Szerző: Hírszerkesztő

  • Látványos formatervvel érkezik az új Audi e-tron FE06

    Látványos formatervvel érkezik az új Audi e-tron FE06

    Daniel Abt és Lucas di Grassi látványos új külsővel vág neki a novemberben elrajtoló új Formula E szezonnak. Az új színeket és forradalmi technológiát felvonultató Audi e-tron FE06 versenyautó a múlt héten kezdődött Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatkozott be először a nagyközönség előtt.

    Szembetűnő szénszálas felületek egész sora és extravagánsan élénk narancsszínű festés, amely kihangsúlyozza az autó vonalait: az Audi FE06 látványosan agresszívebb külsőt kapott elődjénél, amely Daniel Abt és Lucas di Grassi pilótákkal a fedélzeten második helyen zárt az előző szezonban az Audi Sport ABT Schaeffler csapatával. A tisztán elektromos versenyautó első éles bevetésére november 22-23-án kerül sor a Szaúd-Arábia fővárosának Ad Diriyah városrészében rendezendő, szezonnyitó futamon. A motorsport rajongók azonban már most szemügyre vehetik az újdonságot, az FE06 ugyanis megtekinthető a Frankfurti Nemzetközi Autószalon 3-as pavilonjának Audi standján.

    „Elismerésem az Audi formatervezői csapatának.” – nyilatkozta a legsikeresebb német Formula E pilóta, Daniel Abt. „Az elmúlt néhány hétben figyelemmel követtem a vizuális formatervek alakulását és úgy gondolom, hogy bámulatos eredmény született – az autó egész egyszerűen agresszív és gyors benyomást kelt.” Csapattársa, Lucas di Grassi állítja, hogy „a rajongóink azonnal felismerik majd az autónkat, akár a lelátón ülnek, akár a televízió előtt. Az elmúlt öt szezon minden festésének megvolt a maga egyedi karaktere, de az FE06 a kedvencem. Most már csak a csapaton múlik, hogy sikerrel szerepeljen.”

    Míg az Audi új utakon indult el a formatervet illetően és azt a narancs színt alkalmazta, amelyet korábban az Audi e-tron modell bemutatásánál használtak, a csapat minden más szempontból az állandóságra esküszik. A teljes mezőny legsikeresebb párosa, Abt és di Grassi már hatodik szezonjukat kezdik együtt. Az Audi Sport ABT Schaeffler csapat pedig továbbra is számíthat jól bevált partnereire: műszaki partnere most is a Schaeffler vállalat, akivel közösen az Audi a hajtáslánc fejlesztését végezte, de mellette továbbra is támaszkodhat a HYLA, az ITK Engineering, az LGT Group, a KUKA, a MASCOT, a Riello UPS és a Würth Elektronik támogatására.

    A SONAX új szereplőként csatlakozik a csapathoz. Az autóápolási termékek vezető gyártója már évtizedek óta közeli kapcsolatban áll a motorsporttal és támogatta a még mindig karrierje elején járó Daniel Abtot is. „Boldogok vagyunk, hogy új fejezetet nyithatunk az ABT és a SONAX régóta fennálló partneri kapcsolatában és a jövőben az Audi Sport ABT Schaeffler csapat partnereként is bemutatkozhatunk a Formula E sorozatban. A sorozat varázslatos környezete óriási lehetőségeket kínál a márkánk számára, hogy még több lehetséges vásárlóhoz eljussunk világszerte.” – nyilatkozta a SONAX marketingvezetője, Franz Fischer.

    Az első verseny előtti program igen feszes: egy intenzív, németországi és európai privát tesztfázis után a két versenyautó felkészítése zajlik a következő néhány hétben. A csapat október közepén Valenciába utazik a Formula E hivatalos előszezoni tesztjére, ahol az összes csapat minden pilótája közösen tesztel három napon keresztül. November elején pedig az autókat és a felszerelést is berakodják, majd Szaúd-Arábiába szállítják.

  • Kvíz: Képben vagy Szingapúri Nagydíjjal?

    Kvíz: Képben vagy Szingapúri Nagydíjjal?

    Hétvégén Szingapúri Nagydíj! Teszteld tudásod!

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

     

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @www.racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • Egy taxisofőr Leclercről beszélt Leclercnek, de nem tudta, hogy ő ül mögötte

    Egy taxisofőr Leclercről beszélt Leclercnek, de nem tudta, hogy ő ül mögötte

    Charles Leclerc egy kellemesen mókás esetről számolt be második, az Olasz Nagydíjon szerzett győzelme után.

    Történt ugyanis, hogy beült egy taxiba, ám a taxisofőr nem fordult hátra, tehát nem tudta ki ül mögötte, így kezdett vele beszélgetni. Meg is kérdezte a monacóitól, hogy volt-e kint az Olasz Nagydíjon.

    Jól kivesézték a versenyt, majd a taxiút véget ért. Mielőtt azonban Leclerc távozott elárulta a sofőrnek, hogy ő volt az, aki a versenyt megnyerte.

    „Beültem egy taxiba, a sofőr mögé, szóval nem látott engem.” – mesélte Leclerc. „Kérdezte, hogy a futamon voltam-e, és mondtam, hogy ‘igen, nagyon jó volt’. Mire ő azt mondta: ‘Az a fiatal srác nagyon jó’. Az út végén megkérdezte, hogy ki vagyok, és mondtam, hogy ‘én vagyok az a fiatal srác, akiről beszélt’. Elég vicces volt.”

  • Az új Volkswagen Passat különlegességei

    Az új Volkswagen Passat különlegességei

    Szeptemberben a Volkswagen az új Passat műszakilag mélyrehatóan frissített változatával jelenik meg a piacon, amellyel alapjaiban újítja meg immár több mint harmincmillió példányban értékesített modelljét, s ezzel a világ legsikeresebb középkategóriájú sorozatát. Az infotainment rendszerek legújabb generációja (MIB3) állandó internetkapcsolatot is kínálhat, iránymutató új funkciókat és szolgáltatásokat hozva el a fedélzetre. Mindeközben olyan új vezetői asszisztensrendszerek, mint a Travel Assist tökéletesítik tovább a biztonságot és a kényelmet, és teszik lehetővé, hogy a Passat az első Volkswagen modellként akár 210 kilométer/óra sebességig is részben automatizáltan közlekedhessen. A „bestseller” továbbra is Limousine és Variant változatban érkezik a piacra.

    GTE2: időszakosan nulla károsanyag-kibocsátású jármű (Zero Emission Vehicle) – A program egyik különlegessége a Passat GTE új változata, amely a Volkswagen hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtású modelljei új generációjának első tagjaként jelentősen megnövelt tisztán elektromos hatótávot kínál. Döntő fontosságú ismérve az akkumulátor nagyobb energiatároló képessége, ami az új Passat esetében 31 mintegy százalékkal magasabb. A már 13 kWh energia kapacitással az új WLTP-ciklus szerint a Variant esetében akár 55, míg a Limousine számára akár 56 kilométerre növekszik a tisztán elektromos hatótáv, ezek az értékek az NEDC-szabvány szerint mintegy 70 kilométernek felelnek meg – ami 20 kilométerrel több, mint amennyit az elődmodell kínált. Mindez alapjaiban változtatja meg a mindennapokat a Passat GTE volánja mögött, ugyanis az akkumulátor e megnövelt energiatároló képessége már olyan sokmilliós nagyvárosokban, mint Berlin vagy Párizs is elegendő lehet a legtöbb napon belüli távolság tisztán elektromos, s ezzel károsanyag-kibocsátás nélküli megtételéhez. Az újrakonfigurált hibrid-üzemmódnak köszönhetően emellett jóval egyszerűbbé vált a hosszú utak során kellő mennyiségű elektromos energiát eltárolni az úticél-környéki városi szakaszok károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedésére.

    GTE2 – a hosszú utazásokra is alkalmas – A hosszú utak során és 140 kilométer/óra feletti sebességeknél az erőteljes elektromos motor hatékony támogatást nyújt a Passat GTE gazdaságos benzinüzemű belsőégésű erőforrása (TSI) számára. Az elektromos teljesítmény ekkor egyfajta kiegészítőként (booster) szolgál, különösen a sportos GTE üzemmódban produkálva egészen egyéni stílusú további vonóerőt, mivel az elektromos motorok gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra rendelkezésre bocsáthatják maximális forgatónyomatékukat. Annyi bizonyos, hogy a Passat GTE jelenlegi hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtása az elektromos mobilitás új korszakának központi műszaki elemévé lép elő, a Passat GTE ugyanis az elektromos hajtásrendszerek előnyeit a hosszú túrákra is kiválóan alkalmas járművek kvalitásaival ötvözi a jelen egyik leggazdaságosabb üzemű középkategóriájú modelljében. Nulla károsanyag-kibocsátás a városban és tisztaüzemű gazdaságosság a hosszú túrák során: a 160 kW/218 LE összteljesítményű Passat GTE kategóriája első modelljei között teljesíti az új gépkocsikra csupán 2021-től hatályba lépő Euro 6d kipufogógáz-szabvány előírásait.

    2.0 TDI 2 – a dízelmotorok új generációjának hírnöke – A turbófeltöltésű dízelek körében a Passatban mutatkozik be a 110 kW/150 LE teljesítményű, új fejlesztésű 2.0 TDI. Ez az innovatív négyhengeres erőforrás jóval kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint az új Passat elődjének vele összevethető motorja, s a dízel aggregátok új generációjának előfutáraként érkezik. A károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében a 2.0 TDI kétkatalizátoros SCR-rendszerrel és kettős AdBlue-adagolással kerül az új Passatba, amelynek palettáján további két dízelmotor is sorakozik, 140 kW/190 LE1 és 176 kW/240 LE1 teljesítménnyel. A benzinüzemű erőforrások választékában három TSI konstrukció szerepel, 110 kW/150 LE2, 140 kW/190 LE1 és 200 kW/272 LE1 teljesítménnyel. Mindegyik TSI- és TDI-aggregát megfelel az Euro 6d-TEMP kipufogógáz-szabvány előírásainak, emellett minden új Passat – legyen szó benzines, dízel vagy hibrid hajtásrendszerről – egyaránt részecskeszűrővel készül.

    Business és Elegance – új felszereltség-mátrix – A 2019-es Passatnál a Business és az Elegance emellett az R-Line kivitellel tehető még egyénibbé. E változatok mellett az új Passat is megjelenik az egyedülálló Alltrack kivitelben (sokoldalú összkerékhajtású modell, terepes képességekkel). Ugyancsak modell specifikus felszereltséggel érkezik a Passat GTE.

    Travel Assist – iránymutató IQ.DRIV technika – A Volkswagen vezetői asszisztens rendszereinek IQ.DRIVE gyűjtőmárkája alatt fogja össze az automatizált vezetés felé tartó út technikáit. Ezek közé tartozik az új Travel Assist is, amellyel az új Passat az első Volkswagen modellként már csaknem teljes sebességtartományán (0 – 210 km/h, manuális sebességváltóval 30 – 210 km/h) részben automatizáltan közlekedhet, így vezetői segédrendszereivel az IQ.DRIVE jelenlegi legfejlettebb szintjét testesíti meg.

    Kapacitív kormánykerék – új interfész – A Volkswagen az egyes technikák intuitív kezelhetőségére és messzemenőkig automatizált működésére törekszik. E háttérrel mutatkozik be az új Passat a világ első kapacitív kormánykerékkel szerelt Volkswagen modelljeként. A volán önállóan érzékeli a vezető érintését és egyfajta interaktív interfészként szolgál az olyan rendszerek felé, mint a Travel Assist.

    Lane Assist és IQ.LIGHT – látni és látszani – A Lane Assist vezetői segédrendszerének az éppen igénybe vett forgalmi sáv tartását segítő technikáját új multifunkciós kamera tökéletesíti, miközben a biztonság és a kényelem terén egyaránt további pluszt kínálnak az új IQ.LIGHT LED mátrix fényszórók. A Touareg felsőkategóriájú SUV modell után a Passat a márka első további modellje ezen interaktív mátrixrendszerrel fényszóróiban. Az új Passat Elegance már alapkivitelben kínálja az IQ.LIGHT LED mátrix fényszórók technikáját.

    MIB3 – kívánságra állandó internetkapcsolat – Az új Passat sorozattal párhuzamosan érkezik a piacra a modulrendszerű infotainment koncepció harmadik generációja (MIB3), és vele számos új funkció. Az App-Connect Wireless olyan opció, amelyen keresztül bizonyos okostelefonos alkalmazások közvetlenül az infotainment képernyőn érhetők el, és a MIB3 technikáinak köszönhetően például első ízben válik lehetővé Volkswagen-modellben az Apple CarPlayTM vezeték nélküli integrációja. Mostantól a Passat kívánságra folyamatos internetkapcsolatot is kínálhat, mivel az új MIB3 infotainment rendszerek már alapkivitelben integrált eSIM-kártyával működő online connectivity egységgel (Online Connectivity Unit; OCU) készülnek. A valós idejű információkkal dolgozó, továbbfejlesztett navigációs szolgáltatások mellett így a Volkswagen We és az itt integrált We Connect és We Connect Plus, mobil online-szolgáltatások révén, illetve az MIB3 megoldásain keresztül új technikák és ajánlatok válnak elérhetővé. Ezek közé tartoznak az Apple Music és a TIDAL streaming szolgáltatások, a frissíthető web-app technikák integrációja, a természetes és az online-tartalmakkal bővített hangvezérlés (magyar nyelven nem elérhető), illetve a járműbeállítások jövőbeni felhőalapú hordozhatósága (személyre szabhatóság). Mindezeken túl első ízben használható okostelefon (a Samsung kompatibilis modelljei) a Passat nyitására és indítására szolgáló, mobil autókulcsként.

    Volkswagen We – nyitott az új ötletekre – Az új Passat megjelenésével újabb lendületet nyer a Volkswagen We, amelyet olyan digitális platformként fejlesztettek ki, amely a különböző mobil online-szolgáltatásokat hivatott összefogni, illetve egyszerű formában kínálni és biztosítani. A választék egy nyitott rendszerből származik, amelyet folyamatosan továbbfejlesztenek. A Volkswagen következetesen keresi a különböző specialista partnereket, hogy velük közösen fejlesszen ki szolgáltatásokat. A helyi szinten működő start-up cégekkel, vállalatokkal és hatóságokkal folytatott közös munka olyan új koncepciók számára biztosít lehetőséget, mint például a We Park (készpénzmentes parkolás) és a We Deliver (úgynevezett járműhozzáférés-alapú szolgáltatások (Car-Access-Based Services), egyszerű és biztonságos hozzáférést téve lehetővé a szolgáltató partnerek számára az autóhoz). ( We Park, We Deliver és We Experience szolgáltatások bevezetése Magyarországon később várható).

    A személyes Volkswagen-azonosító (Volkswagen ID) a márka minden ügyfele számára központi elérést biztosít a Volkswagen összes szolgáltatásához, s ezzel az internetalapú információk és szolgáltatások teljesen új spektrumához.

    Digital Cockpit – hálózatba kapcsolva az MIB3 technikáival – Az MIB3 hardverei és szoftverei digitálisan hálózatba kapcsolt egységet képeznek a Passat új Digital Cockpit műszeregységével, amelynek digitális műszereit következetesen továbbfejlesztették az előd-rendszerhez (Active Info Display) képest. A még kontrasztosabb kijelző felületen letisztult és igényes grafikák jelennek meg, s ugyancsak új szintre emelkedett a funkciók kínálata. A három különböző kijelző-konfiguráció immár a szintén új multifunkciós kormánykerék egyetlen gombjával („View”) szabható személyre, a részletes beállítások pedig kényelmesen, az MIB rendszerén keresztül választhatók. A kijelző felület színvilága például a hangulatvilágítás pillanatnyi árnyalataihoz igazodik.

    Külső dizájn – LED fényforrások – A Volkswagen még karakteresebbé és precízebbé fejlesztette a Passat formavilágát. Hasonlóképpen új tervezés az első és a hátsó lökhárító, a hűtőrács és az immár hátul középen megjelenő „Passat” felirat, emellett új, egyaránt LED technikájú fényszórók, nappali menetfény, ködfényszórók és hátsó lámpák gondoskodnak semmi mással össze nem téveszthető fénydizájnról. Szintén újak a palettán egyes színek, mint a Lapiz kék, a Palack zöld és a Tengerikagyló arany, emellett 17, 18 és 19 col peremátmérővel négy új könnyűfém keréktárcsa is bővíti a választékot.

    Utastér-dizájn – a digitális világ esztétikuma – Belső terében a Passat új dekorelemekkel és szövetekkel, új tervezésű ajtókárpitokkal, egy új kárpit színnel, új műszerekkel és az alapkivitelhez tartozó, ugyancsak új multifunkciós kormánykerékkel tér el elődjétől. A műszerfali analóg óra helyén nemes hatású háttérvilágítással „Passat” felirat tűnik fel, a középkonzolban pedig nyitott, nagyobb méretű rakodórekesz áll rendelkezésre, extrafelszerelésként induktív töltővel az okostelefonok számára, mellette pedig megvilágított USB-C-csatlakozással. A Digital Cockpit kijelző felülete és az infotainment rendszer képernyője éjszaka a kapacitív multifunkciós kormánykerék megvilágított gombjaival és a hangulatvilágítás körbefutó fényeivel) egyetlen megvilágított esztétikus, ugyanakkor funkcionális információs és kezelési felületté olvad össze. A hangulatvilágítás színárnyalata az infotainment rendszeren és a Digital Cocpit kijelző felületén is megjelenik.

    Dynaudio hangrendszer – 700 watt, finomhangolással – A Dynaudio dán hifi-specialista különösen igényesen hangolta 700 watt teljesítményű hangrendszerét az új Passat utasterére, így biztosítva, hogy a zene – érkezzen éppen bármelyik hangforrásból – a legszínvonalasabb hangzásélménnyel szolgáljon, amelyet Passat modell fedélzetén valaha is élvezhettek.

  • Budapestre érkezett az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron

    Budapestre érkezett az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron

    Az ikonikus sportautó 1:1 méretarányú, LEGO Technic elemekből épített élethű mását szeptember 16. és 22. között a Westend City Centerben tekintheti meg a magyar közönség.

    A különleges jármű szeptember 15-én, az éj leple alatt foglalta el helyét a bevásárlóközpontban, ahol másnap délelőtt, egy sajtótájékoztató keretén belül mutatták be. A modell eleget tesz a LEGO Technic által képviselt Építsd meg az igazit! szlogennek, hiszen nemcsak méretében, de kifinomult részleteiben is megszólalásig hasonlít az eredetire.

    A külcsín mellett a mérnöki részletek is egyedülállók. A modell az első olyan nagyméretű, mozgatható építmény, amely több mint 1 000 000 LEGO Technic elemből épül fel, és amelyek esetében nem használtak ragasztást. Bár az igazi Bugatti Chiron 420 km/h-s sebességével nem tudja felvenni a versenyt, hihetetlen, hogy a modell működőképes, s akár 30 km/h-s sebességre is felgyorsulhat – ahogy azt korábban egy tesztvezetésen bizonyította. Ráadásul meghajtását is kizárólag LEGO elemek, 2 304 db Power Functions motor, 4 032 LEGO Technic fogaskerék és 2 016 db LEGO Technic kereszttengely biztosítja. A mintegy 1,5 tonnás autó 5,3 lóerő teljesítményre képes, és 92 Nm a becsült forgatónyomatéka. Az autó motorja mellett az utastérbe pillantva is aprólékos részletek rajzolódnak ki, az ülésektől kezdve a műszerfalon megtalálható sebességmérőn és a levehető kormánykeréken át a fékpedálig.

    Az élethű LEGO autó akkor elevenedik meg igazán, amikor első és hátsó lámpái felvillannak, és felbőg a motor hangját megidéző szimulátor. Ahhoz, hogy az építmény a LEGO- és az autórajongók minden korosztályának szívét megdobogtathassa, tervezői és kivitelezői több mint 13 000 munkaórát fektettek a modell megalkotásába.

    „Nagyon örülünk, hogy a magyar közönség is láthatja ezt a világszerte népszerű és egyedülálló modellt, ami a lehető legjobban példázza, hogy csak a képzelet szabhat határt annak, hogy mi mindent lehet megépíteni LEGO Technic elemekből. A játék nélkülözhetetlen készségeket fejleszt, olyan készségeket, amelyek segítségével a gyerekek megállják majd helyüket a jövőben, kreatívan és rugalmasan gondolkodnak, és olyan remek dolgokat képesek létrehozni, mint ez a szuper autó” – mondta Siket Lóránt, a LEGO Hungária Kft. kommunikációs vezetője.

    LEGO Technic Bugatti Chiron
    Fotó: WELL PR

    Az életnagyságú LEGO Technic Bugatti Chiron egy teljes héten keresztül várja majd a Westend City Centerben a rajongókat. Szeptember 21-én (szombaton) és 22-én (vasárnap) pedig izgalmas programokkal is készülnek a látogatóknak, például LEGO Technic autóversennyel, de emellett bárki részt vehet a motorral és távirányítóval működő modellek tesztvezetésében is. A nagy múltú Technic készletek mellett bemutatkozik a LEGO kísértetjárta újdonsága, a Hidden Side is.

    Tények és számok

    • Összesen több mint 1 000 000 LEGO elemet használtak fel
    • Ebből 339 típusú LEGO Technic elem
    • Az összeszerelés során nem alkalmaztak ragasztót
    • Teljes tömeg: 1500 kg
    • A motor az alábbiakat tartalmazza:
      • 2304 db Power Functions motor
      • 4032 db LEGO Technic fogaskerék
      • 2016 db LEGO Technic kereszttengely
    • Elméleti teljesítmény: 5,3 lóerő
    • Becsült forgatónyomaték: 92 Nm
    • Működő hátsó légterelő (LEGO Power Functions és Pneumatikai elemek felhasználásával)
    • Működő, teljes mértékben LEGO Technic elemekből épített sebességmérő
    • 13 438 munkaórát fordítottak a fejlesztésre és a megépítésre
    • A modellt eredeti Bugatti Chiron kerekekkel és emblémákkal látták el
  • Opel Dakar Team: Irány a Mars!

    Opel Dakar Team: Irány a Mars!

    Baja a Marson – így nevezik a hétvégén tartandó sprint tereprali világkupa-futamot, amelyen rajthoz áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős.

    A magyar párosnak különleges kötődése van a helyszínhez, hiszen az Opel Dakar Team építette azt a marsjárót, amely szerepelt a Matt Damon főszereplésével leforgatott Mentőexpedíció című mozifilmben, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy bár a csapat eltöltött jó néhány hónapot a Wadi Rumban, arról egyelőre nincs elképzelése, milyen lesz itt versenyezni.

    A Jordán Baja a sprint világkupa-sorozat befejező futama, itt dől el, ki lesz a bajnok – méghozzá két és fél nap alatt, sivatagi pályákon. Egyáltalán nem megszokott egyébként, hogy ilyen rövid versenyt sivatagban tartsanak – az indulók maguk is kíváncsiak rá, mire számíthatnak.

    „Új országot fedezünk fel magunknak, ami mindig hatalmas élmény, igaz, Jordánia csak versenyzés szempontjából jelent majd újdonságot számunkra, hiszen itt forgatták a Mentőexpedíció című filmet, amelyen csapatunk szervizelte a marsjárót, amelyet Matt Damonnak épített – mondta Szalay Balázs. – A különleges rovert kombájn alapra építettünk pontos, 3D-s tervek alapján – a stúdió a NASA holdjárós terveit alakította át, s azt adta ide nekünk. Az volt az elvárás, hogy menjen a homokban, de az teljesen ránk volt bízva, hogy miként. Két hónap alatt már működött – a fóti homokbányában próbáltuk ki először –, három hónap alatt pedig teljesen kész lett. Úgy volt, hogy a forgatás után visszakapjuk, de a rendező végül eladta a jordán királynak, úgyhogy talán most újra láthatjuk. Persze, nem ez lesz a fókuszban, hanem maga a verseny, amely jó kombinációja lesz a sivatagi viadaloknak és a sprint világkupáknak.”

    Opel Dakar Team marsjáró
    Fotó: Opel Dakar Team

    A Baja a Marson egy rövid, 3 kilométeres szuperspeciál szakasszal kezdődik a Vörös-tenger partján fekvő Aqabában csütörtök este, pénteken és szombaton pedig a mezőny a „lovak közé csap”, és két vérbeli versenynapot teljesít a sivatagban. A szervezők két szakaszt jelöltek ki, pénteken egy 211 kilométeres és egy 80 kilométeres pályán teszik próbára magukat a párosok, szombaton pedig már „csak” a 211 kilométeres szelektív szakasz szerepel az „étlapon”.

    Hogy nem lesz könnyű, az biztos, de a versenyzők legalább egy kicsit bemelegíthetnek a januári Dakar-ralira, amely hasonló körülmények között zajlik majd Szaúd-Arábiában. Érdekesség, hogy ez lesz a 38. ország, amelyben Szalayék megméretik magukat.

  • Habsburg diktálta a tempót az Aston Martinok között a Nürburgringen

    Habsburg diktálta a tempót az Aston Martinok között a Nürburgringen

    Habsburg Ferdinánd elégedetten búcsúzott a DTM utolsó előtti fordulójától, miután a vasárnapi futamon épphogy csak lecsúszott a pontszerzésről, a vasárnapi időmérőn pedig ő diktálta a tempót az Aston Martin házon belüli csatájában.

    A bajnokság nyolcadik állomásának a szeptemberi napsütésben úszó Nürburgring adott otthont. És annak ellenére, hogy az ifjú osztrák egy 5 helyes rajtbüntetéssel várta az első verseny rajtját, mégis pozitív szellemiségben vágott neki a hétvégének.

    ,,Őszintén szólva sosem rajongtam különösebben ezért a pályáért, de a Nürburgringnek olyan fantasztikus atmoszférája van, ami azonal hatása alá keríti az embert.“ – mondta el a Greenstorm által szponzorált versenyző. ,,Látva a rajongóktól pezsgő, napfényben úszó paddockot, jó érzésekkel vágtam neki az első időmérő edzésnek.”

    A pozitív érzések ellenére azonban Habsburg és a csapat úgy döntött, nem vesznek részt érdemben az időmérő edzésen. A Lausitzringen begyűjtött 5 helyes rajtbüntetés miatt ugyanis adta magát a lehetőség, hogy a jó időmérős eredmény hajszolása helyett inkább a versenyre tartogassák a gumikat.

    A terv bevált, ugyanis a rajtrács legvégéről indulva, Ferdinánd végül a tizenegyedik helyen végzett, másodikként az Aston Martinok között, közvetlenül csapattársa, Dani Juncadella mögött.

    “Habár úgy vélem, hogy sikerült közelebb kerülnünk az Audikhoz és a BMW-khez, az igazság azonban az, hogy jelenleg elsősorban magunk között versenyzünk.” -tette hozzá Ferdinánd. “Három nagyon gyors és tapasztalt csapattársam van akikhez viszonyítani tudom magam, és örülök annak, hogy képes vagyok felvenni velük a versenyt.

    Olyannyira, hogy vasárnap reggel, első nürburgringi DTM-es időmérőjén Habsburg nemcsak hogy felvette a versenyt a csapattársaival, hanem egyenesen ő diktálta a tempót az Aston Martinok között, a tizenötödik időt autózva. A verseny folyamán pedig hosszú időn át vezette az R-Motorsport hármasát, nyomást helyezve az előtte haladó BMW-kre. A verseny túlnyomó részét a tizenharmadik helyen autózva tette meg, azonban az utolsó néhány körben sajnálatos módon két helyet is vesztett a csapattársaival szemben, így végül az időmérőn megszerzett pozíciójában haladt át a célvonalon.

    “Ez egy remek verseny volt! – mondta el Ferdinánd a futamot követően. “Habár kemény volt, de nagyon élveztem, hogy tartani tudtam a tempót a BMW-kkel. Sajnálom, hogy el kellett engednem Jake-et [Dennis] az utolsó körön, de nem volt esélyünk pontszerzésre, így nem érte volna meg kockáztatni egy esetleges ütközést azzal, hogy visszatámadok.

    “Ha képesek leszünk továbbvinni ezt a lendületet a hockenheimi fináléra, akkor úgy vélem elégedetten tekinthetünk vissza a mögöttünk álló szezonra. Sokszor nehéz érzékelni az előrelépés mértékét, főleg akkor, har benne vagy a dolgok sűrűjében, és folyamatosan a fejlődésre törekszel, de úgy vélem az egész csapat elégedett lehet azzal, ahogy puszta elszántsággal sikerült felzárkóznunk a többiekre.”

    “Ezúton is szeretnék gratulálni az Audinak és René Rastnak a bajnoki címhez.” – tette hozzá az AVL Racing támogatását élvező versenyző. “Kétség kívül magasra tették idén a lécet. “

    A 2019-es DTM szezon utolsó fordulója október 5-6 között kerül megrendezésre a Hockenheimringen.

  • Tassi Attila pontszerző helyeken végzett a küzdelmes kínai versenyhétvége futamain

    Tassi Attila pontszerző helyeken végzett a küzdelmes kínai versenyhétvége futamain

    Elképesztő csatákkal tért vissza a nyári szünetből a WTCR Super Grid. A pihenő utáni első futamoknak a ningboi versenypálya adott otthont, ahol rendkívül kiélezett küzdelmeket láthattunk a pályán. Tassi Attila, a HELL-KCMG csapat versenyzője azonban elképesztő kitartásának és küzdőszellemének köszönhetően pontszerző helyeket szerzett a hétvége során.

    Ningbo forrósággal várta a nyári pihenőből visszatérő túraautó-világkupa versenyzőket, ami kicsit sem könnyítette meg a versenyre éhes pilóták dolgát. A HELL ENERGY színeiben versenyző Tassi Attila számára nehezen indult a hétvége, a szombati futamon a 23. helyen ért célba. Vasárnapra azonban magára talált a fiatal tehetség: a második futamon a 17. helyről rajtolva a 6. helyen ért célba, míg a harmadik futamot a 16. helyről kezdve a 13. pozícióban zárta, amiért keményen meg kellett küzdenie Elda névre keresztelt autójával.

    „Nagyon izgalmas volt a hétvége számomra, főleg azért, mert ez volt idén az első, ahol a legtöbb pontot tudtam összeszedni, amire őszintén szólva nem számítottam. Többen már szombaton is nagyon agresszívan versenyeztek, én úgy éreztem, nincs értelme kockáztatni, mivel a mezőny végén voltam. Vasárnap viszont én is felvettem a kesztyűt, mivel alapból én is szeretek csatázni a jobb helyért. Sikerült is a második futamon rögtön a rajt után jól helyezkedni és pár kiesés is segítette a dolgomat, így a 17. helyről indulva hamar az elő 10 közé kerültem. Sajnos az autómnak nagyon sok problémája volt, mindkét nap a hűtéssel akadtak gondok, nagyon sok erőt veszítettem az egyenesekben, hiába tudtam többször nagyon jól előzni a kanyarokban, az egyenesekben visszaértek mellém a versenytársak, szerencsémre a második futamon a sárga zászlónak köszönhetően sikerült megtartani a pozíciómat és a 6. helyen értem célba. A harmadik futamon jól sikerült a rajt, jól tudtam helyezkedni, de már a kettes kanyarban bevetődtek elém, amivel 5 helyet veszítettem, ezután jött a Safety Car, majd Azconával összeértünk, ezután a kormányom teljesen balra állt, ezért a hátralévő 14 kört úgy kellett megtennem, hogy balra alig tudtam fordulni, és az autó is minden irányból meg volt törve. Úgy éreztem, hogy ennyit még soha nem kellett küzdenem az autóval, de nagyon örülök, hogy kitartóak voltunk és sikerült pontokat szereznünk.” – összegezte a hétvégét Tassi Attila.

  • A Haas eltüntette a Rich Energy logókat

    A Haas eltüntette a Rich Energy logókat

    A Haas idén új névadó szponzorral kezdte meg a szezont, a Rich Energy nevű energiaital márkával.

    A Rich Energy érdekessége, hogy bár azelőtt nagyjából senki nem halott róluk, ők magukat prémium energiatalnak titulálták, és előszeretettel hangoztatták, hogy termék, marketing és márka tekintetében is kenterbe verik a világszinten ismert Red Bullt. Ezt ráadásul elég gyerekes stílusban, a Twitteren sikerült mindig előadniuk.
    Noha a terméket kb sehol nem lehetett kapni, mi is csak az F1-es paddockban, a Haas vendéglátó egységében jutottunk hozzá

    Nos, a márkájuk annyira „jónak” bizonyult, hogy idővel kiderült, hogy védjegybitorlást követtek el, ugyanis a logójuk, szinte teljesen ugyanaz, mint a Whyte Bikes kerékpármárka logója. A Whyte Bikes be is perelte a Rich Energy-t és meg is nyerte azt.

    Twitteren persze ment tovább a sárdobálás, a Rich Energy sztorija kezdett már egy szappanoperához hasonlítani. Végül ez már a Haas-nak is kellemetlen volt, így – bár papíron közös döntés volt -, elváltak az F1-es csapat útjai a Rich Energy-től.

    Mostanra a Haas a weboldaláról eltüntette a Rich Energy logókat, és közzétette egy képet a versenygépükről is, melyen már nem szerepel az energiaitalmárka. Ugyan ez csak egy renderelt kép, vélhetően csak digitálisan leszedték a logót a korábbi verzióról, azért feltehetően a valóságban is ilyen megjelenésű autóval folytatják majd az idei szezont.

    A Rich Energy távozásával pedig arra is jó esély van, hogy jövőre nem arany-fekete színt kap majd a csapat autója.

    Az új kép a weboldalon:

    NO Rich Energy
    Fotó: Haas F1 Team

    A korábbi megjelenés:

    Haas Rich Energy
    Fotó: Haas F1 Team
  • Újabb harmadik helyet szerzett Zolderben Kiss Norbert

    Újabb harmadik helyet szerzett Zolderben Kiss Norbert

    Ahogyan szombaton, úgy vasárnap is dobogóra állhatott a kamion-Eb belgiumi fordulóján Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője újabb harmadik helye mellé ráadásul egy negyedik helyezést is begyűjtött a második napon Zolderben.
    Már az időmérőn sejteni lehetett, hogy ismét van esély jó teljesítményre: a szombathelyi versenyző ugyanis a harmadik rajtkockát szerezte meg a super pole-ban a Mercedes kamionnal, a versenyen aztán sikerült is dobogós helyezésre váltania az eredményt.

    “Jól elkaptam a rajtot, meg tudtam tartani a helyemet, sőt a másodikért is harcoltam. Sajnos azonban Adam Lacko külső oldalán voltam, nem hagyott sok helyet, nem volt esélyem megelőzni, maradtam harmadik, nagyon örülök a dobogónak” – összegezte a harmadik versenyen történteket Kiss Norbert.

    A hétvége utolsó futama is tartogatott egy jó helyezést és fontos pontokat a magyar pilótának, aki a fordított rajtrácsos negyedik versenyt a hatodik helyről kezdhette meg.

    “Sikerült egyet előzni a rajtnál, majd az első körben kétszer is keményen nekem jöttek hátulról, kicsit még mindig érzem magamon is az ütések erejét, de nem esett komoly bajom. A negyedik helyet aztán végig tartottam, szerencsére sem defekt, sem semmilyen műszaki probléma nem jött közbe, nem is löktek ki, a tempó is megvolt, úgyhogy jó sok pontot gyűjtöttünk. Közel kerültünk a bajnokságban a harmadik helyhez, két hét múlva Le Mans-ban folytatjuk. Köszönöm a szurkolóimnak a biztatást, a partnereimnek pedig a támogatást!”

    Kiss Norbert a FIA ETRC pontversenyében 156 ponttal az ötödik helyen áll, a harmadik helyezett Adam Lackónak 178 pontja van.