Lélegzetelállító trükkök, manőverek, a kerékgumi füstjének illata és a motorok dübörgése lesz a főszerepben szeptember 20-án és 21-én, amikor a Red Bull Showrun először hazánkba látogat. A rendhagyó motorsport-esemény helyszíne a főváros lesz, így a Forma–1-es és klasszikus járgányok őrületesen látványos kunsztjait Budapest utcáin tapasztalhatják meg az autóbolondok. A különleges rendezvényre a jegyek már kaphatók.
Az év egyik legizgalmasabb hétvégéjének ígérkezik – különösen az autósportok kedvelőinek – a szeptember 20-21., mikor a Red Bull Showrun eseményt végre Magyarországon is megrendezik. A többek között már Tokióban, Washingtonban, Dublinban és Johannesburgban is nagy sikert arató rendezvény sajátossága, hogy városi környezetben szabadítja el a Forma-1-es autókat, a Red Bull Racing pilótái pedig mindent beleadnak, hogy egy lenyűgözően látványos műsorral kápráztassák el az érdeklődőket. A kilátogatók biztosak lehetnek abban, hogy ilyet még nem láthattak Budapest utcáin.
Fotó: Chris Tedesco / Red Bull Content Pool
A versenypályát a XIV. kerületben kerítik el, a Stefánia úton fognak száguldani az autók, és a Puskás Aréna szomszédságában megkerülik a Budapest Arenát. A két és fél kilométeres szakaszon kaszkadőrpilóták, old timer járgányok és Forma-1-es autók biztosítják, hogy az esemény a motorsport ünnepe legyen.
A jegyértékesítés már elkezdődött. További információk az esemény weboldalán és Facebook-oldalán találhatók. A jegyvásárlás EZEN a linken érhető el.
Megjelent a Motorsport Mánia sorozatunk második epizódja, amelyben alaposan kibeszéltük a Forma–1-es Japán Nagydíjat, de szót ejtettünk a Lawson-Tsunoda ügyről, illetve Jack Doohan óriási balesetéről is. Emellett a NASCAR darlingtoni fordulójáról is értekeztünk, nem csak a versenyről, de arról is, miért nem is olyan egyszerű 293 körön „csak” balra kanyarodni egy ovál pályán. A videó a bekezdés alatt megtekinthető!
A munka neheze lassan a végéhez közeledik, hamarosan az összes toronydarut elbontják – derül ki a Hungaroring Facebook-oldalának frissítéséből, amelyben új fotókat is megosztanak a pálya jelenlegi állapotáról. Minden a terv szerint halad, hogy modernizált formában, új bokszépülettel és lelátókkal várja a Forma-1 mezőnyét és a nézőket a 40. Magyar Nagydíj.
„Monumentális! – áll a bejegyzésben. – Ez jut először az ember eszébe, ha a Hungaroringen zajló építkezést figyeli: naponta több mint 1000 ember dolgozik azon, hogy a Formula 1-es versenypálya teljes pompájában csilloghasson a 40. Magyar Nagydíjon. És akkor nézzünk néhány érdekességet az építkezésről: néhány bokszba már beépítették a garázskapukat, zajlanak az elektromos szerelési munkák. A tetőn negyven százalékban elkészült a szigetelés, a gépészeti udvarokban elkezdődött a zajvédőfal és a gépek telepítése. A főlelátóra beemelték az utolsó tetőszerkezeti elemet, és elkezdték felülről is lefedni – szinte már csak a székeket kell majd telepíteni. Itt a kommentátorfülkék acéltartó-szerkezete is készül. A tizenkettőből már csak három toronydaru áll – de március végéig azokat is elbontják.”
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen. A tehetséges fiatal a kutatást is fontosnak tartja: a Formula Student-versenysorozat társadalmi hasznosságát elemző dolgozatával képviseli a győri intézményt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián tavasszal.
A svájci Sauber – hivatalosan: Stake F1 Team Kick Sauber – saját neve alatt vagy más néven több mint három évtizede a Forma–1-es mezőny tagja. A csapat a BMW Sauber- és az Alfa Romeo-időszakot is beleszámítva csaknem hatszáz futamot teljesített már. Az istálló Zürich melletti, hinwili központjában dolgozik Szakonyi Anna, aki annak a Széchenyi István Egyetemnek a harmadéves járműmérnök alapszakos hallgatója, amelynek egy korábbi hallgatója például a 2026-tól Audivá váló csapat leendő erőforrásának tervezésében vállalt szerepet.
„A Sauber rendszeresen hirdet gyakornoki állásokat. Egy ilyenre jelentkeztem, és nagy örömömre felvettek. Szeptember óta dolgozom a projektmenedzsment területen, az első felfüggesztés projektjein. Feladataim közé tartozik a fejlesztési és a gyártási folyamatok nyomonkövetése, az egyes részlegek közötti koordináció, valamint az erőforrások és a határidők kezelése” – mondta a 25 éves fiatal, hozzátéve, hogy rendkívül sokat tanult az elmúlt hónapokban.
„A szurkolóknak a Forma–1 főleg a versenyhétvégékről szól, belülről azonban egészen elképesztő, hogy a háttérben, a gyárban milyen összetett munka zajlik. Rengeteg apró részlet és összehangolt folyamat szükséges ahhoz, hogy az autó futamról futamra ott legyen a rajtrácson. Minden rendkívül gyors, dinamikus, ami egyedülálló tapasztalatot ad projektmenedzsment-szempontból is” – fejtette ki.
Szakonyi Anna szerint abban, hogy a Sauber felvette, nagy szerepet játszott formula studentes múltja. „Hét éve érettségiztem a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban, és a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon tanultam tovább. Egy internetes posztban láttam, hogy az ottani műszaki egyetem elektromos kategóriában induló Formula Student-versenycsapata, a TU Vienna Racing Team tagokat keres. Pályáztam, és sikerrel jártam. A szponzorációs modulban kezdtem dolgozni, amelyet egy szezonon át vezettem is, majd a HR-t, a marketinget, az IT-t és a szponzorációt összefogó menedzsmentmodul élére kerültem. Mindehhez jó kommunikációs és szervezési készségre, valamint pénzügyi ismeretekre volt szükség. Megtanultam azt is, hogy önállónak kell lenni, nem várhatunk mások kéréseire, utasításaira, mert ha mindenki így tenne, akkor ott állnánk a végén autó nélkül” – mesélte.
Nico Hülkenberg a Sauberben a bahreini teszten / Fotó: Clive Mason/Getty Images)
Szakonyi Anna bécsi diplomája megszerzése után jött el a csapattól, de szervezőként vagy bíróként azóta is részt vesz Formula Student-versenyeken. Az utolsó évében viszont már a Széchenyi István Egyetem járműmérnök alapszakos hallgatója is volt. „A Formula Student nagy szerepet játszott abban, hogy műszaki vonalra váltottam. Mindenképpen levelező tagozaton szerettem volna tanulni, ami Ausztriában nem igazán létezik, ezért jött szóba Magyarország. Győr és a Széchenyi-egyetem egyértelmű választás volt: nagyon sok jót hallottam róla olyan ismerősöktől, akik ide jártak, emellett földrajzilag is ideális nekem, de az intézmény Audival való szoros kapcsolata ugyancsak fontos szempontnak számított. Elégedett vagyok, mert rendkívül jól strukturált a képzés, ami segít abban, hogy levelezőn, kisebb óraszámban is hatékonyan elsajátítsunk minden ismeretet” – fogalmazott.
Szakonyi Anna tanulmányai és Forma–1-es gyakornoki feladatai mellett kutatással is foglalkozik, méghozzá olyan sikeresen, hogy tavasszal az Országos Tudományos Diákköri Konferencián a közgazdaságtudományi szekcióban képviseli a Széchenyi István Egyetemet. Konzulense dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta. „Szerettem volna kutatóként kipróbálni magam, de motivált az is, hogy az OTDK-n elő kell adni, meggyőzően bemutatni egy szakmai közönség előtt a témámat. Dolgozatomban a Formula Student-sorozat társadalmi megtérülését vizsgáltam a TU Vienna Racing Team példáján keresztül. A pozitív és a negatív hatásokat egyaránt figyelembe véve azt állapítottam meg, hogy a csapat SROI-indexe 1,9 volt a 2022–2023-as szezonban, azaz minden befektetett euró közel kétszeres társadalmi értéket generált. Ez a szponzoroknak és az egyetemeknek is alátámasztja, hogy van értelme a támogatásnak” – ecsetelte a hallgató.
És hogy merre visz tovább az útja, ha megszerzi második diplomáját? Még nem tudja, de abban biztos, hogy az autósportban vagy az autóiparban szeretne dolgozni. Ahogy megjegyezte: „a gyors tempójú környezet nagyon tetszik és motiváló számomra”.
A Sauber egyébként számos lehetőséget kínál diplomások és hallgatók számára. A csapat azt tervezi, hogy növekedését diplomás programokon keresztül is generálja. A nyitott pozíciókat az Audi F1 Project LinkedIn-csatornáján és a karrieroldalon teszik közzé.
Pénteken már a bahreini közös tesztelés utolsó napját rendezik az F1-ben. Alábbi élő, szöveges beszámolónkban az egész nap során követjük a pályán zajló eseményeket.
17:04 – Vége a harmadik tesztnapnak is, köszönjük a megtisztelő figyelmet! A szezon két hét múlva Ausztráliában kezdődik.
A harmadik tesztnap végeredménye
1. Russell, Mercedes, 1:29.545, 91 kör
2. Verstappen, Red Bull, 1:29.566, 81 kör
3. Albon, Williams, 1:29.650, 137 kör
4. Piastri, McLaren, 1:29.940, 85 kör
5. Gasly, Alpine, 1:30.040, 84 kör
6. Hamilton, Ferrari, 1:30.345, 47 kör
7. Tsunoda, Racing Bulls, 1:30.497, 87 kör
8. Ocon, Haas, 1:30.728, 103 kör
9. Leclerc, Ferrari, 1:30.811, 66 kör
10. Antonelli, Mercedes, 1:30.888, 61 kör
11. Norris, McLaren, 1:30.943, 57 kör
12. Doohan, Alpine, 1:31.239, 61 kör
13. Stroll, Aston Martin, 1:31.699, 34 kör
14. Hülkenberg, Sauber, 1:31.726, 69 kör
15. Hadjar, Racing Bulls, 1:31.761, 73 kör
16. Alonso, Aston Martin, 1:32.084, 82 kör
17. Bortoleto, Sauber, 1:32.147, 35 kör
18. Bearman, Haas, 1:32.361, 59 kör
16:55 – A végén újabb személycsere az 1. helyen: Russell 21 ezreddel gyorsabb Verstappennél. A Red Bull ismét áramlásjelző festékkel tért vissza a pályára, szóval a hollandnak erre valószínűleg nem lesz már válasza.
16:52 – Gyors és elképesztően kiegyensúlyozott volt Russell is a versenyszimulációjának a második etapjában, az első két körét leszámítva (ami a gumik bemelegítésével állhat összefüggésben) végig 1:35,0-1:35,3 közötti időket futott. Piastri hasonlóan teljesített a saját második etapjában, de a McLarenen nem a C2, hanem a keményebb C1 típus volt felszerelve ekkor. A Racingline.hu csapata természetesen ismét feldolgozza az összes eredményt és szombaton külön cikkben mutatja be a tanulságokat.
16:45 – Jön az utolsó negyedóra, a délutáni bagázsból Verstappen, Hamilton, Gasly és Ocon kivételével mindenki serényen köröz.
16:40 – Verstappen is bemutatott egy szép piruettet a célegyenes végi kanyarnál, Albon pedig elfékezte magát a 10-es számú hajtűnél.
16:36 – Tsunoda csak megfutotta a várva-várt sprintkörét, a 12. helyre kapaszkodott fel. Ocon megpördült a célegyenes végén.
16:32 – Az örökifjú Alonso újabb 20-assal növelte a köreinek számát, így legalább szerzett némi tapasztalatot az idei autóval délutáni/esti körülmények között is.
16:27 – Verstappen nem szereti, ha nem ő foglalja el az 1. helyet, úgyhogy visszaelőzte Albont, 1:29,566 az ideje.
16:20 – Megérkeztek Hamilton első etapjának eredményei, és ebből az szűrhető le, hogy a McLaren gyorsabb a Ferrarinál, mert Piastri ugyanolyan gumin több tizeddel jobb köröket futott a britnél. Ráadásul, mint láthattuk, Hamilton többször csúszkált, ez meg is látszott az eredményeinek szórásán.
16:11 – „Minden a tervek szerint zajlott, nem volt zűr” – ez Andrea Stellától, a McLaren csapatfőnökétől hangzott el nemrég az F1TV-n a teszt öthatodát értékelve, és az ilyen mondatok sosem rosszak az adott csapat szurkolóinak. Norris ugyanakkor elmondta, a McLarennek miben kell javulnia:
16:06 – Albon az élen a Williamsszel! A C4 gumival érte el az 1:29,650-ös időt, szóval ez megint megkuszálja a képet a gumihasználat és az időzítés miatt. Talán ez volt az utolsó helycsere az élen, de Tsunoda még nem futott időmérő-szimulációt.
16:00 – Az állás a tesztnap utolsó órájába lépve
1. Verstappen, Red Bull, 1:29.799, 65 kör
2. Gasly, Alpine, 1:30.040, 52 kör
3. Russell, Mercedes, 1:30.054, 55 kör
4. Albon, Williams, 1:30.173, 112 kör
5. Hamilton, Ferrari, 1:30.601, 42 kör
6. Leclerc, Ferrari, 1:30.811, 66 kör
7. Piastri, McLaren, 1:30.827, 66 kör
8. Antonelli, Mercedes, 1:30.888, 61 kör
9. Norris, McLaren, 1:30.943, 57 kör
10. Ocon, Haas, 1:30.967, 79 kör
11. Doohan, Alpine, 1:31.239, 61 kör
12. Stroll, Aston Martin, 1:31.699, 34 kör
13. Hülkenberg, Sauber, 1:31.726, 41 kör
14. Hadjar, Racing Bulls, 1:31.761, 73 kör
15. Alonso, Aston Martin, 1:32.084, 54 kör
16. Bortoleto, Sauber, 1:32.147, 35 kör
17. Bearman, Haas, 1:32.361, 59 kör
18. Tsunoda, Racing Bulls, 1:36.135, 64 kör
15:55 – Alonso újra szolgálatban: az Aston Martinnál le kellett cserélni Strollt, aki ezek szerint mégsem érzi elég jól magát a vezetéshez. A spanyol nem vesztegeti az időt, már megtett több kört délután is.
15:50 – A versenyszimuláción Piastri a második, 19 mért körös etapjában a C1 gumin ment, és sokáig 1:35,0 körüli időket jegyzett, bámulatosan stabilan 1-2 tizeddel tért el ettől a referenciaértéktől. Az utolsó 4 körében viszont kicsit belassult, ahogy elfogytak a gumik, az utolsó köre 1:35,630 volt.
15:43 – Ez a bátor madár kacérkodott a halállal, ahogy közelebbről is megnézte, mi ez a nagy zaj Bahreinben. Ocon is észrevette, hogy a célegyenesben bámészkodik, így nem történt gázolás, ami az autóban is kárt tehetett volna.
15:39 – Tovább faragott egy picit a legjobb időn Verstappen, 1:29,799. Gasly 241 ezred hátránnyal követi a 2. helyen, a 3. pedig továbbra is Russell.
15:30 – Albon a második „százados” a héten, vagyis csapattársa, Sainz mellett ő az, aki eljutott 100 körig. Úgy persze könnyű, ha valaki egész nap vezet, a többi csapat jellemzően napközben versenyzőt cserélt az autóban. Sainz tegnap 127 kört ment, ami több mint kétszerese a Bahreini Nagydíj távjának.
15:23 – Ha már az előbb szóba került Albon, a Williams versenyzője hibázott: a célegyenes végi féktávon nem tudott megállni, kicsúszott a bukótérbe.
15:19 – Verstappen közben átvette az 1. helyet 1:29,844-gyel. Elvileg pont belefér még neki egy versenyszimuláció, persze egy piros zászlós megszakítás megzavarhatja azt.
15:17 – Piastri befejezte az első etapját, az eredményei 15 mért körön főleg az 1:36-os tartomány első felében voltak. Ezzel természetesen gyorsabb volt, mint Albon szintén a C3 gumin, de a Williams ez alapján is előrelépést mutat.
15:09 – Bekapcsolták a reflektorokat, a tesztelés utolsó két órájában járunk.
15:06 – Egyénileg Albon jár a legtöbb körnél, és a legkeményebb, C1-es abroncson már teljesítette a második etapot is a képzeletbeli futamon: 15 mért kör, nagyrészt 1:35,4 és 1:35,7 közötti időkkel. Csapatszinten a Racing Bulls és a Haas több kört tett meg, de Tsunodával például egyáltalán nem foglalkoztak az időmérős beállításokkal, a japán ezért áll nagyobb lemaradással az utolsó helyen.
15:00 – Az állás a tesztnap hatodik órája után, két órával a leintés előtt
1. Gasly, Alpine, 1:30.040, 31 kör
2. Russell, Mercedes, 1:30.054, 27 kör
3. Verstappen, Red Bull, 1:30.143, 59 kör
4. Hamilton, Ferrari, 1:30.601, 26 kör
5. Leclerc, Ferrari, 1:30.811, 66 kör
6. Piastri, McLaren, 1:30.827, 33 kör
7. Antonelli, Mercedes, 1:30.888, 61 kör
8. Norris, McLaren, 1:30.943, 57 kör
9. Ocon, Haas, 1:30.967, 42 kör
10. Doohan, Alpine, 1:31.239, 61 kör
11. Albon, Williams, 1:31.444, 97 kör
12. Stroll, Aston Martin, 1:31.699, 23 kör
13. Hülkenberg, Sauber, 1:31.726, 21 kör
14. Hadjar, Racing Bulls, 1:31.761, 73 kör
15. Alonso, Aston Martin, 1:32.084, 49 kör
16. Bortoleto, Sauber, 1:32.147, 35 kör
17. Bearman, Haas, 1:32.361, 59 kör
18. Tsunoda, Racing Bulls, 1:36.135, 45 kör
14:48 – Négyen vezetnek most, Hamilton, Piastri, Ocon és Tsunoda. Verstappen a garázsban várakozik, a Red Bull bizonyára javítani akar a beállításokon. Meglátjuk, ez akadályozza-e a versenyszimulációját.
14:44 – Megjöttek az első versenyszimulációs összesítések, Albon és Tsunoda első etapjának eredményeit jegyzetelhettük fel. Albon a C3 gumival ment 20 mért kört, főleg 1:36,3 és 1:37,2 közötti időkkel, míg Tsunoda a keményebb C2-n a 16 mért körében többnyire 1:36,5 és 1:37,3 között mozgott.
14:35 – Verstappen a C2 gumin tért vissza a pályára, és a Red Bull jobb oldalára áramlásjelző festéket kentek. Ezt a megoldást gyakrabban látjuk a tesztnapok első óráiban, de a csapat nyilván meg akar vizsgálni valamit a légáramlásoknál.
14:30 – Miközben többen már versenyszimulációt futnak, itt egy kis könnyedebb téma Hamilton és a szokásai kapcsán, hogy időnként miért teszi szándékosan az arca elé a kezét a paddockban sétálva:
14:22 – Nem csak a Ferrari és a Red Bull tűnt nehezen vezethetőnek, hanem az Aston Martin is, Stroll többször lecsúszott a pályáról már délután.
14:17 – Újra Gasly az élen, 14 ezreddel jobb kört ment Russellnél. Verstappen is megérkezett, de az első köre nem sikerült jól, rázta is a fejét – hol az autó hátulja csúszott meg, hol az eleje nem tapadt be. A Red Bull a jelek szerint visszatért a korábbi specifikációjú orrkúphoz.
14:14 – Közben kitettük a mai tesztnapról készített képválogatásunkat is:
14:09 – Hamilton gyorsult, feljött a 3. helyre, a hátránya viszont 547 ezred az előző csapattársához képest. Piastri a McLarennel hosszabb etapot fut a C2, tehát az egyik kemény gumin, ezért is bújik meg a tabellán a mezőny sűrűjében, jelenleg 7.
14:03 – Igen, pont ahogy frissítettük az állást, Russell két tizedmásodperccel gyorsabb kört futott, mint Gasly. Az Alpine-re nézve ez a különbség azonban még így is hízelgő.
14:00 – Az állás a tesztnap ötödik órája után
1. Russell, Mercedes, 1:30.054, 15 kör
2. Gasly, Alpine, 1:30.282, 18 kör
3. Leclerc, Ferrari, 1:30.811, 66 kör
4. Antonelli, Mercedes, 1:30.888, 61 kör
5. Norris, McLaren, 1:30.943, 57 kör
6. Ocon, Haas, 1:31.124, 21 kör
7. Verstappen, Red Bull, 1:31.209, 47 kör
8. Doohan, Alpine, 1:31.239, 61 kör
9. Hamilton, Ferrari, 1:31.258, 12 kör
10. Albon, Williams, 1:31.444, 71 kör
11. Piastri, McLaren, 1:31.573, 8 kör
12. Hadjar, Racing Bulls, 1:31.761, 73 kör
13. Alonso, Aston Martin, 1:32.084, 49 kör
14. Bortoleto, Sauber, 1:32.147, 35 kör
15. Hülkenberg, Sauber, 1:32.258, 11 kör
16. Bearman, Haas, 1:32.361, 59 kör
17. Stroll, Aston Martin, 1:33.227, 8 kör
18. Tsunoda, Racing Bulls, 1:36.135, 23 kör
13:54 – Gasly tovább javított, 1:30,282. Hogy a virtuális időmérőjén hol jár, azt azért nem tudjuk biztosan, mert a Q1/Q2/Q3 felvonásokat egy-egy vagy két-két etappal is szimulálhatja az Alpine, de ez már a sokadik sprintje volt a franciának.
13:51 – Ocon (6.) és Hülkenberg (15.) javított az eredményén az elmúlt percekben, Ocon viszont a ritkábban látott, puhább C4 gumin tette ezt. Hamilton küszködik a kocsival, megint lecsúszott a pályáról.
13:48 – Verstappen még délelőtt bemutatta a középső ujját valakinek a bokszutcai irányítóközpontok mellett elhaladva, de az sajnos nem derült ki a felvételből, hogy ki volt a címzett.
13:44 – Hamilton csúszkált egy kicsit az első kanyarnál, de nem forgott meg. Ő is a C3 abroncson megy. Egyelőre csak a 7. helyet vette át, 8 tizedmásodperc a hátránya Gasly-tól.
13:42 – Az elmúlt percekben Piastri és Stroll is kijött a pályára, így az összes mára bejelentett versenyző megtett már legalább egy kört.
13:35 – Gasly tovább gyorsult, 1:30,459. Russell füstölőset fékezett a 8-as számú jobbos hajtűkanyarnál, meglátjuk, ez a gumiszett megy-e a kukába. A Mercedes mindenesetre visszatért a bokszba.
13:30 – No, ahogy megemlítettük, Hülkenberg megjelent, de ennél fontosabb, hogy Gasly 1:30,657-es idővel az élre állt a rangsorban. Bizonyára időmérőt szimulál, és ilyenkor mindig figyelembe kell venni az összehasonlításoknál, hogy a délelőtti műszak pilótái más körülmények között futották az idejüket.
13:28 – A Sauber autójának mozgása sokaknak nem tetszett az előző két napon, vagyis könnyen lehet, hogy a svájci csapat autói megint sereghajtók lesznek. Ráadásul most a megbízhatósággal is hadilábon állnak, Bortoleto délelőtt 35 körig jutott, Hülkenberg pedig egyike azon három pilótának, aki még nem tette tiszteletét a pályán délután.
13:22 – Ocon hamar beelőzte csapattársát, Bearmant a tabellán, a 11. helyen áll, míg Hamilton egyelőre 13. A Ferrari brit pilótája az előbb a 4-es kanyar kijáratánál porolt kicsit a sóderágyra hajtva.
13:15 – Négy autó van kint, köztük Hamilton, aki elindult egy mért körre is. Gasly közben feliratkozott a 6. helyen.
13:12 – Ez hihetetlen, most egy szállítóbusz tévedt az egyik bukótérbe, emiatt volt a megszakítás. Azóta újraindult a teszt. Legalább máskor jobban tudjuk majd értékelni a szervezési hiányosságoktól mentes F1-es eseményeket.
13:08 – Máris piros zászló, az okát egyelőre nem ismerjük. Vajon most is valamilyen bizarr dolog történt?
13:05 – Továbbra is csak Ocon és Gasly köröz, a Williamsnél pedig nagyobb átalakítás/javítás van folyamatban, mert a kocsi a bakon áll, kerekek nélkül. Gasly autójára a C3 keveréket rakták fel.
13:00 – Elindult a délutáni műszak, Ocon veszi elsőként újra a pályát. Gasly is jön.
12:57 – Szokásos szerint sok versenyzőcsere lesz, kivéve a Red Bullnál és a Williamsnél. Elvileg Stroll is jobban lett a rosszulléte után ahhoz, hogy vezessen Alonso helyére beülve.
12:50 – Antonelli: 2, Norris: 1, többiek: 0. Mi ez? Az, hogy ki hány szektorban futott legjobb részidőt délelőtt. Igen, a második és a harmadik szektor különböző színezésű, de valószínűleg az elkülönítés miatt, és nem azért, mert a harmadikban ne Antonelli lett volna a leggyorsabb. Bortoleto pedig a Sauberrel a végsebesség-listát vezeti, de minden bizonnyal szélárnyékban, DRS-sel érte el a 328 km/h fölötti tempót.
12:02 – Ezúttal is el lehetett menni rajtgyakorlatra, de csak két újonc Bortoleto és Hadjar vállalkozott rá.
11:57 – Piros zászló! Most szerencsére semmi nem odaillő nem esett a pályára, ez csak egy ugyanolyan virtuális biztonsági autós teszt a délelőtti menet végén, mint amit csütörtökön is láthattunk.
11:54 – Még egy kis Ferrari, ahogy a pályán kanyarog. A szezon előtt még izgalmas élmény egy ilyen videó, a szezon közben viszont már nem lesz könnyű ennyire egyszerű tartalommal felvágni, hiszen 24 versenyen, 24 időmérőn, 6 sprintversenyen, 6 sprintidőmérőn és 60 szabadedzésen át nézheti mindenki ugyanezt, ha jól számolunk.
11:46 – Bortoleto van eléggé elmaradva körszámban a többiekhez képest. Ő eddig 30-ig jutott ma a Sauberrel, Alonso 44-nél, Verstappen 47-nél jár, mindenki más már túllépte az 50-et.
11:38 – Az újraindítást követő pillanatokban olyan felvételeket lehetett készíteni, amelyekből úgy tűnik, mintha a versenyzők sietnének valahova, akárcsak egy időmérő vagy verseny során.
11:23 – Hm, még több furcsaság. Még mindig piros jelzés volt érvényben, Antonelli és Alonso azonban már a pályán köröztek. Azt gyanítják a közvetítésben, hogy egy rövid időre zöldre válthatott a lámpa, mielőtt gyorsan visszaváltott volna pirosra – és ebben a szűk idősávban hajthatott ki a két pilóta. A körük végén visszatértek a bokszutcába, de közben már ismét zöld jelzést kapott a mezőny, így most már többen is újra munkában. Nem az első procedurális hiba a hét során.
11:19 – Íme a bizonyítékok, tényleg az üveg tört ki. Hogy hogyan, az még rejtély. A takarítás már zajlik, először seprűvel kezdték félretolni a törmelékeket. A szerdai áramszünet és a csütörtöki eső után ez egy újabb bizarr történés, amire nem lehetett számítani a bahreini teszten!
🚩 Red flag for some shattered glass on the pit straight, presumably from the gantry.. pic.twitter.com/wE4UlKNiJw
11:14 – Piros zászló! Mégpedig ismét nem mindennapi okból. Valamilyen furcsa törmelék látható a célegyenesben, azon kis fülke alatt, amelyből a kockás zászlót szokták lengetni. Olyan, mintha a fülke üvege tört volna ki…
11:09 – Közben Szahírban minimális változások történtek csak az eredménylistán az elmúlt óra során, a többség hosszabb etapokkal kísérletezik. A körszámok ennek megfelelően alaposan megugrottak, ebben a tekintetben Hadjar vezet 59-cel.
11:07 – Ha már emlegettük a WEC-et, készültünk egy előzetessel is a versenyre, alább olvasható.
10:58 – Befóliázzák a versenyzőt! Na, ilyen jelenetet azért ritkán látni az F1-ben. Jack Doohan ül az Alpine-ban, a szerelők pedig egy nejlonfóliával takarják le a halót, meg vele együtt az alatta ücsörgő pilótát. Az ok: fluoreszkáló festékkel fújják be éppen az autót a következő menethez, és ezzel a módszerrel védik meg Doohant attól, hogy rá is fröccsenjen a zöld léből, ha már nem szállt ki.
10:45 – Még mielőtt valaki megfeledkezne róla, hogy Guanyu Zhou a Ferrari másik tartalékpilótája, a tavaly még a Sauberrel versenyző pilóta elő is állt idei sisakfestésével. A kínai írás és szimbólumok sem hiányoznak róla.
10:32 – Kevin Magnussen a szezon egyik veterán hiányzója, de most sincs messze Bahreintől: egy arab országgal és légvonalban alig 100 kilométerrel odébb, a katari Luszailban készül a WEC szezonnyitójára, ahol a második helyről fog rajtolni, immár a BMW hiperautójával. A pole-ban a Ferrari #51-es autója áll, melynek egyik versenyzője a csapat F1-es tartalékpilótájaként is működő Antonio Giovinazzi. Start közép-európai idő szerint 12 órakor.
Who's starting the race for your favourite team? 👀
10:24 – Verstappen mintha már az imént is egy hosszú etapnak veselkedett volna neki, de aztán visszatért a bokszba. Most ismét a pályán a holland, aki az alábbi cikkben értékelte az eddigi tapasztalatait. Spoiler a címről: nem az idei autót jellemezte így, hanem a tavalyival tett összehasonlítást.
10:13 – Bortoleto parkol most egy ideje a garázsban, a szerelők pedig megszabadították a Saubert a padlólemezétől. A Red Bullnál és az Alpine-nál szintén szerelés zajlik.
10:05 – Két óra elteltvel az állás
Leclerc hajszállal javított a napi legjobb időn az elmúlt óra során, a körszámok pedig lassacskán gyarapodnak. A legkevesebbnél Antonelli és Bearman járnak, akiknek már szükségük volt kisebb-nagyobb szerelésre.
1. Leclerc, (Ferrari) 1:30.811, 27 kör
2. Antonelli (Mercedes), 1:30.888, 16 kör
3. Norris (McLaren), 1:30.943, 26 kör
4. Doohan, (Alpine) 1:31.812, 35 kör
5. Verstappen (Red Bull), 1:31.442, 19 kör
6. Albon, Williams) 1:31.444, 26 kör
7. Hadjar, (Racing Bulls) 1:31.761, 33 kör
8. Bortoleto (Sauber), 1:32.225, 22 kör
9. Bearman, Haas (1:33.796), 16 kör
10. Alonso, Aston Martin (1:33.669), 21 kör
9:58 – Norrisnak volt egy látványos rontása, amit követően megállította a McLarent a pálya nyomvonalán kívül, tolatott egy kicsit és folytatta útját.
9:53 – Szék a bukótérben! De gyorsan elvitte onnan egy sportbíró. Más sportágakkal ellentétben itt nem valószínű, hogy egy indulatos néző dobta volna be mérgében a „játéktérre”, inkább gyanítható a szél közreműködése. Aligha véletlen, hogy Hadjarnak is éppen azt mondja a fülére a mérnöke, hogy erősödik a szél.
Some brief chair related drama at the runoff around the esses – retrieved by a marshal covered by a brief yellow flag.
9:50 – Norris is befejezte már a korrelációs munkát és elkezdett gyorshoz jobban hasonlító köröket futni. Most a harmadik helyen áll 1:30,9-es idővel.
9:35 – Az Aston Martin megerősítette, a reggel még rosszullét miatt a vezetéstől elálló Stroll délután érkezik, átveszi az autót Alonsótól. Ezzel az egésszel Alonso járt a legrosszabbul, hiszen így mindhárom napon övé lett a délelőtti időszak, és lemarad a ma délutánról, amit a csapatok rendre a versenyszimulációnak szentelnek. Valamennyit talán módosíthat a programján az Aston, hogy a spanyol is elvégezze a nélkülözhetetlen tesztelést jobban megtankolt autóval.
9:30 – A ma már szabadnapos Sainz az F1TV-nek beszélve bevallotta, az utolsó két tizedmásodpercet még nem találja a Williamsben, ez a szezon első versenyeinek feladata lesz. A spanyol hozzátette, tízéves F1-es karrierje során sohasem volt még olyan mozgalmas tele, mint most, amikor rengeteg időt töltött új csapatának grove-i bázisán. Pedig ez már az ötödik különböző istálló, ahol megfordul.
9:24 – Itt van videón is, hogyan követett el közszeméremsértést a nyilvános helyen vetkőző Haas, és hogyan szedte össze a ledobott ruhadarabot egy sportbíró.
9:20 – Antonelli autóján zajlik komolyabb szerelés, erre abból lehet következtetni, hogy fekete panelekkel letakarta a garázst a Mercedes.
9:08 – A teszt váratlan csütörtöki látogatójáról érkeznek közben hírek: Dmitry Mazepin orosz milliárdos, a korábbi Haas-pilóta Nikita Mazepin apja jelent meg a szahíri paddockban a teszt második napján. A racingnews365 információi szerint a Mercedes és az Alpine vendéglátó-egységében is járt az Európában szankciók alatt álló üzletember. Ami viszont az igazán különös, hogy senki sem tudja, hogyan került a paddockba, hiszen a hírek szerint sem az FIA, sem az F1, sem a bahreini pálya, sem a csapatok valamelyike nem adott neki belépőt.
9:03 – Az állás az első óra után
1. Leclerc (Ferrari) – 1:30.861 – 14 kör
2. Antonelli (Mercedes) – 1:30.888 – 13 kör
3. Verstappen (Red Bull) – 1:31.442 – 14 kör
4. Albon (Williams) – 1:31.444 – 13 kör
5. Doohan (Alpine) – 1:31.812 – 19 kör
6. Bortoleto (Sauber) – 1:32.225 – 19 kör
7. Hadjar (Racing Bulls) – 1:32.706 – 17 kör
8. Bearman (Haas) – 1:33.667 – 8 kör
9. Alonso (Aston Martin) – 1:33.821- 11 kör
10. Norris (McLaren) – 11 kör
8:57 – Egyedüliként Norris neve mellett nincs még köridő, de már ő is megtett tíz installációs kört. Az F1TV technikai szakértője, a korábbi versenystratéga Ruth Buscombe elmagyarázta, hogy mit is csinál pontosan a McLaren: azt tesztelik, mennyire feleltethetők meg a szélcsatorna adatai a valós körülményeknek, ehhez pedig egy speciális motorprogramot állítottak be, amely 240 km/órában maximalizálja az autó sebességét.
8:50 – A Ferrari már össze is vágott egy videót Leclerc-ről. Egy darab vágást tartalmaz. De már ez is több, mint amekkora erőfeszítést a csapatok általában beletesznek a bokszutcából készült „most kihajt az autónk a garázsból” című rövid felvételeikbe.
8:45 – Már Leclerc az első 1:30,8-as idővel Antonelli és Verstappen előtt, közeledve az első órához. Nem mondtuk, de aki az előző két napon is követte a teszteket, talán már tudja: közép-európai idő szerint 8 és 12 között tart a délelőtti szakasz, majd egy egyórás ebédszünet után 13 és 17 óra között a délutáni, és a kettő között zajlanak a pilótacserék.
8:34 – Sztriptíz a Haasnál: Bearman elhullajtott egy méretesebb darabot autójának motorborításából, ami a füvön landolt. A brit visszatért a bokszba, ahol szerelői történetesen pont úgy helyezkedtek, hogy semmiféle kamera vagy szem ne láthasson rá a meztelenül hagyott részre. A pályán azonban még nem állhattak ott a tévés közvetítést készítő kamerák előtt.
8:29 – Ez az évnek hagyományosan azon időszaka, amikor mindenki próbálja magától eltávolítani a favorit jelzőt. A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella arról beszélt, Norris remek tegnapi hosszú etapos tempójába nem kell semmit belelátni. Csak más sorrendben tesztelték a gumikat, mint a többiek, meg amúgy is hideg volt, meg különleges a pálya, meg érdes az aszfalt, stb. stb. Szóval semmiképpen sem ők a legjobbak.
8:23 – Közben több időeredmény is felkerült már az eredményjelzőre, egyelőre Antonelli 1:31,061-e a legjobb, de a csütörtöki 1:29,3-as időktől ez még messze van.
8:16 – A Red Bull új orrkúppal és első szárnnyal szerelkezett fel az utolsó napra. A technikai igazgató, Pierre Wache csütörtökön már igyekezett is kicsinyíteni ennek jelentőségét: elmondása szerint nem valamiféle nagy dobásról van szó, minden csapat folyamatosan hoz új elemeket az autójára a teszt során, és az utolsó napra kerül az legközelebb a szezonnyitón látható állapotához.
8:09 – Valami máris nincs rendben az Aston Martinnál. Alonso aerodinamikai mérőműszerekkel felszerelkezve készült kihajtani a pályára, ám a bokszutca végén megállásra kérte a csapata. Visszatolták a garázsba, de úgy tűnik, nincs nagy vész. Az F1TV közvetítése szerint csak elfelejtettek levenni egy elemet az autóról, ami blokkolta volna az autó hűtését. Azóta már vissza is tért a spanyol a pályára.
8:03 – De ők sem érezték, hogy lenne felesleges, kidobnivaló idejük, így már pályán Antonelli és Norris is. A McLaren britje szerdán volt a nap leggyorsabbja, tegnap viszont a hosszú etapos tempójával irányította magára a figyelmet, a köridők alapján ugyanis az ő versenytempója volt a leggyorsabb, amikor délután a csapatok többsége versenyszimulációval kísérletezett. Persze egy teszten számos oka lehet annak, hogy miért fut jobb időt az egyik autó a másiknál – de való igaz, az egyik lehetséges magyarázat tényleg az, hogy a McLaren mindenki másnál előrébb jár.
Mindez valamivel szofisztikáltabban kifejtve alábbi cikkünkben:
8:00 – Zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, megkeződött a tesztelés utolsó harmada. Nyolcan azonnal a pályára hajtottak, a McLarennél és a Mercedesnél van csak (kis?) fáziskésés.
7:51 – Itt a mai pilótafelállás délelőtt/délután leosztásban, ami máris változott ahhoz képest, mint amit előzetesen bejelentettek a csapatok. Az Aston Martinnál Strollnak kellett volna kezdenie, ám az istálló közlése szerint a kanadai nem érzi jól magát, ezért Alonso nyitja a napot, és Stroll délután veszi át a volánt, amennyiben jobban lesz.
A Red Bull és a Williams tegnap teljes napot adott egyik pilótájának, így ma a másiké a teljes napi penzum. Így jön ki, hogy Sainz és Lawson már csak a garzsból figyelhetnek, ők tegnap meg is tették már utolsó köreiket.
McLaren
Norris/Piastri
Ferrari
Leclerc/Hamilton
Red Bull
Verstappen
Mercedes
Antonelli/Russell
Aston Martin
Alonso/Stroll?
Alpine
Doohan/Gasly
Haas
Bearman/Ocon
Racing Bulls
Hadjar/Tsunoda
Williams
Albon
Sauber
Bortoleto/Hülkenberg
7:45 – Napos napot mindenkinek! Kriminálisan gyorsan elérkezett a tesztelés utolsó napja, de az is lehet, hogy egyszerűen csak túl rövid a tesztidőszak. Utóbbit látszik megerősíteni a csütörtöki nap legjobb idejét megfutó Carlos Sainz is, aki azon két versenyző egyike, akik ma már nem is hajtanak a pályára. A Williams spanyolja ugyanis egyáltalán nem érezte elegendőnek ezt a tesztmennyiséget.
Alább olvasható élő közvetítésünk a bahreini F1-es teszt második napjáról. Tartsatok velünk!
A legújabb bejegyzések az oldal frissítésével érhetők el.
17:05 – Doohan, Sainz, Bortoleto és Bearman kivételével mindenki maradt rajtot gyakorolni megspékelve egy extra felvezető körrel, de össznépi egyszerre rajtolást most sem láthattunk, helyette szépen egyesével lőttek ki a versenyzők.
Ezzel zárjuk a bahreini tesztelés második napjának élő szöveges tudósítását, hamarosan jövünk a részletes összefoglalóval, holnap reggel 7 óra 40 percől pedig ismét várunk mindenkit a harmadik nappal!
A második tesztnap végeredménye:
1. Sainz (Williams): 1:29,348, 127 kör
2. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör
3. Leclerc (Ferrari): 1:29,431, 83 kör
4. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör
5. Antonelli (Mercedes): 1:29,784, 87 kör
6. Stroll (Aston Martin): 1:30,229, 57 kör
7. Lawson (Red Bull): 1:30,252, 91 kör
8. Doohan (Alpine): 1:30,368, 80 kör
9. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör
10. Hadjar (Racing Bulls): 1:30,675, 94 kör
11. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör
12. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör
13. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör
14. Norris (McLaren): 1:30,882, 77 kör
15. Bortoleto (Sauber): 1:31,057, 80 kör
16. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör
17. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör
18. Bearman (Haas): 1:34,372, 66 kör
16:56 – Norrist megtréfálhatta az FIA, mert elkezdett egy gyorskört, de az első szektor teljesítése után kiírták a képernyőre, hogy nem lehet használni a DRS-t. A 10-es kanyar utáni egyenesben Norris bele is nézett a tükörbe, mintegy csekkolva, hogy valóban nem nyílt ki az állítható hátsó szárnya, majd inkább elvette a gázt. Az intézkedése oka ugyanaz, mint délelőtt: az FIA saját procedúráit szimulálja, így már jött is a biztonsági autós majd a piros zászlós jelzés, majd rajtgyakorlat zárja a mai tesztelést.
16:52 – Íme Leclerc versenyszimulációja. Az első etapban volt a legszorosabb az állás Norrisszal, de a McLaren itt is gyorsabb volt, majd utána nagyobb lett a különbség. A második etapot Leclerc C2-esen futotta, míg Norris C1-esen, majd az utolsóban a monacói volt C1-esen, a brit pedig C2-esen.
16:48 – Norris elment egy viszonylag tempós körre C3-as gumin, és 1:30,882-es eddigi legjobbját lila középső szektorral megspékelve jócskán lejjebb tornázhatta volna, lévén a középső szektorban csak 3 tizedre volt Sainztól. Az utolsó kanyart azonban elrontotta, ráment a kijárati kerékvetőre, majd a boksz felé vette az irányt.
16:38 – Nem egyformán használták a keverékeket, de Hadjar versenyszimulációjáról ezzel együtt is megállapítható, hogy a Racing Bulls nincs egy ligában a McLarennel.
16:31 – Leclerc idejei nem festenek jól. A monacói a versenyszimulációjának utolsó szakaszában jár a C2-es gumikon, de Norrisszal ellentétben ő nem tud 1:32-es köröket autózni. Még ha van is eltérés a motorüzemmódban, a közel egy másodperc nagy differencia, lévén nagyon nincs értelme letekerni az erőforrásokat, hogy a csapat releváns adatokat kapjon.
16:27 – Íme Norris versenyszimulációja. Szépen kirajzolódik, hogy miként gyorsult egyre jobban a McLaren az üzemanyag-mennyiség csökkenésével. Norris 1:32-es gumikkal fejezte be a futamát a C2-es keveréken.
16:23 – Antonelli megkezdte a versenyszimulációja utolsó etapját, a Mercedes szerelői éppen most cseréltek kereket az autóján és küldték az útjára.
16:21 – Lawsonnál beállítást változtattak, jelentette Ted Kravitz a bokszutcából, az új-zélandi pedig ebben a pillanatban el is hagyta azt és csatlakozott a többiekhez.
16:15 – Norris, Bortoleto, Doohan, Leclerc, Antonelli és Bearmanszimulál jelenleg versenyt, Hadjar pedig már befejezte a maga futamát, és egy ideje rövidebb etapokat teljesít, ennek köszönhetően is jött fel a 14. helyre a tabellán.
16:08 – Lázas munka zajlik a Red Bullnál Lawson autóján. Majd kiderül, hogy megint valami problémával szembesültek-e, vagy csak változtatnak a beállításokon:
16:03 – Így fordulunk rá az utolsó órára
Miközben Antonelli sokadszorra fékezte el a négyes kanyart, megkezdtük a mai tesztnap utolsó óráját, amelynek elején Hadjar tovább javítiott, az állás pedig a következő:
1. Sainz (Williams): 1:29,348, 100 kör
2. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör
3. Leclerc (Ferrari): 1:29,431, 56 kör
4. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör
5. Antonelli (Mercedes): 1:29,784, 52 kör
6. Stroll (Aston Martin): 1:30,229, 35 kör
7. Lawson (Red Bull): 1:30,252, 86 kör
8. Doohan (Alpine): 1:30,368, 53 kör
9. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör
10. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör
11. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör
12. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör
13. Norris (McLaren): 1:30,882, 58 kör
14. Hadjar (Racing Bulls): 1:30,953, 76 kör
15. Bortoleto (Sauber): 1:31,057, 48 kör
16. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör
17. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör
18. Bearman (Haas): 1:34,372, 53 kör
15:58 – A mezőny végén is történt változás: Hadjar a 17. helyről felugrott a 15. pozícióba egy C3-as gumin futott 1:31,175-ös körrel. Vajon robbant még ma valaki lágy gumin – már akinek van, persze –, vagy ezeket a próbálkozásokat az utolsó napra hagyják a csapatok?
15:54 – Több javítás is történt az utóbbi időszakban: Stroll 1:30,229-cel feljött a hatodik helyre, majd Lawson 1:30,252-vel felzárkózott mögé a 7. pozícióban. Jelenleg Sainzon kívül mindenki a pályán, és jól is teszik a csapatok, ha igyekeznek, mert lehet, hogy hamarosan le fog szakadni az ég.
15:47 – Bortoleto is belehibázott a „futamába”. Akárcsak Sainz, a brazil is hibázott a versenyszimulációja során, miután ráment a kettes kanyar belső rázókövére, és át kellett vágnia a hármast.
15:43 – Szitál az eső, Leclerc pedig be is mutatott egy látványos ellenkormányzást az utolsó kanyarban. Annyira nem esik, hogy az érdemben lassítsa a pilótákat, és a versenyszimulációk értékelhetősége miatt remélhetőleg nem is fog.
15:37 – Sainz, Leclerc, Antonelli, Doohan, Norris és Bortoleto köröznek jelenleg, mindannyian versenyt szimulálnak és legalább 1:34-es, de többnyire 1:35-ös és 1:36-os köröket autóznak, míg Bortoleto 1:37 fölött jár.
15:30 – A Mercedes is versenyt szimulálhat, Antonelli ugyanis az imént megkezdett egy etapot, amelynek első köre 7 másodperccel marad el Sainz etalonjától. Azaz a Mercedes alighanem csurig van tankolva.
15:25 – Lawson már inkább a teljesítményre gyúr, az imént C3-as gumin feljött a 6. helyre egy 1:30,351-es körrel. Az új-zélandi pilóta versenyszimulációja az alábbiak szerint alakult, noha a jelek szerint nem fejezte be azt, és csak két etapot ment.
15:21 – Elsiklottunk felette, de nemrég Norris is megkezdett egy versenyszimulációt, úgyhogy lesz miből bogarászni. Így alakult az első etapja C3-as gumikon.
15:18 – A Ferrari is elkezdhetett egy versenyszimulációt, Leclerc ugyanis egy kör után próbarajtot végzett a bokszutca végén, majd az első mért köre annyivel maradt el a legjobbjától, hogy az jócskán megtankolt autóra utal.
15:15 – Sainz majdnem megjárta a kavicságyat a versenyszimulációja közben: az utolsó kanyar kijáratán lovagolta meg a kerékvetőt, majd hajtott ki az aszfaltozott bukótérbe. Az azon túl létesített kavicságyat azonban elkerülte.
15:12 – Változott az állás, miután Lance Stroll a 10.-ről előrejött a 8. helyre a tabellán, amivel megelőzte Fernando Alonsót. A kanadai új C3-as szetten ért el 1:30,510-es időt, amivel 1,162 másodperccel marad el Sainz ugyanilyen gumin futott legjobbjánál.
15:10 – Az idei szezon megannyi kérdése közül az egyik az lesz, hogy a Sergio Pérez helyére előléptetett Liam Lawson elbírja-e a nyomást, és érdemben hozzá tud-e járulni a Red Bull konstruktőri vb-cím visszaszerzéséért indított kísérletéhez. Christian Horner az F1 TV-nek elmondta, eddig elégedettek a mindössze 11 F1-es futamnyi tapasztalattal rendelkező új-zélandival.
„Liam eddig nagyszerű munkát végez. Bedolgozza magát a csapatba, a visszajelzései pedig jók és összhangban állnak azzal, amiket Max mond. Csak kilométerekre van szüksége, ma egész nap az autóban ül, úgyhogy meglátjuk, hogy megy. Időt kell adnunk neki, mert bár nem újonc, nincs messze tőle, és ez nagy ugrás neki. De szélesek a vállai és jó a versenyzői mentalitása, úgyhogy szerintem rendben lesz. Nagyszerű ezt a fajta lelkesedést látni az autóban”
15:04 – Már csak két óra van hátra a mai tesztnapból, az elmúlt órában pedig nem változott az élmezőnyben az állás, az első tízben is csak annyit, hogy Stroll feliratkozott a 10. helyre. Jelenleg mindenki megtankolt autóval köröz.
1. Sainz (Williams): 1:29,348, 78 kör
2. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör
3. Leclerc (Ferrari): 1:29,431, 25 kör
4. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör
5. Antonelli (Mercedes): 1:29,784, 29 kör
6. Doohan (Alpine): 1:30,368, 23 kör
7. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör
8. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör
9. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör
10. Stroll (Aston Martin): 1:30,794, 16 kör
11. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör
12. Norris (McLaren): 1:30,882, 20 kör
13. Lawson (Red Bull): 1:30,932, 78 kör
14. Bortoleto (Sauber): 1:31,057, 19 kör
15. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör
16. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör
17. Bearman (Haas): 1:34,745, 31 kör
18. Hadjar (Racing Bulls): 1:35,282, 55 kör
14:59 – Újabb pályalhagyás Antonellitől, az újonc a 4-es kanyarban rongyolt ki a bukótérbe, de gond nélkül visszatért a pályára.
14:54 – Jönnek a versenyszimulációk
Miként az várható volt, a második tesztnap délutánján többen is versenyszimulációt végeznek. Liam Lawson és Isack Hadjar például ilyet teljesít, de nemrég Carlos Sainz is megkezdett egyet. Hogy ezek mit árulnak el az erőviszonyokról, arról az utolsó tesztnap előtt külön cikkben jelentkezünk.
14:49 – A Red Bull sokkal termékenyebb délután, mint délelőtt, és Lawson már 74 körnél jár (délelőtt 28 jött össze neki a vízszivárgás miatt). Christian Horner korábban az F1 TV adásában elmondta, elégedettek azzal, amit eddig az RB21-estől tapasztaltak.
„Végigmegyünk a programunkon, számos eltérő konfiguráción, miként a legtöbb adatot kell gyűjteni a három nap során. Jelenleg az adatok megegyeznek a szimulációinkkal, megértettük az RB20-as néhány gyengeségét, a csapat pedig keményen dolgozott, hogy orvosolja azokat. Tavaly olyan autónk volt, amely alkalmanként nagyon gyors, futamokat és sprinteket nyert, és mindenki másnál több pole-t ért el, de nagyon érzékeny volt, és nehéz volt belőle kisajtolni a teljesítményt. Mindkét versenyző azt jelentette, hogy most könnyebb vezetni a kocsit.”
14:44 – Alex Albon korábban az F1 TV-nek nyilatkozva némileg lehűtötte a kedélyeket a Williams biztató formáját illetően, mondván szerinte a középmezőnyben fognak csatázni, de az legalább nagyon szoros lesz.
„Azt mondanám, hogy mi egyike vagyunk azoknak a csapatoknak, amelyek jobban 2026-ra koncentrálnak, mint az idei évre, de ugyanakkor az autó jónak érződik. Nem gondolom, hogy rosszabbá tettük, ez biztos. Tavaly volt néhány gyengeségünk, ami nem tetszett, úgyhogy azoknak a rendbehozatalára koncentráltunk. Küszködünk a hatos és hetes kanyarban, de a második szektorral meglehetősen elégedettek vagyunk. Nem hiszem, hogy az élmezőnyben leszünk az idén, de abban reménykedünk, hogy a szabályváltozás évében fejlődhetünk” – mondta.
14:36 – Leclerc megforgatta a Ferrarit az utolsó kanyarban, nem sokkal azután, hogy Doohan elfékezte a négyes és kiment a bukótérbe. A moancói nem gyorskörön volt, hanem valószínűleg elkezdeni akart egyet, amikor besokallt a kigyorsításon.
Bernie Collins, az Aston Martin korábbi stratégája és Jolyon Palmer korábbi F1-es pilóta arról beszélgetek az F1 TV adásában, hogy a McLaren meglepően kényelmes tempóban dolgozik a teszten, és nem zavarja, hogy nem tölt annyi időt a pályán, mint egyes riválisai. Collins kiemelte, hogy fura, hogy ennyit kenegetik áramlásjelző festékkel az autót, Palmer pedig rámutatott, hogy másfél óra alatt Norris mindössze 7 kört ment, ami kevés. Talán valamilyen aerodinamikai problémájuk lehet, vagy nem értenek valamit? Majd kiderül, de Palmerben inkább azt a benyomást keltik, hogy magabiztosak, nincs szükségük a kapkodásra, ahelyett, hogy pánik uralkodna a konstruktőri címvédőnél.
14:18 – Stroll megtette az első mért körét, a C3-asokon a 15. helyre iratkozott fel 1:32,606-tal.
14:15 – A McLaren nem villog, de azért dolgoznak, Norris néhány perccel ezelőtt a 11. helyre jött fel C3-as gumin és 1,5 másodpercre közelítette meg Sainzot, majd visszament a bokszba. Ezzel már közvetlenül csapattársa mögött áll a tabellán.
14:13 – A Ferrari a teszt során első alkalommal tett fel C3-asnál lágyabb gumit valamelyik pilótájának, de Charles Leclerc C4-esen hiába javított az első szektorban, utána forgalomba került, a hosszú etapot teljesítő Hadjar pedig teljesen feltartotta az utolsó kanyar előtt. Persze teszten nem kötelező félreállni, főleg akkor, ha valaki nem csak kóricál, hanem a saját programját futja. Leclerc korábban 52 ezredre közelítette meg Hamiltont ugyanolyan keveréken.
14:08 – Sainz megpördült a Williamsszel
Először tették fel a C4-es, azaz a C3-asnál eggyel lágyabb gumit a Williamsre, de a spanyol nem jutott messzire vele, ugyanis már az első mért körének eső kanyarjában megpördült.
14:05 – Norris elment egy újabb körre, és bár két egyéni legjobb szektorral kezdett, nem fejezte be azt. Utána pedig azt figyelhettük, ahogy Jack Doohan alatt mintha üresbe kapcsolt volna az Alpine a 10-es kanyar utáni egyenesben, de aztán visszajött a hajtás, az ausztrál pedig továbbment.
14:03 – Íme az állás a délutáni első óra végén:
1. Sainz (Williams): 1:29,348, 63 kör
2. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör
3. Leclerc (Ferrari): 1:29,431, 17 kör
4. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör
5. Antonelli (Mercedes): 1:29,784, 12 kör
6. Doohan (Alpine): 1:30,368, 14 kör
7. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör
8. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör
9. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör
10. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör
11. Bortoleto (Sauber): 1:31,057, 10 kör
12. Lawson (Red Bull): 1:31,233, 52 kör
13. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör
14. Norris (McLaren): 1:32,763, 3 kör
15. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör
16. Bearman (Haas): 1:34,745, 20 kör
17. Hadjar (Racing Bulls): 1:35,651, 18 kör
18. Stroll (Aston Martin): –, 4 kör
14:00 – Egy órával a délutáni szakasz kezdete után megjött Lando Norris is, és a C3-as keveréken 1:32,763-at ment, amivel a 14. helyre iratkozott fel. Ennél jobb időt ért volna el, ha nem rongyol rá durván a 11-es kanyar külső rázókövére.
13:55 – Antonelli rendesen erőlteti, az imént a négyes kanyarban megcsípte a kavicságyat, majd nem sokkal később elfékezte a 10-est és kirongyolt a bukótérbe. Ebben a körében értelemszerűen nem javított.
13:52 – Nincs gond a McLarennél, jelentette Ted Kravitz, a Sky Sports riportere. Egyszerűen ennyi időt vesz igénybe átállítani az autót Norrisra.
13:48 – Antonelli javított és a 12. helyről, közel 3 másodperces hátrányból felugrott az 5. pozícióba egy C3-as gumin futott 1:29,784-es körrel. Ez csak 6 ezreddel rosszabb Russell délelőtti idejénél, Sainztól viszont több mint 4 tizedre van.
13:46 – Már csak Norris és Stroll adós mért körrel a délutáni etapban kezdők közül. Előbbi már megtett 2 kört, de egyet sem fejezett be, a McLaren pilótája viszont még nem járt a pályán.
13:41 – Leclerc egyre közelebb lopakodik csapattársa idejéhez a C3-as keveréken. Eleinte közel 1,5 másodperces lemaradással kezdett, de már a 4. helyen áll 1:29,814-gyel, amivel csak 4 tizedre van Hamiltontól. Persze ez amúgy rengeteg lenne, de a monacói még csak most kezdte a munkát, és vélhetően nem tart ott a programjában, ahol Hamilton megfutotta a legjobb körét.
13:36 – Jelentős mennyiségű eső érkezett, legalábbis Ollie Bearman ezt jelentette a rádión, de a jelek szerint a csapadék egyelőre nem befolyásolja túlságosan a pályát, hiszen rajta kívül Leclerc, Lawson és Bortoletto is slickeken van kint.
13:28 – Sainz az élen!
A Williams folytatja az egykörös etapokat, Sainz pedig a korábbi javításai után most annyi időt talált, hogy 1:29,366-tal átvette a vezetést Hamiltontól (0,013 másodpercet adott neki). Ez akkor is biztató a grove-iakra nézve, ha nem ismerjük a csapatok által használt motorüzemmódot, az üzemanyag-mennyiséget, és mostanra a körülmények is jobbak lettek.
13:27 – Nem sokkal ezelőtt a Red Bull pályára küldte Lawsont, azaz sikerült elhárítani a délelőtti vízszivárgást. Van mit behoznia az új-zélandinak és a bikás istállónak, hiszen az első négy óra során a legkevesebb, 28 kört tették meg.
13:25 – Egy kis autómustra. Az FIA jóvoltából megnézhetjük az összes idei autót egy oldalnézeti összehasonlításban.
13:20 – Antonelli csúnya elfékezéssel kezdett. A 18 éves újonc sokakban mély benyomást hagyott a tegnapi napon, de most nagyon nem jött jól neki, hogy a célegyenes végén hosszú időn át füstöltette a bal első gumit. Talán megint túl hamar akart túl nagy tempót diktálni az olasz?
13:16 – 20-30 percen át csepereghet az eső, mondta mérnöke a rádióban a C3-as gumikon pályára hajtó Leclerc-nek, miután a monacói esőcseppeket jelentett. Rajta kívül Bearman és Antonelli is elhagyta már a garázst a délutánra érkező versenyzők közül, míg Sainz visszatért oda.
13:13 – Sainz elment egy újabb gyorskörre a C3-asokon, és bár csak az első szektorban javított az addig legjobbján, 1:29,800-al több mint egy tizedet faragott az idejéből. Ezzel ugyanakkor maradt továbbra is a harmadik.
13:09 – Meg is van a délután első javítása, méghozzá Sainz részéről – persze csak ő és Lawson tud javítani a délelőtti eredményén –, aki 1:29,927-tel megerősítette harmadik helyét a tabellán. A Williamsen a C3-as gumik vannak fent.
13:05 – Autó a pályán, Hadjar megtörte a csendet
Ahogyan az várható volt, a Racing Bulls lett az első autó a pályán a délutáni etapban, Isack Hadjar 4 perccel a lámpa zöldre váltása után hajtott ki a borús idő miatt már félig fényárban úszó aszfaltcsíkra.
13:03 – Egyelőre a legtöbb helyen zajlanak a pilótacserék, vagyis pontosabban az emiatt szükséges állítások, hiszen délutánra a Red Bullt és a Williams-t kivéve minden csapatnál cserélnek. Charles Leclerc már sisakban áll a garázs hátuljában, de a Ferrari még bakokon áll gumik és első szárny nélkül, míg a Mercedesnél ugyanez a helyzet. Ott Andrea Kimi Antonelli még a sisakot sem vette fel, és konkrétan az imént tették be a pilótafülkébe az ülését. A Racing Bulls azonban hamarosan kihajthat, Isack Hadjar ugyanis már bent ül.
A mai tesztbeosztásokat alább mutatjuk.
McLaren
Piastri/Norris
Ferrari
Hamilton/Leclerc
Red Bull
Lawson
Mercedes
Russell/Antonelli
Aston Martin
Alonso/Stroll
Alpine
Gasly/Doohan
Haas
Bearman/Ocon
Racing Bulls
Tsunoda/Hadjar
Williams
Sainz
Sauber
Hülkenberg/Bortoleto
13:00 – Itt is vagyunk újra, folytatódik a teszt második napja!
Jó hír, hogy egyelőre van áram a pályán (égnek a reflektorok és a garázsokban is van fény), illetve az eső sem esik, a rossz, hogy nem kapkodnak a csapatok, és még senki sem hajtott ki a pályára.
12:12 – Hamilton zárta az élen a délelőttöt, a Red Bull bajba került
Hamarosan jövünk a bővebb délelőtti összefoglalónkkal, addig is elöljáróban alább láthatók az eredmények a körszámokkal. Hamilton és a Ferrari a stopper szerint és szemre is erős etapon van túl, míg a Red Bull tette meg a legkevesebb kört, miután vízszivárgás lépett fel Liam Lawson autójában. 13 órakor kezdődik a második négyórás etap, tartsatok akkor is velünk!
1. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör
2. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör
3. Sainz (Williams): 1:30,090, 44 kör
4. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör
5. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör
6. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör
7. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör
8. Lawson (Red Bull): 1:31,233, 28 kör
9. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör
10. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör
12:05 – Na most megtörtént a rendes rajt, de a három pilóta (Ocon, Piastri, Russell sorrendben) nem indult el egyszerre, sőt, a Mercedes jó sokáig állva maradt. Valószínűleg nem akartak kockáztatni egy összeakadást.
12:03 – Egyelőre nem volt rajt, ugyanis a lámpák zöldre váltottak, mint amikor elküldik a mezőnyt egy újabb felvezető körre. Valószínűleg ez is az FIA tesztjének része.
12:01 – Ocon, Piastri és Russell tértek csak vissza, de hármójukkal most elpróbálnak egy rendes, lámpás rajtot.
11:56 – Safety Car, majd piros zászló
Ezúttal nem ment el az áram és egyéb fennakadás sem történt, csupán az FIA rendszertesztjéről van szó. De ezzel még nincs teljesen vége a délelőttnek, a csapatoknak megvan ugyanis a lehetősége, hogy a zöld jelzés után visszajöjjenek, majd felsorakozzanak a rajtrácsra egy közös rajtpróbára.
11:53 – Nem lesz lágyabb gumis kör a Ferraritól. Az imént láthattuk, ahogy az autót áramlásjelző festékkel fújják be a garázsban, ami azt jelenti, hogy a délelőtti etap utolsó perceire az olaszok méréseket fognak végezni a köridők további hajszolása helyett. Hamilton már ki is hajtott a pályára C3-asokon.
Ferrari pintando con parafina la esquina delantera izquierda
11:51 – A Haas ugyanazt csinálja, amit tavaly, azaz kizárólag megtankolt autós etapokra koncentrál. Ezért aztán nem kell aggódni az amerikai istállóért, amiért Ocon, 3,6 másodperccel hátránnyal csak az utolsó, 10. helyen áll, miközben az első 9 helyezett 2 másodpercen belül található.
11:45 – Felteszi valaki a lágy gumikat? A McLaren a jelek szerint nem, mivel Piastri C2-esen kezdett meg egy etapot, de a Ferrari hátha elhasznál egy lágyabb szettet Hamiltonnal, aki hamarosan befejezi a munkát mára, hogy átadja a volánt Charles Leclerc-nek. Ne feledjük, a maranellói istálló és a Williams hozott csak C5-ös és C6-os keveréket, míg C4-esből a Ferrarinak van a legtöbb. Még egyiket sem használták.
11:39 – Tsunoda javított közben C3-as gumin 1:30,793-ra és a 6. helyre felugorva megelőzte Lawsont. Hamilton, Russell, Gasly és Ocon van még rajta kívül a pályán, de mindegyikük messze van a legjobbjától.
11:27 – Piastri nekiment Hülkenbergnek
Megtörtént a teszt első ütközése: a lassan haladó Nico Hülkenberg igyekezett félrállni Piastri elől a 8-as kanyarban, de az ausztrál szintén szélesen fordult, és az első szárnyának bal oldalával eltalálta a Sauber jobb hátsó kerekét. Piastri a 10-es kanyar után egyenesben értetlenkedve átmutatott a németnek. A McLaren szárnya a jelek szerint nem sérült meg jelentősen.
11:24 – A Ferrari tavalyi legjobb köre 1:29,920 volt a teszten, a Bahreini Nagydíjra pedig Max Verstappen 1:29,179-cel szerezte meg a pole-t. Előbbit Hamilton jócskán túlszárnyalta már, de utóbbitól sincs olyan messze.
11:18 – Hamilton nagyot faragott az idején, megerősítette az első helyét
A Ferrari versenyzője a félbehagyott köre után ment egy töltőkört, majd ismét nekilódult, és lila első és második szektor után 0,291 másodpercet faragott le a legjobbjából, így már 1:29,379-es idővel vezet.
11:14 – Hamilton lila első szektorral kezdett C3-as gumin (0,030 másodperc előnye volt korábbi legjobbjához képest), de aztán kicsit rácsúszott a külső kerékvetőre a 11-es kanyarban, úgyhogy félbeszakította a körét.
11:10 – Mégis lehet ellenfele Mohammed Ben Sulayemnek az FIA idei elnökválasztásán?
11:05 – A mai tesztnap délelőttjének utolsó órájába lépve a következő a sorrend:
1. Hamilton (Ferrari): 1:29,670, 30 kör
2. Russell (Mercedes): 1:29,879, 51 kör
3. Sainz (Williams): 1:30,090, 26 kör
4. Gasly (Alpine): 1:30,430, 31 kör
5. Piastri (McLaren): 1:30,839, 25 kör
6. Lawson (Red Bull): 1:31,233, 28 kör
7. Tsunoda (Racing Bulls): 1:31,272, 31 kör
8. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 40 kör
9. Alonso (Aston Martin): 1:32,942, 31 kör
10. Ocon (Haas): 1:33,350, 44 kör
10:59 – Közben nemcsak az élen, hanem hátrébb is láthattunk egy-egy javítás: Gasly a 4. helyét erősítette meg 1:30,430-as körével, Piastri pedig ugyanilyen gumin az 5. helyet vette át Lawsontól 1:30,839-cel. Nem sokkal utánuk Tsunoda 1:31,272-vel a 7. helyre jött fel, ugyancsak C3-as keveréken.
10:55 – Hamilton tovább javít
Elment egy újabb mért körre a Ferrari britje, majd lila középső szektor után már 8 századdal volt a saját legjobbja előtt, ebből az előnyből a végére azonban csak 5 ezred maradt. Ám 1:29,670-nel így is tovább faragta a teljes eddigi tesztelés legjobb idejét.
10:52 – Russell átvette a vezetést, de Hamilton rögtön válaszolt
Felgyorsultak az események: a Mercedes pilótája új C3-ason futott egy 1:29,879-es kört, amivel 2 tizedet adott Hamilton addigi legjobbjának, ám mögötte már mért körön érkezett a hétszeres világbajnok, és 1:29,675-tel visszavette az első helyet.
Lila első és egyéni legjobb utolsó szektort autózva mindössze 0,010 másodperccel maradt el Hamilton C3-ason futott idejétől a spanyol, aki C2-esen 1:30,090-re tornázta le a legjobb idejét.
10:49 – Ma már alighanem versenyszimulációkat is láthatunk, különösen Sainztól és Lawstontól, akiknek ez az utolsó tesztnapja az Ausztrál Nagydíj előtt. Előbbi most kiment új C2-es gumin és elkezdett egy mért kört, de használta a DRS-t, úgyhogy egyelőre biztosan nem versenyt szimulál. Má csak azért sem, mert nem lenne elég ideje befejezni az ebédszünet előtt.
10:38 – Meglepő vendég a Ferrarinál
Ma megérkezett a tesztelés helyszínére John Elkann, a Ferrari elnöke, akinek jelenléte persze nem kellene meglepő legyen, de egy tesztelésen azért az. Ted Kravitzot is meglepte, mondván „ez nem történik meg gyakran.” A Sky Sports bokszutcai riportere hozzátette, Elkann valószínűleg magángépén érkezett. Vajon ez mennyire tudható be annak, hogy Lewis Hamilton – aki az imént szélesítette ki az első kanyart a bukótérben – csatlakozott a Scuderiához?
10:33 – Megint esni fog? Russell legalábbis azt jelentette a rádión, hogy ismét jönnek az esőcseppek, de ez egyelőre a pályán zajló történéseken nem látszik, hiszen csak Ocon, Russell és Hülkenberg van a bokszban, a többiek róják a köröket a slick gumikon.
10:29 – Nagy lett a forgalom, a pálya mostanra a jelek szerint teljesen felszáradt, úgyhogy a 10 csapatból 9 igyekszik is kihasználni a megfelelő körülményeket. Egyedül Sainz Williamse áll a garázsban.
10:27 – Időközben Oscar Piastri is feliratkozott a tabellára, úgyhogy a McLaren megkezdte a mért körök gyártását. Az ausztrál folyamatosan lépdel előre, 1:32,719-cel már a 7. helyen van, de az előbb csúnyán elmérte a célegyenes végi féktávot és kiment a bukótérbe.
10:23 – Miközben folyamatosan javít az idején (de 1:33,418-cal továbbra is csak 8.), Tsunodának volt egy kis nézeteltérése az őt az első kanyarkombinációban feltartó Hülkenberggel. A japán ugyan nem integetett, de kissé agresszívan közel ment a Sauberhez, amiből érződött, hogy nem tetszett neki a német lassú reakciója.
10:19 – Tsunoda is megjött és Russellhez hasonlóan C3-as gumit használ, míg Hülkenberg C4-esen volt kint. A Sauber egyértelműen meg volt tankolva, de nem ment igazán hosszú etapot, a német már vissza is tért a garázsba.
10:13 – A Mercedesnél nem a teljesítményre gyúrnak, amit az is mutat, hogy Russell autójának eleje áramlásjelző festékkel van bekenve. A köridejei sem acélosak, elsőre 1:42-es, másodjára 1:38-as időt ment. Közben egyébként Hülkenberg is csatlakozott hozzá a Sauberrel.
10:08 – Ismét autó a pályán, ezúttal egy Mercedes az!
Egy ideje mintha elállt volna az eső, ezt pedig most George Russell erősítette meg, aki slickeken ment ki (máson nem is tudott volna mondjuk), majd meg is kezdett egy mért kört.
10:05 – Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy ilyen helyzetben a Pirelli miért nem ad a csapatoknak eső vagy intermediate gumikat, ha mondjuk napokkal előre látni, hogy eshet. Nos, azért, mert a tesztre szánt gumik már decemberben hajóra kerültek és elindultak Bahreinbe, ezért is kellett a csapatoknak előre leadni a rendelést, hogy melyik keverékből hány szettet akarnak. Mindannyiuknak megvolt a lehetősége, hogy válasszanak intert vagy teljes esőgumit is, de ezzel csak a Haas és az Aston Martin élt. Alább mutatjuk, melyik istálló melyik gumiból mennyit választott a három napra.
Fotó: Pirelli
10:00 – Elérkeztünk a délelőtti etap feléhez, Ocon intermediate gumis körei óta más nem járt a pályán. Az állás nem változott az első óra óta, a körszámok viszont valamelyest nőttek.
1. Hamilton (Ferrari): 1:30,080, 17 kör
2. Sainz (Williams): 1:30,152, 14 kör
3. Russell (Mercedes): 1:30,379, 28 kör
4. Gasly (Alpine): 1:30,846, 14 kör
5. Lawson (Red Bull): 1:31,233, 15 kör
6. Hülkenberg (Sauber): 1:31,525, 21 kör
7. Alonso (Aston Martin): 1:32,942, 14 kör
8. Ocon (Haas): 1:33,771, 28 kör
9. Tsunoda (Racing Bulls): 1:37,961, 11 kör
10. Piastri (McLaren): –, 7 kör
9:53 – Nincs mozgás az Aston Martinnál sajnos. Alonso sehol, az autó pedig kerekek nélkül pihen a garázsban és a szerelők sem sürgölődnek körülötte.
9:49 – Ocon egy újabb próbarajt után visszatért a bokszba és betolták a Haas-garázsba, úgyhogy jelenleg senki sincs kint. Vajon az Aston Martin is kedvet kap egy kis esős körözéshez?
9:43 – Autó a pályán!
A Haasnak volt kedve és kiküldte Esteban Ocont az egyetlen rendelkezésre álló intermediate szetten. A francia végrehajtott egy próbarajtot a bokszutca végén, majd elindult feltérképezni a körülményeket, hogy aztán a kör végén rögtön a bokszutcába hajtson, majd újabb próbarajttal menjen az útjára. Ilyesmire mondjuk jók ezek a körülmények is, hiszen valószínűleg kell majd nedves pályán rajtolnia a mezőnynek a szezon során.
9:41 – Vajon a Haasnak és/vagy az Aston Martinnak lesz kedve? Ez a két csapat kért ugyanis csak intermediate, illetve esőgumit a Pirellitől a tesztre, úgyhogy a többi istálló akkor sem tudna körözni ilyeneken, ha akarna. A Haasnak egy szett inter és egy szett teljes esőgumi, az Astonnak három szett intermediate áll a rendelkezésére. Az eső folyamatosan esik, a pálya pedig már teljesen vizes.
9:35 – Esik
Jelenleg ennyit lehet elmondani a pályán zajló eseményekről. Mindenki kivár, a pilóták kiszálltak az autóból.
9:30 – Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke tett róla, hogy ne maradjunk botrány nélkül a tesztelés alatt sem, és többeket kitiltott a Motorsport Világtanács tegnapi üléséről. Hogy miért és mi lehet ennek a következménye, arról alább írtunk bővebben:
9:24 – Mindenki visszatért a bokszba – előbb Hamilton hajtott be rögtön a tapogatózó köre végén, az imént pedig Cunoda is a garázs felé vette az irányt a hatalmas mérőkeretekkel felvértezett autójával. Jelenleg senki nincs a pályán.
9:19 – Ezek már nem száraz körülmények: Hamilton az imént tért vissza a pályára C3-as gumin, de több kanyarban is annyira esik, hogy csak lábujjhegyen gurította át a Ferrarit. Rajta kívül csak Tsunoda van kint, de a Racing Bulls még mindig aerodinamikai méréseket végez.
9:15 – Norris bővebben az F1 TV-nek adott interjúból: „Az autó olyannak érződött, mint tavaly, ami jó kezdet, jó dolog. Volt részünk a gondokból az utóbbi néhány évben Bahreinben, amikor nem kezdtünk jól, de most normálisnak érződik minden, ami jó. Sok minden változott a kocsin, úgyhogy mindent ellenőriztünk, biztosra mentünk, hogy nem esik le semmi az autóról és úgy működik, ahogy kell neki. Jól indult a teszt. Az igazán nem számít, hogy elsők vagy utolsók vagyunk az első napon, ez csak Ausztráliában lesz fontos. De jól kezdtünk.”
„Jól érzem magam, nyugodt vagyok, ami jó. A nyugodt énem a jó énem. Persze izgatott vagyok és készen állok, de most egyáltalán nem vagyok ideges. Mondjuk Ausztráliában már biztosan az leszek az időmérő előtt, de jól érzem magam” – tette hozzá a tavalyi vb második helyezettje.
9:12 – A továbbra is mért kör nélkül álló Piastrinak, majd Sainznak is volt egy meleg pillanata a 11-es kanyar bejáratában. A McLaren és a Williams hátulja is hirtelen tört ki, így mindketten kiengedték az autót a bukótérbe. Valószínűleg az eső az oka.
9:07 – Norris az F1 TV-nek nyilatkozva elmondta, az autó a tegnap nap során ugyanolyannak érződött, mint tavaly, ami jól jel, lévén a korábbi években rendre problémahegyekkel küzdve vágtak neki a tesztelésnek.
9:02 – Elkezdett esni
Ocon és Russell is azt jelentette a rádión, hogy egyre jobban esik, utóbbi pedig át is vágtatott a hármas kanyar rázókövén egy megcsúszás után.
9:00 – Az állás egy óra után
1. Hamilton (Ferrari): 1:30,080, 16 kör
2. Sainz (Williams): 1:30,152, 11 kör
3. Russell (Mercedes): 1:30,379, 21 kör
4. Gasly (Alpine): 1:30,846, 14 kör
5. Lawson (Red Bull): 1:31,233, 15 kör
6. Hülkenberg (Sauber): 1:31,525, 13 kör
7. Alonso (Aston Martin): 1:32,942, 9 kör
8. Ocon (Haas): 1:33,771, 19 kör
9. Tsunoda (Racing Bulls): 1:37,961, 5 kör
10. Piastri (McLaren): –, 5 kör
8:56 – Sainz igencsak versenyképes körrel rukkolt elő a Williamsszel, miután lila, azaz leggyorsabb középső szektorral feljött a második helyre, csupán 0,072 másodpercre Hamiltontól. És ami igazán meggyőző, hogy mindezt C2-es, azaz a C3-asnál eggyel keményebb gumin tette.
8:54 – Közben előkerültek a C4-es, azaz a C3-asnál eggyel lágyabb gumik is, amelyeken Nico Hülkenberg ment egy mért kört, de 1:31,631-el több mint 1,5 másodperccel volt lassabb Hamiltonnál.
8:51 – Hamilton tovább gyorsul!
Újabb gyorskörében Hamilton mindhárom szektorban javított és 1:30,080-ra faragta le a lécet, miközben a köre nem volt tiszta, a négyes kanyarban egy kicsit a kavicságyat is megcsípte. Nyilván rengeteget gyorsul az F1 egy év alatt, de azért érdekes, hogy Hamilton már most közel 1 másodperccel gyorsabb, mint a tavalyi teszten a Mercedesszel futott legjobb ideje.
8:47 – Hamilton az élen
Egy egyéni legjobb és két abszolút legjobb szektorral Lewis Hamilton vette át a vezetést a Ferrarival, a nap és a teszt új legjobb ideje így már 1:30,287. A hétszeres világbajnok 0,092 másodperccel volt gyorsabb Russellnél C3-as keveréken, ami a Bahreini Nagydíjon a leglágyabb keverék lesz majd, így az időmérőn is ez lesz főként használatban. Hamilton egyértelműen az egykörös tempóra gyúr, mert a köre után elvette, és vélhetően hamarosan újra próbálkozik majd.
8:45 – Már csak Piastri és Sainz adós mért körrel, időközben Gasly ugyanis 1:31,244-gyel feliratkozott a 3. helyre C3-as gumin, mindössze 0,011 másodpercre Lawsontól.
8:41 – Három pilótának, Sainznak, Gaslynak és Piastrinak nincs még mért köre, de a spanyol legalább kint van a pályán. Rajta kívül Russell és Lawson róják még a köröket, előbbi az 1:32-es, utóbbi az 1:33-as tartományban.
8:36 – Lawson felzárkózott Russell mögé egy 1:31,233-as idővel, ami nagyjából 3 tizeddel jobb a saját tegnapi legjobbjánál. A harmadik helyen Hamilton áll 1:32,398-cal, őt Alonso követi 1:32,942-vel, de az első három helyezettel ellentétben a spanyol már C1-es, azaz a legkeményebb gumikon van kint.
8:30 – Russellé a nap első komolyabb ideje: a brit 1:30,379-et repesztett C3-as gumin, amivel ő lett volna a tegnapi nap leggyorsabbja. Erős kezdés.
8:27 – Lawson és Sainz között volt egy kis probléma a bokszutca kijáratában, mivel a Red Bull versenyzője pont akkor ért a rajtot próbáló Williams mellé, amikor az elindult. De Sainz gyorsan kapcsolt és elvette a gázt, hogy nehogy véletlenül összeakadjanak. Közben ismét megélénkült a forgalom, hatan is a pályán jelenleg.
8:23 – Íme a ma reggeli mérőkeret-felhozatal! Ha ilyen eszközöket látunk az autóról, akkor jó eséllyel valamelyik tesztnap kezdetén járunk. Közben Piastri az első, aki visszamerészkedett a továbbra is száraz aszfaltcsíkra, de az autóján továbbra is ott van a mérőkeret, csak most az oldala helyett a hátulján.
8:19 – Szokatlan Pitot-csöveket láthattunk a Ferrari első szárnyán. Azóta Hamilton visszatért a bokszba és vélhetően megszabadítják az autóját az eszköztől, miként az összes többi pilóta is a garázsba hajtott, így most csend honol a bahreini pályán.
8:15 – Hamilton áll az élen jelenleg 1:33,680-as idővel C3-as gumikon, de a legtöbb csapatnál még zajlanak az aerodinamikai tesztek, így ennek nem sok jelentősége van. Őt Russell követi 1:33,882-vel szintén C3-as gumin, a harmadik helyezett Hülkenbergnek viszont már közel 3 másodperces a lemaradása.
8:11 – Bernie Collinsnak, az Aston Martin stratégájának nagyon tetszett, amit a McLaren csinált az első napon. „Nagyon magabiztosnak tűntek. Sok időt hagytak maguknak az ebédszünetben, aztán nagyon lassan haladtak Lando Norrisszal, és csak csinálták a tesztprogramjukat. Látszólag mindent nagyon az ellenőrzésük alatt tartottak. Érdekes lesz látni, hogy mit csinálnak ma, de nagyon kontrolláltnak, nagyon stabilnak tűntek, ugyanakkor ez más csapatokról is elmondható” – mondta az F1 TV adásában.
8:06 – Hülkenberg autóján elég érdekes mozgást végez a DRS, amely nyitott állapotában vadul oszcillált az egyenesben. Aligha így kellene működnie, csak nehogy lerepüljön…
8:04 – Csepereg az eső
Russell két kanyarban is esőt jelentett, de egyelőre nem olyan vészes a helyzet, hogy ne lehessen slick gumikon menni. Esőgumit csak a Haas kért a tesztre, ők is csak egyetlen szettet, míg intermediate-ből is csak nekik (szintén egyetlen szett) és az Aston Martinnak (három szett) van. Közben Piastri, Alonso és Gasly is kihajtott, több autón pedig ismét ott vannak a mérőkeretek.
Zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, ezzel megkezdődött a magyar idő szerint 8-től délig tartó 4 órás etap. Szerencsére egyelőre nem esik, de továbbra is hűvös van, a levegő csupán 13, az aszfalt 14 fokos.
7:58 – Rengeteg kört láthatunk ma is, hiszen a 10 csapat együttesen már tegnap is 1326 kört tett meg, ami csapatonként 133 körös átlagot jelent. A legtöbb, szám szerint 160 kört a Haas futotta.
7:51 – Csodáljuk meg Lando Norris leggyorsabb körét fedélzeti kamerából! A McLaren versenyzője C3-as gumin, már villanyfény mellett futotta meg 1:30,430-as idejét, amivel első helyen zárta a szerdai napot. Csak az érdekesség kedvéért: a brit ezzel a tavalyi tesztelés abszolút negyedik helyén zárt volna a legjobbját egyaránt C4-esen, azaz lágyabb abroncson elérő Carlos Sainz (1:29,920), Charles Leclerc (1:30,322) és George Russell (1:30,368) mögött.
7:45 – Noha az első tesztnap szokás szerint a legnehezebb az erőviszonyokat érintő következtetések levonásának szempontjából, de azért összegyűjtöttük, hogy mit lehetett leszűrni a szerdából.
Némileg változik a helyzet az első naphoz képest, hiszen tegnap az összes csapat versenyzőt cserélt az ebédszünetben, de ma a Red Bull és a Williams is egy versenyzővel tervezi végigcsinálni a kétszer négy órás műszakot. Ezért Max Verstappent és Alex Albont sem fogjuk látni ma.
McLaren
Piastri/Norris
Ferrari
Hamilton/Leclerc
Red Bull
Lawson
Mercedes
Russell/Antonelli
Aston Martin
Alonso/Stroll
Alpine
Gasly/Doohan
Haas
Bearman/Ocon
Racing Bulls
Tsunoda/Hadjar
Williams
Sainz
Sauber
Hülkenberg/Bortoleto
7:36 – Köszöntünk mindenkit a bahreini F1-es teszt második napjának élő szöveges tudósításában! Még 20 perc, és magyar idő szerint reggel 8 órakor zöldre vált a lámpa a szahíri pálya bokszutcájának végén, azzal pedig megkezdődik a három napos tesztelés következő felvonása. Tegnap Lando Norris volt a leggyorsabb George Russell, Max Verstappen és Charles Leclerc előtt, de a csapatok még nagyrészt az autójukkal ismerkedtek, és nem a teljesítményre koncentráltak. Ma ebben is változhat a helyzet.
Az első nap összefoglalója alább olvasható, az első napi élő tudósításunkat pedig ITT lehet megnézni:
Bahreinben három napon keresztül készül az F1 mezőnye a március közepén induló szezonra. Az első nap során vezetett élő hírfolyamunk alább visszaolvasható.
18:00 – Zárjuk is az élő hírfolyamot egy képpel arról a McLarenről, ami úgy néz ki, mintha egy gonosz lény kellemetlen nyálkájából mászott volna ki. Körének befejeztekor a McLaren szerelői körbe is vették az autót, megakadályozva, hogy az ott ólálkodó fotós képet készíthessen a műalkotásról, amit a szél és a zöld folyadék kölcsönhatása kreált.
Norris zárta végül a leggyorsabb körrel a napot, az utolsó órában már zömmel hosszú etapokkal kísérleteztek a csapatok, így senki nem jelentett veszélyt az első helyére. Mögötte Russell és Verstappen zárt, mind a 20 versenyző megfordult a pályán az első tesztnapon. És ezzel az előszezoni tesztelés harmadán már túl is vagyunk, csütörtökön és pénteken hasonló formában jelentkezünk a folytatással!
Mobil Lando Norris disemproti Flo-Viz paint.
Pas balik ke garasi, langsung ditutupin sama kru supaya gak difoto wkwkwkwkwk pic.twitter.com/e2TXFx6ixD
17:54 – A McLaren garázsában még pár perccel a kockás zászló előtt is lázasan folyik a munka, a szerelők fluoreszkáló folyadékkal fújják be Norris autóját, és jól láthatóan nem spórolnak vele. A brit néhány próbakörre ezek szerint még kihajt, amely során a csapat az autó körüli légáramlatokról szeretne további adatokat gyűjteni.
17:50 – Tíz perc van hátra a megnyújtott első F1-es tesztnapból Bahreinben. Volt itt minden, eső, áramszünet, egy csomó új környezetben lévő versenyző, és az alábbi kép alapján mondhatjuk, hogy még tűzijáték is. A hamarosan érkező összefoglaló cikkünkben fogyaszthatóbb formában is összegyűjtjük mindazt, amit a nap folyamán jelen hírfolyamunkban követni lehetett.
17:38 – Nem csak egy halom újonc és csapatot váltó versenyző jelenti az újdonságot a nézők számára az idei teszten. Hanem az is, hogy először hallhatjuk egy női versenymérnök hangját egy pilóta fülében, miután Esteban Ocon mellé Laura Müllert nevezték ki erre a posztra a Haasnál.
Müller az alábbi cikkben mesél az F1-ig vezető rendhagyó útjától:
17:30 – Az utolsó fél órába lépve többen is hosszabb etapokkal kísérleteznek már. Az alábbi X-csatornán több versenyző menetének köridőit is lehet elemezgetni.
17:22 – Egy tesztnap alapján az erősorrendre még aligha lehet következtetni, de a csapatoknak a saját helyzetükre már elég jó rálátása lehet. Az Auto Motor und Sport az Alpine-tól megtudta, hogy az enstone-i csapaton máris nagyon pozitív érzések lettek úrrá az autó teljesítményét látva. A tavalyi évkezdéshez viszonyítva persze, amikor egyes pályákon még a leglassabbnak bizonyultak, most minden előrelépésnek számít. „Nem várnak csodákat, de elég jó lehet az autó a középmezőnyhöz” – írják. Pierre Gasly is bizakodóan nyilatkozott a nap során az F1TV-nek.
17:11 – További átrendeződés az élmezőnyben: Norris mögé Russell és Verstappen ugrott fel. Leclerc negyedik, és már Sainz is ötödik. A délutáni versenyzők egyértelműen jobb tempót préselnek ki az autókból – a délelőtti leggyorsabb Antonellit már csak a tabella hetedik helyén találjuk.
17:04 – Miközben zajlik a teszt, a Motorsport Világtanács fontos változást fogadott el az idei Monacói Nagydíjra: a változatosság fokozásának jegyében két kötelező bokszkiállást írnak elő a versenyre, melyek során legalább kétféle keveréket kell majd használniuk a versenyzőknek. A kötelező két kiállás esős futam esetén is érvényes lesz.
The FIA World Motor Sport Council reviewed a proposal regarding the implementation of a mandatory 2-stop strategy (in both wet and dry conditions) for the Monaco GP, with the primary intent of improving the sporting spectacle of this Race given the notable difficulty in… pic.twitter.com/DKkuFNzHOi
16:52 – Norris áll a legrosszabbul a délutáni versenyzők közül megtett körszámban, 30-cal, a legjobb köridő terén azonban már az első, miután 1:30,430-ra javította az etalont, több mint négy tizedet adva Leclerc-nek is.
16:37 – Sainz itt egyszerre próbálgatja a pálya és a Williams határait.
16:34 – Most viszont már megérkezett a megerősítés az F1-től: a csapatokkal egyeztetve megtoldották egy órával a tesztnapot, ami így közép-európai idő szerint 18 órakor, helyi idő szerint 20 órakor ér véget.
16:25 – Arról hallani az F1TV közvetítésében, hogy akár egy órával meg is nyújthatják a mai tesztprogramot, ezzel kárpótolva a csapatokat a több egy órányi leállásért. Még nincs erről hivatalos bejelentés, jelen állás szerint tehát közép-európai idő szerint 17 órakor zárul a napi penzum.
16:17 – A tesztet tehát továbbra is Leclerc vezeti, aki nem sokkal a leállás előtt ugrott az élre a Ferrarival. És ha már Ferrari, a csapat szezonelőzetes videóját mindenkinek melegen ajánljuk az alábbi cikkben.
16:15 – Csak két csapat hozott egyáltalán magával néhány szett intermediate vagy extrém esőgumit Bahreinbe. Persze messze vagyunk attól, hogy használni kelljen őket.
16:10 – De most már tényleg szabad a körözés, aminek legegyértelműbb jele az autók sora, amelyek azonnal ki is hajtottak a pályára, próbálva behozni a kiesett időből, amennyit csak lehet. Több mint egy órás volt ez a kényszer-, illetve áramszünet.
15:58 – Közben az eső is egy újabb szintet lépett ahhoz képest, mint amikor még csak néhány csöppről beszéltünk.
15:49 – Tíz perc alatt egy autó, nem sok, annyi sem tért vissza a pályára… Ez pedig nem a saját döntésük a csapatoknak, a jelek szerint még mindig nem engedélyezett a körözés folytatása, csak az eredményjelzőkön és a közvetítésben jelent meg a zöld jelzés. Ezek szerint tévesen.
15:40 – Nnnnna, fokozatosan a pálya minden pontján, a bokszutca minden szegletében visszatért az áramellátás, felgyulladtak a fények, működésbe léptek a számítógépek és a kijelzők. A mezőny megkapta a zöld jelzést, folytatódhat a munka. Közben annyira bealkonyodott, hogy világítás nélkül már semmiképpen nem lenne helyük autóknak a pályán.
15:32 – Vicces pillanat: a Mercedesnél elővették a generátort, és akkor vették észre, hogy azon még korábbi versenyzőjük, Hamilton 44-es rajtszáma áll. Gyorsan leszedték, de a kamera gyorsabb volt.
15:25 – Másfél óra van még hátra a tesztnapból, de nagyjából fél órája már piros zászló van érvényben, és egyelőre nincs hír arról, mikor állhat helyre az áramellátás. A leállás előtti pillanatokban Norris még megfutotta első épkézláb köreit, és feljött a harmadik helyre. Az alábbiak szerint alakul tehát az állás jelenleg:
15:20 – Hamarosan itt a naplemente, de a reflektorok már világítottak a pálya körül. Russell beszélt arról, elsőre mennyire meglepődött az áramszünet pillanatában, hogy a kelleténél sötétebb volt a pálya, amikor kihajtott. Hozzátette, szerencse, hogy nem egy órával később jött az áramszünet, mert akkor sötétség borult volna az éppen pályán lévőkre.
15:11 – A versenyzők kiszálltak az autókból és az igencsak sötétbe borult garázsokban beszélgetnek a csapattagokkal. Az autón dolgozni próbáló szerelők zseblámpával világítanak. Szürreális, legalábbis az F1-es közegben.
15:03 – Piros zászló! Úgy tűnik, néhány csapat garázsában elsötétültek a monitorok, ennek lehet köze a leálláshoz, hiszen senkivel nem történt incidens a pályán.
14:53 – És már a Ferrari az első! Leclerc 1:30,878-as idővel ugrott Russell elé. A többséghez hasonlóan a monacói is sárga oldalfalú gumit használt.
14:47 – A kerekekhez kapcsolódó egy másik furcsa jelenség az Aston Martinhoz kötődik, akik egy egészen furcsa felnivel, felnifedővel álltak elő, ami hátrafelé forog menet közben. A lassításból látható, hogy tényleg ez történik, nem csupán a sebességváltozások miatt érződik így. Izgalmas kérdés, hogy ez milyen aerodinamikai előnyöket jelenthet.
14:39 – Továbbra is egy Mercedes az élen, ám immár Russell az! A brit ugyanis megfutotta a teszt eddigi legjobb idejét 1:31,082-vel, amivel 346 ezreddel felülmúlta csapattársát. Sőt, Antonelli már a harmadik helyre csúszott, hiszen Gasly is javított, amivel feljött másodiknak.
14:32 – Érdekes újdonság a Saubernél, ami a kerékcserék hatékonyságát segíti: immár a kerékpisztolyt kezelő személy közvetlenül maga előtt, a keréken felvillanó zöld fényekből látja, hogy megfelelően lett erősítve a kerék. A csapatnak a tavalyi szezon elején temérdek problémája volt a kerékcserékkel.
14:27 – Leclerc megfutotta a nap ötödik legjobb idejét, közel négy tizeddel elmaradva az etalontól. Közben esőt jelentenek a szahíri pályáról, bár csak néhány cseppet. Csütörtökre azonban esély van arra, hogy ennél valamivel több is érkezzen.
14:13 – Norris kimerészkedett a pályára a padlócsere után, de egyelőre csak két próbakör van a neve mellett. Mellette Bortoleto a másik, aki még nem rendelkezik mért körrel.
14:05 – A délutáni etapból is eltelt már egy óra, alább az első tíz helyezett pillanatnyi sorrendje. A frissen autóba ültek közül csak Gasly és Verstappen férkőzött be közéjük, ők viszont igencsak előkelő helyre.
1. Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
2. Gasly (Alpine): 1:31.443, 12 kör
3. Verstappen (Red Bull): 1:31.444, 18 kör
4. Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
5. Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
6. Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 77 kör
7. Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
8. Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
9. Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
10. Piastri (McLaren): 1:32.084, 65 kör
13:55 – Mintha csak egy kör koreográfiájához tartozna, Hadjar egy piruettel fűszerezte menetét.
13:48 – Nahát, és közben Gasly az Alpine-nal egyetlen ezreddel felülmúlta Verstappent, így már ő a második.
13:44 – Hopp, Verstappen megfutotta a nap második legjobb idejét, mindössze 16 ezreddel elmaradva Antonellitől. Úgy tűnt, ez egy előre megbeszélt pillanat volt egy fontos körre, hiszen a garázsból is árgus szemekkel figyelték Verstappen menetét és az autó viselkedését.
13:39 – Lenyűgöző összetettségű ez az aerodinamikai szenzoregyüttes a Ferrari hátulján. Ha egy múzeumban állítanák ki, simán el lehetne adni posztmodern absztrakt művészeti alkotásként, és az emberek pénzt fizetnének, hogy lássák.
13:32 – Egyre többen érkeznek közülük, de persze senki nem olyan körökkel kezd, amik veszélyeztetnék a nap legjobb időeredményeit. Akire kicsit még biztosan várnunk kell, az Norris: a Sky Sports információ szerint a McLarenen padlólemezt cserélnek, a garázst pedig el is takarták fekete panelekkel, kizárva a leskelődni vágyókat.
13:22 – Húsz perc elteltével Isack Hadjar lett az első, aki kimerészkedett a pályára a Racing Bullsszal. Gabriel Bortoleto lesz a másik újonc, aki délután autóba ül, mellettük pedig Ocon, Verstappen, Norris, Leclerc, Gasly, Stroll, Sainz és Russell érkezésére számíthatunk.
13:16 – Nemcsak Hamilton adja át az autót a nap második felére csapattársának, hanem az előzetes bejelentések alapján mindenki más is. Ha tehát minden a tervek szerint megy, ma a mezőny mind a 20 pilótája megfordul a pályán. Negyed óra elteltével azonban még senki nem merészkedett ki a garázsból a második garnitúra versenyző közül.
13:11 – Ilyet még nem is láthattunk eddig: egy teljes kör Lewis Hamiltonnal a Ferrari volánjánál fedélzeti kamerából, hogy szokjuk a látványt.
13:06 – A szezon derekán egy szabadedzés kezdeténél már aligha leszünk olyan lelkesek a bokszutcai végén felvillanó zöld lámpa láttán, mint most. Véget ért az ebédszünet, indul a délutáni 4 órás folytatás a teszt első napján!
12:35 – Antonelli a leggyorsabb lett délelőtt, de azért amikor elkezdtek kopni a gumik a W16-oson, rendesen küzdött az autóval, mint az a visszajátszásból látható volt.
12:29 – Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire akarja az idei világbajnoki címeket a McLaren, mint az, hogy ebben az évben sem használják az általuk az F1-ben elsőként és eddig egyedüliként bevezetett digitális paneleket, amelyeknek segítségével a pilótafülke két oldalán menet közben is válthattak a szponzorlogók és feliratok között. A fedélzeti kamerából jól látható megoldás tavaly év közben tűnt el, és az idei autón sem tért vissza, a csapat egyik szóvivője pedig azt mondta a Racefans-nek, hogy ennek teljesítménybeli okai vannak. A panelek 200 grammot adtak hozzá az autó súlyához.
12:17– Mint korábban írtuk, Lawson Red Bulljáról 11 óra után levált valami a célegyenesben. A visszajátszásból kiderült, hogy jókora darabot hagyott el.
12:09–Összefoglalónk az első délelőttről alább olvasható
12:05 – Az akció 13 órától folytatódik. Mint a körszámokon látható, nagyobb problémával senki sem szembesült, csak Alonso lóg ki picit a sorból lefelé, Hülkenberggel együtt csak ő nem jutott el a Bahreini Nagydíj távját jelentő 57 körig. Korábban gratuláltunk azoknak, akik eljutottak egy versenytáv feléig fél nap alatt, az utóbbi években viszont már teljesen megszokottá vált ez a megbízhatóság javulásával. 2026-ban talán más lesz a helyzet, de az még a jövő zenéje.
12:01 – Az állás a negyedik óra után, a tesztnap félidejében
Antonelli (Mercedes): 1:31.428, 78 kör
Lawson (Red Bull): 1:31.560, 58 kör
Albon (Williams): 1:31.573, 63 kör
Tsunoda (Racing Bulls): 1:31.610, 78 kör
Hamilton (Ferrari): 1:31.834, 70 kör
Doohan (Alpine): 1:31.841, 68 kör
Alonso (Aston Martin): 1:31.874, 46 kör
Piastri (McLaren): 1:32.084, 64 kör
Hülkenberg (Sauber): 1.32.169, 55 kör
Bearman (Haas): 1:35.522, 72 kör
11:55 – A McLaren a hűtési rendszert vizsgálta az előbb: Piastri járó motorral megállt a garázs előtt, majd látszólag nem történt semmi. Vagyis pontosan az történt, amit az első mondatban jeleztünk.
11:49 – Egyelőre a Haas fordította a legkevesebb energiát a gyors köridőre, Bearman több mint 3 másodperccel lassabb a 9. helyezettnél, miközben az 1. és a 9. között alig 0,7 másodperc a különbség. Cserébe délelőtt a fiatal brit tette meg a második legtöbb kört jelen állás szerint.
11:40 – Piastri majdnem ugyanúgy járt, mint Lawson közel egy órája, de neki sikerült megfognia az autót és nem pördült meg az első kanyarkombinációból kigyorsítva.
11:37 – Hamilton felkészülése gond nélkül zajlik, eddig a többséghez hasonló mennyiségű, 54 kört tett meg, és a 4. helyet foglalja el az egyelőre nem mérvadó tabellán.
11:30 – Lawson felzárkózott Antonelli mögé a 2. helyre, az ideje 1:31.560. Még félóra maradt az ebédszünetig.
11:24 – Az új McLarenen az egyik újítás az, hogy a légáramlások stabilizálása érdekében a futómű kialakításával csökkentették az autó bólintását. A wokingiak egyik célja az is, hogy csökkentsék a szemcsésedést az első gumikon.
11:17 – Most még tényleg nincs sok értelme a köridőket bogarászni, de a később várható versenyszimulációk eredményei talán adnak majd némi támpontot az erőviszonyokról. Előzetesen sokan azt várják, hogy a McLaren és Lando Norris lesz a favorit, amit Christian Horner a jelek szerint talán nem bán, mivel azt mondta: „Néha jobb nem favoritnak lenni. Örömmel látnám Landót favoritként utazni az első versenyre.” A Sky Sports kommentátora, David Croft viszont nem érzi magabiztosnak Verstappent:
11:15 – Tsunoda újra a pályán megy, szóval az iménti gikszer nem volt komoly a fékekkel.
11:12 – A hűvösebb idő sem baj – a Red Bull technikai igazgatója, Pierre Waché az Auto Motor und Sportnak azt mondta, „a C3-as gumin is megtudjuk, amit meg akarunk tudni az autóról, és ez a teszt erről szól. Csak a puhább gumikeverékeknél számít a hőmérséklet.”
11:08 – Antonelli átvette az 1. helyet, ez egy nagyobb előre ugrás. 1:31.428 az ideje.
11:04 – Megpördült Lawson a 3-as kanyarban, a célegyenes utáni kombinációban: már a 2-es számú balosban elindult az autó hátulja, ellenkormányzott, majd ostorcsapásszerűen átlendült az autó feneke balra a túlzott ellenkormányzástól, onnan pedig már csak állt a féken és csúszott keresztbe.
10:58 – Többen megrohamozták a pályát, Albon és Antonelli kivételével mindenki kint van.
10:56 – Nincs különösebben meleg, a levegő 15, az aszfalt 25 fokos Bahreinben. Lawson többször megcsúszott az előző körében.
10:54 – Itt az első komolyabb akadály? Fékhibát jelentettek a Racing Bullsnál, ez Tsunoda ütemtervét boríthatja.
10:50 – A megtett körök számában Antonelli vette át a vezetést, 50-nél jár.
10:45 – Továbbra is úgy tűnik, hogy különösebb fennakadás nélkül tudnak dolgozni a csapatok, piros zászlós megszakítás sem volt még. Erre talán az ebédszünet előtti percekben kerül sor először, amikor a csapatok szándékosan kiürítik az üzemanyagtankot a mérőeszközök ellenőrzése céljából.
Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Aston Martin
10:40 – Megint csökkent az aktivitás, csak Antonelli és Bearman köröz jelenleg.
10:27 – Valami lerepült a Red Bullról, Lawson visszament a garázsba.
10:22 – Most öten vezetnek, Albon, Hamilton, Tsunoda, Hülkenberg, és Piastri. Albon egyébként 1 ezred.
10:22 – Most öten vezetnek, Albon, Hamilton, Tsunoda, Hülkenberg, és Piastri. Albon egyébként 1 ezredmásodperccel előzi meg Lawsont a köridő-táblázaton.
10:13 – Már Albon az élen a Williamsszel. Lehet, hogy délig többször lesznek helycserék a táblázaton. Alonso például már csak 5., Hamilton és Doohan is megelőzte.
10:05 – Lawson visszavette az 1. helyet, ez egyelőre nem rossz kezdés a csapat új pilótájától.
10:02 – Elérkeztünk tehát a délelőtti felvonás feléhez. 12 órától egyórás ebédszünet lesz, majd délutánra versenyzőt cserélnek a csapatok. Mármint nem egymással, hanem az autóban.
10:00 – Az állás a második óra után
Alonso (Aston Martin) 1:31.874, 19 kör
Lawson (Red Bull) 1:31.914, 28 kör
Hamilton (Ferrari) 1:32.050, 31 kör
Tsundoa (Racing Bulls) 1:32.161, 36 kör
Albon (Williams) 1:199, 25 kör
Doohan (Alpine) 1:32.290, 30 kör
Hülkenberg (Sauber) 1.32.389, 29 kör
Antonelli (Mercedes) 1:33.907, 32 kör
Piastri (McLaren) 1:34.227, 18 kör
Bearman (Haas) 1:35.619, 28 kör
9:55 – Eddig Tsunoda tette meg a legtöbb kört, 36-ot, a rangsor másik végén Piastri áll 17-tel.
9:52 – Hamiltonnak voltak kisebb kicsúszásai az elmúlt percekben, az előbb a 4-es kanyart vette szélesre. Talán a szél az oka.
9:46 – Most Alonso az első, 1:31.874-re vitte le a szintidőt a veterán spanyol.
9:39 – Lawson őrzi az 1. helyet, Hamilton pedig az előbb újra magához ragadta a 2.-at.
Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
9:35 – Tsunoda, majd kisvártatva Albon is megelőzte Hülkenberget, miközben természetesen a körülmények is javulnak, ahogy felgumizódik az aszfalt.
9:32 – A héten az F1 szezonja félig-meddig elindul, de a WEC és az IndyCar bajnoksága ténylegesen elrajtol, míg a brit F4-ben a második szezonjára készülő Molnár Martin az utolsó versenyhétvégéjét futja a téli felkészülése során az F4 Middle East Championship mezőnyében. Itt láthatjátok a kezdési időpontokat és a megtekintési lehetőségeket:
9:08 – Elcsendesedett a pálya, csak Hamilton köröz most. Mint látható, Piastri az egyetlen, aki még nem futott mért kört a délelőtti szekció résztvevői közül.
8:56 – Alonso az élre ugrott (1:33.031), már csak a McLaren és a Williams hiányzik a tabelláról. Az Aston Martinnál új csapatfőnök van Andy Cowell személyében, illetve természetesen sokat várnak Adrian Newey érkezésétől is, bár ő vélhetően jóval többet fog a következő évi autóval foglalkozni.
8:48 – Éheztünk hasonló friss felvételekre az elmúlt hónapokban, úgyhogy itt egy fedélzeti kamerás kör Alonsóval a bahreini pályán, aki a 2. helyre lépett az imént:
8:45 – Hamiltonnak kedvezhet, hogy a Ferrari pilótafülkéje távolabb helyezkedik el az első tengely vonalától, mint a Mercedesé – a brit még tavalyelőtt panaszkodott arra, hogy emiatt a Mercedes mozgását nem érezte olyan jól.
8:43 – Áramlásjelző festékből is jutott bőven a kocsikra. Közben mindenki serényen dolgozik, állítgatnak az autón a garázsokban az etapok között.
8:35 – Az Alpine pilótája, Doohan áll pillanatnyilag az élen (1:33.196), Hülkenberg, Bearman, Lawson, Hamilton, Antonelli, Tsunoda követi. Ha mért köre nincs is mindegyik csapatnak, már az összesnek az autóját láttuk a pályán, szóval legalább az indulásnál nem történt senkinél sem galiba.
8:30 – Nagy kérdés, hogy a Red Bull végleg visszatalált-e a helyes ösvényre az autó fejlesztésével. Tegnap sokakat meglepett, hogy az új autó bejáratásán meglepően kevés újítás volt felfedezhető az RB21-en.
8:27 – Megszokott látvány, hogy az autókat mindenféle mérőeszközzel teleaggatják – ezek légnyomás-értékeket rögzítenek, vagyis az aerodinamikai áramlás vizsgálatára szolgálnak. A Ferrari így néz ki ilyen formában:
8:24 – A csapatok 35 garnitúra abroncsot rendelhettek, ebből 30-at használhatnak fel a három nap során. A Pirelli tájékoztatása szerint a legtöbbet a C3-ból rendelték, a Mercedes például 27 garnitúrát. Az “A” kezdőbetűs csapatok, vagyis az Alpine és az Aston Martin kizárólag a C1, C2, C3 trióból kértek gumikat. Hogy egy ilyenkor gyakran elhangzó kifejezéssel éljünk, ez csak tesztelés, nem a köridő számít, a szponzormágnesnek szánt látványos villantások időszaka már rég elmúlt.
Fotó: Pirelli
8:22 – Ismerkedjünk meg a háromnapos tesztelés gumikínálatával: hat száraz pályára való abroncstípus elérhető, ebből újdonság lesz a C6, amit esetleg láthatunk a szezon során is, de erről a Pirelli később dönt. A legpuhább keveréket már tesztelték, és utcai pályákon vethetik be. Szahírban a nagydíjhétvégén (ami idén április 11–13-án lesz) a legkeményebb keverékekre szokott szükség lenni, ezek közül a C1 és a C2 fehér színű lesz. A skálán közepesnek számító C3 és C4 sárga, a puha C5 és C6 piros színt kapott; utóbbiak vélhetően nem nagyon fognak előkerülni péntekig, és ezekből amúgy is csak a Ferrari és a Williams kért egy-egy garnitúrát. Az esőgumikat az illendőség kedvéért tüntették fel a grafikán, nagy összegben ne fogadjunk rá, hogy látni fogjuk őket a sivatagi pályán, bár elvétve már előfordult kisebb zápor F1-es eseményen a bahreini pályán.
Fotó: Pirelli
8:15 – Megfutotta első mért körét Hamilton is a Ferrarival, a 2. helyen áll Lawson mögött. Antonelli 3., Tsunoda 4.
8:13 – Antonelli (Mercedes) 6 kör után bement a depóba, Tsunoda (Racing Bulls) tartózkodik most csak a pályán.
8:09 – Ahogy várható volt, a versenyzők többsége csak rövid időre bukkant fel a pályán, hogy ellenőrizze az autót, utána visszatért a garázsba. Lawson viszont megtett egy mért kört, 1:35.806. Csak a viszonyítás kedvéért, Verstappen tavaly 1:29.179-es idővel szerezte meg itt a pole pozíciót, nyilván teljesen más feltételek mellett.
8:05 – Figyelmeztetés: a csapatok és mi sem győzzük sulykolni, hogy a tesztelésen, főleg annak első óráiban nem sokat számítanak a köridők, és inkább a megbízhatósági problémák és az időveszteség elkerülése a cél. A mai nap például a legtöbben bizonyára az alapbeállítások (hasmagasság, futómű stb.) finomhangolására, és nem a minél jobb köridőre törekednek.
8:00 – Elindult a tesztelés. Antonelli hajt elsőként pályára, a Mercedes színeiben. Alonso és Hülkenberg követi.
7:57 – Így érkezett meg Hamilton, a délelőtt sztárja bizonyára ő lesz. A fotósok természetesen nagy kupacban gyülekeznek már a Ferrari garázsa előtt, hogy majd megörökítsék, ahogy kihajt a garázsból.
7:50 – A versenyzők már korábban megérkeztek a paddockba, itt például a délután vezető Verstappen az újonc Bortoletóval beszélget:
Fotó: Eric Alonso/DPPI
7:46 – Nagy újoncbeáramlás van idén az F1-be, hat versenyzőnek is ez lesz az első teljes szezonja. Közülük viszont Jack Doohan (Alpine), Liam Lawson (Red Bull), Oliver Bearman (Haas) már indult F1-es nagydíjon, míg teljesen kezdőnek számít ebből a szempontból Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), Gabriel Bortoleto (Sauber) és Isack Hadjar (Racing Bulls=a Red Bull kisebbik csapata). A választott rajtszámaikról ebben a cikkben olvashattok. Természetesen nekik még fontosabb, hogy minél több kört tegyenek meg és megszokják a folyamatokat és a technikát.
7:42 – “Ki nyer ma?” helyett “Ki vezet ma?” játékról beszélhetünk. A megfejtések:
McLaren: Piastri / Norris
Ferrari: Hamilton / Leclerc
Red Bull: Lawson / Verstappen
Mercedes: Antonelli / Russell
Aston Martin: Alonso / Stroll
Alpine Doohan / Gasly
Haas: Bearman / Ocon
Racing Bulls: Tsunoda / Hadjar
Williams: Albon / Sainz
Sauber: Hülkenberg / Bortoleto
Vagyis az előző évek gyakorlatához hasonlóan a csapatok a legtöbbször mindkét versenyzőjüket autóba ültetik egy-egy nap, ma mindenhol így tesznek. A ferde vonal előtti pilóták délelőtt, az azutániak délután vezetnek. Ezáltal könnyebb variálni a beosztással, ha az ütemtervet borítaná valamilyen fennakadás.
7:40 – Filmforgatás címszóval a csapatok többsége szokás szerint már bejáratta az új modelljét vagy ugyanitt, vagy korábban máshol, de ezek a kilométerek tényleg csak arra szolgáltak, hogy a mérnökök megnézzék, néhány alapvető paraméter tényleg stimmel-e, például a hajtáslánc vagy a hűtés működésében. Hétfőn három istálló intézte ezt Bahreinben:
7:38 – Jó reggelt kívánunk! 8 órától pályára gördülnek a csapatok az idei F1-es autóikkal, hogy megnézzék, minden úgy működik-e, ahogy a tervezőasztalon kigondolták, illetve elkezdik vizsgálni a különböző beállításokat. Az F1TV-n az előfizetéssel rendelkezők vizuálisan is követhetik az eseményeket.
Bizarr sztorival került be a hírekbe a Sauber F1-es csapatának névadó szponzora, a Stake, miután egy pornószínésznővel való reklámozás nyomán kitiltották a fogadóirodát az Egyesült Királyságból.
A Stake egy évvel ezelőtt jelent meg a Forma-1-ben és borította azonnal neonzöld-feketébe a Sauber autóit, miután kétéves főszponzori szerződést kötött a hinwili csapattal. Az együttműködés idén ér véget, miután az Audi 2026-os hatalomátvételével a Sauber újra megszűnik privát csapat lenni, ám a német autógyártó vezetősége aligha nézi jó szemmel, hogy az istállót, amit egyébként már tulajdonol, rossz fényben tűnteti fel a szponzor, amely már eddig is okozott számukra némi jogi fejtörést.
Azokban az országokban, amelyekben a szerencsejáték reklámozása nem engedélyezett, a Stake helyett társvállalata, a streamingszolgáltató Kick neve jelenik meg az autókon és a csapat nevében. Idén azonban alighanem az Egyesült Királyság is felkerül erre a listára, miután betiltották az országban a Stake tevékenységét egy botrányt kirobbantó videó miatt.
Történt ugyanis, hogy az X-en virálissá vált egy a Stake logójával ellátott videó, amelyben egy pornószínésznő, egy bizonyos Bonnie Blue hirdette különös ajánlatát a Nottingham Trent University előtt. A felnőttfilmes művésznővel való hirdetés azt eredményezte, hogy az ország Szerencsejáték Bizottsága bevonta a Stake működési engedélyét, ami március 11-től lép érvénybe. Bár az egyelőre nem világos, hogyan került a cég logója Bonnie Blue-val közös képkockákra, ugyanis a Stake a hivatalos platformjain nem terjesztette ezt a videót, ám a jelentések szerint elfogadja a döntést és kivonul a piacról.
Bonnie Blue nemrégiben azzal a fizika határait súroló tettel vált „híressé” egy bizonyos közösségen belül, hogy saját állítása szerint egy napon belül 1057 férfival hált (egy nap 1440 percből áll). A nottinghami egyetem előtt készített, azóta törölt videójával is ilyesmi tematikát próbált folytatni, a Daily Mail szerint ugyanis abban 180 tizennyolc éves egyetemistát toborzott hasonló feladatra.
A Stake-et az Egyesült Királyságban működtető TGP Europe Limitedet egyébként már 2023-ban is szabálysértésen kapták az országban, akkor 316250 angol fontnyi pénzbírsággal sújtották kötelezettségeinek elmulasztásáért, mostani vétségével tehát már visszaeső bűnelkövetőnek számít.
A Sauber már főhadiszállásán, Svájcban sem használhatja a Stake logóit, és most hasonló megkötés várhat rá Angliában is, ahol a nemrég tett bejelentése szerint az idei évben szintén egy technikai központot készül nyitni.
A Stake botránya által sújtott másik világszinten ismert csapat az angol élvonalbeli futball-bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Everton, a klubnak ugyanis szintén kiemelt szponzora a szerencsejátékcég.
Az autósport világában a részletek jelentősége szinte felbecsülhetetlen. A Formula-1-ben a pilóták nemcsak autójuk teljesítményére figyelnek, hanem saját testük optimális működésére is. Egy kanyargós pályán, extrém hőmérséklet és G-erők között a megfelelő folyadékpótlás kulcsfontosságú. De vajon mi kerül a kulacsukba? Lehet-e például zöld teát inni a versenyek alatt, vagy az energiaitalok és gyümölcslevek viszik a pálmát? Lássuk, mit isznak az F1 pilóták a verseny előtt, közben és után!
A hidratáció kulcsa: a verseny előtti italok
Mielőtt a pilóták beülnének az autóba, a megfelelő hidratáció már órákkal korábban elkezdődik. A test hidratált állapota nemcsak a hőszabályozásban segít, hanem a koncentrációt és reakcióidőt is javítja. Ebben az időszakban a zöld tea az egyik olyan ital, amelyet néhány pilóta előszeretettel választ.
A zöld tea antioxidánsokban gazdag, így segít csökkenteni a szervezet oxidatív stresszét, amely a versenyzés során a fizikai megterhelés és az adrenalin miatt megnövekedhet. Továbbá, a benne található természetes koffein mértékletes energiát biztosít anélkül, hogy a pilóták túlzott pörgést vagy szívritmuszavart tapasztalnának – szemben az erősebb kávé vagy energiaital hatásával.
Mi történik a verseny alatt?
Az autók belsejében a hőmérséklet gyakran meghaladja az 50°C-ot, így a pilóták rendkívüli hőterhelésnek vannak kitéve. Egy átlagos verseny során akár 2-3 liter folyadékot is veszíthetnek izzadással. Ezért a folyadékpótlás nemcsak egy lehetőség, hanem létfontosságú szükséglet.
A verseny alatt azonban nincs helye nehéz, lassan felszívódó italoknak. Ezért a pilóták kulacsaiban általában speciális elektrolit italok találhatók, amelyek gyorsan helyreállítják az elveszített ásványi anyagokat. De mi a helyzet a teával? Bár a zöld tea egészséges választás, a verseny közben nem ideális, mivel nem tartalmaz elegendő elektrolitot, és meleg folyadékként inkább fokozhatja a hőérzetet. Az energiaitalokat szintén kerülik, mert ezek hirtelen cukorszint-ingadozást és szívritmusproblémákat okozhatnak, ami veszélyes lenne a pályán.
Miért nem ihatnak gyümölcsleveket a verseny alatt?
A gyümölcslevek elsőre jó választásnak tűnhetnek, hiszen természetes cukrot és vitaminokat tartalmaznak. Azonban a versenyzőknek kerülniük kell az olyan italokat, amelyek túlzott cukormennyiséget juttatnak a szervezetükbe, mert ezek gyors energiazuhanáshoz vezethetnek. A magas rosttartalmú italok pedig lassíthatják a folyadék felszívódását, ami a verseny közben hátrányt jelent.
Mi történik a leintés után?
A verseny végeztével a pilóták azonnal elkezdik pótolni az elveszített folyadékot és ásványi anyagokat. Ilyenkor a zöld tea ismét előtérbe kerülhet, mivel segít a regenerációban. A benne lévő teanin és antioxidánsok támogatják a mentális megnyugvást és a szervezet gyulladáscsökkentő folyamatait. Az energiaitalok és gyümölcslevek helyett a pilóták gyakran választanak kókuszvizet, amely természetes elektrolitokat biztosít, és segít visszaállítani a hidratációt.
Mi a megoldás?
A versenyzők számára a folyadékpótlás minden szakaszában más-más ital bizonyul ideálisnak. Verseny előtt a zöld tea remek választás lehet, mivel természetes módon serkenti az éberséget és támogatja az általános egészséget. A verseny közben azonban az elektrolit italok dominálnak, míg utána újra előtérbe kerülhetnek a természetes és regeneráló italok, mint a zöld tea.
A Formula-1 pilóták számára a megfelelő ital kiválasztása ugyanolyan fontos, mint a megfelelő abroncsoké – hiszen mindkettő a legjobb teljesítmény záloga. A zöld tea pedig egy olyan csendes hős, amely gyakran a háttérben támogatja őket.
A Williamsnél az F1-es csapat legszebb időszakában másfél évtizeden keresztül dolgozó David Brown lesz a Juncos Hollinger technikai igazgatója, aki Ayrton Senna versenymérnöke volt a brazil klasszis halála idején.
A Juncos Hollingernek ez volt a nyolcadik szezonja az IndyCar-ban, és idén az volt a történelmi sikerük, hogy Conor Daly megszerezte fennállásuk első dobogós helyezését, Milwaukee-ban. A rutinos mérnök érkezése sokat segíthet a fellendülésben, hiszen alapvetően azért nem zártak jó évet, a bajnokságban legelőrébb végző pilótájuk, Romain Grosjean csak 17. lett az összetettben.
A Williamsnél 1981-től 1995-ig dolgozott David Brown, idővel Nigel Mansellt és Alain Prostot is világbajnoki címhez segítette versenymérnökként. Talán Ayrton Senna partnereként is hasonló sikerhez segítette volna a brazilt, csak sajnos három közös verseny sem jutott nekik, mert a háromszoros F1-es világbajnok Imolában életét vesztette egy balesetben.
Brown a Williamstől követte a Senna helyérő lépő pilótát, David Coulthardot a McLarenhez 1996-ra, később a Jordan csapatnál dolgozott az F1-ben, majd a tengerentúlra ment hosszútávú bajnokságokban szereplő csapatokhoz, szóval nem ismeretlen közegben kell helytállnia, már ami az országot illeti.