Szerző: Hírszerkesztő

  • A bajnok női páros is indul a Szilveszter Rallye-n

    A bajnok női páros is indul a Szilveszter Rallye-n

    A magyar rali sprint bajnoki cím és a Kia Platinum kupában elért 7. hely után ralival vezeti le a 2018-as versenyszezont Vogel Adrienn. A legsikeresebb magyar női autóversenyző idei navigátorával, Notheisz Ivettel indul a
    Szilveszter Rallye-n.

    Az 1.2-es Kia Picantóval az 1.4-es kategóriában indul a női páros, akik nem egyedüli hölgyek lesznek a mezőnyben: a 20. Szilveszter Rallye-n a 204 indulóból 41 nő.

    “Nagyon jó hangulatúak ezek a versenyek, népes a mezőny, tavaly is kétszáz fölötti volt az induló párosok száma, ez a legnépszerűbb raliverseny az országban, talán Közép-Európában is. És nemcsak a versenyzők, hanem a nézők körében is, hiszen a Hungaroring területén több szakasz is jól belátható. Tavaly a testvérem navigált, idén az évközbeni versenyzőtársam, Notheisz Ivett ül mellettem, akivel fantasztikus a közös munka” – árulta el Vogel Adrienn.

    Vogel Adrienn, Notheisz Ivett, racingline, racingline.hu, racinglinehu

    A 20. Szilveszter Rallye december 27-én, csütörtökön kezdődik a Hungaroringen a pályabejárással, gépátvétellel és hivatalos teszttel, majd 28-án, pénteken délelőtt tízkor, 29-én, szombaton reggel 9-kor indul az első autó az első gyorsaságira.

  • Vajon kik tudják majd legyőzni a csapattársukat 2019-ben?

    Vajon kik tudják majd legyőzni a csapattársukat 2019-ben?

    Alábbi szavazásaink kapcsán arra vagyunk kíváncsiak, hogy véleményeitek szerint az egyes csapatokon belül melyik versenyző tud majd felülkerekedni a másikon, vagyis kik győzik majd le a csapattársukat?

    [poll id=”107″]

    [poll id=”108″]

    [poll id=”109″]

    [poll id=”110″]

    [poll id=”111″]

    [poll id=”112″]

    [poll id=”113″]

    [poll id=”114″]

    [poll id=”115″]

    [poll id=”116″]

  • „Hamilton” a kádban elmélkedik a Mercedes idei sikereiről

    „Hamilton” a kádban elmélkedik a Mercedes idei sikereiről

    Folytatódik a Mercedes téli videósorozata, melyben a versenyzőknek beöltözött „valakik” (feltehetően egyéb Mercedes munkatársak), hol szánkóznak, hol dudorásznak, ajándékoznak… Most épp az ál-Hamilton egy fürdőhabos kádban elmélkedik, és ily módon a Mercedes felidézi 2018-as sikereit. Azonban nem csak az F1-es sikereket, hanem az F3-as bajnoki címet Mick Schumacherrel, az F2-es bajnoki címet George Russellel, a DTM-es  bajnoki címet Gary Paffettel, és az F1 eSportos bajnoki címet Brendon Leigh-vel. A Mercedes így idén 5 bajnoki címet szerzett.

  • Így karácsonyoztak az F1-esek!

    Így karácsonyoztak az F1-esek!

    Idén is összegyűjtöttük, hogyan töltötték az F1-es versenyzők a karácsonyt, miket posztoltak az ünnepek alatt.

    Marcus Ericsson – noha jövőre már nem F1-es, hanem IndyCar versenyző lesz – családjával és sportosan töltötte a karácsonyt.

    https://www.instagram.com/p/Brw9sP-h6lQ/

    Stoffel Vandoorne, aki immáron már Formula E versenyző, kedvesével, Anna de Ferrannal kívánt boldog karácsonyt.

    https://www.instagram.com/p/BrzdE-nhc5m/

    Pierre Gasly vélhetően rokon gyerekekkel.

    https://www.instagram.com/p/Brx1kztF5rZ/

    Romain Grosjean természetesen gondoskodott a karácsonyi menüről, majd megmutatta a család karácsonyfáját.

    https://www.instagram.com/p/Brx1CjUnRAL/

    https://www.instagram.com/p/Brzr2rJHh54/

    Carlos Sainz megmutatta, milyen nagy a család. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BryNrLGgWva/

    Sergio Perezék családi karácsonya. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Br08-DLn-R9/

    Nico Hülkenberg is a családdal töltötte a karácsonyt.

    https://www.instagram.com/p/Brx3Qr5H6Yx/

    Daniel Ricciardo szikrázó napsütésből, Perth-ből kívánt boldog karácsonyt, haverjával, a krikett játékos Marcus Stoinisszal.

    https://www.instagram.com/p/Br0BstunVGf/

    Emilia és Valtteri Bottas, kutyájukkal, Fannival kiegészülve ünnepeltek.

    https://www.instagram.com/p/Brx4b2iFsWp/

    https://www.instagram.com/p/Brx4B9qn1Lb/

    Räikkönenék egyrészt posztoltak egy családi fotót, másrészt egy olyat, melyen a gyerekeket meg látogatta a Mikulás és Mikulásné. Noha a kép tanulsága szerint a kis Rianna talán megijedt a pirosruhásoktól. 🙂

    https://www.instagram.com/p/Brw8I1DB3E1/

    https://www.instagram.com/p/Br0HkjyljOa/

    A jövőre már F1-es versenyző Antonio Giovinazzi így ünnepelt:

    https://www.instagram.com/p/Br0UaLkh9rc/

    George Russell barátnőjével, Seychelle de Vriesszel.

    https://www.instagram.com/p/BrxoHS6Abkq/

    Lando Norris pedig egyrészt, igazi geek módjára, szimulátorozással ünnepelt, másrészt megállapította, hogy nagyon profin Photoshoppol. 😀

    https://www.instagram.com/p/BrsrzWUnKaJ/

    https://www.instagram.com/p/Br0EP3hHyPD/

  • F1-es fényárban úszik ez a ház!

    F1-es fényárban úszik ez a ház!

    Számos olyan videó található az interneten, melyen karácsony alkalmából alaposan feldíszítettek egy-egy házat fényfüzérekkel. Aki aztán ezt fokozni kívánja, azt is megoldja, hogy a fények ritmusra, többnyire értelemszerűen karácsonyi zenére, villannak fel.
    Volt azonban, aki ezt továbbgondolta és karácsonyi dallamok helyett a Brian Tyler által komponált, hivatalos F1-es főcímzenére élesítette háza fényeit.

     

  • Driftes karácsony, magyarosan

    Driftes karácsony, magyarosan

    Ilyen az, amikor a Magyar Profi Drift Bajnokság győztese, Vigh Csaba készít egy karácsonyi videót.

    https://www.facebook.com/peasantfilms/videos/308510959770594/

  • Bottas karácsonyi ajándéka Hamiltonnak

    Bottas karácsonyi ajándéka Hamiltonnak

    Folytatódik a Mercedes karácsonyi videósorozata, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas főszereplésével (vagyis valakik beöltöztek a versenyzőknek). Miután elütöttek egy hóembert, dudorásztak karácsonyi dalt, és a rejtélyes Mikulás beszökött a Mercedeshez, itt a legújabb videó, melyen Hamilton a Bottastól kapott ajándékát bontogatja.

  • Vergne-t saját húga rövidítette meg

    Vergne-t saját húga rövidítette meg

    Jean-Eric Vergne ellen saját testvére, Léa követett el „merényletet”, belenyírt a hajába. Aztán ha már belehúzott egy csíkot, végül az egész haját leborotválták. Vergne elmondása szerint még sosem látta magát ennyire haj nélkül, noha a súlycsökkenés jól jöhet a versenyzésben. 😀

    https://www.instagram.com/p/Brin50Dhu-T/

    https://www.instagram.com/p/BrnfguYhnET/

     

  • Rejtélyes Mikulás lopózott be a Mercedes főhadiszállására

    Rejtélyes Mikulás lopózott be a Mercedes főhadiszállására

    „Rejtélyes” Mikulás osont be a Mercedes F1-es csapatának főhadiszállására, és ajándékokat hagyott maga után. A videó végén kiderül, hogy ki volt a Mikulás, és egy valakinek – lényeges, hogy kinek -, külön, névre szóló ajándékot hagyott.

  • Senna előtt tiszteleg a japán műkorcsolyázó

    Senna előtt tiszteleg a japán műkorcsolyázó

    Sena Miyake 16 éves japán műkorcsolyázó a japán műkorcsolya bajnokságon olyan prdukcióval indult, mellyel Ayrton Senna előtt szeretett volna tisztelegni.

    Ruhája Senna mclarenes versenyzőoveráljára hasonlított és a Safri Duo ‘Played-A-Live’ című számába autóhangokat is beiktattak, hogy a koris versenyzést imitálhasson a jégen.

    https://www.youtube.com/watch?v=ekMqoKxJqSE

    https://twitter.com/olympicchannel/status/1076449077439750144