A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsoval a Man in Town című magazin készített interjút. Ehhez persze egy fotósorozat is készült, és a címlapon is a spanyol versenyző szerepel, barátnőjével, a modell Linda Morsellivel.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Osztrák Nagydíjon az F1-es közönség Robert Kubicát szavazta meg a futam legjobbjának.
Noha a lengyel utolsó lett és 3 kört kapott, így sejthető volt, hogy egy jelentős rajongói bázis trollkodásának lett „áldozata” az F1-es szavazás. Továbbra is ezt véljük igaznak, bár az F1 hivatalos weboldala ma helyesbítést adott ki, mi szerint technikai probléma okozta azt, hogy a rendszer Kubicát jelölte a szavazás győztesének.
A javított, hivatalos eredmény szerint a nap versenyzője a futamgyőztes Max Versappen lett.
Rajta kívül a szavazás szerinti top3-ba még Charles Leclerc és Carlos Sainz jutottak be.
Elkezdődött a pályabejárás a Dakaron, amelynek történetében új fejezet nyílik januárban, hiszen a karaván Szaúd-Arábiába költözik, ahol szinte kizárólag homokos pályákon zajlik majd a küzdelem. Ez várhatóan fekszik majd a 15. Dakarjára készülő Szalay Balázsnak (akinek ezúttal is Bunkoczi László diktálja majd az itinert), hiszen ő a legjobban a dűnék között szeret autózni.
De vajon mit lehet tudni a pályákról?
Egyrészt azt, hogy gyönyörű tájakon vezet majd az út, különleges formájú sziklák és elképesztő erőről tanúbizonyságot tévő fák árnyékában, a jordániai határhoz közeledve pedig sziklás-homokos utakon.
„Új fejezet nyílik a Dakar történetében, de az üres papírlapok máris megteltek színekkel – nyilatkozta David Castera, a Dakar rali új versenyigazgatója. – A világ sivatagjainak csodája ez. Szaúd-Arábia már előzetesen is remek helyszínnek ígérkezett, hiszen ismertük a környező országok természeti adottságait, de az első pályabejárás az ország északi és nyugati régióiban minden várakozásunkat felülmúlta. A változatos terep és a kihívásokat rejtő domborzat lehetőséget ad számunkra, hogy komplex versenyt rendezzünk. Már az első 4500 kilométer és az első 10 nap nézelődés után kijelenhetjük, nagy kihívás vár a Dakar indulóira 2020-ban, elszántnak és kitartónak kell lenniük, ha célba akarnak érni.”
Az Osztrák Nagydíj volt az első futam a szezonban, melyet nem Mercedes nyert. Ezúttal Max Verstappen diadalmaskodott, aki ezzel át is vette a harmadik helyet az összetettben, Sebastian Vetteltől.
Lando Norris négy pozíciót javított, míg Antonio Giovinazzi megszerezte első pontját. Így most már csak a két Williams nem szerzett egyetlen pontot sem.
A bajnokság állása a Osztrák Nagydíj után (versenyzők):
Versenyző
Autó
Pontok száma
1
Lewis Hamilton
MERCEDES
197
2
Valtteri Bottas
MERCEDES
166
3
Max Verstappen
RED BULL RACING HONDA
126
4
Sebastian Vettel
FERRARI
123
5
Charles Leclerc
FERRARI
105
6
Pierre Gasly
RED BULL RACING HONDA
43
7
Carlos Sainz
MCLAREN RENAULT
30
8
Lando Norris
MCLAREN RENAULT
22
9
Kimi Räikkönen
ALFA ROMEO RACING FERRARI
21
10
Daniel Ricciardo
RENAULT
16
11
Nico Hulkenberg
RENAULT
16
12
Kevin Magnussen
HAAS FERRARI
14
13
Sergio Perez
RACING POINT BWT MERCEDES
13
14
Daniil Kvyat
SCUDERIA TORO ROSSO HONDA
10
15
Alexander Albon
SCUDERIA TORO ROSSO HONDA
7
16
Lance Stroll
RACING POINT BWT MERCEDES
6
17
Romain Grosjean
HAAS FERRARI
2
18
Antonio Giovinazzi
ALFA ROMEO RACING FERRARI
1
19
George Russell
WILLIAMS MERCEDES
0
20
Robert Kubica
WILLIAMS MERCEDES
0
Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:
Ausztrál Nagydíj
Valtteri Bottas
Bahreini Nagydíj
Charles Leclerc
Kínai Nagydíj
Pierre Gasly
Azerbajdzsáni Nagydíj
Charles Leclerc
Spanyol Nagydíj
Lewis Hamilton
Monacói Nagydíj
Pierre Gasly
Kanadai Nagydíj
Valtteri Bottas
Francia Nagydíj
Sebastian Vettel
Osztrák Nagydíj
Max Verstappen
A bajnokság állása a Osztrák Nagydíj után (konstruktőrök):
Az innovatív áruszállító jármű, amely a fenntartható mobilitási megoldások élvonalába tartozó ABB-technológiát alkalmazza, évente 400 tonnával járul hozzá a CO2-kibocsátás csökkentéséhez.
Júniusban először közlekedett a svájci főváros, Bern utcáin az ABB technológiai megoldását alkalmazó, kibocsátásmentes e-tehergépkocsi, amely jelentős előrelépést jelent a fenntartható városi logisztikai megoldások fejlesztése terén.
Az ABB az e-tehergépkocsit a kísérleti teherautók gyártására szakosodott partnerével, az E-Force One-nal közösen fejlesztette ki. A jármű kifejlesztése azt a célt szolgálja, hogy az ABB 2022 végére villamos meghajtású járművekből álló áruszállító flottát alakítson ki.
A tehergépkocsi, amellyel az ABB Formula E „Gen2” versenyautót szállították az ABB FIA Formula-E autóverseny berni futamának nyitóeseményére, az ABB által gyártott villanymotorral, inverterrel, hajtás- és akkumulátorrendszerrel van felszerelve. Az akkumulátorok töltését az ABB Terra 54 villámtöltők biztosítják. A feltöltött akkumulátorok maximum 300 km hatótávolságot biztosítanak a jármű számára.
Az első két tehergépjárművet az ABB-nek az észak-svájci Turgiban működő teljesítményelektronikai gyárában fogják szervizelni. A több hónapig tartó tesztelési fázist követően, az ABB jelenleg 11 dízel üzemű járműből álló flottáját a következő három évben egyetlen üzemeltető által kezelt, e-tehergépkocsikból álló flottára kívánják lecserélni. A többletköltséggel nem járó átállásnak köszönhetően a becslések szerint évi 400 tonnával csökkentik a flotta szén-dioxid-kibocsátását.
Morten Wierod, az ABB Hajtások üzletágának vezetője szerint az e-tehergépkocsi jól példázza az ABB technológiai innováció iránti elkötelezettségét. Wierod így nyilatkozott: „A teherautókhoz kifejlesztett új hajtáslánc jelentős előrelépést jelent a nehézjárművek e-mobilitási technológiája terén. Jól jelzi azt a jelentős fejlődést, amit a jobb energiahatékonyságú és alacsonyabb karbon-kibocsátású technológiák terén elértünk. Terveink szerint az e-teherautót a napi üzleti tevékenységeinkben is használni fogjuk.”
Svájcban az ABB lesz az első vállalat, amely kísérleti jelleggel teljes körűen villamos hajtású tehergépkocsikra alapozza az áruszállítását. Az e-járművek a tesztelési időszakban az ABB létesítményeket összekötő útvonalakon közlekednek majd. A tervek szerint a Svájcon belüli leghosszabb áruszállítási útvonal 235 km lesz, amely még belül van a kísérlethez kiválasztott háromtengelyes EF26 járművek hatótávolságán. Ha a járműveket a jelenleg rendelkezésre álló legnagyobb kapacitású akkumulátorokkal szerelik fel, a hatótávolság akár 500 km-re is megnövelhető.
A 25 tonnás prototípus járműveket 310 kWh-ás akkumulátorral szerelik fel, amelyek éjszakai töltését a Turgiban lévő járműtelepen végzik majd. Egy akkumulátor feltöltéséhez 6 órára van szükség. Az ABB 360 kW-os motorjai 2700 Nm nyomatékot adnak le, és lehetővé teszik, hogy az e-tehergépkocsi biztonsággal tudjon vonatni egy 12 tonnányi teherrel megrakott trélert. A jármű maximális sebessége 85 km/h. Eltekintve a gumiabroncsok által generált zajtól, a jármű menetzaja elhanyagolható.
Marcel Schütz, az ABB Transport & Trade Switzerland vezetője hozzátette: „Az e-tehergépkocsik naponta közel azonos távolságot tesznek majd meg, így kifejezetten az ABB igényei szerint tervezhetők. Ezek a járművek számunkra tökéletes logisztikai megoldást kínálnak.”
A Turgiban lévő járműtelepen működő töltőállomások energiaellátását – köszönhetően a gyárban már kiépített napelemtábláknak és invertereknek – fenntartható energiaforrásból tudják majd biztosítani. Az e-tehergépkocsi-flottának az ABB logisztikai tevékenységébe történő integrálása jelentősen hozzájárul a vállalat globális kibocsátás-mentesség iránti kötelezettségvállalásának teljesítéséhez, amely alapján az ABB azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy karbonsemleges és energetikailag önellátó ökoszisztémákat fejleszt ki az ipar, az otthonok és a nagyvárosok számára.
Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex), amely vezető szerepet játszik a legmodernebb technológiák fejlesztése és szállítása terén, termékek és megoldások széles skáláját kínálja a digitális iparágak számára. Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban meghatározó szerepet tölt be a digitális iparágak fejlődésében az ABB AbilityTM digitális platform által támogatott négy, vevőközpontú, világviszonylatban is vezető szerepet játszó üzletágával, az Energetika, Ipari Automatizálás, Hajtások, Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágakkal. Az ABB a piacvezető Energetikai Hálózatok divízióját 2020-ban eladja a Hitachinak. Az ABB több mint 100 országban működik, és 147 000 főt alkalmaz. www.abb.com