Szerző: Hírszerkesztő

  • Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

    Negyedik szezonját kezdte meg a Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2023. A COVID-járvány alatt létrehozott bajnokság eddig három nagyon sikeres szezont tudhat magáénak, idén pedig szintet lépve, immáron pénzdíjas sorozatként működik tovább.

    A bajnokság a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság részét is képezi, a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágaként van jelen a magyar esportos porondon. A versenyek a www.duen.hu szervezésében kerülnek megrendezésre Dirt Rally 2.0 keretein belül.

    Pannuska Dávid szakmai irányítása mellett idén 8 forduló szerepel a versenynaptárban, amiből az elsőt, a szezonnyitó BuildIT Skót Rally-t az elmúlt hétvégén játszották le a ralit szerető szimulátorosok. A versenyigazgató a futam előtt élő stream során mutatta be a pályákat, és beállításokkal is segítette a versenyzőket.

    A játék skót helyszínén 12 murvás gyorsasági szakasz változó időjárási viszonyai megnehezítették az indulók dolgát, az elrajtoló 340 versenyzőből alig több, mint 150-en értek célba. A Licenszes indulók között találhattuk többek között Vogel Adri-t, Balogh Jánost, Baumgartner Balázst, vagy a rallycrossban szereplő Takács Olivért is.

    A korábbi évek meghatározó versenyzői újra beültek a szimulátoraikba, és bekapcsolódtak a versenyzésbe. Rajtuk kívül pedig folyamatosan érkeznek/érkeztek új regisztrálók, például a K&H SIM Liga powered by HUMDA más szakágaiból is.

    A bajnokságban nem csak abszolútban, de a különböző kategóriákban is össze tudják mérni a tudásukat az versenyzők. Van külön a navigátor, médiás és senior elszámolás is.

    A versenyen a PRO pilóták domináltak, az elmúlt szezonok dobogósai és év végi legjobbjai. A tavalyi bajnok – akinek a neve nem véletlenül hasonlít egy világhírű versenyzőre – Martin Márkó végig kézben tartotta a futamot.

    Martin Márkó, Dirt Rally 2.0
    Forrás: duen.hu

    Egy apró hibát vétett csak, de így is egy perc előnnyel tudott nyerni. Másodiknak csapattársa, a BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team másik kiválósága, az egri Fónagy Kristóf érkezett be, az utolsó gyorsasági szakaszon megelőzve a TMC Rallysport versenyzőjét, Molnár Alex-et.

    Az amatőrök virtuális dobogója a következőképpen nézett ki: itt Tőke Richárd volt a leggyorsabb, 38 másodperccel megelőzve a második helyezett Egervári Gábort, akit az eredetileg GranTurismo-menő Mihalidesz Máté követett.

    A csapatbajnokságban annyi változás történt, hogy már nincs korlátozva a csapattagok a száma, de ugyanúgy futamonként a legjobb három pilóta összesített eredménye kerül fel a ponttáblázatba. A TMC Rallysport versenyzőiből hárman is a legjobb hat között tudtak végezni, így ők állnak az élen az első futam után.

    A bajnokság eredményei folyamatos frissítésben megtalálhatóak a Rallylive.hu weboldalon. Itt nem csak a gyorsasági szakaszok eredménye található meg, hanem a bajnokság facebook csoportjában a szakaszok teljesítése után adott ’interjúk’ is olvashatóak az oldalon.

    A hangulatra senki sem panaszkodott, sok belső kamerás felvétel került fel a videómegosztó oldalra.

    Nincs még késő benevezni a bajnokságba, hiszen a nyolc futamból még csak elsőn vagyunk túl. A következő verseny aszfalton kerül megrendezésre április 14-17 között.

    A BuildIT Skót Rally hivatalos weboldala:
    https://www.duen.hu/verseny/buildit_skot_rally
    Pályabejárások:
    https://www.youtube.com/@davidpannuska/streams
    Eredmények, nyilatkozatok, videók:
    https://rallylive.hu/buildit-skot-rally-virtual
  • A probléma, amely az F1-et és az IndyCart ugyanúgy érinti

    A probléma, amely az F1-et és az IndyCart ugyanúgy érinti

    Ugyan a technika nagyon nagy vonalakban hasonló, a McLaren jelenlétén kívül kevés közös pontot lehetne találni a két sorozat között. Idén azonban mégis van egy.

    Az F1 idén rekordhosszúságú naptárral készült, és bár már a bejelentéskor kérdőjel került Kína mellé, igyekeztek lenyugtatni mindenkit, hogy van B-terv. Amikor pedig kiderült, hogy sorozatban harmadik éve nem lesz Kínai Nagydíj, végül mégis maradt az egy hónapos szünet a menetrendben.

    Az óceán túloldalán is volt egy ehhez hasonló malőr, de itt a tervezéskor követték el a hibát? Egész egyszerűen a versenynaptár előállításakor hagytak ki egy hónapot az idénynyitó st. petersburgi futam, és a sorban második Texas között.

    Bár az Egyesült Államokban az időjárás miatt nem mindegyik pálya lenne arra alkalmas, hogy ebben az időpontban versenyt rendezzen, a NASCAR példája megmutatja, akár hetente lehet helyszínt találni egy futamra.

    Az IndyCar a múltban több oválversenyt rendezett egy évben, mint a jelenlegi négy, és a pilóták kívánsága is az, hogy ez a szám bővüljön a jövőben.

    A szezon elején mindkettő probléma beszüntetésére jó lehetőség lenne Homestead vagy Phoenix például. Miami – Homestead városa – például ugyanúgy Floridában van, mint az idénynyitó St. Petersburg vagy a teszthelyszínként népszerű Sebring.

    Phoenix pedig a sivatag közepén van, így az időjárás nem kérdéses, de a NASCAR is ugyanebben az időszakban látogat el a pályára, ami bezavarhat a képbe.

    Míg az F1-ben megszokott a négyhetes kihagyás, ha a nyári szünetről van szó, az IndyCar esetében pont ezek a legsűrűbb hónapok. Egészen májustól kezdve rendszeresen vannak futamok egészen szeptember végéig, hogy befejezzék a szezont, mielőtt az Egyesült Államokban kezdődik a kosaras szezon.

    Emiatt fontos, hogy ne kelljen sokat utazni két-két verseny között (kivéve Toronto), ezzel viszont nagyjából mindig ugyanabban a régióban vannak a versenyek, a szezon eleji déli, illetve a szezonvégi nyugati futamokon kívül.

    Ha Penske-ék nem akarnak kimozdulni ebből a földrajzi környezetből, akkor Chicagoland illik a képbe, ha viszont új piacok után néznének, akkor New Hampshire lehet jó lehetőség. Egy másik opció Nashville lehet, ahol lejár az utcai pálya szerződése. Bár a versenyek nem voltak a legjobbak, a helyszín népszerűsége töretlen, így lenne igény egy futamra a városban.

    Hogy végül ebből mennyi valósul meg, meglátjuk, mindenesetre a Penske- érában eddig nem történtek gyökeres változások.

  • Három magyarral és rekordszámú indulóval rajtol a gokart Európa-bajnokság

    Három magyarral és rekordszámú indulóval rajtol a gokart Európa-bajnokság

    Ezen a hétvégén kezdődik a gokart Európa-bajnokság Valenciában. Az Ok és az Ok-junior kategóriában is rekordszámú nevező található, előbbiben Hideg Ádám mellett Molnár Martin, utóbbiban Gender Tamás Junior képviseli Magyarországot.

    Közel két hét szünetet követően ismét Spanyolországban, azon belül ismét Valenciában áll rajthoz az európai gokartos utánpótlás krémje, hiszem a Champions of the Future Euro Series után az FIA gokart Európa-bajnokság idei első állomásának is a Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypálya ad otthont.

    A szervezők már korábban rekordszámú nevezőről adtak hírt, ami a Molnár Martint is felvonultató OK-kategóriában 90 versenyzőt jelent. Ez jelentős növekedés a tavalyi évhez képest.

    Ami az újdonságokat illeti, azokból is bőven akad: az 1428 méter hosszú aszfaltcsík először rendez Eb-futamot, de nem ez az egyetlen változás, ugyanis módosult a pontrendszer az időmérőt és az elődöntőt illetően, hogy a versenyzőket még inkább a minél jobb eredmények elérésére sarkallják. Emellett az FIA fenntarthatósági stratégiájával összhangban az idei évtől ebben a sorozatban 100%-ban fenntartható üzemanyagot használnak.

    Molnár Martin számára a két héttel korábbi versenyhétvégéhez képest mindenképpen pozitív különbséget jelent, hogy már ismeri a pályát és a WSK Promotions versenyein használthoz képest eltérő gumikat. Ezekre a tapasztalatokra igyekszik építeni az Eb nyitányán.

    Molnár Martin
    Molnár Martin (Fotó: MOTAM)

    „A legutóbbi versenyhétvégén egészen gyorsan megtanultam a pályát, és próbáltam ráérezni a gumikra is. Versenyben nagyon másként működnek, mint a WSK-ban használt abroncsok, az első előfutamban például vigyázni kell rájuk, mert, ha nem teszed, az azt követő előfutamokra nem marad gumi. Velem ez meg is történt, kicsit hamarabb elfogytak a gumijaim, mint terveztük, de ezeket a tapasztalatokat is viszem magammal, és az Eb első fordulójában hasznosítani is fogom azokat. Most nem vett el időt a hétvége kezdetéből a pályatanulás, ezért bízom benne, hogy a gumikezelés mellett a tempónk is jobb lesz” – tekintett előre a HUMDA által támogatott sportoló.

    Akárcsak két héttel korábban, Valenciában most is kifogástalan a hőmérséklet(23-27 fok napközben), időnként ugyanakkor meglehetősen szeles időjárás fogadja majd a mezőnyt, amely a versenyhétvége érdemi részét pénteken délben, az időmérő edzésekkel kezdi, majd következnek az előfutamok egészen szombaton kora estig, végül pedig vasárnap kerül sor az elődöntőre és a döntőre.

    Gender Tamás Junior az Ok-juniorban indul

    Gender Tamás Junior szintén Valenciában áll rajthoz. A Parolin Racing Kart versenyzője ugyancsak részt vett a Champions of the Future Euro Series első fordulójában, amelyben egészen a döntőig menetelt. Most az FIA gokart Európa-bajnokság Ok-junior kategóriájának nyitányán lesz jelenése, méghozzá az Eb tekintetében a korábbiaknál jóval nagyobb, rekordot jelentő 92 fős mezőnyben.

    Gender Tamás Junior, MOTAM
    Gender Tamás Junior (Fotó: MOTAM)

    A HUMDA által támogatott sportoló a legutóbbi versenyen rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott, amelyeket az Európa-bajnokságon is kamatoztathat. Jó hír továbbá, hogy teljes mértékben maga mögött hagyta korábban elszenvedett bordasérülését, így 100%-os erőállapotban várhatja a hétvégét.

    Molnár Martin előfutamot nyert, Gender Tamás Junior sérüléssel küzdött a WSK Super Master Series-ben

     

    Ami Gender Tamás Junior felkészülését illeti, a szokásos mentális és fizikai tréningek mellett a közel kéthetes szünetnek köszönhetően ezúttal jutott idő egy kis kikapcsolódásra is. A 12 esztendős versenyző így részt vett a budapesti Hungexpón rendezett Automobil és Tuning Show-n, rövidebb nevén AMTS-en, ahol a Gender Racing Team bemutatta vadonatúj Forma-4-es autóját, illetve idei csapatfelállását. A legrangosabb hazai autós szakkiállításon emellett Gender Tamás Junior és a Parolin Racing Kart idei, OKJ-versenyeken használt gokartját is megtekinthették az érdeklődők.

    A hazai autósport örökös bajnoka is rajthoz áll az óriási mérföldkőhöz érő magyar csapat színeiben

    Tamás Junior azóta természetesen már Valenciában rója a köröket, és a szabadedzéseken készül az Európa-bajnokság idei első hétvégjére, amelynek érdemi programja az Ok-kategóriához hasonlóan március 24-én, pénteken délben az időmérő edzéssel veszi kezdetét, majd már aznap megkezdődnek az előfutamok, amelyek egészen szombaton kora estig folytatódnak. Az elődöntőt és a döntőt szokás szerint itt is vasárnap rendezik.

    A versenyről eredményeket és egyéb információkat EZEN, illetve EZEN A LINKEN talál.

  • Hideg Ádám: Pihenés, tanulás és jöhet az Eb

    Hideg Ádám: Pihenés, tanulás és jöhet az Eb

    Valenciában veszi kezdetét a legrangosabb gokart sorozat, a négyfutamos FIA Európa-bajnokság. A verseny előtt a mezőny másfél hét pihenőt kapott, a HUMDA Academy által támogatott Hideg Ádámnak azonban nem nagyon volt szüksége pihenésre, inkább az iskolában pótolt.

    Négy hetet töltött egyhuzamban versenyzéssel Hideg Ádám, aki a Sodikart gyári csapatával két WSK-futamon, egy teszten és a Champions of the Future valenciai nyitófutamán állt rajthoz február végén, március elején. Az FIA Európa-bajnokság idei első futamát szintén Valenciában rendezik, de a két verseny között teszt tilalom volt a pályán, így minden részvevő kapott másfél hét pihenőt.

    „Nem nagyon volt szükségem pihenésre, én nagyon élveztem, hogy ennyit versenyezhetek, tesztelhetek – mosolygott Hideg Ádám. – Az is nagyon tetszett, amikor az olasz WSK-futamról egyenesen a tesztre utaztunk Valenciába. Mi hamarabb értünk oda, mint a csapat, így amikor megérkeztek segíthettem kipakolni a kamiont, összeállítani a gokartomat. Az ilyen alkalmak erősítik a csapatszellemet, több időd van megismerni a másikat.

    Négy hét után végül a múlt héten hétfőn értünk haza, kedden mentem először iskolába. Két tannyelvű gimnáziumba járok, ahol az első évben az óráink nagyrésze angol. A négy hét alatt, amíg Olaszország és Spanyolország között ingáztunk, volt időm tanulni. Bár azért úgy könnyebb, hogy most iskolába jártam és az órán is meghallgathattam az anyagot, nem csak könyvből tanultam. A tanáraimtól nagyon sok segítséget kapok, nagyon jó fejek. Ráadásul a legfontosabb tantárgyat, az angolt, a versenyeken is tudom gyakorolni.

    Hideg Ádám
    Hideg Ádám – Fotó: Hideg Team

    Az iskola miatt döntöttünk úgy, hogy csak csütörtökön utazunk ki. Most nem tudok segíteni a gokartom összeszerelésében, de a csapat is támogatja a tanulást, úgyhogy ezt megértik.

    Az FIA Európa-bajnokság az idei legfontosabb sorozatunk, a Sodikart nagyon szeretne rajta bizonyítani. Teszteltünk Valenciában, két hete versenyeztünk is a pályán, úgyhogy felkészültek vagyunk. Az időjárás kicsit melegebb lesz, mint legutóbb volt, amiben a vázaink talán jobban működnek.

    Esőt nem mondanak a hétvégére, de szelet igen. A valenciai pálya egyik sajátossága, hogy ha fúj a szél, akkor az nagyon erős. Alapesetben az időmérőn csak fél–egy tizedet számít a szélárnyék, de szerintem jobban jársz, ha egyedül mész és összeraksz egy tiszta kört. Ha viszont fúj a szél, akkor két–három tizeddel is gyorsabb lehetsz szélárnyékban. Ilyenkor már nem szabad egyedül menni. De ez csak az időmérőn számít, a futamokon úgyis a mezőnyben mész.

    Két hete a Champions (of the Future) futamunk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a Sodikart gyári csapat ígéretet tett, hogy ledolgozzuk a motorerő hiányt. Ha ez meglesz, akkor minden adott egy jó eredmény elérésére.“

    HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám pénteken léphet először pályára, ahol két szabadedzés után déltől rendezik az időmérőt. Az öt előfutamból egyet pénteken, négyet pedig szombaton tartanak. Az elődöntőnek is beillő szuperfutamot és a döntőt pedig vasárnap rendezik.

    A Champions of the Future, és az FIA Európa-bajnokság 2023-as (OK kategória) versenynaptára:

    március 9–12. Valencia (Spanyolország) Champions of the Future

    március 23–26. Valencia (Spanyolország) FIA Európa-bajnokság

    május 3–6. Trinec (Csehország) Champions of the Future

    május 18–21. Trinec (Csehország) FIA Európa-bajnokság

    május 31–június 3. Rodby (Dánia) Champions of the Future

    június 15–18. Rodby (Dánia) FIA Európa-bajnokság

    július 12–15. Cremona (Olaszország) Champions of the Future

    július 27–30. Cremona (Olaszország) FIA Európa-bajnokság

    szeptember 13–16. Franciacorta (Olaszország) Champions of the Future

    október 5–8. Franciacorta (Olaszország) FIA világbajnokság

  • A hazai autósport örökös bajnoka is rajthoz áll az óriási mérföldkőhöz érő magyar csapat színeiben

    A hazai autósport örökös bajnoka is rajthoz áll az óriási mérföldkőhöz érő magyar csapat színeiben

    A 2023-as versenyszezonban egy újabb nagyon kiemelkedően fontos szakmai mérföldkőhöz érkezik a Gender Racing Team. A csapat történetének eddigi legújabb, legmodernebb versenytechnikáját állítja csatasorba, ráadásul az FIA jelenleg legpreferáltabb utánpótláskategóriájában a Forma-4-ben. A GRT számára a folyamatos szakmai és technikai megújulás mellett a sportág tradicionális értékei is mindig kiemelten fontosak, ezért különösen megtisztelő a csapat számára, hogy 2023-ban a magyar autósport egyik legendás, örökös bajnoka is rajthoz áll a színeiben egy egészen különleges versenygéppel!

    Ezzel az alapüzenettel kezdte a GRT 2023-as terveinek és céljainak a bemutatását Szujó Zoltán, aki már hosszú évek óta a csapat rendezvényeinek a moderátora és műsorvezetője, valamint a csapat számára szintén megtisztelő módon ezúttal már a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökeként is jelen volt.

    Bemutatta autóját a Gender Racing Team

    A tradicionális, sportszakmai értékek vonatkozásában Szász László személyében a hazai gyorsasági autósport egyik igazi legendája fog az idei évben a Gender Racing színeiben versenyezni azzal a különleges F3000-es Reynard versenygéppel, mely talán technikájával a formulaautózás egyik igazi különleges aranykorát idézi, és amelynek a V8-as 500 lóerős motorjának hangja minden autósport-rajongó minden érzékszervét különlegesen megbizsergeti. Az örökös magyar bajnok természetesen a régi megszokott hegyiversenyein fog rajthoz állni Horvátországban és a környékén, valamint a kedvenc tradicionális, főleg hegyi Európa-bajnoki futamain, több helyszínen. Szász László az örökös magyar bajnoki cím mellett olyan elismerésekkel is rendelkezik, mint a horvát autósport szövetség arany és gyémánt sisak díjai. Az autósportból egyetlen élő és máig aktív tagja a Megszállottak Klubjának, mely minden sportágból a legelszántabb, legsikeresebb és legismertebb haza sportolókat tömöríti! A GRT reményei szerint a talán hamarosan újjáéledő valamelyik nagy hazai tradicionális hegyiversenyen esetleg hazai pályán is láthatják majd őt versenyezni a szurkolók, de az egyéb rendezvényeken, kiállításokon vele és különleges versenygépével biztosan találkozhatnak majd az autósport-rajongók itthon is!

    A legfrisseb sportutánpótlásnevelési technikát pedig a 2021-ben megjelent második generációs, Formula-4-es Tatuus F4-T421 képviseli majd a csapat életében. A GRT már korábban szerzett tapasztalatot az első generációs, F4-T014-esek üzemeltetésében. A második generációs versenygép már sokkal jobban hajaz a magasabb kategóriás, F3-as és F2-es testvéreire, természetesen elsősorban a külső megjelenésében. Az aerodinamikája sokat változott az átalakított formájú szárnyfelületekkel, a versenyző fölé felkerült a biztonsági HALO keret, amivel a súlya 570 kg-ra hízott, viszont mindehhez az 1400 cm3-es Abarth turbómotor is 20-25 lóerővel izmosabb, 185 lóerős lett.

    A GRT történetének eddigi legújabb versenytechnikája egy vadonatúj bajnoki sorozatban mérettetik meg 2023-ban! Az ACCR Formula 4 Championship egy közép-európai erős versenysorozat lesz a kategória számára a rendezők reményei szerint, melyben Ausztria, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és természetesen Magyarország F4-es versenyzői állhatnak rajthoz. Ráadásul a versenysorozat rendezőinek tervei és reményei szerint a bajnokság olyan besorolást kap az FIA-tól, amivel a sorozatban elért eredmények alapján az FIA szuperlicencpontok gyűjtésére is alkalmas lesz. A versenysorozat hat versenyhétvégén át zajlik majd az FIA CEZ Zone Trophy és az ESET Cup versenyhelyszínein Oscherslebenben, a Hungaroringen, a Red Bull Ringen, a Slovakiaringen és a két csehországi fordulón zárul majd Mostban és Brnóban.

    A GRT legújabb versenytechnikáját várhatóan egy olyan versenyző viszi majd harcba az új bajnoki sorozatban, aki korábban szintén a csapatban kezdte autós pályafutását a gokartos éveit követően.

    Gender Tamás csapatfőnök komoly reményekkel és örömmel nyilatkozott a 2023-as versenyévad előtt:

    Gender Tamás
    Gender Tamás (Fotó: Sulyok István/TRP Hungary)

    „Nagyon nagy örömmel és nagyon nagy reményekkel várjuk a 2023-as versenyévad kezdetét! Mindig nagyon különlegesen izgalmas és jó érzés, amikor a csapat elér egy-egy ilyen szakmai mérföldkövet, fellép egy olyan újabb szakmai lépcsőfokra, amelyeket a csapat megalakulásakor talán nem is mertünk remélni! Ez a mostani azért is különlegesen nagyon örömteli, mert egyrészt tényleg ez a csapat története során eddig a legújabb és legmodernebb versenytechnika, amelyhez hozzájutunk! Ez az újabb szakmai mérföldkő azért is különleges számunkra, mert párhuzamba esik a hazai autósportban tavaly december óta megindult nagyon komoly perspektívákat kínáló megújulási folyamattal és pozitív változásokkal, melyhez természetesen a Gender Racing is minden rendelkezésre álló eszközzel próbál a lehető legtöbbet hozzátenni! Másrészt a legújabb F4-esekkel ismét visszatérünk a formulaautózás legfontosabb alappillérének számító kategóriájához, amilyen annak idején a Formula Renault is volt. Ezzel egy újabb fejezet nyílhat a csapat sport-utánpótlásneveléssel kapcsolatos küldetésében is! Ráadásul mindezt egy teljesen új, a remények szerint nagyon magas sportértékű eredmények elérésének lehetőségét nyújtó versenysorozatban kezdhetjük meg idén, mint amilyen az ACCR Formula 4 bajnokság! Ezenkívül szintén egy óriási szakmai sikernek és nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a hazai autósportélet olyan legendás versenyzője áll rajthoz idén a GRT színeiben, mint az örökös magyar bajnok Szász László! Ezúton is nagyon köszönöm neki a bizalmát ehhez az együttműködéshez, amely nagyon sok további értéket tesz hozzá a csapatunk történetéhez, sporttevékenységéhez! Az idei évre egyéb szakmai pozíciókban is több nagyon értékes szakemberrel bővül a csapat, ami szintén nagy öröm számomra! Ráadásul, ha minden jól megy, akkor egy további új F4-es versenygéppel is bővülhet a csapat az év folyamán, és egy nagyon komoly szakmai programba is bekapcsolódhat a Gender Racing! Végezetül ezúton is nagyon szeretném megköszönni a partnereink bizalmát és kitartását, valamint továbbra is nagy szeretettel várjuk a szurkolók támogatását, buzdítását a versenyhelyszíneken vagy a hazai rendezvényeken!”

  • Bemutatkozik a forradalmi iRangsor, melynek köszönhetően kiderül, ki Magyarország legjobb szimulátorosa!

    Bemutatkozik a forradalmi iRangsor, melynek köszönhetően kiderül, ki Magyarország legjobb szimulátorosa!

    Az iRacing szimulátort használó magyar bajnokságok az utóbbi években egyre nagyobb színvonalat képviselnek, és az itt induló hazai tehetségek száma is növekszik.

    Az iRacing rendelkezik egy saját ranglistával is, ez azonban sokszor félrevezető, hiszen nem az aktuálisan legjobb versenyzők listáját adja vissza.

    2023-ban azonban a PAZA Production és a VSR segítségével megérkezik az iRangsor, melynek célja, hogy minden évben az iRacing platformján megtalálható legjobb magyar szimulátorosok listáját állítsa össze.

    A VSR által szervezett F3-as téli bajnokság volt az első amely már rangsorolta ezeket a versenyzőket, így jelenleg Pálla Balázs vezet Tóth Dávid előtt, míg a harmadik helyen Mihalidesz Máté áll.

    Az első évben két bajnokság alapján történik majd a rangsorolás, hiszen az említett F3-as szezonon túl még a tavaszi TCR autókkal lebonyolított ligában is lesz lehetőségük a versenyzőknek kivívni az indulás jogát.

    Az iRangsor 2023-as győztese a szeptemberben kezdődő döntőben fog eldőlni, hiszen ekkor fogja összemérni tudását Magyarország 24 legjobbja.

    Fontos megjegyezni, hogy annak, aki be akar kerülni az év végi fináléba, minimum 5 versenyen el kell indulni, és benne kell lennie az iRangsor TOP24-ben.

    A rangsorolást az xtremescoring rendszere végzi el – melyet a világ egyik legnagyobb ligája, az Apex Racing League is használ – mely súlyozva méri a győzelmek, dobogós helyezések, megtett kilométerek és az átlageredmények összegét, és ez alapján alakul majd ki a 24 versenyző sorrendje.

    Éppen ezért minden eddiginél fontosabb, hogy aki nem vett részt a VSR F3-as bajnokságán, és be akar kerülni az őszi nagydöntőbe, annak a TCR szezonban el kell indulnia, hiszen egy jó szerepléssel még innen is be lehet kerülni majd az iRangsor TOP24-be.

    Roós András cikke

  • Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Idén is visszatér a SIM Liga, méghozzá több motorsportos szakág, és platform is képviselteti magát majd a programban.

    Hatalmas bővülés lesz idén a SIM Liga keretein belül, a motorsportos szezont mintázva márciustól november végéig lesznek versenyek, többféle bajnokságban is.

    Ezentúl az iRacing mellett más szimulátorok is részei lesznek az idei virtuális versenynaptárnak, ezúttal a Gran Turismo 7 és az Assetto Corsa Competizione keretein belül is lehetőségük lesz a versenyzőknek megmutatni a tudásukat.

    Utóbbi esetében ráadásul párhuzamosan két platformon, PC-n és PlayStation-ön is lesz bajnokság, még több embernek biztosítva ezzel lehetőséget.

    Új szakág a porondon

    Ami viszont minden eddiginél nagyobb változás, hogy a gyorsasági szakág mellett a rally elektronikus verziója is bekerült a versenynaptárba a DiRT Rally 2.0 révén. Már 11 nap múlva, március 24-én indul is az első forduló, amelynek során a pilótáknak 4 napjuk lesz – péntektől hétfőig – arra, hogy a legjobb időket teljesítsék.

    Az idei szezonban ez lesz a leghosszabb bajnokság, az első és az utolsó rally között több, mint fél év telik majd el. Összesen nyolc forduló dönt majd a bajnoki cím sorsáról.

    „Minden futam beleszámít az értékelésbe, az egész szezon alatt végig összpontosítaniuk kell a versenyzőknek, hiszen egy apró hiba is értékes bajnoki pontoktól fosztja meg a pilótát.” – emelte ki Dudás Endre „DuEn”, a bajnokság szervezője.

    „A DiRT Rally 2.0 játék adta multiplatformos lehetőségeket kihasználva a versenyzők PC-n, XBOX-on és PlayStation-ön is egyforma eséllyel tudnak indulni a bajnokságban. Természetesen előnyt jelent, ha az autó irányítását kormánnyal végzik, de kontrollerrel vagy billentyűzettel is neki lehet vágni a versenyeknek.”

    A bajnokság menetrendje:

    # Dátum
    1. 03.24-27.
    2. 04.14-17.
    3. 05.12-15.
    4. 06.09-12.
    5. 07.07-10.
    6. 08.11-14.
    7. 09.01-04.
    8. 09.29.-10.02.

     

  • Motorerőhátránnyal küzdött Hideg Ádám, de mindent megtett a jó szereplésért

    Motorerőhátránnyal küzdött Hideg Ádám, de mindent megtett a jó szereplésért

    Változatlanul motorerőhátránnyal küzd Hideg Ádám. A HUMDA Academy versenyzője a Champions of the Future nyitófutamán, Valenciában is mindent megtett a jó szereplésért, amelyet most egy előfutam nyolcadik helyezés jelentett.

    A spanyolországi Valenciában vette kezdetét a Champions of the Future (CF) sorozat, amely az FIA gokart Európa-bajnokság társrendezvénye és a futamait két héttel az Eb előtt, ugyanazokon a pályákon rendezik.

    Az OK mezőny meglepően erős volt, 76-an neveztek, amelynek köszönhetően összesen öt előfutamot rendeztek.

    A Sodikart gyári csapata a CF és az Eb-futamokra koncentrál, ezért a verseny előtt két héttel három napon keresztül teszteltek a valenciai pályán. Az akkor talált beállításokon minimálisat kellett változtatni a felgumizott és a teszthez képest melegebb aszfaltra.

    Ez volt az első alkalom, hogy Hideg Ádám OK kategóriában MG gumikon versenyzett, de az abroncs működését a teszten sikerült kitapasztalnia, így ez sem okozott neki problémát.

    A verseny előtti szabadedzéseken jó volt a tempója, egy második és egy első helyet is szerzett. Igaz, utóbbit új gumival érte el. Az időmérő előtti utolsó edzésen azonban érezhető volt, hogy a korábbi versenyekhez hasonlóan most is motorerőhátránnyal küzd. Az időmérőn a 43. helyen végzett.

    Hideg Ádám
    Hideg Ádám – Fotó: Hideg Team

    Az első előfutamán fennakadt a gáz, ami miatt kiesett. A hétvége legjobb eredményét a második előfutamban érte el, amelyben a 8. helyig tudott felkapaszkodni.

    Nagyon jók voltak a rajtjai és az első körös helyezkedése – kivéve egy alkalmat, amikor a rajtnál nem indult be a motorja –, de az első körben megnyert pozíciókat a futamok során rendre elveszítette. Az elődöntőben a 21. helyen végzett, a döntő előtti összesítettben 43. lett, így nem jutott döntőbe.

    „Nehéz értékelni a hétvégét, mert mindent megtettünk, de az egyenesekben kikerültek – mondta Hideg Ádám. – A verseny előtti teszt jól sikerült, már az alapbeállításaink is jók voltak. Az MG gumi sem okozott gondot. Új szettekkel gyors voltam, a kopottakon talán egy kicsit több tempót veszítettem, mint szerettem volna, de szerintem a váz és a gumik is rendben voltak.

    A szabadedzések alatt még bizakodó voltam, egyet megnyertem, egyszer második voltam a csoportomban, de amint feltekerték mindenkinek a motorját, hátrányba kerültem.

    Pozitívuma volt a hétvégének, hogy a rajtjaim jól sikerültek, az első körös helyezkedésem is jó volt. Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett. Ennél sokkal jobbra vagyunk képesek, akár a Sodikart csapata, akár én is.“

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám négyhetes verseny és tesztprogram után most egy hét pihenőt kap, hogy az iskolai kötelezettségeinek is eleget tehessen. A következő versenye március 23–26-án lesz, szintén Valenciában, ahol az FIA Európa-bajnokság nyitófutamát rendezik. Addig a pályán teszttilalom van.

    Hideg Ádám, OK eredmények:
    Champions of the Future 1. futam, Valencia (Spanyolország), 2023. március 9–12.

     Résztvevők: 76
    Időmérő csoport: 15.
    Időmérő: 43.
    AB előfutam: 24. (kiesett)

    AE előfutam: 8.
    AD előfutam: 14.

    AC előfutam: 16.

    AF előfutam: 11.

    Előfutamok összesített: 41.

    A Elődöntő: 21.

    Döntő előtti összesített: 43.

  • Technikai hátránya miatt trükköznie kellett Hideg Ádámnak, aki megismételné a tavalyi sikereket

    Technikai hátránya miatt trükköznie kellett Hideg Ádámnak, aki megismételné a tavalyi sikereket

    Idei legnehezebb versenyhétvégéjét teljesítette Hideg Ádám a WSK Super Master Series harmadik futamán, miután motorerőhátránnyal küzdött, de egy trükknek köszönhetően így is megvillant. A magyar gokartos magasabb szinten is hozná a 2022-es eredményét.

    Nagy várakozással érkezett Hideg Ádám a Nápoly közelében fekvő sarnói pályára, hiszen alig pár hónappal ezelőtt itt szerezte a magyar gokartsport legjobb eredményét az OKJ világbajnokságon elért második helyezéssel.

    A Sodikart gyári csapata most is mindent megtett, a váz és a beállítások is jónak bizonyultak, de végig motorerőhátrányban voltak. Minden hétvégére két motort kapnak a versenyzők. Az első számúnak szánt, idei fejlesztésű motor azonban csak két bemenetet bírt, onnantól kezdve az egész hétvégét a kettes számú erőforrással kellett teljesíteni, amelybe így közel dupla annyi kilométer került, mint a szokásos.

    Sajnos azonban ez sem volt ereje teljében, így Hideg Ádám folyamatosan veszített az egyenesekben. A 40 fős OK mezőnyben így is sikerült a 16. helyet megszereznie az időmérőn.

    A harmadik előfutamban Ádám bevetett egy trükköt, hosszabb áttételt kért. Ezzel ugyan a kigyorsítások alkalmával hátrányba került, de az egyenesek végére legalább a tempója megvolt. Komoly küzdelem árán, így sikerült hatodiknak befutnia.

    Hideg Ádám
    Fotó: Hideg Team

    Az elődöntőre és a döntőre azonban nagyon elfáradt a motorja, előbbiben 11., utóbbiban 19. lett, de a döntő feladása is felmerült benne.

    „Tényleg nehéz hétvégénk volt – mondta Ádám. – A váz és a beállítások szerintem nem lettek volna rosszak, de a motorerőnk nem volt meg. Az sem segített, hogy az első motorunkat gyakorlatilag a hétvége elején elveszítettük, és egy motorral kellett befejezni a versenyt.

    A körülményekhez képest a harmadik előfutam egész jól sikerült, erre büszke lehetek, de utána már tényleg nem volt mit tenni. A döntőt csak becsületből fejeztem be. Mindenki azzal vigasztalt, hogy az ilyen nehéz hétvégék edzik meg az embert. Ha ez igaz, akkor most nagyon edzett vagyok.

    Természetesen nem adom fel, nagyon szeretném már megmutatni az OK mezőnyben is, hogy mire vagyok képes.“

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám egy hét múlva a spanyolországi Valenciában folytatja a versenyzést, ahol a Champions of the Future sorozat első fordulóját rendezik.

    Hideg Ádám, OK eredmények:

    WSK Super Master Series 3. futam, Sarno (Olaszország), 2023. március 3–5.

    Résztvevők: 40
    Időmérő csoport: 8.
    Időmérő: 16.
    CD előfutam: 11.

    BD előfutam: 9.
    AD előfutam: 6.

    Előfutamok összesített: 16.

    B Elődöntő: 11.

    Döntő előtti összesített: 18.

    Döntő: 19.

    Mostantól élesben megy minden

    A nemzetközi gokartéletet az év első két hónapjában az olasz privát sorozat, a WSK uralta, az egyfutamos Champions Cuppal majd a négyfutamos Super Master Series első három fordulójával.

    Márciusban azonban kezdetét veszi a Champions of the Future (CF) és az FIA Európa-bajnokság is. A CF pár éve azért jött létre, hogy az FIA Eb-futamok előtt két héttel, ugyanazon a pályán éles versenykörülmények között biztosítson tesztlehetőséget a résztvevők számára.

    Hideg Ádám
    Hideg Ádám – Fotó: Hideg Team

    A két sorozat műszaki szabályzata megegyezik, ugyanolyan gumikat használnak, és általában a mezőny nagyságában és erősségében sincs jelentős eltérés, ezért szakmai körökben a két sorozatban elért eredmény közel azonos rangú.

    A Sodikartnak a gyári csapata szintén erre a két sorozatra, illetve a világbajnokságra koncentrál. A WSK-ban tesztjelleggel indultak, a hétvégén azonban már bizonyítani szeretnének.

    Hideg Ádám két héttel ezelőtt járt a valenciai pályán, ahol értékes tapasztalatokat szerzett.

    „Az utolsó két WSK-futam között jártunk Valenciában egy háromnapos teszten – mondta Hideg Ádám. – Ez elsősorban azért volt fontos, mert a CF- és Eb-futamokon más gumit használunk, mint a WSK-ban, és ennek a viselkedését tapasztalhattam ki.

    Természetesen van egy jó alapbeállításunk, de így is lesz dolgunk a versenyen. Új vázat szeretnék kipróbálni, kb. tíz fokkal van most melegebb, mint a teszten volt, és a pálya is sokkal jobban fel van gumizva, úgyhogy biztosan változnak a körülmények.

    Remélem, hogy a motorunk ütőképes lesz, és idén OK-ban is meg tudjuk ismételni a tavalyi OKJ-s sikereinket.“

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám csütörtökön léphet először pályára a hivatalos szabadedzésen, míg a döntőt vasárnap rendezik.

    A Champions of the Future, és az FIA Európa-bajnokság versenynaptára:

    március 9–12. Valencia (Spanyolország) Champions of the Future

    március 23–26. Valencia (Spanyolország) FIA Európa-bajnokság

    május 3–6. Trinec (Csehország) Champions of the Future

    május 18–21. Trinec (Csehország) FIA Európa-bajnokság

    május 31–június 3. Rodby (Dánia) Champions of the Future

    június 15–18. Rodby (Dánia) FIA Európa-bajnokság

    július 12–15. Cremona (Olaszország) Champions of the Future

    július 27–30. Cremona (Olaszország) FIA Európa-bajnokság

    szeptember 13–16. Franciacorta (Olaszország) Champions of the Future

    október 5–8. Franciacorta (Olaszország) FIA világbajnokság

  • Magyar győzelemmel rajtolt a CEE Rotax Max Challenge idei szezonja

    Magyar győzelemmel rajtolt a CEE Rotax Max Challenge idei szezonja

    Vida Benedek győzelemmel kezdte a CEE Rotax Max Challenget-t.

    Miután legutóbb összetett második helyet ért el a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge Bonus Cup-ján, Vida Benedek ismét az olaszországi Jesolóban található Pista Azzurra versenypályán állt rajthoz, immár a sorozat első állomásán. A Kancsár Racing DD2-es kategóriában induló gokartversenyzője 34 fős mezőnyben végül megnyerte az első fordulót.

    „Mivel a múlt héten is itt versenyeztünk, nagyjából megvoltunk a beállításokkal, azonban szükség volt további gondolkodásra, mert a pálya más állapotban volt, mint legutóbb – kezdte a hétvége értékelését Beni. – Az edzéseken jó volt a tempónk, rendre a legjobb ötben tudtam menni, majd az időmérőt az egy héttel korábbiakhoz hasonlóan ismét a 3. helyen zártam. Ez jó rajtpozíciónak mondható, hiszen a belső ív jóval kedvezőbb, mint a külső.”

    Vida Benedek, Rotax Max Challenge, Jesolo
    Fotó: Vida Benedek

    „Az elődöntőben sikerült a második helyen elfordulnom, majd a következő körben egy csata után kicsit furcsán kezdett viselkedni a gokartom. Én a kormányösszekötőre gyanakodtam, de sikerült visszaszerezni a 3. helyet. A gyanúm azonban beigazolódott, elgörbült a kormányösszekötőm. Apukám, aki egyben a szerelőm is, orvosolta a problémát, beállította a futóművet, úgyhogy jöhetett a döntő. A rajtom ezúttal is jól sikerült, eljöttem másodiknak, majd a 9. körben átvettem a vezetést, és megnyertem a futamot. A szuperdöntőt így már a pole-ból kezdhettem. Próbáltam jó rajtot fogni, ami nagyon jól sikerült, gyakorlatilag az első körtől fogva a saját tempómban tudtam haladni, kicsit még növeltem is az előnyömet, és megnyertem a futamot, így az összetett dobogó legfelső fokára állhattam fel!”

    Vida Benedek, Rotax Max Challenge, Jesolo
    Fotó: Vida Benedek

    „Nagyon hiányzott már ez az érzés, mert bár sokszor álltam az elmúlt időszakban a dobogón, régen álltam a tetején. Ez azért egészen más. Hatalmas köszönettel tartozom Kancsár Ferencnek, és az egész Kancsár Racing-nek, illetve a LiMa Racing-nek és a Bar Rasputin-nak, na és persze az apukámnak.”

    Vida Benedek ezen a hétvégén is versenyez, és ismét Jesolóban áll rajthoz, ezúttal az FIA Central European Zone-bajnokságban.