Szerző: Hírszerkesztő

  • Bors Bertold megfogadta Barrichello tanácsát a Grand Finalsen

    Bors Bertold megfogadta Barrichello tanácsát a Grand Finalsen

    Gyorsan peregnek az események a 17 éves Bors Bertold körül, aki az idén vághatott neki először profi körülmények között gokartbajnokságnak. A váltós DD2-ben, felnőttek között azonnal magyar bajnok lett, első komoly nemzetközi versenyén, a Rotax Max Grand Finalsen pedig több nemzeti bajnokot legyőzve ért el kiváló eredményt.

    „Már a magyar bajnokságban is nagyon jó szezont zártunk – mondta Bors Bertold. – Nagyon sokat segített a coachom, Kurgyis Róbert és a Brilliant Driver programja. Fizikálisan és mentálisan is most éreztem magam a legerősebbnek. A VPD Racingtől nagyon jó technikát kaptam, de így is hihetetlen volt, hogy meg tudtam nyerni a DD2 magyar bajnokságot.“

    A Rotax Max sorozatok sajátossága, hogy minden évben meghívják a nemzeti és nemzetközi bajnokokat a szezonzáró Grand Finalsre, amely ugyan hivatalosan nem világbajnokság, de sokan annak tekintik. Olyannyira, hogy a fiatal titánok mellett DD2-ben rajthoz állt a Ferrari egykori Forma–1-es kiválósága, Rubens Barrichello is.

    „Hatalmas élmény volt résztvenni a Grand Finalsen. 72-en kaptunk meghívást DD2-ben. Ez volt a legnagyobb és egyben a legerősebb mezőny, amiben valaha versenyeztem, hiszen itt mindenki bajnokságot nyert. Köztük volt Rubens Barrichello is, aki örömautózásra jött, de szerintem komolyan vette a versenyt. Sikerült pár szót váltanom vele, azt tanácsolta, hogy ha megvan a tempóm, akkor legyek türelmes az előselejtezőkben. Ezt megfogadtam.

    Az időmérőn két csoportra osztottak minket, így egyszerre 36-an voltunk a pályán. A leggyorsabb körömben kétszer is előznöm kellett. Az egyik szektorom lila volt (leggyorsabb idő), úgyhogy belegondolni sem merek, mi lett volna, ha nem kell előznöm. Így a csoportomban 13., összesítettben 25. lettem.

    A három előfutam közül az elsőn kellett pár kör, hogy felvegyem a ritmust. Sikerült feljönnöm a 15. helyre, de egy balesetbe keveredtem, ami miatt visszaesetem és csak 31. lettem.

    A második futam nagyon jól sikerült, ott 10. lettem. A harmadik még jobb volt, akkor a 8. helyre jöttem fel, de orrkúp beesés miatt megbüntettek, így 15. lettem.

    Az elődöntőre nagyon készültem, mert itt dőlt el, hogy bejutok-e a döntőbe. A 18. helyről rajtoltam, sikerült is pár pozíciót javítani, de a motorom nem nagyon akart húzni a célegyenesben, ráadásul itt is kaptam egy orrkúp büntetést, úgyhogy végül 18. lettem, de így is bejutottam a döntőbe.

    A Grand Finals egyik nehézsége, hogy egy garnitúra gumit kapunk, azzal kell az időmérőt, a három előfutamot, az elődöntőt és a döntőt teljesíteni. Még soha sem kellett ennyit versenyeznem egy szett gumin, de sikerült jól beosztanom. A döntőben a 34. helyről rajtoltam és 13 pozíciót javítva 21.-nek futottam be.

    A 72 fős mezőnyből 21.-nek lenni sokkal jobb, mint amire számítottam, de így utólag azt gondolom, ha most kezdődne a verseny, akkor még jobb eredményt is el lehetne érni. De nem vagyok elégedetlen, így is nagyon sokat tanultam egyetlen hétvége alatt.

    Szeretném megköszönni mindnekinek, aki ehhez a fantasztikus szezonhoz hozzásegített, a szüleimnek, hogy mindenben támogattak, Kurgyis Róbertnek a szakmai felkészítést, Kurgyis Zsoltnak a motorokat, Nagy Viktornak a vázat és a VPD Racingnek a hátteret.“

    Bors Bertold, DD2 eredmények

    Rotax Max Grand Finals, 2022. november 19–26, Portimao (Portugália)

    Résztvevők: 72

    Időmérő futam: 13.

    Időmérő összesített: 25.

    AB előfutam: 31.

    AC előfutam: 10.

    AD előfutam: 15.

    Előfutamok utáni összesített eredmény: 35.

    A elődöntő: 18.

    Elődöntő utáni összesített: 34.

    Döntő: 21.

  • Komlón folytatódik a Zöld Busz Program Mintaprojektje

    Komlón folytatódik a Zöld Busz Program Mintaprojektje

    A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjében egy hónapon át elektromos meghajtású buszt tesztelnek Komlón. A BYD K7UA típusú midi elektromos busz rásegítő, tehermentesítő járatként, a menetrendszerinti busz előtt közlekedik majd a város legtöbb helyi viszonylatán, minden munkanapon, egészen december 29-ig. A gyártó adatai szerint a jármű egy töltéssel 200 kilométeres távolságot képes megtenni. Egyszerre 54 fő befogadására alkalmas, közülük huszonhárman ülve utazhatnak. A környezetkímélő busz ezúttal is díjmentesen próbálható ki, menetrendje a Volánbusz honlapján érhető el.

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojekt célja, hogy a települések és az üzemeltetők is hasznos tapasztalatokat szerezzenek az elektromos midi buszok működtetéséről. A tiszta és csendes járművek forgalomba állítása szemléletformálási célokat is szolgál. A december elsején induló, négy hetes demonstráció alatt a Volánbusz Zrt. üzemelteti az autóbuszt, amely nyolc vonalon közlekedik majd a baranyai városban. A gyártó BYD biztosítja a jármű energiaellátásához a töltőberendezést, amely maximális teljesítményleadás mellett hozzávetőlegesen három óra alatt képes feltölteni a tesztelendő autóbusz 174 kWh-s akkumulátorát.

    – A komlói mintaprojekteken olyan üzemeltetési tapasztalatokat szerzünk, amelyek újabb beruházásokat alapozhatnak meg, és segíthetik a hazai tömegközlekedési járműállomány megfelelő ütemű korszerűsítését. A Zöld Busz Programban eddig összesen 79 elektromos meghajtású autóbuszt adtunk át öt helyszínen, a budapesti agglomerációban, Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron és Veszprémben. A demonstrációs mintaprojektek alapozzák meg a további buszbeszerzéseket, előremozdítják a közúti közlekedés zöldítését – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – A Volánbusz célja nem csupán az utasok magas színvonalú kiszolgálása, hanem az is, hogy innovatív tudásközponttá alakulva segítse az új járműtípusok fejlesztését, munkába állításukat és költséghatékony üzemeltetésüket. Ennek érdekében a közlekedési vállalat – az Európában egyik legnagyobb flottával rendelkező autóbuszos társaságként – örömmel és rendszeresen részt vesz az új modellek tesztelésében is, hiszen ez hozzájárul ahhoz, hogy olyan buszokat szerezzen be, amelyek innovatív megoldásokkal csökkentik a fenntartásuk költségeit, ugyanakkor megfelelnek a 21. századi utazási igényeknek is. Az emelkedő energia- és üzemanyagárak, a karbonsemlegesség 2050-es elérésére vonatkozó nemzetközi és hazai vállalások arra késztetik a Volánbuszt, hogy minél több alternatív meghajtású járművet állítson forgalomba, ezért különösen fontos a minél szélesebb körű tapasztalatszerzés – hangsúlyozta Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója.

    – Megtisztelő számunkra, hogy Komlót egy ilyen kiemelt környezetbarát programhoz kérték fel partnerként. Városunk mindig is nyitott volt az újdonságokra, elkötelezett híve a tömegközlekedés modernizációjának. Bízom abban, hogy az itt élők együttműködése és természeti sajátosságaink nagyban hozzájárulnak a további fejlesztésekhez – tette hozzá Polics József, Komló város polgármestere.

    A BYD 2017 áprilisában nyitott gyárat Komáromban, ahol kizárólag elektromos autóbuszokat gyártanak, szerelnek össze és tesztelnek a humanerőforrást is beleértve 40-45 százalékos hazai hozzáadott értékkel.

  • Hivatalos: Szujó Zoltán lett az MNASZ új elnöke!

    Hivatalos: Szujó Zoltán lett az MNASZ új elnöke!

    Mai nappal végleg eldőlt, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség új elnökkel vág neki 2023-nak, és az nem más, mint Szujó Zoltán.

    Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott.

    A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért.
    Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották.

    A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majdnem mindegyike küldött képviselőt, az egyéb napirendi pontokkal kapcsolatos szavazások után pedig titkos voksolással került sor az elnök megválasztására.

    Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, „minden tagszervezet elnöke” szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól.

    Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön.

    Szujó Zoltán hivatalos közleménye alább:

    „ÚJ KORSZAKOT INDÍTUNK A MAGYAR AUTÓSPORTBAN
    A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tisztújító közgyűlésén a tagság bizalmat szavazott az „Új korszak a magyar autósportban” stratégiának, az eddig végzett munkánknak és a jövőbeli terveinknek! Köszönöm szépen a támogatást mindenkinek, aki eljött az országjáró körút állomásaira, üzeneteket és javaslatokat küldött, velünk volt az élő közvetítésben, elmondta a véleményét és természetesen a tagságnak, valamint a csapatomnak, akik nélkül most nem állhatnánk itt. Rengeteg feladat és munka vár ránk, de az elmúlt hetek élményei és a bizalom lelkesedéssel tölt el minket, hogy eljöjjön Magyarországon az #ujkorszakazautosportban. #szujozoltan”

    A Hungaroring legfrissebb igazolása: Tarlós István! – Mégsem.

  • Akár tizenötezer forintot is fizet a Goodyear azoknak az autósoknak, akik téli vagy négy évszakos gumit vesznek

    Akár tizenötezer forintot is fizet a Goodyear azoknak az autósoknak, akik téli vagy négy évszakos gumit vesznek

    A Goodyear kampányt indított, amelynek keretében akár 15 ezer forint készpénz-visszatérítéssel jutalmazzák a téli vagy négy évszakos gumiabroncsok vásárlását. Az ajánlatban különböző típusú és méretű gumiabroncsok szerepelnek, így minden autós számára nyitva áll, függetlenül attól, hogy személyautóval, terepjáróval vagy teherautóval közlekedik. Az akció 2022. december végéig tart.

    Ahhoz, hogy részt vegyen ebben a különleges akcióban, 3 egyszerű lépést kell követnie:

    1. Lépjen be a goodyear.hu weboldalra, és keressen egy önnek megfelelő kereskedést.
    2. Vásároljon 4 promóciós gumiabroncsot. Az akció a Goodyear téli és négy évszakos gumiabroncsaira vonatkozik 15 és 22 col közötti méretekben.
    3. Regisztrálja a vásárlási bizonylatot a Goodyear promotion 2022 weboldalon található űrlap segítségével. Az ellenőrzést követően készpénz-visszatérítésre jogosító igazolást kap.

    Csak olyan vásárlást igazoló bizonylatok (pl. nyugta vagy áfás számla) regisztrálhatók, amelyeken fel van tüntetve a gumiabroncs márkája és mérete. Azokat a vásárlási bizonylatokat, amelyek nem támogatott gumiabroncsra szólnak, nem áll módunkban elfogadni. Ezenkívül a vásárlást igazoló bizonylatnak tartalmaznia kell egy külön elemet, amely igazolja a gumiabroncsok felszerelését.

    Goodyear
    Fotó: Goodyear

    Az akció 2022. december 31-ig tart. A kampány szabályzata és részletei az alábbi weboldalon érhetők el: Goodyear promotion 2022.

    Az akciós ajánlat vonatkozik például a Goodyear egyik zászlóshajó-termékére, a Vector 4Seasons Gen-3 négy évszakos gumiabroncsokra. A Goodyear volt az első gyártó, amely bevezetett egy olyan négy évszakos modellt, amely megkapta a „Három hegycsúcs és hópehely” (3PMSF) tanúsítványt – ez a téli gumiabroncsoknál használt minősítés garantálja, hogy az abroncs megfelel a szigorú biztonsági és megbízhatósági előírásoknak havas körülmények között. Ezt igazolja a Goodyear Vector 4Seasons Gen-3 gumiabroncs számos győzelme is elismert magazinok – például az Auto Bild – tesztjein.

    A szezonális gumiabroncsok vásárlása iránt érdeklődő autósok – például azok, akik hosszabb távolságokat tesznek meg és különböző minőségű utakon közlekednek – az akciós ajánlatban megtalálják az UltraGrip Performance+ téli gumiabroncsokat, amelyek a Goodyear által alkalmazott két kulcsfontosságú technológiának köszönhetően garantálják a biztonságos közlekedést nedves, száraz és téli utakon. Alkalmazott a technológiák:

    • Traction Protect – egy új gyantát tartalmaz, amely a gumiabroncsoknak nagyobb deformálódási és eredeti formájukba való visszatérési képességet biztosít. Ez lehetővé teszi, hogy a fékerő jobban átalakuljon tapadássá.
    • Winter Grip – új gumikeveréket használ, amely alacsonyabb hőmérsékleten jobb rugalmasságot biztosít a futófelületnek, növelve a tapadást havas és jeges úton.
  • Jutalomjáték: Las Vegasban zárta az idei gokartos szezonját Molnár Martin

    Jutalomjáték: Las Vegasban zárta az idei gokartos szezonját Molnár Martin

    A jövőre Forma-1-es nagydíjat is rendező Las Vegasban zárta az idei gokartos szezonját Molnár Martin. A 14 éves versenyző csapata, az Energy Corse felkérésére állt rajthoz a 25. alkalommal megrendezett SKUSA SuperNationals nevű versenyen, ahol korábban a legendás Michael Schumacher is versenyzett. 

    A csúcskategóriás autóverseny-kategóriákba készülő fiatal tehetségek főleg Európában kezdik meg gokartos pályafutásukat a WSK, a Champions of the Future és a CIK-FIA-sorozatokban, de akadnak az öreg kontinensen kívül is olyan versenyek, amelyek nagy érdeklődést váltanak ki.

    Ilyen a 2022. november 16-20. között 25. alkalommal megrendezett SKUSA SuperNationals nevű viadal is Las Vegasban, ahol felnőttként még a legendás Michael Schumacher is rajthoz állt. Idén egyedüli magyar versenyzőként, csapata felkérésére az Energy Corse pilótája, Molnár Martin is pályára lépett a kaszinóvárosban.

    A lehetőség különös jelentőséggel bírt, hiszen Las Vegas jövőre ismét F1-es nagydíjat rendez, ami még magasabb rangra emeli a gokartversenyt is. A jövő autóversenyzői már pályafutásuk hajnalán megismerhetik az Egyesült Államok egyik világhírű helyszínét, ami várhatóan a gyorsasági autósportban is jelentős szerepet fog betölteni.

    Új időzóna, lebonyolítás és ellenfelek

    A HUMDA Academy támogatásával versenyző Molnár Martin számára ez volt az első alkalom, hogy Európán kívül versenyzett, az előző, lonatói WSK Final Cup-forduló után rögtön Las Vegasba repült, ahol az időeltolódással dacolva már szerdán már ismét gokartba ült.

    A pályát a korábbi F1-es nagydíjakhoz hasonlóan egy hatalmas parkolóban alakították ki, a nyomvonalat olyan műanyag falak övezték, amik a bérgokart pályákról is ismerősek. A versenygokarton azonban nincs körben ütközésvédelem, ha az első kerék találkozik a fal összeillesztésével, akkor az keményen megtorolja a hibákat. Martin az első szabadedzésen megérintette a falat, aminek súlyos következményei lettek. A következő pályára lépésig 40 perc állt rendelkezésre, ami csak a legszükségesebb alkatrészek cseréjére volt lehetőség, sérült váz egyengetését csak a nap végén lehetett elvégezni.

    Ebből következően, csütörtökön csak két szabadedzése maradt, hogy kiismerje a pályát, majd az időmérőn a szerdai eredményei alapján a négy csoportra osztott mezőny második csoportjába került, így hiába érte el az 5. helyet a csoportjában, a pálya gyorsulásának köszönhetően a 29. helyen zárta az időmérőt. A program három előfutammal folytatódott, kétszer rajtolt a 15. helyről, ekkor a 9-10. helyet érte el, egyszer pedig a 16. helyről indulva a 14. helyezett lett. Már az előfutamokon szembetűnő volt, hogy Martin gokartja nem elég gyors az egyenesekben, ami megnehezítette a 14 éves versenyző dolgát.

    A vasárnapi döntőben remek versenyzéssel, a balesetekből kimaradva a 18. helyről rajtolva a 14. helyen ért célba úgy, hogy a versenyben futott leggyorsabb köre mindössze a 37. volt. Ezzel újabb értékes tapasztalatokat szerzett az európai gokartversenyektől merőben eltérő környezetben.

    „A szezon elején nem gondoltam volna, hogy Las Vegasban búcsúztatom majd az idei szezont, nagyon különleges lehetőség volt, hogy belekóstolhattam a gokartozás egy kicsit más formájába. Nem ismertem a pályát és az ellenfeleket, a gokart is más volt ahhoz képest, amivel Európában versenyzem, így most nem az eredmény a lényeges, hanem az, hogy megtapasztaltam, mennyire másként működnek a dolgok az USA-ban és milyen kihívás a tengerentúlon versenyezni. Most jön egy kis pihenő, de már most várom, hogy részt vehessek az év végi OK-kategóriás teszteken.”

    Molnár Martin, SKUSA SuperNationals eredmények

    Résztvevők: 67
    Időmérő csoport: 5. hely
    Időmérő összetett: 30. hely
    B-C előfutam: 15. à 9.
    B-D előfutam: 15. à 10.
    A-B előfutam: 16. à 14.
    Döntő: 18. à 14.

  • Kölcsönös odafigyeléssel csökkenthető a közúti balesetek száma

    Kölcsönös odafigyeléssel csökkenthető a közúti balesetek száma

    Az őszi-téli közlekedés számos olyan veszélyforrást tartogat, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek mind az autóra, mind pedig a sofőrre vonatkozóan. A megváltozott időjárási körülmények, például a nyirkosabb időjárás és az, hogy jóval többet vezetünk sötétben nagyobb odafigyelést igényelnek a közlekedés minden résztvevőjétől. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amelynek kiemelt feladata a közlekedésbiztonság javítása egyedülálló szemléletformáló, kampányt indított a balesetek számának radikális csökkentése érdekében.

    Az óraátállítást követő hetekben sok autósnak kell átállnia arra, hogy nappali világosság helyett már szürkületben vagy sötétben közlekedik. A látási viszonyok mostohábbak a korai sötétedés, a késői napkelte, a rendszeres csapadék és a páralecsapódás miatt. Mindez nagyobb odafigyelést kíván minden közlekedőtől. Mivel többet közlekedünk sötétben, ezért a világító berendezések átvizsgálása is szükséges. A közlekedés többi résztvevőjének, gyalogosnak, kerékpárosnak, motorosnak és mindenkinek ügyelnie kell a láthatóságra. Még a tél beállta előtt érdemes beszerezni megfelelő kiegészítőket; például fagyállót, téli ablakmosót, jégkaparót, esteleg zároldót. Ha a napi hőmérséklet tartósan +7 Celsius-fok alá esik, a legalább 4 mm profilmélységű téli abroncs használata erősen ajánlott. A közúti balesetek csökkentése közös érdek, amelyért mindenkinek érdemes tennie.

    „Nem vagy egyedül” mottóval indított egy hónapos, december közepéig tartó közlekedésbiztonsági kampányt a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Négy olyan reklámfilm látható a legnépszerűbb honlapokon és közösségi médiafelületeken, amelyeknek a hazai közlekedésbiztonsági helyzet és a közlekedési kultúra javítása a célja. Olyan mindennapi helyzetekre hívjuk fel a figyelmet, mint a vasúti átjárónál történő közlekedés, az autóvezetés közbeni figyelem, a megkülönböztető jelzést használó jármű azonnali elengedése és a mikromobilitási eszközök helyes használata.

    – Minden korosztályt meg akartunk szólítani, ezért egy közös nyelvhez, a szarkasztikus humorhoz és az iróniához folyamodtunk. A közlekedésbiztonság egy olyan terület, ahol mindenkinek fel kell keltenünk a figyelmét. Ezért is tartoznak eltérő korosztályba és társadalmi csoportba a reklámfilmjeink hősei. Az alapkoncepciónk az volt, hogy milyen könnyen kalandozhatnak el a gondolataink a vezetés során, pedig ez veszélyes üzem és állandó figyelemre van szükség. Nem csak önmagunkért, hanem egymásért is felelősek vagyunk, hiszen nem vagyunk egyedül az utakon – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.

  • Létrejött a HUMDA közreműködésével a Mobilitási Platform

    Létrejött a HUMDA közreműködésével a Mobilitási Platform

    A hazai autóipar és a közlekedési terület kiemelt szereplői a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és az Autós Nagykoalíció munkaszervezésében megalapították a Mobilitási Platformot. A kollaboráció célja, hogy szakmai, szakértői, partneri összefogással hozzásegítse Magyarországot ahhoz, hogy 2030-ra a mobilitás minden területén a világ élvonalába kerüljön.

    A Mobilitási Platform a közlekedés kiemelt problémáira, kihívásaira, megoldandó feladataira fókuszálva, ezekre megoldást keresve, széleskörű szakmai együttműködésre építkezve kezdi meg szakmai tevékenységét. A szövetség feladatának tekinti, hogy szakmai alapokon egységbe terelje a mobilitásban tágabb értelemben érdekelt és érintett piaci, állami, és civil szereplőket. Küldetése összehangolni az autóipari cégek, a közlekedésszervezők, valamint a mobilitásmenedzsment országos és városi szintű szervezőinek, döntéshozóinak és szakértőinek, továbbá a kapcsolódó és kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások érdekeit, igényeit, tapasztalatait.

    A szövetség alapító tagjaként a HUMDA legfőképp az autóipar előtt álló egyik legjelentősebb kihívás: a biztonságos, környezetbarát, energia- és költséghatékony közlekedési eszközök és módok előtérbe helyezésének kérdéskörére fordít kiemelt figyelmet. A kezdeményezés továbbá a minőségi, ügyfélközpontú, hatékony, elérhető árú és zöld mobilitás célkitűzéseinek elérése érdekében lehetőséget és keretet biztosít az innovációs, gazdasági, kutatási, oktatási és jogszabályi szintű együttműködésre.

    – Nemcsak az autó-motorsport, hanem az egész autóipar, sőt a környezetünkhöz és a mindennapi mobilitáshoz való viszonyunk is folyamatosan, soha nem látott tempóban változik. Annak érdekében tehát, hogy minél hatékonyabban tudjuk pozícionálni és megerősíteni Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában, a lehető legtágabb kontextusban kell kezelni azt. Örömmel vettünk részt a Mobilitási Platform megalapításában, amelyben partnerünkkel, az Autós Nagykoalícióval közös missziónk a közlekedési személetformálás, a társadalmi tudatosság, valamint a közlekedők biztonságos és környezettudatos magatartásának erősítése. Célunk, hogy összefogjuk a terület hazai képviselőit, kutatóit, szakembereit, illetve nemzetközi és hazai cégeket, akiknek közös célja a közlekedés dekarbonizációjának előremozdítása, költségeinek csökkentése és az ellátási infrastruktúra aktuális kihívásokhoz való illesztése. Hiszünk abban, hogyha időben elkezdjük a munkát, akkor számos más ország előtt találhatjuk meg a választ a globális jövőnkkel kapcsolatos mobilitási kérdésekre – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

  • Láncszakadás sem akadályozta meg Molnár Martint, hogy elérje a célját

    Láncszakadás sem akadályozta meg Molnár Martint, hogy elérje a célját

    Kiváló teljesítménnyel zárta Molnár Martin a WSK Final Cup második futamát az olaszországi Lonatóban. A HUMDA Academy versenyzője az előfutamokon végig a top 10-ben szerepelt, a döntőben pedig annak ellenére verekedte fel magát a 14. helyre, hogy az elődöntőben láncszakadás miatt kiesett.

    A szabadedzéseken változatos időjárási körülményekkel kellett megbirkóznia a résztvevőknek a gokartos OK-szezon utolsó jelentős versenyén, hiszen az eső hol esett, hol elállt. Az időmérő előtt egyetlen szárazpályás edzés alatt sikerült az Energy Corse csapatnak jó beállítást találnia. Ezzel Molnár Martin a 48 fős OK kategóriában a csoportja a 7. helyét érte el, összesítettben pedig a 13. helyet szerezte meg.

    A három előfutam során kétszer 7., egyszer pedig 9. lett, amivel a 11. helyen jutott az elődöntőbe. Itt jól rajtolt, de a második körben elszakadt a lánca, amely a hátsó tengelyt hajtja, így fel kellett adnia a futamot. Ennek a döntőben csak a 21. helyről rajtolhatott. Itt igen harcias futamban, több komoly csatát vívva jött fel a 14. helyre.

    Martin így pályafutása első két OK futamát a 16. és a 14. helyen fejezte be, amellyel felülmúlta a várakozásokat. Az Energy Corse csapata is maximálisan elégedett volt a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott versenyző teljesítményével.

    „Ha valaki három héttel ezelőtt azt mondja, hogy az első két OK futamomon a 16. és 14. helyen végzek, akkor azonnal elfogadtam volna. Így azonban maradt bennem egy kis hiányérzet” – mondta Molnár Martin.

    „Az időmérő futamom jól sikerült, az előfutamokban talán egy pici benn maradt. A 11. helyen jutottam az elődöntőbe, ahol szerettem volna a top 10-be kerülni, hogy minél jobb rajthelyem legyen a döntőre. A második körben azonban elszakadt a láncom. Ilyen a technikai sport. A döntőben így elég hátulról rajtoltam, de végül a 14. helyre sikerült feljönnöm. Nagyon sok tapasztalatot szereztem ezen a két versenyen, mindenképpen hasznos volt a kategóriaváltás, és nagyon bizakodva várom a januári szezonkezdést.”

    Molnár Martin, OK eredmények

    Résztvevők: 48
    Időmérő csoport: 7.
    Időmérő: 13.
    A-B előfutam: 7. à 7.
    A-C előfutam: 7. à 7.
    A-D előfutam: 7. à 9.
    Előfutamok összesített: 11.
    Elődöntő, A csoport: 6. à 24.
    Döntő előtti összesített: 21.
    Döntő: 21. à 14.

  • Hideg Ádám a tesztversenyen is bizonyított

    Hideg Ádám a tesztversenyen is bizonyított

    Sikeresen zárta az idei versenyszezont Hideg Ádám, aki a Sodikart gyári színeiben az OK kategória 12. helyét szerezte meg a WSK Final Cup utolsó futamán, Lonatóban. A HUMDA Academy 14 éves reménysége a szezon utolsó két futamára váltott kategóriát, hogy már 2023-ra készüljön. Eredetileg csak a tesztelés lett volna a feladata, de ezt jócskán túlteljesítette.

    A szeptemberi világbajnokságon elért OK Junior második helyezés után kategóriát váltott Hideg Ádám és novemberben a kétfutamos WSK Final Cupon már a felnőttek között, OK-ban állt rajthoz.

    A Sodikart gyári pilótájaként mind a két versenyen a tesztelés volt az elsődleges feladata, ehhez képest ragyogó eredményt ért el, hiszen az első futamon, Sarnóban, és most a másodikon, Lonatóban is egyaránt a döntő 12. helyét szerezte meg.

    Lonatóban nem volt könnyű dolga Ádámnak, hiszen a szabadedzések egy részét időjárási viszontagságok miatt hagyta ki, később pedig műszaki hiba is hátráltatta. Az időmérő körét szélárnyék nélkül teljesítette, de az előfutamokban már megvolt a tempója. A döntőben egy baleset miatt veszített több pozíciót, de így is sikerült visszakapaszkodnia a 12. helyre.

    „Tesztelni jöttünk a lonatói hétvégére is. A Sodikart a 2023-as szezonra szeretett volna adatokat gyűjteni, ezért nem volt elvárás velem szemben – mondta Hideg Ádám. – Egy héttel ezelőtt, az első OK versenyemen 12. lettem, most szerettem volna jobban szerepelni, de így is elégedett vagyok.

    A szabadedzések közül hol az eső, hol pedig műszaki hiba miatt kellett többet is kihagyni. Az időmérőn szélárnyék nélkül futottam a leggyorsabb körömet, amivel a 48 versenyző közül 25. lettem.

    Az előfutamokon már egész jó volt a tempón, kétszer is sikerült több pozíciót javítani.

    Az elődöntőben 9. lettem, a döntőben is jól rajtoltam, de egy balesetet ki kellett kerülnöm. Ezzel visszaestem a 20. helyre, ahonnan sikerül a 12.-re feljönni.

    Pozitívuma volt a hétvégének, hogy a tempóm jó volt, minden szituációban sikerült előznöm, és ha úgy vesszük, hogy pályafutásom második OK futamán egy nagyon erős mezőny első negyedében végeztem, az igencsak jó teljesítmény.“

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám a WSK Final Cupon befejezte az idei versenyszezont. November 19-én azonban a RabócsiRingen a magyar szurkolók is találkozhatnak vele a GR Motorsport szezonzáró közönségtalálkozóján.

    Hideg Ádám, OK eredménye

    WSK Final Cup, Lonato (Olaszország), 2022. november 10–13.

    Résztvevők: 48
    Időmérő csoport: 13.
    Időmérő: 25.
    AB előfutam: 9. +4
    AC előfutam: 8. +5

    AD előfutam: 13.

    Előfutamok összesített: 19.

    Eldöntő: 9.

    Döntő előtti összesített: 16.

    Döntő: 12.

  • A HUMDA a 2023-as magyarországi ERC futam megrendezésén dolgozik

    A HUMDA a 2023-as magyarországi ERC futam megrendezésén dolgozik

    A hétvégi Zemplén-rali rendezésével elégedettek voltak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviselői. Ezzel párhuzamosan megkezdte a tárgyalásokat a viadal 2023-as magyarországi visszatéréséről a rali Európa-bajnokság (ERC) promóterével a hazai jogtulajdonos HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Az FIA pozitív értékelése esetén egy éves szünet után térhet vissza az ERC.

    Szombaton és vasárnap rendezték meg szerencsi központtal a Zemplén-ralit, amely a hazai bajnoki mellett Európa-kupa (ERT) forduló is volt. A versenyt a helyszínen tekintették meg az FIA megfigyelői, akik alapvetően elégedettek voltak a látottakkal. A szervezés és a rendezés számos részletét ellenőrizték a szakemberek. Szintén ellátogatott az eseményre Iain Campbell, az ERC promótere, a WRC Promoter GmbH vezetője, akivel személyesen tárgyalt Őry Kornél a HUMDA képviseletében az ERC 2023-as magyarországi visszatéréséről.

    Az Ügynökség célja, hogy 2023-ban újra ellátogasson a kontinens legrangosabb raliversenye hazánkba. A jelenlegi tervek szerint 2023. őszén rendezhetik meg a Rally Hungary futamát. A HUMDA szorosan együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel (MNASZ) annak érdekében, hogy a 2023-as rendezés megfeleljen a szigorú szakmai elvárásoknak.

    – Büszkék vagyunk rá, hogy sportdiplomáciai erőfeszítéseink eredményre vezettek és komoly esélyünk van arra, hogy az ERC mezőnye visszatérjen az országba. Tavalyi ígéretünknek megfelelően az eddigi tapasztalatok alapos kiértékelését követően, a szervezésben részt vevők kemény munkájának és a folyamatos promóteri egyeztetéseknek köszönhető ez az előrehaladás. Bízunk benne, hogy az FIA jelentése mindent rendben talál és visszakerülhetünk az ERC-naptárba. Hosszú távú célunk, hogy az ERC-mezőny stabilan hazánkba látogasson. Ez nem csupán a sorozat élmezőnyéhez tartozó versenyzőink miatt fontos, hanem a rali nagyszámú hazai rajongótábora miatt is. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a rendezés kifogástalan legyen és mind a közönség, mind a promóter elégedett legyen a versenyt követően. Nagy a felelősségünk, hiszen újra lehetőséget kapunk a rendezésre. A HUMDA számára kiemelten fontos a rali szakág. Bízunk benne, hogy jövőre a HUMDA Academy raliversenyzői is kiemelkedő eredményeket érnek el a Magyarországi ERC-futamon, a Rally Hungary-n – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.