Elektromos önjáró taxiflotta használatával a hagyományos gépkocsikéhoz képest akár 87 százalékkal csökkenthető lenne az üvegházhatású gázok kibocsátása a városokban – vélik a Michigani Egyetem szakemberei által vezetett tanulmány készítői.
A Transportation Research Part D: Transport and Environment című folyóiratban bemutatott tanulmányukban az amerikai egyetem és a Ford Motor autógyártó cég kutató- és innovációs központjának kutatói kimutatták, hogy elektromos önjáró taxiflotta bevezetése 60 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a jelenleg magántulajdonban lévő, ember vezette gépkocsikkal szemben. A taxiflotta önjáró természetéből adódóan azonban akár 87 százalékos is lehet a csökkenés.
Önjáró gépkocsiflottával olyan előnyre teszünk szert az üvegházhatású gázokkibocsátását illetően, amely egy hagyományos taxiflottával nem létezik. Az önjáró flotta olyan képességei, mint a gépkocsik egyenletesebb gyorsulása, a gépkocsik közötti kommunikáció és az infrastruktúra fokozzák ezt az előnyt – idézte Gregory Keoleiant, a tanulmány egyik szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
Ráadásul egy önjáró taxiflotta további fenntartható javulásokat is hozhat olyan közvetlen hatásain keresztül, mint a flotta nagysága, a parkolási és az akkumulátortöltő infrastruktúra.
„Ha nagyobb a gépkocsik kihasználtsága, többen utaznak általa, a flotta nagyságát csökkenteni lehet, csakúgy, mint a parkolási terheket és a flottát rendszeresen meg lehet újítani újabb hatékony technológiákat alkalmazva” – tette hozzá Jim Gawron, a tanulmány társszerzője.
A kutatók egy szimulált elektromos önjáró gépkocsiflotta használatát vizsgálták a texasi Austinban, amely kiszolgálná a jelenlegi utazási kereslet 10 százalékát 2020 és 2050 között. Azzal számoltak, hogy a flottát használó utasoknak 10 percet kellene várakozniuk egy autóra. Tanulmányuk számításaihoz kilenc különféle forgatókönyvet vetettek össze.
Az FIA továbbra is dolgozik a 2021-es Forma-1-es szabályokon, melynek keretében az autók orrának és első szárnyának kialakítása is változhat.
Most nyilvánosságra hoztak egy rajzot, melyen az látható, hogy várhatóan hogyan fognak kinézni az autók a 2021-es szabályok szerint.
Az előzések segítése érdekében növelik az úgynevezett „ground effect” hatást a padlólemezzel, miközben az első szárny egyszerű és széles lesz.
Nikolas Tombazis, az FIA technikai igazgatója szerint aggodalomra semmi ok az autók kinézetét illetően.
„Van még min dolgozni az első szárny kapcsán.” – mondta. „Nem vagyunk még teljesen elégedettek vele, aero szempontból és esztétikai szempontból sem, szóval megpróbáljuk még jobbá tenni mindkét szempontból.”
Az egész ügy során a Rich Energy szurkálódó, provokáló Twitter bejegyzéseket tett közzé, hogy a Whyte Bikes-t, hogy a – szerintük – rivális Red Bullt kritizálva, és azt állítva, hogy mindenki összeesküdött ellenük, és azt sugallva, hogy valójában csak mindenki irigy rájuk.
A Rich Energy Twitter profilján most egy dokumentumot tett közzé, melyben az áll: „A felperes arra hivatkozik, hogy az alperes megsértette szerzői jogait, mivel az saját energiaitaljának reklámozása kapcsán használta a felperes jól ismert márkaneveit, a Red Bullt és a Gives you Wings szlogent.”
Ez vélhetően arra vonatkozhat, hogy a Rich Energy rendre úgy reklámozta magát, hogy közben leszólta a Red Bullt, és nem csak burkoltan, hanem konkrétan megnevezve. Rendszeresen használták a #BetterThanRedBull (jobb, mint a Red Bull), és a #GivesYouHorns („Szarvakat ad”, a Red Bull „szárnyakat ad” szlogenjének mintájára) hashtageket.
Ezen a héten ugyan nincs Forma-1, de most sem maradtok kvíz nélkül!
Ezúttal jelenlegi és ex-Forma-1-es versenyzők tetoválásait, vagy annak részletét mutatjuk meg nektek, a feladat pedig nem más, mint kitalálni, hogy kihez tartozik az adott tetkó.
Kövessetek minket Instagramon is! –> @www.racingline.hu
Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?
Az elmúlt hétvégén igazi autókülönlegességek látogattak el a Hungaroringre, ugyanis ismét megrendezésre került a Hungaroring Classic. Beszámolónkat ide kattintva olvashatjátok!
Kövessetek minket Instagramon is! –> @www.racingline.hu
Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken!
A Hungaroring és a Szlovákiaring után most hétvégén a Nürburgringre érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A németországi forduló a kétszeres Eb-győztes kamionversenyző Kiss Norbert csapata, a Tankpool24, valamint a magyar pilóta kamionját biztosító Mercedes számára is hazai pálya. Kiss az évad eddigi összes hétvégéjén dobogóra állhatott, természetesen az Eifel-hegységben fekvő Nürburgringen is folytatná jó sorozatát.
Négy versenyhétvége után, 95 ponttal harmadik helyen áll Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság összetettjében. A bajnokságot 144 ponttal Jochen Hahn vezeti, de egy jól sikerült hétvégével sokat hozhat rajta a magyar versenyző. A Nürburgringen pedig ugyanaz a célja Kissnek, mint az eddigi összes helyszínen: az első háromban végezni. A jó eredmény a szombathelyi versenyző pályaismeretén biztosan nem múlik majd.
“Eleinte nem szerettem a Nürburgringet, mert nagyon nem találtuk a közös hangot a karrierem elején. Aztán egyszer csak ráéreztem a megoldásra: azok a felületek, ahol megmaradt a régi aszfalt, különleges beállítást igényelnek, amely az egész szezonban egyedinek számít. Egy-két évad után jöttem rá erre, azután sikerült pole-t futni és futamot nyerni is, sőt, a Mercedesszel is meglett az első rajthely 2017-ben. Tavaly lett egy dobogós helyezésünk, valamint egy időmérő harmadik és negyedik hely, úgyhogy idén is bízom benne, hogy minimum második sorból indulhatunk majd a dobogóért.”
A Szlovákiaring óta eltelt rövid idő alatt a csapat kecskeméti műhelyében új rugótartót szereltek be Kiss kamionjába, csapattársa autójában pedig motort cseréltek.
“Az majd a csütörtöki teszteken derül ki, hogyan viselkedik az autó az új alkatrésszel, az eredményektől függően változtatunk: vagy az új rugótartóval és nagyobb hasmagassággal, vagy a régivel és kisebb hasmagassággal megyünk.”
A kamion-Eb nürburgringi hétvégéjének programja:
Péntek
14.55 – első időmérő
15.10 – Super Pole
Szombat
09.35 – Warm Up
11.05 – első futam
14.55 – második futam
Vasárnap
09.05 – Warm Up
10.05 – második időmérő
10.20 – Super Pole
12.20 – harmadik futam
16.35 – negyedik futam
Mindenki rákapott most a FaceApp öregítő funkciójára, mely bármely fotón „megöregíti” az alanyt.
Már végigsöpört a móka a Forma-1-en is, így mi sem maradhattunk ki a sorból e téren. Azonban nem akartuk a sokadik verziót elkészíteni az F1-es versenyzőkről, így inkább négy magyar autóversenyzőt szemeltünk ki erre a célra.
Reméljük nem veszik zokon az urak, főleg mert igen fiatalos öreg urak lesznek. 😀
Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken!
Alig egy évvel ezelőtt cikkemben magam sem gondoltam komolyan, hogy az akkor még elvi kérdésként felvetődött utolsó budapesti Air Race valóban az utolsó lesz. Egy év elteltével sajnos nemcsak a helyszínben lett változás.
Nemrégiben kiderült, hogy a Red Bull egyelőre befejezi az Air Race szériát. Nem tudni biztosan, hogy csak szüneteltetik-e, mint arra pár évvel ezelőtt már volt példa, vagy véglegesen befejezettnek tekintik. Okokról lehetett olvasni bőven, én csak sajnálkozni tudok most is amiatt, hogy nem használtuk ki az utolsó lehetőséget a budapesti helyszín megtartásával. Ugyanakkor minden tisztelet és elismerés Zamárdinak a balatoni helyszín biztosításával kapcsolatban. Jól érezték meg azt a lehetőséget, amit Budapest eldobott magától.
Hangulatában a Balaton is méltó helyszíne egy ekkora formátumú szériának. Magam is repültem már a Balaton felett a tihanyi félszigetet megkerülve. Meg kellett állapítanom, hogy nem csak a partjánál egy jó hekket elfogyasztva van remek hangulata a tónak, hanem fentről is egyedülálló atmoszférája van. Végignézve a hétvégi versenyt, kicsit mégis hiányérzetem volt az előző években Budapesten látottakhoz képest. Adott egy gyönyörű tó, háttérben a Tihanyi-félszigettel és az Apátsággal. Nem kevés, de nagyjából ennyi. Ha Forma 1-es párhuzamot akarok vonni, akkor senki nem kérdőjelezi meg, hogy a monacói pályánál kevés alkalmatlanabb helyszín van. Egy szűk utcai pályáról van szó, amin alig lehet előzni, nincs bukótér. Szinte minden hiányzik belőle, ami ahhoz kellene, hogy valóban le tudjuk mérni az autók és a pilóták teljesítményeit, képességeit. Egyszerűen nem erre épült. Mégis ez az epikus helyszín szinte összenőtt a Forma 1-el, senkinek nem jutna eszébe kivenni vagy mással helyettesíteni. Hiába, hogy ugyanannyi pontot adnak az itt megszerzett győzelemért, egyetlen pilóta sem cserélné be azt egy másikra. Egyszerűen ez nem fogható fel csak egy győzelemnek a sok közül. Az Air Race pilótái számára Budapest testesítette meg Monacót.
Világos, hogy mindenkinek nem lehetett a kedvére tenni, de továbbra sem hiszem, hogy egy amúgy is dugókkal és zajszennyezéssel napi szinten terhelt nagyvárosnak a problémáira pont ennek a versenynek a száműzése jelentett volna akár részlegesen is megoldást. Nyilvánvaló, hogy nem a budapesti helyszín törlése miatt született döntés a sorozat megszüntetéséről, de egy kicsit talán ez is közrejátszhatott. Maga a verseny és a hozzá kapcsolódó programok és bemutatók egyébként hozták az Air Race szokásos színvonalát. A csapadékos időjárásnak és a pénteki napon fellépett üzemanyag szállítási problémának (!?) köszönhetően ugyanakkor sokszor borult a tervezett program, amiről általában nem, vagy csak az utolsó pillanatokban értesültünk. Ezt leszámítva mi nagyon jól éreztük magunkat, kár, hogy búcsúznunk kell tőle. A széria folytatásról vagy újra értelmezéséről most még korai volna beszélni, de a képeket megnézve higgyünk a szlogenjüknek: A Red Bull szárnyakat ad!
A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.
A Brit Nagydíjon a rajongók a ferrarival a harmadik helyen célba érő Charles Leclercet ítélték a legjobbnak.
Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:
Charles Leclerc – 20.6%
Max Verstappen – 18.8%
Lewis Hamilton – 10.2%
Carlos Sainz – 9.5%
Sebastian Vettel – 8%
Tragikusan elhunyt a Hungaroring Class rendezvény egyik sportszakmai közreműködője a mai napon. A pálya a következő közleményt adta ki a tragédiával kapcsolatban:
„A Hungaroringen rendezett autóverseny vasárnapi napján tragikus rosszullét után a főépületben elhunyt a verseny egyik sportszakmai közreműködője. A mentők néhány percen belül a helyszínre érkeztek a pályakórházból, ám kétórás küzdelem árán sem tudták helyreállítani a 39 éves sportszakember keringését. A Hungaroring mélyen együttérez a családdal, kollégákkal és barátokkal. Az elhunyt munka iránti elkötelezettségét példának tekintjük, állandó vidámságát örökre megőrizzük.”
A Racingline.hu minden munkatársa nevében szeretné részvétét kinyilvánítani a tragikusan elhunyt sportszakember gyászoló családjának.