Szerző: Hírszerkesztő

  • Elfogadták: 2019-ben pont jár a leggyorsabb körért!

    Elfogadták: 2019-ben pont jár a leggyorsabb körért!

    A Motorsport Világtanács (WMSC) elfogadta azt a javaslatot, hogy 2019-ben a versenyben futott leggyorsabb körért is járjon pont.

    Az új szabály már a jövőheti szezonnyitón életbe lép.

    Az új irányelvet az F1 Bizottság most e-szavazás útján beemeli majd a 2019-es Sportszabályzatba.

    Az ötletet a Liberty Media egyébként a rajongói kérdőívekből merítette, és azt remélik, hogy így kicsit izgalmasabb lehet majd a bajnokság.

    Hozzá kell tenni azonban, hogy csak a top 10-ben végző versenyzők lehetnek jogosultak a leggyorsabb körért járó extra pontra.

    Nem újszerű azonban ez a pontozás, hiszen 1950 és 1989 között is járt egy pont a leggyorsabb körtért. 1958-ban ennek a szabálynak köszönhetően happolta el a bajnoki címet Mike Hawthorn Stirling Moss elől.

  • Fitneszmodellel pózolt a népszerű magyar autóversenyző

    Fitneszmodellel pózolt a népszerű magyar autóversenyző

    Csak a felállás volt kissé szokatlan. A férfias sportágként számontartott autóversenyzést ezúttal ugyanis a TV2 műsorvezetője, Vogel Adrienn, az elsőre nőiesnek gondolt fitneszt pedig Lantos Gábor képviselte. A közös fotós célja az volt, hogy a két sportoló nőnap alkalmából előítélet-mentességre biztasson a sportban.

    Nőként különösen nehéz volt megküzdenem a versenytársak és a szakma elismeréséért is, mert az általános közvélemény sajnos még mindig az, hogy nőnek nincs keresnivalója a versenypályán. Igyekeztem mindig is figyelmen kívül hagyni ezeket a negatív kritikákat, nem mentem bele semmilyen vitába, hanem próbáltam a teljesítményemmel kivívni az elismerést. 2018-ban a Kia Platinum Kupában összetettben a hetedik lettem, és raliban is kipróbáltam magam, ahol sikerült is megnyerni az amatőr rali sprint bajnokságban az 1.6 alatti, kétkerékmeghajtású kategóriát. Mindeközben maximálisan odafigyelek a nőiességemre, és hiszem, hogy nem zárják ki egymást az autóversenyzéssel– mondja Vogel Adrienn.

    Az Európa-bajnoki ezüstérmes fitneszmodellről, Lantos Gáborról kevesen tudják, hogy neki is van köze a sebességhez: 2005-ben a II. osztályú motokrossz Magyar Pro Bajnokságban második lett. Egy baleset miatt azonban el kellett köszönnie a versenyzéstől, helyette a súlyokat választotta. Versenyzőként is kipróbálta magát a fitneszben, mostanában viszont inkább személyi edzőként tevékenykedik. Pályafutása alatt ő is gyakran találkozott előítéletekkel. vogel adrienn lantos gábor racingline, racinglinehu, racingline.hu

    A fitneszről, főleg a versenyszerű fitneszről sokan azt gondolják, bárki meg tudja csinálni. Bohóckodás a súlyokkal, pózolgatás a színpadon. Én viszont azt mondom, csak az mondhat véleményt erről a világról, aki életében legalább egyszer végigcsinált egy versenyfelkészülést, egy minimum 12 hetes versenydiétával együtt. Kőkemény munkáról van szó, az eredményhez pedig rengeteg lemondásra van szükség, ugyanúgy, mint Adriennek az autóversenyzésben. Azt pedig, hogy egy férfi is megmutatja a színpadon, hogy mennyit dolgozott az izmai megformálásán, teljesen természetesnek tartom.”

    Vogel Adrienn, a TV2 SuperCar című műsorának háziasszonya idén újabb kihívásokra készül, az újonnan induló Kia Rally Kupában, valamint a Kia Platinum Kupában is rajthoz áll. Szeretem folyamatosan a maximumon pörgetni magam, és most ennek van itt az ideje. Ha a családalapítás időszerű lesz, akkor az számít majd a legfontosabbnak. Hiszek benne, hogy mindenkinek joga van ahhoz a foglalkozáshoz, sporthoz, amit csak szívesen végez vagy űz, függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiról beszélünk.”

    A remek hangulatú fotózással kapcsolatban Gábor menyasszonyának, a WBPF-világbajnok fitneszmodellnek, Csörgő Adriennek sem volt semmilyen kifogása. “Örülök, ha Gábor részt vehet mindenfajta új dologban. Adri gyönyörű, de egy percre sem jutott eszembe féltékenynek lenni rá, hiszen tudom, hogy mindketten profik abban, amit csinálnak, és ezt a fotóst is profin oldották meg. Másrészt bízunk egymásban annyira, hogy egy ilyen lehetőség nem állhat közénk.”

  • Teszteld le, milyen könnyen ismered fel az F1-es versenyzőket

    Teszteld le, milyen könnyen ismered fel az F1-es versenyzőket

    Nagy sikere volt múlt heti kvízünknek, és megszavaztátok, hogy heti rendszerességgel készítsünk valami hasonlót.
    Így aztán minden csütörtökön megpróbálunk előállni valami ilyen interaktív dologgal. Kvízeinket mindig megtaláljátok majd – értelemszerűen – a KVÍZ címke alatt.

    Ez alkalommal, ha már közeledik a szezonkezdés, azt teszteljük, hogy mennyire ismeritek fel a 2019-es mezőny tagjait?! Versenyzői sziluetteket találtok a kvízben, a feladat pedig egyértelmű: Találjátok el, hogy ki van a képen! 🙂

    Az eredményekről nyugodtan számoljatok be nekünk Facebookon! 🙂

     

  • Lehullt a lepel Tassi Attila és csapattársa, Tiago Monteiro autójáról!

    Lehullt a lepel Tassi Attila és csapattársa, Tiago Monteiro autójáról!

    Tassi, a mezőny legfiatalabb gyári pilótája, és a súlyos sérülése után visszatérő Monteiro Honda Civic Type R TCR-rel vág neki a 2019-es WTCR szezonnak.

    Az autók idén is látványos festést kaptak hűen követve a gyártó és a szponzorok színvilágát – a JAS Motorsport, a Honda Racing és a HELL ENERGY tüzes piros színe mindkét Hondán visszaköszön. A pilóták már hetekkel ezelőtt megkezdték a tesztelést és a felkészülést a hamarosan kezdődő versenysorozatra, melynek első állomása Marrakech lesz. A rajongók azonban már március 27-28-án találkozhatnak az autókkal Barcelonában, a szezon előtti utolsó tesztnapokon.

    tassi attila, tiago monteiro, hell, racingline.hu

  • A BMW Group 103 éve, százévnyi rekord és győzelem

    A BMW Group 103 éve, százévnyi rekord és győzelem

    Bátorság, függetlenség és a legjobbakkal való versengés, korábban járatlan utakon – ez maga a BMW Group, 1916. március 7-e óta. A BMW Group Classic most néhány meghatározó eseménnyel, rekordot jelentő teljesítménnyel és úttörő innovációval tekint vissza az elmúlt száz évre, az 1919-ben meghódított abszolút magassági rekordtól kezdve, a klasszikus Mini hatvan évvel ezelőtti megszületésén át, egészen a modernkori SAV modellek 1999-es feltalálásáig. És a sor még csak most kezdődik…

    2019. március 7-én a BMW Group megalapítása százharmadik évfordulóját ünnepli. Az elmúlt évszázad során a repülőgép-hajtóművekre specializálódott kisüzemből a világ elsőszámú prémiumautó- és motorkerékpár-gyártó vállalata lett, a fejlődés mérföldkövei pedig nem csupán a márka értékrendjét, de a sikert kovácsoló kulcsemberek szemléletét is kiválóan tükrözik. A BMW Group történetét az innovációkat éltető bátorság, a fejlődésre való törekvés, a legjobbakkal megvívott versenyek és a legkülönfélébb kihívások leküzdését segítő képesség hajtja előre, 2019 hajnalán pedig a BMW Group Classic visszatekint néhány olyan eseményre, kimagasló teljesítményre és úttörő innovációra, amelyeket ezen alapelvek inspirálták.

    100 évvel ezelőtt: rekord magasságban a BMW – fennállása során először

    1919. június 17-én egy tapasztalt tesztpilóta, Franz Zeno Diemer segítette hozzá a BMW néven induló kisvállalkozást fennállása első világrekordjához: a müncheni Oberwiesenfeld repülőtérről felszállva szenzációs magasságba emelte a Deutsche Flugzeugwerke BMW IV hajtóművel dolgozó repülőgépét. A 230 lóerős motort kifejezetten extrém magasságok meghódítására tervezték, Diemer pedig másfél órás repülőútja során egészen 9 760 méteres magasságig jutott vele. A nyitott légterű pilótafülkében a rekordernek nem csupán a mínusz 50 Celsius fokig süllyedő hőmérséklet kihívásaival, de a fokozatosan csökkenő oxigénszinttel is meg kellett küzdenie. Korábban egyetlen másik repülőgép sem volt képes ilyen magasságba emelkedni.

    90 évvel ezelőtt: bemutatkozik az első négykerekű, a BMW 3/15 PS

    Tíz esztendővel később a BMW portfólióján már a motorkerékpárok is jelen voltak, ideje volt hát továbblépni: a vállalat igazgatótanácsa úgy döntött, hogy beszáll az autóiparba. Az elnöki székben még ekkor is az a Franz-Josef Popp foglalt helyet, akivel a vállalat korábban kitört a repülőgép-hajtóművek piacáról. „A motorkerékpár-gyártás területén felhalmozott szaktudásunk lehetővé teszi számunkra, hogy a népszerű piacnak ígérkező kisautók tömegtermelésébe is belevágjunk. Ezen szemléletet követve, fel is vásároltuk a Fahrzeugfabrik Eisenach autógyártót” – jelentette be Popp a vállalat évértékelő ülésén. 1929. március 22-én így legördült a berlini gyártósorról az első BMW 3/15 PS modell, amelyből 1932-ig mintegy 16 000 példány látott napvilágot.

    60 évvel ezelőtt: íme a klasszikus Mini

    A legendás tervezőmérnök, Alec Issigonis egy szalvétára rajzolta fel a forradalmi kisautó első skicceit, mígnem 1959. április 4-én az első klasszikus Mini elhagyta a birminghami Longbridge-ben működő Austin-gyárat. 3,05 méteres karosszériahosszúsága ellenére a kisautó négy embernek és csomagjaiknak is elegendő helyet biztosított. Issigonis egy merőben új járműtervezési megoldást eszelt ki, elsőkerék-meghajtással, keresztben beépített négyhengeres orrmotorral és aláépített váltóházzal. Eme forradalmi járműszerkezet megteremtette a legjobb előfeltételeket a kreatív helykihasználás és a vérpezsdítő agilitásban rejlő vezetési élmény kettőséhez, amely mind a mai napig a brit prémiumgyártó modelljeinek műszaki alappillére. A technológiát ezt követően gyakorlatilag az összes autógyártó vállalat átemelte saját portfóliójába.

    BMW racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: BMW AG

    60 évvel ezelőtt: áttörés a kompakt BMW 700 modellel

    Az 1950-es években a vállalat a BMW Isetta és az abból kifejlesztett BMW 600 modellekkel jelentős mértékben hozzájárult a fiatal Német Szövetségi Köztársaság úthálózatának benépesítéséhez. Az ügyfelek igényei azonban tovább nőttek, az egyre csökkenő értékesítési mutatók pedig egy hagyományos felépítésű kisautó után kiáltottak. Az áttörés ötletével a bécsi BMW-importőr, autótervező és korábbi autóversenyző, Wolfgang Denzel állt elő, aki bemutatta a BMW igazgatótanácsának a kétajtós lépcsőshátú modell koncepcióját, az olasz formatervező, Giovanni Michelotti keze munkáját dicsérve. Ez a prototípus szolgált az 1959. június 9-én bemutatott BMW 700 modell műszaki alapjául. 1965-ig a gépkocsiból több mint 190 000 darab látott napvilágot, meghozva az áttörést a vállalatnak.

    60 évvel ezelőtt: a kisrészvényesek kivívják a BMW további függetlenségét

    Az autóipart és a motorkerékpár-gyártást egyaránt sújtó értékesítési problémák az 1950-es években komoly gazdasági nehézségek elé állították a vállalatot. A BMW 1959. december 9-én megtartott évértékelő ülésén napirendre került, hogy a Daimer-Benz AG felvásárolja a céget, az esetleges tulajdonosváltást követő, felvázolt szerkezeti változtatások azonban a legtöbb kisrészvényes érdekével szembementek. A heves hangulatú egyeztetések közepette Friedrich Mathern ügyvéd így megtámadható pontokat keresett a hivatalos tervezetben és kimutatta, hogy a BMW 700 modell fejlesztésének teljes költsége az 1958-as pénzügyi kiadások között szerepel, indokolatlanul. Megtámadta továbbá a hivatalos tervezet azon pontját is, amely aránytalanul alacsonyra taksálta a BMW márka és a vállalat munkaerejének értékét. Az ülést végül berekesztették, a stuttgarti gyártó vételi ajánlatának határideje pedig lejárt. Jóllehet, a BMW független vállalat maradt, a gazdasági krízis azonban ekkor még nem oldódott meg. A megoldást Herbert Quandt főrészvényes fokozott elköteleződése jelentette, aki biztosítékot adott a folytatásra és 1960-ban egy olyan szerkezeti változtatást eszközölt, amely a kisrészvényesek érdekeit is figyelembe vette.

    50 évvel ezelőtt: új korszak virrad a motorkerékpár-gyártásban

    Az 1930-as évektől kezdve, egészen a II. világháború utánig, a BMW égisze alatt gyártott repülőgép-hajtóművek, illetve gépkocsi- és motorkerékpár-alkatrészek Berlinben készültek. 1969-ben a motorkerékpárokat termelő teljes gyártósort is Münchenből Berlinbe költöztették, és ezzel párhuzamosan kezdetét vette a BMW /5 modellsorozat gyártása. „Semmi kétség afelől, hogy immár évek óta a BMW készíti a világ legjobb, legfejlettebb motorkerékpárjait. Célunk, hogy ez a jövőben is így legyen” – mondta a berlini gyár akkori műszaki igazgatója, Helmut Werner Bönsch. És igaza volt: a BMW 50/5, a BMW R 60/5 és a BMW R 75/5 modellek a leginnovatívabb járműszerkezeti megoldások szerint megtervezett, sportos túramotorok voltak, teleszkópos első villával és változó hátsókerék-felfüggesztéssel. Sőt mi több, a motorkerékpár-gyártás történetében először, a bajor prémiumgyártó ügyfelei eltérő fényezésű modellváltozatok között válogathattak.

    40 évvel ezelőtt: versenypályára gurul a BMW M1

    A középmotoros sportautóként megálmodott BMW M1 már álló helyzetben is lélegzetelállító jelenség volt, vérpezsdítő karakterét azonban leginkább a versenypályán csillogtatta meg – túlnyomó többségében a modell számára alapított BMW M1 Procar sorozatban. A Forma-1 európai betétfutamaként híressé vált szériát Jochen Neerpasch, a BMW Motorsport GmbH igazgatójának kezdeményezésére hívták életre 1979-ben és 1980-ban. A 470 lóerős autók volánja mögött a száguldó cirkusz és a túraautó-világbajnokság profi pilótái versenyeztek egymással. Az első futamot 1979. május 12-én rendezték a belgiumi Zolder aszfaltcsíkon, amelyet tizenhat további megmérettetés követett.

    20 évvel ezelőtt: a BMW X5 világpremierje

    Egy sokoldalú, összkerékhajtású gépkocsi, amely nem csupán az épített utakon túl képes lebilincselő menetteljesítményt nyújtani, de az aszfalton is dinamikus sportossággal büszkélkedhet – így harangozta be a BMW 1999 őszén a világ első Sports Activity Vehicle (SAV) modelljét, a BMW X5-öt. Néhány hónappal később az elképesztő teljesítménnyel felvértezett, kísérleti járműként megépített BMW X5 Le Mans is megszületett, amelynek V12-es benzinmotorja több mint 700 lóerőt préselt ki magából. A koncepcióból Hans-Joachim Stuck autóversenyző 309 km/órás végsebességet autózott ki a Nürburgringen. Most, az első SAV modell világpremierje után húsz évvel, a BMW X modellcsalád már hét tagot számlál, amelyek 2018-ban a BMW globális értékesítési teljesítményének 37,3 százalékát tették ki.

    20 évvel ezelőtt: megszületik a kerekekre rajzolt szépség, a BMW Z8

    1999-ben a BMW a roadsterek történetében is mérföldkövet állított fel: a dán tervező, Henrik Fisker munkáját dicsérő BMW Z8 a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon ünnepelte világpremierjét. A magával ragadó kétüléses elegáns vonalvezetése a legendás BMW 507 formanyelvét idézte, luxus minőségű utastere pedig mind a mai napig rabul ejti a vezetés szerelmeseit. A klasszikus arányok mögött innovatív technológia bújt meg: önhordó alumínium alváz és 400 lóerő maximális teljesítményre képes V8-as benzinmotor. A 2000 és 2003 között gyártott BMW Z8 roadsterből mindössze 5 703 darab készült Münchenben, kifejezetten a típusnak létrehozott gyártósoron.

    2019-ben a BMW Group Classic számos eseménnyel és kiadvánnyal tiszteleg a BMW Group 103 évének mérföldkövei előtt.

  • Bemutatkozott a Newey tervezte Aston Martin Valkyrie

    Bemutatkozott a Newey tervezte Aston Martin Valkyrie

    Tegnap a Genfi Autószalonon a Red Bull Racing és az Aston Martin bemutatták az első teljes mértékben működő Aston Martin Valkyrie-t.

    A Valkyrie hiperautó érdekessége, hogy az F1-es tervező, Adrian Newey tervezte. 6,5 literes V12-es, Cosworth fejlesztésű motorja pedig 1000 lóerőre képes.

    A bemutatón Newey és a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is jelen volt.

    https://www.instagram.com/p/BuoDrYbgCWR/

  • Energiafelhasználás veszteség nélkül?

    Energiafelhasználás veszteség nélkül?

    Ezt gondolják a magyar fiatalok a hatékony mobilitásról

    Az Energiahatékonyság Nemzetközi Világnapját március 6-án tartják világszerte, hogy felhívják a figyelmet az ésszerű energiafelhasználásra. Mivel egyre több energiára van szükségünk, ami felmelegíti a lakásokat, meghajtja a járműveket vagy előállítja a termékeket, az energia egyre értékesebbé válik, s még inkább igény mutatkozik az energiatakarékos megoldásokra mind az otthonainkban, mind pedig a közlekedésben. Fiatal magyar, műszaki tanulmányokat folytató diákokat kérdeztünk arról, hogy ők milyen kihívást látnak az energiahatékony mobilitásban.

    Az energia számos formában található meg, ami a hétköznapokban sokszor fel sem tűnik, a hiányát viszont annál inkább megérezzük. A világ energiaigénye növekszik, ami egyaránt a gyarapodó népességnek és a fejlődő életkörülményeknek köszönhető. A szakértők szerint 2050-ben dupla annyi energiát fogunk használni, mint az évezred elején, és az autók száma is megduplázódik: akár 2 milliárd jármű lehet használatban a mai 1 milliárddal szemben. Eközben az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése is egyre sürgetőbb. A kihívások kezelésében a technológiai fejlesztések jelenthetik a megoldást, amelyek úgy segítenék az energiahatékonyság növelését, hogy közben kielégítik a növekvő energiaigényt és környezetkímélő megoldást is jelentenek.

    Energiaipari szereplőként a Shell szakemberei folyamatosan keresik a választ ezekre a kihívásokra, bevonva ebbe a legfiatalabb tehetségeket. A jövő mérnökeire nagy feladat vár, hogy egyrészt szem előtt tartsák az energiahatékonyságot a termék egész életciklusa alatt – a tervezéstől a gyártásig – másrészt, hogy megoldást találjanak a még több, de környezetkímélő energiafelhasználásra.

    „A világ egyik első számú energiavállalataként fontosnak tarjuk, hogy még több és tisztább energiát biztosítsunk az embereknek. A fiatalokat arra szeretnénk inspirálni, hogy az innovatív gondolkodásmód mellett, az energiahatékonyság határait is folyamatosan feszegessék a mobilitásban, ezért is rendezzük meg idén immár 35. alkalommal a Shell Eco-marathon nemzetközi, energiahatékonysági versenyt” – mondta Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Igazgatóságának elnöke. A kihívásra a diákok a tudományok, a technológia, a mérnöki tudományok, és a matematika területéről kapnak meghívást, hogy energiahatékony járművet tervezzenek és építsenek, amit aztán a pályán próbálhatnak ki élesben.

    Azok a magyar fiatalok, akik a Shell Eco-marathonra építenek energiahatékony járműveket, jelenleg inkább az elektromos hajtású személyautók elterjedésében látják a jövőt. A győri Széchenyi István Egyetem csapata szerint a mobilitásban az energiahatékonyság fontos szempont a motorfejlesztésnél, és kiemelt szerepe van a károsanyag-kibocsátás csökkentésében is.
    „Az elektromos járműveknél az energiahatékonyság még nagyobb szerepet játszik, hiszen a mai akkumulátor és töltéstechnológiák esetén nem elhanyagolható szempont, hogy a tárolt energia mekkora hatótávot jelent. A hatótávot egyrészt lehet növelni az akkumulátor kapacitásának növelésével, másrészt pedig a jármű fogyasztásának csökkentésével” – mondta el Pusztai Zoltán, a SZEnergy Team csapatvezetője.

    A Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata is hasonlóan látja a problémát.
    „Szerintünk a jövőben a legnagyobb kihívás a mobilitásban, és azon belül is az elektromos járműveknél, hogy hogyan tudják az energiát hosszú távon tárolni és maximálisan kihasználni úgy, hogy a legkisebb veszteséggel számoljanak” – tette hozzá Magyari Attila, csapatvezető.

    A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának diákjai a legfiatalabb generáció, akik Magyarországról energiahatékony járművet építettek. Szerintük – figyelembe véve a mai technológiákat – az energiahatékonyság talán az egyetlen válasz a környezeti problémákra. Habár a tananyagban egyáltalán nem foglalkoznak az energiahatékonyság kérdésével, a tanórákon kívül és a szakkörökön előkerül a téma.
    „Mindenképp megemlítendő az elektromos autózás fejlődése, azonban a jelenlegi közlekedésünk még nagyrészt a fosszilis üzemanyagokon alapul, az elektromos energia tárolása még nem tökéletes a technológiai fejlettség miatt. Viszont úgy gondoljuk, hogy ennek a technológiának a folyamatos fejlődésének hatására egyre inkább át fogunk állni az elektromos energiára, ahogy az a személyi közlekedésben már tapasztalható” – mondta Tóth István, aki a szoftverfejlesztésért felel a csapatban.

    A Shell Eco-marathon verseny
    A Shell Eco-marathon verseny olyan programot biztosít a középiskolás és egyetemista diákcsapatok számára, amelynek keretében energiahatékony mobilitási megoldások fejlesztése mellett a csapatban történő együttműködés területén is személyes tapasztalatot szerezhetnek. Arra szeretnék ösztönözni az egyetemistákat, hogy a tanulmányaikban használt ismereteket átültessék a gyakorlatba és minél energiahatékonyabb járművet építsenek, amivel a még innovatívabb mobilitáshoz is hozzájárulhatnak a jövőben. A verseny lényege, hogy melyik csapat járműve használja a legkevesebb energiát, és így ki tudna a legtávolabbra jutni. Már a tervezésnél figyelembe veszik, hogy milyen lesz a karosszéria vagy a futómű kialakítása, hogy minél kevesebb energiát veszítsenek mozgás közben. A vezérléssel vagy az egyedi telemetriai rendszerrel pedig optimalizálni tudják a jármű energiafelhasználását.

  • Elektromos autók és új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon

    Elektromos autók és új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon

    A korábbi éveknél hangsúlyosabban jelennek meg az elektromos autók és az új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon, amely kedden a sajtónappal vette kezdetét.

    A szervezők közlése szerint 70 kiállító több mint száz világ és európai premiert tart a világ egyik legfontosabb autókiállításán. Több gyártó is jubileumát ünnepli: a Bentley 100, a Fiat 120 éves fennállása alkalmából különleges szériákat, tanulmányokat mutat be.

    Az elmúlt években kisebb hangsúlyt kaptak a jövő formai és technológiai megoldásait bemutató koncepció autók, idén azonban számos nagy autógyártó készített tanulmányautót. A Fiat a Centoventi, az Alfa Romeo a Tonale, a Citroen a Citroenist, a Honda az Urban EV-vel, a Seat a Cupra Formentorral, a Skoda a Vision IV-vel mutatja be, hogy milyen elképzelései vannak a jövőről.

    A Magyarországon gyártókapacitással rendelkező konstruktőrök közül az Audi és a Suzuki nem mutatott be újdonságot, a Mercedes a Kecskeméten gyártott CLA 250 Shooting Brake modellt mutatta be világpremier keretében.

    A sajtónapokat megelőzően, hétfőn jelentették be, hogy Év autója díjat a Jaguar I-Pace nyerte el. Az Alpine A110 modellje az első szavazáson ugyanannyi pontot kapott mint a végső nyertes, ezért a 60 tagú zsűrinek külön kellett döntenie az első helyről.

    A kiállítás a nagyközönség előtt március 7-től 17-ig lesz nyitva a genfi Palexpo területén.

  • Szabó Krisztián: Idén megnyerem a ralikrossz világbajnokságot!

    Szabó Krisztián: Idén megnyerem a ralikrossz világbajnokságot!

    Szabó Krisztián, ralikrossz versenyző, kétszeres Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnok egyedüli magyarként indul teljes szezonban a ralikrossz-világbajnokságon az EKS színeiben. Szabó Krisztián 2019. áprilisában az Abu Dhabi versenyen debütál és nem titkolt célja, hogy győzni megy a világversenyre.

    2019. március 3-án, Szabó Krisztián, ralikrossz autóversenyzőnk bejelentette, hogy a ralikrossz- világbajnokságon folytatja 2019-ben a versenyzést, melyet az IMG a ralikrossz Európa- és Világbajnokság hivatalos szervezője is megerősített oldalán. Így a kétszeres Super 1600-as ralikrossz Európa-bajnok, Krisztián eddigi pályafutása legfontosabb szezonjára készül. A versenyző egyedüli magyarként lesz állandó részvevője idén egy, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világbajnokságnak.

    Krisztián a sikeres tavalyi Supercar bemutatkozása után még nagyobb lehetőséget kapott Mattias Ekström csapatától, az EKS-től. A világbajnokság megváltozott erőviszonyaiból kiindulva újoncként is az első helyet célozza meg.
    A sikereit korábban ralikrossz elsőkerék-hajtású Super 1600 kategóriájában elérő – 2016-ban és 2017-ben FIA Európa-bajnoki címet szerző – Szabó Krisztián 2018-ban váltott: ekkor kezdett versenyezni a Supercar kategóriában, melynek összkerékhajtású, kétliteres turbómotoros autói a világbajnokság mezőnyét is alkotják. A 26 éves magyar versenyző tavaly két Európa-bajnoki futamon indult el a csúcskategóriában, a korábbi világbajnok csapattal. Szabó Krisztiántól őrületes versenyt láthattunk tavaly ezeken a futamokon, a pilóta kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

    A sikeres együttműködésnek köszönhető, hogy Krisztián 2019-ben ismét az EKS csapat tagjaként már ralikrossz-világbajnokságon szerepel a 2018-as Audi S1 Supercarral, a tavalyi gyári technikával, a szezon mind a tíz fordulójában négy kontinensen száguldhat végig.
    Már most számos elismert és tapasztalt ralikrosszversenyző jelentette be részvételét a versenyen.

    Szabó Krisztián racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Audi Sport

    „Amióta elkezdtem ralikrosszozni, a vágyam az volt, hogy egy napon a világbajnokságon versenyezzek” – mondta el Szabó Krisztián. „Ráadásul a csapatbajnokság tavalyi második csapatában leszek, Ekström áll majd mögöttem, aki bejelentette, hogy idén nem versenyez a bajnokságban állandó résztvevőként, így több ideje jut a csapat vezetésére. Már a tavalyi Eb-versenyeken megszeretett, és rögtön az egyik pilótajelöltje lettem erre az évre. Az EKS összetartó csapat, márciusban együtt készülünk fel, mielőtt áprilisban elkezdődik a szezon. Nagyon várom, hogy végre a világbajnokságon versenyezhessek. Lesznek ismerős pályák, ahol sokat mentem az Európa-bajnokságon, de több új is: rögtön a szezonnyitó Abu Dhabiban, aztán a belgiumi Spa, ahol a vonalvezetésbe az Eau Rouge is bekerül. Kanadába és Dél-Afrikába is utazunk, ami szintén izgalmas kihívás lesz, mivel az elmúlt pár évben nem versenyeztem Európán kívül.”

    Mattias Ekström, aki a tavalyi szezon végén személyes videóüzenetben mondta el a sajtónak, hogy a következő Supercar Rallycross Európa-bajnokot látja Szabó Krisztiánban így nyilatkozott: „Szerettem volna Krisszel idén is együtt dolgozni, a tavalyi eredményei alapján nagyon szép jövőt jósolok neki. A 2019-es évre átalakult a ralikrossz- világbajnokságon a mezőny szerkezete, úgy gondolom Krisznek nagy esélye van ebben az évben itt a legjobbak között lenni, sőt, nyerni. Éppen ezért javasoltam neki, hogy ne az Eb-n, hanem a Világbajnokságon induljon. Csapatfőnökként fogom segíteni a munkáját, a tavalyi év pilóta élményei még nagyon élénkek bennem, úgy gondolom ezt is hasznosan tudjuk felhasználni az EKS idei szereplésénél. Krisztián szerintem nagyon sok embernek fog meglepetést okozni, akik nem tudják, hogy mire képes.”

    2019-ben a világbajnokságon történt változások, a gyári támogatott csapatok és a korábbi világbajnokok távozása miatt jelentősen átalakul a mezőny szerkezete. Nincsenek kiemelkedő esélyesek, ezért Krisz újonc létére nagy célt tűzött ki maga elé:
    „Nyerni megyek a világbajnokságra. A lehető legjobb időben érkezek, mivel kiszálltak a gyárak, így kiegyenlítettebbé válik a verseny. Eddig nem volt sok esélye annak a versenyzőnek, aki nem gyári csapatban szerepelt, oda pedig nagyon nehéz volt bekerülni. Most mindenki nagyobb eséllyel indul, köztük én is, különösen, hogy a tavalyi második helyezett csapat és autó áll mögöttem. A háttér tehát adott, a világbajnok csapat, Ekström szakmai támogatása, és felkészültnek is érzem magam. Az egész világbajnokságon átívelő célom, hogy a lehető legtöbb versenyen az első háromban végezzek és ha ez sikerül, akkor a dobogós helyezés biztosan összejön év végére. Most vagy soha lehetőségként tekintek erre az évre, és világbajnoki célokkal vágok neki a szezonnak.”

    A ralikrossz-világbajnokság 2019-es versenynaptára:
    1. Abu Dhabi – Yas Marina – április 5-6.
    2. Spanyolország – Barcelona – április 27-28.
    3. Belgium – Spa-Francorchamps – május 11-12.
    4. Nagy-Britannia – Silverstone – május 25-26.
    5. Norvégia – Hell – június 15-16.
    6. Svédország – Höljes – július 6-7.
    7. Kanada – Trois-Rivières – augusztus 3-4.
    8. Franciaország – Lohéac – augusztus 31. – szeptember 1.
    9. Lettország – Riga – szeptember 14-15.
    10. Dél-Afrika – Fokváros – november 9 – 10.

  • A BMW Group és a Daimler AG közösen fejleszti ki az automatizált járművezetés következő generációs technológiáit

    A BMW Group és a Daimler AG közösen fejleszti ki az automatizált járművezetés következő generációs technológiáit

    A két német prémiumgyártó hosszú távú stratégiai együttműködésének első eredményei már a következő évtized közepén megjelennek az utakon, minden korábbinál fejlettebb vezetést támogató rendszerekkel és az autópályákon aktiválható, nagymértékben automatizált járművezetés innovációival varázsolva könnyebbé az ügyfelek mindennapjait.

    A BMW Group és a Daimler AG egyesíti az automatizált járművezetés technológiai újításainak kifejlesztésére fordított erőit. A két német prémiumgyártó első körben a vezetést támogató rendszerek, az autópályákon aktiválható vezetésautomatizálás és a különféle parkolási megoldások következő generációjának megvalósítására koncentrál, amelyeket a jövő mobilitásának zálogaként egy közösen aláírt egyetértési megállapodás is nyomatékosít. A BMW Group és a Daimler AG hosszú távú stratégia együttműködésként tekint az iránymutató partnerségre, amelynek célja, hogy a következő generációs technológiákat széles körben elérhetővé téve, már a következő évtized közepén sorozatgyártásba küldje.

    „Vállalati stratégiáink következő logikus lépése, hogy a járműtechnológia területén úttörőnek számító két gyártó iránymutató szaktudását egyesítsük. A BMW Groupnál valljuk, hogy egy rugalmasan előállítható, több modellosztályban is alkalmazható, nem kizárólagos platform kifejlesztésére épülő, hosszú távú együttműködés az automatizált járművezetés tömegtermelésének beindítása szempontjából döntő jelentőséggel bírhat. A két vállalat szaktudásának egyesítésével mindkettőnk innovációs erőssége nő, amely a technológia fejlődését is felgyorsítja” – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja.

    „Az automatizált járművezetés megvalósítása napjaink egyik legforradalmibb kihívása, amelyen az egész Daimler Group nagyon keményen dolgozik” – vette át a szót Ola Källenius, a Daimler AG igazgatótanácsának vállalati kutatásokért és a Mercedes-Benz gépkocsik fejlesztéséért felelős tagja. „Mint ahogyan eddig is, a Daimler-nél a biztonság az elsődleges szempont. Az exkluzív, kivételes technológiai megoldások helyett olyan megbízható, teljes körű rendszer kifejlesztését tartjuk szem előtt, amely érezhető hozzáadott értékkel fokozza ügyfeleink életminőségét. A legkiválóbb partnerekkel dolgozunk azon, hogy jelentős mértékben növeljük a járműtechnológia teljesítményét és mindezt biztonságos módon kínáljuk fel ügyfeleinknek” – tette hozzá.

    A tervezett együttműködés számos egyértelmű előnyt tartogat a BMW Group és a Daimler AG számára: a partnerek szaktudásának egyesítésével és a több modellosztályban is alkalmazható járműszerkezeti megoldások kifejlesztésével a technológia jövőbeni generációinak megvalósulása felgyorsul, amelynek következtében az újítások hamarabb megjelennek az utakon, az innovációs átfedések pedig lerövidülnek. A gépkocsi utasainak és a forgalom többi résztvevőjének biztonsága mindkét gyártó stratégiájában abszolút elsődleges szempont, az iránymutató együttműködés kulcspontja éppen ezért a közösen kidolgozott rendszer megbízhatósága. A két német prémiummárka továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy megőrizze iránymutató pozícióját a járműfejlesztés területén.

    A közös járműfejlesztés első kézzelfogható eredménye egy több méretosztályban is alkalmazható, az automatizált járművezetés számos szintjén rendszerbe állítható járműszerkezet tömegtermelése lesz, amely az intelligens vezetést támogató rendszerekre épülő és az autópályán aktiválható, nagymértékben automatizált járművezetés innovációit magába foglaló struktúra követelményeinek egyaránt maximálisan megfelel. A két gyártó ráadásul már azon lehetőségekről is tárgyalásokat tervez, hogy a járműautomatizálás magasabb szintjeit is közösen kidolgozott együttműködés kereteiben váltsák valóra, legyen szó akár az autópályákon, akár a belvárosi forgatagokban aktiválható technológiai megoldásokról. Ezek az elképzelések a BMW Group és a Daimler AG közötti iránymutató együttműködés hosszú távon fenntartható mivoltát erősítik, amelynek elsődleges célja a több méretosztályban is alkalmazható, automatizált járművezetésre alkalmas platform kifejlesztése. A két német prémiumgyártó partnersége nem befolyásolja az aktuális járműtechnológiák fejlesztési munkálatait és a folyamatban lévő, más partneri együttműködéseket. A BMW Group és a Daimler AG továbbra is keresi a legkiválóbb technológiai vállalatokkal való együttműködési lehetőségeket és nyitott azon autógyártó vállalatok közreműködésére, amelyek ötleteikkel hozzájárulhatnak a közösen kidolgozandó platform sikeréhez.

    Automatizált járművezetés a BMW Groupnál

    A BMW Group 2006 óta dolgozik a nagymértékben automatizált járművezetés kifejlesztésén, sorozatgyártásra érett, nem kizárólagos platformja megvalósításában pedig számos technológiai specialistával, beszállítóval és alvállalkozással működik együtt. 2017 óta a bajor prémiumgyártó az ezen a területen tevékenykedő divíziókat a München melletti Unterschleißheim városában felépített, automatizált járművezetésre szakosodott innovációs központban egyesíti, a technológia tömegtermelésbe és több modellosztályba való integrálását pedig számos partner segíti. Az innovációs központban egy vadonatúj szoftverfejlesztő részleg támogatja az automatizált járművezetésre kifejlesztett platform technológiai felgyorsulását, amely új iparági mércét is jelent. A csúcstechnológia újabbnál újabb innovációit a BMW Group világszerte több mint hetven gépkocsival teszteli közúton, ahol a tervezőmérnökök hétköznapi szimulációk és a legextrémebb vezetési szituációk közben fejlesztik a járművekben dolgozó mesterséges intelligenciát. A vállalatcsoport technológiai zászlóshajója, a BMW iNEXT, amely az automatizált járművezetés 3. szintjét sorozatgyártásban kínálja majd fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek, 2021-ben érkezik meg a piacra, amikor is a következő, 4. szintet képviselő járműtechnológiai innovációk is már kísérleti projektekként jelennek meg az utakon.

    Automatizált járművezetés a Daimler AG-nél

    A Daimler AG párhuzamosan dolgozik az automatizált járművezetés több szintjének megvalósításán. Az aktív biztonsági rendszerek hosszú ideje piacvezető gyártójaként a vállalat a kezdetek óta házon belül fejleszti saját technológiáit. 2019-ben a Daimler AG beindítja San José-ban első, a Bosch-sal közösen kidolgozott kísérleti projektjét, amely a nagyvárosok forgatagában teszteli az önmagát vezető járműtechnológia 4. és 5. szintjét. A program útnak indítása mindkét gyártó történetében jelentős mérföldkőnek számít, az iránymutató együttműködés pedig a tervek szerint tovább folytatódik. A következő évtized hajnalán a Daimler nem csupán a nagymértékben, de a teljes mértékben automatizált járművezetés lehetőségét is ügyfelei kezébe kívánja adni. A technológia a tervek szerint minden vezetési szituációban, minden járműkategóriában maximálisan megbízható működésre lesz képes, legyen szó akár gépkocsikról, kisteherautókról, teherautókról vagy buszokról.