Szerző: Hírszerkesztő

  • BMW M240i Racing Cup néven folytatódik a BMW privát csapatainak belépő szintű betétfutam-sorozata

    BMW M240i Racing Cup néven folytatódik a BMW privát csapatainak belépő szintű betétfutam-sorozata

    A BMW M235i Racing Cup 2014 óta a hosszú távú megbízhatósági futamokat kínáló, nürburgringi VLN bajnokság szerves része, a BMW Motorsport pedig most további két évvel meghosszabbította szerződését a versenysorozattal és hivatalos gumiabroncs-partnerével, a Dunloppal. A következő szezontól BMW M240i Racing Cup néven megrendezendő betétfutam-sorozat így 2020-ig biztosan lehetőséget ad a privát színekben versenyző pilótáknak és csapatoknak arra, hogy belátható költségek mentén lépjenek be a motorsport élvonalának világába.

    „A szerződés meghosszabbításával újfent kinyilvánítottuk elköteleződésünket privát színekben versenyző ügyfeleink mellett” – fogalmazott Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „A BMW M235i Racing Cup sorozatgyártásban kínált műszaki alapra építkező, és ezáltal belátható költségekkel bíró, belépő szintű betétfutam-sorozatként már a kezdetektől rendkívüli sikereknek örvendett. Mindezt az is mutatja, hogy a hozzávetőlegesen húsz versenyautóból álló mezőny az elmúlt évek során a VLN legerősebb betétfutamává nőtte ki magát, a futamokra pedig időről időre a legtöbb rajongó látogat ki. Nagy örömömre szolgál, hogy privát színekben versenyző csapatainknak további két, biztonsággal tervezhető évet kínálhatunk fel, ezzel is jutalmazva hűségüket a BMW márka iránt. A 2019-es szezontól bevezetjük a BMW M240i Racing Cup versenyautóihoz elérhető Evo csomagot, amellyel számos ügyfelünk kérését teljesítjük. Az Evo csomag nem csupán a csapatoknak, de a pilótáknak is számos előnyt tartogat, miközben a BMW M240i Racing versenyautók megjelenése minden eddiginél jobban hasonlít majd a tömegtermelésben kínált modellekéhez” – tette hozzá Jens Marquardt.

    A BMW M240i Racing versenyautók Evo csomagja többek között optimalizált motorvezérlő szoftvert, a hátsó légterelő szárny újratervezett zárólapjait, valamint a jobb üléspozíció és a kényelmesebb vezetés érdekében új sportülést is tartogat.

    A szerződéshosszabbítás részeként a BMW Motorsport a BMW M240i Racing Cup betétfutam-sorozat csapatversenyének pénzdíját is megemelte: a 2019-es szezontól kezdve az idény legsikeresebb csapata 25 000 euróval több, immáron 100 000 euró pénzdíjban részesül. A VLN oldalán meghosszabbított együttműködés korai bejelentésével és a megnövelt pénzdíjjal a BMW M240i Racing Cup minden korábbinál vonzóbb sorozattá válik. A BMW Motorsport ráadásul a sorozatbéli hivatalos gumiabroncs-partnerével, a Dunloppal 2014 óta íródó együttműködését is meghosszabbította.

    A BMW M240i Racing Cup betétfutam-sorozat egyik legnagyobb előnye azonban a BMW Motorsport támogatása, amelynek részeként a bajor prémiumgyártó hivatalos pótalkatrészekkel, szükség esetén pedig mérnöki támogatással segíti privát színekben versenyző csapatai sikeres szereplését.

  • Hát ilyen bébiszitter Daniel Ricciardo

    Hát ilyen bébiszitter Daniel Ricciardo

    Daniel Ricciardo levideózta, milyen az, amikor ő kisgyerekre vigyáz. Hát kétségtelenül mókás, de azért reméljük rendesen odafigyelt a lurkóra. 😀

    https://www.instagram.com/p/BoEQFi8hOjp/?taken-by=f1

  • Carmen Jorda „mellesleg” nagyon örül új parfümjének

    Carmen Jorda „mellesleg” nagyon örül új parfümjének

    Az utóbbi időszakban Carmen Jorda volt – Susie Wolff mellett – az a versenyzőnő, aki legközelebb jutott az F1-hez, legalábbis papíron. Noha rátermettségét sokan megkérdőjelezték. Mostanság azonban inkább modellként – vagy valami olyasmi – tevékenykedik Jorda, és igazából nem is nagyon értjük, hogy akkor ő most mit is akar…
    Mindenesetre most arról posztolt képeket, hogy egy igen mélyen dekoltált ruhában nagyon örül új Givenchy parfümjének.

    https://www.instagram.com/p/Bn_kqECB5zI/?taken-by=carmenjorda

    https://www.instagram.com/p/Bn_7O8qBDyj/?taken-by=carmenjorda

    https://www.instagram.com/p/BoBph7yhXKZ/?taken-by=carmenjorda

  • Jenson Button így lesz sportosból elegáns

    Jenson Button így lesz sportosból elegáns

    Jenson Button a Baylis & Harding angol kozmetikai márka reklámfilmjében szerepel. A mesés Cliveden House-ban forgatták a kisfilmet, melyben Button a Baylis & Harding termékek segítségével levetkőzi sportos megjelenését, és elegánsan, stílusosan távozik.

    https://www.instagram.com/p/BoDxKBYBhXR/

  • Racingline.hu Club: mi is csoportosulunk a Facebookon!

    Racingline.hu Club: mi is csoportosulunk a Facebookon!

    A Racingline.hu csapata próbál mindig élen járni az új digitális közösségi megoldásokat illetően, azonban a Facebook csoporttal óvatosak voltunk. Előbb kitapasztaltuk hogyan is lehet ezt ésszerűen kezelni és használni, és mostanra értünk oda, hogy beharangozzuk a dolgot. Mi is azt szeretnénk, hogy minél inkább eljussanak az autósport, az autózás hírei hozzátok, ha ehhez az kell, hogy legyen egy tematikus csoport is az oldal mellett, ám legyen!

    Ugyanakkor ha már klubnak nyilvánítottuk azt, ami felé nyitunk, szeretnénk a jövőben többet hozzátenni ehhez. Az még hagyján, hogy jobban megismerhetjük magunk is az olvasóinkat, és Ti is minket, valóban szeretnénk azt, hogy egy lazább kapcsolat jöjjön létre. Tele vagyunk ötletekkel, tervekkel, és bízunk benne, hogy szépen sorban meg is valósulnak majd ezek. Szeretnénk ha ez a csoport amolyan „prémium közönség” lenne az oldal mellett, így mindenkit kérünk, hogy tartsa be a csoport szabályait, mi pedig igyekszünk ezt meghálálni, esetlegesen akár kifejezetten a csoportra kiélezett nyereményjátékokkal.

    Egyelőre még magunk is ismerkedünk ezen lehetőséggel, és azzal, hogy mit tudunk még majd a dolog mellé tenni. De addig is a Ti „dolgotok” tényleg rém egyszerű: hozzatok magatokkal még egy embert, azaz bátran ajánljátok a klubunkat minden magyar motorsportot kedvelő ismerősötöknek!

    A csoport IDE KATTINTVA érhető el.

  • Olvasóink többsége szokott fogadásokat tenni sporteredményekre

    Olvasóink többsége szokott fogadásokat tenni sporteredményekre

    Miután bejelentették, hogy a Forma-1 összeáll az Interregional Sports Grouppal (ISG) és hivatalosan is teret engednek a Forma-1-es sportfogadásnak (ugyan eddig is volt mód erre), megkérdeztünk titeket, Racingline.hu olvasókat, hogy szoktatok-e sporteredményekre.

    A válaszadóknak mindössze 20%-as állította, hogy soha nem szokott fogadni, 21% szokott, de nem Forma-1-re, hanem más sportokra, 28% állítja határozottan, hogy szokott F1-es eredményekre fogadni, és 31% klikkelt arra a lehetőségre, hogy csak nagyon ritkán szokott fogadni.

    Újabb kérdésünk ezzel kapcsolatban, azokhoz, akik fogadtak már F1-es eredményre, melyik versenyző hozta nektek eddig a legtöbb pénzt? 😀

  • Hülkenberg barátnője bikiniben szurkolt

    Hülkenberg barátnője bikiniben szurkolt

    Azt már többször is említettük, hogy Nico Hülkenberg kedvese, a litván Egle Ruskyte Cannes-ban volt a Szingapúri Nagydíj idején. A mellékelt fotó tanulsága szerint a vízparton, horgolással töltötte az időt, de sapkája arról tanúskodik, hogy eközben természetesen Nicóra is gondolt.

    https://www.instagram.com/p/BntqrdNjJql/

  • Elektromos járműveket is gyárt a jövőben az Audi Hungaria Zrt.

    Elektromos járműveket is gyárt a jövőben az Audi Hungaria Zrt.

    Az Audi Hungaria idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. A csütörtökön megtartott jubileumi rendezvényen Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, Bram Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának megbízott elnöke és Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke méltatták a közösen elért sikereket, valamint kiemelték az Audi Hungaria vezető szerepét a magyar járműiparban. A rendezvény keretében első alkalommal mutatkozott be az új Audi Q3 a hazai publikumnak.

    „Az Audi Hungaria konszernünk meghatározó oszlopa, valamint a magyar járműipar legnagyobb beruházója és munkaadója“, mondta Bram Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának megbízott elnöke. „Küldetésünk az elektromobilitás: 2025-ig az Audi valamennyi modellsorozatában elérhető lesz egy elektromos változat vásárlóink számára. Ennek jegyében a jövőben az Audi Hungaria is gyártani fog elektromos meghajtású autókat.”

    Az Audi Hungariát 1993-ban alapították, a termelés a négyhengeres ötszelepes motorok gyártásával indult. A következő években a vállalat folyamatosan bővítette teljesítményspektrumát: a motorgyártás mellett 1998-ban a legendás Audi TT-vel útjára indult a járműgyártás Győrben. Ma az Audi Hungaria több mint ötmillió négyzetméteren 9 000 motort és 700 autót gyárt naponta. Emellett Győrben működik Közép-Európa egyik legnagyobb szerszámgyára. A vállalat műszaki fejlesztésén mintegy 400 szakember dolgozik különböző fejlesztési projekteken.

    „Az elmúlt 25 év közösen elért eredményei erőt adnak, hogy sikereinket a jövőben is folytassuk“, mondta Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. „Az Audi Hungaria mindig bizonyította magas fokú kompetenciáját, teljesítőképességét és rugalmasságát. High-tech termékeinkkel és magasan képzett munkatársaink elkötelezett munkájának köszönhetően tovább írjuk vállalatunk sikertörténetét.“

    1993 óta az Audi Hungaria 34 milliónál is több motort és mintegy 1,21 millió autót gyártott. Jelenleg 12 900 munkatárs dolgozik a vállalatnál. A szolgáltató cégeken és a beszállítókon keresztül az Audi Hungaria több mint 30 000 embernek biztosít munkahelyet, mellyel a vállalat a magyar járműipar legnagyobb munkáltatója. Az elmúlt 25 évben az Audi Hungaria több mint 8,9 milliárd eurót fektetett be a győri gyártótelephelybe. A magyar szériabeszállítók száma évről évre növekszik: jelenleg az Audi Hungaria 90-nél is több magyar beszállítóval dolgozik együtt.

    A vállalat felkészül a jövő kihívásaira és konzekvensen halad az elektromobilitás és a digitalizáció útján: júliusban kezdődött Győrben az elektromos motorok sorozatgyártása. Ezzel tovább bővült a vállalat motorpalettája: a folyamatosan továbbfejlesztett belsőégésű motorok és a CNG-motorok mellett immár elektromos motorok is készülnek Győrben. Ennek köszönhetően a vállalat jubileumi évében az e-motorgyártás központjává vált az Audi-Konszernben. Az e-motorgyártásban bevezetett új gyártási koncepció, a moduláris gyártás még nagyobb rugalmasságot és a hatékonyságot eredményez.

    Néhány héttel ezelőtt indult el az első Győrben gyártott SUV-modell sorozatgyártása: az Audi Q3 új generációja az Audi Hungaria járműgyártásának ötödik modellje. Az Audi A3 Limousine és Cabriolet, valamint az Audi TT Coupé és Roadster mellett az új Audi Q3 is ugyanazon a gyártósoron készül, teljes gyártási mélységben. A következő évben pedig indul egy újabb SUV-modell sorozatgyártása Győrben, mellyel a vállalat tovább erősíti hosszú távú versenyképességét.

  • Húszéves a Tanpálya!

    Húszéves a Tanpálya!

    Húsz éve nyitotta meg kapuit a Hungaroring területén a Vezetéstechnikai Centrum, amely a közúti közlekedés biztonságosabbá tételét tűzte a zászlajára – hazánkban elsőként! Azóta körülbelül 7500 tréninget tartottak meg a Tanpályán, ahol körülbelül 100.000 ember pallérozódott tapasztalt instruktorok irányításával, s ahogy ők fogalmaznak: ha csak egy balesetet sikerült megelőzniük, már megérte.

    A Tanpálya 20. születésnapi ünnepségén Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, két évtizeddel ezelőtt a vezetéstechnikai centrum bizonyos szempontból ugyanúgy forradalmi áttörést jelentett, mint 1986-ban a Hungaroring, amely az első Formula–1-es pálya volt a vasfüggöny mögött.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy a Hungaroring területén épült húsz éve hazánk első vezetéstechnikai centruma, amelynek célja a közlekedés biztonságosabbá tétele volt, és az ma is – mondta Gyulay Zsolt. – Bárki, aki próbára teszi magát Tanpályánkon, legyen az friss jogosítványos vagy tapasztalt sofőr, azonnal rájön, hogy van még mit tanulnia. Tapasztalt instruktor kollégáink segítenek ebben, akiknek köszönöm a munkáját, a Tanpályának pedig boldog születésnapot kívánok.”

    Az elmúlt két évtizedben számtalan újítást vezettek be az 1998-ban Frank Tamás és Gerstl Péter által alapított Tanpályán, egyrészt a vendégek visszajelzései alapján, másrészt pedig figyelembe véve a nemzetközi és hazai trendeket, ugyanakkor építve szakemberek tapasztalatára és tudására. Ez idő alatt felépült a KRESZ Park, a Miniring program, az Off Road Centrum és a Motoros Akadémia. A Tanpálya az elmúlt nyolc évben a szervezet átalakításával és működést támogató rendszerek bevezetésével hatékonyabbá vált és a kezdetek óta nyereséggel üzemel.

    A születésnapi ünnepségen dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára baleset-megelőzés témaköréhez kapcsolódóan elmondta, Magyarország gyorsforgalmi úthálózata folyamatosan fejlődik, s nő a járművek száma is, ezért is van kiemelt jelentősége a gépjárművezetők képzésének.

    „A statisztikai adatok szerint tízből kilenc közlekedési baleset emberi hibából következik be, ezért is van nagyon fontos szerepe a közúti közlekedés biztonságosabbá tételében a Tanpályának – mondta Mosóczi László. – A tapasztalatok szerint a vezetők többsége a jogosítvány megszerzése után nem mélyíti el, nem fejleszti tudását, ami természetesen nem jó hozzáállás, főleg azért, mert a tizenhét-huszonkilenc éves fiatalok első számú haláloka a közlekedési baleset. Ők ugyanis rutin hiányában gyakrabban hoznak rossz döntéseket.”

    A Minisztérium számára az ő képzésük kiemelten fontos, ezért biztosítanak számukra ingyenes vezetéstechnikai képzéseket, de az ő fejlődésüket szolgálja például a tavaly életre hívott KRESZ-Faktor vetélkedő is, amely kimondottan a friss jogosítványosok biztonságos közlekedését szolgálja.

    Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának elnöke elmondta, a Groupama Vezetéstechnikai Centrumot még vonzóbbá teszi az a tény, hogy hazánk Formula–1-es versenypályáján épült fel, s hogy vannak olyan tréningek, amelyek során a résztvevők megtapasztalhatják, milyen érzés a Hungaroring aszfaltcsíkján vezetni. A világon kevés helyen található ilyen komplexum.

    Az ünnepség végén elhelyeztek Tanpályán egy olyan időkapszulát, amelybe a mogyoródi iskolások rajzai kerültek, méghozzá abban a témakörben, hogy a diákok szerint milyen járművekkel közlekednek majd az utakon 100-200 év múlva. A „tervezők” jutalma az erkölcsi elismerésen kívül az volt, hogy kaptak egy szeletet a Tanpálya születésnapi tortájából.

     

    Tanpálya
    Fotó: Groupama Tanpálya
  • Volkswagen-találkozó a Hungaroringen

    Volkswagen-találkozó a Hungaroringen

    Több ezer gyönyörű jármű és számos izgalmas program várja az autózás szerelmeseit a Volkswagen-találkozón, amelyet ezúttal szeptember 22-én rendez a márka hazai importőre a Hungaroringen. A mogyoródi versenypályán bemutatkozik az új Touareg és az új California, illetve ennek hazai piacra tervezett változata, a Balaton Edition, a legszerencsésebb látogató pedig ezúttal egy tökéletes állapotú Beetle-t vihet haza a Das WeltAuto jóvoltából.

    Hat évvel ezelőtt rendezett először találkozót a Volkswagen, akkor még kizárólag Golfok sorakoztak a Hungaroringen, idén, a hetedik alkalommal már tizenegy típus tulajdonosai (Bogár, Golf, Transporter, Passat, Polo, Lupo, Jetta, Bora, Vento, Scirocco, Corrado) vonulnak fel a mogyoródi versenypályán szeptember 22-én. Természetesen ezúttal is érkezik több gyári különlegesség, így megtekinthető lesz például a „Monster” audio- és az OZ Performance csomagjával megvadított Golf R Variant, a Polo R WRX illetve az Oettinger Golf 400R rendőrautó, továbbá egyedi kiállításon sorakozik majd Josef Juza 116 darabos Golf gyűjteményének három példánya is.

    A rendezvény központi helyszínét, a Paddockot már hagyományosan az a háromszáz Golf foglalja el, amelyeket a szakmai zsűri ítélt előzetesen a legszebbnek. A Bogarak és a Transporterek a Hippifaluban parkolnak, ahol családi játékok, Coca-Cola és MOL ugrálóvárak, valamint streetfood, hangulatos zene, Touareg-, Tiguan-, Amarok off-road tesztvezetés és T3 Syncro Forest Taxi várja az érdeklődőket. A többi típussal a Hungaroring előre kijelölt pontjain gyülekeznek majd a tulajdonosok.

    Ismét hazánkba látogat a Volkswagen-találkozó apropóján Ronny „C’Rock” Wechselberger, a kézifékes parkolás Guinness-rekorderere, aki idén egy Golf GTI Clubsport S volánja mögül szórakoztatja a látogatókat. A Volkswagen meghívására itt lesz Joachim „Jochi” Kleint többszörös rali Európa-bajnok is, így az autósportot kedvelőknek lehetősége nyílik arra, hogy személyesen is találkozzanak a híres versenyzővel, aki leghíresebb autóját, a Pikes Peak hegyi felfutó versenyen induló, 652 lóerős, duálmotoros Golfját is elhozza magával.

    A gyerekeket többek között arcfestéssel, lufi hajtogatással, babajátszóval, bábszínházzal, valamint interaktív foglalkozással várják a szervezők, a hölgyek pedig előadásokon, exkluzív termékbemutatókon vehetnek részt, megmérhetik bőrük hidratáltságát, vagy kikapcsolódhatnak a mobil masszázsszékben.

    A Volkswagen-találkozón délután fellép az Anna and the Barbies, a koncertet követően pedig kiderül, hogy ki viheti haza a Das WeltAuto egyszám játékán az idei fődíjat, egy mindössze 43.000 kilométert futott Volkswagen Beetle-t.

    Az eredményhirdetés után a hagyományokhoz hűen a Hippifaluban folytatódik a program, ahol ismét lángra lobban az óriás máglya, és tűzzsonglőrök is szórakoztatják azokat, akik estére is kint maradnak a Ringen. Az előre regisztrálók a korábbi évekhez hasonlóan autójukban vagy sátorban alhatnak a rendezvény után az erre kialakított külön részen.

    A rendezvényről bővebb információ a www.volkswagen-talalkozo.hu honlapon és a rendezvény Facebook oldalán olvasható.