Szerző: Hírszerkesztő

  • 10 futamgyőztes van jelenleg a mezőnyben, de ki lesz a következő?

    10 futamgyőztes van jelenleg a mezőnyben, de ki lesz a következő?

    Még épp a Forma-1-es szezon első versenye előtt, érdemes elgondolkodni azon is, hogy vajon avatunk-e majd idén új futamgyőztest? Ha igen, mennyit és kiket? Görgess lejjebb és szavazz! 😉

    Az idei 21 fős mezőnyből (a Vettelt helyettesítő Hülkenberget is számításba véve) 10-en vannak, akik már állhattak legalább egyszer a Forma-1-es dobogó legfelső fokán.

    Mit tippeltek, ki, vagy kik csatlakozhatnak idén ehhez a díszes társasághoz? A holnapi szezonnyitón talán Carlos Sainz kerülhet a legközelebb hozzá, aki a harmadik helyről rajtolhat majd a Ferrarival…

    [poll id=”230″]

  • Öveket bekapcsolni! Megjelent Szujó Zoltán első könyve

    Öveket bekapcsolni! Megjelent Szujó Zoltán első könyve

    Szujó Zoltánt 18 év, megszámlálhatatlan személyes emlék, és megannyi szédületes utazás köti a száguldó cirkuszhoz. A F1 magyar hangja, – aki ott volt Michael Schumacher visszavonulásánál, aki egyedüliként ülhetett Ralf Schumacher kórházi ágyánál – a napokban mutatta be első, Öveket bekapcsolni! Történetek a boxutcából című könyvét, amelyhez a Forma-1 nagyhatalmú ura, Bernie Ecclestone írt személyes hangvételű előszót.

    18 év rendkívül hosszú idő. Szujó Zoltán ebből 11 évet töltött utazó riporterként a Forma-1 világában és további közel 8 éven át kommentálta a futamokat. Neve és élete szinte összefonódott a F1-gyel.

    „Már a Forma-1-es utazásaim során is folyamatosan sztorizgattunk a barátaimmal, akik már akkor mondogatták, hogy írnom kellene egy könyvet. Erre aztán elég sokat kellett várni, de 2019-ben, amikor hirtelen úgy alakult, hogy nem közvetítek tovább, éreztem, hogy szükségem van egy levezető körre, valami terápiára, ami segít feldolgozni a történteket. Ezt az érzést fokozta a pandémia, lelassult az élet, és ezzel együtt felgyorsult a könyvírás. Jól esett újraélni a legszebb F1-es pillanataimat és a legfőbb támaszom, a feleségem is folyamatosan biztatott. Végül 2 év alatt megszületett az Öveket bekapcsolni! Történetek a boxutcából című első könyvem” – mesél a keletkezés körülményeiről Szujó Zoli.

    „A könyv nem szakmai szemszögből, sokkal inkább az emberi oldal felől, az általam megélt, – kevesek számára ismert – személyes történéseken, élményeken keresztül hozza közelebb az olvasóhoz a F1 és az én világomat. Amikor felkértem Bernie-t, hogy írjon egy előszót a könyvemhez, nem fűztem hozzá nagy reményeket, de egyszer csak felhívott és csak annyit mondott: „Tetszik, csináljuk!” És most 2022. március 16-án itt tarthatom a kezemben írott formában ezeket a meghatározó éveimet, ami fantasztikus érzés” – folytatja a műsorvezető.

    A könyvbemutatón Szujó Zoltán barátjával, Sebestyén Balázzsal beszélgetett, akivel amellett, hogy szinte egyszerre kezdtek az RTL Klubnál, egyszer pókert is közvetítettek együtt. A legemlékezetesebb közös pillanatuk a máig emlegetett „Kész átverés”, amiben maga Bernie Ecclestone is szerepelt.

    „A Suzuki Kupás időszakomnak és főként annak, hogy mennyire tehetségtelen autóversenyző vagyok, egy egész fejezetet szenteltem a könyvben, ami szerintem az egyik legjobb rész. Átélni és most visszaadni azt, amikor Japánban a boxutcában 150 újságíró vastapssal búcsúztatta a visszavonuló hétszeres világbajnokot, Michael Schumachert, vagy amikor a monacoi mélygarázsban készíthettem interjút egy akkor még feltörekvő pilótával, aki Lewis Hamilton volt, hatalmas élmény. Vagy amikor Schumi ellen strandröplabdázhattam Barrichello csapattársaként és nyertünk. Számtalan vicces sztori, és még ennyi megindító emberi történet kap helyet ebben a könyvben” – emel ki néhány meghatározó pillanatot Szujó Zoltán.

    Az emlékeken túl a könyvből az is kiderül, milyen érzés egy kommentátornak, amikor már csak 5 másodperc választja el a pilótákat a rajttól és elindul a közvetítés, de Zoli választ ad arra a sokat feltett kérdésre is, hogy kik a kedvenc pilótái.

  • Magnussen ledobta a cukiság-bombát

    Magnussen ledobta a cukiság-bombát

    Kevin Magnussen 2020 végén távozott a Forma-1-ből, ám Nikita Mazepin menesztése azt eredményezte, hogy idén visszatér a sportba.

    Távozása óta sok minden történt vele. IMSA-ban versenyzett, indult a Le Mans-i 24 órás versenyen, kétszer a Daytonai 24 óráson, és nem mellesleg megszületett első gyermeke.

    A 29 éves versenyzőt családja is elkísérte a bahreini szezonnyitóra, a büszke apuka pedig máris megmutatta irodáját a kis Laurának.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

  • Jani pótolja az F1 miatt kieső Magnussent a Ganassinál

    Jani pótolja az F1 miatt kieső Magnussent a Ganassinál

    A korábbi Le Mans-i 24 órás győztes Neel Jani váltja az F1-es Kevin Magnussent a Chip Ganassi Racingnél a hétvégi Sebringi 12 órás versenyen.

    A korábbi WEC, Champ Car, A1 Grand Prix, GP2 és Formula E versenyző, a 38 éves Jani Earl Bamberrel és Alex Lynn-nel együtt versenyez majd a Cadillac Racing DPi-V.R 2-es rajtszámú autójával az IMSA sebringi futamán.

    Szerencsés vagyok, hogy egy olyan neves csapattal versenyezhetek, mint a Chip Ganassi Racing, miközben visszatérhetek az egyik kedvenc pályámra és versenyemre, a Sebringi 12 órásra” – mondta Jani. „Alig várom, hogy együtt dolgozhassak Alex Lynnel, és Earl Bamber személyében egy ismerős arccal álljak rajthoz, és együtt lássuk majd meg a kockás zászlót, a #02-es csapatként.

    Jani a 2020-as Sebringi 12 órás versenyen a gyári Porsche GT csapattal a második helyen végzett Bamber és Laurens Vanthoor mellett a 3,74 mérföldes, 17 kanyaros Sebring International Raceway-en.

    Nagyon örülünk, hogy Neel Jani a Cadillac csapatunk szerves részét képezheti” – mondta Mike Hull, a CGR ügyvezető igazgatója. „Képessége, hogy csapatjátékosként győzni tud az endurance sportautóversenyzés legmagasabb globális szintjén, bizonyítja azt az önzetlen gondolkodásmódot, amely szükséges ahhoz, hogy együtt diadalmaskodjunk.

    Magnussen F1-be való távozásáról Hull hozzátette: „Örülünk, hogy Kevin visszatérhet szenvedélyéhez, a formula versenyzés lehető legmagasabb szintjén való versenyzéshez. Csapatunk hálás, hogy együtt dolgozhatott Kevinnel. Nagyon élveztük a vele töltött időt.

    A #02-es Cadillac DPi-V.R autó tavaly januárban debütált a Daytona 24-en, ahol Bamber, Marcus Ericsson, Lynn és Magnussen közösen vezették, és a 12. helyen értek célba. A Cadillac 2017 óta a Sebring International Raceway öt 12 órás versenyéből hármat megnyert.

  • Fenntartható közlekedési konferenciát szervez a HUMDA

    Fenntartható közlekedési konferenciát szervez a HUMDA

    Több szakmai szervezettel együttműködve, szemléletformálási céllal nemzetközi fenntartható közlekedési konferenciát szervez a HUMDA 2022. március 23-án, Budapesten. Az interneten is közvetített rendezvény házigazdája Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A konferencia másnapján jótékonysági eseményt tartanak, a befolyt összegből az Ügynökség a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül támogatja az Ukrajnából menekülőket. 

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. rendezvénye szakmai előadásokkal, kiállításokkal hívja fel a figyelmet a fenntarthatóság és az elektromobilitás fontosságára. A konferenciát Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos nyitja meg. Beszédet mond Ireneusz Zyska, Lengyelország klíma- és környezetvédelmi miniszterhelyettese, a lengyel kormány megújuló energiaforrásokért felelős kormánymegbízottja, és Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár is. 

    Az eseményen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.), az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., a Volánbusz Zrt., a Solaris-Prim Vol Trade Kft., Debrecen városa, a Volteum Kft., a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ), a Neuzer Kft., a Talmácsi Group, és a M1RA Motorsport képviselői is részt vesznek. A konferencia kiemelt támogatója az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT Urban Mobility). A rendezvénynek a Intercontinental Budapest ad otthont. 

    – Az innovatív és klímabarát technológiák elterjedése a járműiparban, az egyéni és közösségi közlekedésben, továbbá az autó-motorsportban is jól érzékelhető. A tiszta megoldások mindhárom terület jövője szempontjából alapvető jelentőségűek. Az akkumulátoros technológia mellett nagy lehetőségek rejlenek a hidrogénben is, a közelmúltban Magyarországon először próbálhattak ki az utasok egy hidrogén meghajtású autóbuszt a Zöld Busz Program keretében. A konferencián rangos szakmai szervezetek tájékoztatnak a hazai zöld mobilitás helyzetéről és a legújabb fejlesztésekről. A rendezvény a közlekedés ügyét a szívükön viselők mellett számot tarthat a legnevesebb nemzetközi autó-motorsport iránt érdeklődők figyelmére is. A világot körbejáró versenysorozatok gyakran biztosítanak éles tesztkörnyezetet a későbbiekben a mindennapokban megjelenő technológiák kifejlesztéséhez – emelte ki Palkovics László.  

    – A környezetkímélő közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata és az autó-motorsport területén elindult fenntarthatósági törekvések támogatása is kiemelt küldetésünk. A Zöld Busz Program mintaprojektjei során a jövőbeni beruházásoknál nélkülözhetetlen üzemeltetési tapasztalatokat szerzünk, amelyek hasznos háttértudást biztosítanak a kormány számára is az elektromobilitással kapcsolatos döntésekhez. Célunk, hogy a hazai egyéni- és tömegközlekedés járműállománya megfelelő ütemben újuljon meg, ennek érdekében rendszeresen hirdetünk pályázatokat.  Ha kíváncsi, milyen irányba tart a mobilitás, javaslom, mindenképp látogasson el a konferenciára – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

    A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. A regisztrációs felület és a konferencia részletes programja a https://humda.hu/esemenyek/nemzetkozi-fenntarthato-kozlekedes-konferencia-regisztracio-27  linken érhető el. A hibrid formában, azaz személyesen és az online térben párhuzamosan zajló konferenciát a https://www.facebook.com/HungarianMotorsportDevelopmentAgency oldalon a HUMDA élőben közvetíti. 

    A konferencia másnapján jótékonysági adománygyűjtő eseményt is rendez a HUMDA. A bevételből a befolyt összegből a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül támogatja az Ukrajnából menekülőket az Ügynökség. Az est fővédnökei Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Jean Todt, az ENSZ-főtitkár közúti közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja. 

     

  • Molnár Martin: Viharlovag La Concában

    Molnár Martin: Viharlovag La Concában

    Az időjárás játszotta a főszerepet a WSK Super Master Series harmadik futamán, az olaszországi La Concában. A pályára zúduló eső alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát. Molnár Martin is sokat küzdött a sárral, az egyetlen száraz nyomvonallal, egyszer pedig a karburátor is fennakadt. Ennek ellenére csupa pozitív élménnyel zárta a hétvégét.

    Viszontagságos körülmények közepette kellett helytállniuk a versenyzőknek a WSK Super Master Series harmadik futamán, La Concában, ahol az OKJ kategória mezőnyében az Energy Corse versenyzője, Molnár Martin is pályára lépett. A fiatal versenyző korábban nem kedvelte a dél-olaszországi helyszínt, idén viszont annak ellenére is pozitívan zárta a hétvégét, hogy több tényező is hátráltatta őt.

    „Tavaly jártam utoljára La Concában, ami a WSK egyik legnehezebb pályája – mondta Martin. – Akkor nem nagyon tudtam kihozni a gokartból a maximumot, emiatt nem is lett a kedvenc helyszínem. Most szinte újra meg kellett tanulnom az előzési pontokat, de a hétvégén sikerült nagyon jól feldolgozni a La Concát, ami így már az egyik kedvenc pályám lett.”

    Fotó: Molnár Martin

    Martin második versenyét futotta az Energy Corse színeiben, így a pálya mellett az új környezetet is ki kellett tapasztalnia. Az időmérőn a leggyorsabb körének a végén elkövetett egy apró hibát, ami miatt csoportjában a 11., összesítettben pedig 33. lett.

    Ezután szakadt le az ég, ami azért is különös helyzetet teremtett, mert a pályát speciális bevonattal látták el, ami szárazon remek tapadást biztosít, esőben viszont úgy csúszik mint a jég. Martin számára a négy előfutam közül az első sikerült a legjobban, ahol esős körülmények között a 13. helyről rajtolva kilenc pozíciót javított, és 4. lett.

    A másik három előfutam inkább a viszontagságos körülményekről szólt. Ezekben az előfutamokban az volt a közös, hogy a 13. és 14. helyekről rajtolva feljött az ötödik, hetedik, tizedik helyekre, ahol vagy az egyetlen száraz nyomról lökték le vagy a karburátor akadt fel, de a mindig balszerencsés volt.

    Az elődöntőben taktikázott a csapat, felrakták a négy új gumit, amivel Martin a 19. helyről rajtolva kilenc pozíciót javított, és a 10. pozícióban futott be, amiért hat bajnoki pont járt.

    Fotó: Molnár Martin

    Így, a szinte vert helyzet ellenére is sikerült beverekednie magát a döntőbe, ahol a 30. helyről rajtolt. A mezőnynek ezen része minden mindegy alapon versenyzett, és Martin is belekeveredett a darálóba, ahol hátulról beletolták az előtte lévő versenyzőbe, amitől az első lökhárítója is beesett, és ezért 5 másodperc büntetés jár. Később pedig hiába volt a mezőny egyik leggyorsabb versenyzője, csak a 23. helyre tudott felkapaszkodni.

    „Őrült hétvége volt – mosolygott Martin. – Néha nem láttam a felverődő sártól, de előfordult olyan is, hogy a célegyenes harmadánál tudtam csak padlógázt nyomni, addig úszott a gokart a vízen. Az sem segített, amikor a sok sártól padlógázon fennakadt a karburátorom az 1-es kanyarban. Ez egy derékszögű kanyar kis bukótérrel és nagyon közeli fallal. A fékkel ilyenkor nem lehet a motort lefullasztani, csak a motor tetején lévő szeleppel, amit egy kanyarban padlógázon keresztbe csúszva, nem könnyű megtalálni.”

    „Még sohasem versenyeztem ekkora esőben, de ezt is ki kellett egyszer próbálni. Az összes megpróbáltatás ellenére élveztem a hétvégét, egy pillanatra sem adtam fel, és próbáltam kihozni magamból a legtöbbet.”

    Fotó: Molnár Martin

    „A döntőben elég nagy volt a káosz a rajt után, mire a 30. helyről kiverekedtem magam a darálóból és elkezdhettem versenyezni, addigra elúszott a jó helyezés esélye. Így is kilenc helyet javítottam, amivel sajnos most meg kellett elégedni. A csapat a tempóm alapján top 10-be várt, de nem baj, majd a következő hétvégén Sarnóban pótoljuk.”

    Molnár Martin, OKJeredmények

    Résztvevők: 54
    Időmérő csoport: 11.
    Időmérő: 33.
    CE előfutam: 13. -> 4.
    C-D előfutam: 13. -> 14.
    A-C előfutam: 13. -> 19.
    B-C előfutam: 13 -> 20.
    Előfutamok összesen: 37.
    A elődöntő: 19. -> 10.
    Összesített eredmény a döntő előtt: 30.
    Döntő: 30 -> 23.

    WSK Super Master Series bajnoki helyezése 2 futam után: 25.
    WSK Super Master Series bajnoki pontok 2 futam után: 18

    Teljes eredménylista itt található.

  • Több magyar városban indulnak el újra a Google autói

    Több magyar városban indulnak el újra a Google autói

    (MTI) – A Google autói jövő pénteken, március 11-én újra elindulnak több magyar városban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte a Google Magyarország az MTI-vel.

    A következő hónapokban az ország számos városát érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Dunántúlon például Sopron, Székesfehér, Szekszárd, Pécs, Veszprém és Ajka városát, az ország keleti felében pedig többek között Békéscsabát, Szegedet, Karcagot, Debrecent és Tiszaújvárost is érintik majd.

    A Google Utcaképpel a felhasználók bárhonnan felkereshetik a magyar városok többségét, megtekinthetnek számos várat és kastélyt, valamint a digitális térben akár nemzeti parkokat is bejárhatnak. Magyarországon a Google Térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta elérhető, azóta rendszeresen frissítik a képanyagot. Az Utcakép 360 fokos képeket mutat az utcákról, valamint a természeti és kulturális nevezetességekről.

    A Google azonban nemcsak az utcákat és utakat, hanem több magyar város gyalogos zónáit is rögzítette, valamint más, autóval megközelíthetetlen helyeket. Így a felhasználók virtuálisan sétálhatnak Pécs vagy Debrecen utcáin, ellátogathatnak a Balaton partra, az Aggteleki Nemzeti Parkba, vagy kirándulhatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban is.

    Nemrég pedig kibővült Budapest rejtett kincseinek tárháza a szolgáltatásban: 360 fokos kamerával befotózott felvételek váltak elérhetővé olyan helyszínekről, mint a Kincsem Park, az Északi Járműjavító két csarnoka, az Operaház előadótereként működő Eiffel Műhelyház, illetve a Közlekedési Múzeum új kiállítótereként szolgáló Dízelcsarnok, és Budapest legnagyobb tava, a Naplás-tó.

    Mint írták, a személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése érdekében a közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, ez elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók.

    Az Utcakép a Google Térkép népszerű funkciója, amely jelenleg a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is. Elérhető asztali számítógépeken, mobileszközökön, valamint a Google Earth programban.

  • Molnár Martin hatodik lett a Champions of the Future-elődöntőben

    Molnár Martin hatodik lett a Champions of the Future-elődöntőben

    A tehetséges gokartos újabb rangos versenyen, új csapat színeiben állt rajthoz Olaszországban    

    Az abroncsokkal küzdött Molnár Martin a Champions of the Future sorozat önálló nyitófutamán, a Winter Seriesen az olaszországi Franciacortában. Az időmérő a teljes OKJ-mezőny számára kaotikusan alakult, ami után Martin az előfutamok során több helyet javított. A Super Heaten érte el a legjobb eredményét, ahol hatodik lett. A döntőre azonban a tapadása és a lendülete is elfogyott.  

    A Champions of the Future-sorozat idén a Winter Series versennyel indult. Mivel a WSK-sorozatban ezen a hétvégén szünet volt, gyakorlatilag mindenki rajthoz állt, aki az OKJ-kategóriában számít.  

    Az 56 fős mezőny időmérője kaotikusan alakult, mindenki az utolsó pillanatig kivárt, így inkább a szerencsés helyezkedés, mint a tempó döntött. Martin az időmérő csoportjában 12., összesítettben 23. lett.  

    Molnár Martin
    Fotó: MOTAM Kommunikáció

    A három előfutam során egy, négy, illetve két pozíciót javítva Martin a 12. helyre jött fel. Ehhez azonban nagyon komoly teljesítmény kellett a fiatal versenyzőtől és a csapattól is. A szabadedzéseken még meglévő tempója ugyanis a hétvégére kapott versenygumikkal eltűnt. Az Energy Corse csapat – amelynek a színeiben Martin most indult először – mindent megtett, vázat, kipufogót, motort cserélt, de a tempó csak nem lett meg.  

    A Super Heatre Martin két új gumit kapott, amellyel ugrásszerűen javult a tempója és a hatodik helyen végzett. A döntőre négy új gumit szereltek fel, ezeken az előfutamokhoz hasonlóan nem volt meg a tempója. Egy kicsit túlerőltette őket és hibázott is, így végül a 19. helyezést érte el.  

    Molnár Martin
    Fotó: MOTAM Kommunikáció

    „Nehéz hétvégénk volt – mondta Molnár Martin. – A szabadedzéseken még jó volt a tempóm, de az időmérőre elveszett. A csapat mindent megpróbált, de úgy tűnik, hogy a guminak nem volt meg a tapadása. Valószínűleg egy régebbi gyártású szettet kaptunk.” 

    „A Super Heat volt a legjobb. Ott a páros oldalról rajtoltam. Ez a sor veszített pár pozíciót, de sikerült a hatodik helyre visszakapaszkodnom. A döntőben már a rajt után éreztem, hogy nincs tempóm, aztán egy előzésnél rossz döntést hoztam, kisodródtam a poros ívre, amivel több helyet buktam. Tanulságos hétvége volt, remélem, hogy a következő hétvégén, a WSK Super Master Series harmadik futamán jobb eredményt tudok elérni.” 

    Molnár Martin, OKJ-eredmények 

    Résztvevők: 56
    Időmérő csoport: 12.
    Időmérő összesített: 23.
    B-C előfutam: 12. à 11.
    C-D előfutam: 11. à 7.
    A-C előfutam: 12. à 10.
    Előfutamok összesen: 12.
    Super Heat: 2. à 6.
    Döntő: 12. à 19. 

  • Az őt váltó újoncot mentorálja Sébastien Bourdais

    Az őt váltó újoncot mentorálja Sébastien Bourdais

    Érdekes szerepkör az, amit Sébastien Bourdais kapott: a francia azt az újonc Kyle Kirkwoodot mentorálhatja, aki miatt neki mennie kellett Foytéktól.

    Sébastien Bourdais nyilvánvalóan nem akart távozni egyetlen szezon után az A. J. Foyt Enterprises csapatától. Az istálló, főszponzorának nyomására viszont úgy döntött, hogy a franciának mennie kell. Így került a helyére az Indy Lights-bajnok újonc, Kyle Kirkwood.

    Bourdais nem hogy nem sértődött meg lecserélésén, hanem még segíti is utódja munkáját.

    Régóta ismerem Sebet, és még örült is a lehetőségemnek, amit kaptam” – mondja Bourdais-ról Kirkwood. „Nagyon jó mentorom volt most már nagyon régóta. A St. Petersburg-i IndyCar-szezonnyitó hétvégén is rengeteget beszéltünk arról, hogy itt mi hogy működik, mire figyeljek.

    Bourdais, mint egy mérnök, hosszú ideig instruálta Kirkwoodot az edzések során, ennek egy tizenkettedik, majd egy még inkább elismerést érdemlő nyolcadik hely lett az eredménye. Kirkwood az időmérőn végül tizenkettedikként zárt a Q2-ben. Innen várhatja az esti futam zöld zászlaját.

    Nagyszerű munkát végez velem, hogy felhozzon egyrészt tempóban, másrészt tudásban” – dicséri tovább Bourdais-t Kirkwood. „Rengeteg olyan megfigyelést tett nekem, amihez a mérnökök túl elfoglaltak voltak. Rettenetesen segítőkész volt velem. A legapróbb dolgokban is segít, így például olyan viszonyítási pontokat mutat mondjuk fékezéskor, amire addig nem is gondoltam volna.

    Bourdais-nak sem derogált a segítségnyújtás. „Kyle egy jó srác, így amikor megkértek, nyilván igent mondtam. Át sem kellett ezt gondolni.

  • Alex Albon barátnője vitte a prímet nálatok!

    Alex Albon barátnője vitte a prímet nálatok!

    A jóképű versenyzők után meghoztuk a barátnők szimpátiaszavazásának eredményét is!

    Bár F1-es karrierje eddig egészen hullámzó volt, és ki is kellett hagynia a szezont, ha másért esetleg nem is, a barátnője miatt bizonyára sokan irigylik Alex Albont.

    Valentin-napon bemutattuk nektek a 2022-es F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit (már akinek tudható, hogy van). Ezen kívül, megkérdeztünk titeket arról, hogy ki a legszimpatikusabb közülük.

    A szavazást Albon gyönyörű kínai barátnője nyerte, a profi golfos, Muni „Lily” He (alább egy videót is megnézhettek róla).

    A szimpátiadobogóra még Charles Leclerc barátnője, Charlotte Siné, valamint Lando Norris a közönségnek nemrég bemutatott barátnője, Luisinha Barosa Oliveira fért fel.

    *Megcsillagoztuk Heidi Bergert, akiről már régóta pletykálják, hogy Daniel Ricciardo barátnője lehet, de ez hivatalosan még egyszer sem lett megerősítve.

    Ezen kívül e listában még szerepel Linda Morselli, akiről időközben kiderült, hogy most már csak ex-barátnője Fernando Alonsónak.

    Íme a szavazás végeredménye:

    1 Muni „Lily” He (Albon) 15,35%
    2 Charlotte Siné (Leclerc) 12,46%
    3 Luisinha Barosa Oliveira (Norris) 11,93%
    4 Sandra Dziwiszek (Latifi) 8,32%
    5 Kelly Piquet (Verstappen) 8,00%
    6 Katerina Berezhna (Gasly) 7,57%
    7 *Heidi Berger (Ricciardo?) 7,47%
    8 Hanna Prater (Vettel) 7,42%
    9 Isabel Hernáez Fúster (Sainz) 3,90%
    10 Sara Pagliaroli (Stroll) 3,60%
    11 Linda Morselli (Alonso ex) 3,00%
    12 Elena Berri (Ocon) 2,79%
    13 Carola Martinez (Pérez) 2,63%
    14 Carmen Montero Mundt (Russell) 2,45%
    15 Tiffany Cromwell (Bottas) 1,74%
    16 Justine Huysman (Schumacher) 1,37%