Szerző: Hírszerkesztő

  • Krózser Menyhért: Jó formában az Eb-szezonnyitón

    Krózser Menyhért: Jó formában az Eb-szezonnyitón

    Jó formában érkezett Krózser Menyhért a KZ2-es FIA gokart Európa-bajnokság első hétvégéjére a spanyol Motorland Aragónra.

    Annak ellenére, hogy még sohasem versenyzett ezen a pályán gyorsan alkalmazkodott. Jól rajtol, noha többnyire külső ívről indult, mindig meg tudta őrizni a rajtpozícióját. Az eredményei kiegyensúlyozottak voltak, de a technikából valami hiányzott az igazán jó eredmény eléréséhez.

    „Jó formában voltam és elégedett vagyok a teljesítményemmel – mondta a máskor többnyire önkritikus Krózser Menyhért. – A technika azonban nem állt össze, bármit csináltunk, több tized hátrányban voltunk.

    Aragónban most versenyeztem először. A pálya tetszett, széles, technikás, kifejezetten élvezetes. Gyorsan megtanultam, és az eredményeim is szinte egész hétvégén nagyon egyenletesek voltak. A csapat több dolgot is megpróbált, de nem jutottunk előbbre.

    A rajtjaim jók voltak, szinte mindig kívülről indultam, ami ezen a pályán nagy hátrány, hiszen két jobbossal kezdődik, és ha nem tudsz besorolni, akkor több pozíciót is veszíthetsz. Én mindig megőriztem a pozíciómat.

    Az időmérőn és az első négy előfutamon végig egyenletes szintet hoztam. Az utolsó előfutam esős volt, gondoltam, hogy itt kevésbé számít a műszaki hátrány és egy kicsit kockáztattam, lila szektorom volt, a hétvége során először, de egy picivel többet kockáztattam, mint kellett volna és megforogtam. Ez volt az egyetlen hibám.

    Az elődöntő jobban alakult, itt sokat tudtam előzni, de a döntőbe jutáshoz erősebb előfutamok kellettek volna. A csapat sem értette, miért voltunk ekkora tempóhátrányban. Bármit próbáltunk, ugyanannyi volt a lemaradásunk.

    Az eredménnyel nyilván nem vagyok elégedett, de úgy érzem, hogy amit lehetett, kihoztam a hétvégéből. Versenyzői pályafutásom során most vagyok a legjobb formámban, nagyon szeretnék már egy olyan versenyt, amikor csak rajtam múlik az eredmény, és megmutathatom a tudásomat.

    Most egy hosszabb szünet következik és a nyár végén folytatódik az Eb Val Vibratában. Én már most készen állok.”

  • 15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

    15 éve elmenekült autógyártó térhet vissza az F1-be, de ezúttal nem önállóan

    Egy váratlan paddockbeli híresztelés szerint a Toyota komolyan fontolgatja a Forma-1-be való visszatérést, ezúttal a Haas partnereként.

    A japán gyártó 2002-ben önálló gyári csapatként érkezett, 2009 végén pedig a gazdasági válság indokával hirtelen távozott is a sportból. Nyolc év alatt szerzett ugyan három rajtelsőséget és 13 dobogót, de a futamgyőzelmet nem sikerült elérnie, így a főbb célok beteljesülése nélkül zárult a projekt.

    A Toyota azonban most új formában a királykategóriába való újbóli visszatérést fontolgatja, a formula.hu értesülései szerint pedig erről már előrehaladott tárgyalásokat is folytat a Haasszal. A partnerség azonban kevésbé a japánok gyári részvételéhez, inkább az Alfa Romeo és a Sauber tavalyig tartó „névleges” együttműködéséhez hasonlítana jobban eleinte. A Toyota ugyan a feltételezések szerint részt vehetne a karosszéria egyes elemeinek a gyártásában (amit nagyrészt továbbra is a Dallara végezne), de a motorbeszállító a Ferrari maradna – bár egyelőre az sem zárható ki, hogy a jövőben motorgyártóként is beszállnának a japánok.

    A Toyota a 2009-ben Kölnben hátrahagyott, azóta több F1-es csapat által is igénybe vett szélcsatornáját is újra használatba venné, ami nagyban segítené a Haast a 2026-os karosszéria fejlesztésében. Ha a partnerség létrejön, az érthetően nagy lendületet adna a beszállása óta a mezőny közepe és vége között ingadozó Haasnak, amely ráadásul japán csapatfőnöke, Komacu Ajao révén a köteléket is könnyebben ki tudná alakítani Toyota vezetőivel – ami fontos lehet, hiszen a japán és az európai vállalati gondolkodásmód különbségei a múltban is többször előkerültek már a japán gyártók F1-es sikertelensége kapcsán, legutóbb a McLaren és a Honda partnerségekor.

    A Toyota bár az F1-ből kiszállt 15 éve, a gazdasági válság után visszatért az autósport más csúcskategóriáiba, többször lett bajnok a Rali-világbajnokságban és a Hosszútávú-világbajnokságban is.

  • Spában is dobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe-ban

    Spában is dobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe-ban

    Idei harmadik dobogós helyezését szerezte meg a túraautós TCR Europe sorozatnak, azaz a kategória Európa-bajnokságának Spa-Francorchamps-ban rendezett szombati második futamán Losonczy Levente.

    Az ALM Motorsport magyar versenyzője a legendás pályán harmadikként ért célba a kilenckörös versenyen, ugyanakkor ebből később még második hely is lehet, ha a versenybíróság, vagy a nemzetközi szövetség (FIA) utólagosan úgy dönt, hogy kizárja a Losonczyt szabálytalanul előző riválist.

    A Honda Civickel versenyző Losonczy a péntek kora délután rendezett időmérő edzésen az ugyanazon a napon sorra került első futamra a kilencedik pozíciót szerezte meg, ez pedig azt is jelentette, hogy a szombati második versenyen a második helyről rajtolhat majd.

    „Nehezebb szabadedzéseink voltak, mert nem nagyon találtuk a számomra megfelelő beállítást, így aztán az időmérőnek is kicsit úgy vágtunk neki, mintha az ismeretlenbe ugornánk, de sikerült megtalálni egy nagyjából kompromisszumos megoldást. A Q1 jól sikerült, aztán viszont eleredt az eső, mi pedig száraz beállítással mentünk, úgyhogy a Q2-ben nem volt valós esély a jó pozícióra, de így a második futamra jó lett a rajthelyem” – elevenítette fel a történteket Losonczy Levente.

    A 21 éves versenyző az első futamot majdnem már az első körben kénytelen volt feladni, de sikerült elkerülnie egy ütközést, így viszont a 11. helyen végzett.

    „Már rögtön az első kanyarban el kellett kerülnöm egy balesetet, emiatt sokat visszaestem, de megóvtam az autót, mert egyébként is a második futamra koncentráltunk” – nyilatkozta Losonczy.

    A szombat kora délután rendezett második versenyre a csapattal közösen változtattak az autó beállításán, ezt rögtön versenykörülmények között kellett kitapasztalnia Losonczynak, aki azonban így is kiváló futamot teljesített, végül pedig dobogóra állhatott.

    „A rajtom jó volt, az első kanyar után még vezettem is, de alkalmazkodnom kellett a módosított beállításokhoz, ezért az elején egy kicsit lassabb voltam, mint a csapattársam, viszont így is el tudtunk jönni az első és a második helyen úgy, hogy ő vezetett. Igyekeztem az övéhez hasonló tempót diktálni és vele maradni, de a harmadik, vagy a negyedik körben az Eau Rouge után szélárnyékból érkezve megelőztek, ezt viszont pályán kívül tette az ellenfelem. A csapat jelezte ezt a versenybíróságnak, amely közölte, hogy vissza kell adnia a pozíciót, vagy pedig kizárják. Ennek ellenére nem engedett el, nem kaptam tőle vissza a második helyet és egyelőre utólagos büntetést sem kapott. Meglátjuk, hogy később lesz-e ebben az ügyben fejlemény. Köszönöm a csapatnak a fantasztikus munkát, amit ezen a hétvégén is végzett, és külön köszönöm Esteban Guerrierinek a sok tanácsot és segítséget, rengeteget köszönhetek neki” – tette még hozzá a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

    Losonczy Levente így négy forduló, azaz nyolc verseny után 177 ponttal az összetett hetedik helyén áll, az ALM Motorsport pedig vezeti a csapatok pontversenyét.

    A TCR Europe idénye szeptember elején Brnóban folytatódik.

     

  • Nagy Dániel egy Mercedesszel és a Zengővel tér vissza a versenyzéshez a hétvégén a Hungaroringen

    Nagy Dániel egy Mercedesszel és a Zengővel tér vissza a versenyzéshez a hétvégén a Hungaroringen

    A hétvégén kerül sor a részben már felújított Hungaroringen az International GT Open nagytúraautós versenysorozat következő fordulójára, melynek lesz magyar résztvevője is Nagy Dániel személyében, aki a Zengő Motorsport által üzemeltetett Mercedes AMG GT3 típusú autóval áll rajthoz a viadalon.

    A 26 éves, korábbi túraautós versenyző menedzsmentjének hétfői közleménye szerint a széria történetében korábban még nem volt példa arra, hogy magyar csapat magyar pilótával induljon el ebben a versenysorozatban.

    „Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy egy GT3-as autóval versenyezzek, és ez most teljesülhet, ráadásul az egyik pillanatról a másikra derült ki, hogy van egy ilyen lehetőségem. Nagyon köszönöm a bizalmat a Zengő Motorsportnak, elképesztő dolognak tartom, hogy egy magyar csapattal tudjuk összehozni a bemutatkozásomat ebben a kategóriában, ráadásul hazai közönség előtt” – nyilatkozta a Forma-1-es szakkommentátoraként is dolgozó Nagy Dániel.

    A közleményben kitértek rá, hogy míg az ellenfelek két versenyzővel indulnak, Nagy Dániel egyedül vezeti majd a Zengő Motorsport autóját végig, így a szombati 70, valamint a vasárnapi 60 perces futamon.

    „Remélem, hogy sokan ki tudnak majd jönni a Hungaroringre és nagyon jól fogják magukat érezni a hétvégén. Számunkra ez egy hosszú távú projekt, nem egy hétvégén akarjuk megváltani a világot, de mindent meg fogok tenni, hogy gyorsan tanuljak” – tette hozzá a versenyző.

    Az International GT Open magyarországi állomásán szombaton 9.45-től kerül sor az időmérőre, majd az első versenyt 14.30-tól, a másodikat pedig vasárnap 13.45-kor rendezik meg.

    Formaautóval és egy magyar fiatallal tért vissza a Zengő Motorsport, a cél a Forma-1

    MTI

  • Porsche Approved – használt Porsche megnyugtató garanciával

    Porsche Approved – használt Porsche megnyugtató garanciával


    A valaha gyártott összes Porsche jelentős része a mai napig az utakon van – mi más kelthetne nagyobb bizalmat egy márka használt modelljei iránt, mint ez a tény?

    Fotó: Porsche

    Nem véletlen, hogy az ikonikus Porsche modellek értéktartása is kiemelkedő. Egy feltétellel: a tökéletes műszaki állapot esszenciális, amelynek alapfeltételét az előírt karbantartások megfelelő elvégzése adja meg. Ha ez teljesül, akkor mindig számíthat kedvencére, amely lenyűgöző tulajdonságai mellett szüntelen kitartásával is magával ragadja majd Önt. Ezt, valamint a birtoklás teljes nyugalmát adja meg a Porsche Approved garancia.

    A Porsche varázsa nem csupán az érzelmes menetteljesítményekről szól, hanem arról is, hogy minden mindig a lehető legjobban történik. A Porsche Approved garancia éppen erről szól: segítségével már az első naptól kezdve átadhatja magát a birtoklás felhőtlen élvezetének.

    Fotó: Porsche

    A Porsche Approved garancia kibővített garanciahosszabbítást nyújt az újautó-garancia utáni időszakra, sőt, emellett használt modellekre is érvényesíthető, amennyiben azok jól teljesítenek a 111 pontból álló ellenőrzési folyamaton. A Porsche modellek 15 éves koráig vagy 200.000 kilométeres futásteljesítményééig érvényesíthető jótállás minden alkatrész meghibásodását fedezi 12, 24 vagy 36 hónapos időtartamra, sőt, a hozzá járó Porsche Assistance szolgáltatás révén nem csak a váratlan javítási költségektől mentesül, hanem első kézből kaphat segítséget, ha valami történik út közben.

    Fotó: Porsche

    A Porsche szakértő személyzete által hivatalos, gyári alkatrészekkel végzett javítások biztosítják Porschéjának hosszú, megbízható működését. A Porsche Approved pontosan ezt kínálja: a fedezett időszakon belül önrész nélkül, kilométerfutástól függetlenül gyári megoldásokkal biztosítja autójának javítását. Ehhez alapfeltétel az előírt karbantartások elvégzése és természetesen a kopóalkatrészekre ez a garancia sem vonatkozik.

    Viszonteladás esetén pedig a Porsche Approved garancia növeli az Ön autójának az értékét, hiszen az autóval együtt az továbbadható a következő vásárló vagy a Porsche Centrum Budapest számára.

    Fotó: Porsche

    A Porsche Approved használtautó-programja pedig teljes nyugalmat kínál. A kilenc évnél fiatalabb használt modellek csak akkor kapják meg a Porsche jóváhagyását, ha megfelelnek a 111 pontos ellenőrzésnek, dokumentált előélettel és megfelelő karbantartási történettel rendelkeznek, kizárólag eredeti Porsche alkatrészeket tartalmaznak és persze megkapják a Porsche Centrum szerviztechnikusainak is a jóváhagyását. Ez már önmagában kiemelkedő megbízhatóságot és értéktartást biztosít, de természetesen ezekre az autókra is legalább 12 hónap Porsche Approved garancia és Porsche Assistance szolgáltatás vonatkozik, ami igény szerint akár tovább is bővíthető. Ez pedig nem csak a váratlan javítási számláktól mentesít minket, de egyben a kimagasló értéktartást is biztosítja.

    (X)

  • Silverstone-ban is folytatódott Molnár Martin dobogós sorozata a brit F4-ben

    Silverstone-ban is folytatódott Molnár Martin dobogós sorozata a brit F4-ben

    Molnár Martin sorozatban ötödik, összességében nyolcadik dobogóját szerezte az újoncok értékelésében a brit Forma-4-es bajnokságban a silverstone-i versenyhétvége első futamán. Eredményének köszönhetően a Virtuosi Racing magyar versenyzője feljött a második helyre az újoncok értékelésében.

    A szezon egyetlen dupla versenyhétvégéjének második felvonásával Silverstone-ban zárul a brit Forma–4 idei kiírásának első fele. Az előző négy versenyhétvége során Molnár Martin már hét alkalommal állhatott fel a pódiumra az újoncok között, így azzal a céllal érkezett a legendás versenypályára, hogy újabb trófeákat zsebeljen be az egy hónapos szünet előtt.

    A mezőny a pénteki napon esős körülmények között kezdte meg a hétvége programját. Martin az első szabadedzésen a nyolcadik, a második szabadedzésen pedig a tizennyolcadik helyet szerezte meg, az első nap végén pedig pozitívan értékelte az elvégzett munkát és bizakodva várta a szombati folytatást.

    Molnárt, Martin, Virtuosi, Silverstone
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    A szombati napra – amelyen a kvalifikáció és az első futam szerepelt a programban – a Virtuosi Racingnél esős időre számítottak. A magyar idő szerint 10 óra 30 perckor kezdődő időmérőn azonban felszáradó pálya fogadta a mezőnyt, amely még a Martinnál jóval rutinosabb versenyzőknek is komoly kihívást jelentett. A változó körülmények között a 15 éves magyar tehetségnek sajnos nem sikerült átmentenie a múlt heti időmérős formáját Thruxton-ból, így végül a tizennyolcadik helyet szerezte meg.

    A délutáni futamon szokás szerint az időmérőn elért második legjobb kör alapján állt fel a rajtrácsra a mezőny, Martin így a tizenhetedik helyről várta, hogy kialudjanak a piros lámpák. Jó rajtot követően az első körben egészen a tizenegyedik pozícióig jött fel, amikor mondhatni már szokásos módon érkezett egy biztonsági autós fázis. Az újraindítást követően a tizedik helyért harcolt, ám az előtte autózó versenyző bezárta előtte a kaput, ami miatt tempót és két pozíciót veszített. A folytatásban már nem történt helycsere Martin szempontjából, így végül a tizenharmadik helyen intették le, az újoncok értékelésében pedig újra felállhatott a dobogó harmadik fokára, ami azt jelenti, hogy sorozatban öt, összeségében már nyolc dobogós helyezést ért el az újoncok között. Ezzel az eredménnyel a Virtuosi magyarja az újonc értékelés összetett harmadik helyéről a másodikra lépett előre.

    Folytatás vasárnap magyar idő szerint 12:15-től a második, 16:40-től pedig a harmadik futammal. A teljes első versenyt alább lehet visszanézni.

  • Bucsi Attila újabb győzelmével karnyújtásra a tabella első helyétől

    Bucsi Attila újabb győzelmével karnyújtásra a tabella első helyétől

    Bucsi Attila az idény harmadik versenyhétvégéjén már a harmadik futamgyőzelmét aratta a TCR Eastern Europe-ban. A M1RA 16 éves autóversenyzője a Slovakia Ringen rendezett fordulóban a mezőny legnehezebb autójával is kétszer dobogóra tudott állni, előbb második lett, majd a fordított rajtrácsos futamon a nyolcadik helyről indulva szerezte meg a győzelmet. Bucsi szorosan követi a címvédőt a nyári szünet előtt.

    Úgy érkezett a Slovakia Ringre Bucsi Attila, hogy harminc kilóval nehezebb volt az autója, mint a bajnoki éllovas Mat’o Homolának, a mezőny jelentős részével szemben pedig ennél is nagyobb volt a hátránya a büntetősúlyok miatt, amelyeket az előző forduló legjobb pontszerzőjeként kapott.

    Bucsi az időmérőn szenvedett is a nehéz autóval, bár a negyedik hely csak annak fényében tűnhetett gyengébbnek, hogy az idény korábbi két helyszínén egyaránt az első sorba kvalifikálta magát.

    – Az időmérőn nagy hátrányt jelentett a súlytöbblet, és sokkal több sajnos nem maradt a körömben, ennyit jelent a nehéz autó – árulta el Bucsi Attila. – A futamok első felében is nagyjából az időmérős tendencia volt jellemző, a második részében viszont kamatozott a jó gumikezelés.

    Bucsi végül mindkét futamon dobogóra állt, az első végén a második helyen intették le, a fordított rajtrácsos versenyen pedig a nyolcadik helyről indulva már az első körben feljött másodiknak, majd a negyedik körben a vezetést is átvette, ami után magabiztos sikert ünnepelt.

    Fotó: M1RA Motorsport

    – A második szektor legelején, gyakorlatilag a harmadik kanyar után már második voltam – emlékezett vissza Attila. – Nagyon gyorsan történt minden, csak amikor legelőször átmentem a célvonalon, akkor realizáltam, hogy már második vagyok. Persze azelőtt is láttam, hogy előttem fizikailag csak egy autó van, de mással voltam elfoglalva.

    Bucsi az idény harmadik fordulójában a harmadik győzelmét aratta, és mindannyiszor a fordított rajtrácsos verseny végén intették le az első helyen. – Arra számítottam, hogy az időmérőn jobb tempónk lesz, és a győzelemért inkább az első futamon tudok harcolni. Idén eddig ezt önhibánkon kívül még egyszer sem sikerült kivitelezni, viszont a második futamokon mindig összejött. Nem hiszek abban, hogy mindenkinek meg van írva a sorsa, de talán ennek most így kell valamiért történnie.

    A Hungarian Motorsport Academy támogatását is élvező Bucsi tehát futamgyőzelemmel a tarsolyában mehet a TCR Eastern Europe nyári szünetére, a bajnokság csak augusztus első hétvégéjén folytatódik a csehországi Mostban. A M1RA pilótája továbbra is a második helyen áll, hátránya mindössze hat pont a címvédő Homola mögött.

    – Lelkileg talán jó érzés lehet elöl állni a nyári szünet előtt, de ha objektíven nézzük, innentől ez egy háromfordulós bajnokság – utalt arra Bucsi, hogy minimális a különbség közöttük, és az idény utolsó három helyszínén dőlhet el a bajnoki cím sorsa.

  • Az F1 ellenőrei elégedettek, készen áll a Magyar Nagydíjra az új Hungaroring

    Az F1 ellenőrei elégedettek, készen áll a Magyar Nagydíjra az új Hungaroring

    Befejeződött a felújítás első üteme a Hungaroringen, minden készen áll a nyár legnagyobb eseményére, amit követően a munka folytatódik tovább – adta hírül közleményében a hungaroring.hu.

    Új arcát mutatja majd a Hungaroring a Formula 1-es mezőnynek július végén: befejeződött ugyanis a munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át a paddock és a főlelátó mögötti nézőtéri terület is.

    A Hungaroringen az utóbbi kicsit több mint öt hónapban a versenygépek helyett a munkagépek jutottak főszerephez, és persze az „őket” irányító munkások, akik elképesztő tempót diktáltak annak érdekében, hogy a július 21-én tartandó Magyar Nagydíjra érkezők már csak azt lássák: a 2026-ig tartó rekonstrukció jegyében a változás, a megújulás elkezdődött.

    Az első ütemben a szerződés szerint a rendezvénytér támfalai készültek volna el, ám a kivitelező – a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct konzorciuma – úgy ítélte meg, hogy elvégzi a paddock kiszélesítését, és szerkezetkészre építi a célegyenes alatti két alagutat is. Ezzel egyrészt előteljesít, másrészt megkönnyíti, felgyorsítja a 2024-es Formula 1-es futam utáni folytatást.

    A határidők betartása miatt sokszor a nap 24 órájában zajlottak a munkálatok a versenypályán, egyszerre 400-500 fő dolgozott a területen, összesen pedig 1500 embernek adott munkát ez a jövőbe mutató, nagyszerű projekt.

    Négy toronydaru és öt autódaru dolgozott a területen, összesen 390 kilométernyi vezetéket építettek be, és 3200 tonna betonacélt, 1674 köbméter előregyártott vasbeton szerkezetet, valamint 32 000 köbméternyi betont használtak fel a munkálatok során. Megmozgattak 170 000 köbméternyi földet, elkészült a lelátó mögötti rendezvénytér összes támfala, amely összesen 450 méter hosszú, és megépült az új lépcső, amely a nézőtérhez vezet.

    Elkészültek a Hungaroring alagútjai, képek az idei Magyar Nagydíjra megújuló pályáról

    Az alsó depóterületen elbontották az épületeket, majd pedig megépült az új, immár 8000 négyzetméteres paddock. Emellett elkészült a végleges közműhálózat jelentős része, valamint nagy területen látványos kertépítési munkák is zajlottak annak érdekében, hogy a Hungaroring csapata méltó körülmények között rendezhesse meg a Magyar Nagydíjat.

    „Elképesztő volt végig követni, hogy hétről hétre mennyit változik a Hungaroring, s hogy milyen ütemben zajlanak a munkálatok – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérizgatója. – A Magyar Nagydíjra érkezők látni fogják, hogy a 2026-ig tartó megújulási folyamat elkezdődött, és látványos változásokat hozott. Évek óta mondom, hogy az új érában megváltoztak az igények, megváltozott az F1 körüli üzleti világ, manapság a Formula 1-es futamok már négynapos fesztiválnak tekintendők, amely igényekhez a pályáknak is alkalmazkodniuk kell. Öröm számomra, hogy megtettük az első lépést: a világbajnoki sorozat legkisebb depójának kiszélesítése megtörtént, szerkezetkész a két alagút, visszaaszfaltoztuk a célegyenest, és a lelátó mögötti területen is látványos a változás. Nincs félbehagyott épület vagy építkezés a területen, ami a televízióközvetítés miatt volt nagyon fontos. A napokban itt jártak a FOM szakemberei, és a visszajelzések alapján elégedettek voltak a látottakkal.”

    A Hungaroringen zajló munkálatok első üteme május 22-én fejeződött be, persze igazából csak átmenetileg, hiszen a verseny után folytatódik a pálya felújítása.

    Az F1 megüzente az európai pályáknak: ha nem fejlesztenek úgy, mint a Hungaroring, repülnek

    Forrás: Hungaroring Media

     

  • Győzelmekkel kezdte az idényt Kiss Norbert és a Révész Racing

    Győzelmekkel kezdte az idényt Kiss Norbert és a Révész Racing

    Elkezdődött a 2024-es kamion-Európa-bajnokság, a Révész Racing ötszörös Európa-bajnoka, Kiss Norbert pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta.

    Misanóban debütált az új típusú kvalifikációs rendszer, mely a korábbival ellentétben nem két, hanem három szakaszból áll. Kiss Norbert teljesen más dimenzióban versenyzett mint a többiek, a leggyorsabb volt, és hét tizedet vert a többiekre, így megszerezte az első rajtkockát.

    A hétvége első versenyén a rajt után megőrizte első helyét a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar pilóta, miközben mögötte nagy csata alakult ki. Jochen Hahn üldözte, és elkezdett esni a verseny végén az eső, de ez sem akadályozta meg a címvédőt abban, hogy elsőként intse le a kockás zászló.

    „Jól sikerült az időmérő, és a verseny is. Köszönöm a csapatnak, jó munkát végeztek télen. A vége kicsit trükkös volt az eső miatt, egyszer a kerékvetőn meg is csúsztam, de sikerült korrigálnom, nem csúsztam ki a kavicságyba, de ott sok előnyt elvesztettem. A folytatásban figyeltem Hahn-t, hogy annyi maradjon a távolságból, hogy ne legyen szoros a vége. Örülök a győzelemnek, remekül kezdtük az idényt” – mondta Kiss Norbert a futam után.

    Kiss Norbert Révész
    Fotó: Révész Racing

    A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futam második rajtjánál – az elsőt megállították egy ütközés miatt – már az első kör után a negyedik helyen haladt Kiss Norbert, majd Albacete mellett is elment. Az 5. körben Halm mellé is bebújt, és az élen haladó Kursimot üldözte, akit két körrel később a külső íven megelőzött. Ehhez az is kellett, hogy Halm nekiment Kursimnak, utóbbi defektet kapott. A Révész Racing pilótája folyamatosan növelte előnyét, és végül a második futamot is megnyerte, így két győzelemmel kezdte a szezont.

    „Nagyon jó napot zártunk, két győzelemmel. A fordított rajtrácsos verseny kalandos volt, mert az első rajtnál ketten is összeakadtak. A második rajtnál igyekeztem rögtön támadni, és miközben Hahn és Albacete egymással harcolt, megelőztem őket, majd kellett egy kis szerencse is, amikor Halm és Kursim ütközött egymással. De gyorsak voltunk, erősek voltunk, és maximális pontot szereztünk, vezetjük a bajnokságot” – értékelt Kiss Norbert a verseny után.

    Vasárnap 13.25-kor és 16.20-kor startol a harmadik és a negyedik futam.

  • Első futamgyőzelmét aratta a TCR Europe-ban Losonczy Levente Zolderben

    Első futamgyőzelmét aratta a TCR Europe-ban Losonczy Levente Zolderben

    Pályafutása első futamgyőzelmét aratta a túraautós TCR Europe sorozatban, azaz a kategória Európa-bajnokságában vasárnap Losonczy Levente. Az ALM Motorsport magyar versenyzője a sorozat idei második állomásán, Zolderben a második viadalt nyerte meg a pole pozícióból rajtolva.

    A Honda Civic-kel versenyző Losonczy 10. lett a szombati időmérő edzésen, így a hétvége második, részben fordított rajtrácsos futamát a pole pozícióból kezdhette meg. A magyar pilóta a rajtnál két helyet veszített, ezután viszont végig óriási csatát vívott a pozíciókért és nagyszerű előzésekkel jött fel újra az élre, amikor egy ütközés és a sóderágyban ragadt versenyautók miatt a pályára hajtott a biztonsági autó. A 14 helyett végül 16 körös viadalt a 13. körben indították újra, Losonczy Levente pedig remekül taktikázva az utolsó körökben is meg tudta tartani a vezetést és először nyert futamot a TCR Europe-ban.

    „A pálya vizesebb oldaláról kellett rajtolnom, ami megnehezítette a dolgomat, de próbáltam a száraz rész felé indulni, ami annyiban sikerült, hogy el tudtam rugaszkodni, de az autó bal oldalánál annyi víz volt, hogy kipörögtek a kerekek. Emiatt veszítettem néhány pozíciót, ezért utána több rizikós előzésbe is belementem, hogy minél előbb vissza tudjam szerezni a helyeket, így az első kör végén már második voltam. Tudtam, hogy az előttem lévő Cupra az egyenesben nagyon gyors, ezért nem próbálkoztam az előzéssel, hanem arra vártam, hogy hibázzon, és rontott is három-négy kör múlva. Ezt követően ki tudtam építeni egy jó, megnyugtató előnyt, aminek köszönhetően tudtam menedzselni a gumikat és a versenyemet. A biztonsági autós fázis és az újraindítás után egyértelmű volt, hogy a mögöttem lévő Cupra megpróbálkozik az előzéssel, de egy kicsit túllőtte magát, így vissza tudtam venni az első helyet, sőt, sikerült úgy helyezkednem, hogy még a csapattársamnak is legyen lehetősége feljönni másodiknak. Ez sikerült is, és az utolsó öt kört már első-második helyen tettük meg, így végül kettős győzelemmel fejeztük be a versenyt” – nyilatkozta Losonczy.

    „Nagyon örülök, hogy összejött az első győzelmem, bár tudtam, hogy csak idő kérdése és sikerülni fog. A csapat fantasztikus munkát végzett, köszönöm nekik ezt az autót, amit a verseny végén is jó volt vezetni, nem voltak problémáim a gumikkal. Egyelőre még nem fogtam fel teljes mértékben, hogy megnyertem ezt a futamot, szerintem kell hozzá legalább egy nap” – tette még hozzá a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

    Losonczy Levente így két forduló, azaz négy verseny után 78 ponttal az összetett hetedik helyén áll. A TCR Europe idénye két hét múlva a Salzburgringen folytatódik.