Szerző: Hírszerkesztő

  • A nézők ismét döntöttek a nap versenyzője címről

    A nézők ismét döntöttek a nap versenyzője címről

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Brit Nagydíjon ezt Charles Leclerc érdemelte ki, aki mindent – sőt talán még annál is többet – kihozott a Ferrariból. A verseny jelentős részében az élen állt és tartotta maga mögött a Mercedeseket, azonban a végén már kevésnek bizonyult a Ferrari ereje Hamiltonnal szemben. Mindenesetre a nézők értékelték a monacói erőfeszítéseit.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Charles Leclerc – 34.5%
    Lewis Hamilton – 13.4%
    Max Verstappen – 12.9%
    Lando Norris – 6.7%
    Sergio Perez – 6%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
  • Özönvízszerű eső és áradások, 200 éve nem volt ilyen az országban

    Özönvízszerű eső és áradások, 200 éve nem volt ilyen az országban

    A Bernd nevű ciklon nem kíméli Németországot. A fronttal járó viharok különösen Szászország és Bajorország egyes részein okoztak áradásokat. Az özönvízszerű eső szerda estére Észak-Rajna-Vesztfáliában is súlyos gondokat okozott, csak Düsseldorfban 300 ház vált lakhatatlanná. Folyamatosak a földcsuszamlások, több mint harmincan eltűntek, és a mentés közben tűzoltók hunytak el. A Rajna-vidék-Pfalz is érintett, ahol a Nürburgring is található, ahol a hétvégén hat versenyt rendeztek volna a kamion EB állomásaként. A szervező ETRA az FIA-val és a helyi szervezőkkel közösen a verseny törléséről döntött.

    • Példátlan a helyzet a Rajna-vidék-Pfalz területén, és a heves esőzések és áradások következtében kialakult katasztrófa szívszorító. Ilyen körülmények mellett a hétvégén nem lehet megrendezni a Kamion EB futamot. Gondolataink az áradások által érintettekkel vannak. A tűzoltók és a mentők hihetetlen munkát végeznek, rendkívül nehéz helyzetben vannak – mondta Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója.

    A Révész Racing csapata és a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert már kint van Németországban, pénteki nappal kezdődött volna a versenyhétvége. De ez most másodlagos…

    • Őszinte részvétünk az áldozatok hozzátartozóinak, gondolatban azokkal az alakulatokkal – tűzoltókkal, katasztrófavédőkkel, mentőkkel, rendőrökkel – vagyunk, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több életet mentsenek meg. A napok óta tartó heves esőzés a térségben sok helyütt katasztrófát okozott, és az előrejelzések szerint további viharok várhatók, és rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat le. Nagyon súlyos a helyzet. Bízunk abban, hogy nem jár több áldozattal a katasztrófa – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    Az ETRA később dönt arról, pótolják-e, és ha igen, mikor a német versenyhétvégét.

  • Indul a félmilliós összdíjazású iRacing szimulátor bajnokság, a K&H MN3B-en!

    Indul a félmilliós összdíjazású iRacing szimulátor bajnokság, a K&H MN3B-en!

    A K&H MN3B-en egy újabb autóverseny szimulátor játék is bemutatkozik, és a kiélezett küzdelem alighanem itt sem marad el.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság harmadik szezonja egészen elképesztő játék repertoárral büszkélkedhet, és egyre szélesebb körben mutathatják meg hazánk kiválóságai, hogy ott csörgedezik-e az ereikben a bajnoki vér. A GTSport szenzációs versenyeit követően pedig most itt egy újabb szimulátor bajnokság, hiszen augusztusban startol az K&H MNEB SIM Liga iRacing 2021 első évada. Az első szezonban hat fordulót rendeznek, és minden fordulóban két futamon bizonyíthatnak majd a versenyzők. Az hogy kik lehetnek ott az egyes futamok rajtrácsain egy minden nagydíjat megelező prekvalifikációs időszak dönt. A prekvalifikáción elért, ellenőrzött időeredmények alapján a legjobb 24 időt futott versenyző jogot nyer a versenynapon történő indulásra. Adott fordulóra kvalifikált versenyzők a hátralévő fordulókra is szabadon jelentkezhetnek, időt futhatnak és jogot nyerhetnek a további indulásra. Az összesített eredmények minden héten szerdán 10:00-ig kerülnek közzétételre a mneb.hu oldalán.

    Prekvalifikációs időszakok:

    1. forduló: augusztus 15. – augusztus 17. Watkins Glen-Classic Boot
    2. forduló: augusztus 22 – augusztus 24. Spa-Francorchamps-Grand Prix Pits
    3. forduló: augusztus 29 – augusztus 31. Red Bull Ring-Grand Prix
    4. forduló: szeptember 5 – szeptember 7. Road America-Full Course
    5. forduló: szeptember 12 – szeptember 14. Daytona-Road Course
    6. forduló: szeptember 19 – szeptember 21. Circuit Gilles Villeneuve

    Bajnokság fordulóinak időpontjai és pályái:

    1. forduló: augusztus 15 – augusztus 18. Watkins Glen-Classic Boot
    2. forduló: augusztus 22 – augusztus 25. Spa-Francorchamps-Grand Prix Pits
    3. forduló: augusztus 29 – szeptember 1. Red Bull Ring-Grand Prix
    4. forduló: szeptember 5 – szeptember 8. Road America-Full Course
    5. forduló: szeptember 12 – szeptember 15. Daytona-Road Course
    6. forduló: szeptember 19 – szeptember 22. Circuit Gilles Villeneuve

    A versenyeket minden héten szerdánként este 7 órától rendezik meg. Minden egyes futamon pontokat gyűjthetnek a résztvevők, az első 30, a második 26, a harmadik 24-et kap, de még a 24. helyezett is egy ponttal gazdagodik.

    A bajnokság fordulóin összesen hét különböző autót lehet használni, aki ezektől eltér, az nem versenyezhet:

    • McLaren MP-412C GT3
    • Mercedes AMG GT3
    • Audi R8 LMS
    • Ferrari 488 GT3
    • BMW M4 GT3
    • Lamborghini Huracán GT3 EVO
    • Porsche 911 GT3

    HOGYAN NEVEZHETSZ A K&H MNEB SIM LIGA GRAN TURISMO SPORT BAJNOKSÁGRA?

    1. Először rajtengedélyt kell kérned az mneb.esport1.hu oldalon
    2. Ha ezzel megvagy, akkor részt vehetsz a futamok prekvalifikációs szakaszain, viszont a ligára csak 16. életévét már betöltött játékos jelentkezhet!

    A 6 hetes online szimulátor Bajnokságban a bajnoki pontok a kiírásban meghatározott módon kerülnek kiosztásra, majd az utolsó hét végén az első három helyezett a következő értékes díjazásokban részesül. A nyereményalap: 500.000 Ft és az alábbiak szerint oszlik el:

    1. helyezett: 250. 000 Ft
    2. helyezett: 150. 000 Ft
    3. helyezett: 100. 000 Ft

    HOL LEHET KÖVETNI A K&H MNEB SIM LIGA IRACING BAJNOKSÁG VERSENYEIT?

    A közvetítéseket minden egyes szerdai fordulóról élőben lehet követni az esport3tv Twitch oldalán, ahol az egyik kommentátor mindvégig Bereznay Dániel lesz, akinek a youtube csatornáján szintén követhetitek az eseményeket.

    További információkat a versenyről a hivatalos szabályzatban olvashattok, amelyben minden kérdésre választ kaptok. Ha ennek ellenére valamiben bizonytalanok vagytok, akkor írjatok e-mailt az esport@trphungary.com címre!

  • Minden, amit tudni szeretnél a HUMDA céljairól és eseményeiről!

    Minden, amit tudni szeretnél a HUMDA céljairól és eseményeiről!

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában.

    Weingartner Balázs elnök-vezérigazgatóval beszélgettünk a HUMDA Zrt. feladatairól, stratégiájáról és céljairól, de szóba kerültek konkrét események és jövőbeli programok is.

    A mikrofonnál: Tóth Róbert és Weingartner Balázs

    A Racingline.hu Podcast epizódjai már elérhetők az alábbi platformokon:

  • Szokatlan hétvégi menetrend jön! Mutatjuk, mi mikor lesz!

    Szokatlan hétvégi menetrend jön! Mutatjuk, mi mikor lesz!

    A Brit Nagydíj hétvégéjén debütál a Forma-1-ben a sprintutamos koncepció, így felborul a megszokott hétvégi, F1-es menetrend. Alább láthatjátok, miként alakul a közvetítés.
    Silverstone-ban mindemellett ismét pályára lép a Formula 2-es mezőny is.

    A W Series versenyzői is Silverstone-ban állnak rajthoz. Ezt élőben sajnos magyar tévécsatorna nem közvetíti. A lányok versenyét élőben a széria Facebook oldalán lehet majd követni szombaton, magyar idő szerint 09:25-től. Felvételről pedig a Sport 2-n lesz látható 23:00-kor.

    Ezen kívül a hétvégén 6(!) Kamion Eb futam lesz a Nürburgringen, azonban technikai okokból sajnos nem lesz hazai közvetítés. A versenyek a bajnokság oldalán lesznek követhetők.

    Továbbá WRC közvetítés a WRC+ -on és a Red Bull TV-n lesz elérhető.

    Július 16. péntek
    15:25 Forma-1 1. szabadedzés M4 Sport, F1TV
    17:45 Formula 2 időmérő M4 Sport, F1TV
    19:00 Forma-1 időmérő M4 Sport, F1TV
    Július 17. szombat
    9:45 Formula 2 1. sprintverseny M4 Sport, F1TV
    11:00 V8 Supercars 1-2. verseny Aréna 4
    12:55 Forma-1 2. szabadedzés M4 Sport, F1TV
    15:40 Formula 2 2. sprintverseny M4 Sport, F1TV
    17:30 Forma-1 sprintfutam M4 Sport, F1TV
    Július 18. vasárnap
    11:45 WEC Verseny Eurosport 2
    11:45 Formula 2 Főverseny M4 Sport, F1TV
    16:00 Forma-1 Verseny M4 Sport, F1TV
    21:00 NASCAR Verseny Aréna 4
  • Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Irány Németország – Hat versenyt is rendeznek a Nürburgringen!

    Igazi „hosszú hétvége” vár a kamion EB résztvevőire július 16-18 között. A Nürburgringen hat versenyt is rendeznek, azaz a bajnokság szempontjából fontos lehet, ki milyen eredményt ér el. Kiss Norbert és a Révész Racing szeretné ott folytatni, ahol a Hungaroringen abbahagyta.

    • Az első versenyhétvége felemásan sikerült. A szombati nap rémálom volt számunkra, viszont másnap mindkét versenyét megnyerte Norbi, az egyiket a 8. helyről rajtolva. De ez a Hungaroring volt! Most Németországba utazunk, egy nagy hagyományokkal rendelkező versenypályára, ami az ellenfeleinknek hazai pálya. Számunkra viszont ez egy új feladatot jelent, és mivel hat versenyt is rendeznek, a bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos, ki hol végez. Sascha Lenz és Adam Lacko is nagyon gyors, ezt láthattunk Magyarországon is, de igyekeztünk Kiss Norbert kamionját is megfelelően felkészíteni. Apró fejlesztéseket hajtottunk végre, sikerült tesztelnünk is, így izgatottan várjuk a hétvégét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.
    • Nagyon vártam a nürburgringi versenyhétvégét és valóban a hat futam kihívás lesz nekem, mint versenyző és a csapatnak is technikai szempontból. Köszönöm a Révész Racingnek a kitartó munkát és a felkészülést, a támogatóinknak a támogatást. Teljes gőzzel előre! – nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamionversenyző.

    A hétvége során pénteken szabadedzéseket rendeznek, majd szombaton és vasárnap is a kvalifikációk mellett 3-3 versenyt tartanak.

  • Szőke Márk visszalépett az EnduroGP-világbajnokság következő futamaitól, a szezon utolsó harmadában újra versenyezne

    Szőke Márk visszalépett az EnduroGP-világbajnokság következő futamaitól, a szezon utolsó harmadában újra versenyezne

    Sikeres nemzetközi bemutatkozása után Szőke Márk kihagyja az EnduroGP-világbajnokság következő két fordulóját, hogy a rendelkezésre álló idő alatt teljesen felépüljön egy korábbi sportsérüléséből. Az Enduro Team Hungary az Open 4S kategóriában induló Zsigovits Norberttel áll rajthoz Észtországban és Svédországban. 

    Nem vesz részt az EnduroGP-világbajnokság következő két fordulóján Szőke Márk, az Enduro Team Hungary versenyzője. A 25 éves sportoló az Endurocross Országos Bajnokság május elején, Béren megrendezett versenye során balesetet szenvedett, lábtörése miatt műtéten esett át, majd többhetes rehabilitációban vett részt.

    Akaraterejének és az edzéseknek köszönhetően Márk négy hét elteltével újra motorra ült, június 25-én és 26-án pedig rajthoz állt az EnduroGP-világbajnokság edolói versenyein, ahol az Open 2S kategóriában két 4. helyet szerzett és a második napon egy dobogós eredmény megszerzésére is volt esélye.

    Az olaszországi hétvége során Márk a Fit4Race program helyszíni szakedzője segítségével versenyezhetett, a hazatérése után viszont a sérülése nem gyógyult az elvárt ütemben, ezért a teljes felépülés érdekében úgy döntött, hogy a következő hetek során további kezeléseken vesz részt.

    Az EnduroGP-világbajnokság versenynaptárában a következő két fordulót egymás utáni hétvégéken rendezik, 2021. július 17-18-án Észtországban, július 24-25-én Svédországban állnak rajthoz a versenyzők. A versenyek egymáshoz közeli időpontja azt jelenti, hogy Márk kénytelen kihagyni a soron következő két fordulót.

    A világbajnokság utolsó harmadát jelentő németországi és franciaországi forduló 2021 októberében esedékes, a további kezelések és edzések révén Márk célja, hogy a tőle megszokott, teljes erőbedobással versenyezhessen, és az Open 4S kategóriában szereplő Zsigovits Norbert oldalán képviselhesse az Enduro Team Hungary csapatát.

    „Köszönettel tartozom Hadobás Ádámnak, az Enduro Team Hungary csapatvezetőjének és Őry Tamásnak, a MOTAM ügyvezetőjének, mert bár az utolsó pillanatban jeleztem, hogy visszalépek, pozitívan álltak a helyzethez és azt szeretnék, hogy meggyógyuljak.”

    „Azért döntöttem így, mert a fájdalmak miatt Olaszországban sem tudtam élvezettel versenyezni, ami ebben a sportágban, ilyen magas szinten nagyon fontos. Úgy szeretnék visszatérni, hogy 100 százalékos teljesítményt tudok nyújtani. Az utolsó pillanatig kivártam, de sajnos be kell látnom, hogy bár az izomzatom helyrejött, a csontok összeforrásához több idő kell” – nyilatkozta Szőke Márk.

  • Újra F1-es paddockban! Eláruljuk, mi változott a COVID előtti időkhöz képest

    Újra F1-es paddockban! Eláruljuk, mi változott a COVID előtti időkhöz képest

    Két éve már, hogy Forma-1-es versenyen jártunk, „köszönhetően” a koronavírusnak. Most azonban – bár még komoly korlátozások mellett, de -a  Racingline.hu főszerkesztője újra kapott akkreditációt és ismét a tettek mezejére léphetett.
    Ebben az epizódban arról mesél, miként változtak meg a körülmények a legutóbbi látogatásunk óta.

    A mikrofonnál: Vámosi Péter és Tajthi Andrea

    A Racingline.hu Podcast epizódjai már elérhetők az alábbi platformokon:

  • Az ABB az USA-ban, a Formula-E világbajnokság New York-i versenyén mutatja be az e-mobilitás jövőjét

    Az ABB az USA-ban, a Formula-E világbajnokság New York-i versenyén mutatja be az e-mobilitás jövőjét

    Sajtóközlemény: A technológia terén globális vezető szerepet betöltő ABB a július 10-én és 11-én megrendezett New York City E-Díj névadó szponzoraként tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a tisztán elektromos hajtású versenyautók sorozata mellett.

    Az ABB FIA Formula-E világbajnokság most negyedszerre tér vissza Now York-ba, ahol a versenyautók Brooklynban, a Red Hook Circuit kemény betonján versenyeznek majd. A hétvégére tervezett két futam során szigorúan betartják majd az illetékes hatóságok irányelveit követő COVID-19 protokollokat, ami biztosítja a versenyek biztonságos és felelősségteljes módon történő lebonyolítását.

    A Red Hook városnegyed szívében található Brooklyn hajóterminál körül kanyargó versenypályáról nagyszerű kilátás nyílik Manhattan felé, a Buttermilk Channel-re és a Szabadság-szoborra. A 14 kanyarból álló, 2,32 km hosszú nyomvonal a gyors kanyarok, az egyenes szakaszok és a hajtűkanyarok kombinálásával izgalmas városi versenypályát biztosít, amelyen 24 pilóta mérheti majd össze tudását.

    Az ABB-nek a New York-i E-Díj kapcsán vállalt névadó szponzori szerepe azon alapul, hogy a vállalat jelenleg névadó partnere az ABB FIA Formula-E Világbajnokságnak, amely a teljesen elektromos hajtású, együléses versenyautók nemzetközi versenysorozata. Az ABB szerepvállalását városszerte reklámtáblákon, így a Time Square-en is hirdetni fogják. A futamok felvezetéseként a Time Square-en és a környező utcákon a rajongók egy Formula-E versenyautót is megcsodálhatnak majd.

    Theodor Swedjemark, az ABB kommunikációs és fenntarthatósági igazgatója így nyilatkozott: „Az USA az ABB legnagyobb piaca, ahol az 50 tagállamban 20 000 alkalmazottunk dolgozik. Az üzembővítésekre, zöldmezős beruházásokra és akvizíciókra fordított több mint 14 milliárd dollárnyi befektetéssel 2010 óta jelentősen növeltük az amerikai piaci jelenlétünket, és felgyorsítottuk az e-mobiltásra és a villamosításra történő áttérést. A New York City E-Díjban vállalt szerepünk túlmutat egy verseny megrendezésén, ez egyben lehetőséget is kínál számunkra olyan új technológiák tesztelésére és fejlesztésére, amelyek elősegítik az átállást az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra, jól fizető amerikai munkahelyeket hoznak létre, és csökkentik az éghajlatváltozás negatív hatásait is.”  

    Az ABB már több mint egy évtizede tölt be piacvezető szerepet az e-mobilitásban. A cég szerepe különösen jól látható az USA-ban, ahol az ABB a járműipari beszállítókkal (OEM-ekkel), a töltési hálózatüzemeltetőkkel és az energetikai közműcégekkel folytatott partneri együttműködésekkel támogatja a kölcsönös átjárhatóságot, és minden járműkategóriában segíti a villamos hajtású járművek térnyerését.

    Bob Stojanovic, az Electric Vehicle Infrastructure North America (ABB) igazgatója így nyilatkozott: „Az ABB a proaktív termékprogramjával, a teljes iparágat átszövő erős partneri együttműködéseivel és a fenntarthatóságot támogató vállalati elveivel teljes mértékben elkötelezte magát amellett, hogy támogassa az e-mobilitás jövőbeni térnyerését az USA-ban. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megawatt léptékű töltési megoldásokat fejlesszünk ki a nehézmunkagépekhez, nyitott szabványokat biztosítsunk a kölcsönös átjárhatóság támogatásához, és olyan jövőálló technológiákat fejlesszünk ki, amelyek megfelelnek minden mobilitási alkalmazás igényének.”

    Az ABB az elmúlt tíz év során több mint 3 000 egyenáramú (DC) villámtöltőt telepített az USA-ban, továbbá több nagyvárosban is töltőrendszereket épített ki tömegközlekedési járművekhez és járműflottákhoz, többek között Portlandben, Los Angelesben és Saint Louisban.  Az ABB élen járt az e-járművekhez tartozó infrastruktúra USA-ban történő kiépítése terén is: az ABB telepítette az USA első nyilvános, CCS szabványú töltőjét (2013), az első 150 kW-os töltőt (2017) és az első 350 kW-os, folyadékhűtésű kábeltechnológiát alkalmazó töltőt, a Terra HP-t (2018).

    A töltők mellett az ABB teljes körű e-mobilitási megoldásokat, köztük komplett energiaellátási rendszereket kínál, amelyek körébe integrált akkumulátoros energiatárolás, energia- és terhelésmenedzsment, továbbá kétirányú töltést alkalmazó hálózati szolgáltatások is tartozhatnak. A hálózat- és a flottaüzemeltetők számra kiemelkedően fontos jobb üzemidő és rendelkezésre állás érdekében az ABB e-mobilitási töltési megoldásai felhőre csatlakoznak, intelligens összekapcsolhatóságot és távszolgáltatásokat tesznek lehetővé.

    Az ABB nemcsak a közúti közlekedés villamos hajtásra történő átállítását támogatja. Az ABB berendezései működtetik az USA első, teljesen villamos hajtású utasszállító kompját, a Maid of the Mist-et is. A szén-dioxid-kibocsátás-mentes komppal utazók úgy csodálhatják meg a Niagara-vízesést, hogy az élményt nem zavarja meg a hagyományos dízel motorok keltette kellemetlen zaj, rezgés vagy a kipufogógáz.

    Az ABB névadó partnere az ABB FIA Formula-E Világbajnokságnak, amely a teljesen elektromos hajtású, együléses versenyautók nemzetközi versenysorozata. A technológiája támogatja a városi utcai versenyeket szerte a világon. Az ABB 2010-ben lépett be az e-mobilitás piacára, és azóta több mint 85 országban több mint 400 000 elektromos járműtöltőt, köztük több mint 20 000 egyenáramú villámtöltőt és 380 000 váltóáramút értékesített, beleértve a Chargedot által forgalmazott termékeket is.

    2021 ABB FIA Formula-E bajnokság –versenynaptár 

    Futam

    Város

    Ország

    Dátum

    1

    Diriyah

    Szaúd-Arábia

    2021. február 26.

    2

    Diriyah

    Szaúd-Arábia

    2021. február 27

    3

    Róma

    Olaszország

    2021. április 10.

    4

    Róma

    Olaszország

    2021. április 11.

    5

    Valencia

    Spanyolország

    2021. április 24.

    6

    Valencia

    Spanyolország

    2021. április 25.

    7

    Monaco

    Monaco

    2021. május 8.

    8

    Puebla

    Mexikó

    2021. június 19.

    9

    Puebla

    Mexikó

    2021. június 20.

    10

    New York

    USA

    2021. július 10.

    11

    New York

    USA

    2021. július 11.

    12

    London

    Egyesült Királyság

    2021. július 24.

    13

    London

    Egyesült Királyság

    2021. július 25.

    14

    Berlin

    Németország

    2021. augusztus 14.

    15

    Berlin

    Németország

    2021. augusztus 15.

     

    Az ABB (ABBN: egy vezető globális technológiai vállalat, amely ösztönzi a társadalom és az ipar átalakulását egy hatékonyabb és fenntarthatóbb jövő megvalósítása érdekében. Az energetikai, robotikai, automatizálási és hajtás portfólióinak különböző szoftverekkel való összekapcsolásával az ABB kitolja a technológia határait, hogy ezzel a teljesítményt új szintre emelje. A kiválóságáról több mint 130 éve jól ismert ABB sikerességét a világ több mint 100 országban foglalkoztatott 105 000 munkatársa garantálja. www.abb.com

    Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.

  • Imádják a rajongók a Bella-Lewis párost

    Imádják a rajongók a Bella-Lewis párost

    A tripla versenyhétvége után, és miután az Osztrák Nagydíj nem sikerült túl szerencsésen Lewis Hamilton számára, sőt a bajnokságban is kezd tetemesre nőni a lemaradása Max Verstappennel szemben, a hétszeres világbajnok a divat világában vigasztalódik.

    Ausztria után Hamilton a párizsi divathéten tűnt fel, hogy megcsodálja a 2021/22-es, őszi-téli divattrendeket.

    Az eseményen régi ismerősével, Bella Hadid modellel múlatta az időt. Az interneten azonnal keringeni kezdtek a képek róluk, a rajongók pedig imádják a jelenetet, amint Lewis egy szál virágot ad át Bellának.
    Persze a történethez hozzátartozik, hogy a versenyző nem direkt vitt virágot a modellnek, hanem azt az eseményen osztottak mindenkinek. Így Bellának végül két virága lett.

    https://twitter.com/arianamadridsta/status/1413158587107405829

    Embed from Getty Images

    Embed from Getty Images