Még a Magyar Nagydíj előtt kérdeztünk meg titeket arról, hogy kik a kedvenceitek jelenleg a Forma-1-es mezőnyben.
Az ilyen szavazásokat az elmúlt években rendre Kimi Räikkönen nyerte, most azonban nem így történt. Noha a finn így is a második helyen végzett, az első helyet immáron Max Verstappen birtokolja míg a harmadik helyen Lando Norris szerepel.
Räikkönenen kívül a többi világbajnok az 5., 6., 7. helyet szerezte meg, eléjük még Charles Leclerc is beékelődött.
A leggyengébb láncszem e tekintetben Nicholas Latifi, aki egyetlen egy darab szavazatot sem kapott, míg a többi 0%-os versenyző kapott néhányat, csak kevés volt ahhoz, hogy 1%-ra lehessen kerekíteni.
Noha abban is biztosak vagyunk, hogy ha a szavazást a futam után indítottuk volna, Ocon előrébb végzett volna. 😀
Az alábbi eredmény több száz Racingline.hu olvasó preferenciáját tükrözi:
Elképesztő izgalmakat tartogatott a 2021-es Magyar Nagydíj, igazán szokatlan történésekkel és végeredménnyel. A hétvége főszereplői (ki pozitív, ki negatívabb tekintetben) Bottas, Ocon, Alonso, Hamilton és Vettel voltak, így ők, és a hungaroringi események adták aktuális beszédtémánkat.
Túl vagyunk a 2021-es Forma-1-es szezon első felén, a mezőny nyári pihenőre ment. Így aztán itt az ideje, hogy „kiosszuk a félévi bizonyítványokat”.
A korábbiaknál izgalmasabb a szezon eddig, így kifejezetten érdekes kérdés, hogy ti olvasók, F1 rajongók, miként értékelitek az eddigieket.
Szavazzatok tehát az alábbi 3 kategóriában, pár nap múlva pedig majd kielemezzük az eredményt. 😉
Fontos is hozzátenni, hogy per pillanat. Sebastian Vettelt ugyanis a második helyen intették le a Magyar Nagydíjon, de később diszkvalifikálták. Az Aston Martin azonban megfellebbezte a döntést, így egyelőre a pontállások Vettel második helyével vannak kalkulálva, de még nem tudni, hogy így marad-e.
Jelen állás szerint Lewis Hamilton 6 pontos előnnyel vette át a vezetést Max Verstappentől.
Mindeközben Ocon 2 helyet lépett előre a győzelmének köszönhetően, őt pedig három pont lemaradással követi csapattársa, Alonso.
George Russell megszerezte végre első pontjait a Williamsszel, noha csapattársa is bezsebelte az elsőket, egészet pontosan négyet.
Így most már csak a Haas csapat versenyzői azok, akiknek egyetlen pontjuk sincs.
Ami a csapatokat illeti, a Mercedes átvette a vezetést, a Ferrari pedig három pontra megközelítette a McLarent.
Az AlphaTauri 2 helyet bukott, míg az Alpine ugyanennyit javított.
6 pontjával a Williams a nyolcadik helyen áll a bajnokságban.
A bajnokságok pillanatnyi állása, a Magyar Nagydíj után:
Az autósport egyik világhírű központjában, a 24 órás versenyéről legendássá vált Le Mans-ban, a Rotax Max International Trophy nevű gokarttornán versenyezhetett a múlt hétvégén Vida Benedek. A KSB Racing Team színeiben a B-döntő 3. helyét szerezte meg, és a leggyorsabb kört futotta.
Újabb rangos nemzetközi versenyen vett részt Vida Benedek; a 15 esztendős sportoló a Rotax Max International Trophy gokarttornán szerepelt, ahol a Euro Trophy-ban is jellemző színvonalon, de még nagyobb, 82 fős mezőnnyel zajlott a Senior kategória programja. Az edzések után öt előfutamot rendeztek, ezek határozták meg, hogy a pilóták a három döntő közül melyikben állhatnak rajthoz. A fiatal versenyző a száraz pályás edzéseken az élmezőnyben szerepelt, az időmérőn az addigi legjobb körével esélyes volt az első négy pozíció egyikére, de a pályán előtte haladó ellenfele a kör végén elengedte őt, ami időveszteséget okozott a számára, és utána már szélárnyékot sem kapott. Végül a 12. helyezett lett a csoportjában, és az előfutamok rajtrácsán is.
Az első előfutamon átmenetileg az 5. helyezett is volt, de féltávnál balesetveszély miatt levágta a pályát, ezért 10 másodperces büntetést kapott, így a 6. pozíció helyett csak a 21. lett. A második előfutam jobban sikerült, de az első lökhárító beesése miatt ezúttal is 5 másodperces időbüntetést kapott, ami a 15. helyet jelentette a számára. A harmadik alkalommal a 9. helyen zárt, majd a pénteki folytatás során büntetések révén előléphetett a 10. helyre. Az utolsó selejtezőn belekeveredett egy balesetbe, a belső ívről egy ellenfél nekiment a gokartjának, átugratott rajta, ezért feladta a futamot.
„A viszontagságos előfutamok után a B-döntőben állhattam rajthoz, előtte a bemelegítésen szoros 2. helyezett lettem. A döntőben a 9. helyről a korábbiaknál jobban sikerült a rajt, az első kanyarban az 5. is voltam, utána viszont ismét visszaestem a 13. helyre. Egymás után előztem meg az ellenfeleket, végül a 3. helyig jöttem előre. Nagyon jó volt a tempóm és a váz is, köszönöm szépen a KSB Racing és édesapám munkáját, valamint a MOTAM és a B Build & Trade támogatását!”
„Nem vagyok boldog az eredmény miatt, mert szerettem volna legalább bejutni az A-döntőbe. Nagyon nehéz versenyhétvége volt, rengeteg hazai pilóta is rajthoz állt és nagyon szoros volt a mezőny. Annak örülök, hogy versenyezhettem a B-döntőben, mert az is igen szoros volt, kemény csatákban is részt vehettem. Az időmérős szereplésemmel és a rajtokkal foglalkoznom kell ahhoz, hogy ne veszítsek helyeket, mert utána már nagyon jó tempóra van szükség a felzárkózáshoz. Nagyon régen álmodtam arról, hogy eljussak ide, igaz, még a gokartpályán vagyunk, de a hétvége után az a cél, hogy egyszer a szomszédos versenypályán is rajthoz állhassak!”
Elképesztő hétvégén vagyunk túl, a vasárnapi Magyar Nagydíj szokatlan izgalmakat tartogatott. Sokan kiestek a rajt után, majd az újraindításkor Lewis Hamilton egyes-egyedül állt fel a rajtrácsra, végül pedig Esteban Ocon diadalmaskodott. Többek között ezen eseményekről is mutatunk alább fotókat, sőt Formula 3-as képeket is láthattok.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.
A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.
A rutin, meg az évek, ugye? A Magyar Nagydíjon valami nagyon összeállt az Alpine csapatának, biztosan jó motivációt adott nekik a magyarországi szalon nyitás, és a csütörtöki sajtóesemény, melyen beszélgettünk is a versenyzőkkel és az új főnökkel. (Erről hamarosan videóval is jelentkezünk majd, addig is: iratkozz fel YouTube csatornánkra!)
Szóval sziporkázott az Alpine Magyarországon, olyannyira, hogy Esteban Ocon megszerezte élete első győzelmét, s ezzel az Alpine első sikerét is a Forma-1-ben. Fernando Alonso pedig olyan látványos védekezést mutatott be Lewis Hamiltonnal szemben, hogy azt a nézők meg is jutalmazták: a spanyol versenyző lett a nap versenyzője a Hungaroringen!
A nap versenyzője szavazás eredménye:
Fernando Alonso – 28.2%
Esteban Ocon – 17.8%
Lewis Hamilton – 12.6%
Sebastian Vettel – 9.7%
Carlos Sainz – 5%
Megnyitja első magyarországi szalonját a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine. A lépést a Formula-1 Magyar Nagydíjat megelőző gálaesten jelentette be tegnap Laurent Rossi, az Alpine ügyvezető igazgatója, Cedric Journel, az Alpine alelnöke illetve értékesítési és marketingvezetője, valamint Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója.
A szalonnyitás része az Alpine új nemzetközi terjeszkedési stratégiájának, melynek keretében a márka új piacokon jelenik meg és bővíti európai kereskedői hálózatát. A 60 négyzetméteres kiállítóterem Budapest egyik legnépszerűbb főútvonalán, a Váci úton helyezkedik el, ahol a márka legújabb arculati elemeivel felruházott bemutatóterem az Alpine-hoz méltó ügyfélélményt kínálja majd.
A Budapesti Alpine Center nevet viselő szalon üzemeltetője Magyarország legnagyobb gépjárműkereskedelmi vállalata lesz, amely sok éves tapasztalattal és megfelelő infrastruktúrával rendelkezik az olyan exkluzív márkák értékesítéséhez, mint az Alpine.
A butik kora ősszel nyitja meg kapuit, részletes információk a http://alpinecars.hu alatt érhetők el, ahol az érdeklődők a legendás A110-es modell tesztvezetésére is regisztrálhatnak.
„A magyarországi szalonnyitás kulcsfontosságú lépés az Alpine európai terjeszkedése szempontjából, hiszen szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni azt az egyedülálló sportos életérzést, amely az Alpine versenyzői DNS-én, és a Renault Group innovatív fejlesztésein alapszik – mondta el Laurent Rossi, az Alpine ügyvezető igazgatója. – Az Alpine összehozza a márkahitelességet, a specializált gyártást, a mérnöki szaktudást, a Forma-1 jelentős népszerűségével. Ezek együtt megalapozzák az Alpine piaci értékének valódi megteremtését és egy új szintre emelését a nemzetközi és magyar piacon is” – tette hozzá a vezető.
„Nagy öröm számunkra, hogy a magyar vásárlókhoz is elhozhatjuk a Renault Group sportautó-márkáját, az Alpine-t. – mondta Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója. – Először a legendás A110-es modell lesz elérhető a kínálatunkban, amely a hazai autóversenyzés történelmében is jelentős sikereket ért el, és amely a mai napig más sportautókkal össze nem hasonlítható fürgeséget, agilitást és vezetési élményt kínál. Ugyan a márka önálló üzletágat képvisel a Renault Csoporton belül, a magas minőségű, egyedi gyártásnak köszönhetően arra számítunk, hogy az Alpine a társmárkák eladásait is segíti, hiszen mind az Alpine, mind a Renault közúti modelljeiben alkalmazott technológiák a Formula-1 fejlesztésein alapulnak. Emellett a folyamatosan bővülő modellpaletta is lehetővé teszi majd az értékesítési darabszámok növekedését – tette hozzá a hazai leányvállalat vezetője.
Fotó: Tajthi Andrea
Exkluzív sportkocsikkal a Renault Csoport innovációjának élvonalában – Az Alpine
A Renault Group által korábban bemutatott Renaulution stratégiai terv részeként az Alpine, a Renault Csoport innovatív, eredeti és exkluzív sportkocsiknak szánt márkája 2021 januárjában bejelentette hosszú távú növekedési terveit.
Az Alpine vitathatatlanul a francia autózás megtestesítője, mely figyelemre méltó győzelmeket halmozott fel története során. Ez egy olyan márka, amelynek öröksége és történelme van. És egyben egy magasan képzett szakemberekkel rendelkező gyár is, amely az A110-et gyártja Dieppe-ben.
Az Alpine modellek, a Renault Sport Cars és a Renault Sport Racing jelenlegi tevékenységei egy egységként egyesülnek az Alpine márkanév alatt. Az újonnan létrehozott szervezet „újgenerációs” autóipari márkaként kívánja kielégíteni a szenvedélyes, igényes, újdonságokra nyitott vásárlók igényeit. Az Alpine emellett kihasználja a Renault Group és az RNM Alliance tudásbázisát, beleértve az Alliance EV natív platformjának technológiáját, a globális gyártási lábnyomot, az optimális költségeket biztosító erőteljes beszerzési csapatot, a globális disztribúciós hálózatot és az RCI pénzügyi szolgáltatásait.
Az Alpine 100% -ban elektromos álomgarázsa
Az új szervezeti struktúra, a Renault Group és az Alliance közötti szinergiák intenzívebbé válása, valamint a kiválasztott partnerekkel való együttműködés fontos szerepet játszik majd az Alpine terméktervének támogatásában:
a 100%-os elektromos B-szegmensű Hot Hatch az Alliance CMF-B EV platformján alapszik
a 100%-os elektromos C-szegmensű Sports Cross Over az Alliance CMF-EV platformján alapszik
az A110 100%-os EV helyettesítőjét a Lotus közreműködésével fejlesztik
Az Alpine, a Renault Group innovációjának élén jár, legyen szó technológiáról, disztribúcióról, vásárlói élményekről vagy bármely más területről, amely értéket képvisel a márka és az ügyfelek számára. Az Alpine következő termékgenerációja kihasználja a Renault Group legújabb innovációit, és kihasználja az F1 technológiáját és szakértelmét is: hatékony energiamenedzsment, biztonsági rendszerek és csatlakozási megoldások, amelyek az F1 adatelemzésben és feldolgozásban nyújtott nagy teljesítményéből származnak, amelyek jelentős versenyelőnyt jelentenek az Alpine termékeknek.
Az Alpine története
Az Alpine-t 1955-ben alapította Jean Rédélé, a versenyzés iránt rajongó fiatalember. Cégét a kedvenc versenyhelyszínéről, az Alpokról nevezte el. A sikert az 1962-ben bemutatott A110 típusú közúti autó hozta meg. Addigra az Alpine és a Renault szoros együttműködő partnerek voltak: az Alpine autókat a Renault márkakereskedések értékesítették és szervizelték. A hetvenes évek elejére az Alpine élvonalbeli szereplője lett a rally versenyeknek. Az Alpine először 1971-ben szerzett dobogós helyezést a világhírű Rallye Monte Carlo versenyen, majd ezt megismételte 1973-ban.
A társaság abban az évben elnyerte a Rally Világbajnokság konstruktőri elsőségét is. Ezzel egyidőben nőttek az Alpine közúti autóeladásai is. Az Alpine 1969-ben külön gyárat épített Dieppe-ben, ugyanazon a helyen, ahol ma gyártják a vadonatúj A110-et, és 1971-ben elkezdték gyártani az A310-t. Két évvel később az Alpine-t megvásárolta a Renault Group. Az Alpine 1978-ban érte el leghíresebb autósport-diadalát; az összesített győzelmet a le mans-i 24 órás versenyen.
A gyár a hetvenes-nyolcvanas években folytatta az új és innovatív közúti autók forgalmazását, beleértve az A310 V6-ot és a GTA-t is. Az Alpine termelése végül 1995-ben állt le. 2017-ben a márka bemutatta az új A110-et, a sportautót, amely hű maradt az Alpine időtlen elveihez, a kompakt, könnyed, agilis és kiemelkedő vezetési élményt nyújtó járművek fejlesztéséhez.
2021-től az Alpine modellek, a Renault Sport Cars és a Renault Sport Racing jelenlegi tevékenységei egy egységként egyesülnek az Alpine márkanév alatt, amely a Renault Group innovatív, autentikus, és exkluzív sportautóit gyártja.
Az A110 alapjait ugyanazok a műszaki elvek adják, amelyeket még Jean Rédélé határozott meg 66 évvel ezelőtt, és amelyek azóta minden egyes Alpine autóban visszaköszönnek, legyen az versenygép vagy utcai modell.
Az Alpine autók teljesítményét a kompakt méretei, a különös odafigyeléssel végrehajtott könnyű építés és a magas teljesítmény-tömeg arány adják, nem pedig a rendkívül erős motorok és a széles gumiabroncsok. Az Alpine egyik alapelve, hogy a vezetési élményt – a sofőr tapasztalatától függetlenül – a köridők, a végsebességek és a gyorsulási adatok elé helyezi. Fontos emellett, hogy az Alpine autók a mindennapi használat során is kényelmesnek és kifinomultak legyenek, ez pedig különösen igaz az új A110-re.
Az A110 alumínium szerkezete egyszerre nagyon erős és kivételesen könnyű. Az autó legkisebb súlyú változata, az A110 Pure kevesebb mint 1100 kg (folyadékokkal együtt). A középmotoros elrendezés tökéletes súlyelosztást biztosít az agilis és érzékeny kezelhetőség érdekében, míg a kettős keresztlengőkaros felfüggesztés kiemelkedő irányíthatóságot és pontosságot biztosít a kanyarokban. A menetkomfort az A110 különleges erőssége. A sportkocsik minden változatában hétfokozatú, váltófüllel rendelkező, duplakuplungos váltómű található, amely szinte azonnali sebességváltást biztosít.
A különböző modellváltozatok közös lelke az 1,8 literes, négyhengeres, turbófeltöltésű motor. Az A110 Pure és Légende modellekben ez a motor 252 lóerő teljesítményt ad le, míg az A110S esetében ez 292 lóerőt jelent. Az A110 minden változata ugyanazt a három vezetési módot kínálja: Normal, Sport és Track. Az eredeti, 1962-es A110 Berlinette által inspirált A110 külső dizájnja testesíti meg a kapcsolatot az Alpine öröksége és jövője között.
A francia Antony Villain vezette tervezőcsapat az Alpine szellemiségét igyekezett megragadni az autóban, miközben olyan formatervezési nyelvet alkotott, amely kiállja az idő próbáját. Az elülső kettős fényszórók, a domború szárnyak, a motorháztetőn végig futó jellegzetes gerincforma és a karosszéria teljes szélességében átívelő hátsó szélvédő egyértelműen az A110 Berlinette-től ered, míg a LED fényszórók és az „X” alakú LED hátsó lámpák dinamikus irányjelzőkkel az autó modernkori technikájára és teljesítményére utalnak. Az autó letisztult, sallangmentes sziluettjét a mérnöki csapattal párhuzamosan végzett munkával sikerült elérni.
A teljesen lapos alváz és a funkcionális diffúzor optimális légáramlást és leszorítóerőt biztosít. Bár a külső méretek kompaktak – ami hozzájárul az autó agilitásához -, az utastérben még így is elég hely van a magasabb sofőrök számára is, még akkor is, ha sisakot viselnek. Az alacsony és keskeny küszöbnek köszönhetően az utastérbe való bejutás az egyik legkényelmesebb a sportautók között, míg maga a belső tér az A110 könnyű építését tükrözi.
Alpine a motorsportokban: a versenyzés élvonalában
Alpine F1 Team
2020 szeptemberében a Renault Csoport bejelentette, hogy az Alpine, az autóversenyzésből született márka képviseli a csapatot a Forma-1-es világbajnokságon. A 2021-es szezontól kezdve a Renault Csoport csapata az Alpine F1®Team lett, Renault E-TECH hibrid motorral felszerelve.
Alpine Elf Matmut Endurance Team
Az F1-be való belépése után az Alpine fokozta az autósport legmagasabb szintjén történő szereplését azzal, hogy a 2021-es szezonban a Hypercar kategóriában indul az Endurance Világbajnokságban.
A 2013 óta Endurance-ben versenyző Signatech Alpine csapat két Európa-bajnoki címet és két világbajnoki címet nyert, valamint háromszor nyert az LMP2 osztályban a le Mans-i 24 órás versenyen.
Az Alpine-ról
Az 1955-ben Jean Rédélé által alapított márka kitűnt francia stílusú sportautóival. 2018-ban a márka bemutatta az új A110-et, egy sportautót, amely hű az Alpine kompaktságának, könnyedségének, mozgékonyságának és vezetési élményének időtlen elvéhez. 2021-ben az Alpine Cars, a Renault Sport Cars és a Renault Sport Racing összefog az Alpine zászlaja alatt. Így az Alpine, a Renault Group innovatív, hiteles, exkluzív sportmodelljeinek szentelt márkává válik, kihasználva a történelmi dieppe-i gyár örökségét, valamint a Forma-1 és a Renault Sport csapatok mérnöki szaktudását.
A nagysikerű júniusi motoros közlekedésbiztonsági napot követően augusztus 8-án Zalaegerszegen a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tartja a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a HUMDA Moto Safety 2.0 rendezvényt. Kétszáz motoros jelentkezhet július 30-tól a ZEG Rally Show egynapos ralifesztiválhoz kapcsolódó vezetéstechnikai tréningre és szlalomversenyre. A HUMDA folytatja közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó kampányait, ezúttal a fiatalok jelentik a célközönséget. Az influencerkampány valójában egy közlekedésbiztonsági kvízshow, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását a témakörben.
Az augusztus 8-i zalaegerszegi ZEG Rally Show, egynapos rali fesztiválhoz kapcsolódóan motoros közlekedésbiztonsági napot és szlalomversenyt rendez HUMDA Moto Safety 2.0 néven a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt. A gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. Az ORFK-OBB Zala megyei Balesetmegelőzési Bizottságának munkatársa a megyén belül bekövetkezett motoros balesetekről is tart előadást. Első alkalommal rendez szlalomversenyt a HUMDA, melyen biztonságos körülmények között, technikás ügyességi pályán bizonyíthatja felkészültségét a hatvan induló, akiknek a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb hibával kell teljesíteniük a pályát. A versenyen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak a megfelelő jogosítvánnyal rendelkezők. A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági napjára és a szlalomversenyre is a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni július 30-tól.
– Az a célunk, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon. A HUMDA Moto Safety 2.0-án a balesetek jelentős hányadát okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők. A magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. Ezért is szerveztünk már korábban motoros közlekedésbiztonsági napot. Egy resztvevő olyan visszajelzést küldött, amelyben leírta, hogy miként hasznosította élesben, a forgalomban a megszerezett tudást. A levélíró a Moto Safety után néhány nappal a rendezvényen tanult megfelelő fékezéstechnikával elkerült egy elmondása szerint súlyos, akár végzetes kimenetelű balesetet. Az ilyen visszajelzések további megerősítést adnak abban, hogy indokolt az oktatási nap és tréning rendszeres lebonyolítása. Remélem a mostani rendezvényt követően is felkészültebb motorosok mennek majd a közutakra – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Augusztus 8-án nem csak a HUMDA Moto Safety 2.0 miatt érdemes Zalaegerszegre utazni, hanem a ZEG Rally Show miatt is, amelyet a HUMDA szakmai támogatásával rendez meg a Truck Race Promotion. A rali így több mint két évtized után tér vissza a zalai megyeszékhelyre, a rallyshow indulói nyolc gyorsasági szakaszt teljesítenek Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán.
Az autó- és motorsport mellett a közlekedésbiztonság is egyformán fontos a HUMDA számára. Ezért a tavaszi általános figyelemfelhívó kampány után most a fiatalabb korosztályra koncentrál az ügynökség influencerek közreműködésével.
– Egy közlekedésbiztonsági kvíz show a kampány központi eleme, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását. A kvíz házigazdája Szujó Zoltán, a HUMDA főtanácsadója, aki évtizedekig volt a „Forma–1 magyar hangja” helyszíni riporterként, majd kommentátorként. A közlekedésbiztonság egy olyan kulcsfontosságú, mindenkit érintő téma, amely minden korosztályt érint, az együttműködő influencerekkel most célzottan a fiatalokat kívánjuk megszólítani – hangsúlyozta Lázár László, a HUMDA kommunikációs igazgatója.