Szerző: Hírszerkesztő

  • Szalayék a 18. helyen!

    Szalayék a 18. helyen!

    Szalay Balázs és Bunkoczi László borzasztóan nehéz, ugyanakkor eredményes napon van túl – az Opel Dakar Team párosa idei legjobb részeredményét produkálva a 18. helyen végzett a Dakar rali nyolcadik szakaszán!

    A keddi pálya 352 kilométer hosszú volt, amelyben 200 kilométernyi dűne szerepelt – a 14. Dakarján induló Opel-pilóta nem emlékszik, végigzavarták-e valaha egy ilyen hosszú dűnesoron. Azt mondta, nagyon kellett figyelni, az erős koncentráció pedig nyilván fizikailag is kimerítette őket. Szerencsére az Opel Grandland X kiválóan alkalmazkodott az Atacama-sivatag dűnéihez. Egyetlen probléma volt mindössze: melegedett a hűtővíz, de a lényeg, hogy az autóval teljesíteni lehetett a „királyszakaszt”. „Végre olyan napon vagyunk túl, amelyen csak kisebb gondjaink akadtak, s ez az eredményen is meglátszott – mondta Szalay, aki magyar idő szerint éjjel fél egykor a 20. helyen állt, akkor 42 autós páros volt a célban. – Noha puha volt a homok, mi egyszer sem ástunk, pedig idegőrlően hosszú volt a dűnés szakasz, nem is tudom, mentünk-e már valaha egyhuzamban ennyit dűnéken. Aki elénk került, azt megelőztünk, de végig izzasztó volt ez a pálya – mentálisan és fizikailag is elfáradtunk a végére. Sajnos a pálya közepétől kezdve melegedett a hűtővizünk, mert a ventilátor telement homokkal, emiatt nem működött a hűtés. Nagyon örülök ennek a jó részeredménynek, ami azt mutatja, hogy ez a szakasz tényleg nagyon nehéz volt.”

    Szalay bevallotta, két dűnén is rossz döntést hozott (más kérdés, hogy ezen a napon több száz esély volt a rossz döntésekre), amikor felért a két ominózus dűne tetejére, rossz irányba borította le a Grandland X-et, de végül óriási rutinjának, s némi szerencsének köszönhetően sikerült korrigálnia. S hogy milyennek látta a szakaszt Bunkoczi László? „Nem is emlékszem mikor értünk célba legutóbb ilyen előkelő helyen a Dakaron – mondta Bunkoczi. – Az időeredmény sem rossz, de nyilván ehhez az is kellett, hogy a versenyzőtársak közül sokan hibázzanak. Láttunk néhány nagy bukást, ebből is éreztük, hogy ez egy nehéz pálya, de szerencsére nekünk most kijött a lépés. Királyszakasz volt, ahogy mondták is a rendezők, és nagyon örülök, hogy nekünk így sikerült, de van még hátra két nap, és a hírek szerint a szerdai pálya sem lesz könnyebb, mint a mai volt…” A Dakar rali szerdán egy Pisco körüli hurokszakasszal folytatódik amelynek össztávja 490 kilométer, ebből 313 kilométer a versenypálya hossza.

    41. DAKAR RALI
    8. szakasz, San Juan de Marcona–Pisco (össztáv: 572 km, ebből szelektív szakasz: 352 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008) 3:54:53, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 7:27 p h., 2. Przygonski, Colsoul (lengyel, belga, Mini John Cooper Works) 15:15 p h., …18. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:08:14 ó h. Motorosok: 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 3:55:25, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 45 másodperc hátrány, 3. Price (ausztrál, KTM) 1:13 p h. Kamionosok:1. Dmitrij Szotnyikov, Dmitrij Nyikitin, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 4:38:06, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 23:13 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 25:09 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 29:15:50, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 46:29 p h., 3. Loeb, Elena 46:45 p h., …20. Szalay, Bunkoczi 14:21:07 ó h.
    Motorosok: 1. Toby Price 28:53:08, 2. Quintanilla 1:03 p h., 3. Walkner 6:35 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Dmitrij Nyikitin, Ilnur Musztafin 35:01:35, 2. Nyikolajev,  Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 26:49 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:07:43 ó h.

  • A vadonatúj Shelby GT500 lesz az eddigi legfejlettebb Mustang modell

    A vadonatúj Shelby GT500 lesz az eddigi legfejlettebb Mustang modell

    A Ford Performance által valaha tervezett legjobb póniautó, a vadonatúj Shelby GT500 több mint 700 lóereje és modern teljesítménynövelő technológiái minden eddiginél dinamikusabb gyorsító képességgel ruházzák fel a Mustang (közutakon is használható) csúcsváltozatát.

    „Szerintem Carroll, aki mindig a következő, még gyorsabb Shelby megalkotásán dolgozott, minden korábbi változatnál jobban imádná ezt a Mustangot,” vélekedett Jim Farley, a Ford globális piacokért felelős elnöke. „Az új Shelby GT500 kompresszoros feltöltésű motorja, Ford Performance versenytechnológiája és az autóból sugárzó magabiztosság izgalmas meglepetést tartogat a szupersportkocsi-tulajdonosok számára.”

    Az ugyancsak telivér versenygépnek számító Shelby GT350 mellett idén ősszel Amerikában megjelenő Shelby GT500 tervezői igazi csúcsgépet akartak építeni, ami minden sportágban favorit lehet. A gyorsulási versenyek világát igencsak felkavarja majd, hogy a várhatóan 700 lóerőnél is magasabb teljesítményt egy, a kategóriában elsőként alkalmazott kettős tengelykapcsolós váltómű továbbítja a kerekekhez, így az autó hihetetlen gyorsulást kínál az egyenesekben. A versenypályákon minden eddiginél jobb eredményeket biztosít majd a versenyhangolású futómű, az autóhoz tervezett Michelin gumiabroncskészlet, és az amerikai sportkupék történetének eddigi legnagyobb átmérőjű első féktárcsája. Az országutakon pedig az áramvonalas formaterv és a Ford Performance technológiái gondoskodnak arról, hogy az autó vezetésének minden pillanata igazi élmény legyen.

    A Ford eddigi legerősebb sorozatgyártású autója

    A Ford Performance azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a vadonatúj Shelby GT500 legyen minden idők leggyorsabb, közúton is használható Mustangja, ezért exkluzív hajtásláncot építettek az autóba, ami új szintre emeli a gép teljesítményét és a forgatónyomatékát.

    „Szupersportkocsi-szintű hajtásláncával a Shelby GT500 olyan teljesítményt honosít meg a hatodik generációs Mustang kínálatában, ami eddig csak az egzotikus modellek kiváltsága volt,” mondta Hermann Salenbauch, a Ford Performance globális igazgatója. „A Mustangnak most a saját súlycsoportja fölött kell kihívókat keresnie. Ezért kapta meg az autó az eddigi legerősebb V8-asunkat, plusz a modell eddigi leggyorsabban kapcsoló sebességváltóját.”

    A Shelby GT500 erőműve egy kézi munkával összeszerelt, kompresszoros feltöltésű, 5,2 literes alumínium blokk. A szívóoldali levegőhűtő és az alacsony súlypont megtartása érdekében a mérnökök fordítva szerelték be a motortérbe a 2,65 literes Roots-fúvós, levegő-folyadék rendszerű közteslevegő-hűtős kompresszort.

    Ahogy a Shelby GT350 esetében, az alumínium motorblokkban itt is kis tömegű hengerperselyek, nagy átfolyású alumínium hengerfejek és nagyobb méretű, kovácsolt hajtókarok találhatók, és a motor hatékonyabb kenési és hűtési rendszert kapott. Alul egy speciális olajteknő fokozza a blokk szerkezeti merevségét és csökkenti a rezgéseket, és egy szabadalmaztatott aktív terelőrendszer gondoskodik arról, hogy az olaj minden szükséges helyre eljusson.

    A Ford Performance a Ford GT szupersportkocsi kettős tengelykapcsolós sebességváltójának tervezése során szerzett ismereteket is felhasználta ahhoz, hogy a motor teljesítményét és forgatónyomatékát a lehető leghatékonyabban juttassa el a különleges, karbonszálas kardántengelyre. A mérnökcsapat választása egy hétfokozatú TREMEC® kettős tengelykapcsolós sebességváltóra esett, ami bármelyik manuális egységnél gyorsabban, mindössze 100 ezredmásodperc alatt képes fokozatot váltani. Ez a váltómű ráadásul számos üzemmódot kínál, például normál, sport, csúszós út, gyorsulási verseny és versenypálya beállításokat, sőt a választható Versenypálya Alkalmazásokkal a line-lock és rajtautomatika funkciók is aktiválhatók a rendszerben.

    A Mustang evolúciója a Ford GT és a Mustang GT4 örökségét hordozza

    Az eddigi legerősebb országúti Mustang teljesítményének és forgatónyomatékának kiaknázásához aktív futómű-technológiára, versenypálya-körülményekhez tervezett Michelin gumiabroncsokra és Brembo® fékekre volt szükség.

    A Shelby GT500 futómű-geometriáját áttervezték, és az autó új elektronikus szervokormányt, valamint könnyített első-hátsó tekercsrugókat kapott. Az új generációs MagneRide™ felfüggesztés és a Ford Performance legmodernebb hajtásmód-technológiái gondoskodnak arról, hogy a Mustang minden eddiginél nagyobb oldalirányú gyorsulásokat is kontrollálni tudjon, ami nagyban növeli a versenypályán nyújtott teljesítményt és a magabiztos irányíthatóságot.

    A csúcstechnológiájú futómű méltó társa az egyedi Ford Performance specifikációk szerint tervezett Michelin Pilot Sport 4S és a még agresszívebb Pilot Sport Cup 2 gumiabroncskészlet, amelyek különleges keverékkel és futófelülettel készülnek. A versenypályán elvárt stophatásról masszív, az amerikai sportkupék világában eddig legnagyobbnak számító, 420 mm-es, kétrészes féktárcsák, valamint nagyobb és merevebb, hatdugattyús Brembo féknyergek gondoskodnak. A Shelby GT350-esnél 20 százalékkal nagyobb hűtött felület révén ezeknek a fékeknek több mint 30 százalékkal nagyobb a hőelnyelő tömegük.

    A vadonatúj Shelby GT500 vásárlói két kiegészítő csomag közül választhatnak majd a tengeren túlon, ha még tökéletesebben szeretnék uralni autójukat. Az egyik a rugóstag állítható felső bekötési pontját és a Gurney-szárnyas légterelőt tartalmazó Irányíthatóság Csomag, a másik pedig a Karbonszál Versenypálya Csomag, amiben 20 colos, látszó felületű karbonszálas keréktárcsák, 0,5 collal szélesebb hátsó kerekek, egyedi Michelin Pilot Sport Cup 2 gumiabroncsok, állítható, látszó szénszálas, versenypályára tervezett GT4 hátsó szárny, első-alsó légterelő és a leszorító erőt fokozó első légterelő lapok találhatók. A tömegcsökkentés érdekében a hátsó üléssort kiszerelték az utastérből.

    Funkcionális, mégis karakteres formaterv a Ford Performance szakértelmével

    Mivel a Ford Performance dizájnerei mindig szorosan együttműködnek a mérnökökkel, a 2020-as Shelby GT500 formaterve nemcsak egyértelműen tükrözi az autó kimagasló teljesítményét, hanem kifejezetten funkcionális is.

    „Kettős nyílású hűtőrács, a Shelby GT350-nél 50 százalékkal nagyobb hűtőlevegő-kapacitás, az eddigi legfejlettebb aerodinamikai elemek és leszorítóerő… A Shelby GT500 dizájnjának legapróbb eleme is a teljesítmény növelését szolgálja,” mondta el Melvin Betancourt, a Ford formatervezési igazgatója.

    A nagyméretű, szögletes hűtőnyílások és az erőteljes formavilágú gépháztető miatt az autó olyan fenyegető látványt nyújt, mint egy modern sugárhajtású vadászgép. A szélesebb első sárvédők és a kerékjárat-toldatok határolta térben GT500-specifikus, 20×11 colos kerekek forognak, hátulra pedig akár 20×11,5 colos keréktárcsák is beférnek. Az alapfelszereltségként járó új hátsó légterelő és a kompozit anyagból készült hátsó diffúzor hatásosan javítja a légellenállást és a hűtést.

    A tervezőcsapat alaposan kihasználta az észak-karolinai Ford motorsport műszaki központ és a szélcsatorna kínálta lehetőségeket, hogy tökéletesre csiszolják a Shelby GT500 dizájnját. Az orr-rész beömlő nyílásai több mint kétszer nagyobbak, mint a Shelby GT350 esetében, és a mérnökök hat hőcserélőt is beépítettek, amivel több mint 50 százalékkal sikerült javítani a hűtés hatékonyságát. A hűtőlevegő áramlását – és ezzel együtt a leszorítóerőt – egy masszív, 31×28 colos, lamellás gépháztető-hűtőnyílás is javítja.

    Még igényesebb kidolgozás, több technológia és magasabb szintű komfort

    A Shelby GT500 céltudatosan kialakított cockpitje a versenyautók által inspirált, prémium minőségű anyagokból készül – olyan színvonalú kidolgozással, ami méltó az autó világszínvonalú teljesítményéhez. A vásárlók karbonszálas műszerfalbetétet, vagy hangsúlyos öltésekkel díszített, Dark Slate Miko® velúr borítású új ajtópaneleket is rendelhetnek. Az opciós listán magas oldalpárnázású, többpontos biztonsági övvel kiegészített Recaro versenyautó-ülések is szerepelnek. Akik még több kényelemre vágynak, azok motoros állítású, Miko velúr bőrrel kárpitozott üléseket is kérhetnek az autójukhoz.

    A vadonatúj Shelby GT500 volánja mögött egy 12 colos, színes LCD műszegység található, a zenét pedig akár az egyedi hangolású, 12 hangszórós B&O® Play prémium hangrendszer is szolgáltathatja. Ezeket a rendszereket a 8 colos SYNC® 3 érintőképernyőről lehet kezelni, ami SiriusXM és FordPass Connect™ szolgáltatásokat is kínál.

    A 2020-as modellév új színei a Red Hot, a Twister Orange és az Iconic Silver. A vadonatúj Shelby GT500 fényezéséhez festett sávok is rendelhetők.

    A Shelby-örökség

    Carroll Shelby híres volt arról, hogy ő formálta át a Ford Mustangokat domináns országúti gépekké. Az amerikai autóversenyző és sikeres vállalkozó 1967-ben fejlesztette ki a legendás Mustang GT350 modellből az első generációs Shelby GT500-ast; az autó 7,0 literes V8-as motorjának átalakítását valódi versenytapasztalatok alapján végezték, hiszen Shelby csapata mindhárom dobogós helyet megszerezte Le Mans-ban.

    Carrol Shelby úgy emlegette az eredeti Shelby GT500-ast, mint „az első igazi autót, amire tényleg büszke vagyok.” Örökségét most méltóképpen gazdagítja a harmadik generációs, 2020-as Mustang Shelby GT500 – minden idők legerősebb és legfejlettebb Mustangja.

  • Michelisz nagy kihívásokra számít az idei WTCR-szezonban

    Michelisz nagy kihívásokra számít az idei WTCR-szezonban

    (MTI) – Csapaton belül és a teljes mezőnyt tekintve is nagy kihívásként tekint a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjára Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője, aki tavaly az összetett pontverseny negyedik helyén végzett.

    A 34 éves pilóta az MTI-nek azt mondta, decemberben már tesztelték Portugáliában a 2019-es versenyautót, és elsősorban olyan apróbb módosításokat, fejlesztéseket próbálgattak, amelyekkel kapcsolatban hiányosságokat éreztek 2018-ban. Hozzátette, hogy a teszten a tavalyi bajnok olasz Gabriele Tarquini és a Hyundai két új versenyzője, a holland Nick Catsburg és a brazil Augusto Farfus is részt vett, s a négy pilóta felosztotta egymás között a feladatokat.

    „Az új csapattársak közül Catsburgöt egy picit jobban ismerem, ő 2017-ben, a WTCR jogelődjének számító túraautó-világbajnokságon a végső győzelemért is harcban volt a Volvóval, és egy viszonylag fiatal, nagyon jó versenyző, aki biztosan kihívást jelent majd mindannyiunknak a csapaton belüli versenyben is” – mondta Michelisz, aki Farfust kevésbé ismeri, mert a 35 esztendős pilóta éppen 2010-ben teljesítette az utolsó szezonját a túraautó-vb-n, amikor a magyar versenyző debütált a sorozatban. „Ő aztán 2012-től hét éven keresztül versenyzett a német túraautó-bajnokságban (DTM) a BMW-nél, ennél többet pedig talán nem is kell mondani róla, hiszen ez jól mutatja, hogy szintén egy nagyon gyors pilótáról van szó, aki a 2000-es években meghatározó alakja volt a túraautó-vb mezőnyének is.”

    Michelisz számára december 21-én, a portugáliai teszteket követően ért véget az előző idény, így az elmúlt hetekben igyekezett a lehető legtöbb időt a családjával tölteni, feltöltődni és pihenni, de figyelemmel követte a várható riválisokkal kapcsolatos információkat is.

    „Esélylatolgatásba egyelőre még nem mennék bele, de a Lynk & Co kínai-svéd autógyár a legújabb modelljét fogja promotálni a WTCR-ben, így egy teljesen új versenyautóval állnak majd rajthoz olyan pilótákkal, mint a 2017-es világbajnok Thed Björk, a négyszeres vb-győztes Yvan Müller és a háromszoros világbajnok Andy Priaulx” – mondta Michelisz, aki egyelőre úgy véli, a végső győzelemért a Hyundai és a Lynk & Co versenyzői lesznek majd nagy harcban.

    Saját versenycsapatával, a tavaly a túraautós Európa-kupában (TCR) szerepelt M1RA-val kapcsolatban a magyar pilóta kiemelte, hogy az elmúlt évben „visszavonult” a napi ügymenetből, melyet üzlettársa, Bári Dávid vett át, de a téli szünet idején mindig többet foglalkozik a csapat ügyeivel és a következő idényre vonatkozó tervekkel.
    „Idén is legalább a TCR Európa-kupában szeretnénk folytatni, de már a győzelemért akarunk küzdeni, és változatlanul az a tervünk, hogy egy fiatal magyar és egy külföldi pilóta versenyezzen nálunk” – jelentette ki Michelisz, hozzátéve, hogy akár a háromautós felállás is elképzelhető, de ez még minden szempontból képlékeny.
    A hímesházai születésű pilóta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) által tavaly létrehozott tehetséggondozó program kuratóriumának is tagja, és megfogalmazása szerint elsősorban szakmai szemmel igyekszik felügyelni, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat a lehető leghatékonyabban osszák el a tehetséges magyar versenyzők között.

    „Egyértelműen látszik, hogy a financiális segítségre bőven van igény, és úgy gondolom, hogy tavaly azt is tapasztalhattuk, hogy a pályázati anyagok elkészítése még finomhangolásra szorul, de ebben is igyekszünk segíteni” – mondta Michelisz, és kitért rá, hogy a rendelkezésre álló teljes összeg 12 millió forint volt, ezt több mint 40 tehetség között osztották el.

    „Az autósport persze költséges, és egy több százezer forintos támogatás nem tűnik soknak, de azért lényeges, mert lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy egyről a kettőre jussanak. A rendelkezésre álló forrás idővel biztosan bővülni fog, én azt remélem, hogy ez így lesz, nekünk pedig az marad a feladatunk, hogy célirányosan és hatékonyan osszuk szét az összeget” – jelentette ki Michelisz.

    A magyar pilóta kitért rá, hogy az elmúlt években egyre több nemzetközi versenysorozat, a Forma-1 mellett a DTM, a WTCR, a kamion Európa-bajnokság, vagy akár a rali-Eb futamait rendezik Magyarországon, ehhez pedig a hazai szövetség és a versenyeket szervezők részéről is „kemény munkára volt és van szükség.”

    „Azt gondolom, hogy ennek azért van nagy jelentősége, mert ezek a hazai események a magyar autósport kultúrának segítenek, ugyanis azok, akik eddig csak itthon versenyeztek, testközelből láthatják, hogy hol és miben lehet még fejlődni” – mondta Michelisz, aki utalt rá, hogy pályafutása elején az országos bajnokságokban maga is úgy érezte, „ezt nem lehet ennél jobban csinálni”, a nemzetközi környezetben viszont hamar rádöbbent, hogy a versenyzés számos területén van még előrelépési lehetősége.

    A WTCR 2019-es idénye április elején, Marokkóban kezdődik, majd április végén a Hungaroringre látogat a mezőny.

  • Itt vannak az idei futamok kezdési időpontjai

    Itt vannak az idei futamok kezdési időpontjai

    A Forma-1 hivatalosan is közzétette a 2019-es versenyek kezdési időpontjait.

    Az alábbi táblázatokban előbb a helyi idő szerinti hivatalos időpontokat láthatjátok, a második táblázatban pedig a kezdési időpontokat, az F1.com alapján, magyar idő szerint. Ezek alapján megállapítható, hogy a legkorábban az ausztrál és a japán első szabadedzésért kell majd kelnünk. Magyar idő szerint legkorábban a Japán Nagydíj kezdődik majd, 06:10-kor, míg a legkésőbb pedig a Kanadai Nagydíj majd, 20:10-kor. A legtovább pedig az amerikai időmérőért kell majd ébren maradnunk, az ugyanis 22:00-kor kezdődik majd.

    A versenynaptárért, dátumokért klikkelj ide.

    2019-es kezdési időpontok:

    Helyszín Péntek Szombat Vasárnap
    FP1 FP2 FP3 Kvalifikáció Futam Napnyugta
    Ausztrália 12:00-13:30  16:00-17:30 14:00-15:00 17:00-18:00 16:10 19:37
    Bahrein 14:00-15:30  18:00-19:30 15:00-16-00 18:00-19:00 18:10 17:53
    Kína 10:00-11:30 14:00-15:30 11:00-12:00 14:00-15:00 14:10 18:21
    Azerbajdzsán 13:00-14:30 17:00-18:30 14:00-15:00  17:00-18:00 16:10 19:32
    Spanyolország 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00 15:00-16:00 15:10 20:59
    Monaco* 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00 15:00-16:00 15:10 20:59
    Kanada 10:00-11:30 14:00-15:30 11:00-12:00 14:00-15:00 14:10 20:41
    Franciaország 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00 15:00-16:00 15:10 21:22
    Ausztria 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00  15:00-16:00 15:10 20:57
    Nagy-Britannia 10:00-11:30 14:00-15:30 11:00-12:00 14:00-15:00 14:10 21:19
    Németország 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00 15:00-16:00 15:10 20:12
    Magyarország 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00 15:00-16:00 15:10 20:14
    Belgium 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00  15:00-16:00 15:10 20:22
    Olaszország 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00  15:00-16:00 15:10 19:48
    Szingapúr 16:30-18:00 20:30-22:00 18:00-19:00  21:00-22:00 20:10 19:01
    Oroszország 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00  15:00-16:00 14:10 18:06
    Japán 10:00-11:30 14:00-15:30 12:00-13:00    15:00-16:00 14:10 17:22
    Mexico 10:00-11:30  14:00-15:30 10:00-11:00 13:00-14:00 13:10 18:05
    Egyesült Államok 11:00-12:30 15:00-16:30 13:00-14:00  16:00-17:00 13:10 17:42
    Brazília 11:00-12:30 15:00-16:30 12:00-13:00 15:00-16:00 15:10 19:26
    Abu Dhabi 13:00-14:30 17:00-18:30 14:00-15:00 17:00-18:00 17:10 17:33

    *A pénteki szabadedzések csütörtökön vannak

    Kezdési időpontok magyar idő szerint:

    Helyszín Péntek Szombat Vasárnap
    FP1 FP2 FP3 Kvalifikáció Futam
    Ausztrália 03.00 07.00 05.00 08.00 7:10
    Bahrein 11.00 15.00 12.00 15.00 15:10
    Kína 4:00 8:00 5:00 8:00 8:10
    Azerbajdzsán 11.00 15.00 13:00 15:00 14:10
    Spanyolország 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Monaco* 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Kanada 16:00 20:00 17:00 20:00 20:10
    Franciaország 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Ausztria 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Nagy-Britannia 11:00 15:00 12:00 15:00 15:10
    Németország 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Magyarország 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Belgium 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Olaszország 11:00  15:00 12:00 15:00 15:10
    Szingapúr 10:30 14:30 12:00 15:00 14:10
    Oroszország 10:00 14:00 11:00 14:00 13:10
    Japán 02.00 06.00 04.00 07.00 6:10
    Mexico 16:00 20:00 18:00 19:00 19:10
    Egyesült Államok 17:00 21:00 19:00 22:00 19:10
    Brazília 14:00 18:00 15:00 18:00 18:10
    Abu Dhabi 10:00 14:00 11:00 14:00 14:10
  • Verstappen szándékosan rakta ki versenytársát iRacing-ben?

    Verstappen szándékosan rakta ki versenytársát iRacing-ben?

    Amikor beüt a téli szünet, egyes versenyzők elmennek kipróbálni más sportokat, egyesek pedig virtuális versenyzéssel kikapcsolódik. Így tett többek között Max Verstappen is, aki a héten iRacinggel múlatta az időt.

    A WTF1 szúrta ki, hogy egy virtuális F3-as versenyen vett részt a holland versenyző Brands Hatchben, amelynek szabadedzésén – látszólag szándékosan – nekiment versenytársának, David Mintonnak.

    Nem tűnik nagy dolognak, de volt már olyan probléma, hogy igazi versenyzők nem bírtak magukkal egy virtuális megmérettetésen. Tavaly Scott Speedet el is tiltották, mert rendszeresen kirakta a versenyből ellenfeleit.

    Egy másik gamer versenyző, Lando Norris azonban kiállt Verstappen mellett.

    „Mielőtt mindenki rosszat kommentel Max Verstappenről, az embereknek tudniuk kellene, hogy mi a valós sztori, és hogyan történt.” – írta Norris Twitteren. „Az emberek szándékosan megpróbálnak feszültséget kelteni az olyan versenyzők kapcsán, mint Max, aminek az a vége, hogy negatív fényben tüntetik fel a kommentek Maxot. Erre nincs szükség.”

  • Schumacher már idén tesztelhet a Ferrarival?

    Schumacher már idén tesztelhet a Ferrarival?

    Olasz sajtóinformációk szerint Mick Schumacher idén részt vehet egy F1-es szezonközi teszten a Ferrarival, ha a hétszeres világbajnok fia leigazol a Ferrari Driver Academy-be. Márpedig elég nagy a valószínűsége, az olaszokhoz igazol, noha a Mercedes is érdeklődik iránta..

    Az olasz Motorsport.com információi szerint már minden eldőlt, csupán alá kell írni a papírokat.

    A 2018-as Formual 3-as Európa-bajnok Schumacher idén a Formula 2-es bajnokságban folytatja pályafutását a Prema Powerteammel, mely csapatot a Ferrari segíti.

    Ugyan volt már rá példa, hogy valaki F3-ból rögtön a Forma-1-be ugrott, de az ifjú Schumacher ennél megfontoltabb.

    „Inkább fokozatosan haladok előre, lépésről lépésre, jól felkészülve.” – mondta Mick. „Szóval fontos, hogy mindig megfelelő döntést hozzak.”

  • Szalayék nagy csatát vívtak meg!

    Szalayék nagy csatát vívtak meg!

    A háború elkezdődik – így kommentálták a Dakar rali hétfői szakaszát a rendezők, ami kissé riasztó volt első hallásra, de a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikerrel megvívta a csatát.

    Az Opel Dakar Team kettőse az egészen remek 21. helyen teljesítette a pályát, amelynek egy huszonöt kilométeres szakaszát (éppen azt amelyen a magyar páros kihagyott egy GPS-pontot) törölték a rendezők az átláthatatlan por és köd miatt. A hétfő esti állás szerint azonban mégis kiosztották a kihagyott GPS-pont miatti büntetést, úgyhogy a szakaszon Szalayék a 31. helyre csúsztak vissza, az összetettben viszont már a 22. helyen állnak! Nagyon-nagyon hosszú szakasz volt – mondta fáradtan Szalay Balázs, de persze közben fülig ért a szája, hiszen ezen a napon végre nem volt nagyobb gondjuk. – Végigküldtek minket egy száz kilométeres dűnesoron, amely sosem akart véget érni, de szerencsére az autó jól bírta a gyűrődést, mindössze egyetlenegyszer ástunk, de azzal sem veszítettünk sok időt, a dűne tetejéről hátratolatva simán tovább tudtunk menni. A szakasz végén bemutattunk egy akkora ugrást, hogy a nézők tapsoltak és kiabáltak, Laci pedig csak felszisszent mellettem. Összességében nagyon jó kis szakasz volt, fárasztó, de nagyon jó.”

    Navigációs szempontból sem volt könnyű a nap, ezt az Opel Grandland X navigátorülésében ülő Bunkoczi László is megerősítette. „Úgy mentünk át ezen a szakaszon, mint kés a vajon, és ezt nem csak azért mondom, mert itt van Balázs, a háta mögött is ezt mondanám – mondta Bunkoczi. – Pedig nehéz szakasz volt, még a végén is olyan irányváltásokat kellett végrehajtani, hogy nagyon nehezen lehetett csak lekövetni, mert ott már mindenfelé vezettek nyomok, és az egész táj teljesen szürke volt. A dűnesor közepén leestünk egy nagy dűnéről és lejöttünk a helyes nyomról, emiatt kihagytunk egy GPS-pontot, de nem tudtunk már visszamenni oda, ahol volt. Viszont úgy hallottuk, a pályának éppen azt a szakaszát törölték a rendezők a rossz látási viszonyok miatt, bízunk benne, hogy tényleg így van, és mindenkire vonatkozik, mert akkor talán visszavonják az egyórányi büntetést. Persze, az összetett huszonkettedik hely így sem rossz, sőt…”
    A Dakar nyolcadik napján egy újabb nehéz nap vár a mezőnyre, Bunkoczi László azt mondta, a rendezők elmondták, ez talán még nehezebb, mint a hétfői. Ha lehet ezt még egyáltalán fokozni…

    41. DAKAR RALI
    7. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 387 km, ebből szelektív szakasz: 323 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 4:00:01, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 4:33 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 9:28 p h., …31. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:23:33 ó h.  Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:51:41, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:51 p h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 6:30 p h., …51.. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:47:07 ó h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Darek Rodewald, Moises Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 4:21:32, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 29:27 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 36:25 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 25:13:30, 2. Peterhansel, Castera 29:16 p h., 3. Roma, Haro 37:59 p h., …22. Szalay, Bunkoczi 12:20:30 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec 24:48:02, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 7:47 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 8:28 p h., …40.. Gyenes 8:58:45 ó h.  Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov 29:50:35, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 32:54 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:15:28 ó h.

  • Opel Dakar Team: Ásás, kerékcsere, megszakított verseny, sötétben teljesített pálya

    Opel Dakar Team: Ásás, kerékcsere, megszakított verseny, sötétben teljesített pálya

    Vegyes érzelmekkel érkezett meg a táborba a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős vasárnap este. Egyrészt örült, mert végre remek részeredményeket produkált (sokáig a huszadik helyen haladt, sőt, ott is ért célba), és a technikai gondok ellenére meg tudta mutatni, mire képes a dűnék között.

    Másrészt maradt benne némi hiányérzet, mert miután negyven percre megszakították a versenyt (valaki elakadt a pálya egy szűk részén), rásötétedett a magyar párosra, s emiatt volt egy GPS-pont, amelyet több társával együtt egyszerűen képtelen volt érinteni. Ha a felügyelő testület nem dönt másként (a megszakítás után magyar idő szerint hajnali háromig célba érkező 15 versenyző közül 11 nem érintette az ominózus 108-as pontot…), ezért egyórás időbüntetés jár majd.

    „Borzalmasan nehéz nap volt, ha most újra kellene kezdenem, lehet, hogy nem vállalnám – mondta Szalay Balázs, aki a szakaszon a büntetés nélkül a 20. helyen ért célba, az összetettben pedig a 22. – Hosszú dűnézéssel kezdtünk, és nagyon élveztük, mert a Grandland X remek formában szelte a homokdombokat. Aztán odaértünk egy dűnéhez, amelyen öt-hat autó ásott, mi kikerültük őket, és megálltunk egy dűneletörésnél, hogy szétnézzünk, csakhogy utána már akárhogy igyekeztem, a motor nem indult újra, csak miután hagytuk egy kicsit lehűlni. Ettől kezdve nem mertem leállítani, még a defektes kereket is a szervizponton cseréltük ki, de ott is be kellett tolni a kocsit. Mégsem ez volt a legnagyobb problémánk, hanem az, hogy valaki elakadt a pálya második részének vége felé, emiatt a mezőnyt negyven percig váratták, és közben ránk sötétedett. Volt egy GPS-pont, a 108-as, amit sötétben egyszerűen nem lehetett megközelíteni. A velünk együtt, kicsivel előttünk és utánunk érkezők közül senki meg sem próbálta. A táborba érkezéskor nem volt olyan, aki ne kapott volna jegyzőkönyvet az ominózus pont kihagyásáról. Várjuk, hogyan dönt a felügyelő testület…”

    Bunkoczi László szerint az volt a legrosszabb az egészben, hogy tudták, hol van az a fránya GPS-pont, azt is tudták, hogy kihagyták, mégis képtelenek voltak odamenni és érinteni, hiába próbálták meg többször is. „Ha valaki reggel azt mondja, huszadikak leszünk a szakaszon, gond nélkül aláírom, ugyanakkor csalódott vagyok, mert valószínűleg büntetést fogunk kapni, ami miatt hátrébb sorolnak minket – mondta Bunkoczi, aki gyors fejszámolással megállapította, az egyórás büntetéssel is csak a 24. helyre csúsznak vissza az összetettben. Plusz még mindenképp megpróbálnak észrevételt benyújtani a felügyelő testületnek a történtekről, hátha ez enyhíti az ítéletet. – Nagyon nehéz napon vagyunk túl, volt benne minden, ami a terepralinak a sava-borsa, de meg kell mondanom, én a bonyodalmak ellenére is kifejezetten élveztem.
    Hétfőn egy 323 kilométeres hurokszakasz vár a mezőnyre San Juan de Marcona körül, amelynek nagy része – a versenyzői eligazításon elhangzottak szerint – homok lesz és dűne, úgyhogy megint izgalmas napra van kilátás.

    41. DAKAR RALI
    6. nap, Arequipa–San Juan de Marcona (össztáv az autósoknak/motorosoknak: 810/838 km, ebből szelektív szakasz: 290/317 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008) 3:39:21, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:17 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 6:56 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:53:52 ó h.. Motorosok: 1. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 3:50:47, 2. Benavides (argentin, Honda) 1:52 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 4:21 p h., …39. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:39:54 ó h. Kamionosok: 1. Sjarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 4:28:25, 2. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 5:45 p h., 3. Villagra, Yacopini, Torlaschi (argentin, Iveco) 6:15 p h.
    Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 21:01:31, 2. Loeb, Elena 37:43 mp h., 3. Peterhansel, Castera 41:14 p h., …21. Szalay, Bunkoczi 10:08:55 ó h. (büntetés nélkül). Motorosok: 1. Pablo Quintanilla 20:45:13, 2. Brabec (amerikai Honda) 4:38 p h., Price (ausztrál, KTM) 5:17 p h., …39. Gyenes 7:22:46 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 24:28:33, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 10:13 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:50:03 ó h.

  • Gasly mínusz 160 fokon frissül

    Gasly mínusz 160 fokon frissül

    Máskor is láttuk már, ahogy versenyzők fagyos körülmények között edzik szervezetüket, most épp Pierre Gasly mutatta meg, hogy bírja a -160 fokos kiképzést.

    Az ún. krioterápia, vagyis hidegterápia jótékony hatással van az ízületekre, sportsérülésekre, javítja az immunrendszert, és beindítja az emberi szervezet öngyógyító folyamatait is. A terápia során 1-2 percet kell eltölteni egy mínusz 130 – mínusz 190 fokos krioszaunában.

    https://www.instagram.com/p/BskkElcDkZV/

  • Kiknek szurkolsz majd 2019-ben?

    Kiknek szurkolsz majd 2019-ben?

    Egy hónap múlva megkezdődnek a 2019-es Forma-1-es autók bemutatói, és mire észbe kapunk, már el is kezdődik majd az új szezon.

    Így hát most arra vagyunk kíváncsiak, hogy kiknek szurkoltok majd leginkább 2019-ben?!

    [poll id=”117″]