Szerző: Hírszerkesztő

  • Csalódottan készül a szezonzáróra Kiss Norbert

    Csalódottan készül a szezonzáróra Kiss Norbert

    Egy forduló van még hátra a kamion-Eb idei szezonjából, Kiss Norbert érthető csalódottsággal indult a spanyolországi Jaramába. Az év elején még úgy tűnt, hogy a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző tudja tartani a lépést az élmezőnnyel, a nyári szünet utáni folyamatos technikai problémák miatt azonban egyre távolabb került a bajnoki dobogó. A Tankpool24 csapat pilótája éppen ezért az év utolsó versenyhétvégéjén sem tesz fel mindent egy lapra.

    “Nehéz mit mondani az elmúlt időszak eseményei után, ez az évad nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, rajtunk kívül álló okokból. A kamionokat mi készítjük fel Kecskeméten, de a motorért nem mi felelünk, ezeket a hibákat nem tudjuk felvállalni. Jaramában nincs már értelme sokat kockáztatni, úgyhogy a szokásos profi módon csináljuk az edzéseket, szabadedzéseket, meglátjuk, hogy hova kerülünk a rajtrácson. Ha első vagy második sorba, akkor van miért küzdeni, de egy ötödik-hetedik helyről nagy eséllyel balesetbe keverednénk, annak meg nincs értelme” – vázolta a hétvégi stratégiát Kiss.

    Kiss Norbert 156 ponttal jelenleg a bajnokság hatodik helyén áll.

    A jaramai versenyhétvége programja a következő:

    Október 5-e, szombat:
    12.15 – első időmérő + Super pole
    15.30 – első futam
    17.30 – második futam

    Október 6-a, vasárnap:
    10.00 – első időmérő + Super pole
    12.45 – harmadik futam
    14.45 – negyedik futam

  • „Hasonmás” poszt volt a kedvencetek szeptemberben!

    „Hasonmás” poszt volt a kedvencetek szeptemberben!

    Most is megmutatjuk nektek, hogy az előző hónapban melyik Instagram posztunkat kedveltétek legjobban!

    Szeptemberben Mattia Binotto „hasonmása” volt a kedvenc, a második helyezett pedig az aranyköpéses montázs lett. 😀

    Aki még nem tette volna meg, kövessen minket Instagramon is, ahol további képes tartalmakat találtok, ráadásul olyanokat, amiket máshol nem láthattok, mivel mindegyiket kollégáink készítették az egyes versenyeken, eseményeken. Insta sztoriban pedig gyakran jelentkezünk interaktív dolgokkal is. ? –> @www.racingline.hu 

    https://www.instagram.com/p/B2eyhBwhIYD/

    https://www.instagram.com/p/B16oHzNBilF/

  • Az Audi bajnokainak koronázási ünnepsége: DTM szezonzáró Forma 1 világbajnokkal és három japán márkával

    Az Audi bajnokainak koronázási ünnepsége: DTM szezonzáró Forma 1 világbajnokkal és három japán márkával

    A vállalat történetében az eddigi legsikeresebb DTM szezon lezárásaként az Audi egy újabb mérföldkövet célzott meg a hockenheimringi zárófutamon, 2019. október 4-6. között: a négykarikás márka az Audi RS 5 DTM 50. győzelmére hajt. Azonban a konkurencia erősebb, mint valaha: a DTM futamok történetében most először hat különböző gyártó gyári csapata küzd meg egymással.

    A Hockenheimringen az Audi nem csupán DTM sorozatbeli versenytársai, a BMW és az Aston Martin ellen kell bizonyítson, de a japán Super GT Bajnokság képviselőivel is meg kell küzdjön. A Honda, a Lexus és a Nissan márkák mind elhozzák turbófeltöltős versenyautóikat a hockenheimi szezonzáróra, ezt követően kerül sor a DTM és a Super GT első közös versenyére a japán Fuji versenypályáján november végén. Az egyik legnagyobb név a résztvevők között a 2009-es év Forma 1-es világbajnoka, Jenson Button lesz.

    „Borzasztóan várom a japán márkákkal való versenyt.” – nyilatkozta az Audi Motorsport vezetője, Dieter Gass. „Szeretnénk bepillantást engedni a nézőknek abba, ahogy a DTM jövőjét látjuk. Hockenheim pedig az a pálya, amely mindig is támogatta a fantasztikus versenyeket. Ugyanakkor szeretnénk a 2019-es szezon során mutatott nagyszerű teljesítményünket egy szép lezárással teljessé tenni.”

    Az Audi már két futammal a szezon lezárása előtt elégedett lehet a vállalat története eddigi legsikeresebb DTM idényének eredményével. Tíz győzelem, tíz pole pozíció és tíz leggyorsabb versenykör a több, mint 610 lóerős, két literes, négyhengeres turbómotoros Audi RS 5 DTM eddigi mérlege. Az év első tizenhat versenyén megszerezhető 48 lehetséges dobogós helyből 35 helyet az Audi pilótái hódítottak el. Öt alkalommal kizárólag az Audi versenyzői foglalhatták el a dobogó minden fokát és nyolc alkalommal indult csak Audi pilóta a rajtrács első sorából. Az idén eddig megtett 667 kör során 384 körben az Audi valamelyik pilótája vezette a mezőnyt. A márka már négy versennyel a szezon vége előtt bebiztosította magának a gyártók bajnoki címét, három versennyel az idény zárása előtt pedig bizonyossá vált, hogy a pilóták és a csapatok versenyében is az Audi képviselői végeztek az élen.

    De ezt a sikert is lehet még fokozni: 1991-ben, 2015-ben és 2016-ban az Audi egy DTM szezonon belül tíz győzelmet gyűjtött be, az idei évben Hockenheimben akár ez a rekord is megdőlhet.

    Az Audi RS 5 DTM már így is a legsikeresebb DTM versenyautó a vállalat történetében. 2013. óta az RS 5 DTM 111 versenyén 49 győzelmet és 39 pole pozíciót ünnepelhetett, 45 alkalommal pedig övé volt a leggyorsabb köridő.

    A figyelemreméltó rekordsorozat oroszlánrésze René Rast nevéhez fűződik. Az Audi nagymenője első három DTM sorozatban töltött éve alatt két bajnoki címet nyert, 16 elsőséget, 12 pole pozíciót gyűjtött és 7 leggyorsabb kör is az ő nevéhez fűződik. Egészen rövid időn belül pedig két új rekordot is felállított: 2017. végén Rast sorozatban hat győzelmet szerzett illetve a nürburgringi hétvége szombatja óta ő az első DTM pilóta, aki egy szezonon belül hét alkalommal indulhatott a rajtrács éléről.

    A Nürburgringen idő előtt megszerzett bajnoki címét követően az Audi Sport Team Rosberg versenyzője nyugodtan készülhet a szezonzáró hétvégére: „Nyilvánvalóan meg szeretnénk nyerni a csapatbajnoki címet.” – nyilatkozta Rast. „De a bajnoki első hely után már nincs rajtam nyomás. Egész évben a japán márkákkal való első versenyünket vártam. Most pedig igazán kiélvezhetem azt. Azt hiszem nagyon klassz lesz! Most először lesz hat gyártó autója a pályán. Ez kétségkívül nagyon különleges lesz. És a hockenheimi versenyeket mindig érdemes nézni. A Parabolika padlógázon mindig óriási élmény.”

    A bajnokság második helyezettje, Nico Müller is eddigi legjobb DTM szezonját zárja és szintén nagyon várja a hockenheimi idényzárót. „Ez mindig kicsit olyan, mintha hazai pályán versenyeznék, rengeteg svájci szurkoló előtt.” – nyilatkozta az Audi Sport Team Abt Sportsline pilótája. „A szezonzáró mindig különleges élmény, nagyszerű hangulattal. Nagy céllal vágunk neki a hétvégének, a bajnoki második hely megszerzését tűztük ki, az ABT pedig eséllyel pályázik továbbra is a csapatbajnoki címre. Teljes erőnkkel erre összpontosítunk.”

    Az utolsó hétvége előtt Müller 41 ponttal vezet a legjobb BMW pilóta, Marco Wittmann előtt. A csapatok versenyében az Audi Sport Team Rosberg előnye 32 pont az Audi Sport Team Abt Sportsline előtt. Hockenheimben összesen 96 pont talál majd gazdára.

    A csapatok versenyében az Audi Sport Team Phoenix még kiütheti a harmadik helyről a BMW Team RMG alakulatát. A csapat versenyzője, Mike Rockenfeller jelenleg a negyedik helyen áll a pilóták versenyében. „Valójában a célom az volt, hogy a harmadik helyen zárjam a bajnokságot.” – nyilatkozta Rocky. „A rosszul sikerült nürburgringi hétvége után ez már nem valószínű, hogy összejön. Ezért inkább csak élvezem a szezon utolsó versenyét, nyomom, ahogy a csövön kifér és megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Borzasztóan várom a három japán márka autóit. Igazán izgalmas verseny lesz.”

    A bajnokság hatodik helyén álló Robin Frijns az első DTM győzelméről ábrándozik, amely legutóbb a Nürburgringen éppen kicsúszott a kezéből. „A Super GT mezőnyével és Jenson Buttonnal együtt versenyezni egészen elképesztő lesz.” – véli a holland versenyző. „Még mindig harcban vagyunk a csapatbajnoki címért, így van miért küzdeni. A hockenheimi szezonnyitón szerzett két harmadik hellyel igazán jól szerepeltem. Úgy gondolom, hogy most is megvan az esélyünk arra, hogy hasonlóan jó eredményt érjünk el.”

    Harmadik DTM szezonjának végén Loïc Duval első győzelmének is eljött az ideje. „Kicsivel több szerencsével biztosan összejöhetett volna idén.” – nyilatkozta a francia versenyző. „Az Audi elképesztően erős ebben a szezonban és elégedett vagyok a saját illetve a csapat teljesítményével is. Mindig az élen küzdöttünk. Nagyon várom az idényzárót, amelyet a rajongók is imádnak. Az, hogy három autó érkezik még Japánból, igazán klassz. Nagyszerű eseménynek nézünk elébe.”

    Jamie Green korábban már kétszer is a saját javára döntötte el a hockenheimi szezonzárót. 17 győzelemmel jelenleg ő a legsikeresebb aktív DTM pilóta a mezőnyben. „Az idény utolsó futamát megnyerni igazán hálás dolog.” – véli René Rast csapattársa. „Általában tűzijátékkal köszöntik a célvonalon áthaladó mezőnyt. Nagyon menő az erről készült kép. Szeretnék segíteni a Rosbergnek, hogy megnyerje a csapatok versenyét és jó eredménnyel zárja a szezont.”

    A WRT Team Audi Sport ügyfélcsapata első, igazán figyelemreméltó DTM-es idényében még eséllyel pályázik egy elismerésre. Az utolsó két futam előtt az ifjonc Jonathan Aberdein 25 ponttal előzi meg a BMW versenyzőjét, Sheldon van der Lindét és így kitűnő eséllyel pályázik „Az Év Újonca 2019” címre. Aberdein csapattársa, Pietro Fittipaldi pedig igazán jelentős támogatást kap a záró versenyre: a kétszeres Forma 1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi drukkol majd unokájáért az Audi és a WRT vendégeként Hockenheimben.

    A két hockenheimi futam 13.30-kor kezdődik, a német SAT.1 televízió pedig élőben közvetíti az eseményeket szombaton és vasárnap 13 órától. Az eseményre jegyek a www.audi.com/dtm oldalon érhetők el. A szurkolók mindenképpen látogassanak el az Audi Thrill Zone területére. A DTM Fan Village területén lehetőség nyílik a virtuális versenyzésre illetve autogramosztásokon, interjúkon és egyéb rajongói programokon való részvételre. Ezen kívül az új Audi RS 4 leleplezése is a szombat reggeli időmérő után történik majd.

  • Kvíz: Mennyire ismered az F1-es csapatfőnököket?

    Kvíz: Mennyire ismered az F1-es csapatfőnököket?

    Legújabb kvízünk kapcsán a Forma-1-es csapatfőnökök kerültek terítékre, mindegyikükről feltettünk egy kérdést. Talán nem olyan nehéz. 🙂

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • René Rast: „A DTM-ben látom a jövőmet”

    René Rast: „A DTM-ben látom a jövőmet”

    Az Audi pilótája, René Rast három versennyel a vége előtt már bebiztosította DTM-es bajnoki címét. A DTM 2019-es idényének első helyezettje részletes interjúban mesél arról, hogy a már megnyert bajnoki cím ellenére miért érdemes kilátogatni a rajongóknak október első hétvégéjén a hockenheimi szezonzáróra, milyen rekordok érdeklik, mi a sikerének titka és hogyan töltötte a bajnoki cím megszerzése utáni napokat.

    Milyen érzés kétszeres DTM bajnoknak lenni?

    Hihetetlen érzés. És teljesen más, mint ahogy 2017-ben, az első DTM elsőségem megszerzésekor éreztem magam. A bajnoki cím elhódítása akkor valahogy váratlanul ért. Óriási meglepetés volt. Idén mentálisan fel tudtam készíteni magam rá, hiszen esélyesként számoltak velem. Még így is elképesztő érzés. Életem egyik legnagyobb motorsport pillanata. Amikor beszálltam a DTM sorozatába nem reméltem, hogy három éven belül két bajnoki címet is elhódíthatok.

    Hogy sikerült a Nürburgringen szerzett bajnoki cím utáni ünneplés?

    Ez volt az egyik legklasszabb parti, amit eddig az Audi Sportnál láttam. Az Audi Hospitalityben hatalmas buli volt, ami egészen hajnali háromig, fél négyig tartott.

    Hogyan töltötted a napjaidat a bajnoki cím megszerzése után?

    Alapvetően csendesen, szerencsére. Az interjúk többségét telefonon bonyolítottam. Így többet tudtam otthon lenni és több időt tölthettem a családommal.

    Hány gratuláló üzenet érkezett a telefonodra?

    Nem számoltam őket, de minimum több száz, legtöbbjük WhatsAppon keresztül vagy üzenetben. Az emberek manapság így kommunikálnak egymással. Ma már ritkábban telefonálunk, mint egykoron. Természetesen rengeteg üzenet érkezett Instagramon és Facebookon is, örömmel láttam őket.

    Érkezett olyan jókívánság, ami különösen meglepett vagy jól esett számodra?

    Egy Lukas Podolski nevű illető, aki a 2017-es bajnoki címemhez gratulált, nem volt köztük. Egyik-másik Forma 1-es pilóta, de senki olyan, akire nem számítottam volna.

    Érzékeled, hogy a népszerűséged jelentősen nőtt, mióta a DTM sorozatban versenyzel?

    Határozottan. Egyértelmű, hogy a versenypályák környékén és a médiában is változott az engem övező figyelem 2017-hez képest. Ilyen változások alapvetően nagyobb események után történnek. Robbanásszerű volt a változás a 2017-es elsőségem után. Hasonló erősödést tapasztaltam a tavalyi lausitzringi balesetem után illetve az ott szerzett hat egymást követő első helyem szintén erőteljesen hatott a népszerűségemre.

    Jó esélyed van rá, hogy számos DTM rekordot beállíts. Mennyire van ez rád hatással?

    A rekordok akkor érdekesek számomra, ha engem személy szerint érintenek. Korábban nem igazán érdekeltek a rekordok, de ahogy közeledik az ember az adott mércéhez, egyre fontosabbá válnak. Különösen az a 23 győzelem, amelyet Mattias (Ekström) szerzett az Audi számára és a harmadik DTM bajnoki cím. Csupán Bernd Schneider és Klaus Ludwig szerzett kettőnél több címet. Ha előtted a lehetőség, hogy minden idők három legsikeresebb DTM pilótájának egyike lehetsz, az olyan cél, amelyért megéri küzdeni.

    Mi döntött a 2019-es bajnoki címnél?

    Az időmérőkön mutatott egyenletes teljesítmény. Amikor számított, mi mindig az élen küzdöttünk. Így egyrészről további pontokat szereztünk, másrészről pedig nyilvánvalóan jó pozícióból várhattuk a versenyt. Végig megvolt a teljesítményünk, hogy az első helyekért harcolhassunk és ez volt a siker kulcsa. De ezt a kiegyensúlyozott teljesítményt a versenyeken is tudtuk hozni. Csupán néhány hibát vétettünk az idei évben. Minden tökéletesen működött.

    Melyek voltak a legkiemelkedőbb és a legkevésbé kellemes pillanatai a 2019-es szezonnak?

    Hockenheimben, ahol a biztonsági autós fázis után a mezőny végéről verekedtem előre magam mindössze néhány kör alatt, az csodálatos volt. Csakúgy, mint a Norisringen. Úgy megnyerni a versenyt, hogy a rajtnál lefullad a motor, igazán különleges érzés. A negatív pillanatokhoz tartozik a Norisringen való ütközés az első körben illetve a Lausitzringen való kiesésem, amikor az élről álltam ki.

    Az új Audi RS 5 DTM versenyautóval való első teszteken már érezted, hogy ilyen erős lesz az autó?

    Ez nem volt feltétlenül látható. Tavaly télen, az előszezon tesztjein végig erősnek és a versenytársakhoz képest megbízhatóbbnak tűnt, de akkor még nem tudhattuk, hogy mennyit mutat valódi teljesítményéből a konkurencia. A gondolat, hogy még ennél jobban rákapcsolhatnak – ahogyan azt tették a hockenheimi első versenyen – végig ott motoszkált a fejünkben. Ilyen volt, amikor láttuk, a BMW hirtelen milyen gyors lett.

    Melyek voltak szerinted az Audi erősségei az ellenfelekhez képest?

    A szezon vége felé az időmérőn mutatott teljesítményünk. Egy bizonyos idő után egyszerűen nem hagytunk lehetőséget a BMW számára. A versenyeken is gyakran a mi autónk volt a legjobb. A tempó tekintetében a szezon közepétől kezdve domináltuk a mezőnyt, mindezt kimagasló megbízhatósággal párosítva. Ez különösen látszik a gyártók pontversenyében. Nagyon keményen dolgoztunk ezért a télen.

    Általában véve mennyire szereted az új DTM versenyautókat?

    Nagyon szeretem őket! Igazán nagy élmény versenyezni velük! A nagyobb erő mindig tetszik a pilótáknak. Az autók vezetése egyre összetettebb és egyre nagyobb kihívást jelent. És éppen e z az, amire vágyunk: egyre nagyobb koncentráció mellett még keményebben küzdhessünk.

    Rengeteg izgalmas DTM futamot láthattunk idén. Ezzel együtt lenne még bármi, amit változtatnál a sorozatban?

    Nem ugrik be most semmi, azon kívül talán, hogy jó lenne még nagyobb teljesítmény és még kisebb leszorítóerő. Ez valami olyasmi, amire minden versenyző vágyik, bár ehhez biztosnak kell lenned, hogy a gumik alkalmasak erre, különben a gumimenedzsmentről szól a verseny, mint mostanság a Forma 1-ben. Hirtelen azon veszed észre magad, hogy tíz, tizenöt másodperccel lassabban vezetsz a verseny első részében, különben nem tartanak ki a gumik. Ezt senki sem szeretné látni.

    Jogosnak érzed a szurkolók zúgolódását a brands hatchi és lausitzringi verseny csapatutasítása kapcsán?

    Persze. Egyetlen szurkoló sem szeretne csapatutasítást látni és igazából mi, versenyzők sem szeretnénk ezt, hiszen nem ezért küzdünk, így teljes mértékben megértem a drukkereket. Ugyanakkor meg kell érteni a gyártók szempontjait is. Ők a lehető legbiztosabbak szeretnének lenni abban, hogy a szezon végén az ő javukra dől el a bajnoki cím sorsa. Ez mindig is így volt a DTM-ben, sosem kötelezték el magukat egyetlen pilóta mellett már az év elején. Az Audinál minden pilótának adott a lehetőség, hogy a bajnoki címért versenyezzen. Sokszor elfelejtik, hogy pilótaként a szezon első felében magunknak kell kiharcolnunk azt a pozíciót, amelyből később a többiek segítségére építhetünk. Az idény utolsó harmadában kiadott csapatutasítások így egyértelműek. Akkor is, ha a szurkolók nem szeretik: ez része napjaink motorsport világának, ahogy ezt a Forma 1-ben is láthattuk. De nyilvánvalóan jobb, ha szabadon autózhatunk, mint ahogy azt tettük a Nürburgringen is.

    A bajnoki címért folytatott harcban nem csupán a BMW pilótája, Marco Wittmann ellen kellett bizonyítanod, de Nico Müller is az ellenfeled volt. Azonos márkával versenyző pilóta ellen mennyire más küzdeni?

    Azt mondanám, hogy márkatárs pilótákkal szemben küzdeni mindig kicsit bonyolultabb, hiszen nem tudsz, nem lehet vagy nem akarsz olyan keményen harcolni, mint a többi gyártó versenyzői ellen. Egy picit mindig vissza kell fognod magad és nem tudod agresszívan kihasználni a lehetőségeidet. Úgy érzem, ezt – a Norisring kivételével – sikerült egészen jól kezelnünk idén.

    A brands hatchi verseny előtt a SAT.1 egyik kommentátora, Timo Scheider azt állította, hogy feszült a kapcsolatod Nico Müllerrel. Igaz ez?

    Nem tudom, Timo honnan vette ezt az információt, ez erős túlzás ugyanis. Amikor ezt Nicoval olvastuk, csak nevettünk rajta. Nyilvánvalóan nem együtt megyünk nyaralni. De sokat beszélgetünk a versenyhétvégéken, viccelődünk és egymás mellett ülünk a pilóták eligazításán vagy az autogramosztásnál. Spa-ban még egy versenyen is részt vettünk ugyanabban az autóban. Nico és én is eléggé profik vagyunk ahhoz, hogy elválasszuk a magánügyeket és a munkát. A bajnoki címért folyó küzdelem kettőnk között nyugodt és fesztelen volt.

    A DTM igazgatója, Gerhard Berger számos alkalommal hangsúlyozta, hogy benned minden megvan, ami a Forma 1-ben való versenyzéshez szükséges. Ez hogy érintett? A Forma 1 még mindig fontos számodra?

    Szeretnék kapni egy lehetőséget arra, hogy egyszer Forma 1-es autót vezessek. Ezt már több alkalommal is elmondtam. De csupán azért, hogy lássam, milyen érzés vezetni azt. Hogy belekóstolhassak. Nem reális elvárás egy teljes szezonban gondolkodni, hiszen egyrészt túl öreg vagyok már hozzá, másrészt pedig azokra a helyekre nagyon sokan pályáznak, kész sorok állnak minden ülés mögött. Rengeteg pénz és jókora „hozomány” kellene hozzá. Éppen ezért az esélyeim igen csekélyek. Ha kapnék egy ajánlatot, akkor természetesen megbeszélném az Audi Motorsport vezetőjével, Dieterrel (Gass). De ez egyelőre nagyon távoli.

    A DTM sorozatában látod a jövődet?

    Határozottan! Remekül érzem magam a DTM-ben. Nagyon élvezem. Éppen ezért a DTM-ben látom a jövőmet.

    Két Audi versenyzőtársad – Nico Müller és Robin Frijns – a Formula E sorozatban szerepel. Érdekes lehet számodra is az elektromos versenysorozat?

    Igen, már a tavalyi évben is érdekelt a dolog. De az Audival közösen úgy döntöttünk, hogy teljes mértékben a DTM-re koncentrálunk. Ugyanakkor a jövőre nézve a Formula E kétségkívül szóba jöhet.

    Igen elmélyülten foglalkozol a DTM világával, még a versenyek között is. Ez az egyik erősséged?

    Igen, azt hiszem. A felkészülés kiemelten fontos a DTM-ben. Rengeteg apró részlet van, ami számít. Minél jobban felkészíted magad, annál több dolgot pipálhatsz ki a teendők listájáról a versenyhétvége közeledtével.

    Általában hogy néz ki a felkészülésed egy DTM versenyre?

    Relatív hamar, két-három nappal az előző versenyhétvége után már megkezdem a felkészülést, amit videó elemzéssel nyitok. Ez egy hozzávetőleges képet ad arról, mi történt az adott versenypályán egy évvel korábban. Mi volt lényeges? Mi volt a siker kulcsa? Ez visszahozza az emlékeket. Aztán elkezdem vizsgálni azokat az adatokat, amelyekben tavaly nem voltam túl jó, ahol fejlődhetek és ezzel elkerülhetem a hasonló hibákat. Elkezdem megbeszélni a csapattal a beállításokat. Ekkor már egyik dolog épül a másikra. Ezzel párhuzamosan természetesen a szimulátoron is elkezdek dolgozni, az Audinál, a Team Rosberg csapatánál és otthon is.

    Hogy készülsz a hockenheimi záróhétvégére? A már biztos bajnoki cím tudatában lazábban állsz hozzá vagy épp olyan alaposan készülsz rá, mint a többi versenyre?

    Határozottan nyugodtabban. A bajnoki cím után nincs rajtam már nyomás. Nyilván meg szeretnénk nyerni a csapatok versenyét is. De örülök neki, hogy egy olyan DTM hétvége előtt állok, amikor nincs rajtam teher. Ilyet még soha nem éreztem.

    Várod már a japán márkákkal való küzdelmet?

    Azt hiszem, ez valami igazán menő dolog lesz! Egész évben erre vártam. És most mindenféle nyomás nélkül élvezhetem.

    Követed esetleg a japán Super GT eseményeit? Ismered a pilótákat és a hockenheimi pályára érkező autókat?

    Természetesen ismerem Jenson Buttont és kapcsolatban vagyok több más pilótával is. De annyira mélyen nem merültem el a Super GT világában. Izgatottan várom, hogy alakul a hétvége Hockenheimben.

    Miért látogassanak ki a szurkolók a hockenheimi pályára, ha a bajnoki cím sorsa már eldőlt?

    Mert ez lesz az első találkozó a DTM és a Super GT mezőnye között. Most először lesz hat gyártó egyszerre versenyben. Ez kétségkívül nagyon különleges esemény lesz. Ezen kívül a hockenheimi versenyeket mindig érdemes látni. A Parabolika padlógázon mindig óriási élmény. Az időjárás is jónak ígérkezik. Éppen ezért ez egy nagyszerű hétvége lehet.

    November végén a DTM és a Super GT mezőnyének első közös versenyét Japánban rendezik. Várod már az eseményt?

    Igen! Még soha nem jártam Fujiban és nem voltam még Japánban sem. Izgatottan várom, mi vár ott minket. Ez egyértelműen egy újabb fantasztikus esemény lesz az év vége felé, amelyre ismét csak mindenféle teher nélkül utazhatunk. Megnézhetjük, hogy mit csinálnak a japánok jobban nálunk és talán ismét tanulhatunk valamit.

    René Rast magánemberként milyen autót vezet?

    Egy Audi Q7-et.

    Valamikor el tudnád képzelni, hogy egy elektromos Audi modellel járj?

    Egy esélyt mindenképpen szeretnék adni neki.

    Egy DTM bajnok mivel tölti szívesen a szabadidejét?

    A családommal. Egyértelmű, hogy a sport is része a szabadidőmnek. De leginkább a családommal szeretek lenni, hogy egy kicsit megszabaduljak a motorsport okozta stressztől.

  • A TI véleményetek: Ők lesznek a dobogósok a szezon végén

    A TI véleményetek: Ők lesznek a dobogósok a szezon végén

    A napokban arról indítottunk szavazást, hogy szerintetek kik alkotják majd a top 3-at a 2019-es Forma-1-es szezon végén.

    Lewis Hamilton újabb bajnoki címét már nemigen lehet elvenni, azonban a második és a harmadik helyért még bőven folyik a küzdelem Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Max Verstappen és Sebastian Vettel között.

    A szavazás eredménye szerint a legtöbben Vettelt találjátok a legkevésbé esélyesnek a dobogós helyezésre, sőt Verstappen is lemarad majd erről szerintetek, míg Leclerc megszerzi a második helyet.

    Úgy tippelitek, hogy a végeredmény Hamilton, Leclerc, Bottas top 3 lesz majd.
    Meglátjuk, igazatok lesz-e! 🙂

    A szavazás végeredménye:

    1. Lewis Hamilton
    2. Charles Leclerc
    3. Valtteri Bottas
    4. Max Verstappen
    5. Sebastian Vettel
  • A SEAT egy új európai projektben vállal szerepet, mely biometánt állít elő hulladékból

    A SEAT egy új európai projektben vállal szerepet, mely biometánt állít elő hulladékból

    A SEAT 2023-ig vesz részt az Európai Bizottság által nemrég jóvá hagyott Life Landfill Bioüzemanyag projektben, amelynek célja megújuló gáz előállítása az önkormányzati hulladéklerakókból. A cél a hatékonyabb gazdálkodás elérése azáltal, hogy biometánt nyernek egy helyi, bőséges energiaforrásból. A projektet más partnerekkel együtt fejlesztik az elkövetkező négy évben, és teljes költségvetése 4,6 millió euró, amelynek 55% -át az Európai Bizottság finanszírozza.

    Andrew Shepherd, a SEAT megújuló gázokkal kapcsolatos projektjeinek felelőse hangsúlyozta, hogy „ez a projekt lehetővé teszi számunkra, hogy előrelépést tegyünk a biometán mint üzemanyag fejlesztésében és kutatásában. Végső célunk, hogy a járművek teljes életciklusa alatt a CO2-kibocsátás szempontjából nulla környezeti hatást lehessen garantálni.”

    A körforgásos gazdaság, az energiahatékonyság és a kibocsátás csökkentésének fellendítése érdekében a SEAT jelenleg a Life Methamorphosis projekten dolgozik, hogy biometánt nyerjen a korábban szétválogatott hulladékokból és állati iszapból egy Lleidában található farmon. Az új Life Landfill bioüzemanyag-projekt egy lépéssel tovább megy, mivel a nyersanyag közvetlenül a hulladéklerakóból származik, előzetes szétválasztás nélkül.

    Az Európai Unió 2035-ig 10% -ra korlátozza a hulladéklerakókban lerakható kommunális hulladék mennyiségét. A hulladékok járművekben használható bioüzemanyaggá történő átalakítása lehet a megoldás erre a környezetvédelmi kihívásra. Az új projektben részt vevő egyéb szervezetek közé tartozik az FCC, az IVECO, a Granadai Egyetem, a CARTIF Alapítvány, a SYSADVANCE és a Gasnam. Ezenkívül a SEAT az Aqualia-val egy hasonló projektben a szennyvíz bioüzemanyaggá történő átalakítását is kifejlesztette.

    A fenntartható gazdasági fejlődés lehetősége

    Közel félmillió hulladéklerakó található Európában, így a hulladékból történő biometán kinyerésére szolgáló működési eljárások fejlesztése és kutatása üzleti lehetőséget kínál a hulladék energiaforrássá történő átalakításával, amely ugyanakkor hozzájárul a környezeti kibocsátások csökkentéséhez.

    Ebben az értelemben nagy a lehetőség a biometán előállítására vonatkozó származási tanúsítványok létrehozásában. Ez a rendszer megkönnyítené az ipar fejlődését Spanyolországban, ahogyan ezt más Európai Unió országaiban is megvalósítják, és ha ezeket a tanúsítványokat át lehetne adni az ágazatok között, az számos lehetőséget nyitna a közlekedési ágazat számára.

    A sűrített földgáz (CNG) szerepe

    A SEAT rendelkezik az európai autógyárak között a legszélesebb sűrített földgázzal (CNG) működő jármű kínálattal. A vállalat Martorell-i gyárában négy modellt gyártanak: a Leon, a Leon Sportourer, az Ibiza és az Arona, ami az egyetlen CNG-vel hajtott SUV a világon. 2018-ban a társaság megháromszorozta a CNG járművek értékesítését, és 6 millió eurós beruházást jelentett be a Martorell-i gyár kapacitásának bővítésére. Ezzel a SEAT  gázüzemű járművek napi termelési mutatóját 90-ről 250-re növelte. Ezidáig a társaság CNG járműveinek eladása Európában 13% -kal nőtt az előző évhez képest, 11.800 gázhajtású autó értékesítésével. Ezenkívül a SEAT lett a Volkswagen-csoporton belüli fejlesztő központ a sűrített földgáz alternatív üzemanyagként történő technológiai fejlesztésében.

  • Pont nélkül zárt Le Mans-ban Kiss Norbert

    Pont nélkül zárt Le Mans-ban Kiss Norbert

    Csalódottan búcsúzott Franciaországtól Kiss Norbert. A kamion-Eb-n szereplő magyar versenyzőnek a műszaki hibák miatt katasztrofálisan sikerült a szombati napja Le Mans-ban, de vasárnap sem tudott javítani a Tankpool24 Mercedes kamionjával.

    A csapat egész éjjel motorcserén dolgozott, hogy a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző vasárnap a frissen behelyezett erőforrással javítani tudjon, de a balszerencsés sorozat vasárnap is folytatódott.

    “A füstölés megoldódott, de jött helyette más. Az első versenyen egy ártatlan koccanásban eltört az egyik kormányirányító kar, és hiába indultunk jó helyről, kiestünk az első futamon. A fordított rajtrácsoson az utolsó helyről indultam, amikor meghalt a turbó a kamionban” – idézte fel a történteket a szombathelyi versenyző.

    Kiss Norbert szerint csak a teljesen új fejlesztésű motor oldhatja meg a problémákat hosszútávon, és már csak jövőre.

    “Az idei évnek az eredmények szempontjából itt vége, nincs mit kergetni, az ötödik helyünk is veszélybe került. A helyzet nem rossz, de az év vége nagyon balszerencsés lett. Nem adjuk fel az álmainkat, mindent megteszünk azért, hogy ez a motor kikerüljön az autóból és bekerüljön az új. Mindentől függetlenül a szezonzáró hétvégén Jaramában megpróbáljuk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből, és reméljük, hogy télen lesznek pozitív fejlemények” – zárta összefoglalóját Kiss Norbert.

    A FIA ETRC szezonzáró spanyolországi fordulóját október 5-6-án rendezik Jaramában.

  • Így állnak a ponttáblázatok az Orosz Nagydíj után

    Így állnak a ponttáblázatok az Orosz Nagydíj után

    Az Orosz Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton előnye már 73 pont csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A finntől 34 pontra van Leclerc, tőle pedig még 3-ra Verstappen.

    Kiesésével Sebastian Vettel most egy kicsit leszakadt a dobogós helytől.

    Lando Norris három helyet javított a pontversenyben.

    A Mercedes előnye 162 pont, a csapatok sorrendjében nem történt változás.

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 322
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 249
    3 Charles Leclerc FERRARI 215
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 212
    5 Sebastian Vettel FERRARI 194
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 69
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 66
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 52
    9 Lando Norris MCLAREN RENAULT 35
    10 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 34
    12 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    13 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 33
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    16 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

     

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen*
    Orosz Nagydíj Lewis Hamilton

    *Nem végzett a top 10-ben, nem jár érte pont

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 571
    2 FERRARI 409
    3 RED BULL RACING HONDA 311
    4 MCLAREN RENAULT 101
    5 RENAULT 68
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 55
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 52
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • A nézőknél Vettel lett a győztes Szocsiban

    A nézőknél Vettel lett a győztes Szocsiban

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Sebastian Vettel – 22%
    Alexander Albon – 15.5%
    Lewis Hamilton – 15%
    Charles Leclerc -11.3%
    Carlos Sainz – 9.3%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
    Szingapúri Nagydíj Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj Sebastian Vettel