Szerző: Hírszerkesztő

  • Hamilton: Egy rivális csapat megpróbált elcsábítani a Mercedestől

    Hamilton: Egy rivális csapat megpróbált elcsábítani a Mercedestől

    Lewis Hamilton elmondta, hogy a Mercedes egyik rivális csapata megkereste őt, hogy versenyezzen náluk a következő szezontól. A négyszeres brit világbajnok egy újabb két éves szerződést kötött az Mercedes istállóval a Német Nagydíj előtt.

    Meg is kérdezték a brittől, hogy a Ferrari vagy a Red Bull tett neki ajánlatot, Hamilton csak annyit mondott, hogy valamelyik csapat a kettő közül kereste meg őt.

    „Annak ellenére, hogy megkeresett valamelyik istálló, nem hagytam nekik elég levegőt,”- mondta Hamilton.

    A 33 éves brit elmagyarázta, hogy miért pont egy 2 éves kontraktust írt alá a német alakulattal. Eleinte 3 évről volt szó, de kettő lett belőle, hogy a 2021-es szabályváltozásokkor tudjon majd dönteni.

    „Személy szerint, én egy két éves szerződést akartam kötni. Arról is beszélgettünk, hogy legyen három éves a szerződés, de mint tudjuk, a Forma-1 nagyon kiszámíthatatlan. Az autók alakjai változnak majd, nyilvánvalóan nem az összes csapat fog a 2021-es konstrukciójára összpontosítani már most. Érdekes lesz látni, hogy ki mivel rukkol majd elő. Annak nincs értelme, hogy beleugorj az ismeretlenbe, annak ellenére sem, hogy a Mercedesnél versenyezni nem egy rossz dolog. Ebben a sportban minden működőképes lehet, vagy nem. Lehetetlen megmondani azt, hogy hol leszek majd, és hogy fogom érezni magam ez alatt a két év alatt.”- tette hozzá Hamilton.

    „Amit elmondhatok az az, hogy jelen pillanatban nagyon jól érzem magam. Nem számítottam arra, hogy ilyen izgatott legyek, mint most, hogy kiterjesztettem a szerződésem. Nagyon tudatos vagyok a szerződéssel kapcsolatban, mivel nagyon sok időt szántam rá, hogy átgondoljam az egészet.”

    Hamiltont így magához láncolta a Mercedes 2 évre. Hamilton évenként 40 millió fontot fog keresni, ami elég ösztönzés lehetett a Mercedes felől, hogy megtartsák Hamiltont. A brit beismerte, hogy nagyon hűséges a Mercedes márkához, ezért is hosszabbított.

    „Itt ültem, közben interjúkat csináltam, és a pálya régi vonalvezetését is megnéztem. Nagyon sok jó ok van arra, hogy miért jó a Forma 1-nek a része lenni. Ki tudja, talán két év múlva lehet, hogy az életem teljesen megváltozik, és teljesen más dolgokat szeretnék majd csinálni, nem tudom megmondani. Majd az idő választ ad erre a kérdésre.”- zárta a beszélgetést Hamilton.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Vandoorne: Karrierem legrosszabb péntekje volt

    Vandoorne: Karrierem legrosszabb péntekje volt

    A McLaren versenyzője, Stoffel Vandoorne élete legrosszabb péntekjének tulajdonította a Német Nagydíj hétvégéjének első napját.

    A 2 héttel ezelőtti szenvedős Brit Nagydíj után nem javult a helyzet, Hockenheimre is megmaradtak a nehézségek. Délelőtt és délután is ő volt a leglassabb, több mint fél másodperccel elmaradva a csapattárs Fernando Alonsotól.

    Vandoorne elismerte, tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan tudná működésre bírni autóját.

    „A legrosszabb péntek a karrieremben” – mondta. „Reggel sok aero tesztet csináltunk, új alkatrészeket szereltünk fel. Kicsit próbáltuk jobban megérteni a dolgokat.”

    „A délutáni is egy újabb nehéz edzés volt. Újra felléptek a Silverstone-ban tapasztalt problémák. Most az a kérdés, hogyan tudjuk rendbe tenni az autót és normálállapotba visszahozni. Ugyanaz a helyzet, mint Silverstoneban.”

    „Nem értjük az autó működését. Valamit ki kell találnunk.”

    Vandoorne szerint kizárt, hogy akkora a hátránya Alonsohoz képest, amit a pénteki eredmény mutat.

    „Lehetetlen, hogy 6 tized a különbség Alonsotól” – mondta. „Messze utolsó voltam. Tisztában vagyunk a problémákkal, de nem tudjuk, hogyan orvosoljuk őket.”

    Alonso, aki 17. lett a második edzésen, reméli nem ez a maximum ami benne van, hiszen új alkatrészeket teszteltek.

    „Valószínűleg a tesztelés miatt végeztünk ennyire hátul” – mondta a spanyol. „Az előző néhány versenyen egész jó helyeken voltunk péntekenként és már 2-3 tized is rengeteg pozíciót jelent. Most pénteken eléggé lent voltunk, ez reméljük, megváltozik.”

    (Czut Csaba)

  • A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egy egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra. A Ferrari nem mutatja jelét annak, hogy leengedne a fejlesztési versenyben, hanem folyamatosan fejleszti autóját, és minden egyes versenyen felfedezhetünk egy kisebb újítást az autón.

    A csapat mind a két turbócsövön megkülönböztető szerelést hajtott végre, amelyek közvetlenül a fő kipufogócsövön helyezkednek el. Az újítást Sebastian Vettel autóján láthattuk az első szabadedzésen, míg Kimi Räikkönen még a régebbi verzióval körözött a Hockenheimringen.

    Ezek a változtatások a Ferrari kipufogóján egy vadonatúj hátsó szárny mellett lesznek majd használva. A párhuzamos változtatások képesek lehetnek arra, hogy a kipufogó gáza a hátsó szárnyon távozzon az autóról.

    Az FIA az előző években szabályozta az aerodinamikai előnyök határait, amit akár a kipufogóból is nyerhetnek a csapatok.

    A csapatok mindig meg szeretnék ragadni az alkalmat, hogy a kipufogó gázokat megfelelően használva növeljék az aerodinamikai teljesítményt az autón, különösen akkor, ha a szabályok lehetővé teszik, hogy a kipufogó és a csővezeték a karosszéria közelében legyen. A Ferrari kipufogó változtatása előnyös lesz, mert ez lehetővé teszi majd, hogy a motorborításuk szűkebb legyen, és a karosszéria körül áramló levegő is jó hatással lesz az autóra.

    Azok a csapatok, akiknek a kipufogóján csupán egy pillér van, nehezebben kivitelezhetik majd a Ferrari megoldását.

    (Boa Bence)

  • Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    A Dragon Racing egy korábban a Force Indiánál, McLarennél és Williamsnél is megforduló mérnököt, Jakob Andreasent nevezte ki vezető versenymérnöknek. Andreasen a 4. szezon utolsó versenyhétvégéjén, New Yorkban Jose Maria Lopez vezető versenymérnökeként tevékenykedett. A Jay Penske tulajdonában álló csapat mérnökeinek munkáját fogja felügyelni a 2018/2019-es bajnokságban. Andreasen 17 évet dolgozott a Forma-1-ben, ebből 10-et a McLarennél húzott le.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy Jay-el és az egész csapattal dolgozhatok itt a Formula E-ben” – lelkendezett Andreasen.

    „A Dragon pont egy olyan csapat, amelynél mindig is szerettem volna dolgozni a csapategység és az üzlet szempontjából is. Minden folyamat egységes, összetartó a gárda. Ez a családi légkör hozzájárul ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan végezzük a munkánkat a kommunikáció és a megvalósítás terén is. Úgy gondolom ez egy hatalmas előny lesz számunkra a jövőben, ahogy a széria és a versengés színvonala növekszik. Sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de engem ez motivál. Ennél izgatottabb már nem is lehetnék a bajnokság miatt. A Formula E rohamos tempóban fejlődik, rendkívül lényeges és jól meghatározható az identitása. Lenyűgöz az egész megjelenése, a helyszínek, a rajongók könnyen közel kerülhetnek hozzá. A versengés komoly szinten van, jók a csaták, sztárok a pilóták, elitek a csapatok. Ez bátor és közben magabiztos. Ez tetszik.”

    Komoly pozíciókat töltött be az F1-es karrierjében is, vezető versenymérnök volt a Force Indiánál, főmérnök a Williamsnél. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy megfordult a Champ Carban, a Brit Túraautó bajnokságban, sportautó versenyeken de még a DTM-ben is.

    „Izgatottak vagyunk, hogy Jakobot a csapatnál tudhatjuk, mint a vezérkar egyik tagja” – mondta Penske, a csapat tulajdonosa és főnöke.

    „Jelentősen fejlődünk és Jakob tudása és tapasztalata ezt még gyorsabbá fogja tenni. Várom, hogy együtt dolgozhassunk, és azt, hogy lássam ittléte eredményét a pályán az 5. szezonban és azután is.”

    A Dragon a kilencedik helyen zárt a 4. FE szezonban 41 ponttal, Jerome D’Ambrosio nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye, egy 3. hely Zürichből.

    (Czuth Csaba)

  • Vettel szerint Leclerc Ferrarihoz szerződése még várhat

    Vettel szerint Leclerc Ferrarihoz szerződése még várhat

    Sebastian Vettel örülne, ha Kimi Räikkönen maradna 2019-re is a csapattársa, azonban azzal is tisztában van, hogy nem ő lesz az, aki eldönti a jövő évi felállást.

    A Sauberrel remek eredményeket produkált, ezért sokak szerint a Maranello székhelyű csapatba igazol a szupertehetség Charles Leclerc, aki Kimi Räikkönen helyét venné át.

    A németet természetesen meg is kérdezték a jövő évi csapattársa kilétével kapcsolatban. Vettel nem bánná, ha maradna minden a régiben, ezzel javasolva a Ferrarinak, nem kellene elsietni Leclerc előléptetését.

    „Azt szeretném, ha így folytatnánk, de nem én vagyok az, akinek erről döntenie kell” – mondta a német Hockenheimben csütörtökön.

    „Szerintem Charles így is, úgy is remek karriert fog befutni. Remek srác, minden megvan benne és nagyon gyors. Nem kell sietnie. Fiatal, és bizony, ha az ember fiatal hajlamos elsietni a dolgokat!”

    „Nem tudom végül ki lesz az [a csapattársam]. De ez nem is igazán számít. Nekem biztos helyem van a csapatnál és azt gondolom, mindketten illenének a csapatba.”

    Vettel kiemelte, jó kapcsolatot ápol már évek óta a 38 éves Kimi Räikkönennel.

    „Kedvelem Kimit” – mondta Vettel.

    „Jól kijövünk, sose voltak problémáink egymással. Emlékszem, volt olyan, amikor a pályán belementem, összeakadtunk, de mindketten ugyanúgy, nyíltan kezeljük ezeket a dolgokat.”

    A 20 éves Leclerc nem szívesen beszél a jövőjéről, inkább szeretné minden energiáját összpontosítani a jelenlegi dolgaira a Saubernél.

    „Nem hiszem, hogy bármi jó kisülne abból, hogyha a jövő évi lehetőségeim elvonnák a figyelmem” – mondta.
    „Szerintem fontos, hogy továbbra is koncentrálnom kell a jelenlegi dolgaimra. Remélhetőleg tudjuk folytatni ezt a jó teljesítményt. Utána meglátjuk, mi lesz.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A McLaren és Williams számára is eljött az idő a változásra

    A McLaren és Williams számára is eljött az idő a változásra

    Egy neve elhallgatását kérő mérnök szerint a két legendás, szebb napokat megélő brit istállónál átfogó változásokra van szükség.

    Mindkét csapat megjárta már a motorsport csúcsát, azonban 2018-ban látványosan szenvednek. Egy már mindkét csapatnál megforduló mérnök az Auto Motor und Sportnak beszélt a helyzetről: „Mindkettő egy érett, komoly csapat, hűséges munkásokkal. Azonban rengeteg ember a McLarennél és a Williamsnél is sok minden mást nem tud. Például azt, hogy is alakult ki a Forma-1, és hogy néz ki a többi csapat. Ha mesélsz nekik a más istállókról, hogy azok miként fejlődtek, nem fognak hinni neked. A saját világukban és a csapatuk nagyszerű örökségében élnek.”

    „Viszont mindkét csapatnak be kell ismernie, változásra van szükség.”

    A groveiaknál Claire Williams, a wokingiaknál Zak Brown tette ezt meg.

    „Változtatnunk kell a struktúrán,” – mondta a McLaren vezetője. „Számos olyan emberünk van, aki nem tudja megmutatni mit tud. A csapaton belül a döntéshozás túl lassú és a kommunikáció sem elég jó. Külső szakértelemre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük a gondolkodás más módjait.” – fejezte be Brown.

    A Williamsnél állítólag sok embert oroznának el a Force Indiától, amennyiben a silverstone-i székhelyű csapat megszűnik. A másik lehetőség, hogy a Williams egyszerűen a Mercedes B csapata lesz.

    „Hasonló a helyzetünk a McLarenéhez” – mondta Claire Williams. „Jelenleg kivizsgáljuk a belső struktúránkat és folyamatainkat. Ezt még nem teljesítettük, szóval nincs semmi, amit bejelenthetnénk.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

     

  • Hamilton: Az FIA elvette a 2008-as győzelmemet Belgiumban

    Hamilton: Az FIA elvette a 2008-as győzelmemet Belgiumban

    Lewis Hamilton elvesztette a belgiumi győzelmét 2008-ban. 10 éve történt, de még mindig haragszik érte a brit.

    Hamilton, aki ekkortájt a McLaren-nél versenyzett, az első helyen végzett Spaban, de a verseny után visszaesett a harmadik helyre, miután a versenybírák megbüntették őt a Kimi Räikkönennel történő incidens miatt.

    A duó harcolt a vezető helyért, de a brit a csata hevében levágta a Buszmegálló sikánt, és így a finn elé jött vissza. Hamilton ezután maga elé engedte a Jégembert, akit azonnal visszaelőzött a La Sourceban.

    Hamilton kapott egy 25 másodperces büntetést, mert „átvágta a sikánt, és ezzel előnyt szerzett”- vélték a versenybírák. A büntetésének köszönhetően Felipe Massa lett az első a BMW-s, Nick Heidfeld előtt. Kimi Räikkönen 2 körrel a futam vége előtt falnak csapta a Ferrarit, így kiesett.

    Hamilton, az F1 weboldaldalán található videóban, aminek „Egy levél a korábbi énemnek” a címe, tisztázta, hogy a büntetés felesleges volt.

    „Ne hagyd, hogy az FIA kikezdjen veled Spaban. Óvatosnak kell lenned.”

    „Annyit fognak mondani, hogy engedd vissza Kimit és nem lesz semmi baj. A verseny végén pedig nem fogják hagyni, hogy megtartsd a győzelmed. Szóval több dolgot kell tenned. Engedd vissza Kimit, és támadd később, így nem köthetnek beléd a versenybírák.”

    Az FIA elutasította a McLaren próbálkozását, hogy elkerüljék a büntetést, továbbá leszögezték, hogy ilyen nem történhet a jövőben.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Webber: Vettelnek vannak „rövidzárlatai”, ha a dolgok nem a terv szerint alakulnak

    Webber: Vettelnek vannak „rövidzárlatai”, ha a dolgok nem a terv szerint alakulnak

    Sebastian Vettel korábbi csapattársa, Mark Webber azt állítja, hogy a német képes arra, hogy a bizonytalan versenyszituációk megtörjék a koncentrálóképességét.

    Webber szerint Vettel súlyos hibái, mint például a bakui incidense, amikor Hamilton Mercedesébe hajtott a biztonsági autós fázis alatt egy kitűnő példa a német „rövidzárlataira”.

    Vettel és Webber a RedBull-nál voltak csapattársak 2009-től egészen a 2013-as év végéig. Vettelnek néha voltak ilyen „rövidzárlatai” – mondta Webber egy TV-s beszélgetés során.

    „Sebastiannak voltak, vannak és lesznek ilyen pillanatai a jövőben. Mindig vannak tervei, és ha valami balul sül el, akkor történnek az ilyen pillanatok. Például: biztonsági autós fázisok során.”

    „2012-ben az Abu-Dzabi Nagydíjon nekihajtott a DRS táblának, mert Ricciardo nagyon lelassult előtte. Vagy ott van az említett bakui incidens.”

    Vettel egyik legnagyobb hibája pont azon a 2007-es Japán Nagydíjon történt, Fujiban, amikor Webber a második, ő maga pedig a harmadik helyen haladtak a Safety Car mögött a nagy esőben. Vettel belehajtott Webber autójába, így mindketten kiestek a versenyből.

    „Egy biztos dobogót dobtunk el”- utalt vissza Webber. „Egy Red Bull és egy Torro Rosso pilóta állhatott volna a dobogón, ami még a mai napig nem következett be.”

    Vettel először egy 10 rajthelyes büntetést kapott, ám utólag az FIA kapott egy videót, amit egy szurkoló készített, és megváltoztatták Vettel büntetését egy szóbeli megrovásra.

    „Lewis is hibás volt az egészben. Ott cikázott előttünk. Mintha a McLarennek más anyagból készültek volna a fékei, annyira melegítette őket.”

    „Egy hideg nap volt, esett az eső, egy „undorító” nagydíj volt. Ételmérgezésem volt, rosszul éreztem magam egész nap. Nagyon nehéz volt vezetni azon a versenyen, mindenhol aquaplaning hatás ért minket. Fernando elég komoly balesetet szenvedett esőben, ami elég ritka pillanatnak számított.”

    Webber hozzátette, hogy Vettel azokon az időmérőkön, ahol a csapat nem tudta, hogy a gumik az első vagy második körön lesznek jobbak a Q3-ban, nehezebben rakta össze a tökéletes kört.

    „Utálta, egyszerűen utálta ezt a helyzetet. Mindig kérdezte: „Jók lesznek-e a gumik már az első mért körön, vagy talán szükséges nekik a két mért kör?”

    „Gyakran meggyűlt a baja a gumikkal.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Német Nagydíj – Ricciardo nyerte az első szabadedzést, vasárnap a mezőny végéről rajtol

    Német Nagydíj – Ricciardo nyerte az első szabadedzést, vasárnap a mezőny végéről rajtol

    Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    Másodikként – négy ezredmásodperces hátránnyal – a címvédő, négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes), harmadikként pedig a Red Bull másik pilótája, a holland Max Verstappen zárt.

    A pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Ferrari), aki még soha nem tudott futamot nyerni a Hockenheimringen, negyedik lett az első gyakorlás során.

    Az már a rajt előtt eldőlt, hogy az összetettben negyedik helyen álló Ricciardo a mezőny végéről kezdi majd a vasárnapi versenyt, mert az autójában több alkatrészt is ki kellett cserélni.

    1. szabadedzés (top 6):

    1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:13.525 p
    2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:13.529
    3. Max Verstappen    (holland, Red Bull) 1:13.714
    4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:13.796
    5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:13.903
    6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:14.267

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
       szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
    vasárnap:
    futam 15.10

     

  • Magnussen: Az ex-Bridgestone mérnök komoly segítség a csapatnak

    Magnussen: Az ex-Bridgestone mérnök komoly segítség a csapatnak

    Kevin Magnussen szerint a korábbi Bridgestone mérnök, Tomitszuka Hirosi áprilisi leigazolása nagyban hozzájárult az észak-amerikai csapat idei teljesítményéhez.

    A Haas rengeteg balszerencsés esetet szenvedett el az idén, de nem lehet kérdés, a csapat feljebb lépett 2018-ra, olyannyira hogy a VF-18-al harcba tudnak szállni a sokak által áhított ’best of the rest’ címre, vagyis hogy megszerezzék a 4. helyet a konstruktőri bajnokságban a három élcsapat mögött.

    Az előző szezon végén, amelyben a csapat képtelen volt megfelelően kiaknázni a Pirellik potenciálját, Kevin Magnussen felszólította csapatát, csak akkor tudnának igazán fejlődni, ha a Haas leszerződtetne egy gumi-szakembert. Így is tettek és Tomitszuka jelenléte látszik is a csapat teljesítményén.

    „A Pirelli egy roppant mód bonyolult gumi, ezért kellett egy hozzá hasonló specialistát keresni.” – magyarázza a dán.

    „Nehéz a gumikezelés, nem csak a pilóták küzdenek vele, még az autót is nehéz beállítani figyelembe véve az abroncsok viselkedését különböző hőmérsékleten. Stratégiailag döntő a viselkedésük, fontos a felmelegítésük is a kivezető körökön.”

    „Szükséged van valakire, aki tapasztalt ilyet téren és meg tudja érteni a Pirellik viselkedését, mert ez egyáltalán nem könnyű. Hatalmas előny a csapat számára, hogy itt tudhatjuk Tommy-szant.”

    Tommy-szan éleselméjűsége és profizmusa felbecsülhetetlen érték a Haas számára, főleg egy olyan szezonban ahol a csapatok különböző aszfalttípusokkal találkoznak, ezenkívül a Pirelli még több gumikeverékkel bővítette ki a skálát.

    „Ez egy egyértelmű előny, hogy van valaki, aki segít ezeket megérteni. Más gumigyártóknál összeszedett tapasztalatai ezt könnyítik, gyorsabbá válhatunk.” – tette hozzá.

    „Minden hétvége más és más az aszfalt, a hőmérséklet, a gumikeverékek, az autóbeállítások, tehát minden egyes alkalommal újra kell tanulnunk, a gumik mindenhol máshogy viselkednek, tehát ha van valaki, akinek jó szeme van ehhez és tapasztalt, hatalmas segítség tud lenni.”

    Megérteni a gumikopást és megtalálni az egyensúlyt az autó beállítása a gumikeverékek és a hőmérséklet között komoly tudást és tehetséget igényel. Magnussen csapattársa, Romain Grosjean is kiemeli Tommy-szan elképesztő tehetségét.

    „Őrület miket lát Tommy-szan, úgy hogy csak a gumikat nézi.” – mondta a francia. „Számunkra az érzés ugyanaz: ha túl hideg, ha túl meleg a gumi. Alapvetően nincs tapadás és nagyon nehéz megmondani a mérnököknek, hogy ezt a lehűlt vagy a túlmelegedett gumi okozza.”

    „Tehát Tommy-szan jól látja ezeket a helyzeteket, elmondja mit kéne csinálni egy kvalifikációs felvezető körön, milyen hőmérsékleti tartományon kelleni tartani a gumikat. Nyilván még mindig tanulunk a Pirelliről, de ő hatalmas segítség számunkra.”

    (Szerző: Czuth Csaba)