Szerző: Hírszerkesztő

  • Vegyesek a vélemények a leggyorsabb körért járó pont kapcsán

    Vegyesek a vélemények a leggyorsabb körért járó pont kapcsán

    A napokban fogadták el azt a szabálymódosítást, mi szerint idén már a versenyben futott leggyorsabb körért is jár egy pont, a versenyzőnek és a csapatának is. E pontért azonban csak azok versenyezhetnek, akik a top 10-ben is végeznek.

    Az érintettek azonban vegyes fogadtatásban részesítették a plusz pontot.

    „Ez leginkább a harmadik leggyorsabb autónak fog kedvezni.” – idézett egy stratégát az Auto Motor und Sport. „A középmezőny alapvetően annyira le van maradva, hogy nem engedhetik meg maguknak az extra kerékcserét anélkül, hogy veszélybe sodornák a helyezésüket.”

    „Ez sok pontot jelenthet.” – lelkendezett Max Verstappen a Servus TV-nek. „Öt, vagy hat leggyorsabb kör az öt vagy hat extra pontot jelent.”

    Helmut Marko is örül ennek a szabálynak: „Ez megváltoztathatja a taktikákat.”

    Az Alfa Romeo csapat menedzsere, Beat Zehnder azonban szintén úgy látja, hogy mivel a középmezőny nagyon le van maradva, így ez őket nem különösebben hozza lázba.

    „Szerintem ez minket nem különösebben fog érinteni sajnos, legalábbis egyelőre.” – mondta a Williams lengyel versenyzője, Robert Kubica a RaceFansnek.

    Kubica szerint ez a szabály azt eredményezheti, hogy a versenyzők sorra váltanak majd friss gumikra a versenyek végén, azt remélve, hogy leggyorsabb kört tudnak vele futni.

    Daniel Ricciardo viszont szintén örül a szabálynak.

    „Jó, hogy a top 10-re korlátozták ezt, így valóban van vesztenivaló is, ha az ember kimegy a boxba új szett gumiért.” – idézte az ausztrált a RaceFans.

    Sebastian Vettel azonban nem igazán foglalkozik ezzel az extra ponttal.

    „Nem számítok nagy változásra. Majd pár verseny után meglátjuk, hogy változtatott-e valamin.”

  • Megvan, ki lesz a versenyigazgató Whiting helyett a szezonnyitón

    Megvan, ki lesz a versenyigazgató Whiting helyett a szezonnyitón

    Miután ma váratlanul elhunyt a Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting, akit az egész sport gyászol most, az FIA megnevezte, hogy ki látja majd el Whiting feladatait a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

    Az FIA Michael Masit, a korábbi helyettes versenyigazgatót jelölte ki a feladatra, aki most versenyigazgató, biztonsági igazgató és állandó rajtoltató lesz Melbourne-ben.

    „Az FIA Formula One Sportszabályzatának 1-es függelékének B része meghatározza, hogy Mr Charlie Whitingnak kellene lennie a versenyigazgatónak, biztonsági delegáltnak és az állandó rajtoltatónak.” – áll az FIA közleményében.

    „Az FIA Nemzetközi Sportkódex 11.9.3b cikkelye szerint a Sportszabály úgy módosul, hogy Mr Michael Masi lesz a versenyigazgató, biztonsági delegált és állandó rajtoltató.”

  • A McLaren is eltüntette a „dohányreklámot” a szezonnyitóra

    A McLaren is eltüntette a „dohányreklámot” a szezonnyitóra

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy miután az ausztrál hatóságok aggályosnak tartották a Mission Winnow (szerintük) dohánytermékekre utaló kampányát, a feliratokat az Ausztrál Nagydíj idejére eltávolították a Ferrarikról.

    Mostanra azonban az is kiderült, hogy a McLaren is eltávolította autóiról és ruházatáról a British American Tobacco (BAT) hasonló kampányának (A Better Tomorrow) feliratait. Helyére a 7-Eleven bolthálózat került.

    A Ferrarihoz hasonlóan a McLaren is azt állítja, hogy ez a változás csak az Ausztrál Nagydíjra szól.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown korábban cáfolta, hogy a „A Better Tomorrow” kampány csak egy a szabályokat kijátszó mód lenne arra, hogy dohánytermékeket promótáljanak.

    Embed from Getty Images

  • Ricciardo megmutatta „funky” stílusú sisakját

    Ricciardo megmutatta „funky” stílusú sisakját

    Daniel Ricciardo korábban már hangoztatta, hogy egyedi sisakdizájnt szeretne, mert szerinte a legtöbb F1-es sisakja unalmas, és hiányzik belőlük az egyediség.

    Így aztán most, az Ausztrál Nagydíj előtt leleplezte idei, elmondása szerint funky stílusú sisakját, melynek színei valóban szokatlanok.

    Hátulján továbbra is szerepel a versenyző kabalája, a méhészborz, noha nem maga az állat lett a sisakra festve, hanem a neve, és egy mézcsurgató utal rá.
    A sisak egyik oldalán Ricciardo rajtszáma, a hármas látható jó nagy méretben, míg a másik oldalon a „stop being them” felirat olvasható, ami kb annyit tesz: ne légy olyan, mint ők.

    Daniel Ricciardo sisak racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Renault Sport
  • Elhunyt Charlie Whiting

    Elhunyt Charlie Whiting

    Tragikus hirtelenséggel elhunyt Charlie Whiting, a Forma-1 versenyigazgatója.

    Az egykori Forma-1-es szerelőből lett FIA elöljáró Charlie Whiting tragikus hirtelenséggel, ma hajnalban elhunyt. Mindössze 66 éves volt; az egész szezonnyitó rá készülő sportágat megrázta a hír…

    Az FIA hivatalos közleménye szerint halálát tüdőembólia okozta, mely három nappal az Ausztrál Nagydíj előtt jelentkezett nála.

    Whiting F1-es karrierje 1977-ben kezdődött, a Hesketh csapatnál, majd a ’80-as években a Brabhamnél dolgozott. 1988-ban lett az FIA munkatársa, majd 1997-ben lett versenyigazgató.

    „Mérhetetlen fájdalom, hogy Charlie hirtelen távozott.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Évek óta ismerten Charlie-t és nagyszerű versenyigazgató volt, központi és páratlan figurája a Forma-1-nek, akiben megtestesült ennek a fantasztikus sportnak az értéke és szelleme. A Forma-1 elvesztett egy hű barátot és egy karizmatikus nagykövetet Charlie személyében.”

  • James Bond is elektromos autóra vált

    James Bond is elektromos autóra vált

    Elektromos autót fog vezetni James Bond a legújabb filmjében, hogy kidomborítsák a brit titkos ügynök környezetbarát karakterét – adta hírül szerdán a The Sun című brit bulvárlap.

    A film rendezője, a környezetvédő Cary Fukunaga azt akarja, hogy Daniel Craig az Aston Martin első elektromos gépkocsiját, a Rapide E-t vezesse – olvasható a brit lapban.

    A korlátozott számban készülő Rapide E ára 250 ezer font és csupán 155 darabot fognak gyártani belőle.

    „Fukunaga közvetlenül együtt dolgozik az Aston Martinnal, hogy elektromos autójuk egyikét megszerezze a forgatáshoz” – mondta el egy bennfentes a lapnak.

    „A gépkocsi egy hihetetlenül akciógazdag jelenetsor középpontjában fog állni. James Bondról köztudott, hogy pompás autókat vezet, ebben sem fog csalódni. Minden csúcstechnológiás kütyü benne lesz, ez az, amiért Cary harcolt, és Daniel valamint a producerek kiállnak mellette… Valamennyien hiszik, hogy eljött az idő arra, hogy Bond nulla kibocsátású gépkocsira váltson” – tette hozzá.

    Az új Bond-filmet Shatterhand munkacímmel többszörös halasztás után a jövő hónapban kezdik forgatni.

  • Ütős videóval készül a szezon folytatására Nagy Dániel

    Ütős videóval készül a szezon folytatására Nagy Dániel

    Néhány hét hátra van még az autóversenyszezon kezdetéből – a túraautó-világkupa április
    első, a TCR Európa-kupa pedig április utolsó hétvégéjén rajtol el -, Nagy Dániel azonban
    már gőzerővel dolgozik az alapozó edzéseken, rajongóinak pedig egy brutális
    hangulatvideóval könnyíti meg a várakozást a startig.

    “Az egyik együttműködő partnerünk, az MPA System készítette a videót, még tavaly kora
    ősszel a Hungaroringen. Igaz, hogy csak egy edzésen vettük fel a képeket, de így is sokat
    visszaad abból az életérzésből, amiket egy autósport rajongó számára a versenyhétvégék
    jelentenek, és megmutatja, hogy milyen komoly munka folyik egy teszten” – mondta Nagy
    Dániel.

    A M1RA-val tavaly a TCR Európa-kupában összetettben ötödik helyezett, a WTCR
    hungaroringi hétvégéjén szabadkártyásként második helyet megszerző fiatal versenyző a
    jövőjével kapcsolatban egyelőre nem árult el konkrétumokat.

    “Hamarosan kiderül, hogy melyik sorozatban és melyik csapatnál folytatom. Annyit viszont
    elmondhatok, hogy idén is versenyezni fogok, és már nem kell sokat várni a bejelentésre.”

    Ami viszont már biztos, hogy Nagy Dani honlapja megújult, a www.daninagy.com-on
    ezentúl a friss hírek mellett kisebb és nagyobb kulisszatitkokról is olvashatnak a szurkolók.

  • Vajon mennyien találjátok el, hogy ki lesz az első F1-es futam győztese?

    Vajon mennyien találjátok el, hogy ki lesz az első F1-es futam győztese?

    Ezen a hétvégén elrajtol a 2019-es Forma-1-es szezon.

    A csapatfelállások igencsak átrendeződtek, és a szabályokon is módosítottak. Utóbbitól azt remélik, hogy picit talán átrendezi az erőviszonyokat.

    Hogy mennyire fog ez bejönni, idővel kiderül. Mi azonban most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ti mit tippeltek, ki fogja megnyerni a szezonnyitó versenyt, Melbourne-ben?

    Az első verseny után el is áruljuk majd nektek, hogy mi lett a szavazás végeredménye, vagyis mennyien találtátok el, hogy ki lesz a győztes!

    [poll id=”122″]

  • A Volvo Cars 180 km/órában korlátozza minden autója végsebességét, kihangsúlyozva a gyorshajtás veszélyeit

    A Volvo Cars 180 km/órában korlátozza minden autója végsebességét, kihangsúlyozva a gyorshajtás veszélyeit

    A közlekedésbiztonság globális szakértőjeként a Volvo Cars felhívja a figyelmet a gyorshajtás veszélyeire, és a 2020 tavaszától gyártandó autóiban 180 km/órában korlátozza azok végsebességét.

    A vállalat Vision 2020 célkitűzése, amelynek értelmében az autógyártó 2020-ra nullára kívánja csökkenteni az új Volvo gépkocsiban súlyos vagy halálos balesetet szenvedő utasok számát, a globális autóipar egyik legambiciózusabb biztonsági programja. Felismerve azonban, hogy a technológiai fejlesztés önmagában nem elegendő ennek a célnak az eléréséhez, a Volvo Cars most a vezetőkre és a vezetési stílusra is kiterjeszti figyelmét.

    A Volvo Cars által végzett kutatások három olyan tényezőt azonosítottak, amelyek ‘hiányosságként’ gátolhatják, hogy az autógyártó teljes mértékben felszámolja a súlyos és halálos balesetek kockázatát. Ezek egyike a gyorshajtás.

    „A Volvo vezető szerepet tölt be a közlekedésbiztonság terén. Ez így volt eddig, és így lesz a jövőben is.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója „Kutatásaink egyértelműen rámutattak, hogy léteznek olyan problémás területek, amelyek gátolhatják a súlyos és halálos kimenetelű balesetek kockázatának teljes és végleges felszámolását. A sebességkorlátozás természetesen nem nyújt végleges megoldást, ám ha egyetlen életet is megmenthetünk vele, megéri.”

    A végsebesség korlátozásán túlmenően a vállalat azt is vizsgálja, az intelligens sebesség-szabályozás és a virtuális kerítés (geofencing) technológia segítségével a jövőben hogyan tudná automatikusan csökkenteni a járművek sebességét kórházak és iskolák közelében.

    „Párbeszédet kívánunk kezdeményezni arról, hogy az autógyártóknak jogában áll-e – vagy esetleg egyenesen kötelessége-e – olyan technológiákat beépíteni autóikba, amelyek az autóvezetők magatartását megváltoztatva veszik fel a harcot az olyan jelenségekkel, mint a gyorshajtás, az ittas vezetés vagy a figyelemelterelés.” – tette hozzá Samuelsson úr. „Nem rendelkezünk határozott válasszal erre a kérdésre, de úgy véljük, ideje, hogy vezető szerepet vállaljunk a vitában, és úttörőként lépjünk fel.”

    A gyorshajtást az teszi veszélyessé, hogy bizonyos sebességek felett a fedélzeti biztonsági technológiák és az intelligens infrastruktúra sem képes arra, hogy baleset esetén megakadályozza a súlyos vagy halálos sérüléseket. A legtöbb nyugati országban ezért vezettek be sebességkorlátozásokat. Ennek ellenére a sebesség túllépése általános jelenség, és a mai napig a halálos kimenetelű közlekedési balesetek egyik leggyakoribb oka.

    Évente több millió autóvezetőt bírságolnak meg gyorshajtás miatt, a nemzeti közlekedés-biztonsági szervezet (NHTSA) baleseti statisztikái szerint az Egyesült Államokban 2017 során bekövetkezett összes, halálos kimenetelű közlekedési baleset 25 százalékát gyorshajtás okozta.

    „Az emberek nem fogják fel, micsoda veszélyekkel jár a sebesség.” – mondta Jan Ivarsson, a Volvo Cars egyik vezető biztonsági szakértője.

    „Tudjuk, hogy veszélyesek a kígyók, a pókok, tisztában vagyunk a magasság kockázatával. A sebességgel járó veszélyekről azonban gyakran megfeledkezünk.” – folytatta Ivarsson úr. „Az emberek gyakran hajtanak gyorsabban, mint ami egy adott forgalmi helyzetben optimális volna, és rosszul mérik fel a pillanatnyi forgalmi helyzetnek, illetve saját vezetői képességeiknek megfelelő sebességet. Támogatnunk kell egy kedvezőbb magatartás kialakítását, segítenünk kell az embereknek, hogy felfogják: a gyorshajtás veszélyes.”

    A gyorshajtás mellett két további problémakör is akadályozza a Volvo közlekedésbiztonsági célkitűzésének megvalósítását. Az ittas vezetés legalább olyan nyilvánvaló probléma, mint a gyorshajtás – és legalább olyan nehéz felszámolni. A világ legtöbb országában tilos alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság hatása alatt vezetni, a jelenség mégis meghatározó kiváltó oka a súlyos vagy halálos kimenetelű közlekedési baleseteknek.

    A másik ilyen probléma a figyelemvesztés. Az autóvezetésre mobiltelefon vagy más zavaró tényezők miatt csak részben koncentrálni képes autóvezetők ugyancsak jelentős hányadban felelősek a halálos kimenetelű balesetekért. Ez a jelenség sok szempontból ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.

    A Volvo Cars március 20-án, egy Göteborgban (Svédország) szervezendő, különleges biztonsági rendezvényen ismerteti az ittas vezetés és a figyelemelterelés problematikájára kidolgozott megoldási javaslatait.

  • Mérföldkő Hongkongban: a BMW i Andretti Motorsport dobogós helyre készül a Formula E ötvenedik futamán

    Mérföldkő Hongkongban: a BMW i Andretti Motorsport dobogós helyre készül a Formula E ötvenedik futamán

    2019. március 10-én Hongkongban rajtol el az ABB FIA Formula E bajnokság 2018/2019-es szezonjának első távol-keleti megmérettetése, amelyen a BMW i Andretti Motorsport pilótája, António Félix da Costa Mexikóvárosban megkaparintott második helyezését követően, fantasztikus formában áll rajthoz. Eközben a portugál klasszis csapattársa, a brit Alexander Sims is éhezik az ázsiai sikerre.

    A hongkongi futam a Formula E történetének ötvenedik megmérettetése lesz. Hivatalos autóipari partnerként a BMW i divízió egészen a kezdetektől támogatja a sorozatot, amelyben António Félix da Costa már negyvenöt alkalommal gurult rajtrácsra. A portugál pilóta ezzel azon tíz kiemelkedő versenyző egyike, akik a Formula E legalább negyven futamán részt vettek. Az Andretti Motorsport eddig egyetlen versenyt sem hagyott ki.

    A BMW iFE.18 versenyautó már a vasárnapi megmérettetés előtti héten a hongkongi figyelem középpontjába került, az extravagáns formaautó ugyanis az ázsiai metropolisz számos látványosságánál és híres helyszínén megfordult.

    A BMW Motorsport igazgatójának, valamint a BMW i Andretti Motorsport csapatfőnökének és pilótáinak nyilatkozatai a hongkongi futam előtt

    Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója:

    „António mexikóvárosi második helyezése az egész csapatnak extra löketet adott. És noha jelenleg a pilóták közötti pontverseny második helyén áll, a korábbi versenyeken nem minden a tervek szerint alakult, így António számottevő lemaradásban van a tabella első helyezettje mögött. A szezon jelen szakaszában az a legfontosabb számunkra, hogy minél több pontot gyűjtsünk, és ez éppúgy igaz Alexanderre is, aki Mexikóban önhibáján kívül keveredett bele egy ütközésbe. A Mexikóvárosban kiautózott, ígéretes tempóját szem előtt tartva, biztos vagyok benne, hogy Hongkongban is remek eredmény születik majd. A hongkongi futam ugyanakkor a sorozat szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen immár ötven megmérettetés óta tartjuk lázban a rajongókat. A BMW i az első naptól kezdve az FIA Formula E hivatalos autóipari partnere, az Andretti Motorsport eddig minden versenyen jelen volt, António pedig az egyik legtapasztaltabb pilóta a mezőnyben. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a sorozat vezérigazgatójának, Alejandro Agag-nak az újabb mérföldkőhöz.”

    Roger Griffiths, a BMW i Andretti Motorsport csapatfőnöke:

    „Hongkong az egyik legikonikusabb helyszín a Formula E versenynaptárában. Az aszfaltcsík a város közepén fut keresztül, a vonalvezetés pedig roppant keskeny, kanyargós és rázós. Az Andretti Motorsport számos sikert könyvelhetett el itt a múltban. Úgy vélem, mindkét pilótánknak jó esélye van a hongkongi dobogón végezni. A mexikóvárosi sikeres hétvége után az elsődleges célunk nem más, mint hogy további sok-sok ponttal gazdagítsuk a csapatot.”

    Alexander Sims, a 27-es rajtszámú BMW iFE.18 versenyautó brit pilótája:

    „Alig várom már a hongkongi rajtot. Nagyszerű város, amely a hatalmas kikötővel lélegzetelállító versenyhátteret garantál nekünk. Itt még csak szimulátorban vezettem, de az alapján eléggé kanyargós és megterhelő a pálya. Ahogyan az összes hétvégén, most is az lesz a célom, hogy a lehető legtöbbet megtanuljam, amilyen gyorsan csak lehet. A mexikóinál keményebb versenyre készülök, hiszen egy vérbeli utcai versenypálya sajátosságait nem szabad alábecsülni. Viszont egy rendkívül gyors versenyautónk van, úgyhogy magabiztosan utazunk Hongkongba.”

    António Félix da Costa, a 28-as rajtszámú BMW iFE.18 versenyautó portugál pilótája:

    „Hongkong mindig is az egyik kedvenc versenypályám volt. A Mexikóvárosban kiautózott erős teljesítmény után már nagyon várom, hogy végre ismét a BMW iFE.18 volánja mögé üljek. Szisztematikusan kell építkeznünk, a csapat pedig most legalább annyira motivált, mint én magam. Ez lesz az ötvenedik Formula E futam, én pedig már az első verseny óta a széria tagja vagyok. Borzasztó büszke vagyok erre is, gratulálok, Formula E!”

    Öt másodpercnyi többlet-teljesítmény a rajongók által

    A FANBOOST a Formula E minden követőjének és rajongójának megadja a lehetőséget arra, hogy kedvenc pilótájára szavazzon, aki így a következő versenyen többlet-teljesítményben részesülhet: az az öt pilóta, akire a legtöbb FANBOOST-szavazat érkezik, a futam második felében öt másodpercen át folyamatosan töltő extra menetteljesítményhez kap hozzáférést. A rajongók a megmérettetést megelőző hatodik naptól kezdve, a rajt előtti tizenötödik percig adhatják le voksaikat, versenyenként. Egy rajongó egy nap egyszer szavazhat, három különböző módon: online a https://fanboost.fiaformulae.com/weboldalon, a Formula E hivatalos okostelefon-alkalmazásában vagy Twitteren, a #FANBOOST hashtaggel, amelyet az adott versenyző teljes neve követ, egybeírva.

    A BMW i Andretti Motorsport pilótáinak hashtagjei:

    #AlexanderSims
    #AntonioFelixdaCosta