Szerző: Hírszerkesztő

  • Bottas visszavette a vezetést, a McLaren pedig már negyedik!

    Bottas visszavette a vezetést, a McLaren pedig már negyedik!

    Az Azerbajdzsáni Nagydíjon aratott győzelmével Valtteri Bottas visszavette a vezetést a pontversenyben csapattársától, Lewis Hamiltontól. Noha csak egy ponttal, ami annak köszönhető, hogy még Ausztráliában szerzett plusz egy pontot a leggyorsabb kör megszerzésével.

    Bakuban azonban Charles Leclerc volt az, aki megfutotta a leggyorsabb kört, és ez plusz egy pontot jelentett neki.

    A tabella harmadik fokán Verstappen helyett már Vettel áll, ám itt is csak egyetlen pont a különbség.

    A konstruktőri bajnokságban a top 3 sorrendje nem változott, ám a negyedik pozíciót, három helyet javítva, átvette a McLaren.
    Szintén hármat javított a Racing Point, ők most az ötödik helyen állnak.

    A Renault eközben a negyedikről a hetedikre csúszott vissza.

    A bajnokság állása az Azerbajdzsáni Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Valtteri Bottas MERCEDES 87
    2 Lewis Hamilton MERCEDES 86
    3 Sebastian Vettel FERRARI 52
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 51
    5 Charles Leclerc FERRARI 47
    6 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 13
    7 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 13
    8 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 13
    9 Lando Norris MCLAREN RENAULT 12
    10 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 8
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 6
    12 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 6
    13 Daniel Ricciardo RENAULT 6
    14 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 4
    15 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 3
    16 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 0
    18 Romain Grosjean HAAS FERRARI 0
    19 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0
    20 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc

     

    A bajnokság állása az Azerbajdzsáni Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapatok Pontok száma
    1 MERCEDES 173
    2 FERRARI 99
    3 RED BULL RACING HONDA 64
    4 MCLAREN RENAULT 18
    5 RACING POINT BWT MERCEDES 17
    6 ALFA ROMEO RACING FERRARI 13
    7 RENAULT 12
    8 HAAS FERRARI 8
    9 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 4
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja

    A mi kis falunk Gyurijának Dakar-kalandja

    Szalay Balázs nem túl gyakran adja ki a kezéből a volánt – még az utcán sem, nemhogy a versenypályán, most azonban kivételt tett. A mi kis falunk című sorozat susogós tréningruhát viselő futballtrénere, Gyuri – vagyis Lengyel Tamás – kedvéért.

    Miután az RTL Klub elképesztően népszerű sorozatának múlt szombati epizódjában Gyuri épp a Dakart nézte, és meg találta jegyezni, hogy bár rohadt sport ez a rali, ezt ő is meg tudná csinálni, a Fókusz riportere, Hubai Antal megszervezte neki.

    Az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs eddig 14 Dakar ralin mérette meg magát, úgyhogy keresve se találhattak volna jobb tanítómestert nála – ráadásul családjával együtt rajong Pajkaszeg lakóiért. Nos, „Gyurinak” közvetlenül a nagy kaland előtt egy kicsit azért inába szállt a bátorsága, végül mégiscsak ráállt, hogy beül a Dakar-menő mellé. S nem bánta meg! Noha a meredek lejtő először kissé ijesztőnek tűnt, a kaland végén Gyuri, azaz Lengyel Tamás már szélesen mosolygott.

    „Az adrenalinszintem magasba szökött, s bár az első néhány másodperc kissé ijesztő volt, hamar hozzászokik az ember a tempóhoz. Nagyon izgalmas volt az egész” – mondta Lengyel Tamás, majd lehetőséget kapott a pilótától, hogy ő maga vezesse az Opel Grandland X-et. Persze egyáltalán nem olyan könnyű egy ilyen terepjáróval még elindulni sem, elsőre nem is sikerült (lefulladt az autó), a színész nem adta fel, és végül siker koronázta az elszántságát.

    „Azt gondolom, Gyuri kicsit rosszabbul vezet, mint én, de úgy adja elő, mintha őstehetség lenne. Áááá, el sem tudna indulni ezzel a kocsival – leesne a bajsza, úgy megijedne” – viccelődött Lengyel Tamás.

    Az újonnan szerzett tapasztalat után kicsit még „szakmáztak” Szalay Balázzsal, aki nemcsak az autóversenyzés rejtelmeibe, a Dakar kulisszatitkaiba is beavatta a színészt, majd pedig megegyeztek abban, hogy Gyurinak talán nem a Dakarral kellene kezdenie az autósportot…

  • A „közönség díjat” azért elhappolta Leclerc Bottastól

    A „közönség díjat” azért elhappolta Leclerc Bottastól

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Az egyébként nem túl izgalmas Azerbajdzsáni Nagydíjon ezt Charles Leclerc érdemelte ki, aki a 9. helyről rajtolt szombati hibája után, végül pedig az ötödik helyen zárt.
    Viszonylag szoros volt az állás, a szavazatok tekintetében, hiszen Bottas és Verstappen is sok voksot kapott.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    1. Charles Leclerc – 17.6%
    2. Valtteri Bottas – 16%
    3. Max Verstappen -15.5%
    4. Kimi Räikkönen – 8.4%
    5. Lewis Hamilton – 7%

    A nap versenyzője, 2019

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
  • Itt az útvonal – részletek a szaúd-arábiai Dakarról!

    Itt az útvonal – részletek a szaúd-arábiai Dakarról!

    Az már korábban hivatalossá vált, hogy a 42. Dakar ralit Szaúd-Arábiában rendezik meg jövőre, csütörtökön azonban fény derült a részletekre is: a sivatagi show 2020. január 5-17. között zajlik majd az Arab-félsziget legnagyobb országában. Valójában ez lesz a Dakar történetének harmadik nagy fejezete, hiszen Afrikában kezdődött, majd Dél-Amerikában folytatódott, most pedig Ázsiában talált új otthonra.

    Jeddah az ország gazdasági központja ad majd otthon a rajtceremóniának, onnan indul a több mint 9000 kilométeres megméretés, amelynek szünnapja Rijadtól nem messze lesz, majd pedig a mezőny egy nagyobb hurkot teljesítve Al Qiddiyában ér célba.

    Az útvonalat bemutató sajtótájékoztatóra az uralkodócsalád tagjai közül is jó néhányan elfogadták a meghívást, így őfelsége Abdulaziz bin Turki AlFaisal Al Saud herceg és őfelsége Khalid bin Sultan Abdullah Al Faisal herceg is. A meghívott vendégek táborát erősítette a Dakar élversenyzői közül a spanyol motoroshölgy Laia Sanz, Stéphane és Andrea Peterhansel, Carlos Sainz, Giniel de Villiers, Nani Roma, Adrien Van Beveren, Joan Barreda és Sam Sunderland. Mind-mind nagy nevek a sportágban, a legtöbben közülük legalább egyszer nyertek már Dakart.

    Természetesen nem hiányozhatott az eseményről a helyiek nagy kedvence, a szintén az élmezőnyhöz tartozó szaúdi versenyző, Yazeed Al-Rajhi sem.

    Érdekesség, hogy a Dakar történetének harmincadik „házigazdája” lesz Szaúd-Arábia – a verseny, ugye, három évtizedet töltött Afrikában, majd 11 viadalt rendeztek Dél-Amerikában, most pedig új fejezet kezdődik a Közép-Keleten. A tájak varázslatosak, a mezőny a Vörös-tengertől egészen az Arab-öbölig száguld – a sivatag ezúttal is próbára teszi majd a vezetési tudást és a navigációs képességeket egyaránt, s arra készteti a versenyzőket, hogy a saját határaikat feszegessék.

    A Dakarhoz klasszikusan kapcsolódó fogalmak, mint a kaland és felfedezés erősen jellemzik majd ezt a versenyt, hiszen olyan tájakon méreti meg magát a mezőny, ahol a versenyzők korábban sohasem jártak. S mivel a terepraliban a pontos útvonalat végig titokban tartják, így a hazai indulók sem lesznek lépéselőnyben a többiekhez képest. A jordániai határhoz közel hegyeken és völgyeken át vezet majd az út, míg a dűnés részeken olykor 250 méter magas homokdombokat kell megmászniuk a versenyzőknek – ami a dűnekedvelőknek jelent majd maradandó élményt.

    Szalay Balázs eddig 14 alkalommal állt rajthoz a Dakaron, kilencszer Afrikában, ötször Dél-Amerikában, s aki ismeri őt, tudja, hogy örül az új kihívásnak: „Teljesen új szeletét fedezhetjük fel a világnak az autóversenyzés által – a helyi terepralisokon kívül senki sem tudja, mi vár ránk Szaúd-Arábiában. De ismerve a hatalmas abu-dzabi és dubai dűnéket, valami hasonlóra számítok – vagyis nehéz, de izgalmas verseny vár ránk januárban.”

  • Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagyídjat

    Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagyídjat

    A pole-ból rajtoló Valtteri Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat, csapattársa Lewis Hamilton, valamint Sebastian Vettel előtt.

    A rajtot követően pár kanyaron át egymás mellett haladt a két Mercedes, később azonban Bottas el tudott lépni kissé az őt követőktől.

    Az időmérőn balesetező Charles Leclerc a 9. helyről rajtolt, közepes keverékű gumin, így sokkal tovább tudta húzni a boxkiállást, mint a többiek, egy ideig még vezette is a versenyt.
    Végül a verseny végén azért még egyszer kiállt kerékcserére, mely segítségével meg tudta futni a leggyorsabb kört, plusz egy pontot szerezve ezzel.

    Pierre Gasly technikai okok miatt a hatodik helyről esett ki, és Romain Grosjean sem tudta befejezni a futamot.

    Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo versenye az ausztrál miatt ért véget. Előzni szerette volna az oroszt, ám nem tudta bevenni a kanyart, elállva így Kvjat útját is, és mindketten a bukótérbe gurultak. Ez még nem is okozott volna különösebb gondot, Ricciardo azonban figyelmetlenül kezdett tolatni, így némileg nekiment Kvjat Toro Rossójának.
    Később mindketten feladták a versenyt. Esetüket vizsgálja a versenybíróság.

    Versenyző Diff.
    1 Valtteri Bottas
    2 Lewis Hamilton 1.524
    3 Sebastian Vettel 11.739
    4 Max Verstappen 17.493
    5 Charles Leclerc 69.107
    6 Sergio Perez 76.416
    7 Carlos Sainz jr 83.826
    8 Lando Norris 100.268
    9 Lance Stroll 103.816
    10 Kimi Räikkönen 1 kör
    11 Alexander Albon 1 kör
    12 Antonio Giovinazzi 1 kör
    13 Kevin Magnussen 1 kör
    14 Nico Hülkenberg 1 kör
    15 George Russell 1 kör
    16 Robert Kubica 1 kör
    17 Pierre Gasly kiesett
    18 Romain Grosjean kiesett
    19 Daniil Kvyat kiesett
    20 Daniel Ricciardo kiesett
  • Michelisz a pole-ban vasárnap!

    Michelisz a pole-ban vasárnap!

    Michelisz Norbert szerezte meg a pole pozíciót vasárnap, a WTCR hungarorigni hétvégéjén. Ennek értelmében a hétvége utolsó futamán indulhat majd az első rajtkockából.

    A második legjobb időt Esteban Guerrieri, a harmadikat pedig Yann Ehrlacher futotta.

    Tassi Attila a 17. rajthelyet szerezte meg, Tenke Tamás pedig a 27. lett.

     

  • Nagy magyar motorsportos kérdőív 2019 – komoly nyereményekért!

    Nagy magyar motorsportos kérdőív 2019 – komoly nyereményekért!

    Kifejezetten örömmel segítünk egy barátunknak, az Opel Dakar Team munkatársának, aki a szakdolgozatát írja motorsportos témakörben. A kérdések nem bonyolultak, a kérdőív 5 perc alatt kitölthető, és leginkább arra irányulnak, hogy ki, és milyen módon, milyen rendszerességgel követi az motorsportokat legyen az akár televíziós közvetítés, vagy egy helyszínre látogatás.

    Hogy még nagyobb legyen a kedvetek mindehhez, a csapat komoly nyereményeket is felajánlott, amelyeket kisorsolunk majd kitöltők között.

    Amiért tehát érdemes rászánni ezen pár percet:

    10 Opel Dakar Team ajándékcsomag (dedikált könyv, póló), mellett a főnyeremény egy 2 főre szóló GOLD kategóriás belépő a 2019-es Magyar Nagydíjra, augusztus 2-4 között.

    A határidő, ameddig minél többen töltsétek ki ezen kérdőívet: 2019. május 3. éjfél.
    Mindenképpen olyan email címet adjatok majd meg a kérdéssor végén, amelyen elérünk majd benneteket, és rendszeresen olvassátok.

    A nyereményjátékban való részvétel elsődleges feltétele, hogy a kérdőív alatt található játékszabályzatot figyelmesen olvassátok el!

    Racingline.hu: Magyar motorsportos kérdőív nyereményjáték (továbbiakban Játék) szabályzat

    I. A Szervező

    A Játék szervezője és lebonyolítója az Opel Dakar Team munkatársának megbízásából a Racingline Media & Tech Kft. (1027 Budapest, Bem József utca 6., cégjegyékszáma: 01-09-320907, adószáma: 26264923-2-41.) (továbbiakban Racingline.hu)

    II. Játékban való részvétel feltételei

    A Játékban való részvétel feltétele, hogy a felhasználó (továbbiakban: Játékos) a http://www.racingline.hu/forma-1/nagy-magyar-motorsportos-kerdoiv-2019-komoly-nyeremenyekert/2019/04/28/ oldalon kitöltse a Racingline.hu által, a Google Docs szolgáltatásának segítségével készített kvízét, valós adatainak önkéntes megadásával és elfogadja a Játék feltételeit a jelen szabályzatban foglaltak szerint.

    A Játékos a Játékban történő részvétellel a jelen Játékszabályzatban foglaltakat maradéktalanul ismeri és magára nézve kötelezőként elfogadja.

    Egy Játékos csak egyszer regisztrálhat és egy nyeremény átvételére jogosult.

    A Játékban nem vehetnek részt Racingline.hu, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint az egyéb, a lebonyolításban közvetlenül részt vevő személyek és azok hozzátartozói és közeli hozzátartozói.

    Játékost terheli a saját részvételéhez szükséges technikai és egyéb feltételek megteremtése, fenntartása és az ezekből származó minden költség és felelősség viselése (így többek között: Internet kapcsolat díja, számítógép és szoftverek megvásárlása, működtetése) valamint felel az általa megadott adatok valódiságáért és helyességéért.

    Racingline.hu fenntartja a jogot, hogy a jelen játékszabályzatban foglalt feltételeket vagy magát a Játékot – akár annak időtartama alatt is – egyoldalúan módosítsa, felfüggessze vagy megszüntesse. Racingline.hu jogosult bármely Játékost a Játékból kizárni, különösen, ha a Játék kapcsán visszaélés vagy a feltételek megszegésének gyanúja merül fel, vagy ha valamely Játékos a Játék lefolyását bármilyen módon manipulálja, vagy bármely módon rosszhiszeműen jár el. A jelen játékszabályzat módosításait, illetve a Játék esetleges felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről szóló értesítést a Racingline.hu közzéteszi a http://www.racingline.hu/forma-1/nagy-magyar-motorsportos-kerdoiv-2019-komoly-nyeremenyekert/2019/04/28/ oldalon, a Játékosok felelőssége, hogy ezekről megfelelően tájékozódjanak. Racingline.hu kizár minden, a Játék használatából eredő közvetlen vagy közvetett kárral és költséggel kapcsolatos kártérítést és kártalanítást.

    A Játékban történő részvétellel összefüggő vitákkal kapcsolatosan a Racingline.hu mindennemű felelősséget elhárít, így többek között a regisztráció során megadott adatok hiányosságáért/hibájáért (pl. e-mail cím) illetve valódiságáért a Racingline.hu semmilyen felelősséget nem vállal.

    III. A Játék menete

    A sorsoláson történő részvétel érdekében a Játékos a kampány időszakában a http://www.racingline.hu/forma-1/nagy-magyar-motorsportos-kerdoiv-2019-komoly-nyeremenyekert/2019/04/28/ weboldalon kitölti a közzétett kérdőívet, és valós e-mail címének megadásával elküldi válaszait.

    Az email címüket is megadó kitöltők között 10 darab Opel Dakar team ajándékcsomag és főnyereményként 1 db 2 főre szóló, Gold kategóriás belépő kerül kisorolásra a Forma-1 hungaroringi futamára!
    A játékban való részvételhez töltsd ki a kérdőívet, és add meg a végén email címedet!

    A Nyeremény készpénzre át nem váltható és másra át nem ruházható.

    A Játék időtartama: 2019. április 28. – május 3. 24.00

    IV. Nyertesek kiválasztása/kisorsolása

    A nyereményjáték nyertesei a Játék időtartama alatt a http://www.racingline.hu/forma-1/nagy-magyar-motorsportos-kerdoiv-2019-komoly-nyeremenyekert/2019/04/28/  oldalon található kérdőív segítségével regisztrált Játékosok közül sorsoló program által kerülnek kisorsolásra az alábbi időpontban: 201ö. május 04.

    V. Értesítés, nyeremények átvétele

    A nyertesek értesítése a Racingline.hu által emailben történek, a nyertes a regisztráció során megadott email címre küldött email útján.

    Az email cím helyessége és működése, valamint a postafiókra érkező levelek figyelemmel követése és a nyeremény átvétele Játékos felelőssége.

    A nyeremény kézhezvételéről az Opel Dakar Team munkatársa gondoskodik.

    Amennyiben a kisorsolt nyertes az emailben történt értesítésre 3 napon belül nem válaszol egyeztetés céljából, a Racingline.hu új nyertest sorsol.
    A Játékos kizárólag saját személyes adatait adhatja meg.

    VI. Email címek kezelése

    A Játékban résztvevők tudomásul veszik és a Játékban való részvétellel elfogadják, hogy email címük a Racingline.hu hírlevél adatbázisába bekerüljön. A megadott email címeket a Racingline.hu harmadik félnek nem adja ki. A Racingline.hu adatvédelmi elveiről részletes tájékoztatást a www.racingline.hu/adatvedelmi-elvek/ oldalon olvashat.

    Budapest, 2019. április 28.

  • Bottasé lett a pole Bakuban!

    Bottasé lett a pole Bakuban!

    Valtteri Bottas „lopta el” a pole pozíciót csapattársa Lewis Hamilton elől az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén. A harmadik helyről a ferraris Sebastian Vettel rajtolhat majd.

    Igencsak hosszúra sikerült a bakui időmérő edzés, mivel kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani a kvalifikációt.

    A Q1-ben Robert Kubica, míg a Q2-ben Charles Leclerc törte össze autóját a pálya legszűkebb részén. Leclerc korábbi ideje okán a 10. rajthelyet szerezte meg.

    Ismert, hogy Sergio Pereznek fekszik ez a pálya, most is jól teljesített: az 5. helyről indulhat majd a Racing Pointtal.

    Jól szerepeltek Danyiil Kvjat is a Toro Rossóval, ő a 6. helyet szerezte meg.

    Versenyző Csapat Köridő diff
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:40.495
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.554 0.059
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:40.797 0.302
    4 Max Verstappen Red Bull Racing 1:41.069 0.574
    5 Sergio Perez Racing Point 1:41.593 1.098
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:41.681 1.186
    7 Lando Norris McLaren 1:41.886 1.391
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:42.424 1.929
    9 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:43.068 2.573
    10 Charles Leclerc Ferrari
    Q2
    11 Carlos Sainz jr McLaren 1:42.398 1.903
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:42.477 1.982
    13 Alexander Albon Toro Rosso 1:42.494 1.999
    14 Kevin Magnussen Haas F1 1:42.699 2.204
    15 Pierre Gasly Red Bull Racing
    Q1
    16 Lance Stroll Racing Point 1:42.630 2.135
    17 Romain Grosjean Haas F1 1:43.407 2.912
    18 Nico Hülkenberg Renault 1:43.427 2.932
    19 George Russell Williams 1:45.062 4.567
    20 Robert Kubica Williams 1:45.455 4.96
  • Azerbajdzsáni Nagydíj: Leclerc az élen az időmérő előtt

    Azerbajdzsáni Nagydíj: Leclerc az élen az időmérő előtt

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Mögötte csapattársa, Sebastian Vettel, valamint a red bullos Max Verstappen végzett.

    A középmezőny legjobbja a Toro Rosso lett: Danyiil Kvjat a 6., Alexander Albon pedig a nyolcadik helyen zárt.

    Az eredménylista legalján ezúttal Pierre Gasly szerepel, ők hosszabb etapokra gyakoroltak, tekintve, hogy büntetés miatt mindenképp a mezőny végéről rajtol majd.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.604
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:41.802 0.198
    3 Max Verstappen Red Bull Racing 1:42.852 1.248
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:43.064 1.46
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.176 1.572
    6 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:43.223 1.619
    7 Kevin Magnussen Haas F1 1:43.294 1.69
    8 Alexander Albon Toro Rosso 1:43.300 1.696
    9 Sergio Perez Racing Point 1:43.430 1.826
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:43.537 1.933
    11 Daniel Ricciardo Renault 1:43.561 1.957
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:43.637 2.033
    13 Lando Norris McLaren 1:43.924 2.32
    14 Carlos Sainz jr McLaren 1:43.978 2.374
    15 Lance Stroll Racing Point 1:44.039 2.435
    16 Nico Hülkenberg Renault 1:44.043 2.439
    17 Romain Grosjean Haas F1 1:44.374 2.77
    18 Robert Kubica Williams 1:46.000 4.396
    19 George Russell Williams 1:46.290 4.686
    20 Pierre Gasly Red Bull Racing 1:47.836 6.232
  • Sportversenyek nézésével növekszik az önbizalom, javul a hangulat és megemelkedik az izgalmi szint – ezért szeretünk szurkolni

    Sportversenyek nézésével növekszik az önbizalom, javul a hangulat és megemelkedik az izgalmi szint – ezért szeretünk szurkolni

    Nem tudunk ellenállni az izgalmaknak. Folyamatosan keressük azokat a helyzeteket, amelyekben átélhetjük az adrenalin okozta mámoros érzést, amellyel megnő az önbizalmunk és a kedvünk is jobb lesz, a versenyzés, valamint a szurkolás pedig az egyik legerősebb hangulatjavító tevékenység. Különösen igaz ez az autó- és motorsportra. Hevesi Krisztinával körbejártuk, miért szeretünk drukkolni a pálya mellett.

    Az adrenalin okozta bizsergető, energiát adó, „mindenre képes vagyok” érzés mindenki számára ismert és vágyott állapot. A kockáztatásból fakadó, a rendkívüli teljesítmény elérését támogató, a hétköznapjainkon, a megszokott mozzanatainkon túlmutató izgalom egy igen fontos mozgatórugója az életünknek. Ezért keressük azokat a helyzeteket, amelyekben átélhetjük a mámoros pillanatokat, így a versengést is.

    Az élményt ugyanakkor nemcsak résztvevőként, de külső szemlélőként is megtapasztaljuk, hiszen nézőként, szurkolóként azonosulunk a szereplőkkel. Hevesi Krisztina, sport- és szexuálpszichológus szerint különösen igaz ez az autó- és motorsportra, mivel a gép és az ember tökéletes harmóniája lenyűgöző teljesítményre képes, olyan felfoghatatlan sebességre, amibe mi is beleszédülünk, legyen szó kamionversenyről vagy rallyról.

    Őry Tamás, a FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál főszervezője, aki navigátorként is részt vesz rallykon, minden egyes versenynél átéli ezt az eufóriát. „Ez az az érzés, amit nem lehet megunni. A pillanatnyi figyelmetlenség, az elkalandozó figyelem súlyos következményekkel járhat, ezért teljes összhangra van szükség, hiszen a pilóta kezében van a végrehajtás, de a navigátor irányít. Tény azonban, hogy ez méginkább emeli a tétet, méginkább vonzóvá teszi a versenyzést a sportolók és a nézők számára egyaránt.”

    Érdekes azonban, hogy más motiválja a férfit és más a nőt egy-egy összecsapás megtekintésére. A nőket az alfahím, a küzdeni tudó férfias erő csábítja a pálya közelébe, míg a férfiakat a teljesítmény, a lóerő. Azonosulnak a kedvenc versenyzővel, akit csodálnak, közel érzik magukat hozzá, számos hasonlóságot, párhuzamot felfedezve a sofőr és saját maguk között. Egyben ez a gyermekkori álom továbbálmodása is, csak már nem a matchbox autók vagy a játék kamionok hozzák lázba őket, hanem a valódi sebesség, a hangok, a dübörgés, a porfelhő.

    A szurkolás lélektana az azonosulás: együtt sírunk, nevetünk, győzünk kedvencünkkel – sikere esetén örömmámorban úszunk, elérzékenyülünk a meghatottságán. Amikor nyakába akasztják az érmet vagy átveszi a kupát, azt közös diadalként éljük meg, hisz kiszurkoltuk, és egyben jól is választottunk versenyzőt. De a psziché is hálás a küzdelemért: olimpiai versenyek és futballmérkőzések után készítettek felmérést a nemzet, illetve a csapat szurkolói körében, és az eredmény meglepően robosztus lett. A kedvenc versenyző vagy a csapat győzelme az első napokon intenzív, ám hosszabb távon is érzékelhető hangulatjavulást, illetve önbizalom-növekedést jelentett.

    „Ugyanígy igaz lehet ez egy több állomásos Európa-bajnokságon is. A nemzetközi porondon való békés megmérettetés, továbbá az elért sikerek által egy nemzet hangulata, büszkesége emelhető. Számunkra is mindig motiváló és erőt adó érzés, amikor több hónapos versenyidőszak után végre hazai pályán szerepelhetünk” – mondta Őry.

    Természetesen a versenyzőt is spannolja, ha hazai pályán futhat, de a saját szurkolók jelenléte idegenbeli versenyeken is biztonságot, támaszt, bizalom élményt ad. Buzdít, bátorít, otthoni környezetet teremt bárhol a világban. Megtámogatja a versenyző önbizalmát az „itt vagyunk veled” üzenete, hitet tolmácsol felé, és azt, hogy: szeretünk, szurkolunk, bízunk benned! „Küldjük az Erőt!”

    Ezt a hangulatot élthetjük át az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Kamion EB-n, a Hungaroringen. „Minden egyes évben elönt minket az a kellemes bizsergés. Büszkék vagyunk rá, hogy a kamionsport legkiemelkedőbb nemzetközi versenysorozatának házigazdái lehetünk, és bár a tapasztalat ott van mögöttünk, mégis mindig izgulunk, ami a futamokon csak fokozódik, különösen, ha a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbira gondolunk. Ilyenkor érezhetően megnő a rezgésszint a pálya körül, ami elképesztő energiákat szabadít fel a nézőkben és a sportolókban egyaránt.”