Szerző: Hírszerkesztő

  • Így lovagolja meg Gina Schumacher Maxit

    Így lovagolja meg Gina Schumacher Maxit

    Mindkét gyermekére komoly hatással volt a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, hiszen ők is apjuk szenvedélyeit választották maguknak. Míg Mick maga is versenyző lett és jövőre már a Formula 2-ben áll majd rajthoz, addig Gina Schumacher a western lovaglást választotta, melyet édesapja is imádott, és édesanyja, Corinna is.

    Legutóbb Gina videót osztott meg arról, hogy dolgozik együtt Maxi nevű lovával.

    https://www.instagram.com/p/BrJ_Si_nwXU/

  • A PPP kergeti az álmát, de közben segítenek is!

    A PPP kergeti az álmát, de közben segítenek is!

    A PPP csapata a saját gyerekkori és újdonsült álmait szeretné megvalósítani, de emellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy segítsenek másoknak is a vágyaik valóra váltásában.

    A Pikes Peak Project, ami a dolog rendes becsületes neve, egy olyan kezdeményezés, amelynek a végcélja az, hogy 2022-ben, magyar alakulatként végigmenjenek a legendás amerikai kanyargós Sziklás-hegyi szakaszon, lehetőség szerint minél gyorsabban, és nem is akármivel, de nem lőnénk le a poént.

    Addig is, amíg az ezt elérik, mondhatni tanulmányúton jártak Spa-Francorchampsban, a 24 órás versenyen, és ott beszereztek egy olyan sapkát, amelyet aláírt az kétszeres DTM bajnok, Gary Paffett is, aki idén is első lett, utoljára a Mercedesszel.

    Most azonban a karácsony közeledtével árverésre bocsátják ezt az ereklyét, amelyet aláírt még a Formula E-ben szereplő Edoardo Mortara, az IMSA-ban sikeres Renger Van Der Zande, valamint Indy Dontje is, aki a Mercedes gyári GT versenyzője.

    A sapka licitálásából befolyt teljes bevételt az Oltalom Karitatív Egyesület kapja meg és rászoruló gyermekeket segít belőle. A 2018 júliusában a 70. spái 24 órás viadalon aláírt ereklye mellé jár természetesen az eredeti műsorfüzet is. Az egyelőre rejtélyes csapat vezetője ennyit nyilatkozott:

    „A PPP csapata a saját gyerekkori és újdonsült álmait szeretné megvalósítani, de emellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy segítsenek másoknak is saját vágyaik valóra váltásában. Köszönjük a Racingline.hu-nak, hogy ők is segítenek Bennünket ezen formában is!”

    A licitbe a Vatera felületén lehet beszállni:
    https://www.vatera.hu/a-2018-as-dtm-bajnoka-altal-dedikalt-sapka-2705615651.html

  • Russell is csatlakozott a mulatozó Räikkönenhez

    Russell is csatlakozott a mulatozó Räikkönenhez

    Nézegetvén a tegnapi FIA gálán készült képeket, megállapítható, hogy Kimi Räikkönen abszolút ellopta a show-t. Így aztán ma estére is mutatunk egy képet, amolyan „a nap képe” gyanánt.

    A már nem szomjas Räikkönen itt épp George Russell és Nick Mulhall társaságában látható.

    https://www.instagram.com/p/BrIFY1_BThL/

  • A Hyundai i30 N nyerte az „Auto Bild év sportautója” olvasói díjat

    A Hyundai i30 N nyerte az „Auto Bild év sportautója” olvasói díjat

    A Hyundai i30 N az Auto Bild Sportscars olvasóit már értékesítésének első teljes évében meggyőzte: a kompakt sportautó elnyerte az áhított „nyertes import autó” címet a kisautó és kompakt kategóriában a „2018-as év sportautója” szavazáson. A Hyundai első nagyteljesítményű modelljére hét tradicionális modellel szemben- mint a Honda, Peugeot és Renault – esett a választás.

    A Hyundai i30 N nagy népszerűségét (üzemanyag fogyasztás l/100 km: városi 10,7, országúti 5,9, kombinált 7,7; kombinált CO2 kibocsátás g/km: 176) az értékesítési számadatok is visszatükrözik: az N modellből csak a németországi piacon több mint 6000 gépjárművet értékesítettek.

    „Az Auto Bild Sportcars olvasóinak szavazatai alapján a “nyertes import autó” elismerés nagyszerű eredmény. Ez a díj kifejezi, hogy az i30 N-nel sikeresen elértük azt a célunkat, hogy vegytiszta vezetési élményt biztosítsunk vásárlóinknak, megfizethető áron. A vevők első nagyteljesítményű modellünk iránti érdeklődése minden várakozást felülmúlt és ez a Hyundai N számára csak a kezdet” – monda Andreas-Christoph Hofman, a Hyundai Motor Europe Marketingért és Termékekért felelős alelnöke.

    A Hyundai N nevét és tekintélyét a globális motorsportok világában alapozták meg. A 2015-ös kezdetek óta az N a legmagasabb szinten teljesített, sikeresen versenyezve a FIA rali-világbajnokságon, a nürburgringi VLN sorozatokon, a TCR nemzetközi sorozatokon, a Pirelli World Challenge bajnokságon, valamint a Nürburgring-i kegyetlen 24 órás versenyen. A Hyundai versenyek során tökéletesített N víziója és filozófiája életre kel a világszínvonalú fogyasztói és verseny-célú gépjárművek rendszerezett struktúrán alapuló termékportfoliójában, beleértve a nagyteljesítményű hajtásláncok és karosszéria köré épített csúcsmodelleket is, amelyek kiemelkedő gépjármű dinamikát biztosítanak.

    Az új, elegáns i30 Fastback N piaci bevezetésével (üzemanyag fogyasztás l/ 100 km: városi 10,7, országúti 5,9, kombinált 7,7; kombinált CO2 kibocsátás g/ km: 176) a Hyundai tovább bővítette N termékpalettáját 2018-ban. Az új N Line sorozat, amelyet N-specifikus formatervezés és teljesítményt növelő elemek jellemeznek, tovább szélesíti a vevők számára rendelkezésre álló választékot. Ezeket a gépjárműveket azonnal fel lehet ismerni jellegzetes design elemeikről. Az N opciók pedig testre szabható alkatrészeket kínálnak azoknak a vezetőknek, akik nagyobb teljesítményre és kitüntetett figyelemre vágynak.

  • Lewis Hamiltont a PETA is díjazta

    Lewis Hamiltont a PETA is díjazta

    Lewis Hamilton újabb díjat zsebelt be idén, és bár ez nem köthető az autósporthoz, minden bizonnyal nagyon büszke rá.

    A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) állatvédő szervezet ugyanis Hamiltont választotta meg az Év emberének.

    Az ötszörös Forma-1-es világbajnok ezt azzal érdemelte ki, hogy vegán életmódot folytat és arra buzdítja az embereket szerte a világon, hogy mondjanak le a hús, tojás, a tejtermékek és minden állati eredetű élelmiszer fogyasztásáról.

    „Lewis bebizonyította, hogy nem csupán fantasztikus versenyző, és egyfajta erő az élelmiszerként kezelt állatokért.” – mondta a PETA alapítója, Ingrid Newkirk. „A PETA díjazza őt, amiért inspirálja rajongóinak tömegét, hogy kövessék a példáját, kezdjék a saját energiaszintükön és mentsék meg az állatokat az által, hogy vegánok lesznek.”

    Hamilton nagyjából egy éve váltott a vegán életmódra.

    „Csodálatosan érzem magam.” – mondta Hamilton a vegánság kapcsán. „Soha nem éreztem jobban magam. Fizikiálisan is jobbnak érzem magam, mint valaha. Nagyon tisztának és egészségesnek érzem magam.”

    „A tehenek okozta környezetszennyezés (az üvegházhatást okozó gázkibocsátás által) hihetetlen. Szörnyű ez a kegyetlenség, és nem feltétlenül akarom ezt támogatni, én egészségesebb életet akarok élni.”

    Ilyen PETA elismerésben részesült már korábban például Ricky Gervais, Brian May és Sir Roger Moore is.

    https://www.instagram.com/p/BZ71kBGF2ID/

  • Bemutatkoznak W Series jelöltjei 6/6 + szavazás!

    Bemutatkoznak W Series jelöltjei 6/6 + szavazás!

    A W Series, a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe. Mi most sorra vesszük az 55 lányt, tízessével, így összesen 5+1 ilyen posztot olvashattok majd oldalunkon.

    A korábbi posztokért klikkelj az alábbi linkekre:

    1. rész
    2. rész
    3. rész
    4. rész
    5. rész

    51. Hanna Zellers 21 éves, amerikai. Kedvenc autója az LMP3 Prototype, példaképe pedig Katherine Legge.

    https://www.instagram.com/p/BmyyHFGhOx9/

    52. Marta García 18 éves, Spanyolországból. Példaképnek azonban nem egy spanyolt, hanem Lewis Hamiltont nevezte meg. 2017-ben a Renault Sport Academy tagja volt.

    https://www.instagram.com/p/BoUeVcdgDvi/

    53. Michelle Gatting 24 éves, Dániából, a Porsche versenyző instruktora. Szeretne a fiatal lányok példaképévé vélni.

    https://www.instagram.com/p/Bjxq0_AB3kE/

    54. Angelique Germann, ahogy a neve is mutatja, német, és 27 éves. Kedvenc pályája a Red Bull Ring, példaképe pedig Sebastian Vettel.

    https://www.instagram.com/p/BNR2z5Rh7-I/

    55. Megan Gilkes 17 éves, kanadai. Példaképe Jackie Stewart és az álma, hogy a Forma-1-ben dolgozhasson.

    https://www.instagram.com/p/BUnN4MPFRPh/

    [poll id=”102″]

     

  • Két nővel pózol egyszerre George Russell

    Két nővel pózol egyszerre George Russell

    Az Autosport Awardson készült az alábbi fotó, melyen a Williams jövőévi újonca, George Russell látható, impozáns hölgyek társaságában. A kép baloldalán Nelson Piquet kisebbik lánya, Julia, míg a jobb oldalon Carmen Jorda látható.

    Vajon mit szól ehhez George barátnője, Seychelle de Vries?

    https://www.instagram.com/p/Bq6QlacHd27/

  • Itt a 2019-es WTCR versenynaptár

    Itt a 2019-es WTCR versenynaptár

    Sepang is bekerült a WTCR 2019-es versenynaptárába, ráadásul szezonzáróként. A pontos dátum még nem ismert, az azonban igen, hogy a versenyhétvége három versenyéből az egyik éjjel kerül majd megrendezésre.
    A hungaroringre az április 28-i hétvégén érkezik majd a mezőny.

    Benne maradt a naptárban a Slovakia Ring is, ezúttal azonban nem egy hétvégén rendezik majd a versenyeket a Kamion Eb-vel.

    Íme a 2019-es WTCR naptár

    Április  7 Marokkó Marrakech
    Április 28 Magyarország Hungaroring
    Május 12 Szlovákia Slovakia Ring
    Május 19 Hollandia Zandvoort
    Június 22 Németország Nurburgring Nordschleife
    Július 7 Portugália Vila Real
    Szeptember 15 Kína Ningbo
    Október 27 Japán Suzuka
    November 17 Makaó Macau
    ? Malajzia Sepang

    A WTCR pontrendszerén is egyszerűsítenek. Minden versenyen a top 15 kap majd pontot, a következő mértékben: 25 – 20 – 16 – 13 – 11 – 10 – 9 – 8 – 7 – 6 – 5 – 4 – 3 – 2 -1

    Az első kvalifikáció top 5-je is kap majd pontot, ami idén csak a második kvalifikáció Q3-asainak járt.

    Mindemellett a 2019-es mezőny lészáma 28-32 fő lesz.
  • Elkészült az F2 és az F3 2019-es naptára is

    Elkészült az F2 és az F3 2019-es naptára is

    Szentpéterváron tartott éves ülésén az FIA közzétette a 2019-es Formula 2-es, valamint a GP3-at helyettesítő Formula 3-as versenynaptárat is.

    A naptárat úgy alkották meg, hogy az F3-asoknak lehetőségük legyen majd elmenni a külön értékelt Makaói Nagydíjra.

    Noha a makaói szervezők ragaszkodnak az előző generációs F3-as autókhoz, melyeket az Euroformula Openben, japán F3-ban és a korábbi Formula 3-ról Formula European Masters-zé keresztelt bajnokságokban használnak. Az új FIA F3-as autók nehezebbek és erősebbek, így attól tartanak, hogy könnyeben fordulhatna elő a Sophie Flörsch-éhez hasonló baleset Makaóban.

    Azt pedig nem szeretnék, ha változtatnának a makaói pályán, hogy az FIA Grade 2-es minősítést kaphasson, és megfeleljen az új F3-as kritériumoknak. A makaói kormány mindenesetre együttműködik az FIA-val, hogy orvosolhassák a felmerülő problémákat.

    Alább láthatjátok a 2019-es F2-es és F3-as versenynaptárakat. Az F2 12 alkalommal csatlakozik majd az F1-es mezőnyhöz, legalábbis ami a versenyhelyszínt illeti.

    Formula 2

    Március 29-31 Bahrein Sakhir
    Április 26-28 Azerbadzsán Baku
    Május 10-12 Spanyolország Barcelona
    Május 23-25 Monaco Monte Carlo
    Június 21-23 Franciaország Paul Ricard
    Június 28-30 Ausztria Red Bull Ring
    Július 12-14 Nagy-Britannia Silverstone
    Augusztus 2-4 Magyarország Hungaroring
    Augusztus 30-Szeptember 1 Belgium Spa
    Szeptember 6-8 Olaszország Monza
    Szeptember 27-29 Oroszország Sochi
    November 29-December 1 Abu Dhabi Yas Marina

    Formula 3

    Május 10-12 Spanyolország Barcelona
    Május 23-25 Monaco Monte Carlo
    Június 21-23 Franciaország Paul Ricard
    Június 28-30 Ausztria Red Bull Ring
    Július 12-14 Nagy-Britannia Silverstone
    Augusztus 2-4 Magyarország Hungaroring
    Augusztus 30-Szeptember 1 Belgium Spa
    Szeptember 6-8 Olaszország Monza
    Szeptember 27-29 Oroszország Sochi
  • Végleges a 2019-es F1-es versenynaptár

    Végleges a 2019-es F1-es versenynaptár

    A FIA ezen a héten tartja szokásos éves közgyűléseit, melyek sorsán – többek között – teljesen hivatalossá teszik a versenynaptárakat.

    Új versenyhelyszín nem került a naptárba, és tripla versenyhétvége sem lesz. Egymást követő dupla versenyhétvégéből azonban lesz öt is. Nem lesz szünet a francia és osztrák, a német és a magyar, a belga és az olasz, az orosz és a japán, valamint a mexikói és az amerikai versenyhétvége között.

    Az alábbiak szerint a jövőévi szezon 21 versenyhétvégéből áll majd.

    Dátum Ország Pálya
    Március 15-17 Ausztrália Melbourne
    Március  29-31 Bahrein Sakhir
    Április 12-14 Kína Shanghai
    Április 26-28 Azerbajdzsán Baku
    Május 10-12 Spanyolország Barcelona
    Május 23-26 Monaco Monaco
    Június 7-9 Kanada Montréal
    Június 21-23 Franciaország Paul Ricard
    Június 28-30 Ausztria Red Bull Ring
    Július 12-14 Nagy-Britannia Silverstone
    Július 26-28 Németország Hockenheim
    Augusztus 2-4 Magyarország Hungaroring
    Augusztus 30 – Szeptember 1 Belgium Spa-Francorchamps
    Szeptember 6-8 Olaszország Monza
    Szeptember 20-22 Szingapúr Marina Bay
    Szeptember 27-29 Oroszország Szocsi
    Október 11-13 Japán Suzuka
    Október 25-27 Mexikó Mexico City
    November 1-3 USA Circuit of The Americas
    November 15-17 Brazília Interlagos
    November 29 – Decemebr 1 Abu Dhabi Yas Marina

    A 2019-es szabályok kapcsán a következő sport- és technikai szabályokat érintő döntések születtek:

    • Az üzemanyag kezelési procedúrák a tesztek során megegyeznek a versenyek során érvényes procedúrákkal.
    • Biztosítják, hogy több büntetett versenyző esetében egyértelműbb legyen a végleges rajtsorrend alakulása.
    • Sárga zászló marad érvényben addig, míg a versenyzők el nem érik az ellenőrző vonalat, miután a biztonsági autó visszatért a boxutcába.
    • Korlátlanul engedélyezett a CFD szimulációk futtatása az autók a 2021-es szabályokra való felkészítésének érdekében.
    • A technikai szabályzat 3. cikkelye módosul, annak érdekében, hogy egyértelműsítsen egyes területeket, legfőképpen az első szárnyakat érintően.
    • A technikai szabályzat 4. cikkelyének módosítása szerint a súlyhatárt 740 kilóról 743 kilóra növelték.