Pályafutása során először állhat rajthoz az FIA gokart világbajnokságon Krózser Menyhért, ott is mindjárt a legnagyobb múltra visszatekintő OK kategóriában, amelynek elődjében 1964-ben hirdettek először világbajnokot. A HUMDA Academy 14 éves versenyzője nagyon jó formában várja idei legnagyobb megmérettetését.
Szeptember 15–18-án, az olaszországi Sarnóban rendezik a gokartsport idei legnagyobb eseményét, az FIA gokart világbajnokságot az OK és OKJ kategóriában. Az FIA Európa-bajnokságtól eltérően – amely négy futamos sorozat –, a vb-t egyetlen hétvégén rendezik.
A tét nagy, hiszen egy nagyon patinás sorozatról van szó. 1964-ben írták ki először a 100 cm3-es direkthajtású kategóriában a világbajnokságot. Az idők során többször is változott. 2007-ben 125 cm3-re emelték a motorok hengerűrtartalmát, 2016 óta pedig OK-nak nevezik, ami az Original Kart rövidítése, jelezve, hogy ez az a kategória, amely a gokartversenyzés eredetéhez nyúlik vissza.
Az OK kategória világbajnokai közül többen is eljutottak a Forma–1-ig. Többek között Riccardo Patrese, Jan Magnussen, Jarno Trulli vagy Vitantonio Liuzzi. A jelenlegi Forma–1-es mezőnyben pedig két olyan versenyző is van, aki az OK kategória elődjében (akkor éppen KF1-nek vagy KF-nek hívták) világbajnoki címet tudott szerezni.
Az elmúlt hétvégén Monzában, a Williams csapat színeiben szenzációsan debütáló Nyck de Vries kétszer, 2010-ben és 2011-ben is világbajnok lett, míg a McLaren sztárja, Lando Norris 2013-ban hódította el a vb-címet.
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Krózser Menyhértnek tehát komoly feladata lesz a hétvégén. Az OK mezőnyben 94 nevező van, ami nem meglepő módon, idei rekord.
Fotó: MHH Kart Team
Menya sikeres felkészülésen van túl, hiszen még júliusban tesztelt a világbajnokságnak is otthont adó Sarnóban, augusztus végén pedig a DPK Racing színeiben állt rajthoz ugyanitt egy olasz bajnoki futamon.
„Nagyon várom már a világbajnokságot – mondta Krózser Menyhért a rá jellemző nyugalommal. – A felkészülésünk remekül sikerült. Az olasz bajnoki futamon már az első pillanattól megvolt a tempónk és a DPK Racinggel jó beállításokat találtunk.
Nekem ez az első szezonom az OK kategóriában, az ellenfelek között több tapasztalt versenyző is van, de pont attól nevezik ezt a futamot FIA világbajnokságnak, hogy mindenki itt van, aki számít.
Nem akarok plusz terhet rakni magamra, úgy kezelem a hétvégét, mint bármelyik eddigi versenyemet, vagyis a legjobbat akarom kihozni magamból és harcolni fogok minden egyes pozícióért.
A belgiumi Zolderben folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is dominált az edzésen, 1:56:874-es idővel a leggyorsabb volt az időmérőn, 0.6 másodpercet vert a második Jochen Hahnra, és 0.8-at a harmadik Adam Lackora. Mindez azt jelentette, hogy az idei szezonban 11. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet.
Jó időben, száraz pályán mehettünk, két kört is megtettem, és szinte századra azonosak voltak, bár ugyanazon a helyen kétszer is megcsúszott az autó hátulja. De elégedett vagyok. Az furcsa volt, hogy az időmérő utáni technikai ellenőrzés során meg akarták mérni a guminyomást, ami a beállítások tekintetében nagyon fontos, de erre vonatkozó szabály nincs, és tíz év alatt egyszer sem volt erre példa. Furcsa – mondta Kiss Norbert az edzés után.
A verseny remekül sikerült a HUMDA által is támogatott magyar pilótának, rögtön az élre állt, és végül magabiztosan meg is nyerte a futamot. A második helyen Jochen Hahn, a harmadikon Sascha Lenz ért a célba. Kiss Norbert előnye ezzel 75 pontra nőtt a bajnokságban!
Jól sikerült a rajtom, bár az első kanyarban a kerékvető kicsit megdobott. Utána viszont gyorsak voltunk, láttam, hogy Hahn nem tudja tartani a tempót, így nem is kellett kockáztatni, és tudtam vigyázni az autóra, mert van még hátra két versenyhétvége. A mai nappal eddig elégedett vagyok, az autó nagyon gyors, a beállítások jók, köszönöm a csapatnak a munkát – értékelt Kiss Norbert.
A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futam során a 8. helyről rajtolhatott a Révész Racing Európa-bajnoka. Az élen nagy csata zajlott, majd Adam Lacko vette át a vezetést, akit Jochen Hahn üldözött. Steffi Halm meglepetésre a harmadik helyre jött fel, és jól haladt Kiss Norbert is, ám a magyar pilóta a negyedik helyen haladva defektet kapott, így végül kilencedikként intette le a kockás zászló. Összetettben Norbi biztosan vezet Hahn és Lenz előtt. Folytatás szeptember 24-25-én Le Mansban.
A belgiumi Zolderben folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert remekül ment az időmérőn, melyen esős körülmények vártak a versenyzőkre. A magyar pilóta a leggyorsabb volt szombaton, és 10. alkalommal indulhatott az élről, Lenz és Albacete elől.
Izgalmas időmérő volt esőben a betonfalak között, ez a szezon legveszélyesebb pályája ilyen körülmények között. Próbáltam ésszel, de gyorsan menni, és örülök, hogy sikerült megtalálni a megfelelő arányt. Szárazon és esőben is nagyon jól működik az autó, köszönöm a csapatnak – mondta Kiss Norbert az időmérő után.
A nap első versenyén aztán Sascha Lenz kapta el jobban a rajtot, az élre állt, Kiss Norbert üldözte. Javultak a körülmények a pályán, a magyar pilóta folyamatosan gyorsult, és szorongatta német riválisát, aki azonban lezárta az íveket, és végül megnyerte a futamot Norbi előtt. A harmadik helyen Adam Lacko ért célba.
A rajtnál kipörögtek a kerekeim, de a legfontosabb pillanatban nem tapadtak megfelelően, és ezt a rajnál Sascha Lenz kihasználta. Ott voltam végig mögötte, néha kicsit hűtöttem a gumikat, mert a pálya felszáradt, de nem akartam nagy kockázatot vállalni. A bajnokság szempontjából jó ez a második hely, mert Jochen Hahn jóval mögöttem végzett, de természetesen szerettem volna nyerni. Majd a következő versenyen javítunk – nyilatkozta Kiss Norbert.
A nap második versenyén a fordított rajtrács miatt a hetedik helyről indulhatott a HUMDA által is támogatott háromszoros Európa-bajnok. Kiss Norbert remekül haladt, sorra előzte ellenfeleit, és egészen a második helyig jött fel. Jochen Hahn megelőzésére már nem maradt idő, de így is fantasztikus versenyzéssel ismét a dobogó második fokára állhatott. A harmadik André Kursim lett. Folytatás vasárnap, újabb két versennyel.
A brit eredetű, ikonikus autómárka a Morris Garages hazai importőre, a Duna Motors Disztribúció Kft., bejelentette, hogy 22 tagú, országos lefedettséget biztosító kereskedői hálózattal kezdi meg hivatalosan az MG márkajelzésű gépjárművek értékesítését Magyarországon.
A szeptember 17-én egyszerre nyitó márkakereskedések nyílt hétvégén várják az érdeklődőket, melyen tesztvezetés keretén belül biztosítják számukra az elmúlt években teljesen megújult MG modellekkel való személyes ismerkedés lehetőségét.
A brit hagyományokkal rendelkező MG márka azt tűzte zászlajára, hogy ahogy annak idején – a sportautókat kihozva a versenypályáról a közutakra – a sportautózást elérhetővé tette szélesebb rétegek számára, most a legfejlettebb autóipari technológiák és az alternatív meghajtás váljon általa elérhetővé a lehető legszélesebb vásárlóközönség számára. A márka a Get More jelmondat jegyében az innovatív technológiát és korszerű formanyelvet ötvözi termékeiben az észszerű árazással, így biztosítja, hogy a vásárlók többet kapjanak a pénzükért: több műszaki tartalmat, magasabb felszereltséget, hosszabb hatótávot, hosszabb garanciaidőt. A kínai háttérrel újjászületett MG modellek épp ezért kiváló ár-érték arányuknak köszönhetően egyre növekvő népszerűségnek örvendenek a világ 84 országában. A márka Nyugat-Európa 17 országában több mint 400 márkakereskedéssel 2021-ben megháromszorozta az eladásait. Idén pedig, a budapesti székhelyű regionális központ létrehozásával, a régió 5 országában indul a közép-kelet-európai, és azon belül a magyarországi értékesítés is.
Fotó : MG Motor Hungary
„A jelenlegi, turbulensen változó gazdasági környezet ellenére is azt gondoljuk, hogy az MG márka sikeres lesz Magyarországon. Ezt a globális értékesítési adatokon és a márka egyre növekvő nyugat-európai népszerűségén túl az is visszaigazolja a számunkra, hogy nagy múltú, jól ismert, tapasztalt márkakereskedések csatlakoztak a hálózatunkhoz. Eredetileg 15 márkakereskedéssel terveztük a hazai indulást, de újabb és újabb kereskedések jelezték belépési szándékukat, így nem kis büszkeségre ad okot, hogy országosan 22 értékesítési és szervizközponttal nyithatunk. Partnereink pozitív hozzáállása még inkább megerősítette, hogy az MG által gyártott autóknak van helyük a magyar autópiacon” – nyilatkozta Markó Zoltán, az MG magyarországi márkaigazgatója.
A Duna Autó cégcsoport közel másfél éve kezdte meg a disztribúciós jogokra irányuló tárgyalásait Kína legnagyobb járműgyártó vállalatával, a SAIC Motor Corporationnel. A tárgyalássorozatot a kezdetektől Ormos Péter, a csoport tulajdonos igazgatója irányította, melynek eredményeként a cégcsoport 2022 márciusának végén bejelenthette, hogy a Duna Motors Disztribúció Kft. néven bejegyzett vállalata nyerte el a legendás, brit gyökerekkel rendelkező márka magyarországi importőri jogát. Ezt követően május 27-én, a Hungexpon megrendezésre került AMTS kiállítás keretén belül, nagyszabású sajtótájékoztatón mutatta be az európai piacokat kiváló ár-érték arányú autóival sorra meghódító márka modelljeit a nagyközönségnek. Az MG márka kínálatában a hagyományos belsőégésű motorral szerelt autók mellett kaphatóak lesznek plug-in hybrid technológiával és kizárólag elektromos hajtással rendelkező modellek is.
A magyarországi értékesítés szeptember 17-18-ai nyílt hétvégén két modell 6 változatával indul. A méltán nagy érdeklődésre számot tartó, B-SUV szegmensbe tartozó, hagyományos belsőégésű MG ZS modell kétféle takarékos, de dinamikus benzinmotorral, ill. manuális és automataváltós verzióban vásárolható meg. Az átlagosnál jobban ̶ többek között LED-es nappali menetfénnyel, Full LED-technológiára épülő automata tompított- és távolsági fényszóróval, 10,1 colos színes érintőképernyővel, könnyűfém keréktárcsákkal, Apple CarPlayTM és Android AutoTM csatlakozási lehetőséggel ̶ felszerelt szívóbenzines alapkivitel már 6 699 000 forintért elérhető.
A C-SUV szegmens praktikus, tágas és biztonságos, fejlett plug-in hybrid hajtáslánccal szerelt MG EHS modellje pedig kétféle – Comfort és Luxury – felszereltségi szinttel kerül a kínálatba. A 15 399 000 forintos áron megvásárolható alapfelszereltség része a MG Pilot vezetéstámogató rendszer, a kulcs nélküli ajtónyitás és nyomógombos motorindítás, az Eco bőr üléskárpit, a LED nappali menetfény, a kétzónás klímaberendezés, a 10,1”-os színes érintőképernyő, a tolatókamerás első és hátsó parkolóradar és az esőérzékelő.
A kínálat még ebben az évben ugyanennek a modellnek az MG HS elnevezésű kézi- és automata váltóval is választható, benzinmotoros verziójával bővül.
Fotó: MG Motor Hungary
„Az MG vélhetően a tudatos vásárlók márkája lesz, akik számára a minőség, a korszerű technológia, a kiváló ár-érték arány, vagyis az észszerű vásárlói döntések a mai gazdasági viszonyok között fokozott jelentőséggel bírnak. A márka kis- és közép-kategóriás városi terepjárói a legnépszerűbb hazai szegmensekbe tartoznak. Az átlátható felszereltségi szintek pedig megkönnyítik a vásárlói döntést. Ráadásul a kétféle felszereltségi szintből már az alapszéria is jóval gazdagabb kategóriatársainál, a magasabb felszereltségi szintek pedig szinte minden műszaki, digitális és kényelmi extrát tartalmaznak. Például szinte minden modellnél a magasabb felszereltségi szint része a prémium életérzést biztosító, nyitható panorámatető, ami más márkáknál általában csak extraként rendelhető. A vásárlók így valóban jobban járnak, hiszen többet kapnak a pénzükért. Ezen felül pedig, a vásárlást követően, a minőséget igazoló 7 év vagy 150 000 futásteljesítményig terjedő, teljeskörű gyári garancia hosszútávra nyújt gondtalan biztonságot a számukra.” – folytatta Markó Zoltán, az MG márkaigazgatója, és hozzátette: „A hazai piaci trendekkel szemben – amelyek mindinkább arra mutatnak, hogy egyre kevesebb autómárka tud árgaranciát biztosítani a vásárlói számára – mi, az MG-nél fontosnak tartjuk a kiszámíthatóságot, ezért a Get More jelmondat jegyében, ügyfélrendelés esetén árgaranciát vállalunk a már beérkezett 100 darab és a további 254 darab szállítás alatt lévő, de még szeptemberben beérkező gépkocsinkra.”
Az MG 2023 első negyedévében tovább bővíti magyarországi modellpalettáját az elektromos termékvonallal. Érkezik a Nyugat-Európában értékesítési rekordokat döntő MG ZS EV, a világon egyedülálló tisztán elektromos kombi, az MG 5 és a közelmúltban debütált, elsődlegesen az európai piacokra tervezett városi kisautó, az MG 4.
A vásárló igények alapján történő folyamatos termékfejlesztésnek köszönhetően az MG modelljei minőségben és megbízhatóságban is a legmagasabb színvonalat képviselik. A márka egyik legnagyobb erőssége a fogyasztók és a szakma által is elismert termékminőségen és rendkívüli ár-érték arányon felül, a rendkívül stabil ellátási láncra épülő gyártás, amelyet nem befolyásol az autóipar más szereplőit sújtó alkatrészhiány. A jelenleg forgalmazott modellek a folyamatosan érkező készletről elérhetőek a vásárlók számára az ország 22 MG márkakereskedésében.
A csehországi futam után a hétvégén Belgiumban folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 60 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A magyar pilóta az eddigi öt versenyhétvégén 11 futamon győzött, legutóbb Mostban is kétszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára, és tovább növelte a különbséget Jochen Hahn és Sascha Lenz előtt. A cseh verseny után a kamiont nem hozta haza a csapat, hanem Zolderbe vitték, ahol pénteken a szabadedzésekkel kezdődik a versenyhétvége.
Fontos volt Csehországban, hogy komolyabb sérülés ne legyen a kamionon, mert tudtuk, hogy nagyon sűrű a program, és nagy javításokat nem tudunk elvégezni. Ez a mostani hétvégére is igaz lesz, mivel szeptember 24-25-én Le Mans, október 1-2-án Jarama lesz a helyszín. Szeretnénk, ha Spanyolországba már úgy mehetnénk, hogy Norbi megvédte az Európa-bajnoki címét – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.
Zolderben az előrejelzések szerint nem csak egymással, hanem a változékony időjárással is meg kell majd küzdeniük a versenyzőknek. Péntekre és szombatra esőt jósolnak, majd vasárnapra várható napsütés. A HUMDA által is támogatott magyar pilóta viszont már nedves pályán is bizonyította gyorsaságát, tavaly is győzött Belgiumban nehéz körülmények között. A 4 km hosszú aszfaltcsíkon sok az egyenes szakasz, és összesen 11 kanyar található. Pénteken szabadedzéssel indul a program, majd másnap jön az időmérő. Norbi eddig rendre a leggyorsabb volt, és ez a cél most is. Szeptember 10-én és 11-én is két-két futamot rendeznek. A versenyeket az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti. Magyar nyelven a Racingline.hu YouTube csatornáján érhető el, amelyre itt érdemes feliratkozni.
Pontosan egy éve érkezett meg a TIER szolgáltatása Magyarországra, ekkor került ki az első 150 darab, cserélhető akkumulátorral felszerelt elektromos roller Budapest utcáira. A környezettudatos közlekedési megoldás azóta elérhetővé vált Siófokon is, a vállalat pedig további városok autósforgalmának csökkentéséhez is szeretne hozzájárulni. Az első év tapasztalatai kiemelkedően pozitívok, hiszen az alkalmazásnak több mint 110.000 felhasználója volt hazánkban, akiknek 80 százaléka helyi. A világ vezető mikromobilitási szolgáltatójának járművei jól illeszkednek a magyar közlekedési rendszerhez, amit a felhasználási adatok is jól mutatnak.
A TIER mindenki számára könnyen hozzáférhető alternatívát kínál, amely a városi környezetben kiválóan kiegészíti a közösségi közlekedési formákat. A mindennapi utazások utolsó kilométerére tervezett szolgáltatással a vállalat célja, hogy hozzájáruljon a városi közlekedési kultúra fejlődéséhez, valamint az autósforgalom és a vele járó károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez.
Fotó: TIER Mobility
A TIER adatai szerint már az első 12 hónapban is népszerű volt ez az alternatív közlekedési forma a magyarok körében, akik naponta átlagosan 1400-nál is több bérlést indítanak és közel 2,2 kilométert tesznek meg a környezetbarát e-rollerrel, a kijelölt mobilitási pontok között. A felhasználók összesen 1.076.512 kilométert tettek meg a magyar utakon, amely közel háromszorosa a Föld és Hold közötti távolságnak, és akár 10.000, Budapestről Siófokra vezető utazásra is elég lenne. A szolgáltatás kiemelkedő sikerét jelzi, hogy a felhasználók közel 80 százaléka helyi, és átlagosan 4,5-szer bérelt már e-rollert, amely jól mutatja, hogy a TIER a mindennapi közlekedés részévé vált hazánkban. Az első évben az összesített utazási idő 5.872.432 perc volt, ez 11 évnek felel meg, vagyis olyan, mintha valaki a Minecraft című videójáték 2011-es megjelenése óta folyamatosan rollerezne.
„Nagyon büszkék vagyunk a 2021. szeptember 9-i magyarországi indulás óta eltelt egy évben elért eredményeinkre. Az e-roller szolgáltatásunk gyorsan rendkívül népszerűvé vált Budapesten és Siófokon is, az elmúlt hónapokban pedig egyre több új érdeklődő próbálta ki a szolgáltatást, akik közül sokan rendszeres felhasználókká váltak – mondta el Lendvai Tímea, a TIER Regionális City Managere. – Fontos kiemelni, hogy a főváros mellett nagyon sikeres volt az első vidéki indulásunk is, Siófokon is nyereségesen működik a TIER, és reméljük, hamarosan több vidéki városban is bemutathatjuk klímasemleges mikromobilitási megoldásainkat.”
A társaság piacra lépésének részeként fejlesztőközpontot is nyitott Budapesten, a Makery szoftverfejlesztő ügynökség felvásárlása után hazánkban jött létre az egyik első TIER Tech Hub. Az elmúlt több mint másfél évben a magyar szakemberek folyamatosan optimalizálták a TIER alkalmazását, dolgoztak többek között a beépített térképen és a parkolási megoldásokon, így azok tökéletesen illeszkednek a budapesti adottságokhoz is. “A mi szempontunkból is nagyon sikeres a TIER magyarországi szerepvállalása, a nemzetközi csapattal közösen globális kezdeményezéseken dolgozunk és részt vállalunk minden új szolgáltatási terület vagy új megoldás integrálásában. Ennek megfelelően folyamatosan növekszünk és keressük a tehetséges termékfejlesztőket.” – mondta el Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok igazgatója.
A TIER szolgáltatása jelenleg két városban, Budapesten és Siófokon érhető el Magyarországon. A vállalat célja, hogy 2022 második felében és a következő években tovább növekedjen és más európai országokhoz hasonlóan hazánkban is vezető szerepet töltsön be a mikromobilitási szektorban. A vállalat bővülésének és a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a legmodernebb e-rollerek mellett hamarosan akár az elektromos kerékpárok is elérhetővé válhatnak a magyar flottában is.
A TIER célja, hogy 2022-ben világszerte tovább erősítse piaci helyzetét és ahogy Európában, Magyarországon is újabb városokban indítsa el fenntartható szolgáltatását. A siófoki terjeszkedés megmutatta, hogy a magyar felhasználók szívesen próbálják ki a mikromobilitási megoldásokat, azok jól illenek a meglévő helyi közlekedési hálózatokba.
Az első évben a fővárosban és Siófokon összesen több mint 110.000 felhasználó közel 1.100.000 kilométert tett meg a TIER e-rollerjeivel.
A nemrég bevezetett, hatodik generációs e-rollerekkel együtt ma már több mint 1000 fenntartható jármű érhető el az alkalmazáson keresztül.
Idén nyáron már a Balaton partján, Siófokon elérhetővé vált a szolgáltatás, a TIER pedig további bővítést tervez a hazai nagyvárosokban.
A TIER Mobility
A TIER Mobility a világ vezető megosztott mikromobilitási szolgáltatója, amelynek küldetése „Change Mobility for Good”, vagyis maradandó pozitív hatás gyakorlása a közlekedésre. A TIER saját fejlesztésű energiahálózattal táplált elektromos járművek széles választékát kínálja az e-rollerektől az e-kerékpárokon át az e-robogókig. A vállalat ezzel segít csökkenteni a városok ráutaltságát az autók használatára. A 2018-ban LawrenceLeuschner, MatthiasLaugés JulianBlessináltal alapított TIER székhelye Berlinben található, és szolgáltatásai jelenleg 22európai és közel-keleti ország több mint 250 városában érhetőek el. A TIER a legbiztonságosabb, legkorrektebb és legfenntarthatóbb mobilitási megoldások elérhetővé tételére törekszik, működése2020 óta klímasemleges.A TIER befektetői közé tartozik a SoftBank Vision Fund 2, a Mubadala Capital, a Northzone, Goodwater Capital és a White Star Capital. További információkért látogasson el a www.tier.app weboldalra.
Erik Jones megszerezte a 43-as autó 200. győzelmét Darlingtonban és Richard Petty 1967-es diadala után újra a Victory Lane-re parkolhatott a kocsi a Southern 500-on.
Óriási drámákat hozott a rájátszás első futama, Larson több kör hátrányból mentett nagyot, de Chase Elliott és Kyle Busch is értékes pontokat veszítettek el ezen a hétvégén. Martin Truex Jr. továbbra is hadilábon áll a szerencsével, miután domináns tempója ellenére kiesett a futamból.
Kevin Harvick autója kigyulladt, de szerencsére a veteránnak sikerült időben kiszállnia, azonban élesen bírálta a NASCAR-tés rendkívül nehéz helyzetbe került a rájátszás tekintetében, hiszen az utolsó helyen áll.
A stúdióban: Dr. Juhász Zoltán (szakkommentátor – ARENA4),
Molnár Dávid (kommentátor – Eurosport),
Módos János (műsorvezető, szerkesztő – 500miles.hu, rallycafe.hu)
A csehországi Mostban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert ezúttal is a leggyorsabb volt az időmérő edzésen, így az első futamon az élről indulhat.
Ez most szorosabb volt, mint szombaton. Az első gyors körömön az első kanyarnál kicsit később akartam fékezni, blokkolt az egyik kerék, így nem tudtam rendesen bevenni a kanyart, így elengedtem azt a kört, próbáltam hűteni az autót. A második próbálkozásnál már biztosra kellett mennem, mert lejárt volna az idő, így maradt benne egy-két tized. De örülök, hogy így is megszereztük az első helyet – mondta Kiss Norbert.
A vasárnapi első verseny során Sascha Lenz rajtolt a magyar pilóta mellett, és a német rivális jól startolt. Négy kanyaron keresztül egymás mellett haladtak Kiss Norberttel, majd a HUMDA által is támogatott EB címvédő az élre állt. Ettől kezdve Norbi fokozatosan növelte előnyét, és végül elsőként intette le a kockás zászló. Mögötte Lenz és Jochen Hahn érkezett, 5 másodperces hátránnyal. A Révész Racing versenyzője 11. győzelmét aratta a szezonban!
Sascha Lenz nagyon jól rajtolt, és igyekeztem tartani a pozíciómat. Egymás mellett haladtunk, majd meg kellett próbálnom kívülről az élen maradni, nem akartam feladni a csatát. A start után az első kanyarok nagyon trükkösek, de nagyon korrektek voltak mindkét nap a riválisaim, vigyáztunk egymásra, bár nagy harc volt. Miután az élre álltam, sikerült előnyt szereznem, és arra koncentráltam, hogy biztonságos behozzam az autót. Közeledve a szezon végéhez egyre több a technikai probléma, ami ezen a hétvégén is látszott a többieknél, így igyekeztem vigyázni a kamionra, nem akartam pontokat veszíteni – mondta Kiss Norbert.
A hétvége utolsó, fordított rajtrácsos versenyén Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de Lenz mellett elment a rajtnál, így egy pozíciót javított. Albacete haladt a Révész Racing pilótája előtt, az élre Anderson állt, akit Lucas Hahn és Adam Lacko követett. A 6. körben Norbi megpróbálta megelőzni Jochen Hahnt, a német pilóta viszont leszorította, a két kamion összeért, és megsérült a 9. helyre visszacsúszó magyar pilóta autója. A bal első keréknél füst csapott fel, de Kiss Norbert így is két versenyzőt megelőzve a 7. helyen végzett, és a hétvége után összetettben tovább növelve előnyét vezeti a bajnokságot. A futamot Anderson nyerte Lacko és Lucas Hahn előtt. Folytatás a hétvégén, Zolderben.
Scott McLaughlin folytatta domináns formáját, a Penske öröme azonban nem felhőtlen, Newgarden egy egyszerű hiba miatt esett vissza.
A rajt után a Penske levesébe Patricio O’Ward köpött bele, aki Newgarden elé jött be a harmadik helyre. A verseny első része incidensektől mentes volt, lassítások nélkül haladt a mezőny a cél felé.
Egy jó rajttal Christian Lundgaard egészen a második helyre jött fel, de a kiállásoknál sok problémája akadt, és emiatt visszaesett.
Conor Daly hasonló problémákkal küzdött, kétszer is tűzre gyulladt a pitben, másodjára pedig ki is állt. Elvileg ő maga is érezte a meleget, de sértetlenül szállt ki az autóból. Végül a kuplung égett meg, ez okozta a kiesését.
27 körrel a vége előtt Veekay belelökte Jimmie Johnsont a falba a célegyenes végén. Ezzel az utolsó kiállások után jött a verseny egyetlen sárgája.
McLaughlin éppen veszített pár másodpercet a boxban, így nem veszített sokat a biztonsági szakasszal.
Az újraindításnál mögötta Power és O’Ward akasztották össze a bajszukat, hátrébb pedig Rossi próbált előrébb jönni. Végül Dixon használta ki a kavarodást, és jött fel a negyedik helyre.
O’Ward végül vétkes félként elengedte Dixont, de a keményeken haladó Newgardent tudta tartani sérült autóval is.
A Penske-pilóta fokozatosan csúszott vissza a nyolcadik helyig, ezzel a bajnokságban is 20 pontos hátrányba került.
Lundgaard Rossi mellé próbált bebújni, de elfékezte magát, és összeszedett egy reklámtáblát, amivel ki kellett jönnie a boxba.
Ericsson is nagy felzárkózást mutatott be a verseny végén, a 16. helyről jött fel öt pozíciót.
Végül McLaughlin rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg a maximális pontszámot, ezzel éppen csak, de életben tartotta a matematikai esélyeit. Palou és O’Ward viszont kiszállt a bajnoki harcból.
A csehországi Mostban folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert remekül kezdett, a szombati napon a leggyorsabb volt az időmérőn, így megszerezte a rajtelsőséget, ráadásul megdöntötte a 13 évvel ezelőtt futott körrekordot a pályán.
Az ellenfeleink rendszeresen itt tesztelnek, de csapatunk erősségét mutatja, hogy ennek ellenére sikerült ilyen remek eredményt elérni, amire büszke vagyok. Az első rajthely mindig fontos, ez megvan, de a pontokat majd a versenyért adják – mondta Kiss Norbert.
Az első verseny rajtja után nagy csatát vívott a magyar pilóta Jochen Hahnnal, utóbbi egy pillanatra vezetett is, de Norbi azonnal visszaelőzte. Még az első körben viszont hátrébb Halm és Faas ütközött, így piros zászlóval megállították a versenyt. A megismételt rajtnál remekül jött el a HUMDA által is támogatott Kiss Norbert, és folyamatosan növelte előnyét Jochen Hahn és Sascha Lenz előtt. Az első három meglépett, mögöttük nagy csaták alakultak ki. A Révész Racing versenyzője végül megőrizte első helyét, és az első háromban nem változott a sorrend, így a magyar pilóta megnyerte a futamot.
Az időmérőn is piros zászló volt, és most is. Az első rajt szoros volt, a sikán kijáratánál szerencsére vissza tudtam jönni. A második start már jobban sikerült, és gyorsabb voltam a többieknél. Nagyon jó technikát kaptam a csapattól, köszönöm nekik – nyilatkozta a futam után Kiss Norbert.
A fordított rajtrácsos verseny is pördülésekkel és ütközésekkel indult. A 8. helyről startoló magyar pilóta kimaradt ezekből, és az első kör végén már a negyedik volt. Az élen sokáig Lucas Hahn haladt, de az utolsó kör utolsó kanyarjában Anderson és Lacko is megelőzte, így Hahn csak harmadik lett. Kiss Norbert a negyedik helyen zárt, és növelte előnyét a sorozatban. Összetettben 233 pontja van a Révész Racing versenyzőjének, a második Jochen Hahn 178, a harmadik Sascha Lenz 170 ponttal. Folytatás vasárnap, újabb két futammal.