Szerző: Hírszerkesztő

  • Mától intelligens zebrán közlekedhetnek a tataiak

    Mától intelligens zebrán közlekedhetnek a tataiak

    A 4iG Nyrt. átadta az intelligens zebra fejlesztését Tatán, amivel jelentősen biztonságosabbá válik a közeli általános iskola tanulói, a szülők és minden gyalogos átkelése a város egyik legforgalmasabb, belvárost átszelő útján.

    Az intelligens zebra lehet az okos város felépítésének első eleme. Az okosváros megoldásaival jelentős idő és pénz takarítható meg: az átfogó forgalomirányítási rendszerrel a közlekedési idő 10-25 százalékkal csökkenhet, illetve mérsékelhetők az energiaköltségek és a fényszennyezés.

    Az intelligens zebra jelentősen csökkenti a gyalogátkelőhelyeken bekövetkezett gázolásos balesetek számát. Magyarországon évente több ezer gázolásos baleset következik be, amelyek ötöde súlyos, 5 százalékuk pedig halálos kimenetelű. Ezeknek a baleseteknek a többsége jellemzően a nem megfelelő látási viszonyok vagy figyelmetlenség miatt következik be, így figyelmeztető rendszerekkel – mint például az intelligens zebra – számottevően csökkenthető a balesetek száma és súlyossága.

    A 4iG új IT-megoldása a gyalogos átkelők biztonságát és védettségét segíti, meghibásodás esetén riasztást küld és jelzi a közelgő karbantartási igényeket is” – mondta Nagy Tamás, a 4iG Nyrt. project vezetője az intelligens zebra átadóján. „A 4iG a rendszerből kinyert adatokkal tovább javíthatja az átkelő biztonságát és a később telepített intelligens zebráknál is felhasználhatóak a megszerzett tapasztalatok.” – tette hozzá a projekt vezetője.

    Fenntartható módon gondoltuk újra az intelligens zebra koncepcióját, 100 százalékig magyar fejlesztésű és gyártású megoldást kínálunk a 4iG-vel közösen a magyar településeknek” – hangsúlyozta Nagy László, a Visible Crossing ügyvezető igazgatója a gyalogátkelő átadóján. „Az intelligens zebránk napelemmel, vezeték nélkül üzemeltethető, és más rendszerekkel ellentétben az útburkolat megbontása nélkül telepíthető. A korábban üzembe helyezett rendszereink átkelőhelyeinél a telepítésük óta nem volt gázolásos baleset” – fűzte hozzá a Visible Crossing ügyvezető igazgatója.

    A 4iG okosváros mintaprojektje Győrött indult, amely a dugók megelőzését, a közlekedés biztonságosabbá tételét, az energiafogyasztás mérséklését, a közműfogyasztás észszerűsítését tűzte ki célul. A közműfogyasztási, illetve energiafelhasználási megoldások nemcsak komplett városoknak, hanem közintézmények, irodaházak, ipari parkok, bevásárlóközpontok számára is elérhetőek. A 4iG győri mintaprojektjének különlegessége, hogy a forgalmat irányító mesterséges intelligenciát a város digitális úthálózati modelljén, valós forgalmi, tömegközlekedési adatokra építve tanítják be, ezzel optimalizálható a közlekedés irányítása.

    • A 4iG átadta az első, 100 százalékig magyar fejlesztésű és gyártású intelligens zebrát Tata belvárosában, amely radikálisan csökkentheti a gázolásos balesetek számát.
    • Az energiatakarékos intelligens átkelő villanófénnyel jelzi az autósok számára, hogy a zebrán éppen egy gyalogosok kel át, valamint éjszaka lézerfénnyel világítja meg az áthaladók cipőjét.
    • A 4iG korábban Győrött indította el okosváros mintaprojektjét, amely a közlekedésirányítás és a közműfelhasználás optimalizálását célozza.
    • Az intelligens zebra átadása az első lépés Tatán az okos város (smart city) kiépítéséhez, amellyel modernebb, fenntarthatóbb település jöhet létre – csökkenthetőek a dugók és biztonságosabbá tehető a közlekedés minden formája.
  • Hideg Ádám Verstappen, Leclerc és Rovanperä társaságában az FIA gálán

    Hideg Ádám Verstappen, Leclerc és Rovanperä társaságában az FIA gálán

    A 2022-es világ- és Európa-bajnok versenyzőkkel együtt vehette át Hideg Ádám az FIA gokart világbajnokságon elért második helyért járó díjat. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos díjátadóját Bolognában nagyon pazar környezetben rendezték, ahol a HUMDA Academy 14 éves versenyzője többek között Max Verstappen, Charles Leclerc és Kalle Rovanperä társaságában szerepelhetett.

    A kétnapos rendezvény során az első nap a bajnokoké volt, a másodikon pedig a szakágak helyezettjeit díjazták. Hideg Ádám mind a két napra meghívót kapott és természetesen felejthetetlen élményekkel gazdagodott.

    „Nagyon szép helyen tartották a díjkiosztót és nagyon megadták a módját – mesélte Hideg Ádám. – Pénteken több díjazott versenyzővel is találkoztam. Charles Leclerc (Forma–1-es vb második helyezettje) közvetlen volt és nagyon örült neki, amikor megtudta, hogy az egykori gokart szerelőjével, Francescoval dolgozom együtt. De mindenki jó fej volt. Most találkoztam először élőben olyan legendákkal, mint Max Verstappen (Forma–1-es világbajnok), Sébastien Loeb (Tereprally világbajnoki második helyezett), Kalle Rovanperä (rally világbajnok) vagy Thierry Neuville (rally világbajnoki harmadik helyezett).

    Szombaton tartották a gokart díjkiosztót, ami szintén nagyon komoly volt. Amíg kimentem a színpadra egy húsz másodperces filmet vetítettek rólam, elmondták, hogy a vb második helyezésem volt Magyarország eddig legjobb gokart eredménye.

    Nagy megtiszteltetés volt ilyen komoly versenyzőkkel együtt szerepelni és egy ilyen színvonalas rendezvényen résztvenni. Remélem, hamarosan újra mehetek.“

    A versenyzői vér azonban nem vált vízzé, amikor arról érdeklődtünk Ádámnál, hogy mi tetszett neki a legjobban a gálán, azonnal rávágta:

    „Amikor Nasser (Al-Attiyah) bejött a színpadra a tereprally autójával, üresbe tette és megbőgette a motort. Zengett az egész épület.“

    A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádámot azonban nem csak az FIA díjazta. A Formula Magazin évek óta összeállítja a Top 50 magyar autóversenyző listáját, amelyen idén Ádám lett az év juniorja, összesítésben pedig a hetedik legeredményesebb magyar versenyző lett.

    „Nagyon köszönöm ezt az elismerést is. Csak kapkodom a fejemet, hogy mi történik körülöttem, világbajnokokkal, legendákkal találkozom, az év junior versenyzője leszek… Hihetetlen!

    Köszönöm mindenkinek, aki segítségemre volt, hogy eljussak idáig, de azért azt is el kell mondanom, hogy már nagyon hiányzik a gokartozás. Decemberben szünetünk van, januárban kezdjük a felkészülést az első teljes OK szezonomra. Már nagyon várom.“

  • A ZalaZONE és a HUMDA összefog a Széchenyi István Egyetemért Alapítvánnyal

    A ZalaZONE és a HUMDA összefog a Széchenyi István Egyetemért Alapítvánnyal

    A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. alapítói és fenntartói jogai az Országgyűlés döntése értelmében a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerülnek. A meghatározó hazai mobilitási szereplők így hatékonyabban tudnak kiegészülni, együttműködni az egyetemi, képzési, tudományos világgal.

    Egységes mobilitási ökoszisztémát alkotva az eddigieknél is komplexebb módon lesznek képesek kapcsolatot teremteni az állami és a piaci szereplők között. Az ipar igényeinek megfelelő megközelítéssel a teljes hazai mobilitási szegmens sokkal inkább jövőbemutató megoldásokat tud majd felmutatni, amelynek előnyei már középtávon jelentkezhetnek a foglalkoztatottságban és ezáltal az egész gazdaság működésében.

    Az összefogás révén komplexebb módon lehet megközelíteni a mobilitás, a járműipar, a közlekedésbiztonság, a zöld mobilitás, illetve a kutatás-fejlesztés világát. A HUMDA tervei között szerepel, hogy a Hungaroringgel együttműködve európai szinten is kiemelkedő autóipari centrumot alakítson ki. Ott épülhet meg a HUMDA kutatóközpontja, egy technológiai park, valamint az autóipari gyártóknak és beszállítóknak megfelelő tesztkörnyezet. A zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályával együtt a hazai „autóipari Szilícium-völgy” részét képezik majd ezek a létesítmények. Célunk, hogy a jövőben egy Magyarországon működő vagy ide készülő külföldi járműgyártó minden követelményének meg tudjon felelni az ország.

    A műszaki-mérnöki területeken nagy hagyományokkal és tudásbázissal rendelkező Széchenyi István Egyetem a járműipari képzések, kutatások és együttműködések meghatározó hazai felsőoktatási intézménye. Az egyetem a szektor számos vállalatával ápol szoros partnerséget, köztük mintegy két és fél évtizede az Audi Hungaria Zrt.-vel. E kapcsolat mérföldköveit a Practing gyakorlatorientált mérnökképzési program elindítása, a Belsőégésű Motorok Tanszék, majd az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar és az Audi Hungaria Külső Tanszék létrehozása jelentik. Az Audi Hungaria az intézmény első számú ipari partnere. Emellett a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja az autonóm közlekedési rendszerekkel és elektromobilitással kapcsolatos kutatások egyik hazai fellegvára. E tevékenységeket nemcsak az intézmény győri, hanem ZalaZONE-on kiépülő infrastruktúrája is segíti. Az egyetem nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra is, járműiparhoz kapcsolódó hallgatói csapatai Európa legjobbjai közé tartoznak. Az intézmény portfóliójában olyan különleges képzés is megtalálható, mint az integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök szak.

    Ez a sokrétű tevékenység egészül ki a ZalaZONE Járműipari Tesztpályával és a HUMDA-val. Az értéklánc szinte minden eleme, az egyetemi világ, az autógyártás, a globális szinten is kiemelkedő kutatás-fejlesztés, az egyedülálló járműipari tesztkörnyezet és a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője közösen dolgozik azokért az eredményekért, amelyek mindannyiunk hétköznapi életét határozhatják meg hosszú évtizedekre. A HUMDA Lab a HUMDA kutatás-fejlesztési és innovációs leányvállalata nemzetközi partnerekkel együttműködve folyamatosan új műszaki megoldásokat, új technológiákat tesztel, ezáltal segítve, hogy hazánk vonzó befektetési, vállalatalapítási és teszthelyszínné válhasson az autóiparban és autó-motorsportban érdekelt technológiai cégek számára.

    Az együttműködés szinergiákat jelenthet az autóipari szakemberek utánpótlásában, a járműipari fejlesztésekben, a zalaegerszegi tesztpálya, az autó- és motorversenyzés, valamint a közlekedésbiztonság mellett számos területen. Az alapítványi fenntartás rugalmasabb működést tesz lehetővé a mobilitási területen, és így hatékonyabban lehet kiszolgálni az autóipari szereplőket, akik gyorsabban tudnak döntéseket hozni egy-egy beruházásról, fejlesztésről.

    Európai szinten is egyedülálló konstrukcióban készülhet fel az ország a jövő kihívásaira a mobilitás szinte minden részterületén. Az elektromos meghajtás térnyerése, a szintetikus üzemanyagok és a hidrogénhajtás lehetőségei révén ennek energetikai vetülete is kiemelkedő.

  • Teltház lesz a 2023-as Magyar Nagydíjon!

    Teltház lesz a 2023-as Magyar Nagydíjon!

    Most már biztos: a 38. Magyar Nagydíj is teltház előtt zajlik majd a Hungaroringen!

    Ilyen gyorsan még sohasem fogytak el a jegyek a mogyoródi F1-es futamra, ma reggeli hír, hogy egyetlen belépőt sem lehet már kapni, ami mindenképp rekordgyorsaságú fogyás. A szurkolók figyelmébe ajánlják: a napi jegyek értékesítése péntekre és szombatra hamarosan elkezdődik, úgyhogy aki mindenképp szeretne belekóstolni a hétvége hangulatába, így még lesz lehetősége.

    Ám nem ez az egyetlen jó hír a pálya háza tájáról: a stratégiai fejlesztési program keretében ugyanis elkezdődik hazánk legnagyobb sportlétesítményének felújítása. Első lépésként a közművek fejlesztése valósul meg, valamint kialakítanak egy, a létesítmény színvonalához méltó portaépületet, irányítási központot és ügyfélteret.

    A mogyoródi versenypálya 1986 óta szerepel folyamatosan a világ legnépszerűbb sorozata, a Formula 1 naptárában – ezzel Monza mögött a második –, és most mérföldkőhöz érkezett, hiszen hosszú évek után végre elkezdődik az immár létfontosságú stratégiai fejlesztési program.

    Első lépésként megvalósul az elavult közművek fejlesztése, amely már tényleg elengedhetetlen volt a további üzembiztos működéshez. Ennek keretében az ivóvíz-, a tűzivíz-, a szennyvízhálózat, az erősáramú hálózat fejlesztése, új hálózat kiépítése történik majd, valamint megépül a gyengeáramú alépítmény rendszere.

    Ugyancsak az első ütemben megújul a Hungaroring főbejárata, kialakítanak egy, a létesítmény színvonalához méltó ügyfélteret, és a szurkolók nagy örömére a portaépülettel szemben nyílik egy kávézó, amelyben helyet kap a Hungaroring Shop. A két épületet modern és impozáns portál köti majd össze.

    „Kétezer-tízben vettem át a Hungaroring irányítását, és gyakorlatilag azóta várunk erre a pillanatra – kezdte nyilatkozatát Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Persze, az elmúlt időszakban sem tétlenkedtünk: a pályánk átesett jó néhány ráncfelvarráson, folyamatosan dolgoztunk annak érdekében, hogy megfeleljen az újabb és újabb biztonsági feltételeknek, törmelékfogó kerítést építettünk, a lelátókat folyamatosan karbantartottuk, és 2016-ban újra-aszfaltoztuk a teljes pályacsíkot, pontosabban lecseréltük a felső, úgynevezett kopóréteget. A Formula 1-ben zajló folyamatokat, az újonnan bekerülő pályákat látva azonban ez nem elég, ez tényleg az utolsó előtti pillanat, amikor elkezdhetjük a munkát. Azt látjuk, hogy a sok uniformizált pálya között egyre nagyobb értéke van a magyarhoz hasonló tradicionális helyszíneknek, és Budapest közelsége mindig is elképesztő vonzerőt jelent majd a Hungaroring számára, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az új pályák infrastruktúrája a miénknél sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást tesz lehetővé. A stratégiai fejlesztési programnak köszönhetően belátható időn belül mi is fel tudjuk venni velük a versenyt, ami lehetővé teszi, hogy itt tartsuk a Formula 1-es sorozatot, és ezáltal évről évre hazánkra, gyönyörű fővárosunkra irányítsuk a figyelmet.”

    Gyulay Zsolt hozzátette: elképesztő az érdeklődés a száguldó cirkusz iránt – nagy öröm a Hungaroring számára, hogy ilyen ütemben fogytak a bérletek és a versenynapra szóló jegyek, ez ugyanis azt mutatja, hogy nemcsak a pilóták, a szurkolók is szeretik a pályánkat. A 2022-es Magyar Nagydíj számai is erről árulkodtak: vasárnap 100 ezer néző kísérte figyelemmel a helyszínen a pályán zajló eseményeket (a négy nap alatt 290 ezren szurkoltak), akkor áprilisban tehették ki a Hungaroringre a „megtelt” táblát. Most ez az időpont előrejött decemberre…

    Itt a TCR World Tour 2023-as versenynaptár: benne a Hungaroring!

  • Az ABB bemutatja mobil töltőjét a Formula-E világbajnokság 9. szezonjához

    Az ABB bemutatja mobil töltőjét a Formula-E világbajnokság 9. szezonjához

    Az ABB új szerepében, a sorozat hivatalos töltőbeszállítójaként bemutatta azt a töltéstechnológiát, amelyet az ABB FIA Formula-E világbajnokság 9. szezonjában fognak alkalmazni.

    A motorsportot irányító testület (FIA) és a Formula-E mérnökeivel együttműködve az ABB egy kompakt, megbízható és biztonságos megoldást fejlesztett ki az új, harmadik generációs versenyautók versenynapok előtti és versenyek közötti töltéséhez. Az ABB Formula-E verseny akkumulátortöltőit az egyszerű globális szállítás és telepítés érdekében robosztus, ergonomikus és egyedi kivitelben tervezték.

    160 kW-os maximális teljesítményével egyetlen töltő akár két versenyautó 80 kW-os teljesítményű, egyidejű töltésére is képes a verseny előtt. Ezáltal a versenycsapatok egyetlen töltővel kihasználhatják a „duplatöltés” előnyeit, amivel jelentősen csökkentik a töltő ökológiai lábnyomát és a szállításból eredő károsanyag-kibocsátást, mivel a továbbiakban már nem szükséges minden versenyautóhoz külön töltőt használniuk.

    Az ABB Formula-E verseny akkumulátortöltője az ABB legújabb töltéstechnológiáját alkalmazza és a szektorban betöltött vezető szerepére támaszkodik. Kialakítása a személyautók töltési megoldásaiban már bizonyított technológiát veszi át a motorsport nagy igényeket támasztó környezetéhez igazítva. Az állandó teljesítmény mellett a lehető legmagasabb fokú megbízhatóságot nyújtja, bárhol is használják a világon, különböző áramforrásokhoz kapcsolva.

    Kattints a képre a nagyobb méretért
    Forrás: ABB

    Frank Mühlon, az ABB E-mobility elnök-vezérigazgatójának nyilatkozata: „Nagy örömmel mutatjuk be innovatív töltési megoldásainkat az e-mobilitás legnagyobb globális színpadán, az ABB FIA Formula-E világbajnokságon, továbbra is törekedve arra, hogy a sorozatra kísérleti platformként tekintve újabb és fenntarthatóbb technológiákat fejlesszünk ki. A Gen3 versenyautók töltése ebben az intenzív versenykörnyezetben értékes töltési tesztadatokat nyújt számunkra. Az így megszerzett tapasztalat és tudás birtokában folyamatosan fejlesztjük majd az ABB töltőket vevői és fogyasztói felhasználásra egyaránt.”

    Jamie Reigle, a Formula-E elnök-vezérigazgatója hozzátette: „A technikai fejlődés és a fenntartható innováció az ABB FIA Formula-E világbajnokság sarokköveit képezik. Partnerségünk az ABB-vel az elektromobilitás fellendítésének közös elkötelezettségén alapul és nagy örömünkre szolgál, hogy az ABB innovatív töltőrendszereket szállít Gen3-as versenycsapatainknak. Az ABB mobiltöltői iparági mércét állítanak és nélkülözhetetlen infrastruktúraként szolgálnak majd a bajnokság megvalósításában. Izgatottan várjuk, hogy bemutathassuk az ABB piacvezető és úttörő szerepét, ahogy töltőink a verseny legszigorúbb szabványi előírásainak is megfelelve töltik a Formula-E autókat, bizonyosságot reprezentálva általa, hogy a nagy teljesítmény és a fenntarthatóság kompromisszumok nélkül is megfér egymás mellett.

    Az ABB a világ vezető vállalata az elektromos járművek töltési megoldásai terén, termékeit több, mint 85 országban forgalmazza. Az elektromobilitási piacra való 2010-es belépése óta a vállalat több, mint 40 000 egyenáramú gyorstöltőt és 800 000 váltóáramú töltőt értékesített a Chargedot-on keresztül forgalmazott készülékekkel együtt.

    Az ABB technológiai vezető szerepet tölt be az elektrifikáció és automatizálás területén, amely fenntarthatóbb és erőforrás-hatékonyabb jövőt tesz lehetővé. A vállalat megoldásai a mérnöki szaktudás és a szoftverek összekapcsolásával optimalizálják a gépek gyártását, szállítását, elektromos táplálását és üzemeltetését. A több mint 130 éves kiválóságra építve, az ABB mintegy 105 000 alkalmazottja elkötelezett az ipari átalakulást felgyorsító innovációk előmozdítása mellett.

    Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.

    A McLaren bejelentésével teljessé vált a Formula E rajtrácsa

  • Az Apollo Tyres kétéves szponzori szerződést köt a német SL Trucksport 30-cal

    Az Apollo Tyres kétéves szponzori szerződést köt a német SL Trucksport 30-cal

    A Tor Truck Racinggel az FIA Kamion Európa-bajnokságban (FIA ETRC) eltöltött két sikeres évet követően az Apollo Tyres új, kétéves szponzori szerződést kötött az SL Trucksport 30-cal.

    Az új csapat, amely az SL Apollo Tyres Trucksport nevet viseli majd, a 2023-as szezon minden fordulóján egy vadonatúj MAN TGS 2022-es kamionnal fog versenyezni. A járművet az Apollo Tyres márkajelzéssel és azonnal felismerhető lila színezéssel látnak el.

    A 35 éves Sascha Lenz továbbra is az SL Truck Team volánjánál marad. Több mint hét évnyi kamionversenyzői tapasztalatot hoz majd magával. Lenz 2015-ben kezdte kamionversenyzői karrierjét. Azóta a német versenyző 2017-ben az FIA ETRC Young Gun Award-on első helyezést ért el. 2021-ben második lett a bajnokságban, idén pedig a harmadik helyen végzett a versenyzők értékelésében a kamionversenyzés királykategóriájában.

    „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az Apollo Tyres-t az SL Trucksport családban üdvözölhetjük. Már most várjuk az újabb sikeres szezont” – mondta Lenz. „Az Apollo Tyres új kötelezettségvállalásával a 2023-as céljaink egyszerűek: mind a versenyzői, mind a csapatbajnokságban az első helyen végezni.”

    SL Apollo Tyres Trucksport
    Fotó: CONSTANS PR

    Benoit Rivallant, az Apollo Tyres Europe elnök-vezérigazgatója hozzátette:

    „Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy az Apollo Tyres sikeres jelenlétére építhetünk az FIA ETRC bajnokságban. Ez az új szponzori megállapodás segít nekünk abban, hogy tovább növeljük a márka ismertségét egész Európában, a tehergépkocsi- és buszabroncsok értékesítésének gyorsan növekvő szegmensében.”

    A két évre szóló fix szponzori megállapodás mellett az Apollo Tyresnek lehetősége lesz a szerződés évenkénti meghosszabbítására. Ehhez kölcsönös megegyezés kell és a csapat általánosan jó teljesítménye.

    Októberben az Apollo Tyres bejelentette a Tor Truck Racinggel való hároméves partnerségének végét. Ez egybeesett a csapat versenyzőjének, Shane Breretonnak az FIA ETRC-ből való visszavonulásával. A kamionversenyzésben eltöltött hét év után Brereton kiszállt, hogy több időt tölthessen a családjával és a vállalkozására koncentrálhasson.

    Brereton és az Apollo Tyres 2019-ben partnerséget kötött, és a COVID-19 járványt követően a 2021-es szezonban elhódította a Goodyear Kupát a „Chrome” kategóriás versenyzők között. A 2022-es évben az Apollo Tyres Tor Truck Racing a harmadik helyen végzett a Promóter Kupában. Megszerezte a kategóriagyőzelmet a franciaországi Le Mans-ban, ahol a csapat első bajnoki futamgyőzelmét is megszerezte.

    „Mindannyian az Apollo Tyres-nél szeretnénk boldog nyugdíjas éveket kívánni Shane-nek. Köszönjük neki és a Tor Trucksnak, hogy ilyen hatékonyan népszerűsítették márkánkat az európai színtéren.” – mondta John Nikhil Joy, az Apollo Tyres európai iparág TBR termékigazgatója.

    Az FIA Kamion Európa-bajnokság a világ egyik leglátványosabb és legnagyobb kihívást jelentő motorsport szériája. A versenyzőket két kategóriába, a Chrome és a Titan kategóriába sorolják. Ez a korábbi versenytapasztalatukat és a futamgyőzelmek rekordját is tükrözi. A sebességkorlátozás 160 km/óra, a járműveknek pedig legalább 5300 kg tömegűnek kell lenniük, és maximum 1200 lóerős teljesítményt és 5000 Nm nyomatékot kell leadniuk.

    Az FIA European Truck Racing Championship lépéseket tesz a fokozott fenntarthatóság irányába – például az összes versenykamiont 100%-ban megújuló HVO-dízel hajtja.

    A kamionversenyzés népszerűsége folyamatosan növekszik, és az FIA első számú kamionverseny-sorozatának világszerte 60 millió online és televíziós nézője van, és mintegy 420 000 nézőt fogadnak évente a helyszíneken.

    2 perc alatt megérted, miért menő a kamionversenyzés 2022-ben!

  • Netrisk: 14 százalékos átlagdíj-emelkedéssel zárul az év végi kgfb-kampány

    Netrisk: 14 százalékos átlagdíj-emelkedéssel zárul az év végi kgfb-kampány

    Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ez 14 százalékos növekedést jelent a Netrisk.hu adatai szerint. A kampányban érintett autók átlagéletkora 20 év, a márkák toplistáját pedig a Suzuki vezeti az Opel és a Volkswagen előtt. A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogyan lehet három- vagy hatszoros különbség is az átlagdíjak között.

    December elsejével ér véget az idei kötelező kampány, amelynek során a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azok vehettek részt, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója. November 1. és 29. között több mint 19 ezer új kötelező szerződést kötöttek az autósok, ami 4 százalékkal elmarad a tavalyi szinttől. Az átlagdíj pedig 14 százalékkal 27 631 forintra emelkedett.

    A Netrisk.hu, Magyarország piacvezető biztosítási portálja szerint a 2010 előtti kgfb-kötések esetében 20 év az autók átlagéletkora. Az érintett autómárkák toplistáját a Suzuki vezeti, a második helyen áll az Opel, a harmadikon pedig a Volkswagen, majd a Skoda és a Ford következik. A top 10-ben helyet kapott még a Toyota, a Renault, Peugeot, a Fiat és a Daewoo is.

    Emelkedő átlagdíj

    „A tavalyi 24 ezer forintosnál magasabb átlagdíj több tényezővel magyarázható. A kárkifizetések – a balesetek számának növekedéséhez köthető – emelkedése mellett az alkatrészek drágulása áll a háttérben” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

    Az év végi kgfb-kampányban érintett autósoknak december elsejéig van lehetőségük arra, hogy eldöntsék: jelenlegi szerződésüket folytatják a jövő évben is, vagy új biztosításra váltanak. A döntésben kulcsszerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíjnak, amit az érintettek november 11-ig kaptak meg.

    Háromszoros vagy hatszoros is lehet az eltérés

    A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogy az autósoknak igencsak megéri a balesetmentes közlekedés.

    A teljes idei kötésállományt nézve a bonus kategóriákba tartozó autósok esetében az átlagdíj közel 37 ezer forint volt az idén. A ranglétra tetején lévő B10-es osztályzatú autósoknál azonban ez már lecsökkent 27 ezer forintra. Az okozott balesetek miatt malus kategóriába sorolt autótulajdonosoknál és -üzembentartóknál ellenben már több mint 110 ezer forintra ugrik a kötelező felelősségbiztosítás átlagdíja, azaz a bonusos értéknek majdnem a háromszorosára. A legmagasabb díjkategóriát jelentő malus 4-es osztályba tartozó kötelezős átlagdíj pedig az idén megközelítette a 163 ezer forintot, ez a hatszorosa a legalacsonyabb, B10-es átlagértéknek.

    Besnyő Márton azt is elmondta, hogy az autódrágulás, a szervizköltségek és az alkatrészek árának emelkedése miatt azoknak az autósoknak, akik még nem rendelkeznek vele, megfontolandó a CASCO biztosítás megkötése is. A CASCO éves átlagdíja ugyanis a legtöbb esetben töredéke egy töréskár javításához kapcsolódó kiadásnak. Ráadásul sok biztosítónál a kötelezővel együtt megkötött CASCO esetén kedvezményeket kaphatnak az érintettek, különösen azok, akik évek óta igazoltan kármentesen vezetnek.

    Debütált az Audi vadiúj logója! Neked hogy tetszik?

  • Rekorddal ért véget a népszámlálás

    Rekorddal ért véget a népszámlálás

    Nagy népszerűségnek örvendett az online kitöltés lehetősége a 2022-es népszámlálás során, hiszen a rendelkezésre álló valamivel több mint két hét alatt 3,2 millió lakcímről összesen hétmillió személyi kérdőív érkezett be elektronikus úton. Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerint ez háromszorosa a 11,5 évvel ezelőtti felmérés során tapasztaltaknak, és elég jól árulkodik az internethasználati szokások, vagy az eszközellátottság változásairól. A részvételi adatok szintén több mint meggyőzőek, hiszen a becsült várható népesség 96 százaléka szolgáltatott adatot, ami nemzetközi viszonylatban is hatalmas siker.

    A népszámláláshoz tartozó 3,2 millió lakcím 63,5 százalékáról 7 millió személyi kérdőív érkezett a 2022. október 19-én zárult, online önkitöltési szakaszban.

    Arányosan nézve Pest megyéből küldték be a legtöbb kérdőívet (71,7 százalék), míg a második helyen Győr-Moson-Sopron (69,5 százalék), a harmadikon Fejér megye végzett (67,5 százalék). A megyei jogú városok közül Érd volt a legaktívabb, 79,7 százalékos kitöltési aránnyal, a második Székesfehérvár (75,1 százalék), a harmadik pedig Szeged (72,4 százalék) lett. Budapesten a címek 70,8 százalékáról küldték be online a kérdőívet, de volt hat olyan település (Fertőendréd, Harka, Győrzámoly, Győrújfalu, Márkó, Telki), ahol az internetes kitöltési arány meghaladta a 90 százalékot is.

    A népszámlálás elektronikus szakaszát követő egy hónapban, tehát 2022. október 20-a és november 20-a között, 2,2 millió személyről vett fel adatot a mintegy 23 ezer számlálóbiztos. Az összeírók ötmillió címet, ezen belül 4,6 millió lakcímet és további mintegy 400 ezer más ingatlanhoz, például nyaralókhoz és különféle intézményekhez tartozó címet ellenőriztek. Ehhez hasonló munkára várhatóan nem lesz újra szükség, hiszen az általában tízévente esedékes népszámlálás (ami a COVID miatt ezúttal másfél évet csúszott) a jövőben már aligha fog igényelni hagyományos összeírást: az adatfelvétel adminisztratív adatbázisok felhasználásával zajlik majd.

    „Büszkék vagyunk arra a szakszerű és elhivatott munkára, amelyet a számlálóbiztosok az elmúlt egy hónapban végeztek. Nagyon fontos szerepet töltöttek be a népszámlálás során, hiszen a háztartások jelentős része az ő segítségükkel vett részt az adatgyűjtésben. A visszajelzések alapján a többség megértő volt az adatgyűjtés céljaival kapcsolatban, és támogatták a számlálóbiztosokat a munkájuk elvégzésében” – értékelt utólag Kovács Marcell népszámlálási projektvezető, hozzátéve: hálásak az összeírás feladatait szintén segítő települési jegyzőknek, felülvizsgálóknak és persze a háztartásoknak.

    Vukovich Gabriella elutasította azt a többször felmerült kérdést, hogy a népszámlálás az emberek vagyonának direkt felmérésére irányulna, mert csak az ország lakásállományának összeírásáról van szó, ami a népszámlálások kezdete óta része a gyakorlatnak.

    „A népszámlálás előkészítése során folyamatosan együttműködtünk az Adatvédelmi és Információszabadság Hivatallal. Ők véleményezték a mi elképzelt megoldásainkat, ha kellett, akkor igazítottunk rajta, és ennek megfelelően, folyamatos kontroll alatt készítettük elő az összes adatvédelmi és adatkezelési megoldást. Az adatok egy védett adatbázisban vannak, és egy nagyon szűk kör férhet csak hozzá a mi munkatársaink közül is: azok, akiknek az a dolga, hogy ezekkel az adatokkal dolgozzanak” – nyomatékosította a KSH elnöke, hozzáfűzve: minden felvett adat a nemzeti adatvagyon része és kizárólag statisztikai célra használható. A népszámlálás első eredményei 2023 első negyedévében kerülnek publikálásra.

    Vukovich Gabriella hozzátette: a népszámlálás az etalon, amihez képest a KSH ki tudja alakítani a reprezentatív mintákat. Ez az „egy főre jutó” mutatók alapja, például a GDP, a jövedelem, vagy a nyugdíj kapcsán, és ugyancsak ezek az információk szükségesek a mindannyiunk életét befolyásoló gazdasági, társadalmi döntések előkészítéséhez, a helyi ellátási és szolgáltatási igények tervezéséhez, fejlesztéséhez, illetve a tudományos kutatásokhoz.

    (X)

  • Saját biztonságunkkal másokra is vigyázunk – 5+1 tipp a biztonságos közlekedésért

    Saját biztonságunkkal másokra is vigyázunk – 5+1 tipp a biztonságos közlekedésért

    A közelgő téli, egyre ködösebb és esősebb időjárás fokozott figyelmet igényel az utakon, ezért kifejezetten fontos, hogy a sofőrök ügyeljenek magukra és utasaikra. Az elővigyázatosság, az előkészületek és a másokra is ügyelő vezetés az utakon pedig általánosan biztonságosabbá teszi a közlekedést. Ehhez gyűjtöttünk össze hasznos tippeket, amelyeket mindig fontos észben tartani.

    Bár a hivatalos statisztikák[1] szerint a legsúlyosabb, halálos áldozatokkal is járó közúti közlekedési balesetek száma az elmúlt 5 évben folyamatosan csökkent, a híradásokat figyelve mégis szinte naponta látunk közúti balesetekről beszámolót. A téli időjárás fokozott óvatosságra inti az útnak indulókat, ezért bár egyértelműnek tűnik, nem lehet elégszer hangsúlyozni, mire figyeljünk a volán mögött saját és utasaink biztonsága érdekében.

    1. Ép autóban ép utazók

    A járművek műszaki állapota az egyik legfontosabb, amit még az utazás megkezdése előtt ellenőrizni kell. A kerékgumikban a levegő, a lámpák és égők, a biztonsági övek állapota mind kiemelkedően fontos és elkerülhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Fontos, hogy kialakítsunk egy rutint, és rendszeresen megvizsgáljuk ezeket a triviálisnak tűnő, de létfontosságú tényezőket: ha az úton szembesülünk egy problémával, abból már nagyobb gond lehet. Nem elég az autó rendszeres, kötelező műszaki ellenőrzése, ezen kívül évszakváltáskor mindenképp érdemes átnézetnünk akár szakemberrel is a gépjárművet.

    2. Ha fúj, ha csúszik, legyünk résen

    Hiába vagyunk elővigyázatosak, ha a természet kedvezőtlen feltételeket kínál az utazáskor. Az eső, a hó és az ezekből keletkező jég csúszóssá, sikamlóssá teheti az utakat. A szakértők szerint bár ezen a területen is javul az arány, még mindig sokan vannak, akik nem az évszaknak megfelelő autógumit használnak. Pedig az időjárási viszonyok erőteljesen befolyásolják a gumik tapadását, így a fékutat is, ami pedig hatással van a biztonságos közlekedésünkre.

    A ködben csökkennek a látási viszonyok, amelyek este egyébként is jóval gyengébbek, mint napközben. Ilyenkor fokozottan résen kell lennünk, hogy elkerüljük a bajt és ne okozzunk balesetet. Érdemes figyelnünk a fényszórók és ködlámpák használatára is, hiszen nem elég, ha látunk az utakon, de nekünk is látszódnunk kell a különféle időjárási viszonyok miatt.

    Nagyon fontos figyelnünk a szélvédők, ablakok jég- és páramentesítésére is, hiszen ezek is erőteljesen befolyásolják, milyen gyorsan tudunk reagálni egy közlekedési helyzetre

    3. A KRESZ-tábla nem csak ajánlás

    Akár gyalogosként, akár sofőrként közlekedünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az előírásokat és szabályokat. Egy-egy tábla figyelmen kívül hagyása komoly balesetekhez vezethet, és ezért is fontos, hogy ha nem ismerős környéken járunk, körültekintőnek kell lennünk: akár nehezebben észrevehető helyen van egy jelzés, akár jobbkéz-szabály érvényesül a területen. Ugyanez igaz a sebességkorlátokra is: elég egy rossz pillanat – egy másik figyelmetlen sofőr, egy csúszós útszakasz –, és megtörtént a baj.

    4. Figyeljünk saját állapotunkra is!

    Az autó mellett magunkat is ismerünk kell. Ha fáradtak vagyunk, vagy este kevésbé vezetünk magabiztosan, akkor ha tehetjük, ne vágjunk neki az útnak. Ugyanez igaz, ha alkoholt fogyasztottunk, ugyanis reakcióidőnk minimális csökkenése vagy egy elfelejtett apróság is komoly gondot okozhat. Ez fokozottan igaz akkor, ha mások is utaznak velünk: nem érdemes kockáztatni az ő biztonságukat, főleg, ha tudatában vagyunk saját korlátainknak és állapotunknak.

    5. Nem mindegy, kikkel és hogyan utazunk

    A sofőr felelősséggel tartozik utasaiért, és ez kifejezetten igaz akkor, ha gyerekeket szállít. Felnőttként a biztonsági öv bekötése már önmagában fontos, de kiskorúak esetében nemcsak biztonságuk miatt kell ügyelni erre, hanem azért is, hogy náluk is kialakuljon az odafigyelés rutinja. Igaz ez akkor is, ha nem saját autónkkal, hanem például taxival utazunk. A jogszabályok is szigorúan meghatározzák, milyen életkorú gyermek milyen biztonsági felszerelésekkel utazhat autóban. A gyermekhordozó, a megfelelő méretű gyerekülés vagy ülésmagasító lehetővé teszi a legkisebbek biztonságos utazását is. Azok a családok, akik saját személygépkocsival utaznak, rendelkeznek is ilyennel, de előfordul, hogy valaki taxival utazna a gyermekével közösen.

    A Bolt ezt az igényt felismerve tette december elejétől szélesebb körben elérhetővé a Kisgyermek kategóriát, amit a taxi rendelésekor az alkalmazásban lehet kiválasztani, és így biztosan olyan autó érkezik, amiben egy állítható, kényelmes gyerekülés található. „Felelős vállalatként első és legfontosabb szempont számunkra utasaink biztonsága és kényelme” – mondta el Fejes Áron, a Bolt magyarországi Country manager-e. „Bízunk benne, hogy a most kiterjesztett funkcióval az utasaink bátrabban fognak útra kelni a gyermekeikkel.”

    +1 Öltözködjünk rétegesen

    Első hallásra meglepőnek tűnhet, de nem mindegy az sem, hogyan öltözünk fel a vezetéshez. A szakértők a réteges öltözködést javasolják, hiszen induláskor az autó hideg utasterében még jólesik a nagykabát is. Később azonban érdemes ezt levenni egy megálló alkalmával, hogy komfortérzetünk mellett a mozgásban se akadályozzon.


    [1] https://www.autoklub.hu/klub/hirek/baleseti-statisztikak/

  • Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

    Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

    A Grupa LOTOS csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a MOL-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az ORLEN-csoport piacra lépett Magyarországon. Az ORLEN a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át. Ebből 79 már most az ORLEN-csoport tulajdonába került, ezek jelenleg LUKOIL márkanév alatt üzemelnek. A teljes arculatváltás várhatóan jövő év márciusáig valósul meg, ennek során a töltőállomások az ORLEN arculati szabványainak és a vállalatcsoport piros-fehér színű dizájnjának megfelelő külsőt kapnak. A fennmaradó 64 töltőállomás átvételére és átnevezésére 2024 közepéig fokozatosan kerül sor. Eközben az ORLEN-csoport Szlovákiában 39 töltőállomást vesz át a MOL-csoporttól, így a vállalat a szomszédos országban összesen 91 töltőállomást fog üzemeltetni 2023-ban. Az ORLEN így mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik.

    „Számottevő mértékben bővítjük kiskereskedelmi hálózatunkat Európában: erősödő jelenlétünknek köszönhetően Szlovákiában bekerültünk a helyi piac négy legnagyobb üzemanyag-kiskereskedői közé. Emellett kereskedelmi hálózatunk egy új piacon, Magyarországon is terjeszkedik, ahol a nagykereskedelmi területen már korábban is jelen voltunk. Értékesítési hálózatunk sikeres bővítésének eredményeként nem csupán Lengyelországban, de az egész közép- és kelet-európai régióban biztosítjuk az üzemanyag- és energiaellátás biztonságát. Elkötelezettségünk és kiterjedt piaci tudásunk révén kifejezetten a helyi elvárásoknak megfelelően kialakított, elsőrangú minőségű termékeket és szolgáltatásokat tudunk kínálni új európai vásárlóinknak. Az ORLEN-töltőállomások december elején nyitják meg kapuikat a magyar közönség előtt” – mondja Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.

    A MOL-tranzakció lezárását követően az ORLEN-csoport összesen több mint 660 töltőállomást üzemeltet majd Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. A vállalat Csehországban 430 töltőállomással piacvezető pozíciót tölt be. A csoport Szlovákiában 91-re, Magyarországon pedig 143-ra fogja növelni töltőállomásai számát, s ezáltal mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik. Az ORLEN hat európai országban – Lengyelországban, Németországban, Csehországban, Litvániában, Szlovákiában és immár Magyarországon is – összesen közel 3000 töltőállomást üzemeltet.

    ORLEN
    Fotó: ORLEN

    „Az ORLEN egy olyan erős, nemzetközi vállalat, amelynek közel 3000 töltőállomása stabil háttérrel rendelkezik, létesítményei pedig a tapasztalatok, valamint az innovatív megoldások megosztásával dinamizálják egymás működését. Magyarországi piacra lépésünkkel fellendítjük a helyi versenyt, s ennek előnyeit nemcsak vásárlóink, hanem a turisták és a nemzetközi közlekedési vállalatok is élvezhetik, hiszen korszerű Efecta és Verva üzemanyagainkat Közép-Európa egyéb országaiban is megtalálják majd” – mondta Tomasz Wiatrak, a szlovákiai és magyarországi terjeszkedést irányító ORLEN Unipetrol csoport vezérigazgatója.

    A szlovák és a magyar piacokra irányuló terjeszkedés kulcsfontosságú lépést jelent az ORLEN-csoport számára európai kiskereskedelmi hálózatának bővítésében. 2030-ig a vállalat 3500 ORLEN-márkanéven működő töltőállomás üzemeltetését tervezi, a célkitűzések alapján a külföldi töltőállomások teljes értékesítési hálózatban elért részesedése pedig várhatóan 37 százalékról 45 százalékra emelkedik majd.