Szerző: Hírszerkesztő

  • Jön az Extreme E: versenyzés SUV-kkal, extrém helyszíneken!

    Jön az Extreme E: versenyzés SUV-kkal, extrém helyszíneken!

    Extreme E nevű koncepció jött létre, melynek lényege, hogy teljesen elektromos SUV-kkal versenyeznek a világ legkeményebb klímájú részein, többek között hogy ezzel hívják fel a figyelmet a klímaváltozásra.

    A nem mindennapi sorozat 2021 januárjában indul majd, és öt helyszínre látogat el, melyek az Északi-sarkvidék, a Himalája, a Szahara sivatag, az Amazonas esőerdői és az Indiai-óceán szigetei.

    A széria a St. Helena korábbi királyi postai hajó fedélzetén jött létre, mely a Tower Bridge mellett, a Temzén horgonyzott, az alapítók pedig a Formula E elnöke, Alejandro Agag és az egykori IndayCar versenyző, a McLaren F1-es sportigazgatója, Gil de Ferran. A hajót átalakítják majd amolyan lebegő paddockká és a széria autóit, csapatait és felszerelését fogja szállítani, és a hajó természetesen megújuló energiaforrások segítségével üzemel majd.

    A főbb partnereket is bejelentették már, így például a Continental gumigyártót és a CBMM Niobiumot, mely utóbbi már a Formula E partnere.

    „Mindig is szenvedélyem volt az elektromos járműtechnológia és a tiszta mobilitási megoldások hatása a klímaváltozás elleni erőfeszítések kapcsán.” – mondta Agag. „Erősen hiszem, hogy az Extreme E segíthet gyorsabban fenntarthatóbbá tenni a világot és van egy álomcsapatunk mely ezt az ambíciót valóra váltja.

  • Változhat a pontrendszer és a versenyhétvégék programja

    Változhat a pontrendszer és a versenyhétvégék programja

    A Liberty Media komoly változtatásokat tervez a sportszabályok tekintetében is, 2020-ra. Ez pedig érintheti a pontrendszert és a versenyhétvégék formátumát is.

    Korábban már volt szó róla, hogy 10 helyett inkább 15 versenyzőnek osztanának pontokat, vagy a top 20-nak… Ez az elképzelés azonban nem eredményezett kitörő örömöt a csapatoknál, és nem is sikerült megegyezni arról, hogy 2019-ben miként változzon a pontozás, így egyelőre marad minden a régiben. A téma azonban napirenden maradt, így esetleg 2020-ban érkezhet majd új pontrendszer. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az szükséges, hogy az F1 bizottság szavazóinak 70%-a elfogadja az elképzelést, méghozzá április 30 előtt.

    A RaceFans értesülései szerint az is elképzelhető, hogy a versenyhétvégék formátuma is megváltozik a jövőben, annak a feltevésnek köszönhetően, hogy ha kevesebb lenne a szabadedzés, kevésbé lennének kiszámíthatóak a versenyek. Ezen kívül jobban korlátoznák a dinamométer használatát és a fejlesztésekre irányuló szimulációkat és szigorítanának az engedélyezett munkaórák számán a versenyhétvégéken.

  • Áthelyezik a kamerákat, hogy érzékelhetőbb legyen az autók sebessége

    Áthelyezik a kamerákat, hogy érzékelhetőbb legyen az autók sebessége

    A Forma-1 azt szeretné, ha a tévéközvetítéseken hangsúlyosabb lenne az autók sebessége. Ezt pedig úgy kívánják elérni, hogy a pályamenti kamerákat átpozicionálják, és pár trükköt is alkalmaznak.

    „Nagy a nyomás, hogy 2019-ben jobban visszaadjuk (a tévén keresztül) a sport sebességét.” – mondta az Autosportnak Dean Locke, az F1 tévés és média részlegének vezetője.

    „Újragondoljuk az összes kamerapozíciót. Ha a lelátón ülsz és nézed őket, hihetetlenek, nem igaz? A kamera szögek, vagy a lencsék elég sokat tudnak csalni, ettől pedig nem tűnik olyan drámainak, és elég gyorsnak sem. Szóval megvizsgáltunk pár módszert erre, pár kis trükköt. Mindig is jók voltunk a whip-panek (filmezés során, hirtelen elrántott svenk, mely során rövid ideig csak elmosódott kép létszik – a szerk.) alkalmazásában, hogy megmutassuk az autók nagy sebességét.”

    Miután a közönség sokat panaszkodott az autók gyenge hangjára, ezen a Forma-1 mikrofonnal és digitális eszközökkel igyekezett javítani.

    „Az audio drámaian változott.” – mondta Locke.

    „Ez sikeres, de néhány pályán jobb, mint másokon. A Honda motorok igazán jól szóltak tavaly.”

    Mindemellett tavaly új grafikai elemeket is beiktattak a tévés közvetítésekbe, például on-board grafikákat is láthattunk, melyekhez a halo szolgált felületként.

    Locke azt is elmondta, hogy kihasználván az F1 és az Amazon Web Services kapcsolatát, további betekintést engednének a sportba ilyen grafikák segítségével.

  • Csodás drónfelvétel a Hungaroringről

    Csodás drónfelvétel a Hungaroringről

    Az utóbbi időben viszonylag gyakran havazott az országban, így a hólepel a Hungaroringet is beterítette. A magyar versenypálya igazán látványos drónos felvételt tett közzé a hólepte Ringről.

    https://www.instagram.com/p/BtOX4B2BzTz/

  • A Ford mérnökei rekordméretű 3D alkatrészt készítettek Ken Block ‘Hoonitruck’ pickupjához

    A Ford mérnökei rekordméretű 3D alkatrészt készítettek Ken Block ‘Hoonitruck’ pickupjához

    A Gymkhana TEN sztárja, Ken Block régóta a Ford-pickupok szerelmese. Egy ilyen autón tanult vezetni, egy Ford-pickuppal csinálta meg élete első gumiégetését, és legutóbbi videójában is szerepel egy 1977-es Ford F-150.

    A “Hoonitruck” gépházában ugyanaz az ikerturbós, 3,5 literes V6-os EcoBoost motor dübörög, mint a Ford GT-ben, csak éppen 900 lóerősre piszkálták fel a blokkot, amihez el kellett készíteni az autóipar történetének legnagyobb 3D fémnyomtatású alkatrészét, ami valaha is bekerült egy működő autóba.

    A projekt globális együttműködéssel valósult meg. A Ford Performance mérnökei az USA-ban motorteljesítmény-szimulációkat futtattak, közösen dolgozva európai Ford-kutatómérnökök egy csapatával az alkatrész megtervezésén és szerkezeti elemzésén. A németországi RWTH Aachen egyetem munkatársaival együttműködve építette meg a csapat azt a bonyolult formájú alumínium szívócsonkot, ami a turbótöltőktől a hengerekhez szállítja a levegőt.

    https://www.youtube.com/watch?v=6GsuRCGEZno

    “Szerencsések vagyunk, amiért rendelkezésünkre áll ez a hihetetlen technológia, bár ez a projekt most tényleg erősen próbára tett minket és a számítástechnikai hátterünket is. A szívócsonk bonyolult, hálószerű struktúráját nem lehetett volna elkészíteni a hagyományos gyártási eljárásokkal,” mesélte Raphael Koch, a Ford Európa fejlett anyagok és eljárások részlegének mérnöke.

    A 3D nyomtatás egy szerszámgépek nélküli gyártási módszer, amely lehetővé teszi a rugalmas tervezést, a tömegcsökkentést és a teljesítménynövelést. Ezt a technológiát általában a Ford járművek fejlesztési szakaszában alkalmazzák a különböző mérnöki ötletek tesztelésére és finomítására, valamint a szerszámok gyorsabb és költséghatékonyabb előállítására. A “Hoonitruck” közel 6 kilogrammos szívócsonkjának elkészítése öt teljes napig tartott.

    “Úgy gondolom, hogy a Ford remek munkát végzett; ez a kedvenc alkatrészem az autóban. Ezt semmilyen más módszerrel nem lehetett volna legyártani,” mondta Block.

    A Ford Ranger és a Mustang 3D-nyomtatású alkatrészeiért a Ford nemrégiben megkapta a Műanyag Megmunkáló Mérnökök Szövetsége Autóipari Részlegének kitüntetését.

  • Sosem volt még ekkora Verstappen arca!

    Sosem volt még ekkora Verstappen arca!

    Max Verstappen nem régiben a G-Star RAW ruhamárka arca lett, együttműködésüknek köszönhetően készült is egy fotósorozat a Red Bull versenyzőjéről, melyekből pár darab most óriási méretben felkerült a cég főhadiszállásának épületére.

    https://www.instagram.com/p/BtLxo9-B2d0/

    https://www.instagram.com/p/BtL2G4mh-Uh/

  • Daytonai kategória győzelem a BMW-nek – a győzelmet Charly Lamm emlékének ajánlják

    Daytonai kategória győzelem a BMW-nek – a győzelmet Charly Lamm emlékének ajánlják

    A 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó érzelmekben gazdag győzelmet aratott a hétvégén megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés esővel áztatott, izgalmakkal teli futamán. „Charly Lamm azt akarta volna, hogy a végsőkig küzdjünk. Megtettük és megnyertük neki” – mondta Jens Marquardt a futam leintése után.

    A BMW RLL csapat lett a január 24-27. között megrendezett Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győztese, miután a heves esőzések következtében másodjára félbeszakított futam leintésekor a 25-ös rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautó haladt a GTLM kategóriában versenyző mezőny élén. A második félbeszakítást követően a futam nem folytatódott, az egyesült államokbeli Connor De Phillippi, a brazil Augusto Farfus, az osztrák Philipp Eng és az egyesült államokbeli Colton Herta alkotta kvartett így a rendkívül változatos összecsapás első helyezettjeként végzett. Alex Zanardi volán mögé ülésének köszönhetően a 24-es rajtszámmal induló BMW M8 GTE versenyautót is osztatlan rajongói figyelem övezte, amelynek kereszttüzében az olasz sportfenomén és három csapattársa, az egyesült államokbeli John Edwards, a finn Jesse Krohn és az ausztrál Chaz Mostert az összetett tabella kilencedik helyezettjeként zárta a futamot.

    A BMW M8 GTE versenyautó ezzel megszerezte harmadik GTLM futamgyőzelmét az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnyében. A bajor prémiumgyártó első ízben 1976-ban diadalmaskodott Daytonában, akkor a BMW 3.0 CSL modellel. Az aranyérmet további kettő követte a BMW M3 GTR versenyautóval 1997-ben és 1998-ban, majd a BMW prototípusai 2011-ben és 2013-ban is abszolút győzelmet arattak a floridai aszfaltcsíkon. A BMW RLL csapat most először állhatott fel a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára.

    De Phillippi, Farfus, Eng és az IMSA-széria újoncaként debütáló Herta javarészt komplikációktól és eseményektől mentes versenyt tudhat maga mögött. Colton Herta a 64. körben megautózta a GTLM kategória leggyorsabb, 1:42,908 perces köridejét. Az éjszaka folyamán heves esőzés vette kezdetét, amelynek következtében a pályaviszonyok körről körre romlottak, mígnem hét órával a futam tervezett vége előtt biztonsági okokból félbeszakították az összecsapást. A megmérettetés mintegy két órával később, sárga zászló alatt folytatódott, amelyet a pályabírók összesen tizenhét alkalommal mutattak fel a 24-órás futam alatt. Az ismételt zöld lámpa után a BMW pilótái hibátlan vezetéssel szilárdították meg pozíciójukat az élbolyban, majd egy körrel a futam második félbeszakítása előtt Augusto Farfus átvette a vezetést a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautóval. Ez utóbbi a hétvégi megmérettetés döntő pillanatának bizonyult, a futam ugyanis a második félbeszakítás után nem folytatódott, így a BMW abszolút győzelmet ünnepelhetett.

    Anex Zanardi és csapattársai már a futam első félbeszakítása előtt az élboly mögött autóztak, miután a 24-es rajtszámú versenyautót számos alkalommal ki kellett hívni a boxba. A BMW M8 GTE már a verseny kezdeti fázisában egy kettős hibát produkált: amikor az olasz kiválóság, aki 2001-ben egy versenybaleset során mindkét lábát elvesztette, átvette csapattársától a volánt, a kormányoszlop kormányt rögzítő csatlakozója és a versenyautót felemelő patronok egyszerre romlottak el. A több ezer kilométernyi, intenzív tesztelés során a versenyautó egyetlen alkalommal sem mutatott hasonló meghibásodást, a helyreállítási munkálatok így temérdek időt emésztettek fel. A BMW M8 GTE ezt követően számos kisebb baleset miatt egyre hátrébb és hátrébb csúszott, az egyik legnagyobb figyelem mégis, a kilencedik helyezés ellenére is Alex Zanardi 24-es rajtszámú versenyautóját övezte.

    A 96-os rajtszámú BMW M6 GT3 versenyautóval induló Turner Motorsport a GTD kategória tizedik helyén végzett, a németországi Jens Klingmann, valamint az egyesült államokbeli trió, Bill Auberlen, Dillon Machavern és Robby Foley összesen 560 kört autózott ki a gépből.

    A versenyhétvégét egy lesújtó hír árnyékolta be: Charly Lamm, a BMW Schnitzer csapat főnöke január 24-én, csütörtökön tragikus hirtelenséggel életét vesztette. A BMW RLL csapat így mindkét versenyautóra egy „Isten áldjon, Charly!” feliratú matricát ragasztott, a Daytona-i 24-órás megmérettetés abszolút győzelmét pedig a BMW Charly Lamm emlékének ajánlja.

    A BMW Motorsport igazgatójának, a BMW RLL csapat főnökének és a BMW M8 GTE versenyautó pilótáinak nyilatkozatai a Daytona-i 24-órás megmérettetés után

    Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója:

    „Micsoda verseny, és micsoda izgalmas győzelem – és mégis, mily nehéz napok ezek a BMW Motorsport életében. Egy ennyire eseménydús és kiszámíthatatlan futam után fantasztikus érzés volt felállni a Daytona-i 24-órás megmérettetés dobogójának legfelső fokára. Gratulálok Connor De Phillippi-nek, Augusto Farfus-nak, Philipp Eng-nek, Colton Herta-nak és mindenkinek a BMW RLL csapatnál! Gratulálok továbbá a müncheni mérnököknek, akik egy vérbeli győztest építettek nekünk! Rendkívül büszkék lehetünk erre a győzelemre, és a 24-es rajtszámú versenyautó kilencedik helyezése ellenére is úgy vélem, hogy pilótáink ma történelmi mérföldkőhöz érkeztek. Alex Zanardi jelenléte és versenyzése valósággal felrobbantotta a lelátókat, élő legendaként küzdött Jesse Krohn, John Edwards és Chaz Mostert oldalán, és a hátracsúszások ellenére sem vesztette el lendületét és motivációját. Pontosan ez az, ami annyira különlegessé teszi őt, és pontosan ez az, amiért a rajongók imádják. Alex és csapattársai igazi győztesnek érezhetik magukat, mi pedig Charly Lamm emlékének ajánljuk ezt a győzelmet. Elvesztése éppen olyan fájdalmas ma is, mint csütörtökön volt, amikor értesültünk a hírről. Ő azt akarta volna, hogy a végsőkig küzdjünk. Megtettük és megnyertük neki.”

    Bobby Rahal, a BMW RLL csapat főnöke:

    „Micsoda nagyszerű küzdelem! Daytonában futamot nyerni egészen különleges érzés. Ha figyelembe vesszük, hogy tavaly hol végeztünk ugyanitt, nem tudjuk nem elképesztően nagyra értékelni mindazt a munkát, amit a csapat az elmúlt időszakban véghez vitt. Szívből gratulálok a 25-ös rajtszámú versenyautó teljes csapatának! Ugyanakkor gratuláció illeti a 24-es rajtszámú versenyautó csapatát is, mert a szerencsétlen körülmények ellenére kiválóan küzdöttek.”

    Connor De Phillippi, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:

    „Ez egy igazán őrült futam volt, egyszerre száraz, nedves és hideg aszfalttal. Csapattársaim fantasztikus munkát végeztek. A versenyautó még most, 24 órával a futam rajtja után is teljesen újnak hat. Augusto kiváltképp hihetetlen munkát végzett az esőben. Tökéletesen megbizonyosodhattunk afelől, hogy a BMW M8 GTE egy végtelenül megbízható és versenyképes autó, amely minden versenykörülmények közepette helytáll. Az egész csapat nagyszerű munkát végzett. Megnyertük Daytonát, hihetetlen!”

    Augusto Farfus, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó brazil pilótája:

    „Ez a győzelem egyszerűen varázslatos, különleges jelentőséggel bír számomra. Néhány nappal ezelőtt egy igen fontos embert veszítettem el. Biztos vagyok benne, hogy Charly velem volt a siker felé vezető úton, így ez a győzelem az övé. Eljött az ünneplés ideje.”

    Philipp Eng, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó osztrák pilótája:

    „Az utolsó néhány órát uraló feszültség szinte elviselhetetlen volt. 24 órán keresztül egyetlen hibát sem vétettünk – és ennek meg is lett az eredménye. Szárazon is képesek voltunk tartani az élboly tempóját, amit azonban Augusto az esőben véghez vitt, egyszerűen leírhatatlan. Fenomenális élmény volt nézni, büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csapattársam van. Ez a győzelem Charly-é.”

    Colton Herta, a 25-ös rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:

    „Végtelenül látványos volt! A szó szoros értelmében ez volt az első GT versenyem – és micsoda fantasztikus véget ért! A legjobb az egészben az éjszakai élboly volt, amikor a GTLM kategória első öt helyezettje szorosan egymás mögött vonatozott és mindannyian a jobb pozícióért versenyeztünk. Aztán jött Augusto, aki hihetetlen dolgot művelt az esőben és a mezőny élére vezetett minket. Alig tudom elhinni.”

    Alex Zanardi, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó olasz pilótája:

    „Egy hihetetlenül intenzív futamon vagyunk túl – amelyet a BMW nyert meg. Rendkívül boldog vagyok. Összességében én is a nagy csapat tagja vagyok, így egy kicsit én is győztesnek érzem most magam. Gratulálok a srácoknak! Augusto kiváltképp hihetetlen munkát végzett. Versenyzői szempontból nézve ugyanakkor nem sikerült megvalósítanunk minden célunkat a 24-es rajtszámú autóval. Hihetetlenül sajnálom mindazokat, akik keményen dolgoztak ezen a projekten, legyen szó akár Münchenről, akár az Egyesült Államokról. A felkészülési időszakban számtalan lehetséges forgatókönyvet végigpróbáltunk, majd az első box-kiállásnál olyasmi történt, amilyen azelőtt soha korábban. De erről szól a motorsport, el kell fogadnunk. Mindazonáltal, itt Daytonában olyan rajongói élményt, csapaton belüli fogadtatást és elismerő szeretetet kaptam, amely tündérmesékbe illő. Hatalmas köszönettel tartozom a BMW Motorsportnak és a BMW RLL csapatnak, amiért megadták nekem életem egyik legnagyobb élményét.”

    John Edwards, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó egyesült államokbeli pilótája:

    „Az elmúlt néhány hónap, amikor Alex Zanardi és a többi csapattársam oldalán teszteltem, rendkívül különleges élmény volt számomra. Óriási megtiszteltetés, hogy egy olyan fantasztikus egyéniség mellett dolgozhattam, mint Alex – és nem csupán a versenypályán, hanem azon kívül is. A verseny sajnos csalódással ért véget számunkra, túl sok zavaró körülmény jött össze ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Csapatként azonban nagyon örülünk a 25-ös rajtszámú versenyautó győzelmének.”

    Jesse Krohn, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó finn pilótája:

    „Kőkemény verseny volt, amelyben egyáltalán nem volt szerencsénk, és a heves esőzés sem könnyítette meg a dolgunkat. Magával ragadó volt látni, ahogy Alex minden versenykörülményben képes volt az ideális íven tartani az autót, még az extrém erős felúszásokkor is. Örülök neki, hogy a 25-ös rajtszámú versenyautónak jól jöttek ki a dolgok. A verseny előtti intenzív felkészülés meghozta a gyümölcsét, a csapat nagyon megérdemelte ezt a győzelmet.”

    Chaz Mostert, a 24-es rajtszámú BMW M8 GTE versenyautó ausztrál pilótája:

    „Számos tényező szerencsétlen együttállása kellett ahhoz, hogy ne sikerüljön elérnünk a verseny előtt kitűzött célunkat. Mindent egybevetve azonban, a 24-órás versenyzés és az, hogy olyan különleges emberek mellett dolgozhattam, mint Alex Zanardi, John Edwards és Jesse Krohn, fantasztikus élmény számomra. Soha nem fogom elfelejteni.”

  • Kelly Piquet fehérneműben pózol

    Kelly Piquet fehérneműben pózol

    A háromszoros világbajnok Nelson Piquet lánya, Kelly, aki nem mellesleg Danyiil Kvjat barátnője, a Valisere fehérnemű márkával együttműködve posztolt magáról képeket.

    https://www.instagram.com/p/BtLdrV_nUtQ/

    https://www.instagram.com/p/BtLdzqEnEZN/

    https://www.instagram.com/p/BtLeBUnHvwj/

  • Kezdődik a Daytona 24 órás! Mutatjuk, hol nézheted!

    Kezdődik a Daytona 24 órás! Mutatjuk, hol nézheted!

    Magyar idő szerint most, este fél 9-kor kezdődik a 2019-es Daytona 24 órás verseny, többek között Fernando Alonsoval!

    A pole-ból a #77-es Mazda indul, míg Alonsoék Cadillacje a hatodik helyről rajtol.

    A versenyhez tartozó Live Timinghoz klikkelj ide!

    Valamint a verseny is online, az IMSA oldalán lesz elvileg elérhető, ehhez kattints IDE!

    Vagy nézheted itt:

    https://www.facebook.com/IMSA/videos/2244750452515308/

    Az eseményt magyar televízió csatorna nem közvetíti.

  • A te osztálytársaid melyik F1-es karakternek felelnek meg?

    A te osztálytársaid melyik F1-es karakternek felelnek meg?

    Eljátszottunk a gondolattal, hogy ha a Forma-1-es mezőny egy klasszikus osztály lenne, akkor melyik versenyző melyik tipikus iskolai karakternek felelhetne meg. 😀

    Mutatjuk az opciókat, Instagramon pedig a poszt alá kommenteljétek oda, hogy melyik haverotok/osztálytársatok melyik F1-es karakter ezek alapján. 😉 😀

    https://www.instagram.com/p/BtF0MKbFu6Z/