Szerző: Hírszerkesztő

  • Olasz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki második szabadedzésén.

    A vb-pontversenyben második helyen álló Vettel 27 századmásodperccel ért el jobb köridőt, mint a második helyen záró csapattársa, a finn Kimi Räikkönen.

    Az összetettben vezető, címvédő és szintén négyszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett, de hátránya kevesebb mint három tizedmásodperc volt Vettel idejéhez képest.

    A gyakorlás egy óriási balesettel indult. A svéd Marcus Ericsson (Sauber) az első kanyar féktávján elveszítette uralmát a versenyautó felett, amely megcsúszott, a szalagkorlátnak csapódott, és a levegőben három-négy alkalommal megfordult, majd földet ért. A pilóta komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, de az edzést a romok eltakarításának idejére piros zászlóval félbe kellett szakítani.

    2. szabadedzés, top6::

    1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:21.105 perc
    2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:21.375
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21.392
    4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21.803
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22.154
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:22.296

     

  • Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    augusztus 31., péntek:

    M4 Sport
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

    szeptember 1., szombat:

    M4 Sport
    10.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 1. futam
    11.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 1
    15.10: Autósport, GT Open, Silverstone, 1. futam
    16.10: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 1. futam

    szeptember 2., vasárnap:

    M4 Sport
    9.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 2. futam
    10.45: Forma-2, Olasz Nagydíj, 2. futam
    15.00: Forma-1, Olasz Nagydíj, futam

    Eurosport 2
    12.00: Autósport, Porsche Szuperkupa, Olasz Nagydíj

    Digisport 2
    13.40: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 2. futam
    14.40: Autósport, GT Open, Silverstone, 2. futam

  • Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Olasz Nagydíj – Perez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    Az esőben kezdődő, majd a fokozatosan száradó monzai pályán rendezett nyitó gyakorláson Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája autózta a második legjobb időt, míg a harmadik, ugyancsak a Force Indiával, a francia Esteban Ocon lett.

    A világbajnoki pontversenyben vezető címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) a 11. eredménnyel fejezte be a tréninget.

    Top 6:
        1. szabadedzés:
    1. Sergio Perez (mexikói, Force Indiai) 1:34.000 perc
    2. Kimi Räikkönen    (finn, Ferrari) 1:34.550
    3. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:34.593
    4. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1:35.024
    5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:35.207
    6. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:35.438

        A további program:
    2. szabadedzés 15.00
        szombat:
    3. szabadedzés 12.00
    időmérő edzés 15.00
        vasárnap:
    futam 15.10

     

  • Összespanolt Stroll nővére és Vandoorne barátnője

    Összespanolt Stroll nővére és Vandoorne barátnője

    A McLaren sportigazgatójának lánya, Stoffel Vandoorne barátnője, Anna de Ferran és Lance Stroll nővére, Chloe, a Belga Nagydíj rajtrácsán álltak össze egy közös fotóra.

    Érdekesség, hogy mindkét lány szeret énekelni. Meg is hallgathatod őket, Annát itt, Chloét pedig itt.

    https://www.instagram.com/p/Bm8uboJgzlH/

  • Habsburg egészen a dobogóig táncolt az esőben

    Habsburg egészen a dobogóig táncolt az esőben

    Az elmúlt hétvégén Misanóban rendezték meg az FIA Formula 3 Európa-bajnokság hetedik fordulóját. Bár a szabadedzésekre még a perzselő olasz napsütésben került sor, azonban szombatra megérkezett az eső, ideális körülményeket teremtve Habsburg Ferdinánd számára ,hogy egy nehézségekkel teli szezonkezdést követően újra visszaüljön a nyeregbe.

    Miután pénteken a száraz pályán nem találta a tempót , az “Esőmester”-ként aposztrofált ifjú osztrák versenyző kihasználva a szombaton a pályára lezúduló eső hatására kiegyenlítődött erőviszonyokat, mindkét vasárnapi futamra az ötödik helyre kvalifikálta magát.

    A második futam rajtját egy hét helyes rajtbüntetést követően csak a 12. pozícióból várhatta, amelyet remekül kapott el , és az első kör végére, számos látványos előzési manővert követően már a hetedik helyen autózott. Végül itt is ért célba, értékes pontokat gyűjtve.

    A hétvége zárófutama a pályára lezúduló heves esőzés miatt a biztonsági autó mögött rajtolt el. Mindössze egy kör megtétele után a futamot piros zászlóval szakították meg, majd 25 perc várakozást követően az eső intenzitása enyhülni kezdett, így újra elindulhatott a verseny.

    Habsburg az ötödik helyről kiváló rajtot vett, majd egy tökéletesen kivitelezett manőverrel megelőzve Zhout, feljött a negyedik helyre.
    Ezt követően körről körre gyorsulva megkezdte a felzárkózást a harmadik helyen autózó versenyzőre. Azonban menetelését a futam leintése előtt mindössze 10 perccel a pályára küldött biztonsági autó törte meg. Mire sikerült megtisztítani a pályát, és újra elindulhatott a mezőny, már csak 4 perc maradt a futamból.
    Habsburg azonban egy újabb fantasztikus rajtot követően az első kanyar külső ívén végrehajtott látványos előzéssel átvette a harmadik helyet.

    Ezután fél körön keresztül tartó kerék-kerék elleni küzdelmet vívott Jüri Vipsszel a második helyért , azonban az idő ellene játszott.Így végül be kellett érnie a harmadik helyezéssel. Habsbug azonban elégedetten nyugtázta idei első FIA Formula 3-as dobogós helyezését.

    „Elismerem, hogy megpróbáltatásokkal teli időszakot tudhatunk magunk mögött, de mindezek ellenére pozitívnak kell maradni, és keményen kell dolgozni a jó eredményekért.“ – mondta el Habsburg. “Nagyon örülök az idei első dobogómnak – az egyik legrosszabb dolog ami egy versenyzővel megeshet, az, hogy megfeledkezik a siker ízéről.-
    azonban azt is tudjuk, hogy mindez nem lett volna lehetséges, ha az eső nem egyenlíti ki az erőviszonyokat. Épp ezért ugyanúgy előtt távozom Misanoból, ahogy ideérkeztem. Azzal a céllal a szemem előtt, hogy a csapattal együtt folytatva a megfeszített munkát, hétről hétre újra felálhassunk a dobogóra.”

    Az FIA F3 Európa – bajnokság következő fordulójának a Nürburgring ad majd otthont szeptember 8-9 között.

  • Bottas gyerekkori képet mutatott magáról

    Bottas gyerekkori képet mutatott magáról

    Valtteri Bottas ma ünnepli 29. születésnapját. Ez alkalomból pedig Instagramon megosztott magáról egy gyerekkori fotót, melyen „klasszikus” „bili” frizurát visel. 😀

    https://www.instagram.com/p/BnBBfJpglSp/?taken-by=valtteribottas

    Manapság már nem ilyen a sérója, de azért le sem tagadhatná önmagát.

    https://www.instagram.com/p/BnBOP4gB9Dk/?hl=hu&taken-by=racingline.hu

     

  • Vettel lett a nap versenyzője Spában

    Vettel lett a nap versenyzője Spában

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    A Belga Nagydíjon azonban a futamgyőztes Sebastian Vettel érdemelte ki a rajongók ezen elismerését.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:
    • Belga Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Magyar Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Német Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Brit Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Osztrák Nagydíj: Max Verstappen
    • Francia Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Spanyol Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Vettel nyerte a Belga Nagydíjat

    Vettel nyerte a Belga Nagydíjat

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel 17 pontra csökkentette a hátrányát a címvédő és a vb-pontversenyben vezető, most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.

    A 31 éves Vettelnek ez volt az idei ötödik, pályafutása 52. futamgyőzelme.

    A szintén négyszeres vb-győztes Hamiltonnak ezúttal nem volt reális esélye megszereznie az első helyet Vetteltől.

    A harmadik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba Spa-Francorchamps-ban.

    Az első sorokból indulók egyformán jól rajtoltak, Hamilton megőrizte a vezetést, mögé Vettel és Esteban Ocon (Force India) sorolt be. A mezőny közepén az első kanyarban hatalmas baleset történt, melynek nyomán Fernando Alonso (McLaren), Nico Hülkenberg (Renault) és Charles Leclerc (Sauber) is kénytelen volt feladni a küzdelmet.

    Az első egyenesben Vettel a szélárnyékot és a Ferrari motorerejét kihasználva megelőzte Hamiltont, Ocont pedig csapattársa, Sergio Perez hagyta le, közben a versenybíróság a baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót.

    A Safety Car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, ekkor Vettel, Hamilton, Perez volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Hamilton az újraindításnál megtámadta Vettelt, de a német pilóta jól védekezett, megtartotta az első helyet és elkezdett távolodni riválisától.

    A 11. körre Verstappen lehagyta Ocont és Perezt is, így feljött harmadiknak, miközben Vettel már közel négy másodperccel vezetett Hamilton előtt.

    A kerékcserék sorát Hamilton kezdte meg, ő a 22. körben járt a boxban, egy körrel később Vettel is friss abroncsokat kapott, s az élen maradt, igaz, előnye 1.7 másodpercre csökkent Hamiltonnal szemben.

    Tizenöt körrel a verseny vége előtt Vettel már öt másodperccel vezetett Hamilton előtt, Verstappen pedig magabiztosan tartotta a harmadik pozíciót.

    A hajrában egy jelentős változás történt a pontszerző helyeken: az utolsó rajtkockából startoló Valtteri Bottas (Mercedes) feljött negyediknek, miután négy körrel a leintés előtt megelőzte Perezt.

    A vb egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

     

  • Belga Nagydíj – Hamiltont ismét a pole pozícióban

    Belga Nagydíj – Hamiltont ismét a pole pozícióban

    A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a száraz pályán kezdődött, de esőben véget ért időmérő edzést szombaton, a Forma-1-es Belga Nagydíjon.

    A 33 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, pályafutásának pedig 78. pole pozíciója, Belgiumban ötödször nyert időmérő edzést.

    Hamilton mellől a vb-pontversenyben mögötte második, szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Esteban Ocon, a Force India francia versenyzője foglalhatja el.

    A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

     

  • Sainz-ot megszondáztatták a rendőrök Belgiumban

    Sainz-ot megszondáztatták a rendőrök Belgiumban

    Carlos Sainz tegnap posztolt egy videót Instagramra, melyen az látható, hogy a pálya kijáratánál megállította autójukat egy rendőr, és meg is szondáztatta, nem fogyasztott-e alkoholt.

    A szonda megfújása ugyan csak többszöri próbálkozásra sikerült a spanyol versenyzőnek, végül azonban minden rendben volt, és mehetett tovább. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bm1QDXYiAmH/?taken-by=carlosainz