A második éve, hogy az új 1.4 turbós Swifttel versenyzek a bajnokságban, minden helyszínen az új gumik extra tapadást adtak, és fontos is volt óvni azokat az első futamra. Direkt csak egy mért kört mentem, hogy minél jobb gumival kezdjem az első versenyt. De valahogy nem állt össze. Alulkormányzottsággal küzdöttem, és nem találjuk az okát. Ez aggaszt az első verseny miatt is.” – értékelt Tim Gábor az időmérő után.

    Ahogy azt előre megérezte, nem volt jó a tempó az első futamon. A negyedik helyről rajtolt és ott is fejezte be Tim a versenyt. A mezőnnyel tudott haladni, de előzésre nem volt lehetősége.

    „Nem értem. Közel két másodperccel voltam lassabb, mint az edzéseken. Mentem a többiek után, de sem támadni, sem előzni nem tudtam. A végére már bekopott a gumi, akkor picit gyorsabb voltam, de közel sem annyira, mint lehetett volna. Remélem a második versenyre ki tudunk találni valamit, mert ez így nem jó, győzelemért akarok küzdeni, nem csak körözgetni.” – fogalmazott Tim az első verseny után.

    A második futamra fent maradtak az autóján az első versenyes gumik, és megjött az eredmény is. Az ötödik helyről rajtolva felkapaszkodott a második helyre, de addigra az élen álló Lengyel Ádám már több mint 5 másodperccel vezetett. Ezt dolgozta le Tim a hátralévő 10 percben, sőt az utolsó körben át is vette a vezetést és nyert.

    „Mintha egy másik autóval mentem volna. Míg az első futam 1:52-es köröket tudtam autózni, most sorra jöttek az 50-es köridők. Ég és föld volt a különbség. Mikor a második helyen álltam már, azt gondoltam ez a végállomás, Lengyel Ádámot már nem is láttam, olyan messze volt. De az autó olyan jól ment, annyira elkaptam a ritmust, hogy szórtam a leggyorsabb köröket. A vége felé megláttam Ádámot és ez még több lendületet adott. Az utolsó körre utolértem, hibázott és el tudtam menni mellette.” – értékelte a győzelmét Tim.

    A harmadik futamra a szabályok szerint még két új gumit kaphattak a pilóták és Tim autójára is felkerültek az első tengelyre. A versenyt a nyolcadik helyről kezdte, ötödikre tudott előre jönni. Egy hosszú safety car szakasz után próbált még előrébb jönni, de kilökték a poros ívre, kicsúszott és egy hatalmas gödörbe is belehajtott. A sérült autóval a hetedik helyen intették le.

    „Nem tudom, hogy jól döntöttünk-e, de az új gumikat felrakattam, mert még mindig reménykedtem, hogy megoldjuk a tapadási gondunkat új gumin. Ezúttal picit jobb volt a helyzet, tudtam előre jönni. A Safety Car nagyon sokáig bent volt egy baleset után, tíz percünk maradt a 25 perces versenyből. Az élen két osztrák pilóta összejátszott, az egyik elhúzott amikor kiment az SC a másik feltartott minket jelentősen. Nem volt szabályos. Sorra előzgették meg a többiek, mikor én is mellé értem, egyszerűen kilökött a poros ívre, és kiszáguldottam a pályáról. Azt hittem nem lesz nagyobb gond, álltam a gázon, de belehajtottam valami gödörbe, ami leszakította a kocsi elejét lényegében. Imádkoztam, hogy a kocsi eljusson a célig, ami végül sikerült, hetedik lettem. Nagy kár ezért, a dobogó simán meg lehetett volna. De ilyen mondatoknak az autósportban nincs értelme.” – foglalta össze Tim a harmadik futamot.

    Tim Gábor ugyan vesztett az előnyéből, de továbbra is vezeti a bajnokságot, mely Augusztus 13-15. között folytatódik a Slovakiaringen.

  • Kiss Norbi a hungaroringi győzelmek után: „A folytatás nehezebb lesz”

    Kiss Norbi a hungaroringi győzelmek után: „A folytatás nehezebb lesz”

    Az FIA Kamion Európa-bajnokság (ETRC) június 12-13-án kezdődött a magyarországi Hungaroringen, és a július 16-17-án a németországi Nürburgringen folytatódik. A 7 versenyhétvégéből álló szezonban 15 versenyző sorakozik fel a rajtrácson, mindegyikük speciálisan kifejlesztett Goodyear tehergépkocsi-versenygumikon. A legnagyobb esélyesként a hatszoros bajnok Jochen Hahn vágott neki a szezonnak Iveco versenykamionjával, de a magyar Kiss Norbert is jól kezdte a szezont: hazai pályán három futamból kettőt megnyert.

    A Goodyear közel két évtizede szereplője az ETRC világának. A versenyző csapatok számára biztosított abroncsai képesek kiaknázni az 5500 Nm-es maximális forgatónyomatékot, melynek köszönhetően a kamionok öt másodperc alatt 0-ról 100 km/h-ra gyorsulhatnak. A bajnokság a Hungaroring után két négyfutamos verseny erejéig ellátogat a németországi Nürburgringre, majd a megmérettetés Most (Csehország), Zolder (Belgium), Le Mans (Franciaország), Jarama (Spanyolország) és Misano (Olaszország) versenypályáin folytatódik.

    Kiss Norbert: „Megérdemeltük a szurkolást”

    A magyar Kiss Norbert kétszeres bajnokként vágott neki az idénynek a Révész Truck Racing Team színeiben, egy MAN kamion volánjánál. A Hungaroringen a szombati futamnak a pole-ból vágott neki, de technikai hiba meggátolta a győzelmet. A második napon viszont már nyerni tudott az első rajtkockából, majd a fordított rajtrácsos futamon is, a 8. helyről indulva.

    „Ebben a sportban történhetnek váratlan technikai hibák. Jobb így, egy ilyen hibát talán könnyebb megoldani, mintha lassabbak lennénk körönként 5 tizeddel. Vasárnap már a tervek szerint alakult minden, gyorsak voltunk és megbízhatóak is. Örülök, hogy újra nézők előtt tudtunk versenyezni, kiváló hangulatot varázsoltak. A Révész Racing csapata megérdemli a szurkolást, amit átélhettünk a Hungaroringen, hiszen most már másfél éve, a pandémián keresztül ezekért az eredményekért dolgoztunk” – mondta el Kiss Norbert a nyitó hétvégéről.

    A további futamokkal kapcsolatban hozzátette: „A folytatás nehezebb lesz, hiszen mindig hazai pályán volt a legnagyobb előnyünk. Külföldi helyszíneken bizonyára sokkal szorosabb lesz a mezőny, de optimista vagyok, hogy bárhova is megyünk, versenyképesek leszünk és győzelmekért fogunk harcolni. Kelleni fog a pillanatnyi jó forma, kelleni fog, hogy jó munkát végezzünk a szabadedzéseken, jó beállításokat találjunk és akkor harcolhatunk a bajnoki címért.”

    Versenytapasztalatok a közútra

    A Goodyear tehergépkocsi-versenyabroncsokat a Goodyear közúti abroncsok esetében már ismert 315/70R22.5 méret és karkasztechnológia jellemzi, futófelületi mintázatuk azonban aszimmetrikus. A kialakítást úgy optimalizálták, hogy a talajjal érintkezve a legjobb nyomáseloszlást érjék el a lehető legnagyobb ellenállóképesség és jobb teljesítmény mellett. Az 5,1 mm mély mintaárkok hatékony vízkiszorítást eredményeznek, emellett az abroncs az optimális száraz tapadás, fékezés és húzóerő érdekében merev kialakítású és 89%-os futófelület/aszfalt érintkezési felületet tesz lehetővé. A versenyabroncsokat a Goodyear csúcstechnológiás tehergépkocsi-abroncsainak – köztük az elismert KMAX-GEN 2 és FUELMAX-GEN 2 termékcsaládok – fejlesztői csapata alkotta meg.

     „A versenypályán és az utakon szerzett tapasztalatok gyorsan áramlanak a két terület szakértői között, és ez segít abban, hogy a Goodyear megőrizze vezető pozícióját a tehergépkocsi-abroncsok fejlesztése terén. – mondta el Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója. – A Goodyear tehergépkocsi-abroncsainak a közutakon a nagy futásteljesítményű flották igényeivel kell megbirkózniuk, és fontos az is, hogy az állásidő csökkentése érdekében ellenállók és tartósak legyenek. Emellett alkalmasnak kell lenniük a nagy igénybevételt jelentő, gyakori megállással-elindulással járó városi közlekedésre is. Az ilyen abroncsok esetében a Goodyear ETRC-tapasztalataiból származó technológiákat használjuk. A versenyzésnek köszönhetően mérnökeink ráláthatnak arra, hogyan reagálnak a fejlett anyagok a padkák hatásaira nagy sebesség esetén, valamint a magas hőmérsékletekre, az intenzív fékezésre és az óriási forgatónyomatékra.”

    Goodyear
    Fotó: Vámosi Péter

    Goodyear Kupa: a tehetségek támogatása

    Az abroncsgyártó az idén a Goodyear Kupa keretében ismét támogatja az ETRC tehetségeit, ráirányítva a figyelmet a jövő sztárpilótáira. A Goodyear Kupában csak az ETRC kevésbé tapasztalt pilótái vehetnek részt, a korábbi bajnokok és az előző idény nyolc legjobbja nem. Ezáltal a feltörekvő pilóták több médiafigyelmet kaphatnak, valamint saját díjakért és pontokért versenyezhetnek.

    „A Goodyear az autósport számos kategóriájában vállal szerepet. Hosszú ideje elkötelezett partnerként vagyunk jelen az ETRC-ben is, és büszkék vagyunk rá, hogy részünk lehet a feltörekvő tehetségek felkarolásában és támogatásában. A Goodyear Kupának köszönhetően több figyelmet kaphatnak a jövő csillagai, illetve szponzoraik és partnereik” – mondta el Maciej Szymanski.

    „Nagy örömmel köszöntjük ismét a Goodyeart a Promóter Kupa névadó szponzoraként. Hosszú ideje fennálló együttműködésünk a Goodyearrel nagyon értékes számunkra. Az abroncsgyártó folyamatos elkötelezettsége a Chrome pilótakategória iránt nehéz időkben jelzésértékű, jelzi lankadatlan támogatásukat a sportág iránt” – mondta el Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója.

  • Ki keresi meg Pérez elgurult gyógyszerét? Az Osztrák Nagydíj utózöngéi…

    Ki keresi meg Pérez elgurult gyógyszerét? Az Osztrák Nagydíj utózöngéi…

    Ebben az epizódban az Osztrák Nagydíj eseményeit beszéljük ki és kiderül, hogy mi sem értünk mindig egyet.

    Mindeközben felmerült a kérdés, hogy vajon ki fogja megkeresni Sergio Pérez elgurult gyógyszerét, illetve valóban érik-e már egy győzelem Lando Norris számára?

    A mikrofonnál: Jámbor Máté és Galambos Bence

    A Racingline.hu Podcast epizódjai már elérhetők az alábbi platformokon:

  • Verstappen előnye már több, mint egy futamgyőzelemnyi

    Verstappen előnye már több, mint egy futamgyőzelemnyi

    A második red bull ringi hétvége után Max Verstappen ismét növelte előnyét Lewis Hamilton előtt. A hétszeres világbajnok már 32 pont lemaradásban van. Verstappen előnye tehát már egy futamgyőzelemnyi, vagyis első maradna akkor is, ha egy futamon nullázna, miközben Hamilton nyer.

    Ami a pozíciókat illeti, egyetlen helyen történt változás: Ricciardo előzte meg a ponttáblázatban Pierre Gasly-t.

    A pontversenyek állása az Osztrák Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 182 3
    2 Lewis Hamilton MERCEDES 150 3
    3 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 104
    4 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 101
    5 Valtteri Bottas MERCEDES 92 2
    6 Charles Leclerc FERRARI 62
    7 Carlos Sainz FERRARI 60
    8 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 40
    9 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 39
    10 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 30
    11 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 20
    12 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 14
    13 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 12
    14 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 9
    15 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    17 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0
    18 Mick Schumacher HAAS FERRARI 0
    19 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 0
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING HONDA 286
    2 MERCEDES 242
    3 MCLAREN MERCEDES 141
    4 FERRARI 122
    5 ALPHATAURI HONDA 48
    6 ASTON MARTIN MERCEDES 44
    7 ALPINE RENAULT 32
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 2
    9 WILLIAMS MERCEDES 0
    10 HAAS FERRARI 0
  • Egyértelmű, ki a nap versenyzője, a második helyezett már kérdéses

    Egyértelmű, ki a nap versenyzője, a második helyezett már kérdéses

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Az Osztrák Nagydíjon a nézők Lando Norrist ítélték a legjobbnak, aki annak ellenére is a harmadik helyen ért célba, hogy a futam alatt kapott egy 5 másodperces büntetést.

    A második helyet ebben a „versenyben” Kimi Räikkönen szerezte meg, noha a többség valószínűleg még az előtt adta le rá szavazatát, hogy a futam legvégén a finn összeakadt volna Sebastian Vettellel…

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Lando Norris – 31.6%
    Kimi Raikkonen – 15.7%
    Max Verstappen – 9.2%
    Daniel Ricciardo – 8.5%
    George Russell – 7.7%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

  • A közlekedésbiztonság javításáról egyeztetett a HUMDA a Nemzetközi Automobil Szövetséggel

    A közlekedésbiztonság javításáról egyeztetett a HUMDA a Nemzetközi Automobil Szövetséggel

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világszintű balesetmegelőzési kampányának eredményeiről, a résztvevő kormányok közlekedésbiztonsági tevékenységéről és a terület üzleti szerepelőinek aktív szerepvállalási lehetőségeiről egyeztetett Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szujó Zoltán az ügynökség főtanácsadója az FIA High Level Panel megbeszélésén Párizsban. A szervezet közúti közlekedésbiztonsági munkacsoportja a közúti balesetek megelőzésének vezető képviselőit fogja össze a magán- és az állami szektorból.

    Évente egyszer tartanak megbeszélést az FIA szervezésében a meghívott állami vezetők, illetve a gazdasági élet meghatározó szereplői annak érdekében, hogy megvitassák a közlekedésbiztonság aktuális kihívásait. A High Level Panel megbeszélést az FIA vezetőjének, Jean Todtnak az elnökségével rendezték meg. Hazánkat Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szujó Zoltán az ügynökség főtanácsadója képviselte a párizsi egyeztetéseken. Szóba kerültek többek között az üzleti élet képviselőinek aktív szerepvállalási lehetőségei, beszámoltak az FIA világszintű közlekedésbiztonsági kampányának eredményeiről, valamint egyeztették, hogy milyen eszközökkel segíthetők az egyes kormányok közlekedésbiztonsági tevékenységei.

    Weingartner Balázs beszámolt az egynapos eseményen az FIA egyik közlekedésbiztonsági kampányához kapcsolódóan tett magyar felajánlásról: közúti motorozásban használatos védősisakokat adományozott Magyarország Kenyának. Jean Todt kampányának célja, hogy a kevésbé fejlett országokba is eljussanak a biztonságos közlekedéshez szükséges eszközök. Kenya ezek közé az országok közé tartozik, ezért adományozott Magyarország 6300 védősisakot a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével.

    – A közlekedésbiztonság javítása és a halálos kimenetelű balesetek számának csökkentése kiemelt célja Magyarországnak, ennek eléréséért nagyon sok munkát végzünk, de ez nem érhet véget a határoknál. Az FIA globális programjában való részvétellel ráadásul számos jó nemzetközi mintát ismerhetünk meg, amelyeket itthon is hatékonyan tudunk alkalmazni. A nemzetközi programokban büszkén veszünk részt, ezért is adományoztuk a motoros védősisakokat kenyai barátainknak – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    A HUMDA július végén egy közlekedésbiztonsági adománygyűjtő gálát is rendez Budapesten. A Forma–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén tartják a jótékonysági estet, amelyen több F1-pilóta is részt vesz. A gála házigazdája Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Jean Todt, aki egyben az ENSZ főtitkárának közlekedésbiztonsági különmegbízottja. A befolyt összeget a közúti balesetek megelőzésére fordítják a világ leginkább érintett régióiban. Michelisz Norbert, a WTCR túraautó-világkupa 2019-es világbajnoka, a HUMDA igazgatósági tagja elsőként csatlakozott fő támogatóként az eseményhez.

    – Autóversenyzőként talán nem meglepő, hogy imádok vezetni. Az viszont például a németországi Nürburgringen mindig meglepetést okoz, amikor a versenyzőtársak megtudják, hogy oda is kocsival érkeztem. A legtöbben a hosszabb utakra repülővel mennek, én viszont amíg lehet, inkább vezetek. Mivel így rengeteget vagyok úton, a közlekedésbiztonság régóta kiemelten fontos terület számomra, amelyet minden rendelkezésre álló eszközzel próbálok segíteni. A versenypályán mindig én akarok lenni a leggyorsabb, viszont nekem is a biztonság a legfontosabb a közutakon, legyenek ezek Magyarországon vagy bárhol a világon. Ezért is csatlakoztam fő támogatóként a HUMDA adománygyűjtő gálájához. Aki teheti és felelősséget érez a közlekedésbiztonság iránt, azt csak arra tudom biztatni, hogy álljon a nemes kezdeményezés mellé – hangsúlyozta Michelisz Norbert.

    – A gálavacsorán befolyt bevétel a leginkább érintett régiók programjai mellett lehetővé teheti egy hazai kampány megszervezését is a fenti célok elérése érdekében. A HUMDA már több hasonló kampányt is szervezett, de a közlekedésbiztonság pont az a téma, amelyről nem lehet eleget beszélni – emelte ki Weingartner Balázs.

  • Meghoztuk a hétvégi autósport programodat!

    Meghoztuk a hétvégi autósport programodat!

    Nincs megállás, újabb versenyhétvége következik a Red Bull Ringen a Forma-1 számára, amit élőben nézhettek majd. Elkíséri őket a Formula 3 és a W Series mezőnye, de lesz itt még más nézni való is, más helyszínről!

    Az alábbi táblázatba szedtük nektek, hogy mikor, mit, és milyen platformon követhettek majd ÉLŐBEN!

    Július 2. péntek
    9:30 Formula 3 szabadedzés M4 Sport, F1TV
    11:25 Forma-1 1. szabadedzés M4 Sport, F1TV
    12:55 W Series szabadedzés Facebook stream
    13:45 Formula 3 időmérő M4 Sport, F1TV
    14:55 Forma-1 2. szabadedzés M4 Sport, F1TV
    16:30 W Series időmérő Facebook stream
    Július 3. szombat
    10:35 Formula 3 1. sprintfutam F1TV
    11:55 Forma-1 3. szabadedzés M4 Sport, F1TV
    15:00 Forma-1 időmérő M4 Sport, F1TV
    16:30 W Series futam Facebook stream
    17:30 Formula 3 2. sprintfutam F1TV
    Július 4. vasárnap
    10:15 Formula 3 Főfutam F1TV
    11:15
    Porsche Szuperkupa
    Eurosport 1
    15:00 Forma-1 futam M4 Sport, F1TV
    18:00 IndyCar futam Aréna 4
    20:30 NASCAR futam Aréna 4

     

    Főszerkesztőnk kint tartózkodik az Osztrák Nagydíjon; a legfrissebb helyszíni posztjainkért kövessetek minket Instagramon is, és nézegessétek az Insta sztorijainkat! 😉

  • Napi cuki: A kis Pérez máris otthonosan mozog a Red Bullnál

    Napi cuki: A kis Pérez máris otthonosan mozog a Red Bullnál

    A múlt hétvégén, a Stájer Nagydíjon Sergio Pérez családja is jelen volt. Kisfiát, a kis Checót most láthattuk először a Red Bullnál. A 3 éves kisfiú rögtön fel is fedezte a terepet, sőt még szerelni is segített. 😀

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • A HUMDA együttműködésében folytatja Sebestyén Peti a Supersport-világbajnokságon

    A HUMDA együttműködésében folytatja Sebestyén Peti a Supersport-világbajnokságon

    A Supersport-világbajnokság motorversenyeit az elmúlt években uraló Bardahl Evan Bros csapat színeiben versenyez júliustól Sebestyén Peti a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével. A sportoló már a július 23-25-i Holland Nagydíjon elindul, majd a szezon többi viadalán is megméretteti magát.

    A HUMDA közreműködésével folytatja pályafutását Sebestyén Peti motorversenyző. Az ügynökség részt vesz a sportoló menedzselésében, segít a szponzori kapcsolatok kiépítésében mind itthon, mind külföldön. Utóbbi tevékenységet nagyban segítik a HUMDA kiterjedt nemzetközi kapcsolatai. Az ügynökség egy olyan holisztikus kiválasztási rendszeren dolgozik, amely az autó- és motorsportban segíthet azon tehetségek felkutatásában, akik komoly eredményeket érhetnek el a jövőben.

    A 27 éves Sebestyén Peti 2018 óta versenyez a Supersport-világbajnokságon (WorldSSP), korábban az angol PTR csapat színeiben már gyakran került az első tízbe, majd tavaly a teljes mértékben magyar tulajdonú OXXO Hungary Yamaha-TothTeam-mel volt, amikor az egyik futamon hatodik helyen ért a célba. A szezont végül a 13. helyen fejezte be.

    – Nagyon örülök annak, hogy megkaptam az esélyt a bizonyításra. Így folytathatom azt a kemény és elhivatott munkát, amely az évek során eredményeket hozott. Ezért természetesen köszönettel tartozom az OXXO Racingnek. Mindent megteszek azért, hogy a HUMDA-val együtt fellépjünk a következő szintre. Megtiszteltetés, hogy a kategória legjobb csapatával versenyezhetek. A következő hetekben az edzésmunkára koncentrálok, hiszen komoly kihívás csatlakozni a WorldSSP mezőnyéhez a július végi futamon, de magabiztosan várom a feladatokat. Célom, hogy a szezon valamelyik futamán felálljak a dobogóra – mutatott rá Sebestyén Peti.

    – A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. egyik kiemelt célja, hogy megtalálja a jövő motor- és autóversenyzőit, azaz a következő évek Talmácsi Gáborait és Michelisz Norbertjeit. Ez a tehetségkutató munka sokrétű és nagy odafigyelést igényel, hiszen holisztikus szempontrendszer alapján nagy felelősséggel kell döntenünk. A technikai sportok rengeteg anyagi erőforrást igényelnek, ezért alapos munkát követően kell kiválasztanunk azt a néhány sportolót, akiknél lehetőségünk nyílik a karrierjük és a szakmai fejlődésük előmozdítására. Sebestyén Petiben látjuk a lehetőséget, hogy feljebb lépjen a következő években. Bízunk benne, hogy eredményei alapján a Supersport-világbajnokság után a Superbike lehet a következő állomás karrierjében. Közben már zajlanak a hajdúnánási versenypálya előkészítő munkálatai, jó lenne, ha néhány év múlva Sebestyén Peti hazai közönség előtt bizonyíthatna – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – Hihetetlen pluszt ad egy versenyzőnek, ha hazai közönség előtt versenyezhet. Sajnos nekem ez nem adatott meg, de a csehországi Brnoba negyvenezer magyar kísért el több hihetetlen versenyre. Olyan érzés volt, mintha a hazámban motoroztam volna. Bízom benne, hogy Sebestyén Peti és a jövő versenyzői már egy magyar pályán arathatnak győzelmeket, szurkolóink lelkes buzdításának hatására néha akár több hellyel előrébb is végezhetnek majd – hangsúlyozta Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka.

    Az Evan Bros Racing Team kétszeres világbajnok csapat, a Supersport- világbajnokság egyik legerősebb szereplője jelenleg. A csapat vezetője, Fabio Evangelista már Sebestyén Peti első világbajnoki szezonja után felfigyelt a magyar versenyzőre.

    – Nagyon örülök, hogy Sebestyén Peti csatlakozik a csapatunkhoz és az asseni versenytől egy új, közös munkába kezdünk. Már néhány éve figyelem a teljesítményét, tele van kiaknázatlan lehetőségekkel, amelyeket reményeim szerint a csapattal közösen ki fogunk hozni belőle. A lehető legjobb csomag áll a rendelkezésére, nagyon tapasztalt szakemberekkel dolgozunk, szerintem rövid idő után be tud illeszkedni. Szeretném őszintén megköszönni a HUMDA-nak az erőfeszítéseiket. Tudom, hogy a magyar motorsport szeretne bővülni a következő években és megtiszteltetés, hogy részese lehetek ennek a projektnek – hangsúlyozta Fabio Evangelista, az Evan Bros Racing Team vezetője. A csapat 1985-ben alakult meg, 2013-ban debütáltak az olasz CIV Supersport bajnokságban, majd 2016-ban mutatkoztak be a Supersport-világbajnokságon és olasz pilótájukkal már az első versenyen dobogóra álltak. 2019-ben már világbajnokok lettek és az összetett második helyen is az ő motorosuk zárt. 2020-ban ismételten vb-győzelmet értek el és számos rekordot döntöttek meg a kategóriában. A kétszeres világbajnok csapat idén a dél-afrikai Steven Odendaal-al versenyez, aki az első 6 versenyből 4-et megnyert. Steven Odendaal csapattársaként csatlakozik Sebestyén Peti az olasz alakulathoz.

    A gyorsasági motorversenyzés két legismertebb világbajnoki sorozata a Superbike és a MotoGP. Míg az utóbbiban a prototípus motorokon versenyeznek a pilóták, addig a Superbike világbajnokságon az utcai sportmotorok tuningolt változatai szerepelnek. A Superbike-vb középső kategóriája, a Supersport, azaz a WorldSSP, ahol 600 köbcentiméteres gépekkel mennek a résztvevők. A világbajnokságon idén még tíz fordulót rendeznek, Donnington kivételével minden hétvégén két WorldSSP futam lesz látható.

  • A mezőny végéről is dobogós helyet ért el Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge kecskeméti hétvégéjén

    A mezőny végéről is dobogós helyet ért el Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge kecskeméti hétvégéjén

    A döntők eredményeinek összesítésével a 3. helyezést érte el Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge gokart-bajnokság kecskeméti hétvégéjén. A KSB Racing Team színeiben a Motorsport Talent Management és a B Build & Trade támogatásával versenyző pilóta látványos küzdelemben zárkózott fel az utolsó, 22. rajthelyről.

    Nehezen indult a Central European Rotax Max Challenge (CEE Challenge) gokart-bajnokság második fordulója Vida Benedek számára, de a budapesti sportoló a döntőfutamok eredményeinek összesítése alapján a 3. helyet szerezte meg.

    A 14 esztendős versenyző a vasárnapi időmérőn a 9. leggyorsabb volt, de több ellenfeléhez hasonlóan nem kezdte meg az edzést az előírt időhatáron belül. Ezért büntetést kapott, és az első elődöntő futamon csak a mezőny végéről, a 22. pozícióból rajtolhatott. Látványos csatában az 5. helyen futott be, majd egy ellenfele büntetést kapott, így a 4. pozíciót érte el, a verseny leggyorsabb körét is ő teljesítette.

    A döntőn és a szuperdöntőn megtartotta a 4. helyet, végül a futamokon megszerzett részpontok összesítése alapján Vida Benedek a 3. helyezért érte el a CEE Challenge kecskeméti fordulóján, a Senior kategóriában.

    Az osztrák KSB Racing színeiben versenyző fiatal a 3. hely révén megerősítette a 4. helyét az összetett pontversenyben és közelebb került az élcsoporthoz. A CEE Challenge következő fordulóját 2021. augusztus 13-15. között rendezik a csehországi Trinec-ben, Vida Benedek legközelebb a Rotax Max Challenge Euro Trophy mezőnyében versenyez 2021. július 16-18. között a németországi Mülsenben.

    „Nagyon nehéz volt az egész hétvége, de ahhoz képest, hogy honnan indultunk, elégedett vagyok a 3. hellyel. Pénteken és szombaton, az edzésnapok során nem találtunk rá a megfelelő beállításokra, vasárnap, az időmérőn indultunk el egy másik irányba. A büntetés után úgy készültem az első versenyre, hogy minél gyorsabban át kell jutnom a mezőnyön, és minél több pontot kell szereznem. Jól sikerült a rajt, az első kör végén már a 10. helyen haladtam, majd hamar elértem az 5. helyre. Nagyon élveztem, látványos műsort csináltunk a pályán” – idézte fel Vida Benedek.

    „A döntőben a rajt után vesztettem egy helyet, de gyorsan visszaszereztem azt, és végig a 4. helyen autóztam. A 21 körös szuperdöntőben feljöttem a 3. helyre, közelítettem a 2. helyezett ellenfélhez is. Ő sajnos nem védekezett sportszerűen, így csatázás közben megelőzött az egyik csapattársam, és a 4. helyen futottam be. A hétvége összesítésében a 3. helyezett lettem, aminek a mezőny végéről indulva nagyon örülök. Köszönöm a támogatást a csapatnak, a családomnak, apukámnak és a szponzoraimnak, a B Build & Trade-nek, valamint a MOTAM-nak.”