Szerző: Hírszerkesztő

  • Räikkönen őszinte vallomása kislányáról

    Räikkönen őszinte vallomása kislányáról

    Kimi Räikkönen többnyire egy-két szavas kommentárral posztol Instagramra, tegnap azonban nem így tett. Kislányáról, Riannáról tett közzé egy bűbájos fotót, melyhez a következő szöveget mellékelte:

    „A szívemet már elrabolta, később majd a tárcámat is.”  – írta a finn. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BmgdWReh8fj/?taken-by=kimimatiasraikkonen

  • Räikkönen sziporkázik az Instagramon!

    Räikkönen sziporkázik az Instagramon!

    Fernando Alonso tegnap bejelentette, hogy év végén távozik a Forma-1-ből. A spanyol versenyző a 2001-es szezonnyitón, Melbourne-ben debütált a Forma-1-ben, három másik versenyzőtársával együtt.

    A Forma-1 hivatalos Instagram oldalán pedig közzé tettek egy csoportképet a 2001-es mezőnyről, azzal a kérdéssel, hogy ki tudja megnevezni azokat a versenyzőket, akik akkor épp első F1-es versenyükre készültek?

    Az egyik ilyen Kimi Räikkönen volt, a finn versenyző pedig lényegre törően kommentelt is a poszthoz: „Igen, középen.” – írta a finn, saját magára célozva. 😀

    Update: A finn versenyző valójában egy kommentelőnek válaszolt (tehát olvassa a kommenteket 😀 ), aki nem találta őt a képen és megkérdezte, hol van. /Mivel Räikkönent követjük Instagramon, a kommentelőt nem, így az insta nekünk Kimi reakcióját emelte ki, nem láttuk az előzményt a rengeteg reakció között/

    Räikkönen

  • Tim Gábor: Fontos második hely Komlón

    Tim Gábor: Fontos második hely Komlón

    Meredek hullámvölgyből kezd kijönni a Tim Gábor, aki pályaautós karrierje után lépett a rallye világába. Ugyan erősen kezdett a Rallye2-ben, dobogóval majd összetett győzelemmel indította az évet, ám hamar megismerte milyen a rallye valójában. Két kiesés, majd egy gyenge eredmény következett Veszprémben. Így érkezett el az idei hatodik versenyhez, a Baranya Kupával folytatódott a 2018-as bajnokság.

    A komlói verseny előtt a JG2-Racing újabb teszten adott lehetőséget a pilótának, hogy még jobban összeszokjon az Opel Adam R2-vel. Fontos volt a tapasztalat szerzés, a beállítások csiszolása.

    Tim Gábor navigátorával Timár Tamással jól kezdett a prológon, a hatodikok lettek. Majd az első gyorsasági szakaszon elgumizták magukat, de a hatodik helyet őrizték.

    Ugyan bizakodott abban a páros, hogy most újra a győzelemért tudnak küzdeni, nem sikerült közelebb kerülniük az élmenőkhöz. Egy helyet tudtak javítani az összesen hét szakaszon, így az ötödik helyen érkeztek a komlói célba, mely a kategóriájuk második helyét jelentette.

    „Nem vagyok elégedett, de az biztos, hogy az év végén nagyon fontos lesz ez a kategória második hely. Persze, szeretnénk abszolút bajnokok lenni, de ez már nagyon messze került, szinte lehetetlen. Azonban a kategóriánkban, az 1600cc-esek között ez még lehetséges. Egyszerűen nem volt elég erőnk, hogy győzzünk. Pedig a csapat tényleg mindent megtesz, és tudom, hogy meg fogom ezt hálálni nekik. Voltak műszaki gondjaink, az autó teljesítménye sem volt elég, de nem hiszem, hogy csak az autóban kell keresnem a problémát, nekem, nekünk is kell fejlődnünk. Most még két versenyünk van hátra. Nem adjuk fel, minimum a kategória bajnoki címért szeretnénk küzdeni!” – foglalta össze Tim a komlói versenyét.

    Nem sok szünetre van lehetősége az Opeles párosnak, hisz szeptember első hétvégén jön a Salgó-Ózd Rallye, az idei hetedik verseny.

  • Versenyzői reakciók Alonso F1-ből való távozására

    Versenyzői reakciók Alonso F1-ből való távozására

    Mark Webber: „A vasárnap délutáni szörnyeteg… gratulálok, @fernandoalo_oficial a rendkívül eredményes F1-es karrieredhez, és mikor olykor történt valami szarügy, te voltál a tükrömben, a púl a hátamon.”

    https://www.instagram.com/p/Bmes-JnFwoi/

    Lucas di Grassi: „Szép idők voltak, barátom… élvezd a visszavonulást.”

    https://www.instagram.com/p/BmeqnklH7ak/

    Felipe Massa: „Gratulálok @fernandoalo:oficial a csodálatos F1-es karreierdhez! Számomra te vagy az egyik legjobb versenyző a bolygón! Remélem élvezed majd a karriered következő kihívását. Isten áldjon! ”

    https://www.instagram.com/p/Bmd1GqBgqKQ/

    Carlos Sainz: „Neked köszönhetően kezdődött e sport iránti szenvedélyem és nagyon szerencsés fickónak tartom magam, hogy négy éven át egy mezőnyben versenyezhettem az F1-ben az egyik valaha volt legjobbal.”

    https://www.instagram.com/p/BmeEVxqB5aA/?taken-by=carlosainz

    https://www.instagram.com/p/Bmd0AaUAgv0/?taken-by=renaultsportf1

    Nico Hülkenberg: „Minden jót kívánok neked a jövőben.”

    Romain Grosjean: „Kiváltság és megtiszteltetés volt a barátodnak, csapattársadnak lenni és versenyezni ellened az F1-ben, @alo_oficial. Hiányozni fogsz a szezon végén.”

    Sergio Perez: „Micsoda megtiszteltetés volt osztozni veled ezeken az éveken! Nagyszerű vagy, Fer! Sok sikert kívánok neked életed következő szakaszára.”

     

  • Képgaléria a 2018-as Magyar Nagydíjról

    Képgaléria a 2018-as Magyar Nagydíjról

    Persze idén sem hagyhattuk ki a Magyar Nagydíjat, melyen közületek is sokan részt vettek a hőség ellenére is. A hungaroringi versenyről hoztunk hát most nektek egy képgalériát. A szemfülesek talán saját saját magukat és/vagy ismerősüket is felfedezhetik egy-egy képen! 🙂

    Figyelem! A képek engedély nélküli használata, újraközlése tilos!

    Fotók: ©Kaiser Erika

  • Vajon ellenfélre talált a magyar TCR pilóta?

    Vajon ellenfélre talált a magyar TCR pilóta?

    Mi lesz abból, ha egy kihívásokat kereső TCR autóversenyző találkozik egy hasonló életkorú, hasonló beállítottságú influencerrel? Egyértelmű, hogy olyan verseny, amely közönség előtt, a virtuális térben zajlik. Ma délután Tassi Attila, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG autóversenyzője és a népszerű influencer, GoodLike csaptak össze egy szimulátoros autóversenyen, hogy eldöntsék, ki a jobb.

    A péntek délutáni kánikula sem tartotta vissza a TCR versenyző Tassi Attilát, és a gamer világban ismert GoodLike-ot, hogy a budapesti Hyp-R Zone -ban egy szimulátoros autóverseny keretein belül mérjék össze tudásukat. A fiúk viadala a social médiában kezdődött – GoodLike egy Instagram storyban megemlítette, hogy imádja az autósportokat, arra azonban nincs lehetősége, hogy gyakorolja is azt. Tassinak nem is kellett több, kihívta az influencert – akivel egyébként a magánéletben is jó kapcsolatot ápol – hogy ha már valódi pályán nem indulhatnak, szimulátoron versenyezzenek egyet. GoodLike persze örömmel elfogadta a felhívást. A mai versenyre a srácok meghívták pár követőjüket is, akik közül két szerencsés szintén megmérkőzhetett kedvencével. A Tassi vs. GoodLike párbaj végül döntetlennel zárult.

    „A részvétel a fontos.” – kezdte nevetve a GoodLike néven ismertté vált Pólya Márton. – „Izgalmas élmény volt egy hivatásos autóversenyző ellen kiállni, ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Nagyon élveztem a délutánt, bármikor szívesen állok elébe egy visszavágónak, hogy a döntetlen eldőljön.”

    „Vicces volt a mai nap, örültem neki, hogy össze tudtuk hozni, GoodLike ügyesen ment, jó ellenfél volt. Neki ez a mai verseny játék volt, nálam viszont már a felkészülés részének is vehetjük, mivel jövőhéten újra versenyhétvége Assenben. Volt most egy nagyobb szünet a futamok között, ki is használtam és elmentem nyaralni, szükségem volt már egy kis pihenésre, de most újult erővel kezdtem neki a felkészülésnek és már nagyon várom, hogy újra rajthoz állhassak. Remélem ezúttal meglesz a dobogó, ezen leszek, aztán majd meglátjuk.” – mondta Tassi.

  • Jenson Button menyasszonya bikiniben balettozik

    Jenson Button menyasszonya bikiniben balettozik

    Azt már megszokhattuk, hogy Jenson Button bikinimodell menyasszonya, Brittny rendre fehérneműben, bikiniben, vagy éppen teljesen pucéran pózol. Most azonban nem szokványos bikinis képet tett közzé magáról, hanem balett pózba is vágta magát.

    https://www.instagram.com/p/BmPoRWxl9KE/?taken-by=brittnyward

  • A Ford a 10 milliomodik Mustang megszületését ünnepli

    A Ford a 10 milliomodik Mustang megszületését ünnepli

    A Ford a 10 milliomodik Mustang legyártását ünnepli; a legendás modell 50 éve számít Amerika legkelendőbb sportkocsijának, és immár a harmadik egymást követő évben viseli a világ legnagyobb darabszámban értékesített sportkocsijának címét.

    A 10 milliomodik Ford Mustang egy high-tech kivitelű, 460 lóerős, Wimbledon White fényezésű GT V8 változat; a hatfokozatú manuális sebességváltóval és a legújabb vezetősegítő technológiákkal felszerelt kabrió a Ford michigani Flat Rock összeszerelő üzemében gördült le a gyártószalagról. A legelső sorozatgyártású, 001-es alvázszámú Ford Mustang 1964-ben készült el ugyanilyen színben és kivitelben, és az autó 164 lóerős, V8-as motorjához háromfokozatú manuális sebességváltó kapcsolódott.

    “A Ford a szívét-lelkét beleadta a Mustangba, így nem csoda, hogy az egész világ kedvence lett,” nyilatkozta Jim Farley, a Ford Motor Company globális piacokért felelős elnöke. “Amikor egy Mustangot látok végigsuhanni Detroit, London vagy Peking utcáin, ugyanazt a borzongást érzem, mint amikor megvettem az első autómat – egy 1966-os Mustangot, amivel tizenévesként végigautóztam az egész országot. A Mustang nevének hallatán a világon mindenütt elmosolyodnak az emberek.”

    A Ford és munkatársai a dearborni központban és a Flat Rock üzemben nagyszabású ünnepségeken emlékeznek meg a mérföldkőnek számító 10 milliós darabszám eléréséről: Dearbornból az elmúlt öt évtized Mustang-modelljeiből álló konvoj indul a gyártásnak jelenleg helyet adó Flat Rockba, és a menetet három, második világháborús P-51 Mustang vadászgép kíséri.

    Történetének 54 éve alatt a Mustangot a kaliforniai San Joséban, a New Jersey államban fekvő Metuchenben és a legelső helyszínnek számító Dearbornban is gyártották.

    MustangA legkelendőbb sportkocsi

    Az IHS Markit adatbázisának (1966-2018-as összesített amerikai újautó-eladások az összes sportkocsi-szegmensben) elemzése alapján a Ford Mustang már több mint 50 éve Amerika legnagyobb számban értékesített sportkocsija.

    A Ford több mint 38.000 Mustangot adott Európában, mióta a modell értékesítése 2015-ben elkezdődött a régióban.

    A Mustang értékesítése tavaly túlszárnyalta a Porsche 911 eredményét 13 európai országban, köztük az Egyesült Királyságban és Spanyolországban. 2017-ben a Mustang legerősebb piaca Németország. az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium és Svédország volt

    Jobb, mint valaha

    A legújabb Ford Mustang minden eddiginél több technológiát, lenyűgözőbb teljesítményt és személyre szabhatóságot kínál.

    Az új Ford Mustang még atlétikusabb külsővel, elegánsabb utastérrel és 12 colos digitális műszeregységgel lépett piacra. A továbbfejlesztett motorkínáltban a Ford 450 lóerős, 5,0 literes V8-asa is szerepel, amely a 10 fokozatú automata sebességváltóval párosítva 4,3 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót. Az új modell üzemanyag-fogyasztása ezzel a hajtáslánccal 12,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 270 g/km.* A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami sportos gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol.

    Az autó fejlett technológiái közt szerepel az állítható MagneRide® futómű, a válaszható üzemmódok és az új Aktív Szelepes Kipufogó, amelynek innovatív Jó Szomszéd üzemmódja kora reggel és késő este érezhetően visszafogja az erőteljes motorhangot. A Mustang vezetőjének nyugodt autózását olyan technológiák támogatják, mint a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens.

    Mindemellett a Ford néhány hónapja mutatta be az új, különleges Ford Mustang Bullittváltozatot; a feltuningolt, 5,0 literes V8-as motorral hajtott autó a Warner Bros. stúdió 50 évvel ezelőtt forgatott legendás mozifilmjének állít emléket.

    A Ford immár a modell hatodik generációját gyártja. Amellett, hogy hosszú ideje ez a legkelendőbb sportkocsi, a Mustang más téren is rendkívül népszerűnek bizonyult, hiszen több Facebook-követője van, mint bármely más autónak a világon.

  • Szavaztatok: Megvan, hogy szerintetek ki megy Ricciardo helyére a Red Bullba!

    Szavaztatok: Megvan, hogy szerintetek ki megy Ricciardo helyére a Red Bullba!

    A minap szavazást indítottunk arról, hogy a Racingline.hu olvasói szerint ki fogja elfoglalni a Red Bull másik ülését, Daniel Ricciardo helyét és lesz így Max Verstappen csapattársa 2019-ben.

    A legtöbben Fernando Alonsora tippeltetek, noha a spanyol épp most posztolt Twitterre olyat, ami arra enged következtetni, hogy ez az opció nem valószínű…

    Őt követően Carlos Sainz és Pierre Gasly kapták a legtöbb szavazatot és valóban ők lehetnek a leginkább esélyesek erre a pozícióra.

    A negyedik helyen Kimi Räikkönen futott be, bár ő már jelentősen kevesebb szavazatot kapott. Őt Robert Kubica követi, majd a listába a poén kedvéért bekerült Pastor Maldonado következik.

    A szavazás végeredménye:

    1. Fernando Alonso 32%
    2. Carlos Sainz 27%
    3. Pierre Gasly 23%
    4. Kimi Räikkönen 7%
    5. Robert Kubica 5%
    6. Pastor Maldonado 😀 4%
    7. Egyéb 2%
  • Alonso csodás képen örökítette meg barátnőjét

    Alonso csodás képen örökítette meg barátnőjét

    Csodás égbolt alatt örökítette meg Fernando Alonso barátnőjét, Linda Morsellit vízisport közben.

    https://www.instagram.com/p/BmRJcvGh6ci/?taken-by=lalindaa

    Persze azért maga Alonso is vízre szállt, mindenféle formában!

    https://www.instagram.com/p/Bl-rxFQnkpf/?taken-by=fernandoalo_oficial

    https://www.instagram.com/p/BmJg2EgHnhl/?taken-by=fernandoalo_oficial

    https://www.instagram.com/p/BmQ-FQkHBjb/?taken-by=fernandoalo_oficial