Szerző: Hírszerkesztő

  • A kevés gyakorlás miatt aggódik Alex Bowman Fontana kapcsán

    A kevés gyakorlás miatt aggódik Alex Bowman Fontana kapcsán

    Alig-alig ismerik a Next Gen autók viselkedését Alex Bowman szerint Fontana, vagyis az Auto Club Speedway esetében. A NASCAR mezőnye sötétben tapogatózik.

    A NASCAR mindössze egyetlen alkalommal tesztelt az Auto Club Speedway esetében, még 2020 márciusában. Ráadásul az a teszt is mindössze egyetlen autóval zajlott, hiszen csak William Byron vett rajta részt. Az autó pedig azóta rengeteg változáson is ment át, így kérdéses, hogy az akkori adatok egyáltalán mennyire hasznosíthatóak.

    Nem segíti a mezőnyt az sem, hogy ha csak nem olyan különleges lebonyolítású versenyekről van szó, mint a Daytona 500, gyakorlásból alig 30 perc körüli idő jut a versenyzőknek. Ezt emelte ki Alex Bowman is.

    Nagy kihívás lesz, az biztos” – ismeri el Bowman, aki egyébként nyert már itt. „Soha nem voltunk itt a jelenlegi autóval. Ráadásul a nagyobb lóerős, kisebb leszorítóerejű csomagot sem használták itt évek óta. Így hát most meg kell értenünk, mit is kell egyáltalán tesztelnünk. Egyáltalán az alap dolgokkal kell kezdenünk. Nehéz ez a csapat részéről is. Remélhetőleg sikerült pontosan belőni, mire is van szükségünk.

    Korábban még Harvick beszélt arról, hogy ez a pálya lesz az első igazi teszt az autók számára. Az Auto Club Speedway rendelkezik az egyik legrégebbi aszfalttal, amelyhez 1997 óta nem nyúltak. A hétvégi fontanai versenyen a Daytona 500-on is diadalmaskodó Cindric indulhat a pole-pozícióból.

  • 10+2: Melyik F1-es autó a legszebb a vidéken?

    10+2: Melyik F1-es autó a legszebb a vidéken?

    Az első tesztsorozatnak pénteken vége lett, ma pedig az utolsó F1-es csapat, az Alfa Romeo Racing is bemutatta 2022-es autójának festését. Így már teljes a kép az idei mezőnyről; legalábbis ami a megjelenést illeti.

    Itt az ideje tehát, hogy ismét szavazásra buzdítsunk titeket: Derítsük ki, hogy a Racingline.hu közönsége szerint melyik autó lett a legszebb az új éra kezdetén!

    A szavazást a galéria alatt találjátok!

    [poll id=”226″]

  • Kiderült, hogy szerintetek ki a legjóképűbb versenyző az F1-es mezőnyben

    Kiderült, hogy szerintetek ki a legjóképűbb versenyző az F1-es mezőnyben

    A napokban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta, a Drive to Survive sorozat sok új, fiatal rajongót hozott a Forma-1-nek. E rajongók jelentős része pedig lány/nő, ez pedig szerinte a jóképű versenyzőknek köszönhető.

    Később ezt a kijelentését Hornernek finomítania kellett, miután a női rajongók jelezték, hogy nem fair az általánosítás: egyáltalán nem igaz, hogy a lányok/nők a jóképű versenyzők miatt válnának Forma-1 rajomgóvá.

    De ha már sikerült ez a kijelentés korábban, mi megszavaztattuk női olvasóinkkal, hogy mely versenyzőt találják a leginkább jóképűnek az idei mezőnyből. Bár a felszólításunkban az szerepelt, hogy a hölgyek szavazzanak, és kivételesen csak a külsőségek alapján, természetesen nem tudhatjuk, hogy a szavazók között hány férfi volt, illetve mennyire hajlanak a szavazatok inkább az általános szimpátia felé.

    Míg a korábbi, „kinek szurkoltok idén” szavazásunkon Max Verstappen – Lando Norris – Charles Leclerc – George Russell sorrend született, addig most a „jóképű” szavazást Leclerc nyerte, méghozzá elég fölényesen. Kétszerannyi szavazatot kapott, mint a második helyezett Norris.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc, Carlos Sainz  |  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A harmadik helyet a másik ferraris, Carlos Sainz szerezte meg, nyomában Daniel Ricciardóval.

    Íme a végeredmény:

    1 Charles Leclerc 26,34%
    2 Lando Norris 13,49%
    3 Carlos Sainz 8,90%
    4 Daniel Ricciardo 8,10%
    5 Lewis Hamilton 7,89%
    6 Max Verstappen 7,38%
    7 George Russell 7,12%
    8 Pierre Gasly 4,32%
    9 Mick Schumacher 3,80%
    Sebastian Vettel 3,80%
    11 Fernando Alonso 3,56%
    12 Nikita Mazepin 2,29%
    13 Sergio Pérez 0,76%
    14 Alexander Albon 0,50%
    Esteban Ocon 0,50%
    16 Lance Stroll 0,25%
    Nicholas Latifi 0,25%
    Valtteri Bottas 0,25%
    Guanyu Zhou 0,25%
    Yuki Tsunoda 0,25%

     

    Készüljetek! Hamarosan hozzuk az eredményét a versenyzők barátnőiről készült szavazásnak is! 😉

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Romain Grosjean lett a szurkolók kedvence

    Romain Grosjean lett a szurkolók kedvence

    Romain Grosjean számára szívet melengető, hogy őt választották a szurkolók kedvencüknek. Erről St. Petersburgben beszélt.

    Romain Grosjean rögtön a leggyorsbbnak bizonyult az Andretti Autosporthoz szerződése utáni legelső edzésen. A francia tehát gyakorlatilag épp most születik újjá a 10 F1-es szezon után. Ráadásul őt szavazták meg a szurkolók kedvencüknek is, ami nagyon jól esett neki.

    Nagyszerű érzés volt” – mondja Grosjean. „Mindössze egy év után, amit eddig itt töltöttem, ez egészen különleges dolog. Van egy sztorim a 10 F1-es szezonnal, a balesetemmel és a tűzzel. A főnix becenevet szoktam újabban használni magamra. Na nem a tűz miatt, hanem az újjászületésre, ami épp történik velem. Nagyon élvezek itt lenni.

    A Motorsport.com által tizenegy nyelven végzett felmérésben Grosjean a szavazók 32 százalékánál végzett a top 3 valamelyikénél, majdnem 12 százalék pedig konkrétan őt nevezte meg kedvenc versenyzőjének.

    A szurkolók rengeteget adnak nekem. Én pedig próbálom ezt viszonozni feléjük. Grillezhettem már január elsején Floridában, ettem egy zavarbaejtően nagy mennyiségű fánkadagot, szóval egyre inkább beilleszkedem. Lassan annyira amerikai leszek, mint Colton. Az akcentusom mondjuk kicsit még francia, de dolgozom rajta! (Coltonnak) raádásul a frizurája is ugyanolyan, mint nekem volt az ő korában!

    Grosjean beszélt azért a konkrét teljesítményről is. „Jó volt, nagyszerűen ment az autó. Persze nagyon nagy volt a forgalom, de szerencsére volt néhány kör, amit sikerült összerakni. Van egy jó alapunk, és ha még ezen faragunk kicsit, jöhet még több is.

    Az időmérő 18:30 előtt néhány perccel kezdődik, hasonlóan a vasárnapi futamhoz.

  • Malukas összevissza beszél, mérnöke mégis érti, mit akar

    Malukas összevissza beszél, mérnöke mégis érti, mit akar

    David Malukas saját elmondása szerint sem mindig tudja még szavakba önteni újoncként, amit szeretne. Mérnöke ebből a zagyvaságból is ért. Ő a Malukas-suttogó…

    Formula Regional- és Indy Lights-második helyei után idén már az IndyCarban versenyez a litván-amerikai David Malukas. A 20 éves versenyző tehát egy újabb nagy minőségbeli ugrás előtt áll, ennek pedig érzi is a nehézségeit. Na nem csak a konkrét versenyzésben, hanem a mérnökével való kommunikációban is. Ez pedig legalább annyira hozzátartozik a sikeres szerepléshez.

    Egyik reggel elkezdtük ide-oda változtatgatni az autót, és én nem éreztem jól magam” – utalt vissza a nemrég lezajlott sebringi tesztre Malukas. „Akkor azt mondtam a mérnökeimnek: oké, most álljunk meg egy picit! Hadd tegyek meg jó sok kört, most úgyis arra van szükségem! Ha ez meglesz, nem fogok úgy vezetni, mint egy dilettáns. Ebéd után össze is állt minden, a változtatások is jól sültek el. A nap végén az új gumikat feltéve meg is kérdeztem: Mi a franc van, csalunk? Nem, mondták, minden rendben! Én meg: Basszus, rohadt gyorsak vagyunk!

    Malukas számára van még bőven tanulnivaló, főleg a mérnökével, Ross Bunnellel való kommunikációban. „Megvan köztünk a kémia, nagyon jól kijövünk. Mindig hülyéskedünk is egymással. Nagy fazon. Ráadásul még azt a makogást is megérti és hasznos infókká tudja konvertálni, amit sokszor előadok neki. Mondtam is már neki: nem tudom, hogy csinálja, mert sok értelmeset szerintem nem mondtam neki. Nagyon örülök, hogy velem dolgozik.

    Az újonc versenyző viccesen Malukas-suttogónak becézte Bunnellt. „Mindenképp, mert néha én se értem, amit mondok. De valahogy mégis kisilabizálja, amit mondani akarok.

  • Az utolsó tizedeket fogja Jimmie Johnson igazán nehezen megtalálni

    Az utolsó tizedeket fogja Jimmie Johnson igazán nehezen megtalálni

    Lemaradása nagy részét Jimmie Johnson újoncként eltüntette 2021-ben. Most jön a neheze, és ezt tudja ő is: az utolsó néhány tized.

    Nem állt egyszerű feladat előtt Jimmie Johnson 2021-ben. Évtizedek NASCAR-versenyei után döntött úgy, kipróbálja magát az IndyCarban, és ezzel meg is gyűlt a baja rendesen. Nem egyszer volt másodpercekkel lassabb a mezőny végéhez képest is, ezt végül a szezon végére sikerült minimalizálnia. 2021 utolsó négy versenyéből hármon is körön belül végzett a riválisokhoz képest, a szezon előtti sebringi teszten pedig egy másodperccel gyorsabb volt, mint tavaly ilyenkor.

    Most, hogy utolérte a mezőnyt és szinte teljes egészében eltüntette lemaradását, más jellegű feladat áll Johnson előtt. Ezt pedig ő is tudja. Meg kell találnia azt a néhány tizedet, amivel sok helyet lehet javítani a mezőnyben.

    Akárhol versenyeztem eddig, a lemaradás nagy részének eltüntetése mindig könnyen ment” – avatott be mindenkit gondolataiba Johnson. „Amikor viszont az ember felér a mezőnyhöz, hirtelen olyan helyzetben találja magát, hogy onnantól 1-2 további tized öt-hat helyet jelent. A második évemben még mindig van mit eltüntetnem a lemaradásomból, de úgy gondolom, ez néhányszor akár már meg is lehet. Viszont nyilván ezt ellensúlyozza az, hogy ezzel párhuzamosan öregszem is.

    Johnson idén már tényleg teljes szezonban versenyez, miután elindul az oválokon, így például az Indy 500-on is. „Óriási önbizalomnövelő lesz majd ezeken versenyezni, de igyekszem nem elragadtatni magam. Ott is lesz majd mit tanulnom, elvégre másak a sebességek és a szélárnyékozás módja is. Egyelőre nem tudhatom, mit várjak.

    Johnson sokszoros bajnok és futamgyőztes csapattársa, Scott Dixon nem félti őt. „Abból a mosolyból, ami az arcára volt írva, mikor kiszállt a tesztje végén az autóból, egyértelműen megállapítható, hogy jóval komfortosabban érzi magát az autóban. Ez pedig meg fog mutatkozni a szezonja során is. Óriásit lépett előre a szezon során, még ha ezt az eredmények nem is mindig tükrözték.

  • Személycserék Andrettiék partnerénél, a Steinbrenner Racingnél

    Személycserék Andrettiék partnerénél, a Steinbrenner Racingnél

    Julia Steinbrenner testvére, George Michael társtulajdonosi szerepét veszi át a családi istállónál. Utóbbi fókusza a baseball és a New York Yankees felé tolódik.

    Amerika egyik leggazdagabb családja a Steinbrenner família. Övék a New York Yankees baseballcsapata, valamint jelen vannak az Indy Lightsban és néhány éve az IndyCarban is. 2022-ben a Steinbrenner Racing az Andretti Autosport partneristállójaként indítja közös munkában Devlin DeFrancesco 29-es rajtszámú autóját.

    Az eddig a versenyistálló társtulajdonosaként tevékenykedő George Michael Steinbrenner IV most a Yankees baseballcsapatához kerül. Pontos munkakörét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

    A búcsúzó

    Az elmúlt egy év során több dolog elkezdett elmozdulni más irányba” – mondta George Michael Steinbrenner IV. „A Steinbrenner Racing mostanra pedig eljutott egy olyan pozícióba, amikor már nem igényli az én napi tízórás munkámat. Így pedig meg tudom osztani a munkámat a család két üzlete között. Ez viszont nem jelent búcsút a Steinbrenner Racingtől. Továbbra is jelen leszek az istálló életében, és dolgozni fogok velük, valamint az Andretti Autosporttal. Csak épp kevesebbet leszek jelen személyesen a versenyeken. Elképzelhető, hogy csak az Indy 500-on tudok majd ott lenni. De lélekben mindig ott leszek a garázsban. A Yankees kötelékében végzett munkám sajnos ezt nem teszi majd lehetővé.

    A család néhány évvel korábban Mike Hardinggal közösen hozta létre a Harding Steinbrenner Racinget, ahol George Michael lett minden idők legfiatalabb csapatfőnöke a maga 22 évével.

    Érdekes utazás volt, és ráadásul csak hat év. Sokkal többnek tűnt. Coltonnal (Colton Herta – a szerk.) ott voltunk a Skip Barber Racing Schoolban, mint két hülyegyerek, és azon gondolkoztunk, milyen jó lenne egy nap IndyCar-programmal rendelkezni. Coltonról közben kiderült, hogy elég jól vezet autókat. Szerencsére sok versenyt meg tudtunk nyerni. Aztán jött Devlin (DeFrancesco), jött sok szponzor, akik nagyon sokat segítenek. Na meg persze az Andretti Autosport.

    George Michael Steinbrenner szerint a cél az, hogy idővel saját lábra állva indítsanak csapatot az IndyCarban.

    Érkezik a testvér

    George Michael Steinbrenner szerepét az istállónál nővére, Julia veszi át, aki testvéréhez képest pontosan ellentétes irányba mozog, a Yankeestől az IndyCarba.

    Nem csak hogy azt várom, hogy a testvéremmel dolgozhassak együtt, hanem imádom magát a sportot is” – fogalmazott Julia Steinbrenner. „Gyerekkorunkban sem csak baseballt néztünk, hanem rengeteg autósportot is. Mindent néztünk akkor, amit csak tudtunk. Büszke vagyok arra, amit George elért a Steinbrenner Racinggel, és nagyon várom már vele a közös munkát, hogy még messzebbre vigyük az istállót. Rengeteget tanultam George-tól az elmúlt években. Nyolc éve dolgoztam már a Yankees kötelékében, remélhetőleg hasznosítani tudom az ott szerzett tapasztalataimat.

    Julia Steinbrenner izgatott. „Szép jövő előtt áll a bajnokság, aminek mi is a részesei lehetünk. Van egy nagyon jó versenyzőnk Devlin DeFrancesco személyében, valamint sok-sok ígéretes technológiai megoldás a csapatnál.

  • DiBenedetto a Truck Seriesben is nagyon jól érzi magát

    DiBenedetto a Truck Seriesben is nagyon jól érzi magát

    Visszalépésnek tűnhet az, hogy Matt DiBenedetto 2022-re a Cup után csak a Truck Seriesben talált ülést magának. Az érintett nem érzi így, sőt.

    Matt DiBenedetto 2015 és 2021 között összesen 248 Cup Series-versenyen állt rajthoz. Ezeken harmincegyszer végzett a legjobb tíz hely valamelyikén, igaz győznie sosem sikerült. 2019-ben egyszer már közel került a győzelemhez, amikor Bristolban nem kevesebb, mint 93 körön keresztül ő állt az élen. Így volt ez egészen a legvégén is, végül azonban 12 körrel a leintés előtt Denny Hamlin megelőzte, így be kellett érnie a második hellyel. 2020-ban szintén emlékezetes futamon lett második a Las Vegas Motor Speedwayen, ez volt egyébként legsikeresebb éve is, amelyet tizenharmadikként zárt összetettben.

    Ezek után úgy tűnhet, hogy DiBenedetto „ha nincs jobb”-alapon szerződött csak a Truck Series mezőnyébe, ezt azonban az érintett egyáltalán nem így fogja fel.

    Át kellett gondolnom néhány napig a lehetőségeimet 2021 végén” – idézi fel a keresgélés nehéz napjait DiBenedetto. „Ráadásul a családom szempontjából is, hiszen az életem nem csak rólam szól. Végül ez lett a nyerő ajánlat. Ez pontosan úgy állt össze, ahogy azt gondolná mindenki: az utolsó pillanatban. De minden tökéletesen alakult. Szóval ott volt ez a lehetőség, és arra gondoltam: igen, ez valami új, valami frissítő lesz.

    DiBenedetto korábban sosem versenyzett a Truck Seriesben, 2022-t egy tizedik hellyel kezdte Daytonában. Ez a bajnokság ráadásul kicsit kevésbé is veszi őt igénybe. „Egyértelműnek tűnt a választás, mert a csapattulajdonos Curtis Sutton nem félt megkeresni engem, és én is nagyon alázatosan álltam ehhez a lehetőséghez. A célom az, hogy a csapat a lehető legsikeresebb legyen. Itt ráadásul más az ember életminősége is. Kicsit lazább a versenynaptár is. Rég fordult velem elő, hogy otthon tudtam volna lenni bizonyos hétvégéken. Szóval nagyon vártam már ezt a szezont.

  • Mbedded, 5. rész: Így nézett ki a BMW daytonai 24 órása

    Mbedded, 5. rész: Így nézett ki a BMW daytonai 24 órása

    Az Mbedded-sorozatban betekinthetünk abba, hogy zajlik a munka a kulisszák mögött a BMW-nél. Most Daytona került sorra, amikor távozott egy vezető is.

    Az autósport világa rendkívül dinamikus. A BMW-nél sincs ez másképp, ahol a daytonai 24 órás verseny volt a motorsport-részleg vezetője, Mike Krack utolsó versenye. Ezzel az érzelmes búcsúval indul a németek daytonai összefoglalója, az Mbedded 5. része.

    2022 a BMW M4 GT3-as fémjelezte új korszak kezdete, ez az autó Daytonában mutatkozhatott be.

    Mielőtt azonban a versenyre sor kerülhetett volna, Sheldon van der Linde váratlan nehézségekkel szembesült. Kabátja eltűnt, így hosszadalmas keresgélés kezdődött. A telefonja hamar megkerült, azonban még mindig hiányzott neki a belépője, így még mindig csak félsikernél tartott. „Meg is van a címünk a következő epizódhoz. Sheldon elveszett. Megint!” – mondta az egyik stábtag.

    A videó során Bobby Rahal, a BMW-ket futtató RLL Racing csapatfőnöke megcsillogatja grilltudását, amely osztatlan sikert arat minden csapattag körében.

    Kiderül az is, hogy a BMW eredeti GTP-korszakra épített autója, még a nyolcvanas évekből, nagyon is megvan még. És hogy hol? Hát persze, hogy Rahaléknál! Így pedig már meg is van a bajor gyár számára is a kapocs, az IMSA-hoz hasonlóan, hogy honnan közelítse meg a 2023-ban érkező új korszakot.

    Egy daytonai 24 órást a sajtófőnök szerint egyszerre utál és imád mindenki, ezek mind-mind megmutatkoznak a videó során. Nem kevés problémával szembesült ugyanis a BMW… Ebbe beletartozott egyébként a masszázs is, amelyre Marco Wittmannak volt szüksége a szokottnál érzékenyebb háta miatt. De egy 24 órás versenyen masszőr is van.

    A BMW végül a kategória hetedik és kilencedik helyén teljesítette a daytonai 24 órást, amivel minimum célkitűzésüket elérték. Folytatódhat az LMDh-felkészülés.

  • HUMDA OPEN 2022: Szarka a falba vágta, Blazsán nyert!

    HUMDA OPEN 2022: Szarka a falba vágta, Blazsán nyert!

    Ahogy az idei évben már megszokhattuk újfent szoros küzdelmet hozott a HUMDA OPEN hétvégi fordulója, amit a Sardegna Road Track „A” pályán GT by Citroen (Gr. 3.) autóval teljesítettek a versenyzők egy 25 körös endurance futam keretei között. 

    A heti kvalifikációt a papírformának megfelelően Blazsán Patrik nyerte, ám ezúttal is igen szoros volt a mezőny mögötte, ugyanis Tóth Henrik, Mihalidesz Máté és Szarka Zsolt is csupán ezredekre volt a pole-t érő körtől. 

    A rajtot Blazsán kapta el a legjobban őt követte szorosan a Tóth-Mihalidesz-Szarka trio. Az 1. kör végén azonban a célegyenesre rávezető szakaszon Szarka egy pillanatnyi koncentrációvesztésnek köszönhetően a falba vágta a Citroent és a tizenkettedik helyre esett vissza. A 3. körben, a célegyenesben Mihalidesz megelőzte Tóthot és Blazsán nyomába eredt. Közben a negyedik, ötödik, hatodik helyen Masa Máté, Németh László és Szabó János vívtak kerék a kerék elleni csatát. A 7. körre Szarka már hatodik pozícióban autózva próbálta meg ledolgozni a hibázása miatt elszenvedett hátrányát. Egyértelműen látszott már ekkor, hogy a tempója alapján győzelmi esélyese volt a futamnak, hiszen a vezető Blazsánhoz képest már csak bő 10mp volt a hátránya. 

    HUMDA Open
    Fotó: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

    Az élmezőnyben a kötelező kerékcseréket Mihalidesz nyitotta meg a 12. körben és váltott médium gumikról a lágyakra. Az eltérő taktikával versenyző Blazsán a 15. körre halasztotta a kiállást és rakatta fel a médium gumikat a lágyak után. Nagy kérdés volt ekkor, hogy a médium gumival Blazsán ki tudja e védekezni a mögötte érkezők támadásait. 

    A 16. körben az elképesztő tempót diktáló Szarka Zsolt már a harmadik pozícióban haladt, miközben Tóth Henrikkel vívott igen színvonalas küzdelmet. Közben az élen állandósult a helyzet és bár Blazsán kisebb falérintései borzolták az idegeket összességében egy magabiztos vezetéssel húzta be a futamgyőzelmet. A második helyen Mihalidesz futott be majd őt követte a hibázása ellenére fantasztikusan vezető Szarka. 

    HUMDA Open
    Fotó: Gran Turismo Sport / Race Online Hungary

    Az összetett tabellán Blazsán minimális 19 pontos előnnyel vezet Mihalidesz előtt, aki zsinórban hozza a dobogós helyeket ezzel életben tartva a bajnoki esélyeit. 

    Folytatás két hét múlva. 

    A forduló megtekintése felvételről  

    Eredmények  

    Nevezés a HUMDA OPEN 2022-re