Szerző: Hírszerkesztő

  • A ŠKODA már a 15. alkalommal lesz a Tour de France fő támogatója

    A ŠKODA már a 15. alkalommal lesz a Tour de France fő támogatója

    A ŠKODA összesen 250 szervező és kísérő járművet biztosít az ide Tour de France versenyre. A ŠKODA így már 15. éve, 2004 óta támogatja a világ egyik leghíresebb kerékpáros versenyét.

    A 250 autó között a ŠKODA OCTAVIA mellett ŠKODA KODIAQ, KAROQ, és SUPERB modellek is ott lesznek a versenyen. A főszerep ismét egy ŠKODA SUPERB modellé lesz, Christian Prudhomme a Tour de France porondmestere ebben az autóban ülve kapja majd az információkat a versenyről, innen oszt rádión keresztül utasítást a szervezőknek.

    A 105. Tour de France július 7-én indul majd Noirmiutier-en-Ile-ről, a három hétig tartó futam alatt 176 kerékpáros versenyez majd 21 szakaszon, 3351 kilométeren át. A célvonalt Párizsban, a Champs-Elysées-n szakítja majd át a legjobb kerékpáros július 29-én.

  • Kiss Norbert katasztrofális vasárnapja a Nürburgringen!

    Kiss Norbert katasztrofális vasárnapja a Nürburgringen!

    Amilyen jól sikerült a szombat, olyan balszerencsés lett a vasárnap Kiss Norbert számára a Kamion Európa Bajnokság németországi hétvégéjén.

    A Tankpool24 csapat magyar versenyzője kőkemény csatákba keveredett, technikai hibával is küzdött, ráadásul a szakszerűtlen mentés következtében is megsérült Mercedes kamionja.

    A szombati harmadik és negyedik hely után ígéretesnek tűnt a vasárnapi kezdés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnek: a vasárnapi időmérőn harmadik lett. Később aztán minden összeesküdött a szombathelyi pilóta ellen.

    “Nem a mi napunk volt. Az időmérőig még jól ment, sikerült javítanom az előző napihoz képest és harmadik lettem, de a verseny már nem alakult jól. A rajt és az első kanyar még rendben volt ugyan, de a második kanyarban René Reinert be tudta dugni mellém az autója orrát, a harmadik kanyarhoz érve elfékezte magát és nekem jött. Csak a negyedik-ötödik helyre tudtam visszajönni, közben Adam Lacko hátulról ütközött nekem. Továbbmentünk, akkor már Steffi Halmot támadtam és meg is tudtam előzni, de defektet kapott rajtam, emiatt később mehettem a versenyirányításhoz, büntetést végül nem kaptam. Egy darabig a negyedik helyen autóztam, aztán a kormánymű hibája miatt fel kellett adnom a versenyt.”

    Ekkor még nem ért véget Kiss Norbert drámája, kamionja mentése közben ugyanis a szakszerűtlen vontatás miatt a Mercedes előbb pattogni kezdett, majd leesett a vontatóról, ez pedig extra károkat okozott a járműben.

    “Tönkrement a gumi, a kormánylengéscsillapító is. A csapat jól összerakta a kamiont, de valami rejtett hibát nem vettünk észre, ezért nem volt benne elég erő az utolsó futamon. Ezen a versenyen a végéről indultam, a kilencedik helyre sikerült feljönni, voltak még előttem büntetések, így a hetedik helyen zártam. Szereztünk ugyan néhány pontot, de összességében katasztrofális nap volt. Nem volt szerencsénk, ez a legrosszabb napunk eddig az idei szezonban.”

    Kiss Norbert három versenyhétvége után a harmadik helyen áll a bajnokságban 88 ponttal. Jochen Hahn 137 ponttal vezeti az összetettet, Adam Lacko a második 95 ponttal.

    Két hét múlva, július 13-a és 15-e között a Budapesttől alig 150 km-re fekvő Slovakia Ringen, Dunaszerdahely mellett folytatódik a Kamion Európa Bajnokság.

  • Kiss Norbert megint dobogóra állt, most a Nürburgringen

    Kiss Norbert megint dobogóra állt, most a Nürburgringen

    A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában.

    A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte meg, amit aztán dobogóra tudott váltani a szombati első futamon.

    “Az időmérőn sajnos csak negyedik lettem, de az első verseny aztán egész jól kijött. Láttam a lámpát, a külső íven meg tudtam előzni René Reinertet, aki aztán mögöttem bajba is keveredett, úgyhogy kis előnnyel, de meg tudtam tartani a harmadik helyet. Jó volt látni, hogy megvolt a tempónk. A fordított rajtrácsos versenyen így a hatodik helyről indultam. Nagyon kalandos volt az egész futam, főleg az első néhány kanyar. Feljöttem a negyedik helyre, sikerült a tavalyi csapattársamat megelőzni, utána utolértem Adam Lackót, de hiába volt nagyon lassú, nem volt lehetőség az előzésre, kilökni meg nem akartam. Egész versenyen nem találtam rajta fogást, így nem sikerült felállni a dobogóra, de sok pontot szereztem. Összességében jó volt, jól jöttem ki a mezőny közepi csatározásokból” – nyilatkozta Kiss Norbert a második futam után.

    Vasárnap délelőtt újabb időmérő, majd két verseny vár a kamion Európa-bajnokság mezőnyére a Nürburgringen.

  • Bottas rajtol az első helyről

    Bottas rajtol az első helyről

    A finn Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A Mercedes 28 éves versenyzőjének ez az idei első, s pályafutása ötödik pole pozíciója.

    Bottas mellől csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton startolhat, míg a harmadik rajtkockát a Hamiltonhoz hasonlóan négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája foglalja el.

    Az 71 körös osztrák futam vasárnap 15.10-kor kezdődik a Spielbergben található Red Bull Ringen.

    1. sor:
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    4. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    5. sor:
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    6. sor:
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    7. sor:
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    8. sor:
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    9. sor:
    Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    Charles Leclerc (monacói, Sauber)
    10. sor:
    Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

  • Vettel volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Vettel volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A német Sebastian Vettel autózta a leggyorsabb időt szombaton a Forma-1-es Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Az első két szabadedzésen a legjobb időt elérő, szintén négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton ezúttal második lett. A harmadik idő Hamilton mercedeses csapattársáé, a finn Valtteri Bottasé lett, aki az első két alkalommal másodikként zárt.

    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:04.070
    2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:04.099
    3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:04.204
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:04.470
    5. Max Verstappen    (holland, Red Bull) 1:04.791
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:04.891

  • Hétvégi autósport közvetítések a hazai tévécsatornákon és online

    Hétvégi autósport közvetítések a hazai tévécsatornákon és online

    A hétvégén két versenysorozat is rendez futamot, melyeket a következő időpontban láthattok:

    F1 – Osztrák Nagydíj

    Június 29, péntek
    10:55  – 1. szabadedzés (M4 Sport)
    14:55  – 2. szabadedzés (M4 Sport)

    Június 30, szombat
    11:55  – 3. szabadedzés (M4 Sport)
    14:45  – Időmérő edzés (DUNA)

    Július 01, vasárnap
    14:30  – Futam (DUNA)

    kiss norbert

    ETRC – Nürburgring

    Július 01, vasárnap

    09:15 – 2. időmérő és SuperPole (Youtube – Angol nyelvű)
    11:35 – 3. verseny (Youtube – Angol nyelvű)
    15:55 – 4. verseny (Youtube – Angol nyelvű)

  • Beszámoló a(z utolsó?) budapesti Red Bull Air Race-ről

    Beszámoló a(z utolsó?) budapesti Red Bull Air Race-ről

    Az elmúlt hétvégén ismét Budapest adta a helyszínt a Red Bull Air Race soron következő futamának. Most is hatalmas élményt nyújtott ez az esemény a repülés és repülőgépek szerelmeseinek. Viszont sajnálattal jutott tudomásomra több forrásból is, hogy ezúttal akár a hazai futamrendezés jövőjét is veszélyeztetheti a főpolgármesteri szinteket elérő tiltakozás, aminek nem igazán értem az okát.

    Hobbi pilótaként, repülőgép modellezőként, magam is nehezen tudok elfogulatlanul ehhez a kérdéshez hozzászólni, de nem hiszem, hogy összevetve más, a lakosságot is érintő rendezvényekkel, ez annyira kilógna a sorból. A választott helyszín, a nagy költségvetési hozzájárulás, zaj mind olyan tényező ami megnehezíti az elfogadását. Az első kettővel még talán nem is kellene annyit foglalkozni. Átlag emberként mi nem tudjuk vizsgálni, hogy a milliárdos hozzájárulás vajon idegenforgalomban, országunk megismertetésében visszahozza-e az árát, de ha csak az egyre furább stadion építésekkel vetjük össze, akkor mindenképpen egy jobb ár/érték arányú befektetésről van szó, ami a jelenlegi belvárosi helyszín megtartásával nagyban hozzájárul az érdeklődés növeléséhez.

    A közvetítésekkel nagyjából 50 országba jutnak el azok a képek amelyek szinte mindegyikén találkozhatunk a Budai-várral, Citadellával, a Gellért-hegy tetején álló Szabadság-szoborral, Országházzal vagy valamelyik gyönyörű hidunkkal. Országimázs építése szempontjából tehát kevés látványosabb rendezvénnyel szolgálhatunk.

    Tény, hogy közben napokra lezárták forgalom elől a rakpartokat és a környező utcákat. De ugyanez meg szokott történni egy sima futóverseny lebonyolításakor is, ráadásul az még sokszor a város többi részét is érinti. Betonon való futás sose volt igazán szerencsés, mégse lettek a futók száműzve valamelyik környező erdőbe és nem is nagyon került szóba ilyesmi. Lehetne persze valamelyik reptéren is megrendezni ezt a versenyt, mint ahogy már volt is erre korábban példa, de akkor pont a legfőbb értékét hagynánk veszendőbe menni. Más kérdés a zaj. Mivel pont a tököli reptér forgalmi köre közelében lakok, ebből kijutott nekem is bőven. Szeretem a hangjukat, bár hosszú órákon sőt napokon keresztül hallgatni már igencsak fárasztó lehet.

    Sajnos ilyen szempontból a repülőgépek teljesen más vezérelvek mellett épülnek. A kisebb darabszám miatt a fejlesztések jóval lassabbak, az élet ciklusuk pedig jóval hosszabb egy autóhoz képest. Míg egy most frissen kifejlesztett személyautót változatlan formában pár év múlva újonnan már forgalomba se lehetne helyezni, addig ez a repülőkre abszolút nem igaz. Példának okáért a Cessna 172-eseket 1955-ben kezdték el gyártani, és bár történtek rajtuk fejlesztések, lényegileg most is lehet venni belőle vadonatújat. A Red Bull Air Race-en szereplő repülők persze jóval frissebbek és komolyabbak, de ez leginkább a sárkányszerkezetet érinti, motorikusan és kipufogó rendszer – ha lehet egy pár dob nélküli csövet annak nevezni – tekintetében jóval le vannak még maradva. Mindezek és persze az alacsony súly, az egyszerűség, a nagy teljesítmény miatti fejlesztési irányelvek miatt alacsony zajszintű kisrepülőgépet nem igazán találni. Ez a versenyen is előforduló gép típusokra fokozottan igaz. De ahogy egy Forma 1-es autótól sem várjuk el, hogy csendes legyen, úgy ezektől sem lehet ezt megkövetelni.

    Tekintettel az emberekre, el lehet kezdeni az ilyen jellegű zavaró rendezvények visszaszorítását, de biztos vagyok benne, hogy százezrek szórakozását biztosítják ezek, és amíg nagyobb autós versenyekből több tucat is van, addig ilyen tömegekhez eljutó nemzetközi verseny repülős vonalon jelenleg mindössze ez az egy. Kár volna érte. Próbáljuk meg inkább élvezni, hiszen bőven van mit. Közel 370 km/órás maximális sebesség, 10-12G-s terhelés a fordulókban, sokszor híd alatt, vagy alig 25 m magas pilonok között. Látványos és gyönyörű festésű repülők, igazi fizikai, szellemi, koordinációs kihívásoknak eleget tévő tapasztalt és profi pilóták. A repülés, mivel az embernek nem a sajátja, szinte mindenkiből kivált valamilyen érzelmet. Van aki alig várja, hogy megtapasztalja, van aki alig várja, hogy újra és újra átélje, van aki félelemmel vegyes borzongással gondol rá, de iránta közömbös és érdektelen embert alig találni. Reméljük lesz még hazai folytatása.

    A Red Bull egyébként mindent meg is szokott tenni, hogy a versenyeken kívül is legyen látnivaló. Ilyen volt az idén is megcsodálható T-28 Trojan kiképző és felderítő gép, a B-25 Mitchell ikermotoros II. világháborús bombázó, vagy éppen a főleg kiképzési célokra használt Alpha-jetek. Külön is érdekes volt látni a most bemutatásra kerülő Jet Pack Man-t. Láttunk már ilyet, ha máskor nem, akkor egy régi James Bond filmből, de lenyűgöző volt ilyennel élőben találkozni. Ezekkel együtt már tényleg egész napos illetve hétvégés programot biztosítottak számunkra az energiaitalosok.

    A versenyt egyébként a cseh Martin Sonka nyerte, míg a bajnokságot a budapesti futam után az ausztrál Matt Hall vezeti.

    Szerző: Gál Krisztián

    Fotók: Gál Krisztián

    [Best_Wordpress_Gallery id=”118″ gal_title=”2018 Red Bull Air Race”]

  • Hungaroringi DTM-es fotógaléria

    Hungaroringi DTM-es fotógaléria

    A DTM és a Formula 3 hungaroringi versenyhétvégéjéről állítottunk össze egy galériát, Kaiser Erika csodás fotóiból! 🙂

    [Best_Wordpress_Gallery id=”116″ gal_title=”2018 DTM Hungaroring”]

  • Itt az utolsó esély, hogy láthassa Piet den Hartogh lenyűgöző Ford gyűjteményét

    Itt az utolsó esély, hogy láthassa Piet den Hartogh lenyűgöző Ford gyűjteményét

    Nem mindennapos dolog, hogy egy klasszikus Ford tűnik fel egy árverésen – az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy 220 ilyen oldtimer kerül kalapács alá, köztük A-modellek és T-modellek, egyedi fa oldalkarosszériás kombik és régi autóbuszok.

    A járművek lélegzetelállító kavalkádja a világ legnagyobb Ford-oldtimer magángyűjteményéből származik, amit a holland Piet den Hartogh állított össze 50 év szenvedélyes munkájával. A gyűjteményt a Den Hartogh múzeum őrzi.

    Piet akkor esett szerelembe a Fordokkal, amikor az apja 1924-ben vett egy T-modell kisteherautót. Amikor felnőtt, maga is elkezdett Fordokat vásárolni: autókat, buszokat és teherautókat, köztük egy popcorn-árusító járművet, egy rendőrségi hójárót és egy fával hajtott teherautót.

    A gyűjtő sajnos 2010-ben elhunyt, és két évvel ezelőtt a múzeum is bezárta kapuit. A család most a teljes kollekciót árverésre bocsátja, remélve, hogy a féltve óvott járművek új otthonra találnak, ahol ugyanúgy megbecsülik majd őket, mint az Amszterdam közelében lévő múzeumban.

    “A Papa nélkül ez már nem ugyanaz a gyűjtemény,” vélekedett Piet fia, Pieter den Hartogh. “Apám szenvedélyes ember volt, és a Fordok iránti rajongását mindenkivel meg akarta osztani. Mindegyik autó fontos szerepet játszott az életünkben.”

    A teljes gyűjteményt a Bonhams aukciós cég bocsátja árverésre Hilleghomban június 23-án.

  • Minden rekordot megdöntött a Volkswagen I.D. R Pikes Peak

    Minden rekordot megdöntött a Volkswagen I.D. R Pikes Peak

    A Volkswagen és az I.D. R Pikes Peak történelmet írt június 24-én, Coloradóban, az idei Pikes Peak futamon. A francia Romain Dumas az I.D. R Pikes Peak volánja mögött a belsőégésű motoros mezőny versenyzőinél is jobb időt autózott, így nem csak kategóriájának rekordját döntötte meg, de a verseny történetének leggyorsabb idejét autózta, 16 másodperccel volt gyorsabb, mint a korábbi rekorder, Sébastien Loeb. Romain Dumas 7 perc 57 másodperces idejével bajnok lett, felkerült a neve Sébastien Loeb, Walter Röhrl, Michèle Mouton, Stig Blomqvist, Nobuhiro Tajima és Rod Millen mellé.

    „Megtapasztalhattuk, mire is képes ez a technológia” – mondta Dr. Frank Welsch a Volkswagen személyautók technológiai fejlesztésekért felelős vezetője. „Minden Volkswagen alkalmazott nagyon büszke lehet a vasárnapi eredményre. Teljes szívemből gratulálok a csapatnak. Kitartó mérnöki munkával, szenvedéllyel és odaadással dolgoztak, és egy fantasztikus versenyautót építettek, mindössze nyolc hónap alatt. A Volkswagen I.D. R Pikes Peaké a leggyorsabb idő a verseny több, mint száz éves történetében, ez pedig az elektromobilitás mellett beszél.”

    19,99 kilométer, 156 kanyar, csak egy próbálkozás – a francia pilótának nem is kellett több, az idei sikere volt a negyedik győzelme a Pikes Peak futamon, melyet 96. alkalommal rendeznek meg 1916 óta. A meglehetősen könnyű, kevesebb, mint 1100 kilogrammot nyomó I.D. R Pikes Peak egy különleges versenyautó lett, kifejezetten erre a versenyre készült. A lehető legkisebb tömeg, a lehető legnagyobb leszorítóerő és teljesítmény: ez volt a siker kulcsa. A mérnökök a tesztek során szimulációs szoftvereket is bevetettek a mérésekhez, hogy optimalizálják az energiafogyasztást és a teljesítményt. Aerodinamikai szempontból pedig azon volt a hangsúly, hogy kompenzálják a magasban a ritkás levegő miatt elvesztett leszorítóerőt.

    „A legmerészebb elképzeléseinket is felülmúlta ez az eredmény, ez fantasztikus volt. A versenyt megelőző egy hétben végzett tesztek alapján már tudtuk, hogy lehetséges megdönteni a rekordot az autóval. És az, hogy ez tényleg sikerült, ahhoz mindennek tökéletesen kellett működnie a sofőrtől a technológiáig. Szerencsére az időjárás sem szólt közbe. Az, hogy minden gond nélkül ment, nagyon jó érzéssel tölt el, fantasztikus, hogy rekordot dönthettünk a Pikes Peaken. Még mindig nem tudom elhinni, hogy a nevem és a Volkswagen ott áll e hihetetlen idő mögött. Az I.D. R Pikes Peak volt a leglenyűgözőbb versenyautó, amit versenyen vezethettem. A csapat eszméletlen pontos munkát végzett, az eredmény tükrözi a csapatszellemet. Végtelenül büszke vagyok, hogy ennek az egésznek a részese lehettem.”