Szerző: Hírszerkesztő

  • Akkumulátorok újrahasznosításával járul hozzá a fenntartható közlekedéshez a TIER és a Remondis

    Akkumulátorok újrahasznosításával járul hozzá a fenntartható közlekedéshez a TIER és a Remondis

    A világ vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER és a vezető újrahasznosítási szakértő, kommunális- és vízszolgáltató, a Remondis együtt tesznek a nyersanyagtakarékosság és a körforgásos gazdaság kialakításáért. A Remondis 16 európai országban, köztük Magyarországon is felel majd a több mint 160.000 TIER e-roller, elektromos kerékpár és e-moped elhasznált lítium-ion akkumulátorainak megfelelő kezeléséért. A segítségükkel az élettartamuk végét elérő akkumulátorok a megfelelő szakemberekhez kerülnek, a bennük található alapanyagok pedig visszajutnak az erőforrás-körforgásba. Az e-rollerek és más elektromos járművek gyártása során fellépő anyagszükséglet és ezzel együtt a környezeti terhelés csökkentése érdekében fontos lépés a nyersanyagok kinyerése.

    A lüneni székhelyű Remondis 2021 óta segíti a berlini TIER Mobility működését és végzi a használt lítium-ion akkumulátorok feldolgozását Németországban. A TIER szolgáltatása a tavalyi magyarországi indulás után idén már Belgiumban, Izraelben és Horvátországban is elérhető, a vállalat elektromos kerékpárjai pedig megérkeztek többek között Londonba, Sockholmba és Milánóba is, ezzel együtt a két vállalat együttműködése is új szintre lép.  A mikromobilitás ökológiai lábnyomának és környezeti terhelésének csökkentése érdekében a TIER és a Remondis értékes fémeket, például kobaltot, nikkelt és mangánt, valamint más újrahasznosítható anyagokat, például műanyagokat, alumíniumot és elektronikus alkatrészeket juttat vissza a nyersanyagkörforgásba.

    A pazarlás elkerüléséért a vállalat csak akkor küldi el újahasznosításra az akkumulátorokat, ha azok már nem javíthatók és a Vertical Values szervezet által biztosított újrafelhasználásra sem alkalmasak.

    A lítium-ion akkumulátorok megfelelő újrahasznosítása kulcsfontosságú a szolgáltatásaink környezeti terhelésének csökkentése érdekében, egyúttal jelentős mértékben hozzájárul egyes nyersanyagok jövőbeni elérhetőségéhez is. A Remondis tapasztalt partnerként támogat minket az innovatív fenntarthatósági megoldások és az akkumulátor-újrahasznosítás lehetőségeinek kifejlesztésében.” – mondta Ailin Huang, a TIER Mobility fenntarthatósági vezetője.

    Nagyon örülünk, hogy a TIER Mobility-vel együtt dolgozhatunk a mikrobolilitás még fenntarthatóbb, zöld megoldásain. A széndioxid-kibocsátás csökkentésével és az elsődleges erőforrások helyettesítésével védhetjük a környezetet és az éghajlatot, és enyhíthetjük az iparági beszerzésre nehezedő nyomást” – mondta Lukas Wiedenmann, a Remondis Key Account Manager-e.

    A fenntarthatóság iránti elkötelezettség részeként a TIER mindennapi működésében is megjelennek az Egyesült Nemzetek Szervezetének Fenntartható Fejlődési Céljait (SDGs). „Az újrahasznosítás része az ENSZ 12. Fenntartható Fejlődési Céljának, a Fenntartható fogyasztás és termelés pontnak. Termékeink újrahasznosítása a tevékenységünk természetes részét képezi, amellyel támogatjuk a valóban fenntartható megoldások bevezetését a mikromobilitási szektorban.” – magyarázza Ailin Huang, a TIER Mobility fenntarthatósági vezetője.

    A TIER célja, hogy a fenntartható megoldásokkal a példát mutasson a mikromobolitiási iparágban, ennek megfelelően az új szabványok kidolgozásában is úttörő szerepet tölt be. A vállalat 2021-ben jelentette be együttműködését a Northvolttal, a fenntartható, kiváló minőségű akkumulátorcellák és -rendszerek vezető szakértőjével, amelynek eredményeként csökkent az elektromos járművekben használt akkumulátorok környezetre gyakorolt hatása. A TIER a Nunam-mal is együttműködik, a német-indiai start-up a zöld áramellátást támogatja Indiában. Februárban indult el a TIER és a berlini Vertical Values startup partnersége, amelynek keretében az európai országokban a lítium-ion akkumulátorok újra felhasználásával és javításával hosszabbítják meg az akkumulátorok élettartamát.

    A TIER Mobility

    A TIER Mobility a világ vezető megosztott mikromobilitási szolgáltatója, amelynek küldetése „Change Mobility for Good”, vagyis maradandó pozitív hatás gyakorlása a közlekedésre. A TIER saját fejlesztésű energiahálózattal táplált elektromos járművek széles választékát kínálja az e-rollerektől az e-kerékpárokon át az e-robogókig. A vállalat ezzel segít csökkenteni a városok ráutaltságát az autók használatára. A 2018-ban Lawrence Leuschner, Matthias Laug és Julian Blessin által alapított TIER székhelye Berlinben található, és szolgáltatásai jelenleg 22 európai és közel-keleti ország több mint 240 városában érhetőek el. A TIER a legbiztonságosabb, legkorrektebb és legfenntarthatóbb mobilitási megoldások elérhetővé tételére törekszik, működése 2020 óta klímasemleges. A TIER befektetői közé tartozik a SoftBank Vision Fund 2, a Mubadala Capital, a Northzone, Goodwater Capital és a White Star Capital. További információkért látogasson el a www.tier.app weboldalra.

  • Kiss Norbert – Négy versenyből három győzelem Szlovákiában!

    Kiss Norbert – Négy versenyből három győzelem Szlovákiában!

    A Slovakia Ringen vasárnap újabb két versenyt rendeztek a kamion EB sorozat harmadik helyszínén. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati győzelem és második hely után vasárnap is dominált. Az időmérő edzés során ismét a leggyorsabb volt – idén már hatodszor – így az első rajthelyről startolhatott. Az első futamon ezúttal is Sascha Lenz indulhatott a magyar pilóta mellől, és a rajt most is óriási csatát hozott, de Norbi tartotta pozícióját, és megőrizte vezető helyét az első kör végére. Ettől kezdve meglépett a többiektől és magabiztosan nyerte a versenyt Lenz és Hahn előtt.

    • „Kontrolláltam végig a rajtot, és tudtam, hogy három jobb kanyar következik, ahol én leszek jobb pozícióban. Az autó most is remekül működött, köszönöm a csapatnak a munkát. A bajnokság szempontjából nagyon fontos volt a siker” – értékelt a verseny után Kiss Norbert.
    Kiss Norbert, Révész Racing
    Fotó: Márti Bóta Photography

    A fordított rajtrácsos verseny során a nyolcadik helyről indulhatott a HUMDA által is támogatott magyar pilóta. Az élen Halm, Bereton és Lacko csatázott, ütközés után előbbi nem is tudta folytatni. A harcot kihasználva Kursim került az élre, és próbált meglépni, de Kiss Norbert és Sascha Lenz utolérte, és Norbi végül mindkettejüket megelőzve átvette a vezetést, és megnyerte ezt a futamot is Lenz és Kursim előtt.

    • „Az első körben többen is összeakadtak előttünk, így kellett némi szerencse is ahhoz, hogy előre kerüljünk. Hahnnak a szélvédője is betört, így keveset láthatott, elrontott egy féktávot is, és Lenz is hibázott, így mellette is elmentem. Nem számítottam arra, hogy a fordított rajtrácsos versenyt is megnyerhetem, de nagyon boldog vagyok. Ehhez egy remek autó is kellett, a Révész Racing a legjobb csapat” – mondta Kiss Norbert.

    A magyar versenyző a hétvégén négy futamból hármat nyert meg, egyszer pedig második lett. Összetettben tovább növelte előnyét az Európa-bajnokságon.

  • Tim Gábor kampánya sikerült, jövő héten már Clio Cup Europe-ban versenyez

    Tim Gábor kampánya sikerült, jövő héten már Clio Cup Europe-ban versenyez

    A vanyarci, hétszeres bajnok autóversenyző karrierje során először jött el olyan év, mikor nem tudott versenyautóba ülni. Menedzserével hiába próbált támogatást szerezni, és hiába várták a pilótát több nemzetközi bajnokságba, ez az év úgy tűnt, hogy versenyzés nélkül fog eltelni. Végül többek biztatására közösségi adományozásba kezdtek és a szurkolók a kitűzött cél közel dupláját adták össze. A támogatásoknak köszönhetően Tim Gábor így július 9-10-én már a Hungaroringen veszi fel újra a sisakját, Európa legnagyobb mezőnyével futó Clio Cup Europe bajnoksághoz csatlakozik.

    „Még mindig felemás az érzésem. Egyik felem majd fel robban a boldogságtól, hogy ennyien az ügy mögé álltak, és kérdés nélkül küldték az adományokat. Döbbenten láttuk, hogy nő napról napra a támogatóink száma, hogy érkeznek a felajánlások. Az autót lényegében el fogják lepni a patronálók nevei és a cégek logói!” – kezdte Tim a köszönet nyilvánítást.

    A Clio Cup Europe idén kilenc fordulóból áll, a bajnokság negyedik állomása lesz a magyarországi, július 9-10-én az International GT Opennel érkezik a márkakupa. A tavalyi évben összesen 110 indulója volt a bajnokságnak, és idén is hatalmas létszámmal fut a sorozat, melynek az élmezőnye tapasztalt, rutinos pilótákból áll.

    Nem így akartunk versenyzési lehetőséghez jutni. Mindig meg tudtuk valahogy oldani, de az idei évre már semmi lehetőségünk nem maradt. Hiába házaltunk, hiába tárgyaltunk, hiába pályáztunk, mindenhol néma csend volt a válasz. Eljött a pillanat, mikor azt éreztem, biztos, hogy kell nekem ezt tovább csinálni? A menedzserem, Bende Imi nem tudta feladni, vele találtuk ki, akkor induljon el a közösségi adományozás. Aztán felrobbant az összes közösségi oldalam. Egy hétvégére akartunk a saját keretünk mellé a hiányzó büdzsét összeszedni, de közel megdupláztuk azt. Hihetetlen érzés.” – mondta Tim Gábor.

    A magyarországi versenyen a francia GM Sport hátterével indul a magyar versenyző. A csapattal való kapcsolat kialakulásáról és a kampányról beszélt Bende Imre.

    „Télen még TCR sorozatok felé nézelődtünk. Jöttek is jó ajánlatok, igaz nem itthonról, külföldről. Tényleg jó ajánlatok, messze piaci ár alatt, olyan csapatoktól, akiknek az eredmény fontos lett volna. De nem tudtunk támogatókat találni. Utána jött az ötlet, hogy, ha nem egy idény, legalább egy, lehetőleg hazai versenyt megpróbálunk összerakni. A Clio Cup Europe már régóta látókörünben volt. Nagyon erős bajnokság, hatalmas mezőnnyel. Itt sikeresnek lenni igazi sportérték, ami számunkra kiemelten fontos. Nem kupákat gyűjtünk, versenyezni szeretnénk. A bajnokság szinte összes csapatával egyeztettem, és természetesen az élmezőny csapatai jóval drágábbak voltak, mint akik a mezőny végén vannak. Szerencsére, egy középmezőnybeli csapattal tudtunk nagyon jó árat megbeszélni. Nekik és nekünk is jó, ha Gabi megmutatja, hogy versenyképes a csapat. Én persze remélem, hogy megmutatja!”

    Tim Gábor, Clio Cup
    Fotó: Gregory Lenormand / DPP

    A GM Sport három autóval érkezik Magyarországra, versenyzőik általában a 10-15. helyen szoktak szerepelni. Tim reméli, hogy ennél többet is tud mutatni a francia csapattal.

    „Mentem már kupás Clio-val, igaz nem ezzel, hanem a régebbi modellekkel. Mindegyiket szerettem és jól is tudtam teljesíteni velük. Bizakodó vagyok, de azt látni kell, két nagyon rövid edzésünk lesz, ami után már jön is az időmérés. Valószínűleg 5-6 tiszta köröm lesz, mert túl nagy a mezőny. Ennyi időm lesz megismerni az autót, a csapatot, a gumikat, és utána már minden élesben történik majd. Mivel szombaton is lesz időmérés és verseny, majd vasárnap is, azt várom, hogy főleg a második nap lehetek eredményesebb. Azt a célt tűztem ki magam elé, legalább az egyik futamon a top5-be szeretnék kerülni. Na jó, igazából egy dobogóban reménykedem.” – latolgatta esélyeit Tim.

    Mivel a magyarországi hétvége költségeit sikeresen összeadták az adományozók, sőt még azon felül is, felmerül a kérdés, lehet-e folytatni ezt a bajnokságot? Erre már a menedzser válaszolt.

    „Nehéz kérdés. Ha jól sikerül kijönnünk a Hungaroringes hétvégéből, nem törik a kocsi és akár még pénznyereménnyel járó helyezések valamelyikén sikerül végezni (első 10 kap jutalmat), akkor már látni fogjuk, mennyi maradt, mennyit kell még előteremteni. Szerencsére a Hungaroring után nyári szünet jön és csak szeptemberben lesz a folytatás, addig azért lesz időnk. Minden csak a magyarországi versenyeken dől el. Az első és legfontosabb ez a hétvége, amiből a legtöbbet kell kihozni!”

    Végezetül Tim még kitért az adományozókra és háláját fejezte ki.

    „Őszintén, mikor év elején láttuk, hogy semerre nem tudunk menni, úgy voltam, hogy a sisakom a szögre akasztom. Ha hét bajnoki cím – amiket tényleg erős bajnokságokban szereztem – nem elég, akkor semmi nem elég. Nem születtem az élet szebbik oldalára, autószerelőként, egy kis községből érkezve mit akarok én itt autóversenyezni? De látva, hogy a községemtől kezdve, Vanyarc több lakója, volt és aktív autóversenyzők, pályabírók, a sportszakma, szurkolók, vállalkozások álltak mögém, közel 300 névvel és logóval az autómon olyan újult erőt érzek magamban, mint karrierem kezdetén. Újra tudok hinni abban, hogy van még helyen az autósportban. Akik adományt küldtek, nemcsak pénzt adtak, hanem hitet is.” – zárta Tim a mondanivalóját.

    A magyarországi hétvégét a Hungaroringen személyesen vagy élő közvetítés formájában is nyomon lehet majd követni.

    Clio Cup, Tim Gábor
    Fotó: Tim Gábor Management
  • Kiss Norbert továbbra is szárnyal – győzelem és második hely szombaton

    Kiss Norbert továbbra is szárnyal – győzelem és második hely szombaton

    A Slovakia Ringen folytatódott a kamion Európa-bajnoki sorozat a harmadik versenyhétvégével. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert listavezetőként érkezett, és már a szabadedzések során nagyon gyors volt, majd az időmérőt több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg Sascha Lenz előtt. 

    „Nagyon jól működött az autó, de a különbség engem is meglepett. Nagyon gumigyilkos a pálya, egy lehetőséged van, hogy jó kört fuss, ha azt elrontod, nincs esélyed. Nekem sikerült betalálni az első körömben, így nem is próbálkoztam többel, legalább maradt gumi a versenyre is” – mondta elégedett Kiss Norbert az időmérő után.

    Az első versenyen Lenz szorongatta az első egyenes végéig, de a magyar pilóta az élre állt, és végül magabiztosan nyerte is a futamot Lenz és Hahn előtt. A riválisai a leintés után Kiss Norbert autójának a gumiját nézték, mennyi maradt belőle a fordított rajtrácsos versenyre. Nos kiderült, maradt bőven…

    Kiss Norbert, Révész Racing
    Fotó: Márti Bóta Photography

    A nap második futamának a nyolcadik helyről vághatott neki a Révész Racing pilótája, és fantasztikus előzéssel Lenz majd Hahn elé került. Az élen Jamie Anderson haladt, miközben Norbi mintha más kategóriában versenyezne, úgy haladt el a többiek mellett. Remek manővert mutatott be Stephanie Halm mellett, és már a harmadik pozícióban haladt. Közben Antonio Albacete támadta az élen haladó Anderson, de megkapta a nyakára a magyar versenyzőt, és a spanyol ugyan hősiesen védekezett, Kiss Norbert őt is megelőzte. Arra viszont már nem maradt ideje Norbinak, hogy Anderson elé kerüljön, nagy hajrával ugyan utolérte, de 0.19 századdal lemaradva másodikként intette le a kockás zászló. A harmadik helyen Albacete végzett.

    Kiss Norbert, Révész Racing
    Fotó: Márti Bóta Photography

    „Későn értem már csak oda Jamie Anderson mögé, de a bajnokságban közvetlen riválisnak számító Hahnt és Lenzt sikerült megelőznöm a rajt után. Ez volt a legfontosabb, majd igyekeztem a többiek elé kerülni. Nagyon sokat dolgozott a csapat az autón, hogy ilyen versenyképes legyen, tartoztam nekik még egy dobogós hellyel, ez is motivált” – értékelt a második futam után Kiss Norbert.

    A HUMDA által is támogatott magyar versenyző tovább növelte összetettben az előnyét. Vasárnap ismét két versenyt rendeznek a Slovakia Ringen. Az ETRC Youtube csatornája ezeket a futamokat is élőben közvetíti.

  • Megjelent a Rally Guide a ZEG Rally Show-ra

    Megjelent a Rally Guide a ZEG Rally Show-ra

    Elérhető az II. ZEG Rally Show tájékoztatója, amiben minden, a versenyzőknek fontos információ megtalálható. A HUMDA közreműködésével megvalósuló esemény megújult az idei évre, a tavalyi versenyzői visszajelzések alapján megnövekedett a szakaszok össztávja, valamint a pályák nyomvonala is változik. 

    Megnövekedett össztáv, új gyorsasági szakaszok és Rally Party várja a nevezőket 

    Augusztus első hétvégéjén ismét megrendezik a tavaly nagy sikerű ZEG Rally Show-t, ami Zalaegerszeg és a ZalaZONE térségét visszahozta a magyar autósport vérkeringésébe. Az esemény alaposan kibővül, hiszen a rally show-val párhuzamosan zajlik majd az EnduroGP-világbajnokság hazai fordulója és a HUMDA két közlekedésbiztonsági programja, a MotoSafety és a Road Safety is helyet kap.  

     ZEG Rally Show
    Fotó: HUMDA

    A közönség mellett az újdonságok a nevezőket is érintik: a szervezők módosítanak a tavaly megismert pályák nyomvonalán, új utak épültek a ZalaZONE területén, valamint a versenyzői visszajelzések alapján a belvárosi szakasz és a Smart City vonalvezetéséből kikerülnek a szűk részek.   

    A show programjába két új pálya, Gellénháza és Nagylengyel is bekerül, így összesen öt különböző gyorsaságin mérettetik meg magukat a versenyzők. A gyorsasági szakaszok össztávja 60,35 km lesz. A szervizparkot a tavalyi évhez hasonlóan idén is a ZalaZONE területén alakítják ki, ahol gasztro zóna, kiállítók és közlekedésbiztonsági aktivitások is helyet kapnak, valamint szombaton a tavalyi nagy sikerű Rally Party-t is megrendezik. 

     ZEG Rally Show-
    Fotó: HUMDA

    A szervizpark befogadóképességét figyelembe véve a ZEG Rally Show-n 90 versenyzőpáros vehet részt, így érdemes minél hamarabb nevezni annak, aki nem szeretne lemaradni az izgalmas rendezvényről. A versenykiírás jóváhagyása folyamatban van, a nevezés az engedélyszámmal rendelkező kiírás megjelenésekor kezdődik.   

     ZEG Rally Show

  • A MOTAM tehetségei is bekerültek a HUMDA Academy tehetséggondozó programjába

    A MOTAM tehetségei is bekerültek a HUMDA Academy tehetséggondozó programjába

    A Motorsport Talent Management (MOTAM) három tehetséges versenyzője, Molnár Martin, Rácz Geri és Zsigovits Norbert is bekerült a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által indított HUMDA Academy tehetséggondozó programba. A kezdeményezés az autó- és motorsportok feltörekvő képviselőit átlátható és szakmai szempontok által kijelölt célok elérésében támogatja.

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. bejelentette, hogy elindul a HUMDA Academy program, amelynek részeként 2022-ben összesen 29 tehetséges gokart-, autó- és motorversenyző kap támogatást pályafutásuk további építése érdekében. A kiválasztás egy hosszú folyamat eredménye, amely során a HUMDA és partnerei különböző szakmai szempontok alapján felmérték és értékelték a hazai fiatal versenyzők széles körének képességeit, eredményeit és céljait.

    MOTAM
    Fotó: MOTAM

    A támogatott versenyzők között a MOTAM három sportolója is szerepel: Molnár Martin a gokartozás hazai tehetségei közül generációja legsikeresebb tagja: ő az első magyar versenyző, aki a World Series Karting (WSK) bajnokságban időmérőt és előfutamot is nyert, valamint a Champions of the Future Euro Series-ben első magyarként döntőben 3. helyezett lett. Martin a közeljövőben megkezdi formulaautós pályafutását is.   

    A túraautósok között két versenyzőt támogat a HUMDA, az egyikük Rácz Geri, aki a Swift Cup Europe mezőnyében abszolút 1. helyezést ért el a Salzburgringen és a Slovakia Ringen, végül 2021-ben a kategória pontversenyének 4. helyén zárta a szezont, és az idei évtől már a legendás brit túraautó-bajnokság (BTCC) előszobájában, a MINI CHALLENGE-ben fejlődik. A továbbiakban is csúcskategóriás túra- vagy sportautó-bajnokságokban folytatja a pályafutását.

    Fotó: MOTAM

    A motorosok között az EnduroGP-világkupa 2. helyezettje, a Superenduro-világbajnokság junior kategóriájának 5. helyezettje, Zsigovits Norbert szintén két enduro-versenyző egyike, aki támogatást kap. A sportág jelenlegi legsikeresebb magyar képviselője idén a Hard Enduro-világbajnokságban és a Superenduro-világbajnokságban versenyez.

    „Üdvözöljük, hogy a magyar sport történetében először elindult egy folyamat, amelynek eredményeként 29 kimagasló tehetség egy független, kizárólag szakmai szempontokat szem előtt tartó testülettől támogatásban részesül. Külön öröm a számunkra, hogy a kiválasztott sportolók között hárman a MOTAM kötelékéhez tartoznak, ez visszaigazolja a szülők erőfeszítéseit és a TRP Hungary sportmenedzsment ágánál zajló munkát is” – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

    Fotó: MOTAM

    „Az autó- és motorversenyzést a hazai sportélet minőségi és dinamikusan fejlődő ágának tartjuk, ami iránt nagy az érdeklődés a közönség részéről és remek platformot biztosíthat a gazdasági szereplők számára, Magyarországon és a határokon túl egyaránt. Azon dolgozunk, hogy a tehetségeink erős, nemzetközi környezetben is megállják a helyüket, és a pályafutásuk révén értéket hozzanak létre. A HUMDA támogatása fontos mérföldkő ebben a folyamatban.”  

  • Csaknem ezerkétszáz Formula–1-es belépőjegyet ajánl fel a Kajla program keretében a nagycsaládosoknak a HUMDA és a Hungaroring

    Csaknem ezerkétszáz Formula–1-es belépőjegyet ajánl fel a Kajla program keretében a nagycsaládosoknak a HUMDA és a Hungaroring

    Különleges lehetőséget biztosít a nagycsaládosok számára a július 29-31-i Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjon a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. A két cég a Kajla program keretében a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete együttműködésében 1199 belépőjegyet adományoz a szerényebb körülmények között élők családoknak. 

    A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított Kajla program célja a belföldi turizmus népszerűsítése, melynek megvalósítása során együttműködik a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) is. A közös akció részeként azok a sikeresen pályázó családok, amelyekben valamelyik gyermeknek van Kajla útlevele, a HUMDA és a Hungaroring jóvoltából ingyenesen nézhetik meg a helyszínen az idei Formula–1 Aramco Magyar Nagydíj pénteki szabadedzését. A két társaság idén kiemelt helyet biztosít a családoknak, akik a boxutcával szembeni főtribünön foglalhatnak helyet. 

    HUMDA, Kajla Program, Magyar Nagydíj, F1
    Fotó: HUMDA

    – Stratégiai partnerünkkel, a Hungaroring Sport Zrt.-vel közösen örömmel ajánlunk fel belépőjegyeket hozzávetőlegesen 250 család számára az idei F1 Magyar Nagydíj pénteki napjára. Bízunk benne, hogy ez a lehetőség életre szóló élményt ad majd a résztvevőknek, akik olyan szerényebb körülmények között élő családok tagjai, amelyek nem engedhetnék meg maguknak, hogy kilátogassanak egy ilyen rendezvényre. Küldetésünk, hogy minél közelebb hozzuk az autósportot a rajongókhoz, ennek szellemében rendeztük meg nem rég az ingyenes Super Racing Fesztivált is, amelyre összesen 35 ezer néző látogatott ki – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.  

    – A Hungaroring számára fontos, hogy az autósport-rajongókat a lehető legmagasabb szinten kiszolgálja, és hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a sportágat – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Azért is fontos, hogy a fiatalokat minél hamarabb a sebesség birodalmába, vagyis a Hungaroringre csábítsuk, hogy megszeressék a pályánkat és szívesen térjenek vissza. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekkel – amelyek révén az elmúlt években is több ezer gyermeket láttunk vendégül a Magyar Nagydíjakon – azt is megmutatjuk, hogy a sportág csúcskategóriája, a Formula–1 sem elérhetetlen a magyarok számára. A Hungaroring tárt karokkal várja azokat a nagycsaládosokat, akik közül még senki sem járt korábban a pályánkon. Bízunk benne, hogy jól érzik majd magukat nálunk, megszeretik az autósportot és időről időre visszatérnek – mondta Gyulay Zsolt.  

    HUMDA, Kajla Program, Magyar Nagydíj, F1
    Fotó: HUMDA

    – Otthonainkban sok kis „világbajnokot” és még ennél is több versenyzőt nevelünk, akik folyamatosan edzésben vannak a házban, az udvaron, mindenütt. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a HUMDA és a Hungaroring felajánlásának köszönhetően most láthatjuk a valódi világbajnokokat és profi versenyzőket egy igazi versenypályán. Ez a gyermekek mellett a szülők számára is hatalmas élmény, amelyre nagy várakozással tekintünk. Köszönöm az egyesület nevében, hogy ránk gondoltak és lehetővé tették, hogy ilyen nagy számban juthassanak el azok a családok is erre a futamra, akik számára ez másként nem lenne elérhető – tette hozzá Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke. 

  • A HUMDA Academy 29 versenyző támogatásával indul el

    A HUMDA Academy 29 versenyző támogatásával indul el

    Nyolc autó– és motorsport szakágban összesen 29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy utánpótlásnevelési rendszer. Alapos felmérési munkát követően transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerülhettek be versenyzők a programba. A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a szakemberek a HUMDA Academy névsorát. A kiválasztás Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította. A kiválasztás alapját képező képességfelmérésben a motorsport-specifikus vizsgálatokkal és felmérésekkel foglalkozó Fit4Race volt a HUMDA partnere. 

    Kilenc gokart-, három rali-, és két túraautó pilóta mellett kilenc gyorsasági motor, két-két enduró motor, illetve motokrossz, valamint egy-egy supermoto és triál versenyző került be a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. utánpótlásnevelési rendszerébe, a HUMDA Academy programba. Minden versenyző rangos sorozatokban bizonyított már és a támogatás révén magasabb szintű bajnokságokban, vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhat a versenyzésre.  

    A HUMDA egyik alapvető célkitűzése a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, fejlesztése, a tehetséges, illetve eredményes sportolók karrierjének támogatása és előre mozdítása. Az Ügynökség tavaly novemberben Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor vezetésével több mint száz tehetséges versenyző képességfelmérését kezdte meg a tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszerben. A hazánkban jelenleg is aktív, többségében utánpótlás korú autó- és motorversenyzők a Fit4Race komplex, többek között fizikai-, mentális, pszichológiai, biomechanikai és egyéb versenyspecifikus szempontok alapján végzett felmérésen vettek részt. Különböző szempontok figyelembevételével és súlyozásával alakult ki a támogatotti lista, többek között az életkort, a sporttapasztalatot, a versenyzőkben rejlő potenciált, a sporthoz való hozzáállást és a mikrokörnyezetet is értékelték a szakemberek Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor irányításával. 

    HUMDA, HUMDA Academy
    Fotó: HUMDA

    Olyan versenyzők kerülhettek be a programba, akik már bizonyítottak valamilyen szinten és van esélyük arra, hogy komolyabb karriert fussanak be a következő években. A támogatás célja nem az, hogy teljesen egészében fedezze egy szezon költségvetését, hanem kiegészítést jelent a már meglévő költségvetéshez, amelyet jellemzően családi vagy szponzori támogatással teremtenek elő a fiatalok.  

    – Saját tapasztalatból tudom, hogy a motorsportban milyen nehéz beindítani egy karriert fiatalon. A legtöbb sportággal ellentétben itt sokkal nagyobb az anyagi nyomás a versenyzőkön, és sok esetben a költségvetés hiánya a legfőbb gátja a magyar tehetségek kibontakozásának. Azért örülök a HUMDA programjának, mert lehetőséget ad arra, hogy a legtehetségesebb versenyzők kisebb valószínűséggel kerüljenek ilyen nehéz helyzetbe. A kiválasztásban nekem fontos szempont volt, hogy ami mérhető, azt mérjük meg. Sokat számított a Fit4Race-elemzés, amelynek segítségével a fejlődési potenciált objektív szempontokkal kiegészítve határozhattuk meg, ezzel növelve annak valószínűségét, hogy azok a versenyzők kapjanak segítséget, akik a legjobb eséllyel juthatnak el komoly szintre egy erős, nemzetközi bajnokságban – emelte ki Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka, a HUMDA Academy program mentora. 

    – Már aktív karrierem során is fontosnak tartottam a fiatalok támogatását. Jó érzéssel tölt el, hogy a tehetségek mentorálásában részt vehetek. Egy hosszú kiválasztási folyamat végéhez érkeztük, melynek eredményeképp előre mozdíthatjuk a legtehetségesebbek pályafutását. Visszaemlékezve pályafutásom elejére, én magam is átérzem azt, hogy a szülőkre mekkora anyagi teher nehezedik évről-évre a technikai sportokban, ezért igazán kivételes lehetőség ez a támogatottak számára – tette hozzá Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka, a HUMDA Academy program mentora. 

    – A Fit4Race a minden teljesítmény területre kiterjedő vizsgálatai alapján létrehozott a HUMDA részére egy olyan speciális felmérési és kiértékelési rendszert, melynek segítségével kizárólag számadatokkal skálázhatóvá tudtuk tenni a több mint 100 versenyző részvételével zajló kiválasztási folyamatot. Nagyszerű volt látni, hogy a versenyzők úgy érkeztek meg és teljesítettek, mintha az egy éles versenyhétvége lett volna. Ez a plusz izgalmi szint egyértelművé tette azt is, hogy kik azok a sportolók, akik a jövőben egy nap képesek lesznek sorsdöntő versenyeket, bajnoki címeket is nyerni – nyilatkozta Matics Zsolt teljesítménytréner, a Fit4Race alapítója. 

    – A HUMDA Academy tagjai nem csak anyagi támogatásban részesülnek, hanem folyamatos kapcsolatban állnak majd az Ügynökséggel, és más területeken is segítséget, tanácsokat kapnak karrierjük építéséhez. Ez alatt jogi-, kommunikációs-, és marketing segítséget értünk, de akár a fizikai vagy a mentális felkészülés folyamatában is részt vehetünk. Mivel minden sportág minden szakágában más és más jellegűek lehetnek ezek a felmerülő kérdések, ezért ez a munka egyben egy pilot projekt is az Ügynökségnek, a sportolókkal együtt dolgozzuk majd ki a részleteket. Így a felmerülő kérdések és tapasztalatok alapján tudunk majd a jövőben támogatandó versenyzőink mellé egy komplex támogatási csomagot biztosítani – mondta Őry Kornél, a HUMDA Zrt. szakmai igazgatója. 

    A HUMDA néhány hete jelentette be, hogy a túraautó-világkupában (FIA WTCR) induló Zengő Motorsport és a kamion-Európa-bajnokságban (FIA ETRC) versenyző Révész Racing csapatait is támogatja. A teljes magyar háttérrel, hazai versenyzővel és szerelőgárdával induló versenycsapatok azontúl, hogy hazánk hírnevét öregbítik a technikai sportok rangos szériáiban megfelelő hátteret biztosíthatnak a magyar versenyzőket támogató szakembergárda kiépítéséhez, tapasztalatszerzéséhez. 

    A HUMDA Academy tehetséggondozó programban támogatott versenyzők szakáganként: 

    Gokart: Gáspár Benett, Gender Tamás, Hideg-Szikszai Ádám, Krepcsik Áron, Krózser Menyhért, Molnár Martin, Nógrádi Nimród, Willisits Vilmos, Zsebő Marcell 

    Rali: Csomós ‘Mixi’ Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik 

    Túrautó: Bucsi Attila, Rácz Gergő 

    Enduro motor: Liszka Roland, Zsigovits Norbert 

    Gyorsasági motor: Farkas Kevin, Görbe Soma, Kecskés Bence, Kovács Bálint, Molnár Gergő, Moor Rossi, Számadó Máté, Varga Tibor, Vincze Martin 

    Motokrossz: Katona Áron, Pergel Bence 

    Supermoto: Surányi Balázs 

    Triál motor: Csizmadia Barnabás 

    Csapattámogatások:  

    Révész Racing (versenykamion), Zengő Motorsport (túraautó 

  • Molnár Martin első dobogója a Euro Series-en

    Molnár Martin első dobogója a Euro Series-en

    Pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Molnár Martin a Champions of the Future Euro Series gokart-bajnokság utolsó fordulóján az olaszországi Franciacortában. Az Energy Corse versenyzője az első előfutamot megnyerte, az elődöntőben is elsőként haladt át a célvonalon és hatalmas küzdelemben 3. helyezett lett a döntőben.

    Kiemelkedő sikerrel zárta a négyfordulós Champions of the Future Euro Series gokart-sorozatot Molnár Martin, az Energy Corse versenyzője. A 13 esztendős tehetség az OK Junior kategória döntőjében 77 induló közül a 3. helyet szerezte meg, ami az első dobogós eredménye a korosztály legmagasabb színvonalú versenykategóriájában. Martin sikere egyben az első magyar dobogós eredmény a Champions of the Future sorozatokban. 

    Molnár Martin
    Fotó: Motam

    Martin az egész hétvége során remek formában versenyzett: a hétvége első előfutamát megnyerte, a másodikon a 2. helyet érte el, a többi előfutamon 4. helyeket szerzett. Az elődöntőben, vagyis a Super Heat 2-ben a 3. helyről rajtolt, majd rögtön a futam elején átvette a vezetést és magabiztos versenyzéssel az 1. helyen haladt át a célvonalon. 

    A büntetés miatt Martin a 6. helyről kezdett a döntőben, az első körök során átmenetileg a 10. hely környékén haladt, majd több előzést is végrehajtott. A sorrendet több baleset is befolyásolta, ezekből Martin jó helyzetfelismeréssel kimaradt, így szoros versenyben a 3. helyen intette le a kockás zászló, ami egyben azt is jelentette, hogy az Energy Corse legsikeresebb versenyzője lett a hétvégén. 

    Molnár Martin
    Fotó: Motam

    „Nagyon jó napot zártunk! A Super Heat 2-t megnyertem, de sajnos beesett az orrkúpom, mert lefékeztek előttem a rajtnál, ezt nem lehetett elkerülni. A döntőben a 6. helyről várhattam a rajtot, a külső sor lassan indult, ezért én is visszaestem pár helyet, de utána jól helyezkedtem és szerencsém is volt, sikerült feljönnöm a 3. helyig. Minden alkalommal változott a pálya állapota, de az egész hétvégén jó volt a tempónk, köszönöm a csapatnak a remek beállításokat!” – nyilatkozta Molnár Martin.  

    Martin a franciacortai fordulón elért 3. helyének is köszönhetően az összetett pontverseny 11. helyén zárta a pontversenyt. A négyfordulós Champions of the Future Euro Series végeztével a magyar versenyző legközelebb a CIK-FIA gokart Európa-bajnokságban áll rajthoz, szintén Franciacortában.  

    Molnár Martin
    Fotó: Motam
    Molnár Martin, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 77
    Időmérő (3-as csoport): 3.
    Időmérő (összesítés): 7.
    A-B előfutam: 3. -> 1.
    A-E előfutam: 3. -> 2.
    A-C előfutam: 3. -> 4.
    A-F előfutam: 3. -> 4.
    Előfutamok összesen: 6.
    Elődöntő (2-es csoport): 3. -> 1. (büntetéssel 6.)
    Döntő: 6. -> 3.  

  • Év végéig tartó országos közlekedésbiztonsági plakátkampányt indít a HUMDA

    Év végéig tartó országos közlekedésbiztonsági plakátkampányt indít a HUMDA

    Elindult a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. újabb közlekedésbiztonsági plakátkampánya, amely országszerte számos forgalmas útszakaszon, többek között autópályák mellett hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A kommunikációban a súlyos balesetek előtti elképzelt utolsó mondatokkal és a mindenki által ismert, ám nem mindig megfogadott tanácsokkal gondolkodtatja el az Ügynökség az autósokat és a motorosokat egyaránt. A gyorshajtás, illetve az ittas vezetés veszélyei, valamint a felelős közúti magatartás került a középpontba a HUMDA kampányában.  

    Tavaly 14 233 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Magyarországon, melyek során 18 599-en sérültek meg és 544-en meghaltak a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Utóbbi jelentős javulás az 1990-es 2400 feletti adathoz képest, de a 2020-as 460-hoz képest növekedésnek számít – igaz, akkor a koronavírus járvány miatt sokkal kevesebben vettek részt a közlekedésben. 2019-ben 602-en haltak meg közúti közlekedési balesetben, ahhoz képest csaknem 10 százalékos javulás a tavalyi statisztika. Idén az első negyedévben 98 a halálos áldozatok száma. A HUMDA kiemelt célja a súlyos és halálos kimenetelű közlekedési balesetek számának radikális csökkentése. Ennek a munkának fontos eleme a társadalom széleskörű, szemléletformáló edukációja, amely a nemzetközi jó gyakorlatok megismerésével és átvételével, innovatív technológiák bevonásával, valamint az Európai Unió és az ENSZ balesetmegelőzési irányelvei figyelembevételével történik.  

    A HUMDA országos közlekedésbiztonsági plakátkampánya immár a harmadik ilyen figyelemfelhívó akciója az Ügynökségnek; ezúttal olyan veszélyekről kommunikálunk, mint a gyorshajtás, a szabályok be nem tartására, az ittas vezetés, valamint a felelőtlen közúti magatartás. Korábbi aktivitásainkkal szemben most nemcsak egy hónapig, hanem egészen év végéig láthatók lesznek az óriásplakátok számos forgalmas útszakaszon, többek között autópályák mentén.  

    – Sokkoló megoldást választottunk annak érdekében, hogy minél több közlekedőt el tudjunk gondolkodtatni autózás vagy motorozás közben. A nagyon súlyos balesetek fotói mellett olyan mondatok szerepelnek a plakátokon, amelyeket a sofőrök közvetlenül a baj bekövetkezte előtt mondhattak vagy gondolhattak. Ilyen a „mindjárt ott, nyomom neki”, „a gyorsabb sáv az enyém”, az „egy sör nem sör”, az „oda még beférek” vagy a „motorral nincs dugó”. Persze nem csak elrettenteni akartunk, így mindezek mellé hasznos tanácsokkal is ellátjuk a közlekedőket: a szabálykövető, felelősségteljes, defenzív vezetési stílus előnyeire hívjuk fel a figyelmet. Ezek olyan alapmondatok, amelyekkel mindenki tökéletesen tisztában van, de mégsem mindig fogadja meg. Ilyen a „Ne siess, nem éri meg!” a „Ne vezess ittasan!” vagy a „Ne hősködj a motoron!”. Bízunk benne, hogy ez a kampányunk jól kiegészíti számos más hiánypótló munkát végző szervezet hasonló tevékenységét és minél több embert ösztönzünk a szabályos közlekedésre. Ha csak egy balesetet meg tudunk ezzel akadályozni, már megérte megszervezni a kampányt – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.  

    Magyarországnak és az Európai Uniónak is célja, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés, 2030-ra pedig a jelenleginek a felére csökkenjen a végzetes kimenetelű balesetek száma. Az ilyen figyelemfelhívó kampányok is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket a nagyívű célokat elérjük. Az autók vezetőinek, a motorosoknak, a kerékpárosoknak, a gyalogosoknak és a közlekedés minden résztvevőjének közös felelőssége, hogy biztonságosabbak legyenek az útjaink