Szerző: Hírszerkesztő

  • A győzelmet igen, de a dobogót nem vette el a technikai hiba a magyar párostól a Nürburgringen

    A győzelmet igen, de a dobogót nem vette el a technikai hiba a magyar párostól a Nürburgringen

    Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám párosa a második helyen végzett a Nürburgring Langstrecken Serie harmadikfordulójában. A magyar csapat kiválóan rajtolt, de aztán technikai hiba hátráltatta az egységet.

    Alig két hét telt el a Nürburgring Langstrecken Serie második fordulója óta, a Car Competition Racing Teamre máris újabb 4 órás verseny várt a zöld pokolban. Április közepén a legtöbb versenysorozat még el sem indult, amikor is a magyar csapat már a harmadik fordulóját kezdte meg a német endurance sorozatnak.

    Az időmérőn tökéletes körülmények uralkodtak, a magyar párosnak újabb körrekordot sikerült futnia a Toyota GT86 CS Cuppal, ami egy nagyon szerencsés, szinte forgalommentes körnek volt köszönhető az időmérő elején. A 9:36:179-es időeredmény az öt autót számláló SP3-as kategória 2. rajthelyére volt elegendő.

    Molnár Bendegúz, Lengyel Ádám, Car Competition Racing Team, Nürburgring Langstrecken Serie 2023, harmadik forduló
    A magyar egység jól rajtolt, de a technikai hiba miatt nem jöhetett össze a győzelem (Fotó: Gazoo Racing)

    A versenyen szintén tökéletes időjárás várta a versenyzőket, ami a vidékre áprilisban nem jellemző. Ezúttal Molnár Bendegúz kezdte a versenyt a Toyotával, kiváló rajt után át is vette a vezetést az élről rajtoló Renault Clio csapatától. Az első körökben nagy csatában sikerült is megtartania a vezetést. A 4. körben az NLS2 után az NLS3-on is utolérte a csapatot a technika ördöge, a Toyota leszakadt kipufogóval érkezett be a boxba. A csapat alig 10 perc alatt javította meg a letört kipufogókonzolt, így az autó folytathatta a versenyt. A nem tervezett kiállás után Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám is rákapcsolt, próbálták menteni, ami menthető. A verseny végére a kiváló tempónak köszönhetően éppen csak sikerült megfogni a 2. pozíciót, amivel a csapat teljes mértékben elégedett volt, figyelembe véve a nem tervezett kiállást.

    Az NLS sorozat egészen júniusig szünetet tart, amikor is a magyar csapat egy újabb 4 órás versennyel folytatja majd a bajnokságot az SP3-as kategória vezető helyéről.

  • Rangos nemzetközi díjakat nyert a HUMDA közlekedésbiztonsági kampánya

    Rangos nemzetközi díjakat nyert a HUMDA közlekedésbiztonsági kampánya

    A világ egyik legrégebbi és legnagyobb kreatív versenyén, a dallasi Hermes Creative Awards-on két platina díjat is kapott a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. 2022-es őszi-téli közlekedésbiztonsági kampánya. A díj marketing és kommunikációs területen ismeri el a kiemelkedő munkákat, az elismerése több ezren pályáztak. A HUMDA rendezés és szórakoztatás kategóriákban kapta meg a legrangosabb díjat.

    A díj odaítéléséről az 1995-ben alapított Marketing és Kommunikációs Szakemberek Szövetsége (AMCP) dönt iparági szakemberek bevonásával. A kreatív ipar legjobb kiadványait, márkaépítési megoldásait, webhelyeit, videóit, valamint reklám-, marketing- és kommunikációs programjait értékelik minden évben.

    A HUMDA kiemelt feladata a közlekedésbiztonság javítása, ezért indított 20222 őszén egyedülálló szemléletformáló kampányt a balesetek számának radikális csökkentése érdekében. A „Nem vagy egyedül” mottóval indított egy hónapos közlekedésbiztonsági kampányban négy olyan reklámfilm volt látható a legnépszerűbb honlapokon és közösségi médiafelületeken, amelyeket a hazai közlekedésbiztonsági helyzet és a közlekedési kultúra javítása miatt forgattunk. Olyan mindennapi helyzetekre hívtuk fel a figyelmet, mint a vasúti átjárónál történő közlekedés, az autóvezetés közbeni figyelem, a megkülönböztető jelzést használó jármű azonnali elengedése és a mikromobilitási eszközök helyes használata.

    HUMDA
    Fotó: HUMDA

    – A HUMDA az elmúlt években lehetőségeihez képest sokat tett a közlekedésbiztonság javítása érdekében. Számos vezetéstechnikai tréning szervezésén, magas színvonalú szakmai kiadványok összeállításán és országos edukációs kampányok lebonyolításán vagyunk már túl munkatársaimmal. Az olyan kampányaink, amely most az Egyesült Államokból kapott elismerést sok százezer, vagy akár több millió emberhez is eljut és erősíti azt az elhivatott munkát, amelyet partnereinkkel, többek között az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal is végzünk. A közlekedésbiztonság egy olyan terület, ahol még sok tennivalónk van, de az ilyen részsikerek erőt adnak ahhoz, hogy folytassuk a munkát – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – Minden korosztályt megszólítottunk ezzel a kampánnyal, ezért egy közös nyelvhez, a szarkasztikus humorhoz és az iróniához folyamodtunk. Ezért is nyertünk a rendezés mellett szórakoztatás kategóriában is. Büszke vagyok rá, hogy a HUMDA Kommunikációs Irodája és a Lounge Group közösen egy olyan kampányt alkotott tavaly, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai elismerésben részesült. A humor egy olyan nemzetközi nyelv, amellyel a fiatalokat, a középkorúakat és az időseket is meg tudjuk szólítani. Természtesen tervezzük, hogy hagyományainkhoz híven idén is szervezzünk egy országos elérésű közlekedésbiztonsági kampányt – mondta Lázár László, a HUMDA kommunikációs vezetője.

    A reklámfilmek itt tekinthetők meg:

  • Káosz és nagy felzárkózás az esőben Vida Benedektől

    Káosz és nagy felzárkózás az esőben Vida Benedektől

    Vida Benedek a CEE Rotax Max Challenge második fordulójában versenyzett Húsvétkor. Az biztos, hogy a dobogón zárt, de egyelőre nem tudni, hogy melyik fokán.

    Az ausztriai Bruckban található Speewdworld versenypályán, Húsvét hétvégéjén rendezték meg a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge II. fordulóját. A DD2-es váltós kategória ezúttal is népes mezőnyt vonultatott fel, ami 27 versenyzőt jelent. Köztük volt a Kancsár Racingnél versenyző Vida Benedek, aki a bajnoki pontverseny éléről várta a folytatást. A fiatal versenyző kaotikus hétvégét zárt jó eredménnyel. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvasghatja.

    „Minden szempontból őrült hétvégén vagyok túl, de így is dobogón zártam vége, ami még nem a hivatalos végeredmény, ugyanis óvták a második helyezettet. Extrém időjárás fogadott minket a pályán, szombat éjjel még havazott is, de végig hideg volt és sokat esett. Így csak az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy vizes vagy száraz beállításokkal megyünk. Az edzéseken a tempónk szárazon és vízen egyaránt jó volt.”

    Magyar győzelemmel rajtolt a CEE Rotax Max Challenge idei szezonja

    „Az időmérőn a 7. helyre volt elég a gyorsköröm, ami bevallom, lehetett volna jobb is. A harmadik-negyedik körömben terveztem futni a legjobb időmet, de hamar utolértem az előttem levőket. Mivel ők számomra kissé érthetetlen módon egymással csatáztak, nem maradt több lehetőségem tiszta kört futni.”

    „Az elődöntő jól sikerült, feljöttem a 4. helyre, majd a döntőben is ebben a pozícióban végeztem, itt azonban nem volt olyan jó a tempóm. Ezt részben magamnak, részben a túl nagy hátsó tapadásnak köszönhettem.”

    „A szuperdöntő aztán valódi káoszfutamot produkált. Egyrészt az időjárás a bolondját járatta velünk, így sokat vacilláltunk, hogy a vizes vagy a száraz lesz a jó beállítás. A verseny még vizes pályán indult, de mi a száraz beállítás mellett döntöttünk, míg az élmezőnyben többen vizes gumit tettek fel. Kockázatos volt a slick gumit választani, hiszen nedves pályán úgy csúszik, mintha jégen mennénk! Viszont, ha elkezd száradni, sokkal gyorsabb.”

    „A rajtnál veszítettem is néhány pozíciót, ami várható volt, majd a sikánban kaptam egy hatalmas ütést hátulról. Úgy beletoltak a csapattársam gokartjának hátuljába, hogy felugrattam rá, és mindketten kicsúsztunk, ráadásul összeakadtak a gokartjaink, alig tudtuk szétszedni őket. Mire visszaültünk a gokartba, a mezőny fél kör előnyel járt előttünk 25 versenyzővel!”

    Magyar siker született a pályán, ahol Senna, Schumacher és Hamilton is versenyzett

    „Ekkor, ahogy mondani szokás, lecsúszott a redőny, valamint a slick gumik is elkezdtek működni, így sikerült visszazárkóznom a hetedik helyre. Ez azt jelentette, hogy a harmadik helyen végeztem az összetettben, a dobogóra azonban nem állhattam fel, mert megóvták a második helyezett versenyző eredményét, ezért elmaradt a díjkiosztó” – értékelt Beni, aki úgy érzi, több is lehetett volna ebben a hétvégében, különösen a szuperdöntőben, ahol hatalmas volt a sebességkülönbség az ellenfelekhez képest.

    „Köszönöm szépen Kancsár Ferencnek és a Kancsár Racing-nek ezt az extrém hétvégét, illetve édesapámnak, aki hiba nélkül szerelt. Nagy köszönet a LiMa Racingnek és a Bar Rasputinnak is, hogy részt vehetek a versenyeken!”

    A végeredmény cikkünk megjelenésekor sem volt még hivatalos, így csak azt lehet kijelenteni, hogy Vida Benedek biztosan dobogós, de hogy annak második vagy harmadik fokán végzett, még nem tudni.

  • Erős mezőnyben, legendás pályákon versenyez idén Losonczy Levente 

    Erős mezőnyben, legendás pályákon versenyez idén Losonczy Levente 

    Jövő héten indul a TCR Italy szezonja, az azt követő hétvégén pedig a TCR Europe is elkezdődik. Losonczy Levente mindkét sorozatban versenyezni fog, a Hungaroringen pedig a világ legjobbjaival, köztük Michelisz Norberttel is összecsaphat.

    Hamarosan indul a túraautó-szezon, Losonczy Levente pedig ismét tesz egy előrelépést a pályafutásában. A 20 éves versenyző idén két sorozatban, a TCR Europe-ban, valamint a TCR Italyben fog versenyezni az Aggressive Team Italia színeiben. A MOTAM kötelékéhez tartozó pilótának tavaly után idén is lesz lehetősége hazai pályán szerepelni, hiszen a TCR Europe mezőnye a Hungaroringre is ellátogat.

    Losonczy Levente 2022-ben a TCR Eastern Europe Trophyban hatból három hétvégét teljesített, ezeken összesen 18 pontot szerzett. Ezenkívül ott volt a TCR Europe monzai, illetve a TCR Italy imolai és vallelungai fordulójában. Utóbbin a pontszerzés is összejött egy tizenötödik helyezésnek köszönhetően.

    Losonczy Levente révén feltörekvő túraautó-versenyzővel erősödik a MOTAM csapata

    Idén már állandó jelleggel vesz részt a TCR európai és olaszországi sorozatában. Losonczy Levente az előző idény közepén igazolt az Aggressive Team Italiához. 2023-ban pedig ugyancsak az olasz istálló színeit fogja képviselni, és a Hyundai legkorszerűbb benzines autóját, az Elantra N-t fogja vezetni.

    „Tartalmas tesztprogramot teljesítettünk, a csapattársaim is jó referenciának bizonyultak, az idők is versenyképesen alakultak, így bizakodva tekintünk a szezon elé, de a rendkívül erős mezőnyben, a felkészült ellenfelekkel szemben nem lesz könnyű dolgunk. Mindent bele fogunk adni, hogy megálljuk a helyünket a két bajnokságban” – nyilatkozta Losonczy Levente.

    A két széria közül a TCR Italy kezdődik korábban, a mezőny már jövő héten versenyezni fog Imolában. Ezt követően Vallelungába kétszer, Misanóba, Mugellóba és Monzába pedig egyszer-egyszer látogatnak el, mielőtt az október 27-e és 29-e között rendezendő szezonzáróra visszatérnek az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrari pályára.

    Losonczy Levente
    Fotó: MGR Images

    Ami a TCR Europe-ot illeti, az egy héttel később, április utolsó hétvégéjén kezdődik, de Losonczy Levente az első két, portimãói, illetve pau-i fordulót kihagyja, mivel érettségizni fog. Ennek következtében Spa-Francorchamps-ban fog csatlakozni a mezőnyhöz, utána pedig újabb legendás pályákon, a Hungaroringen, a Paul Ricardon, Monzában, illetve Barcelonában mérheti össze tudását ellenfeleivel. A magyarországi hétvégét 2023. június 16-18. között rendezik.

    Spában, valamint a Hungaroringen ráadásul nem mindennapi kihívásban, illetve élményben lesz része, ugyanis ekkor az újonnan létrehozott TCR World Tour mezőnye is versenyezni fog. A sorozat lényege, hogy nem önálló eseményei vannak, hanem a pilótái a világ különböző szériáinak egy-egy fordulóján vesznek részt. Losonczy Levente így többek között a legeredményesebb magyar túraautó-versenyzővel, Michelisz Norberttel is egy pályán lesz ezen alkalmakkor, valamint a TCR Italy első vallelungai hétvégéjén.

    A jó szereplés idén nemcsak a bajnoki tabellák, illetve a jövőbeli lehetőségek szempontjából fontos, hanem azért is, mert a szintén idén bevezetett TCR-világrangilsta minden túraautó-versenyzőnek lehetőséget biztosít arra, hogy kvalifikálja magát a World Tour döntőjébe, ahova a pontverseny első 15 helyezettje mellett a ranglista legjobb 45 pilótája jut be.

    Losonczy Levente
    Fotó: MGR Images

    A TCR Europe 2023-as versenynaptára

    • Április 28-30.: Algarve, Portugália (World Tour)
    • Május 12-14.: Pau, Franciaország
    • Május 26-28.: Spa-Francorchamps, Belgium (World Tour)
    • Június 16-18.: Hungaroring, Magyarország (World Tour)
    • Július 21-23.: Paul Ricard, Franciaország
    • Szeptember 22-24.: Monza, Olaszország
    • Október 20-22.: Barcelona, Spanyolország

    A TCR Italy 2023-as versenynaptára

    • Április 21-21.: Imola
    • Május 5-7.: Misano
    • Június 9-11.: Vallelunga (World Tour)
    • Július 7-9.: Mugello
    • Szeptember 15-17.: Monza
    • Október 13-15.: Vallelunga
    • Október 27-29.: Imola
  • A Nürburgring magyar bajnokai folytatják a menetelést

    A Nürburgring magyar bajnokai folytatják a menetelést

    2023-ban is a világ egyik legkeményebb endurance sorozatában, a Nordscleifén zajló Nürburgring Langstrecken Serie bajnokságban folytatta a versenyzést Car Competition Racing Team magyar párosa: Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám.

    A kategória tavalyi bajnoki címének megszerzése után nem sikerült egy kategóriával feljebb lépniük, így CCRT magyar duója a jól bevált Toyota GT86 CS Cup volánja mögött vágott neki az SP3-as (2000 szívómotoros) kategóriának.

    NLS1

    Az első forduló nem várt időjárást hozott a 121 induló, ugyanis a Nürburgringre márciusban nem jellemző verőfényes napsütésben telt el az első 4 órás futam.

    A résztvevő számának csökkenése 2023-ban is folytatódott, ugyanis a magyarokkal együtt mindössze 3 induló volt a kategóriában. A csapat az erőviszonyokat már ismerve vágott neki a fordulónak, így hibátlan munkával és megbízhatósággal Bendegúz és Ádám megnyerték az év első versenyét.

    NLS2

    A második fordulóra már bővült a kategória létszáma, ez köszönhető a versenysorozat új szervezőinek és az első fordulón lévő kiváló időjárásnak is. Az SP3-as kategóriában immáron 5 autó indult az első helyért, többek közt az egyik tavalyi bajnokesélyes Renault Clio-val versenyző német csapat is.

    Ezúttal kevésbé kegyes időjárás várta a csapatokat, hiszen az időmérő edzés teljesen vizes körülmények között zajlott, alig fagypont feletti hőmérsékletben, így mindenki próbálta megőrizni az autóját a versenyig. A rajt előtt fél órával elállt az eső és a pálya száradni kezdett, így rendkívül nehéz volt a gumiválasztás, a magyar páros autójára végülis az esőgumi került fel.

    A Toyota GT86 a második rajtpozícióból indulhatott, az esőgumik viszont sajnos nem működtek, így Ádám már az első kör után bejött a boxba slick gumira váltani.

    A 8. körig több pozíciót is visszaszerzett, ekkor a rádió rendszer kikapcsolt az autóban. Egyre több elektromos rendszer kezdett megállni az autóban, elment a töltés, Ádám mindent lekapcsolva éppen elgurult a boxutcáig.

    Ott a szerelőcsapat gyors munkájának köszönhetően 6 perc alatt sikerült megjavítani a generátorról letört kábelt, így Bendegúz beülhetett az autóba és elkezdhette a hátrány ledolgozását.

    Mivel a töltésvesztés következtében az autó vészprogramra váltott, így jóval kevesebb motorerő állt rendelkezésre a megszokottnál. Bendegúz azonban ennek ellenére kiemelkedően jó tempót autózott, és visszavette a vezetést.

    A megpróbáltatások azonban még nem értek véget a csapat számára, ugyanis Ádámot behívták a sportfelügyelők egy incidens tisztázásra, ugyanis a GPS rendszer adatai alapján túl gyorsan ment egy 60 km/h-ra korlátozott zónában. A verseny után kielemezték az autó belső kameráját a felügyelőkkel, ahol tisztázódott, hogy a hiba nem a pilótában, hanem a GPS rendszerben volt, így a csapat megúszott 185 másodperc büntetést, Ádám pedig 1 DMSB büntetőpontot.

    A második 4 órás forduló nem várt izgalmakat rejtegetett magában a Car Competition Racing Team számára, azonban két forduló után eddig veretlenül várhatják a most hétvégén megrendezésre kerülő NLS3-at. A cél továbbra is a bajnoki cím megvédése.

  • Ezúttal aszfalton folytatódik a virtuális rally bajnokság!

    Ezúttal aszfalton folytatódik a virtuális rally bajnokság!

    A nagy népszerűségnek örvendő első forduló után a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágának versenyzői már a második futamukra készülhetnek a hétvégén.

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

    A több platformon is elérhető Dirt Rally 2.0 népszerűségének hála a legnépesebb mezőny ebben a szakágban vesz részt az online versenyeken. A skót murvás forduló után ezúttal aszfalton kell bizonyítaniuk az indulóknak a SEPTOX Spanyol Virtuális Rally keretein belül.

    A DuEn.hu által összeállított digitális műsorfüzet tartalmazza az összes, négy év alatt regisztrált versenyző rajtszámát, nevét, kategóriáját; a bajnokság állását, valamint a rally legfontosabb információit, a gyorsasági szakaszok térképei mellett a várható időjárás és útviszonyok adatait is.

    Dirt Rally 2 Screenshot, SIM Liga
    Forrás: DuEn.hu

    A versenyigazgató, Pannuska Dávid második futamot megelőzően is tart majd pályabejáró streamet, a versenyzők nagy örömére.

    A futam megszokott módon péntek reggel 8 órától egészen hétfő éjfélig teljesíthető a Dirt Rally 2.0 játékban. Az eredmények és a versenyzők nyilatkozatai most is folyamatos frissítésben megtalálhatóak a Rallylive.hu weboldalon.

    A bajnokságban szereplő 340 versenyző közé továbbra is folyamatosan lehet csatlakozni a bajnokságot szervező duen.hu-n keresztül.

    A szezonnyitó után így áll a bajnoki tabella:

    # Versenyző Csapat Pont
    1. Martin Márkó BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 210
    2. Fónagy Kristóf BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 192
    3. Kasza Kristóf 183
    4. Molnár Alex TMC Rallysport 180
    5. Martinák Balázs TMC Rallysport 174

    A csapatbajnokság állása az első futam után:

    # Csapat Pont
    1. TMC Rallysport 519
    2. helyi-sport.hu Racing Team 405
    3. BORÍTSATOK VISSZA!!! Rally Team 402
    4. Car-Go! Virtual Rallye Team 304
    5. ARTEP HWR 280
  • Új csapatnál folytatja pályafutását Gender Tamás Junior

    Új csapatnál folytatja pályafutását Gender Tamás Junior

    Az olasz Energy Corse színeiben versenyez a továbbiakban Gender
    Tamás Junior. Az istálló a WSK, a Champions of the Future és a CIK-
    FIA gokartversenyein indul. Gender Tamás Junior idei versenyprogramja nem változik, továbbra is OK Junior kategóriában folytatja a fejlődést.

    A WSK Super Master Series április 26-án kezdődő, cremonai fordulójától
    kezdve Gender Tamás Junior új kihívás elé néz: új istállónál, az Energy
    Corse csapatnál folytatja a versenyzést OK Junior kategóriában.
    Az istálló már ismert a gokartsport hazai kedvelői számára, hiszen Molnár
    Martin is itt versenyez, idén már OK kategóriában. Gender Tamás Junior
    felkészülését a továbbiakban a Martinnal is együtt dolgozó Antonio
    Galluccio segíti coach-ként.

    „Nagy lépést teszek a pályafutásomban! A családommal úgy döntöttünk,
    hogy új környezetben folytatom a versenyzést, és az Energy Corse
    csapatra esett a választásunk. Köszönöm a bizalmat Mick Panigada
    csapatvezetőnek és örülök, hogy Antonio Galluccióval is együtt
    dolgozhatok, hiszen Molnár Martinnal már szép sikereket értek el” –
    nyilatkozta a HUMDA Academy támogatását élvező versenyző.

    Gender Tamás Junior, Energy Corse
    Gender Tamás Junior édesapjával, Gender Tamással Fotó: MGR Images

    Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója hozzátette: „Örülünk, hogy az
    eddigi sikeres együttműködés után egy újabb fiatal tehetség kapcsán
    dolgozhatunk az Energy Corse-csapattal. Bízunk abban, hogy Mick
    Panigada istállójában Gender Tamás Junior szép sikereket ér majd el.”

    Az 1997-ben alapított Energy Corse nagy elismerést vívott ki a gokartozás
    világában. Az olasz istállónál korábban a manapság már az F1-ben
    versenyző Alexander Albon és a kétszeres DTM-bajnok és ralikrossz-
    világbajnok Mattias Ekström is szerepelt.

  • A K&H és a HUMDA is csatlakozott az idei SIM Ligához

    A K&H és a HUMDA is csatlakozott az idei SIM Ligához

    A bajnokságok és platformok számának növelése mellett egy másik fontos mérföldkőhöz is elérkezett 2023-ban a SIM Liga, ugyanis a K&H és a HUMDA révén most először névadó szponzorokkal vághat neki a sorozat az idei évnek.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    Rögtön két névadó szponzorral is erősödött a SIM Liga az idei, új szintet jelentő szezonra. A bajnokságok hivatalos neve ezentúl K&H SIM Liga powered by HUMDA.

    A K&H biztosítja majd az összes bajnokság nyereményét, amiért az e-sportolók harcba szállnak majd, a sorozat öt bajnoksága során. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pedig egyéb forrásokkal segíti rendezést, és ezáltal azt, hogy a versenyzők számára a pálya mellett virtuális környezetben is olyan közeg álljon rendelkezésére, amelyben fejlődhetnek.

    K&H SIM Liga powered by HUMDA összes platformján külön az erre szakosodott szervezők biztosítják majd a rendezés magas színvonalát. A már egy fordulót maga mögött tudó Dirt Rally 2.0 bajnokságra a DuEn.hu, az iRacing versenyekre pedig a Paza Production rendezésében kerül majd sor. A Gran Turismo 7, valamint mindkét Assetto Corsa Competizione sorozatért (PC és PlayStation platformokon) pedig a Race Online Hungary lesz majd a felelős.

    A különböző bajnokságok legfrissebb híreiről K&H SIM Liga powered by HUMDA folyamatosan fejlődő honlapja mellett a sorozat Facebook– és Instagram-oldalán lehet majd tájékozódni.

    Nem kevesebb, mint 340 versenyzővel rajtolt el az idei első ralis szimulátor verseny!

  • Klasszikus Porsche – a jövő legélvezetesebb befektetése

    Klasszikus Porsche – a jövő legélvezetesebb befektetése

    A valaha készült összes Porsche többsége még mind a mai napig az utakat rója. Ez pedig nem véletlen. Több mint 70 évnyi történelemmel ehhez már jóval többre van szükség, mint pusztán megbízható autókra. Elhivatott tulajdonosok és elkötelezett törődés kell hozzá, amelynek alapfeltétele a kötődés. A szerelem. A Porsche Classic pedig éppen azért született, hogy mindent megkaphassanak a klasszikusok.

    „Azok, akik voltak annyira szerencsések, hogy megvalósították az álmukat, felelősséggel tartoznak a világ felé, hogy megőrizzék azt,” mondta Ferry Porsche, a márka alapítója. A Porsche pedig abszolút felismerte ezt a felelősséget és éppen ezért alapította a klasszikus modellek karbantartásáért felelős Classic részleget.

    A márka gazdag történelmében szinte csak olyan modellt találunk, amely érdemes arra, hogy megőrizzék az utókornak. A márkába életet lehelő 356. A 911 bármely generációja. A középmotoros klasszikusok. A szupersport-autók. Az első Boxster, sőt, még az első Cayenne is szerepel a portfólióban. Mindegyik modellhez gyári előírások szerint, gyári minőségű megmunkálással készült alkatrészek állnak rendelkezésre, sőt ennél sokkal több is.

    Porsche
    Forrás: Porsche

    A speciális, régebbi technikát tökéletesen kiszolgáló kenőanyagok és adalékok segítik az állapot fenntartását. Ha pedig engedünk a modern idők hívószavának, akkor korhű megjelenésű, ám igencsak modern technológiájú központi rendszert tehetünk a gyártó jóvoltából a gyári rádió helyére, illetve tökéletes kidolgozású járműkövetési rendszerrel biztosíthatjuk befektetésünket.

    Egy Porsche ugyanis mindig is álom lesz, nem csak új, hanem használt formában is. A veteránautók már évek óta az egyik legjobb befektetésnek számítanak, sőt, az összes klasszikus Porsche modell növeli az értékét, ha megfelelően karban tartják.

    Ebben a Porsche Centrum Budapest is segédkezik: hivatalos Porsche Classic Partnerként itt elérhető a klasszikus modellekhez kínált összes termék. A katalógus több mint 60.000 terméket foglal magában és mindegyikhez egy-egy saját történet kapcsolódik. Erre kiváló példa az eredeti Porsche embléma, amelyből az évek során ötféle verzió is született. Az első 356-osokon például még narancssárgába hajlott a mára vörös sávozás – a Württemberg-Hohenzollern akkori jelzésének megfelelően. Ám nem csak a megfelelő színt kell eltalálni, hanem a megfelelő technológiát is: akkoriban még aranyozták a jelvényt, a festéket pedig kézzel vitték fel rá. Természetesen Németországban. Természetesen a pótalkatrész is ott készül.

    Porsche
    Forrás: Porsche

    Ám a Porsche Classic ennél többről is szól. Teljes körű restaurálást is végeznek, méghozzá gyári szakértelemmel és eszközökkel, hogy az álmok újraálmodói biztos hátteret kapjanak – olykor pedig saját szárnyakat adjanak az álmoknak. Erre kiváló példa a 911 Classic Club Coupé, amely a Porsche Club of America megbízásából egy tökéletesen restaurált 996-ot eredményezett – a 997-es típusú 911 Sport Classic stílusában, a 911 Carrera RS 2.7 ’kacsafarok’ légterelőjével és egy olyan kettős buboréktetővel, amely az USA-ban sosem volt elérhető.

    De nem kell Amerikáig menni, ha különleges klasszikusra vágyunk. A Porsche Centrum Budapest is meglehetősen sokat tesz a Porsche modellek megőrzéséről, amiről Aradi Géza márkaigazgató is beszámol: „Classic teljes felújítás zajlik jelenleg is nálunk, több projekt is fut párhuzamosan. Ezek időigényes tevékenységek és egy igazi, teljes felújítás akár évekig is eltarthat. Sok függ attól, hogy alkatrészek beszerzését/felújítását részben az ügyfél végzi, vagy a folyamat egészét ránk bízza.” A klasszikus modellek piaca folyamatos felívelésben van, és ennek megfelelő a kereslet is.

    Porsche
    Forrás: Porsche

    „Jelenleg saját autón nem is dolgozunk, mivel teljes kihasználtságú a Classic műhely is,” tette hozzá a magyarországi márkaigazgató. „Ugyanakkor ezen a helyzeten is sokat fog segíteni az idén induló bővítési beruházás, amelyet követően mind normál karbantartásra, mind pedig komolyabb szerelési munkákra, felújításra is több autót tudunk majd fogadni.”

    (X)

  • Folytatódik a Moto Safety, a HUMDA közkedvelt közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata

    Folytatódik a Moto Safety, a HUMDA közkedvelt közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata

    Idén is bővült a HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, immár hét állomásra látogat el a Moto Safety. A résztvevők az ország hét különböző pontján fejleszthetik képességeiket és szerezhetnek gyakorlatot éles helyzetekben szakértő instruktorok segítségével. Az első, április 7-i Pécsett megrendezendő tréningre április 1-től 5-ig lehet jelentkezni a humdamotosafety.hu oldalon. A képzésen való részvétel feltétele a regisztrációs díj megfizetése. A rendezvénysorozat fővédnöke prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

    Ahhoz, hogy kevesebb motoros baleset történjen a közutakon, empátiára és együttműködésre van szükség, de a magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. motoros közlekedésbiztonsági napjai azt a célt szolgálják, hogy a résztvevők zárt pályán tudjanak gyakorolni. A pécsi, a kunmadarasi, a szegedi, a mezőkövesdi, a máriapócsi és a zalaegerszegi helyszínek mindegyikén 200 motoros vehet részt a képzésen, a DrivingCamp pedig 250 jelentkezőt fogad.

    Többféle gyakorlati tréningen és egy elméleti előadáson vehetnek részt a regisztrálók a motoros közlekedésbiztonsági napokon. Az eseményeken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok. Az elméleti előadásokon a közúti elsősegélynyújtásáról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik. A kevesebb rutinnal rendelkezőknek is sikerélményt nyújthatnak a reggeltől késő délutánig tartó motoros közlekedésbiztonsági napok. A rendezvénysorozat szállítmányozási partnere a Kombi-Express Kft. logisztikai vállalat.

    A Pécs-Pogány repülőtéren április 7-én, a kunmadarasi repülőtéren április 21-én, a szegedi repülőtéren május 1-jén, Mezőkövesden május 29-én, a DrivingCamp vezetéstechnikai pályán június 23-án, a RabócsiRingen július 1-jén, a ZalaZONE járműipari tesztpályán pedig július 8-án lesznek vezetéstechnikai tréningek, amelyeken összesen 1450 motoros vehet majd részt. A képzésen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak azok, akiknek megvan a megfelelő jogosítványuk. Az első tréningre április 1. szombat 8:00-tól lehet jelentkezni április 5. szerda 14:00-ig a humdamotosafety.hu oldalon. A Pécs-Pogány repülőtéren megrendezendő képzésen való részvétel feltétele a 10 000 forintos regisztrációs díj megfizetése. A többi helyszínen a jelentkezési lehetőség néhány héttel az egyes programok előtt nyílik majd meg, a részletekről a program honlapján, illetve az Ügynökség közösségimédia-felületein lehet majd tájékozódni. A befolyt összegből magyarországi gyermekeknek szervez közlekedésbiztonsági rendezvényeket a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában álló Ügynökség.

    – Azért is vállaltam nagy örömmel a rendezvénysorozat fővédnöki tisztét, mert a mobilitással kapcsolatos képzésekben, kutatásokban meghatározó szerepet betöltő Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja a közlekedés biztonságosabbá tételét. Ennek fontos eleme a motoros balesetek számának csökkentése is. A motoros közlekedésbiztonsági nap azt a célt szolgálja, hogy a résztvevők zárt pályán tudják gyakorolni élesben a balesetek jelentős részét okozó, összetettebb manővereket – emelte ki prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

    – A Széchenyi István Egyetem számos tevékenységével szolgálja a közlekedésbiztonságot. Ebben a tematikában közel harminc éve előadás-sorozatot tartunk a hallgatóknak. A járműmérnök- és a közlekedésmérnök-képzés tantárgyi programjában szerepel az ezt előtérbe helyező szemlélet átadása, valamint kutatásaink egy része szintén erre irányul. Emellett az egyetemünkhöz szorosan kapcsolódó Mobilis Interaktív Kiállítási Központ egyik célja a gyermekek és a fiatalok biztonságos közlekedésre nevelése – tette hozzá dr. Szauter Ferenc, a győri egyetem Járműipari Kutatóközpontjának vezetője.

    – A motorosok biztonsága kiemelten fontos számunkra. Az autósoknak és minden közlekedőnek is oda kell figyelni rájuk, de a legfontosabb, hogy ők is megfelelően felkészüljenek. A Moto Safety-n elsajátítható tudás rendkívül hasznos a tavasztól újra két keréken közlekedőknek. Sokan közülük több hónapos kihagyás után térnek vissza az utakra, számukra különösen előnyös egy ilyen képzés. Nekik is hozzá kell járulniuk annak a célnak az eléréséhez, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés. A közúti balesetek több mint kilenc tizedét emberi hiba okozza, ezek száma a felkészültebb közlekedők, így a felkészültebb motorosok révén is jelentősen csökkenthető már most. Ezért is javaslom minden érintettnek, hogy jelentkezzen a HUMDA Moto Safety programjára. Az itt megszerezett tudás életeket is menthet – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.